Jézus második eljövetele és az elragadtatás

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 8 ก.พ. 2023
  • Tudja valaki, mikor jön vissza Jézus?
    Ebben az üzenetben megvizsgáljuk, hogyan kapcsolódik egymáshoz Jézus második eljövetele és az elragadtatás. Kinyomozzuk, hogy az elragadtatás a nagy nyomorúság előtt, közben, vagy után lesz-e. Kiderítjük, mi lesz a sorsa annak, akit felvétetik, és annak, aki otthagyatik. Megértjük, miért biztató számunkra Noé példája, és mi lesz a dögkeselyűk szerepe.
    Hallgasd meg a tanítást, hogy felkészülten várhasd a visszatérő Üdvözítőt.

ความคิดเห็น • 235

  • @user-sv5tb7qp6f
    @user-sv5tb7qp6f 3 หลายเดือนก่อน +3

    JÉZUS KRISZTUS JŐJJ EL MERT A GONOSZ HATALOM MÁR ELTAPOSA A SZEGÉNYEK ÉLETÉT, HAMIS ÁLNOKOK ÉLVEZIK A JÓMÓDÚ JÓMÓDÚKAT, TEMPLOMBA JÁRNAK ÉS MIND GONOSZOK, LUXUS ÉLETÜKET MÚTOGATJÁK TISZTELET A KIVÉTEL, SZEGÉNYEK NEM JÁRNAK KÖZTÜK. ❤😢ÁMEN

  • @szerenadobo2860
    @szerenadobo2860 ปีที่แล้ว +7

    Ez mind így lesz felkészültnek kell lennünk. Amen.

  • @andrasszeplaki7493
    @andrasszeplaki7493 11 หลายเดือนก่อน +5

    Bármikor vissza jöhet Jézus ❤

  • @5127Sarah
    @5127Sarah ปีที่แล้ว +4

    Isten áldása kísérje. Béke, ima, tettrekészség, Isten követése. Köszönöm, hálás vagyok.

  • @irenolah6273
    @irenolah6273 ปีที่แล้ว +4

    Köszönöm.szépen !olvastam a bibliát.Én szeretnék a jó istenne találkozni és megfogni a kezét. Megkösszöni neki sok jót szépet.hiszem hogy van.Ámen.

  • @ildiolah8925
    @ildiolah8925 ปีที่แล้ว +2

    Halleluja drága Jèzus Ámen 💕💞💓💗🙏

  • @fenyvesicsaba2104
    @fenyvesicsaba2104 ปีที่แล้ว +8

    Jogos a kérdés némely hozzászólásnál, hogy milyen nyomorúság az ahol nem vettek észre semmit és csak ettek ittak, házasodtak majd aztán ebből a ‘nyomorúságból’ ragadtatnak el amihez ragaszkodik a lelkész úr is. Éppen a felolvasott szövegkörnyezetek igazolják, hogy Noé és Lót is éppen a veszedelem elől ragadtatott el. Tehát a kimenekítésük megelőzte az ítéletet illetve a csapást. Ezt támassza alá a Ézs 57:1, hogy veszedelem elől ragadtatik el az igaz.
    És valóban ellentmondásnak látszódhat az az ige, hogy jöttek a nagy nyomorúságból (jel 7:14) de mégsem hiszen akik itt maradnak azok egyéni szinten mártírhalállal üdvözülhetnek illetve Isten Izraelbe is fog küldeni 2 prófétát akik által sok zsidó ember is meg fog térni a nagy nyomorúság idején.

    • @fenyvesicsaba2104
      @fenyvesicsaba2104 ปีที่แล้ว +2

      @Amatőr Súlyemelők Weblapja ezekkel én nem is vitatkozom, hiszen ezek nyilvánvalóak napjainkban de ez nem a nagy nyomorúság hanem csak annak a kezdete Márk 13:4-30 (érdemes végigolvasni!). Jézus hivatkozik is a 14-es versszakban Dániel próféciájára Dán 9:27, hogy mikor látjátok a pusztító utálatosságot akkor lesz egy 7 éves időszak (‘egy héten át’ ami egy évhetet jelent a bibliában) ami igazából a nagy nyomorúság ideje. Dániel beszél a véres áldozatokról ami feltételezi a harmadik templom létezését újra Jeruzsálemben. Ez még jelenleg nem áll de már a tervei megvannak és alig várják a Zsidók, hogy felépítsék. Szóval ha már állni fog a harmadik templom akkor hamarosan színre lép a hamis messiás, hogy rendezze ezt a hatalmas káoszt ami a világban van. Teremteni fog egy álbékét, hogy a világot elhitesse aztán ezt 3 és fél év múlva felrúgja majd elszabadul a pokol. Ez a 7 éves időszak a nagy nyomorúság amibe nem tudjuk, hogy bele enged-e az Úr vagy előtte kiemel vagy akár a végéig itt leszünk. Reméljük nem, hiszen Lót és Noé esete bizonyítja, hogy Isten az ítélettől megkímélte őket. Ezt senki nem tudja. Ez már régóta a vita tárgya, hogy pre-,mid-, vagy poszt tribuláció alatt lesz-e az elragadtatás.

  • @heilundwissen9833
    @heilundwissen9833 ปีที่แล้ว +2

    Élet, egészség, tudás, béke, fejlődés!

  • @istvanbuknicz7629
    @istvanbuknicz7629 ปีที่แล้ว +6

    Ő volt az igaz király,ki életét adta az emberért.

    • @nagylajosnecsilla3507
      @nagylajosnecsilla3507 ปีที่แล้ว

      Értem.

    • @nagylajosnecsilla3507
      @nagylajosnecsilla3507 ปีที่แล้ว +1

      KIRÁLYOKNAK KIRÁLYA, URAKNAK URA!

    • @nagylajosnecsilla3507
      @nagylajosnecsilla3507 ปีที่แล้ว

      IGEN! KIRÁLYOKNAK KIRÁLYA!

    • @nagylajosnecsilla3507
      @nagylajosnecsilla3507 ปีที่แล้ว

      @@laszlobizsok26 Ha van hitem, hiszem ami megirattatott a BIBLIÁBAN, se többet, se kevesebbet!
      Ami ott meg van irva, szinte a beteljesedès közeli idő, hisz csak oda kell figyelni a " történèsekre "

    • @nagylajosnecsilla3507
      @nagylajosnecsilla3507 ปีที่แล้ว

      KIRÁLYOKNAK KIRÁLYA!URAKNAK URA!

  • @anitaszilagyi4837
    @anitaszilagyi4837 ปีที่แล้ว +1

    Én már nagyon várom, csak azt varom hogy Jézus Krisztus vissza jöjjön,

  • @Mavialiali
    @Mavialiali 4 วันที่ผ่านมา

    ❤❤❤

  • @balazsl
    @balazsl ปีที่แล้ว +25

    Mi a különbség az elragadtatás és Krisztus második eljövetele között?
    Sokan összetévesztik az elragadtatást Krisztus második eljövetelével. Néha nehéz eldönteni, hogy egy-egy igevers az elragadtatásról vagy Krisztus második eljöveteléről (visszajöveteléről) szól-e. Márpedig a végidőkről szóló bibliai próféciák tanulmányozása során nagyon fontos különbséget tenni a két esemény között.
    Elragadtatás alatt azt értjük, amikor Jézus Krisztus visszatér, hogy elragadja a földről az egyházat (a Krisztus-hívőket). Az elragadtatásról az 1 Thesszalonika 4:13-18 és az 1 Korinthus 15:50-54 versekben olvasunk. Azok a hívek, akik addig meghaltak, feltámadnak, és a még élő hívekkel együtt találkoznak az Úrral a levegőben. Mindez egy szempillantás alatt következik majd be. Jézus második eljövetele alatt az az esemény értendő, amikor Jézus visszatér, hogy legyőzze az Antikrisztust, elpusztítsa a gonoszt, és megalapítsa ezeréves királyságát. Jézus második eljöveteléről a Jelenések 19:11-16 versekben olvasunk.
    Az elragadtatás és Krisztus visszajövetele közti fontosabb különbségek a következők:
    1) Az elragadtatáskor a hívek a levegőben találkoznak az Úrral (1 Thesszalonika 4:17). Krisztus második eljövetelekor a hívek az Úrral együtt visszatérnek a földre (Jelenések 19:14).
    2) Krisztus visszajövetele a nagy és rettenetes nyomorúság után következik be (Jelenések 6-19 részek). Az elragadtatásra a nyomorúság előtt kerül sor (1 Thesszalonika 5:9; Jelenések 3:10).
    3) Az elragadtatáskor Isten magához ragadja, s ezzel mintegy kimenekíti a földről a híveket (1 Thesszalonika 4:13-17; 5:9). A második eljövetelkor a hitetleneket távolítja el a földről az Úr, így gyakorolva ítéletet fölöttük (Máté 24:40-41).
    4) Az elragadtatás titokban és hirtelen következik be (1 Korinthus 15:50-54). A második eljövetel mindenki számára láthatóan zajlik majd (Jelenések 1:7; Máté 24:29-30).
    5) Krisztus második eljövetele mindaddig nem történik meg, amíg az utolsó időkben várható néhány másik esemény végbe nem ment (2 Thesszalonika 2:4; Máté 24:15-30; Jelenések 6-18. részek). Az elragadtatás hirtelen esemény, amely bármelyik pillanatban bekövetkezhet (Titusz 2:13; 1 Thesszalonika 4:13-18; 1 Korinthus 15:50-54).
    Miért fontos különbséget tennünk az elragadtatás és Krisztus második eljövetele (visszajövetele) között?
    1) Ha az elragadtatás és Krisztus visszajövetele egy és ugyanaz, akkor a keresztényeknek is át kell élniük a nagy nyomorúságot (1 Thesszalonika 5:9; Jelenések 3:10).
    2) Ha az elragadtatás és Krisztus visszajövetele egy és ugyanaz, akkor Krisztus érkezése nem várható bármelyik pillanatban - hiszen számos eseménynek kell megelőznie a visszajövetelét (Máté 24:4-30).
    3) A Jelenések 6-19 részei sehol nem említik az egyházat a nagy nyomorúság idején. Isten a nagy nyomorúság idején - amelyről úgy olvassuk, hogy „nyomorúság ideje lesz az Jákóbnak” (Jeremiás 30:7) - ismét Izráelnek szentel majd elsődleges figyelmet (Róma 11:17-31).
    Az elragadtatás és Krisztus második eljövetele hasonló, de mégsem azonos események. Jézus mindkét alkalommal visszatér, és mindkét történés az utolsó időkben következik majd be. Mégis alapvető fontossággal bír, hogy különbséget tegyünk köztük. Összefoglalásul elmondhatjuk, hogy az elragadtatáskor a felhőkig jön vissza Krisztus, hogy elragadja a híveket a földről Isten haragja elől. Ezzel szemben a második eljövetelkor a földre tér vissza Krisztus, hogy véget vessen a nagy nyomorúságnak, s győzelmet arasson az Antikrisztus és a gonosz uralma fölött.
    www.gotquestions.org/magyar/elragadtatas-Krisztus-masokik-eljovetele-kozti-kulonbseg.html

    • @bartaferenc60
      @bartaferenc60 ปีที่แล้ว +4

      Így gondolom én is. Tévtanító?

    • @batvan1234
      @batvan1234 ปีที่แล้ว +2

      Gratulálok, remek összefoglalás, én is hiszek ebben a két különálló eseményben, a lényegesebb kérdés nálam az elragadtatás eseményének a részlete, mi játszódhat le benne és milyen világtörténelmi, klímaesemény lehet is az? Én az igék tanulmányozásából próbálok képeket összetenni, mert bennem is forgolódik ez a várt esemény, és annyi bizonyos, hogy egy világot, földgolyót ( a laposföld hívők most biztos megbotránkoznak) megrázó esemény lesz "Luk 17:24: Mert ahogyan a villámlás/égi fényvillanás (asztrapé) bevilágítja az eget az egyik aljától a másik aljáig, olyan lesz az Emberfia is azon a napon." Ha a villámlás alapszavát vizsgáljuk, akkor annak az etimológiai alapja az "aszter" szó, ami csillagot, hullócsillagot, meteort, aszteroidát takarhat. Tehát Krisztus (Ember Fia) megjelenése egy égi jelenséggel kapcsolatos lesz, ennek az égi jelenségnek a felismerése adhat támpontot az Ő megjelenéséhez. Ami azért igen érdekes, mert sokan arról tanítanak, hogy a Krisztus bármikor eljöhet, de inkább az a kérdés, hogy ha ez az esemény egy földgolyót teljesen bevilágító fényjelenség lesz (meteor becsapódás fényjelenséggel jár), akkor ezt csak egy nagyobb és nem kisebb meteor/aszteroida tudja az egész égboltozaton (egyik végétől/aljától a másik végéig/aljáig) valóságosan is láthatóvá tenni. Feltételezhető-e ebből az igéből (és sok egyébből is), hogy Krisztus megjelenése egy földbe csapódó aszteroida hatásának az idejében valósulhat meg? Péternek kinyilatkoztatott "Petra" szó is nagy kősziklát jelent, amire az ekklézsiát fogja felépíteni, esetleg ő egy égi kősziklára (even) gondolt, ami a Dániel könyvének 2. részében az arany szobor lábfejére csapódik? Szó szerint és/vagy szimbólikusan kell-e ezeket a szavakat és képeket értelmezni? Vajon a kőszikla (even) lehet egy áldozati oltár is, amit maga a Teremtő küldött? A mindennapi áldozati szertartás bárányra vonatkozó áldozati részének volt egy oltárra való felhelyezése is, de a Krisztus földi eljövetelében csak a véráldozati (bűnért való áldozat) szertartás teljesedett be eddig, a bárány testrészei (ami az ekklézsia) még nem kerültek az oltárra, annak illatáldozata, mint jóillatú áldozat még nem szállt fel a mennyei Atyához áldozatként, Máté 21:44 És aki erre a kőre esik/ráborul/leborul elé/térdre rogy (piptó), összezúzódik, akire pedig ráesik, azt összemorzsolja. Felhelyeződik az ekklézsia erre a kőre vagy mégse? Ábrahám feláldozta volna a Fiát (Izsákot, benne a Magot, a Krisztust is) az oltáron az Úrnak, de a feltámadás reményében helyezte Őt az oltárra, amit meg is kapott, így lett Ő az Örökkévaló barátja. Tehát az oltár és a feltámadás (elragadtatás) kapcsolatban van egymással, egy aszteroida/kőszikla is hordozhat egy mennyei esemény beteljesedését? A harpadzó szó a Jel 12/5-ben is megtalálható, a fiú pedig lehet az ekklézsia is, az égi kígyó pedig görögül Ophis, a 2029-ben a földbe "becsapódó?" aszteroda neve pedig Ap-ophis, Ap szó héber megfelelője Isten haragja/orra. Sok kérdést kell még elemezni, de én abban hiszek, hogy a SZent Szellem elvezet bennünket minden igazságra/valóságra. 1Thess 5:3 Amikor így szólnak: „Béke és biztonság”, akkor tör rájuk váratlanul a pusztulás, ahogyan a szülési fájdalmak a terhes asszonyra, és semmiképp sem fognak megmenekülni.1Thess 5:4 Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy a nappal tolvaj módjára, váratlanul lepne meg titeket: 1Thess 5:5 hiszen mindnyájan a fény fiai és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáéi, sem a sötétségéi:, Marana tha! Az Úr közel....

    • @balazsl
      @balazsl ปีที่แล้ว

      @@batvan1234Feltétlen megnézni! th-cam.com/video/LRCZNVYoKII/w-d-xo.html
      th-cam.com/video/rnlDyN8LrzA/w-d-xo.html

    • @balazsl
      @balazsl ปีที่แล้ว

      @@bartaferenc60 th-cam.com/video/LRCZNVYoKII/w-d-xo.html
      th-cam.com/video/rnlDyN8LrzA/w-d-xo.html

    • @juditszabo3535
      @juditszabo3535 ปีที่แล้ว +2

      Nagyon igaz!!Dicsőség az Úrnak, ÁMEN

  • @henterimolaklementina5500
    @henterimolaklementina5500 ปีที่แล้ว +3

    Köszönöm, köszönöm!!!!🙏

  • @erikalissai1304
    @erikalissai1304 7 หลายเดือนก่อน

    Cselényi László előadássorozatát ajánlom a Jelenések könyvéről. Nagyon jó részletes .

  • @evapinzka909
    @evapinzka909 ปีที่แล้ว +6

    Amen🙏🌈♾🎇

  • @kedvenc65
    @kedvenc65 ปีที่แล้ว +5

    Nem mulik el az a nemzedék amelyik a zsidó állam megalakulását látta 1948 .egy nemzedék 70-80 év. Ezt a magyarazatot hallottam erről, es akkor ez nagyon kozel van.

  • @dorinavarga7265
    @dorinavarga7265 ปีที่แล้ว +2

    Ámen dicsőseg istenek 🙏💥💕

    • @ostenindigo5387
      @ostenindigo5387 ปีที่แล้ว

      Az àmen nem helyes,ez az òmen-böl eredez!!!
      Ùgy legyen az ima helyes befelyezèse!!!

  • @laszlocsontos6015
    @laszlocsontos6015 ปีที่แล้ว +7

    Sok okoskodo ember van, szájal dicsérik az urat , de a szivük távol töle.

  • @Templom68
    @Templom68 ปีที่แล้ว +50

    Hamis szerintem. 2 eljövetelről beszél az Írás, először az ég felhőiig jön, akkor senki sem veszi észre, ekkor lesz az elragadtatás. Amikor mindenki meglátja Őt, akkor a Jelenések 19 teljesedik be, az Ő szentjeivel együtt jön

    • @bibliaitanitasok
      @bibliaitanitasok  ปีที่แล้ว +1

      Érdekes elméletnek tűnik. A Bilblia alátámasztja?

    • @Templom68
      @Templom68 ปีที่แล้ว +13

      @@bibliaitanitasok Az elragadtatásnál azt írja, semmit sem vesznek észre az emberek, amikor pedig visszajön az olajfák hegyére, minden szem meglátja Őt. Az Úrral való találkozás helyszínét megadja az 1 Thess 4:17 világosan

    • @bibliaitanitasok
      @bibliaitanitasok  ปีที่แล้ว +3

      @@Templom68 Azt írja, hogy Noé idején nem vettek észre semmit az özönvíz előtt. Az özönvizet viszont észrevették. Máté 24,39

    • @Templom68
      @Templom68 ปีที่แล้ว +8

      @@bibliaitanitasokLátom, meddő vita. Ez szerencsére nem üdvösségi kérdés, hamarosan úgy is kiderül, kinek van igaza

    • @93pinto
      @93pinto ปีที่แล้ว

      Igen. Előbb az elragadtatás lesz!!!!!!!!!!!
      AZTAN A 7 ÉV NYOMORÚSÁG, AZTÁN JÉZUS 2 VISSZAJÖVETELE AZ ÖVÉIVEL AZ ELRAGADTATOTTAKKAL IS EGYÜTT.!!!!!!!!!❤
      AMINT ELRAGADTATUNK MI IGAZ ÚJJÁSZÜLETETT KERESZTÉNYEK, UTÁNA MEGJELENIK A SÁTÁN A TELJESSÉGÉVEL, MERT NEM LESZ ITT A VISSZATARTÓ ERŐ.( BIBLIA)❤❤❤❤❤
      Amit felolvasott a Máté evangéliumából az már akkor lesz, amikor visszajövünk Jézussal és véget vet a gonosznak.
      Armageddoni csata.
      Vége lesz a gonosznak.
      1000 evre megköttetik a sátán.🙂❤

  • @noranora5178
    @noranora5178 ปีที่แล้ว +1

    Ez nagyon tetszett.UDV.

  • @evaradzik8024
    @evaradzik8024 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm!

  • @magdolnavincze3622
    @magdolnavincze3622 ปีที่แล้ว +1

    AMEN

  • @helenastein8085
    @helenastein8085 หลายเดือนก่อน

    Pedig nagyon is Komoly Amen 🙏✝️❤️

  • @eszterbari
    @eszterbari ปีที่แล้ว +3

    Àmen

  • @ferencnagy5672
    @ferencnagy5672 ปีที่แล้ว +3

    Hála áldás

  • @silence766
    @silence766 ปีที่แล้ว +1

    Ferenc testvérem, bizony mondom néked, elég nagy már az én testemnek nyomorúsága, gyűlekeznek reá a saskeselyük... - Ám a keselyük dögre várnak, míg a felséges sasmadár karma és csőre eleven húsba vág... 🦅

  • @tiborszekely1245
    @tiborszekely1245 ปีที่แล้ว +13

    Az ördög legnagyobb trükkje az volt, hogy elhitette az emberekkel, hogy nem létezik. Hogy nem látják az emberek, hogy rabszolgák. Csak a pénzért küzd szinte mindenki, közben eszik a mérgezett ételeket és isszák a mérgezett vizet. Én is az aranykort várom, remélem 2030 után eljön (2030 agenda)

    • @93pinto
      @93pinto ปีที่แล้ว

      Ha hiszel Istenben meg a fiában Jézusban akkor meg előbb meg lesz az elragadtatás.
      2030 ról beszélnek a gonoszok , mint nagy átalakulás.
      Az már valószínű az antikrisztus megjelenése!!!!
      Az antikrisztus a 7 ev nyomirúságos idők felénél jelenik meg!!
      A 7 év előtt mi igaz hívők akik hisznek szivből Istenben és a fiában , azok elragadtatnak! 🙂
      Benne van a Bibliában.❤
      Berkes András tanítása nagyon alapos és érthető, alázattal és türelemmel hallgatjuk meg. Bibliával alátámasztott❤
      ...de Chris pásztor világszolgálo tanítása is Joseph Prince youtube magyar.
      NE FÉLJ! A HALÁL LE LETT GYŐZVE!
      ELRAGADTATÁS.
      VAGY A NAGY NYOMORÚSÁGOS IDŐSZAK C. TANITÁSA
      DE NOVÁK ZSOLT TANITÁSA IS. ELRAGADTATÁS.
      VAGY VARGA ISTVÁN.
      DE SOK SOK VILÁGSZOLGÁLÓ IS EZT TANÍTJA!❤
      MOST MÁR BÁRMIKOR LEHET AZ ELRAGADTATÁS🙂❤

    • @szabolcslippai9386
      @szabolcslippai9386 ปีที่แล้ว

      Neked igazad van.
      Viszont szerintem nem fog kifutni a dolog 2030-ig mert a terv szerint addigra ezek, lélek nélküli traszhumán robotokat akarnak csinálni belőlünk.
      Isten szerintem nem fogja odáig engedni, mert akkor sérülne a szabad akaratunk, és nem tudnánk dönteni, hogy kinek az uralmát fogadjuk el, Istenét vagy sátánét.
      A Dániel 12. fejezet azt írja, hogy miután felállítják a pusztító utálatosságot, 1290, illetve 1335 nap telik el, aminek a végére a hűségesek boldog állapotba jutnak.

  • @tundelehozcky5941
    @tundelehozcky5941 ปีที่แล้ว +2

    Pedig higgyétek el mert így lesz.

  • @erzsebethautau3089
    @erzsebethautau3089 ปีที่แล้ว +5

    AMEN ☀️🙏🎶💌

    • @palmapechy7439
      @palmapechy7439 ปีที่แล้ว

      "Amen"= Amon-Ra, az egyiptomi Napisten neve. A "Miatyank" imat eredetileg az egyiptomi nep mondta ugyanazzal a szoveggel mint mi. Es mi a Biblia? Egy valogataas ezernyi "szent" szoveg kozul, aszerint amit a "Tudosoknak" Constantin romai Csaszar adott utasitasba. Amikor John Allegro, a katolikus forditoo bizottsaag tagja mondott, a Holt Tengeri irasok forditoja, azt mondta, hogy "Ha kozze tenneenk ezt az osszes szoveget, akkor nem lenne tobbee Ker. egyhaaz." Es King James, amikor kiadta az ismerrt forditast a tudoroknak, utasitotta oeket hogy mit hagyjanak ki belole es mely szavakat forditsaak maskent mint azok eredeti ertelme. Olvassaatok a hires tortenelmi kutato Christopher Knight konyveit - ezek a kozkonyftarakban megvannak. Ez a ficko elment Egyiptomba is, es kutatott ottani archivumokban. Ez hiteles.

  • @InkeRopoli
    @InkeRopoli ปีที่แล้ว

    Köszönöm szépen!!!!!!!!!!!!!!!!

  • @erikajancso9819
    @erikajancso9819 ปีที่แล้ว +3

    AMEN így legyen legyen meg a te akarod most és mindörökké örökkön AMEN

  • @monikaracz4625
    @monikaracz4625 ปีที่แล้ว +3

    Köszönöm.

  • @juditbicskey
    @juditbicskey ปีที่แล้ว +8

    1.Thesszalonikai 4, 15. Ez a elragadtatasrol szól. Itt még Jézus nem lesz látható a világ számára, csak annyi hogy eltűnnek a hívek.

    • @ginabalog409
      @ginabalog409 ปีที่แล้ว

      Hova fognak eltünni?

    • @juditbicskey
      @juditbicskey ปีที่แล้ว

      @@ginabalog409 a földről eltűnnek a mennybe. Jézus elénk jön, de a világ itt még nem látja meg Őt.

    • @evahufnagel5541
      @evahufnagel5541 4 หลายเดือนก่อน

      1 Thessalonika 4. rész 16-17.vers@@ginabalog409

  • @peterfarkas9857
    @peterfarkas9857 6 หลายเดือนก่อน

    Àllítólag...

  • @imolabordos287
    @imolabordos287 ปีที่แล้ว

    Jézusal lehet beszélni, Ami kivül van, az Ige leirva, az még nem ad erőt. Az élö SZÓ kell,
    ez heljzetváltoztaó, a kuantum fizika, az imádság biztos alapja. Az Universzum értelmes!!

  • @csabaorosz3748
    @csabaorosz3748 ปีที่แล้ว +2

    Mikor mondtam hogy a jelek alapján közeleg a nagy nap akkor engem is dinkának gondoltak sőt azt mondták szent fazék vagyok , pedig sosem prédikáltam fura módon nem haragudtam rájuk ők meg csak nevettek.

  • @imreszabo9144
    @imreszabo9144 ปีที่แล้ว

    Nagyon köszönöm a magyarázatot. Sok minden érdekel, többek között a földönkívüliek is, vannak jóslatok, hogy az Anunnakik visszatérnek. Hátborzongató a hasonlóság....

    • @azrael834
      @azrael834 ปีที่แล้ว +1

      A keresztény vallás nem ismeri el a Földönkívüli civilizációt. Az ilyen megfigyeléseket a sátán, vagy démonok megtévesztésével magyarázzák. A halálon nem kell sokat gondolkodni. Senki sem ússza meg! A halál a születés velejárója. A halál sok szenvedőnek megváltás. Amiről itt szó van az hülyeség. Isten miért szólna bele a dolgokba úgy, hogy eljön pusztítani? Az emberiség vagy megtalálja a békés megoldást, vagy tovább fokozza a káoszt ami önpusztításhoz vezet folyamatosan. A béke nem azonos a beletörődéssel. Ez a világ azért ilyen, mert az emberek csak ennyit tesznek érte. A személyes problémákat a világ elé helyezik. A megoldásokat meg a másiktól várja. Na ilyen ez az eljövetel is. Más nem fogja a problémákat megoldani. Azzal meg főleg nem, ha csak pusztítani jön. Isten a legtökéletesebb lény a világon! Isten alatt a teremtőt értem. Nem Jézust és a többi vallás személyiséget. Nem léteznek gonosz angyalok, csak gonosz lények és emberek. A gonoszság primitívség! A világunk technikailag fejlett, de erkölcsileg primitív. A Föld bolygón nincs egység és egységes rend, ez a legnagyobb baj!

    • @gyorgylollarik
      @gyorgylollarik 8 หลายเดือนก่อน +1

      úrjézus! hiszem hogy ti voltatok- vagytok és lesztek örökkön- orökké, imádkozm is de félek hogy ez kevés! úgy érzem kevés a hitem de nem adom fel:ami erőm van arra fordítom, hogy azzá váljak amit elvár tőlem a mindenható. isten bocsássa meg bűneimet! áldassék az ő neve mindörökké, ámen!❤

  • @meszarosjakabne6684
    @meszarosjakabne6684 ปีที่แล้ว +1

    Mitől vagyunk már akik, a világósság fiai ? Zsol.42 : 9 .A válasz !!

  • @zoltanantal5296
    @zoltanantal5296 ปีที่แล้ว +4

    Foldrengesek lesznek mindefele még a kővek is sirni fognak

  • @ferencnagy5672
    @ferencnagy5672 ปีที่แล้ว +1

    Az ember ma teljesedett zúrzavar ex káoszban vannak .Ezé jó hogy Jézus közel van .ó általa jött el a mennyeknek országa .

  • @pistipisti9122
    @pistipisti9122 ปีที่แล้ว +4

    Miről szólhat a nagy nyomorúság,ha utána az emberek ettek ittak, házasodtak stb. és nem vesznek észre semmit?

  • @szabolcslippai9386
    @szabolcslippai9386 8 หลายเดือนก่อน +2

    Semmiképpen nem tudok egyetérteni az íráselemzéssel, ugyanis mind az ó, mind az új szövetségben, számtalan rész található, mely egyértelművé teszi, hogy nem csak egyféle, tehát nem csak égi, hanem földi reménység is létezik a megmentésben részesülők számára.
    A Jelenések 7:4 - ben Jézus egyértelműen kijelenti János apostolnak, hogy a 144000 felkent elpecsételésre kerülő személyt, akik az égi reménységűek, a zsenge, tehát őket a szellemi Izrael, vagyis a keresztények összessége KÖZÜL választják ki.
    Akkor mi lesz a sorsa a többi hűséges, hitének rendíthetetlenségét a nagy nyomorúságon át bizonyító, több millió kereszténynek, akik szintén Krisztus igaz követői?
    A Jelenések 7 következő verseiből kiderül, hogy János lát egy megszámlálhatatlan nagy sokaságot, akik nem az égbe kapnak elhívást, hanem a Krisztus ezer éves uralma alatt helyreállításra kerülő, paradicsomi föld társadalmát fogják alkotni, és a 144000 től eltérően ők nem halhatatlanságot, hanem a hűségüktől és engedelmességüktől függő, földi örök életet fognak kapni.
    Pont ahogyan az első emberpár is eredetileg.
    Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy ezt a teljesen világos Szentírási tanítást sokan hogyan nem tudják megérteni, mint ahogy azt sem, hogy az embernek, mint Isten teremtésműve fizikai részének az eredeti reménysége is a földi örök élet volt.
    És mire alapozzák azt, hogy Atyánk eme nagyszerű akarata bármikor a történelem folyamán megváltozott volna.
    Ezen a tényen az sem változtat, hogy Isten valóban úgy döntött, hogy egy meghatározott számú csoportnak égi életet ad, hogy a fiával együtt királyokként és papokként uralkodjanak.

    • @erikguba6170
      @erikguba6170 6 หลายเดือนก่อน

      egy email címet kérhetek öntől ?

  • @istvanbuknicz7629
    @istvanbuknicz7629 ปีที่แล้ว +1

    Vajon melyík király tenné ezt meg?

  • @sandorbalogh4094
    @sandorbalogh4094 ปีที่แล้ว +3

    Áldjon az Úr tesvér

  • @ottorevberi2270
    @ottorevberi2270 ปีที่แล้ว +3

    JÉZUS NEM ZSIDÓ ÉS NEM JÖN VISSZA MERT EL SEM MENT!!!
    JÉZUS MINT ISTEN FÉNY TERMÉSZETŰ ÉS UGYANEZ A FÉNY VAN MIBDENBEN EBBEN A TEREMTETT GYÖNYÖRŰ VILÁGBAN TEHÁT MI MAGUNK VAGYUNK AZ ISTEN ÉS JÉZUS.

    • @Proverbs3198
      @Proverbs3198 ปีที่แล้ว

      Jézus zsidó származásáról:
      1. Jézust a családfájában Ábrahám és Dávid király leszármazottjának tüntetik fel. (Máté 1:1-17)
      2. Jézus édesanyja, Mária rokonságban állt Keresztelő (Bemerítő) János édesanyjával, Erzsébettel. (Lukács 1:36) Erzsébet zsidó asszony volt, Júdában lakott és egy Zakariás nevű pap felesége volt.
      3. Mária betartotta a zsidó szokásokat. (Lukács 2:21,22,23)
      - Mária áldozatot mutatott be Jézusért, aki az ő elsőszülöttje volt
      - Jézus 8 napos korában körül lett metélve
      - Nevének jelentése: Jahve megszabadít.
      4. Jézus családja rendszeresen, évenként megtartotta az Örökkévaló Mózes által elrendelt ünnepeit! (Lukács 2:41)
      5. Jézus bejáratos volt Jeruzsálemben a Templomba. (Lukács 2:46) Ha nem lett volna zsidó, akkor nem mehetett volna be, legfeljebb a pogányoknak fenntartott udvarig jutott volna.
      6. Jézus a Templomban felolvasott az Ószövetségből, Ézsaiás próféta könyvéből. (Lukács 4:17, 18) Kizárólag zsidó ember vehette a kezébe az írásokat és olvashatott fel belőlük.
      7. Jézus rendszeresen járt zsinagógába. (Lukács 4:16)
      8. Kiválóan ismerte az ószövetségi iratokat, hivatkozott rájuk, idézett és tanított belőlük. (Lukács 4:15 ; 25-27; 6:3,4; stb…)
      9. Követői Rabbinak is hívták. (János 1:39, 50)
      10. A zsidó törvénytanítók mesternek hívták. ( Lukács 11:45)
      11. Sem ellenségei, sem barátai, sem senki más soha nem vonta kétségbe zsidó származását. (János 4:9; 18:35)
      12. Zsidó szokás szerint temették el. (János 19:40)
      13. "Isten csak azért választotta ki Izraelt, hogy Krisztus, a világ megváltója eljöhessen, mert " az üdvösség a zsidok közül származik" (Janos 4:22)
      14. "Az övéi közé (a zsidó atyafiai közé) jött, és az övéi nem fogadták be őt" (Janos 1:11)
      A Krisztus név messiást jelent.
      15." De te, Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Juda ezrei között, belőled származik nékem aki uralkodik Izraelen, akinek származása eleitől fogva van" (Mikeás 5:1).
      Jézus csak földi élete végén lépett fel Izraelben mint Messiás. A névtelenség éveit Názáretben, Zebulon törzsében élte le. Ezután kezdődött meg nyilvános földi szolgálata: három és fél évig ment "Izrael elveszett juhaihoz" (Máté 15:24) és megtérésre hívta őket.
      Az Ószövetségben, a zsidók szent iratában több, mint 300 prófécia utal az eljövendő Messiásra, Aki Dávid utódjaként zsidó nemzetiségűként születik meg.
      "Felelte Jézus: De mondom nektek, mostantól látni fogjátok az Emberfiát (Jézust), amint Isten jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin.” (Máté 26:64)

    • @juditszakacs943
      @juditszakacs943 ปีที่แล้ว +1

      Meg még a tibeti láma is 😂😂😂

    • @janosnagy6812
      @janosnagy6812 4 หลายเดือนก่อน

      Leülni! 1-es!

  • @matyashorvath4359
    @matyashorvath4359 5 หลายเดือนก่อน

    10 hónapja kérdeztem az előadó nevét.. Semmi válasz. Tisztelt nézők, önök sem tudják? Sajnálom. 😢😢😢

    • @mucsiferenc9864
      @mucsiferenc9864 5 หลายเดือนก่อน

      Mucsi Ferenc

    • @matyashorvath4359
      @matyashorvath4359 5 หลายเดือนก่อน

      @@mucsiferenc9864 Köszönöm szépen, hasonló előadások?

    • @matyashorvath4359
      @matyashorvath4359 5 หลายเดือนก่อน

      @@mucsiferenc9864 Mucsi úr, borász. Valódi "hívő" válasz. Ugratás.
      Tisztelettel kérdezem, kell az ilyen példa?

  • @magdolnahadnagy5370
    @magdolnahadnagy5370 ปีที่แล้ว +1

    ÅMEN.
    URAM İRGALMAZZ !

  • @zoltantorok500
    @zoltantorok500 6 หลายเดือนก่อน +1

    Meglepödünk ha idézzük Krisztus vérvonalát is két apostol halála után 300 évvel késöbb írott emlékezés szerint és a biblia kanonizálása után.

  • @zsuzsadinnyes1966
    @zsuzsadinnyes1966 4 หลายเดือนก่อน

    Ez ki ez az ember? Melyik felelezetbe tartozik?

  • @gyorgyfilep3691
    @gyorgyfilep3691 ปีที่แล้ว +1

    Apropo, természetesen nem a videó-előadáshoz írtam az alábbiakat, hanem a kommentekben olvasható gondolatokhoz

  • @robertkofitettey1116
    @robertkofitettey1116 ปีที่แล้ว

    Ha az antikrisztus megjelenik-márpedig az valószínű látványos lesz-azt ki nem veszi észre?

    • @Proverbs3198
      @Proverbs3198 ปีที่แล้ว

      Mindenki észre fogja venni.

  • @margaretavas2331
    @margaretavas2331 9 หลายเดือนก่อน

    az elragatatarsrul volt egy almom a foldrol szinte mindenki el tunt en mintha egy sivatagban letem volna es terdre hulva sirtam es aszt montam uram engem miert hagytal it hiszen nekem mar nem lehet gyermekem enyire emlekszem

  • @zoltangyongyosi8350
    @zoltangyongyosi8350 ปีที่แล้ว +2

    A jelenések 19-előtt történik pár "apróság".Ebből az emberek nem vesznek észre semmit?Ez rossz vicc!

    • @kola7392
      @kola7392 ปีที่แล้ว +2

      Valószinüleg hogy "mire megy ki ez az egész" abból nem vesznek észre semmit , nem értik.

  • @nagylajosnecsilla3507
    @nagylajosnecsilla3507 ปีที่แล้ว +4

    Luther Márton:
    " Ha tudnám, hogy holnap jön vissza az ÚR JÉZUS, akkor még ma elültetnék egy alma fát. "

    • @nagylajosnecsilla3507
      @nagylajosnecsilla3507 ปีที่แล้ว

      @@laszlobizsok26 ...mert a hite diktàlta...

    • @nagylajosnecsilla3507
      @nagylajosnecsilla3507 ปีที่แล้ว +1

      Nem vagyok theológus, csupán annyi, hogy anno pár éve 1x csak kezdtem máshogy èrteni...azt a sok sok "érthetetlent" a Bibliát olvasva, Ige magyarázotok hallgatása..Biblia órák, sok sok lelki alkalom...
      Igy valósággal fényt kapott a nagy betűs ÈLE8T!Luther szerzetes volt, Biblia tudós ès 1x csak ...
      Érdemes az életrajzát elolvasni, abban kiderűlhet: mièrt pont almafát ültetne el..

    • @bendeguz7629
      @bendeguz7629 ปีที่แล้ว

      @@nagylajosnecsilla3507 Pár szóval kifejtenéd mire gondolsz....köszönöm

    • @nagylajosnecsilla3507
      @nagylajosnecsilla3507 ปีที่แล้ว

      @@bendeguz7629 ..úgy gondolom, hogy az aktiv, tevékeny hite..A REMÉNYE ami biztathatta ! HITTE, VÁRHATTA, HOGY AZ ÚR VISSZAJÖN, és bizonyára örömét lelhette abban. De ha mégsem? Akkor hadd ♡teremjen♡ az almafa, addig, ameddig..
      Igy van ez ma is.
      JÖVEL URAM JÉZUS! " Jel.22.

    • @nagylajosnecsilla3507
      @nagylajosnecsilla3507 ปีที่แล้ว

      @@laszlobizsok26 Ki kiben? miben? hisz! Egy értelmű számomra: ami a BIBLIÁBAN MEGIRATTATOTT. Pont.

  • @zsoltlaszlo6324
    @zsoltlaszlo6324 ปีที่แล้ว

    Nagyon sokára lesz az Úr Jézus Krisztus eljövetele..

  • @lajoszsivkov1334
    @lajoszsivkov1334 ปีที่แล้ว

    Ezek nem lehetnek jézus tettei.aki azt mondtad hogyeresd azt is Aki gonosz, és eltévelyedett? És jézus SZERET,és õ a szeretet? Szenvedés szenvedés hàtàn.gyõtrelem és pokol? Féljetek mert eljõvõk és büntetek .Ez lenne õ lenne Isten fia? Aztàn ha rossz voltàl megbüntetlek..és a halakat Is felvitte a bàrkàra NOÉ?

  • @MsGibral
    @MsGibral 4 วันที่ผ่านมา

    Az elragadtatás értelmetlen, mert a mennyben nincsen fizikai teste senkinek, csak lelkek vannak.

    • @bibliaitanitasok
      @bibliaitanitasok  4 วันที่ผ่านมา

      1Korinthus 15,40: „És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké.”

  • @user-sp8yi9rf8v
    @user-sp8yi9rf8v 5 หลายเดือนก่อน

    Hat...lesz mit enni a madaraknak!!!

  • @STOPGF2045
    @STOPGF2045 ปีที่แล้ว +2

    Miröl beszeltek? 😳🤔🤣🤣🤣

  • @evemiller766
    @evemiller766 ปีที่แล้ว +11

    Jézus második eljövetelekor viszi magával az Igazakat ! Nem előbb . Ne higgyük az ilyen felremagyarazast ! Az Igazak elvitettnek a gonoszok megsemisulnek, Jézus várva -vart Második eljövetelen. Ne féljünk mert Jézus addig is mig eljön vedelem alá helyezi az Igazakat . Mindnyájan itt leszünk a Csodalatos Második eljövetelig !

    • @93pinto
      @93pinto ปีที่แล้ว

      Nem igy van!!!
      Az övéi akik hisznek nem lesznek itt a nyoorúságos időkben!!!!!!!!!!°🙂❤❤❤❤❤
      Elragadtatunk egy szempillantas alatt meg az antikrisztus megjelenése előtt!
      Aztan kiönti haragját az Úr es kitelhesedik a gonisz, mert nem lesz itt a visszatartó erő ( Biblia)❤❤❤❤❤❤❤🤍
      Egyertelmű a Biblia alapjan.
      Halleluja.
      Aki hisz el fog tünni a nyomiruság elől!!🙂

    • @evemiller766
      @evemiller766 ปีที่แล้ว +4

      @@93pinto Nem lesz elragadtatás! Ez téves magyarázat ! Jézus Második Eljövetelen az igazak vele mennek de mindenki itt marad az O dicsőséges Eljoveteleig ! Szeretette ajánlom Reisinger Janos Biblia magyarázatát .

    • @vargaildiko947
      @vargaildiko947 ปีที่แล้ว

      En a katolikus bibliaban mindig azt erzem ugy irtak meg hogy a nepeket orokke felelemben tartotta .a hivo lelkeket megfelemlitettek orok felelembe eltek meg a jok is. Rasdasul olyan kacifantosan erthetetlenul raktak ossze egyes ev szazadokban az olvasnitudo ember sem ertette a papoknak ez jo volt megfelemlitesben tartotta hiveit hogy megbuntet hogy pokolra jutsz tele van a predikacio olyan kifejezesekkel hogy tonkre tettek a hivok eletet. Szinte minden cselekedetukben attol rettegtek ez istennek nem tetszo bunos dolog.jezus betegeket gyogyitott szerette a gyerekeket de annyi megfogalmazott tiltas volt hogy en nem gondolom isten ilyen remiszto cselekedetre kepes mint amit tanitanak Szinte nem hsgytsk elni az embereket mrrt amirol az egyik nem tudta bun a masik szolt neki hogy ne tedd hisz elkarhozol.Nem tudom a tobbi vallas milyennek allitja be istent mert nem ismerem a katalikus vallast csak.De nem igazsagos hogy isten a jo embereket ne szeretne ANNYIRA MINT A Bunost ki meg ter. stb aki imadkozik szereti az atyat de azt predikaljak a megtert bunosnek jobban orul jobban szereti az atya mint aki nem vette el pl mas ember eletet .Ezek igazsagosak? Vagy nem is valosak? KONNYU FELREERTENI A BIBLIAT .

    • @evemiller766
      @evemiller766 ปีที่แล้ว +4

      @@vargaildiko947 Kedves Ildiko , Sajnos a vallások nagyon sok Isteni Igazságot ,Jézus taninasat es a 10 parancsolatot elfordítottak , amiért egy nap felelni fognak . Nekem sokat segít Reisinger Janos biblia tanításai , nagyon ajánlom mindenkinek aki Jézus Követője akar lenni .

    • @magdikailles157
      @magdikailles157 ปีที่แล้ว +3

      Hogy lehet így félre értelmezni a Bibliát ? Ez teljesen hamis, de ez is benne van a Bibliában.

  • @laszlovaczi396
    @laszlovaczi396 ปีที่แล้ว +1

    Ha lsten szeretne az embert nem engedné a háborút

    • @kola7392
      @kola7392 ปีที่แล้ว +3

      A gonosznak át lett adva a világ feletti uralom amikor az ember föllázadt teremtője ellen.Azért van a háború mert az Ördög szereti a hullahegyeket.

  • @elekhorvath9680
    @elekhorvath9680 ปีที่แล้ว +2

    Az elragadtatás a nagy nyomorúsàgból lesz nem előtte

    • @bartaferenc60
      @bartaferenc60 ปีที่แล้ว +1

      A nagy nyomorúság előtt, ezt aki nem êrti....

  • @dezsogagyi7509
    @dezsogagyi7509 ปีที่แล้ว

    Szerintem forduljon német
    Sándorhoz

  • @mariakovacs5908
    @mariakovacs5908 ปีที่แล้ว

    Nincs elragadtatás.Ez egy hamis tan.

    • @geiger64
      @geiger64 ปีที่แล้ว +1

      1Thess 4,17
      Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.

  • @titanillamei9546
    @titanillamei9546 ปีที่แล้ว +7

    Luk22./36 ban Vigyázzatok azert minden időben kérvén hogy méltókká tétessetek arra hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek ,és megállhasatok az embernek Fia előtt!

  • @ferencvarga4085
    @ferencvarga4085 ปีที่แล้ว +4

    Már vissza is ment!😀 Ilyen hülyék miatt nem lesz semmi jó változás!👏

    • @sandorbalogh4094
      @sandorbalogh4094 ปีที่แล้ว +1

      A szavaidat megkelene válogatni barát