A 3. pont érvényes volt rám!!! Apám pont ilyen volt! Na most már nincs befogva a szám! Nem érdekel ki áll velem szemben!!! Köszi hasznos volt nagyon!!!
Odáig eljutottam, hogy nemet mondtam... gyakorlatilag olyan kapcsolatokban is, amelyekről nem gondoltam, hogy valaha képes lennék rá..Mivel szerettem is, lekötelezettnek is éreztem magam, hálás is voltam bizonyos dolgokért, viszont összességében és egy ideje -gondolom a felsoroltak miatt- minősíthetetlenül bánt velem, (amiről nem "tehet', hiszen pszichiátriai beteg). Családi kapcsolataim is többségükben sajnos toxikusak. Eljöttem, elmenekültem, nemet mondtam - és mégsem vagyok "szabad", mivel majdnem állandóan érzem a szégyent, a bűntudatot és a haragot is. Haragszom ezekre az emberekre , hiaba tudom, hogy nem tudták mit tesznek, haragszom magamra is, amiért meg lehett ezeket velem tenni. Szégyellem is magam, ugyanakkor bűntudatot nemcsak az önmagam időleges és részben kényszerű elárulásával kapcsolatban érzek (szülő gyerek kapcsolatban sok más esély az életbenmaradasra úgysincs ) hanem azt hiszem azokkal kapcsolatban is, akiket "kizártam" az eletemből, de amiatt biztosan , amiért nem volt (nem láttam?) más megoldást. Megvédtem magam, de ez csak látszólag történt meg, belülről felőröl és valójában minden bizalmam elvesztettem az emberi kapcsolatokban. Nem zárkóztam teljesen be, de már tudom, hogy bármikor bármi megtörténhet.😔 Nem készülök rá, de a valahol hátul a kisagyamban ott van, hogy ez úgy néz ki, mint a szeretet, de bármikor atcsaphat a másik őrületébe, egójába és ha nem figyelek, ha túl közel maradok engem elmos. Parentitikalt gyerekként úgysem tudom olyan pontosan körvonalazni, hogy ki az az én. Azért érzem jól magam leginkább egyedül, mert a legközelebbi szeretet-kapcsolataimban nem tartották tiszteletben a határaimat. Majdnem mindent értek, látok és mégis érzem a bűntudatot és a szégyent és keverek is -most már magamnak- olyan helyzeteket, ahol ezeket az ismerős érzéseket átélhetem. A sors iróniája, hogy az anyám büszke rám.🙄 Én pedig azt érzem nem maradt belőlem semmi, pedig messze élek már tőle, nemigen látogatom -újabb bűntudat forrás- és próbálok telefonon is határokat szabni, bár ez sem könnyű, ha felhívom kora délután egy órára úgy rakja le hogy este még beszélhetünk. Tehát soha nem lehetek nyugodt , hohy eleget adtam. Pedig volt időszak amikor mindent odaadtam, a teljes személyiségemet és az sem volt elég. Mindegy sosem fogják ezek az emberek megérteni , az anyám, a tesóm (aki a skizoaffektiv szemelyeisegzavaros) a volt férjem , aki alkoholista... Nem is ők tehetnek rólam, hanem csak én. Tulajdonképpen lehetnék jól. Csak nem tudom hogy, hiányzik már belőlem az az energia ami ehhez kellene. Nem is hiszem , hogy jár. A mostani belső életemet egy teljesen jogos büntetésként élem meg, hálójában azt hiszem nem is akarok jól lenni, ha jól vagyok csak még erősebb a bűntudatom. Ha elnyomom a lelki dolgaim, akkor meg a test jelez és esik széjjel. Úgyhogy nincs más megoldás , nem látok mást, mint elfogadni hogy én így fogom leélni az életem. Rajtam gondolom egy 30 év séma terápia segítene csak, de arra nijcs időm , se pénzem. Ez a komment is most egy ilyen szégyen teszt, el merem-e küldeni, vállalva, hogy valahol valamikor valaki majd felfedezi hogy is érzi magát valaki, akiről rengetegen azt gondolják, hogy nagyon is jól van.. Köszönöm a felületet, elnézést, ha troll voltam, bár valemennyire témába vág, és a videókba fektetett munkát is köszönöm, szoktalak hallgatni.
Ajánlott hallgatnivaló: th-cam.com/video/3er8EJXzwTE/w-d-xo.html Ha nem úgy cselekszel, ahogy az a "felettes én"-ednek megfelelô, akkor az testi és mentális tunetekkel fog buntetni. Egy ido utan olyan erosek lesznek azok a tunetek, hogy rosszabbul fogod magad érezni tôlük, mint anyád belsô buntudatgeneralo hangjától. 24/7-ben a testedben élsz, nem hagyhatod figyelmen kivul az igényeit senki más kedvéért sem, mert 24/7-ben tud buntetni, ha akar. Az, hogy elvesztetted a bizalmadat az emberekben, az hosszantartó komplex trauma utan megmenekulve is természetes, viszont ha az önbizalmadat is elvesztetted, az nagyon szorongató tud lenni, a megoldás pedig az, hogy önmagad érdekében cselekszel. Ha szembe mész önmagaddal, akkor önbizalmat vesztesz, aztán jönnek a mentalis szervi tunetek, amik azt a celt szolgaljak, hogy valtoztass a viselkedeseden. A bizalom azt jelenti, hogy elhiszed, hogy mások a te érdekedben cselekszenek. De onnantól, hogy ez bebizonyosodott, hogy nem úgy van, a bizalom már nem nô vissza. Marad az önbizalom, ami felett viszont csak neked van kontrollod, azt te magad el is tudod vesziteni de vissza is tudod szerezni. "A mostani belső életemet egy teljesen jogos büntetésként élem meg" én is így vagyok vele, viszont amióta felfogtam, hogy nekem nem muszáj más büntetését is magamravállalnom és helyette is bûnhôdnom, az önfenntartás eléggé kellemessé vált. Sokkal kisebb lett a bûntudat szintem, sôt, amikor nemet mondok és érzem a rá adott elképedést meg kulonféle manipulacios probalkozasokat, amelyeket szinten kisiklatok, ez viszont már-már szadisztikus forrást ad, vigyaznom kell vele. Lehet mérlegelni, hogy minek rosszabb a kovetkezmenye, ha másnak mondasz nemet, vagy magadnak.
Kb. ötven éves koromra elértem mindazt, amire az emberek általában vágyódni szoktak. Mindenki veregette a vállam, hogy milyen nagyszerű és csodálatos az életem. Belül teljesen szét voltam esve. Nem voltam sosem képmutató, és most így utólag úgy látom, magam sem tudtam valójában ki is vagyok én. Az okok nagyon is hasonlítottak a tieidhez. Aztán az utolsó pillanatban ígéretet tettem magamnak, hogy ha Isten ad még időt nekem az élethez ki fogok állni magamért, szeretni fogom magam.Utána járok, miért vagyok én ilyen " selejtes", hogyan tudnék javítani a belső dolgaimon. Eleinte, ahogy rájöttem dolgokra, csak egyre rosszabb lett minden, legalábbis így éltem meg. Teljesen kilátástalannak tűnt a belső dolgaimon fordítani. Eltelt pár év azóta. Nem mondom , hogy könnyű volt a megtett út. Nem pénzbe került, hanem sok energiámba, akaratba, kitartásba. Nem mondom, hogy a végére értem, már minden rendben, de egy pillanatra sem cserélném vissza a régi énemet a mostanival. Ha vannak jó kapcsolataid, legalább egy, próbáld meg azt erősíteni! Sokat tud segíteni.
@@mhajdukatalinköszönöm a válaszodat, én még "csak" 45 vagyok, szóval bármi megtörténhet..Alakulhat ez jól/jobban, semmi nincs bebetonozva és változhatnak a dolgok. Talán úgy van, ahogy írod is, sokáig nem könnyű, ahogyan áll össze a kép, de idővel jöhet ebben fordulat, nem zárom ki, se a külső részét a dolognak, nevezzük akárhogy, szerencse, Isten, csoda...se a rajtam múlót. Az emberi kapcsolataim érdekesek.. Szerintem rólam elég sokan mondanák azt, hogy barátok vagyunk, ugyanakkor nem tudnak rólam szinte semmit. A nehézségeimről úgy értem , a nézőpontjaimat nyilván ismerik.. Alapvetően bírom az embereket, csak a többség eléggé másképp van bekötve.. pl. Jellemzően van bennük egy nagy adag önsajnálat. Bennem semmi. 🙄 bármi történne azt hiszem azt gondolnám , hogy oké, megérdemeltem ezt is. Az én egóm helyére gyakorlatilag bárki betolhatja a sajátját, és be is tolják/tolták általában, már ha hagytam..belőlem általában annyi érdekes , amennyi a másikra reflektál.. Elég empatikus vagyok, az a tipikus jó hallgatóság, sokszor dícsérek, támogató és biztató vagyok, ha beszélek akkor inkább a másikról, az őt foglalkoztató dolgokról és helyzetekről illetve kérdezek, nem igazán minősítek - ezzel általában mindenki be is éri. És ez jól van így...miért érdekelne bárkit, hogy én hogy vagyok. (Túl azon, hogy mondjuk kioktat esetleg, mit hogy kéne, de tulajdonképpen az se rólam szól, hanem arról, hogy majd ő tudja🙃 .) Évtizedekig ez így volt nekem természetes és esküszöm még érdekeltek is mások, az utóbbi időben változott ez valamelyest. Nem igazán szeretem rázúdítani a bajomat másra, és most már hallgatni se akarom másét. Egyre jobban ihúzom a határokat, más kérdés , hogy ez a határhúzás is nehéz érzéseket generál. Vannak egyébként értékes kapcsolataim, van amelyik azért értékes mert közeli, van amelyik azért, mert régi, 35 éves barátság, és vannak olyanok, akik se nem közeliek ,se nem régiek, akár nem is állandóak, vagyis nem tapadnak igazán meg az életemben, de a közös hullámhossz miatt van értékük. 3in1 (ami igazán mély is, régi is, egy nyelvet is beszélünk) jobban belegondolva tán nincsen. Egyébként általában nem vagyok különösebben rosszul, főleg másokhoz viszonyítva ( pl. az önsajnálatban fetrengőkhöz, akiknek minden is járt volna , csak a csúnya világ nem adta oda) humorral ütöm el a dolgokat, nem csodálkoznék rajta, ha -bár én sem tartom magam képmutatónak- de a környezetem életvidámnak tartana.🙃 Csatak depressziós általában valóban nem vagyok, a pszichiátriai diagnózisom szerint disztímiám van. Meg generalizált szorongásom, de különösebben nem akarom patológizálni sem ezt az egészet, ez utóbbi végképp lehet(ne) kb. mindenkinek, aki mostanság ezen a bolygón él.😌
Hát én nem vagyok szakember, De nálam egyértelműen az hozta a fordulatot, hogy felismertem,alapvetően bennem van a hiba amit csakis én tudok korrigálni. Ha rájövök hogyan kell. Olvastam, hallgattam sokat abban a témakörben, hogyan működnek a "normális" emberek. Valóságos tanulmányokat folytattam azzal kapcsolatban, hogyan élnek, hogyan alakítják a kapcsolataikat azok az emberek akik meg vannak elégedve az életükkel. Akiknek jól indult az életük. Az is egy nehéz kérdés, hogy túl a 40-en, 50-en stb., hogyan tudsz változtatni. Maga a gondolat, hogy nekem legyenek saját határaim, hogy bármire nemet mondjak, hatalmas szégyenérzettel töltött el. És az első "nem" kimondásából , nagy botrány is lett, hiszen a környezet megszokott engem olyannak amilyen voltam. De nagyon megérte felvállalni, bár sok nehézségen küzdöttem át magam. Átalakultak a kapcsolataim és az értékes kapcsolatok csak jobbá váltak attól, hogy határokat szabtam. rengeteg toxikus és "vérszívó" kapcsolattól szabadultam meg. 57 vagyok és képes vagyok olyan életet élni amilyet szeretnék.( persze adott körülmények között, mert a körülményekre csak korlátozott ráhatásunk van ) Nekem ez óriási dolog. Kívánom, hogy neked is sikerüljön! @@EmeseDudas_mesekeramia
Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy Te már jól vagy és a példád is mutatja, hogy van fény az alagút végén.:) Egyébként egészséges vagyok, a munkámat igazán szeretem, megbecsülnek a megrendelőim, van egy párom, aki (most még) szerelmes belém, egy gyönyörű helyen élek.. Hálát elég gyakran érzek, még gyakrabban hogy minderre érdemtelen vagyok.🥴 Próbálok dolgozni rajta. Meg leginkább elfogadni, hogy tök mindegy , hogy az emberek (köztük én is) mit gondolnak a sorsukról, többségükben ugye sajnálják magukat és azt hiszik több járt, mint ami jutott, és aztán van egy-ket ilyen, mint Te vagy én, akik meg inkább magukat érzik kevésnek... Ettől még az van, ami, az a valóság és azt kellene valahogy elfogadni és megélni, arra és abban tudunk hatni és úgy alakítani hogy a legtöbbet hozhassuk ki, és az "én sokkal többet érdemelnék" "meg az én ezt meg sem érdemlem" tulajdonképpen ugyanannak a marhaságnak a két vége. Van is az a mondás, " minden botnak két vége van"... Nem megfordítani szeretném ezt a botot, hanem elhajítani jó messzire.. Viszont valamiért még nem megy. Gondolom előbb csak meg kéne fogni normálisan és akkor tudnám eldobni, ha még mindig azt akarnám..Nem kell a saját egóm helyére a másoké, de a sajátom se kell..és ez rohadt nehéz ügy. Viszont a sajatomat előbb jól meg kéne élni és azután lehetne hitelesen meghaladni, ha még mindig az volna a cél. Mert lehet magát az ego meghaladasos célomat a rosszul megélt egó generálja. Vagy épp ugyanoda jutnék nagy erőkkel , mint ahol voltam, megtéve egy jó nagy kört. Ááa, fából vaskarika.🤪 Fárasztó vagyok. Egész nap ilyenek mennek a fejemben. Nem gondolom, hogy ennyi agyalás baromsagokon normális. Inkább csinálni kéne valamit, annak legalább van értelme. Kívánom Neked, hogy maradj mindig abban a tartományban, amire Te magad azt tudod mondani, hogy normális és ne gyötörjenek többet azok az érzések, amikről a videó is szól és köszönöm a beszélgetést.
Nagyon hasznosak a videóid, imádom őket. Köszönjük a munkád!
A 3. pont érvényes volt rám!!! Apám pont ilyen volt! Na most már nincs befogva a szám! Nem érdekel ki áll velem szemben!!! Köszi hasznos volt nagyon!!!
Kellemes húsvéti ünnepeket 😊
nekem annyira hiteles ez a holgy. szeretnem eltanulni tole ezt csodas lelkuletet
Nagyon szuper tartalom! ❤
Nagyon jó videók! Köszönöm!
👍🙏🍀
Odáig eljutottam, hogy nemet mondtam... gyakorlatilag olyan kapcsolatokban is, amelyekről nem gondoltam, hogy valaha képes lennék rá..Mivel szerettem is, lekötelezettnek is éreztem magam, hálás is voltam bizonyos dolgokért, viszont összességében és egy ideje -gondolom a felsoroltak miatt- minősíthetetlenül bánt velem, (amiről nem "tehet', hiszen pszichiátriai beteg).
Családi kapcsolataim is többségükben sajnos toxikusak. Eljöttem, elmenekültem, nemet mondtam - és mégsem vagyok "szabad", mivel majdnem állandóan érzem a szégyent, a bűntudatot és a haragot is.
Haragszom ezekre az emberekre , hiaba tudom, hogy nem tudták mit tesznek, haragszom magamra is, amiért meg lehett ezeket velem tenni.
Szégyellem is magam, ugyanakkor bűntudatot nemcsak az önmagam időleges és részben kényszerű elárulásával kapcsolatban érzek (szülő gyerek kapcsolatban sok más esély az életbenmaradasra úgysincs ) hanem azt hiszem azokkal kapcsolatban is, akiket "kizártam" az eletemből, de amiatt biztosan , amiért nem volt (nem láttam?) más megoldást. Megvédtem magam, de ez csak látszólag történt meg, belülről felőröl és valójában minden bizalmam elvesztettem az emberi kapcsolatokban. Nem zárkóztam teljesen be, de már tudom, hogy bármikor bármi megtörténhet.😔 Nem készülök rá, de a valahol hátul a kisagyamban ott van, hogy ez úgy néz ki, mint a szeretet, de bármikor atcsaphat a másik őrületébe, egójába és ha nem figyelek, ha túl közel maradok engem elmos. Parentitikalt gyerekként úgysem tudom olyan pontosan körvonalazni, hogy ki az az én. Azért érzem jól magam leginkább egyedül, mert a legközelebbi szeretet-kapcsolataimban nem tartották tiszteletben a határaimat. Majdnem mindent értek, látok és mégis érzem a bűntudatot és a szégyent és keverek is -most már magamnak- olyan helyzeteket, ahol ezeket az ismerős érzéseket átélhetem. A sors iróniája, hogy az anyám büszke rám.🙄 Én pedig azt érzem nem maradt belőlem semmi, pedig messze élek már tőle, nemigen látogatom -újabb bűntudat forrás- és próbálok telefonon is határokat szabni, bár ez sem könnyű, ha felhívom kora délután egy órára úgy rakja le hogy este még beszélhetünk. Tehát soha nem lehetek nyugodt , hohy eleget adtam. Pedig volt időszak amikor mindent odaadtam, a teljes személyiségemet és az sem volt elég. Mindegy sosem fogják ezek az emberek megérteni , az anyám, a tesóm (aki a skizoaffektiv szemelyeisegzavaros) a volt férjem , aki alkoholista... Nem is ők tehetnek rólam, hanem csak én. Tulajdonképpen lehetnék jól. Csak nem tudom hogy, hiányzik már belőlem az az energia ami ehhez kellene. Nem is hiszem , hogy jár. A mostani belső életemet egy teljesen jogos büntetésként élem meg, hálójában azt hiszem nem is akarok jól lenni, ha jól vagyok csak még erősebb a bűntudatom. Ha elnyomom a lelki dolgaim, akkor meg a test jelez és esik széjjel. Úgyhogy nincs más megoldás , nem látok mást, mint elfogadni hogy én így fogom leélni az életem. Rajtam gondolom egy 30 év séma terápia segítene csak, de arra nijcs időm , se pénzem. Ez a komment is most egy ilyen szégyen teszt, el merem-e küldeni, vállalva, hogy valahol valamikor valaki majd felfedezi hogy is érzi magát valaki, akiről rengetegen azt gondolják, hogy nagyon is jól van..
Köszönöm a felületet, elnézést, ha troll voltam, bár valemennyire témába vág, és a videókba fektetett munkát is köszönöm, szoktalak hallgatni.
Ajánlott hallgatnivaló: th-cam.com/video/3er8EJXzwTE/w-d-xo.html
Ha nem úgy cselekszel, ahogy az a "felettes én"-ednek megfelelô, akkor az testi és mentális tunetekkel fog buntetni. Egy ido utan olyan erosek lesznek azok a tunetek, hogy rosszabbul fogod magad érezni tôlük, mint anyád belsô buntudatgeneralo hangjától. 24/7-ben a testedben élsz, nem hagyhatod figyelmen kivul az igényeit senki más kedvéért sem, mert 24/7-ben tud buntetni, ha akar.
Az, hogy elvesztetted a bizalmadat az emberekben, az hosszantartó komplex trauma utan megmenekulve is természetes, viszont ha az önbizalmadat is elvesztetted, az nagyon szorongató tud lenni, a megoldás pedig az, hogy önmagad érdekében cselekszel. Ha szembe mész önmagaddal, akkor önbizalmat vesztesz, aztán jönnek a mentalis szervi tunetek, amik azt a celt szolgaljak, hogy valtoztass a viselkedeseden.
A bizalom azt jelenti, hogy elhiszed, hogy mások a te érdekedben cselekszenek. De onnantól, hogy ez bebizonyosodott, hogy nem úgy van, a bizalom már nem nô vissza. Marad az önbizalom, ami felett viszont csak neked van kontrollod, azt te magad el is tudod vesziteni de vissza is tudod szerezni.
"A mostani belső életemet egy teljesen jogos büntetésként élem meg" én is így vagyok vele, viszont amióta felfogtam, hogy nekem nem muszáj más büntetését is magamravállalnom és helyette is bûnhôdnom, az önfenntartás eléggé kellemessé vált. Sokkal kisebb lett a bûntudat szintem, sôt, amikor nemet mondok és érzem a rá adott elképedést meg kulonféle manipulacios probalkozasokat, amelyeket szinten kisiklatok, ez viszont már-már szadisztikus forrást ad, vigyaznom kell vele.
Lehet mérlegelni, hogy minek rosszabb a kovetkezmenye, ha másnak mondasz nemet, vagy magadnak.
Kb. ötven éves koromra elértem mindazt, amire az emberek általában vágyódni szoktak. Mindenki veregette a vállam, hogy milyen nagyszerű és csodálatos az életem. Belül teljesen szét voltam esve. Nem voltam sosem képmutató, és most így utólag úgy látom, magam sem tudtam valójában ki is vagyok én. Az okok nagyon is hasonlítottak a tieidhez. Aztán az utolsó pillanatban ígéretet tettem magamnak, hogy ha Isten ad még időt nekem az élethez ki fogok állni magamért, szeretni fogom magam.Utána járok, miért vagyok én ilyen " selejtes", hogyan tudnék javítani a belső dolgaimon. Eleinte, ahogy rájöttem dolgokra, csak egyre rosszabb lett minden, legalábbis így éltem meg. Teljesen kilátástalannak tűnt a belső dolgaimon fordítani. Eltelt pár év azóta. Nem mondom , hogy könnyű volt a megtett út. Nem pénzbe került, hanem sok energiámba, akaratba, kitartásba. Nem mondom, hogy a végére értem, már minden rendben, de egy pillanatra sem cserélném vissza a régi énemet a mostanival. Ha vannak jó kapcsolataid, legalább egy, próbáld meg azt erősíteni! Sokat tud segíteni.
@@mhajdukatalinköszönöm a válaszodat, én még "csak" 45 vagyok, szóval bármi megtörténhet..Alakulhat ez jól/jobban, semmi nincs bebetonozva és változhatnak a dolgok.
Talán úgy van, ahogy írod is, sokáig nem könnyű, ahogyan áll össze a kép, de idővel jöhet ebben fordulat, nem zárom ki, se a külső részét a dolognak, nevezzük akárhogy, szerencse, Isten, csoda...se a rajtam múlót.
Az emberi kapcsolataim érdekesek.. Szerintem rólam elég sokan mondanák azt, hogy barátok vagyunk, ugyanakkor nem tudnak rólam szinte semmit. A nehézségeimről úgy értem , a nézőpontjaimat nyilván ismerik..
Alapvetően bírom az embereket, csak a többség eléggé másképp van bekötve.. pl. Jellemzően van bennük egy nagy adag önsajnálat. Bennem semmi. 🙄 bármi történne azt hiszem azt gondolnám , hogy oké, megérdemeltem ezt is.
Az én egóm helyére gyakorlatilag bárki betolhatja a sajátját, és be is tolják/tolták általában, már ha hagytam..belőlem általában annyi érdekes , amennyi a másikra reflektál.. Elég empatikus vagyok, az a tipikus jó hallgatóság, sokszor dícsérek, támogató és biztató vagyok, ha beszélek akkor inkább a másikról, az őt foglalkoztató dolgokról és helyzetekről illetve kérdezek, nem igazán minősítek - ezzel általában mindenki be is éri. És ez jól van így...miért érdekelne bárkit, hogy én hogy vagyok. (Túl azon, hogy mondjuk kioktat esetleg, mit hogy kéne, de tulajdonképpen az se rólam szól, hanem arról, hogy majd ő tudja🙃 .) Évtizedekig ez így volt nekem természetes és esküszöm még érdekeltek is mások, az utóbbi időben változott ez valamelyest. Nem igazán szeretem rázúdítani a bajomat másra, és most már hallgatni se akarom másét. Egyre jobban ihúzom a határokat, más kérdés , hogy ez a határhúzás is nehéz érzéseket generál.
Vannak egyébként értékes kapcsolataim, van amelyik azért értékes mert közeli, van amelyik azért, mert régi, 35 éves barátság, és vannak olyanok, akik se nem közeliek ,se nem régiek, akár nem is állandóak, vagyis nem tapadnak igazán meg az életemben, de a közös hullámhossz miatt van értékük. 3in1 (ami igazán mély is, régi is, egy nyelvet is beszélünk) jobban belegondolva tán nincsen.
Egyébként általában nem vagyok különösebben rosszul, főleg másokhoz viszonyítva ( pl. az önsajnálatban fetrengőkhöz, akiknek minden is járt volna , csak a csúnya világ nem adta oda) humorral ütöm el a dolgokat, nem csodálkoznék rajta, ha -bár én sem tartom magam képmutatónak- de a környezetem életvidámnak tartana.🙃
Csatak depressziós általában valóban nem vagyok, a pszichiátriai diagnózisom szerint disztímiám van. Meg generalizált szorongásom, de különösebben nem akarom patológizálni sem ezt az egészet, ez utóbbi végképp lehet(ne) kb. mindenkinek, aki mostanság ezen a bolygón él.😌
Hát én nem vagyok szakember, De nálam egyértelműen az hozta a fordulatot, hogy felismertem,alapvetően bennem van a hiba amit csakis én tudok korrigálni. Ha rájövök hogyan kell. Olvastam, hallgattam sokat abban a témakörben, hogyan működnek a "normális" emberek. Valóságos tanulmányokat folytattam azzal kapcsolatban, hogyan élnek, hogyan alakítják a kapcsolataikat azok az emberek akik meg vannak elégedve az életükkel. Akiknek jól indult az életük. Az is egy nehéz kérdés, hogy túl a 40-en, 50-en stb., hogyan tudsz változtatni. Maga a gondolat, hogy nekem legyenek saját határaim, hogy bármire nemet mondjak, hatalmas szégyenérzettel töltött el. És az első "nem" kimondásából , nagy botrány is lett, hiszen a környezet megszokott engem olyannak amilyen voltam. De nagyon megérte felvállalni, bár sok nehézségen küzdöttem át magam. Átalakultak a kapcsolataim és az értékes kapcsolatok csak jobbá váltak attól, hogy határokat szabtam. rengeteg toxikus és "vérszívó" kapcsolattól szabadultam meg. 57 vagyok és képes vagyok olyan életet élni amilyet szeretnék.( persze adott körülmények között, mert a körülményekre csak korlátozott ráhatásunk van ) Nekem ez óriási dolog. Kívánom, hogy neked is sikerüljön! @@EmeseDudas_mesekeramia
Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy Te már jól vagy és a példád is mutatja, hogy van fény az alagút végén.:) Egyébként egészséges vagyok, a munkámat igazán szeretem, megbecsülnek a megrendelőim, van egy párom, aki (most még) szerelmes belém, egy gyönyörű helyen élek.. Hálát elég gyakran érzek, még gyakrabban hogy minderre érdemtelen vagyok.🥴 Próbálok dolgozni rajta. Meg leginkább elfogadni, hogy tök mindegy , hogy az emberek (köztük én is) mit gondolnak a sorsukról, többségükben ugye sajnálják magukat és azt hiszik több járt, mint ami jutott, és aztán van egy-ket ilyen, mint Te vagy én, akik meg inkább magukat érzik kevésnek... Ettől még az van, ami, az a valóság és azt kellene valahogy elfogadni és megélni, arra és abban tudunk hatni és úgy alakítani hogy a legtöbbet hozhassuk ki, és az "én sokkal többet érdemelnék" "meg az én ezt meg sem érdemlem" tulajdonképpen ugyanannak a marhaságnak a két vége. Van is az a mondás, " minden botnak két vége van"... Nem megfordítani szeretném ezt a botot, hanem elhajítani jó messzire.. Viszont valamiért még nem megy. Gondolom előbb csak meg kéne fogni normálisan és akkor tudnám eldobni, ha még mindig azt akarnám..Nem kell a saját egóm helyére a másoké, de a sajátom se kell..és ez rohadt nehéz ügy. Viszont a sajatomat előbb jól meg kéne élni és azután lehetne hitelesen meghaladni, ha még mindig az volna a cél. Mert lehet magát az ego meghaladasos célomat a rosszul megélt egó generálja.
Vagy épp ugyanoda jutnék nagy erőkkel , mint ahol voltam, megtéve egy jó nagy kört. Ááa, fából vaskarika.🤪 Fárasztó vagyok. Egész nap ilyenek mennek a fejemben. Nem gondolom, hogy ennyi agyalás baromsagokon normális. Inkább csinálni kéne valamit, annak legalább van értelme.
Kívánom Neked, hogy maradj mindig abban a tartományban, amire Te magad azt tudod mondani, hogy normális és ne gyötörjenek többet azok az érzések, amikről a videó is szól és köszönöm a beszélgetést.
🙏🙏🙏🙏🙏🙏👍❤🩹
"Felettes érzelem "...,nemcsak felettes en
Soha nem mondott senki semmit,nem volt "csata",csak elkerules volt,beszélgetés elkerulese,benne volt a ",felettes ítéletet a levegoben"..
Leírtad a munkahelyek többségégét