Buvár vagyok, sokat jártam a vörös tengerre. Akkor még volt Malév. Összevonták a Sharm el seikh - Hurghada járatot. Kb 60 km volt a két üdülőhely között átlibbenni. Ekkor éppen Jump seat en ültem elöl. Örök emlék, köszönet érte Leoncio kapitánynak! Már biztosan nem lesz ebből baj hogy leírtam a becenevét.
A videóban elhangzott olyan táv, aminél már megfontolandó lenne a repülőgépet lecserélni egy katapultra. A kedves utas egy ejtőernyővel a hátán helyet foglal, és... Kisebb üzemeltetési költség és a drága üzemanyagot sem kell égetni hozzá. :)
Kötött járattal kétszer mentünk, amikor még létezett az Aeolus, egymaga bérelt egy chartert és Bp-Rodosz-Kréta-Bp, illetve Bp-Karpathos-Kréta-Bp-et repülték (mivel 10-11 napos utakat szerveztek, így nem tudták más irodákkal megosztani a járatot). Bár nem volt kellemes lekapcsolt berendezésekkel a tűző napon dekkolni, amíg megtankolták a gépet, de aki szeret repülni, annak megérte, hogy ugyanazért az árért 2-2 felszállást és landolást kapott és megnézhetett egy másik szigetet is felülről.
Jó volt a mai rész is. Skóciai reptéren (Inverness) sokszor láttam én is Loganair gépeket. Nem tudom a tipusát de kb 40-60 személyes gépek lehettek. Ilyen kis géppel még nem repültem de a kedvencem az A380 és ez mellett az A350 sem rossz. Na ezekkel már többször repkedtem 10-14 órás utakon… 🎉
Tipp : Aurigny (légitársaság, ha meg üzemelnek) a Channel Islands szigeteit kötik össze (Alderney, Guernsey, Jersey). Ha jól emlékszem GSY - ADY kb 10 perc az Islanderekkel. Amúgy meg szokásosan brutálisan jó videó!
Haha nekem volt szerencsém a Jakarta - Bandar Lampung járathoz, és javítanom kell a kapitány urat :-) . Olyan olcsó volt a jegy, annyira kicsi a különbség olyan fontos eseményre mentünk, hogy életemben egyszer, oda vettem első osztályú jegyet. És volt felszolgálás a gépen, kaptunk inni, üvegpohárban :-) .
Sok évvel ezelőtt fel akartam ülni egy A380-ra, de a legkevesebbet akartam rá költeni, így kikerestem, hogy hol repüli a legrövidebb távot. Így fapadosokkal elmentem Kuvaitvárosba, és utaztam egy Kuvait-Dubai távot a bálnával, amit csak ott is naponta egyszer tettek be. 😮
Gyönyörű képek, gyönyörű gépek! Mint mindig, köszönjük a fantasztikus új epizódot. És aki ezek után a mi Ferihegyünkön irányítana pár Malév 737-est, az bátran játsszon (ingyen) az ATC: Cleared For Takeoff - Budapest '06 légiirányító szimulátorral. th-cam.com/video/h-fQRGtvUMQ/w-d-xo.html
Nagyon jók ezek a videók, de kivétel nélkül mindegyikben a legjobb részek azok amikor az Aeropark tárlatvezetői mesélnek a régi élményeikről, sztorijaikról, tapasztalataikról. Az a néhány perc többet ér mint az egész videó összes többi része (szerintem).
Valaki megtudná mondai, hogy eset 21 óra körül milyen gép szállhat fel Budapestről ami Dunaharaszti felett megy el? Nem tudom mióta, de olyan erős dübörgő hangja van mintha Elon hordozórakétája húzna el ház felett, hosszú mély elnyúló dübörgés amitől rezeg minden a házban. Nem zavar, az ágyam ilyenkor masszás ággyá válik 10 percre, ha elmegy a hang és nem volt robbanás, akkor álomra hajtjuk a fejünket. Oké, csak a gép típusa érdekelne, hogy mi közlekedik hordozó rakétával.
Pláne akkor hosszú, amikor Bécsben hazafele van egy 45 perces kényelmes átszállásod, de ehhez jön hozzá 2,5 óra várakozás, mert késik a gép, ami majd hazahoz Pestre… olyankor annnyira de annnyira boldog tud lenni az ember.
Csodálatos összefoglaló! Olyan jó elutazni veletek és kilépni egy másik világba! Nagyon szépen köszönjük, ismételten igazi élmény volt!
Gondolatolvasók. Éppen a napokban gondolkoztam, hogy milyen menő lenne egy Budapest-Debrecen táv egy A380-al. 😀
Ki nem hagynám! :) Sajnos a debreceni kifutó nem elég hosszú neki.
Nincs még egy olyan videó,műsor amit ennyire várna az ember. Magasra tettétek a mércét 💪👍✌️
A kábeltévé kínálata a fasorban nincs az Aeropark Budapest csatorna igényességéhez és minőségéhez képest.
Kedves Balázs! Le a kalappal!Óriási jól adod át a repüléshez tartozó dolgokat! Köszönjük szépen. Várjuk nagyon az újabb epizódokat! Világbajnok!🙂
Buvár vagyok, sokat jártam a vörös tengerre. Akkor még volt Malév. Összevonták a Sharm el seikh - Hurghada járatot. Kb 60 km volt a két üdülőhely között átlibbenni. Ekkor éppen Jump seat en ültem elöl. Örök emlék, köszönet érte Leoncio kapitánynak! Már biztosan nem lesz ebből baj hogy leírtam a becenevét.
A videóban elhangzott olyan táv, aminél már megfontolandó lenne a repülőgépet lecserélni egy katapultra. A kedves utas egy ejtőernyővel a hátán helyet foglal, és... Kisebb üzemeltetési költség és a drága üzemanyagot sem kell égetni hozzá. :)
:))))
Kötött járattal kétszer mentünk, amikor még létezett az Aeolus, egymaga bérelt egy chartert és Bp-Rodosz-Kréta-Bp, illetve Bp-Karpathos-Kréta-Bp-et repülték (mivel 10-11 napos utakat szerveztek, így nem tudták más irodákkal megosztani a járatot). Bár nem volt kellemes lekapcsolt berendezésekkel a tűző napon dekkolni, amíg megtankolták a gépet, de aki szeret repülni, annak megérte, hogy ugyanazért az árért 2-2 felszállást és landolást kapott és megnézhetett egy másik szigetet is felülről.
Ismét egy nagyon informatikus, érdekes videó. Köszönjük szépen a feltöltést.
Jó volt a mai rész is.
Skóciai reptéren (Inverness) sokszor láttam én is Loganair gépeket. Nem tudom a tipusát de kb 40-60 személyes gépek lehettek. Ilyen kis géppel még nem repültem de a kedvencem az A380 és ez mellett az A350 sem rossz. Na ezekkel már többször repkedtem 10-14 órás utakon… 🎉
mikor kapunk vidit a Boeing 737-esről aminek kiszakadt a vészkijárata?
Köszönöm a videót mindig örülök neki ❤
Érdekes volt, köszi! 👍🏻👍🏻👍🏻
Tipp : Aurigny (légitársaság, ha meg üzemelnek) a Channel Islands szigeteit kötik össze (Alderney, Guernsey, Jersey). Ha jól emlékszem GSY - ADY kb 10 perc az Islanderekkel. Amúgy meg szokásosan brutálisan jó videó!
Kellett mint egy falat kenyér ! Köszi ! ❤👌
12:37 csak nem egy Smartwings landolás S. Anita elsőtiszt asszony hangjával?😊
A Boa Vista-Sal útvonalon utaztam, érdekes volt! Akkor még nem tudtam, hogy dobogós! :)
köszönöm!!!!!!!!!♥
A Mariana Star Airlines-t én kezdtem el Tinian és Saipan között….
milyen alkalmazással van az animáció?
Helsinki Tallin útvonalon repültem én is, 25 perc volt egy ATR 72-vel. Ezt ha egy sugárhajtóműves géppel repülnék, jóval rövidebb lenne.
Haha nekem volt szerencsém a Jakarta - Bandar Lampung járathoz, és javítanom kell a kapitány urat :-) . Olyan olcsó volt a jegy, annyira kicsi a különbség olyan fontos eseményre mentünk, hogy életemben egyszer, oda vettem első osztályú jegyet. És volt felszolgálás a gépen, kaptunk inni, üvegpohárban :-) .
Pérről valaha is ???? Bárhová túristaként?
Sok évvel ezelőtt fel akartam ülni egy A380-ra, de a legkevesebbet akartam rá költeni, így kikerestem, hogy hol repüli a legrövidebb távot. Így fapadosokkal elmentem Kuvaitvárosba, és utaztam egy Kuvait-Dubai távot a bálnával, amit csak ott is naponta egyszer tettek be. 😮
Van rovidebb tav is . Dubai - Muscat rovidebb es A380 vel teljesitenek szolgalatot.
Említjük is a videóban :)
Gyönyörű képek, gyönyörű gépek! Mint mindig, köszönjük a fantasztikus új epizódot. És aki ezek után a mi Ferihegyünkön irányítana pár Malév 737-est, az bátran játsszon (ingyen) az ATC: Cleared For Takeoff - Budapest '06 légiirányító szimulátorral. th-cam.com/video/h-fQRGtvUMQ/w-d-xo.html
Következő lehetne hosszú távú járatok repülése keskenytörzsű gépekkel pl Smartwings B 737 🙂
Nagyon jók ezek a videók, de kivétel nélkül mindegyikben a legjobb részek azok amikor az Aeropark tárlatvezetői mesélnek a régi élményeikről, sztorijaikról, tapasztalataikról.
Az a néhány perc többet ér mint az egész videó összes többi része (szerintem).
Már nagyon vártam !
Köszönöm!
Arra is volt példa, hogy a Budapest-Burgasz járat viharos idő miatt Várnában szállt le, majd a TU-154-es átlibbent Várnából Burgaszba, alig 80-90 km.
Az ilyen brutálrövid utakat miért nem légcsavaros kisebb géppel teszik meg?
Dubaj-Doha repülőút Emirates A380-nal megvolt. Ha jól emlékszem 45 perc volt a repülés és még valami kis ennivalót is osztottak.
Glasgowbol Londonba repültem, hosszabb volt chekkolni meg beszàlni mint az út 😅. Talán 45-50 perc
Valaki megtudná mondai, hogy eset 21 óra körül milyen gép szállhat fel Budapestről ami Dunaharaszti felett megy el?
Nem tudom mióta, de olyan erős dübörgő hangja van mintha Elon hordozórakétája húzna el ház felett, hosszú mély elnyúló dübörgés amitől rezeg minden a házban.
Nem zavar, az ágyam ilyenkor masszás ággyá válik 10 percre, ha elmegy a hang és nem volt robbanás, akkor álomra hajtjuk a fejünket.
Oké, csak a gép típusa érdekelne, hogy mi közlekedik hordozó rakétával.
Flightradar24 -et javaslom megnyitni, talán rajta lesz.
Ezt is megnézheted, vissza lehet tekerni.
Budapest - Vecsés? Fel sem kellene szállni
Érdekes amikor az A380-as 85% telitetséggel kell üzemeltetni ahhoz hogy megérje üzemeltetni.
Ezek szerint megéri😃
Ezekhez képest egy BUD-VIE már egy hosszú táv.
🤣
Pláne akkor hosszú, amikor Bécsben hazafele van egy 45 perces kényelmes átszállásod, de ehhez jön hozzá 2,5 óra várakozás, mert késik a gép, ami majd hazahoz Pestre… olyankor annnyira de annnyira boldog tud lenni az ember.
💯❤❤❤❤❤💯
I ❤KRK-WAW - Utaztam rajta majdnem üres Q400-zal, E170-nel, de teltházas 737-essel is.
Odavagyok
Budapest-Bécs ez is rövid járat
❤❤❤❤❤❤❤😊