Kérdezted, hogy van-e valamilyen hatása annak, ha nem fürdesz. Én direkt nem fürdök, mert én a koszos poroshajú szakadt ruhás western hőst játszom, és az egyik boltos megjegyezte hogy: "Are you feeling this smell? Is it you? Do you usually shower? " Szóval igenis megszólnak, és ezt is imádom a játékban, ennyire részletes.
Plusz, ha az ember bemegy magas vérdíjjal egy városba, a törvény emberei igenis felismerik és újra elkezdik üldözni. Nekem legalábbis mindig igy van. Meg, ahogy Zoly mondta, ott vannak a fejvadászok is. Szóval igenis van súlya a ránk tűzött vérdíjnak, főleg akkor, ha az magas.
@@asoka2440 Valóban, bár ez messze nem újítás, a Rockstar játékokban mindig volt bounty. Az meg hogy ha nem fürdesz leszólnak, ne ájuljunk el ennyire. Van rajta kívűl bármilyen mélyebb hatása a gameplay-en? Egy Skyrim-ban is leszólnak ha nincs rajtad ruha.
@@whennever8202 Nagyon félreértettél. Én azt mondom, hogy a bountynak van jelentősége, nem azt hogy újításnak számít. Egyikünk sem úgy mutatta be ezeket mint újítás, csak megemlítettük, hogy ezeknek az apróságoknak van jelentőségük (ugye Zoly ebben tévedett). Egyébként open world játékoknál jó az ha a játéktér határai el vannak rejtve és ugyebár ezt nagy részletességgel lehet elérni.
@@asoka2440 Vannak játékok amik azért máshogy érik el, hogy elvonják a játéktér határairól a figyelmet, mint mechanikai részletességgel. De azok más műfajú játékok. Igen, Zoly viszont nem említette meg a fentieket.
@@whennever8202 Megemlítette, csak rosszul. De amugy fasza bemutató volt. Egyébként engem nem érdekel mivel lesz a játék élethűbb, az eredmény a lényeg.
Szerintem nem baj, hogy ennyire korlátozott a fast travel. A játékos igen is élje meg a világot, vágtasson át az egészen ha kell. Máskülönben az lesz mint az AC Origins/Odissey-ben, hogy hiába nagy és gyönyörű a világ, ha a rengeteg fast travel pont megfoszt annak beleélésétől. A Red Dead 2 eddig számomra nemhogy az év, hanem a generáció legjobb játéka. Ha ezután nem játszanék már semmivel, az is rendben lenne.
Szerintem nem értetted amit írtam. Ez nem GTA, nem mindenki játéka. Igenis bele kell ölni az időt 2 szarvas levadászásába, küldetés helyszínre érésébe stb. Ez így van jól. Ha ezt mind nem tudod elfogadni, akkor nem kell vele játszani.
Szerintem meg nem, egyszer 5-ötszörre vágtattam át egy helyen és akkor vettem észre egy viking sírt amiben volt egy viking balta és sisak. Ha lenne Fast Travel ezt sosem találtam volna meg.
A játékban van egy fast ravel opció a posta kocsik és a vonatokon kívűl. Ha a tábór katalógusában megveszed Dutch sátrának a feljesztését utána megnyílik a lehetőség a "használható" fast travel ki oldására. Egy fejlesztéssel késsőbb kapsz egy térképet a sátradhoz ami segítségével a tábórból akármelyik városba vagy volt tábórhelyre elutazhatsz. Még egy feljesztésel később ha felversz egy tábortüzet a vadonban lehetség lesz a fast travel opció a banda táborához és a városokhoz, ezt az összeget ami a fejlesztésekre szükséges a valentine-i bank rablás részesedése bőven fedezi ez a 3. fejezetben található. Fogorvos azt a minden helyet ismersz már a játékvégén kijelentést megcáfolnám mivel az epilógus befejezése után egész new austin területe felfedezhetővé válik easter eggekkel(nem is beszélve az össze gyújthető dolgokról a dinoszaurusz csontokról amit arthur-al nem lehet össze gyűjteni, legendás állatok,és még egy csomó mellék szál befejezése.)együtt meg hát egy nagy löket nosztalgia faktorral körül véve. Még ha az utolsó fejezetben sokszor kell végig járni az ismerős helyeket szerintem ez rendben van, mivel az egész mapon el vannak szórva a stranger küldetések amikre egy-egy sztori küldetés után jól esik beugrani.(főleg hogy ha egy adott stranger küldetés sort befejezünk elég erősen megváltozik arhtur-ról alkotott képünk és még a banda létszámára is kihatással van) A honor rendszer számomra csak annyi volt hogy arhturt fejbe lövik-e vagy békésen meghal a naplementében nekem csak ezért számított hogy jó emberel legyek-e vagy sem.
Ezt a játékot lehet szeretni-nem szeretni,akár unni is,akinek nem jön be a téma,de ez a játék technikailag,művészetileg(animok,karakterek,effektek stb,)valamint narratívában,karakterekben,dialogókban is több mint iránymutató.
Ne tudd meg, milyen szinten sokkolt Arthur betegsége, a halála... A beszélgetés az apácával a vasútállomáson...könnyek gyűltek a szemembe. Mellette mennyit nevettem végig! A kocsmázás Lennyvel, John, Uncle és Charles házépítése... Abszolút katarzis! :)
Több mint 20 órát játszottam ezzel a játékkal és a story-ban még alig haladtam mivel minden más egyéb dologgal ütöttem el az időt. Vadászat, fejlesztés, mellék küldetések, stb.
Több helyen olvasom, meg látom videókban, hogy milyen korlátozott a fast travel, meg hogy nem lehet elérni vele a tábort. Ezzel szemben ha nyomok egy campfire-t akárhol a vadonban egyből oda tudok menni bárhova fast travellel, még a camp-be is.
@@arniii0707 fú öreg amúgy tényleg. Én írtam az eredeti kommentet csak ez egy másik fiók. De baszki kurva furcsa ezt látni egy GTA definitive edition után XDDDD Meg még ráadásul úgy hogy a red dead online-t telibe szarják
Jó videó lett, amik zavarnak, azok engem is picit bosszantanak. Kivéve a fast travel hiánya, mert én imádok benne lovagolni, és nem zavart, hogy néha a térkép másik felébe kellett elmennem az adott küldetés miatt. Plusz azt azért megjegyezném, hogy az 50-60 óra az csak magára a fősztorira és max egy-két side quest-re igaz. Ahogy te is mondtad, a játék játszatja magát, és amiatt sokkal többet bele lehet pakolni. Én pl. a harmadik fejezet végén vagyok és már van benne minimum 60 órám és magamat ismerve, még egyszer ennyi minimum lesz. De a több se elképzelhetetlen.
Az egyik ign videóban azt hiszem benne van hogyan lehet fast travelelni Talàn Arthur-nak kell a sàtràt megvenni U.i.: lehet hülyeség az egész amit mondok
@@kornelva Teljesen igaz!Plussz ha nem vagy út,település,közelében a vadonba is letáborozva lehet minden városba,érdekesebb helyre gyorsutazni!Ez az opció már az első részben is bennt volt de szerintem sokan elfelejtették!Ennél nagyobb, több lehetőség hova kell már a gyorsutazásra!
Ez a kedvenc érvem "A valóságban sincs ilyen". Még szerencse, hogy egy játékkal játszom és nem a valósággal. És ha már annyira a valóságot hozzuk fel akkor azért lenne 1-2 kérdésem a körözési rendszerrel kapcsolatban, hogy mennyire .... Hát valóságos, mert a legkisebb mértékben sem az.
Tudom, igen megkésve kommentelek, de muszáj kijavítani 2 negatívumot, amit mondott Zoly: 1.: Van fast travel a vonaton, postakocsin, tábori utazáson túl is. Ha valahol a szabadban tábort versz, leülsz a tüzedhez, előjön a fast travel opció. Ilyenkor kb. fél perces videóban láthatjuk Arthur-t lovagolni át a tájon. Persze könnyen át lehet siklani fölötte, nincs túlságosan az arcunkba rakva. 2.: Igenis megszólnak érte, ha koszos vagy, vagy idétlen ruhákat vettél fel. Olykor még a fejed is belenyomják egy vödör vízbe. Ugyan ez a szakállal, hajjal, lóval, mindennel. 2x vittem végig ezt a csodát, de kétlem, hogy ne lenne egy 3. is az úton...
Elég sótlanra sikerült ez a bemutató. Nem szokásom kritizálni, de pont az idei év legjobban várt játékánál ez nekem feltűnt, de lehet csak én látom így. A God of War bemutatónál érezni lehetett a sorok között, hogy milyen hatást gyakorolt rád a játék, itt olyan mintha más szövegét olvastad volna fel. Pedig ha jól értem szerinted is ez az idei év, sőt talán a generáció játéka. Teszem hozzá gyorsan, hogy amit mondtál azzal maximálisan egyet értek, a hiányosságaira is rámutattál. Kiegészítettem volna pár dologgal, de megértem, hogy nem lehet mindent belesűríteni egy bemutatóba, plán egy olyan játéknál amiről még órák múlva is tudsz újat mesélni.
Nem érzem az év játékának. Rám sokkal nagyobb hatást gyakorolt a God of War, ami nem csak külsőségében, de játékmenetében is képes volt megújulni. Sajnálom, ha csalódtál...
@@otherworld_online God of Warba az egyetlen dolog, ami nem tetszett, hogy nem voltak változatosak az ellenfelek. Szerintem kb. a játék negyedénél már szembe jött velünk talán 1-2 ellenfelet leszámítva minden, aztán később, csak átskinelték őket pl. jegesről tüzesre.
Előljáróban annyit, hogy PC-sként egér-billentyűzet irányításra állt rá az agyam. De miután javaslatra beszereztem egy átalakítót, majd a PS4 pro-t, most az RDR2 is a kezem alá került végre. Aki azt sajnálta, hogy nem várt a megvételével, és hogy olcsóbban szerezhette volna meg a megjelenés után fél évvel, megnyugodhat. Múlt héten vettem meg online, valami kiegészített változatot, ami 27 eFt-ot kóstált. Mivel ezért a játékért fizettem a teljes hardver eszközparkért, ezt sem sajnáltam érte. Lényeg, hogy nem lett olcsóbb, még tartja az árát. A játék nekem nagyon tetszik. Ehhez tudni kell, hogy jellemzően szimulátorokkal játszom, ami mellett a szabadságot nyújtó nyílt világok is bejönnek. sosem vágytam a tömény akciót egy játékban sem, a valósághűséget annál inkább. A gamer PC-met például az Elite Dangerous miatt szereztem be, ahol szintén nem a csatározáson, a harcon van a hangsúly, mint a legtöbb űr(vadász) szimulátornak. Így, hogy az RDR2 nagy hangsúlyt fektetett a realitás minél jobb lemodellezésére (gyalog még a kisebb szintkülönbségnél is megcsúszik karakterünk, a lovak sem ugranak le sérülés nélkül métereket, stb., simán telhetnek el úgy napok, hogy a fegyveredet el sem sütöd, de ha mégis előkerülnek a fegyverek, simán te húzhatoda rövidebbet, főleg túlerő esetén), ezért élvezem a játék minden pillanatát, csak sétálva közlekedek, a lovad sem hajtom meg, ha nem muszáj és fegyvert sem használok, hacsak nem kényszerből. Szerintem, ez anno sem lehetett másképp. Szóval, aki akciódús játékot várt ettől a vadnyugati eposztól, tényleg csalódhatott, de aki csak a vadnyugati időszakba szeretne időutazni és abban kalandozni, az megtalálja a számítását. Kösz a figyelmet! All right fella's! Get you' horse and let's ride...
Én elég hamar kijátszottam. Nagyon jó játék! Nagyon vártam az első rész után. Néha csak a ló idegesített fel mikor le estem róla! Nagyon jó volt benne a lövöldözés a pump shoti imádtam. Rá dörenteni a városi kurvákra!
Hát nekem megvan és én nem voltam nagy singleplayer fan.Minden singleplayer játék 1 óránál tovább nem kötött le (de azért játszottam velük).Erre jön a Red Dead 2 és nem bírok leállni vele.
@@CLawManGameplaychannell Én is sajnálom hogy nincs PC-re, de az az igazság, hogy a Red Dead csak konzolon igazán jó. Tudom hülyeségnek hangzik, de PC-n picit veszítene az értékéből meg az élményből.
*Ha már fürdés... western filmben ezt Terence Hill maxolta ki a legjobban. Nem kicsit volt retkes az Ördög jobb, és bal keze filmben. Bud Spencer-nek is azt mondták benne: 2 szappan kellett hozzá mire kiderült, hogy fehér ember. :))*
@@tibor5675 Jól van fehér lovag, értelmes válasz volt. Mindenhova vastaggal ír, feltűnősködik, de "mert". Semmivel sem fontosabb az ő kommentje a többinél, még jó hogy nem mindenki így ír.
Ez a világ legjobb játéka, ha teleport hack-el játszod. Annyi hogy két küldetés között teleportálok, de még igy is sokszor sok a lovaglás a küldetésekben. Meg persze nem mindig teleport csak akkor ha nagyon nagy a távolság mert igy még belebotlok a segitségért kiálto emberekbe meg ilyenek. A legnagyobb hibája a játéknak hogy sok küldetést kihagyatsz, pedig nagyon jók. Utálom az ilyet, én mindent megszeretek csinálni. Na meg a save rendszer, multkor kiakartam lootolni egy küldetés után a helyet Arthur még mondta is a gangnek hogy ő marad lootolni erre jött néhány bounty hunter amikor a toronyban voltam leesetem és valami random helyen spawnoltam és semmi loot nem volt már ott... De még ha vissza loadolom a game-et akkor is teljesen máshova tesz.
Azért erősen érződik az elfogultság a kritikán. Amikor ki kell emelni egy cserép eldőlésének a fizikáját hogy milyen élethű, miközben látva ugyanezt a jelenetet a gameplayen, és tudatosul bennem hogy "ja hát ez már alap feature a játékokban olyan játékok óta mint a F.E.A.R, vagy korábbról".....akkor tudod hogy a kritika készítője már úgy ült le elé hogy "ez k..a jó lesz, ha bele döglök is". :D De mikor 3:59 -nél a levegőben lebeg a viharlámpa, az véletlenül elsiklik a szemünk előtt. :D De alapvetően jó kritika mint mindig. :)
"Ugy hogy erdemes neha visszavenni a tempobol , megetetni , vagy felre allni es megkefelni" LOL :D :D :D :D :D En itt estem le a szekrol :D :D :D Nagyon jo teszt lett ez is ! Ezert tartalak titeket a legjobbnak az orszagban! Minden pattend ! Big Up! Ment a like mar felvagyok iratkozva es a csengo is stimmel!
Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy ps4-en (basic, slim és pro gépen), valamint xbox one S-en is többek között a játék az urbanizált részeken képes akár 24-25-re leugrani, majd ezeken a városi részeken 25-30 között fut, és mindenkinek, kivétel nélkül hibádzik ez. Természetesen ps4 pro-nál 27 fps-nél lejjebb nem nagyon megy, de akkor is, konzol. Aki konzolt vesz, annak kompromisszumot kell kötnie, és be kell vállalnia a 30fps-t is, ha arról van szó. De amit kifizet az ember ezekért... Akkor már elvárható, és triviális szerintem az, hogy a 30fps-t a játék megtartsa. Legyen a hegy árnyéka cikk-cakkos a távolban, az sem érdekel, de az nem működik, hogy 24-25fps-t tudtak a kisajtolni a játékból, és ahogy néztem, nem igen oldották meg patch-csekkel ezt a hibát. Ezentúl azért, hogy normálisan játsszak, be kell ruháznom még kb. 100 rugót ps4 pro-ra (bár még azon sem stabil a játék)? Ezentúl ki fog jönni minden játék az összes típusú ps4/xo konzolra, viszont csak a jobbik fajtájúak fognak tudni kihozni magukból merev 30fps-t, és azt sem 100%-os biztossággal? Értem, hogy a ps4-ből kidobtak egy pro-t (a Sony ágat felhozván példának), elfogadom, de ne az legyen már az alap konzol! Ugyanez a probléma az assassin's creed odyssey-nél, de nem ekkora mértékben. Ezt mért hagytad ki a videóból? Azt is elfogadom, hogy a pro-n teszem azt God of War-ból van performance mode, így egy hajszálnyit gyengébb grafikával a játék jóval több, mint 30fps-t hoz ki magaból, jóvalta, de legalább a régebbi típusok a 30-at igyekeznek teljes mértékben kitartani... Ugyanez vonatkozik a Monster Hunterre is. Konkrétan szebb grafikát kapunk, és jóval több fps-t egy hangyafasznyival jobban felszerelt konzolon? Na ne már... De azt, hogy a Rockstar-nál a tesztelők annyit nem vettek észre, hogy van, hogy a játék ps-en meg box-on lemegy 20-21fps-re is, az azért elég brutális. Remélem a patch ezt megoldja.
...és mennyire igazad van, amikor azt mondod a végén, hogy generációnként csak egy ilyen alkotás születik! Az én nézetemben az év játéka volt, mind a látvány, mind a megalkotott világ és a történet miatt is. Szerintem ezt mindenkinek ki kell próbálni legalább egyszer. Én másodjára toltam végig. Egyszerűen lenyűgöz a részletesség, csakhogy egyet említsek: esőzés után láthatóan megszárad az ázott kabát. Lenyűgöző.
Technológiai mestermű! Ami pedig a Fast Travel-t illeti, nem csak a táborban lehet használni. Ha megveszed a gyors utazást a táborban, akkor a későbbiekben is tudod használni, például ha tábort versz a vadonban.
Ez a játék üt mint a szilva...ezt ha nem most...de ki kell próbálni valahogy. Ez nekem felmegy a bakancslistára és valamikor valahogy de kijátszom. A Rockstar elhozott a mennyből egy darabot.
Hát nem tudom.... Félreértés ne essék szerintem nagyszerű játék de valahogy nem tudott elvarázsolni. Nagyon szépen néz ki de egy idő után ez már nem fog annyira feltűnni, engem (kiemlentem mondom hogy engem ez nem feltétlenül vonatkozik mindenkire) a God Of War mindig lenyűgözött. Az a játék a tökéletes játék. Gyönyörű, a hangok, a zene, és főként az élmény és a történet nagyon nagyon ott volt. Az RDR2 számomra csak egy vadnyugati GTA és a története sem volt épp a legnagyobb eresztés. Nálam a God of War az év játéka azért az élményért amit nyújtott (főként a fináléra gondolok)
Nekem az új GOD volt picit csalódás. Nagyon jó játék, de sajnos az ellenfelek terén nem túl nagy a választék. Rengeteg az újra skinelt ellenfél is (pl. nem tüzes hanem jeges, de ezt leszámítva ugyanúgy néz ki), illetve mindegyikhez csak 1 fajta kivégzés van, ami egy idő után már monoton. Ez vont le nekem jócskán az élvezeti faktorból. Amik csak kisebb hibák voltak számomra, hogy pl. nem volt túl sok epic csata a játékban, illetve a kombók nagy része nem volt túl hatásos, kb. nem is használtam sokat. A Red Deadről nem tudok nyilatkozni, még csak 2 órát toltam vele :D
Csak egy vadnyugati GTA. Hát, a sztori, a karakterek mélységét tekintve a GTA fényévekkel le van maradva. Még a GTA IV-en sem hatódtam meg, bezzeg itt.
Engem a legjobban a körözési rendszer zavart. Nem igaz hogyha köröznek akkor az csak az egyik városra és környezetére érvényes. Lehetetlen szólni a szomszéd városnak, hogy hé van ám egy csávó aki pl. Strawberryben szétlőtt mindent és most lehet épp nálatok bújkál. A hab a tortán az a Gray sheriffel való együttműködés. A körkörös körözéstől meg GTA 4 flashbackjeim voltak. Saint Denis ben lehetlen eltűnni mivel minden sarkon áll egy rendőr. Ha nem látnak akkor is tudják, hogy valahol a közelben vagy és szinte biztos, hogy megtalálnak és a ha nem a körözésed nem tűnik el mert ahhoz a körön kívül kell lenned. Jobb lett volna egy olyan rendszer mint a GTA 5 ben, hogy a nem látnak akkor keresnek és van bizonyos méretű látókörük, de attől függetlenül ha nem vesznek észre bárhol el tüdj tűnni de persze nem egyik pillanatről a másikra. Ez az egyetlen negatívum szerintem ami a videóban nem hangzott el. Ami a többit illeti egyet értek Zolyval.
Eltelt a megjelenés óta fél év...azóta ~50%-ot sikerült haladni a játékban. Az állam a mai napig leesik a grafikától és a világtól, amit a Rockstar elénk tett, de a játékmenetet csak szakaszosan lehet fogyasztani. Tényleg olyan szinten monoton már egy idő után ez a lovagolj ide, lovagolj oda 10 percet, majd akciózz 1-2-öt felállás, hogy alkalmanként csak 3-4 küldetést vagyok képest végigvinni, mielőtt megunnám, az pedig úgy néha 1 hétre elég is, valószínű, ahogy majd közeledni fogok a végéhez több küldihez is lesz kedvem. Az elmúlt 4 hónapban csak 15%-ot haladtam kb. (rákattantam a GoW-ra s ameddig azt ki nem maxoltam, egyszer sem léptem be az RDR-be, szóval nem csak a díjátadókon, de nálam is felülmúlta az RDR 2-öt). A megjelenés első 2 hetében lett meg a többi, s ez a legnagyobb problémám a játékkal, hogy annyi idő alatt kb. láttam, mit tud az RDR s kiéltem benne kb. mindent...most már tényleg csak becsületből játszom, hogy vigyem végig, mert azért kis szeletekben fogyasztva mindenképp szórakoztató, de craftolni és gyűjtögetni cuccokat, na ahhoz valahogy semmi motiváciom. Úgy vagyok 50%-nál, hogy abszolut semmit, de semmit nem craftoltam még és a baj, hogy nem is érzem hiányát, ahogy Zoli is megfogalmazta. A tábor fejlesztés dettó felesleges, szinte semmit nem ért, egy városban gyorsabban összevásárolom magamnak, amik kellenek, mint, hogy a tábort járjam lassan sétálgatva s kínlódjak 10 percet, ameddig felveszek lőszert, kaját s mindent egyenként, ami kell...csak azért fejlesztettem a tábort, mert egy idő után annyi pénzem lett, hogy nem volt mire költsem. Szóval ha pontoznom kéne nálam 7 pontot kapna az RDR2 és egy megjegyzést..."többet ne rendelj elő semmit". Évek óta ez volt az első előrendelésem, mert na...mégis csak Rockstar, de kissé megbántam. Nem azért, mert nem lenne jó játék, tényleg mindenki polcán ott a helye, de ha azt nézem, hogy fél év alatt 50%-ig jutottam csak, akkor elég nagy pénzkidobás volt s inkább megvehettem volna valami akció keretein belül később...mert ha eszembe jut, hogy az RDR 2 árából vettem meg ha összeadom akciósan a Horizon Zero Dawnt és a GoW-ot (kb. fél évvel a megjelenésük után) akkor eléggé húzom a szám, hogy simán ezzel is várhattam volna ennyit :D
Fasttravelt tudsz használni bárhol ha mehveszed a táborban a térképet. Annyi hogy tábort versz valahol leülsz és kiválasztod hova akarsz menni.( És tudsz konkrétan a táborba fasttravel-ni)
Háát, ha úgy nézzük a Red CD Projekt már megmutatta a Witcher 3-mal, hogy mit tudnak kihozni ebből a generációból, és mocskos szép nem azt mondom, de amit a R* az RDR2-vel most letett az asztalra... nem hiszem, hogy sikerül nekik fölélicitálni, de ne legyen igazam, és sikerüljön nekik, mert azzal csak nekünk lesz jobb, és a mi állunk lesz többet a földön. :)
@@szarka996 Szerintem a Witcher 3 is az lett csak 3-4 év fejlesztési különbség technikailag már nagyon nagy fejlődés lehet s ezt kihasználta a Rockstar. S mellékküldikben tennivalókban karakterekben gazdagabb érdekesebb világ mint a western. De ettől még RDR 2 -t jövőre PC-re! :) Elvileg jöhet a pletykák alapján ala GTA 5. Szeretnék már ott lovagolni!
@Mark Tagscherer Hát ja és meg tartok picit az FPS nézettől a Cyberpunknál. De bizakodom olyan jó lesz ebben a steampunk stílusban ami mondjuk nem a kedvencem azért, mint a Witcher 3 a saját stílusában!
Nem volt még sajnos alkalmam játszani, de ahogy néztem nem az a játékstílus ami nekem való. Ettől még, ahogy látom, és amenyit látokbelőle, tényleg nagyonjó játék és a legjobjátékok közt a helye. Játékélményben grafikában és világban nekem még mindig a God of War az idei legjobb játék, de picit sem zavarna ha helyette egy ilyen hasonló játék vinné el a dílyat mint ez. .... csak ne a pókember játék mert az bár imádni való játék, de nincs egy kategóriában a fent említett két játékkal, és ez nem lehúzás a részemről, de ez tény.
@@monkeydick45 igen a god of warnak jobban tetszett a története is. A Red dead meg egy idő után unalmas számomra ezert 1 küldetés végetérése után ki is nyomom a ps4 et
TheLacix 9/10-es értékelést azért kapott mert van benne content,jól is néz ki és jól összerakott története is van(persze hogy sok benne a lovagolás de ez annyira nem nagy probléma)
Nem vagyok nagy Rockstar rajongó, de ez végre egész jól néz ki. Mivel nekem (még) nincs meg a játék, így nem tudok róla sokat mondani, de ránézésre merem állítani, hogy majdnem meg is érdemli azt az eszméletlen nagy hypeot, ami körülvette. Tökéletes játék nincs, mivel a CD Projekt Red még dolgozik rajta (hehe), de a Rockstar legalább egy lépéssel közelebb jutott. Már csak az onlineon múlik minden. Amúgy Fallout 76 videó lesz valamikor?
Egyszer direkt kipróbáltam mi történik a ruhámmal ha egy kiadós hentelés után megyek el fürdeni. Nemhogy az emberek észrevették és megszólták, hogy tocsogok a vérben de a fürdő után cakk-pakk tiszta lett a ruhám is. Szóval így oldották meg a mosást :D
Egy kérdésem lenne. Van ez a lelassított idő amikor ugye betudod X hogy hova lőjjön a karakterünk na ez nekem egy ideig volt most már valamiért nincs. Csak lelassul az idő és ennyi. Valaki tudna segíteni hogy ez miért van? Remélem azért érthetően írtam le xd
@@Killer71612 Hát tudom jól. Az elején így volt aztán egyszer csak úgy mond eltűnt az egész. Az idő lelassul és ennyi. Nem tudok jelölni nincs ez a gyors tüzelés. Eléggé idegesítő és nem tudok rá jönni mitől lehet. De azért köszi a választ :)
Szag alapján való felismerés ellen javasolt: irány a dezodor bolt :D Csak nehogy túlzásba vigyék a készítők, mert akkor minden játékban lesz, külön választható, illat és szín - dizájnban spré . :XD A végén meg jöhet, a kommunális konténer gyűjtési pontok telített győztese. LOL
@@Killer71612 Csináltam egy mentést okosan, majd elindultam elmebeteg ámokfutóként rabolni és mészárolni... egy idő után már nagyon meleg a pite. Tesztnek tökéletes, de rohadt fárasztó. :D
Rudolf Linke ja én is próbáltam az😀 kiváncsi voltam hogy itt is úgy működik a law system mint az elsőben(sajnos nem😂 mert infinite lawman jön utánnad)kb 20-30 percig lőttem le az összeset de semmi(csak full fekete lett a map)
Tényleg igen eltalálták ezt elismerem , és kétségtelen ,hogy grafikailag a legjobbak közt van de azért A battlefield 1 És az 5 is hasonló szinten van :D sőt.
Szerintem jó a lovaglás, végül is ennek a kornak jelentős része volt. Én személy szerint az AC4-ben is inkább hajóztam , mint a fast travelt használtam.. Az olyanokat meg nem is értem akik megvesznek egy játékot és a fast travelekkel ledarálják a sztorit 5 óra alatt, majd az életben többet elő sem veszik a játékot... Az ilyen játékoknak a lényege a végtelen chill!!! Ha izgalmat akarsz, játsz Fortnite-ot...
Nem tehetik bele ezeket a textúrákat, teljesen újra kell alkotni mindent, viszont a technikai háttér meg van hozzá. :) Azt üzente a Rocky, hogy amíg Trump az elnök nem lesz GTA VI
Hát szerintem hozzá kell majd nyúlniuk. A Rockstart ismerve 5-6 éven belül nem igazán szabad a GTA VI-ra számítani. Habár ha így haladunk 10 év múlva se lesz szebb játék Ja és addigra Trumb is leköszön:D
@@misipapa3626 Igen de az amerikaiak 90%ban újraválasztják az elnöküket akár milyen rossz is volt. A minta alapján gondoltam többek. De azóta már kicsit elbizonytalanodottam ebben:D
A végszó kicsit Django-sra sikeredett, nem tudom, hogy direkt, vagy véletlen de maximálisan egyetértek veled Zoli B) th-cam.com/video/cAnOt74e9_Q/w-d-xo.html
Na, aszem ment is a sub. Végre egy olyan kritika ami nem tövig benyal a Rockstar-nak, hanem a hibákat is megjegyzi. Mellesleg a fast travel hiánya tudod, hogy mi? Artifically extended playtime.
@@Killer71612 Amiért ugyanúgy mérföldeket kell rohangálnod és az ár távolságtól függően növekszik. Persze ezt kényelmes eladni mint "realisztikus". Megértem, hogy valóságosnak akarták, hogy tűnjön, de ez a pszeudó-fast travel pont annyira szükségtelen mint a vízben zsugorodó lóhere. Csak hogy ne lehessen nyíltan ki mondani, hogy simán hosszabítani akarják a játékidőt, betesznek egy fast travel mechanika prototípust. A map majdnem akkora, hanem akkora mint a Witcher III és már ott is sokaknak nem tetszett, hogy csak jelzőtáblától van fast travel. És az RDR2 playtime maximum 70-80 óra. Szóval a fast travel dolog itt elég áttetsző. Ha a táborodból akarsz fast travelezni, elsőnek is 325 dollár az upgrade és nem retour a dolog, csak oda tudsz menni, vissza már nem, ahhoz megint vagy stagecoach vagy egy vonat kell.
Know Never kb ja 😀 a pénz egyszerűen összeszedhető és van egy olyan “fast travel” is ahol csak nézed hogy megy Arthur arra a kijelölt pontra.A játékidő amúgy nem 70-80 óra csak annyi javítást akarok írni
Azért vettem PS5-t ,hogy jàtszhassak vele.Értem én,hogy már PC re is van de nem olyan az élmény PC favorizáló személyként simán elismerem,hogy a single player jellegű játékok nagyobb élményt tudnak nyújtani konzolon.
Kérdezted, hogy van-e valamilyen hatása annak, ha nem fürdesz. Én direkt nem fürdök, mert én a koszos poroshajú szakadt ruhás western hőst játszom, és az egyik boltos megjegyezte hogy: "Are you feeling this smell? Is it you? Do you usually shower? " Szóval igenis megszólnak, és ezt is imádom a játékban, ennyire részletes.
Plusz, ha az ember bemegy magas vérdíjjal egy városba, a törvény emberei igenis felismerik és újra elkezdik üldözni. Nekem legalábbis mindig igy van. Meg, ahogy Zoly mondta, ott vannak a fejvadászok is. Szóval igenis van súlya a ránk tűzött vérdíjnak, főleg akkor, ha az magas.
@@asoka2440 Valóban, bár ez messze nem újítás, a Rockstar játékokban mindig volt bounty.
Az meg hogy ha nem fürdesz leszólnak, ne ájuljunk el ennyire. Van rajta kívűl bármilyen mélyebb hatása a gameplay-en?
Egy Skyrim-ban is leszólnak ha nincs rajtad ruha.
@@whennever8202 Nagyon félreértettél. Én azt mondom, hogy a bountynak van jelentősége, nem azt hogy újításnak számít. Egyikünk sem úgy mutatta be ezeket mint újítás, csak megemlítettük, hogy ezeknek az apróságoknak van jelentőségük (ugye Zoly ebben tévedett). Egyébként open world játékoknál jó az ha a játéktér határai el vannak rejtve és ugyebár ezt nagy részletességgel lehet elérni.
@@asoka2440 Vannak játékok amik azért máshogy érik el, hogy elvonják a játéktér határairól a figyelmet, mint mechanikai részletességgel. De azok más műfajú játékok. Igen, Zoly viszont nem említette meg a fentieket.
@@whennever8202 Megemlítette, csak rosszul. De amugy fasza bemutató volt. Egyébként engem nem érdekel mivel lesz a játék élethűbb, az eredmény a lényeg.
Szerintem nem baj, hogy ennyire korlátozott a fast travel. A játékos igen is élje meg a világot, vágtasson át az egészen ha kell. Máskülönben az lesz mint az AC Origins/Odissey-ben, hogy hiába nagy és gyönyörű a világ, ha a rengeteg fast travel pont megfoszt annak beleélésétől. A Red Dead 2 eddig számomra nemhogy az év, hanem a generáció legjobb játéka. Ha ezután nem játszanék már semmivel, az is rendben lenne.
Szerintem nem értetted amit írtam. Ez nem GTA, nem mindenki játéka. Igenis bele kell ölni az időt 2 szarvas levadászásába, küldetés helyszínre érésébe stb. Ez így van jól. Ha ezt mind nem tudod elfogadni, akkor nem kell vele játszani.
@@Wolfman3682 Én szerintem meg igenis kell Fast Travel, főleg 50 óra játékidő után amikor már mindegyik helyet felfedezted.
True
Szerintem meg nem, egyszer 5-ötszörre vágtattam át egy helyen és akkor vettem észre egy viking sírt amiben volt egy viking balta és sisak. Ha lenne Fast Travel ezt sosem találtam volna meg.
A játékban van egy fast ravel opció a posta kocsik és a vonatokon kívűl. Ha a tábór katalógusában megveszed Dutch sátrának a feljesztését utána megnyílik a lehetőség a "használható" fast travel ki oldására.
Egy fejlesztéssel késsőbb kapsz egy térképet a sátradhoz ami segítségével a tábórból akármelyik városba vagy volt tábórhelyre elutazhatsz. Még egy feljesztésel később ha felversz egy tábortüzet a vadonban lehetség lesz a fast travel opció a banda táborához és a városokhoz, ezt az összeget ami a fejlesztésekre szükséges a valentine-i bank rablás részesedése bőven fedezi ez a 3. fejezetben található.
Fogorvos azt a minden helyet ismersz már a játékvégén kijelentést megcáfolnám mivel az epilógus befejezése után egész new austin területe felfedezhetővé válik easter eggekkel(nem is beszélve az össze gyújthető dolgokról a dinoszaurusz csontokról amit arthur-al nem lehet össze gyűjteni, legendás állatok,és még egy csomó mellék szál befejezése.)együtt meg hát egy nagy löket nosztalgia faktorral körül véve.
Még ha az utolsó fejezetben sokszor kell végig járni az ismerős helyeket szerintem ez rendben van, mivel az egész mapon el vannak szórva a stranger küldetések amikre egy-egy sztori küldetés után jól esik beugrani.(főleg hogy ha egy adott stranger küldetés sort befejezünk elég erősen megváltozik arhtur-ról alkotott képünk és még a banda létszámára is kihatással van)
A honor rendszer számomra csak annyi volt hogy arhturt fejbe lövik-e vagy békésen meghal a naplementében nekem csak ezért számított hogy jó emberel legyek-e vagy sem.
Ezt a játékot lehet szeretni-nem szeretni,akár unni is,akinek nem jön be a téma,de ez a játék technikailag,művészetileg(animok,karakterek,effektek stb,)valamint narratívában,karakterekben,dialogókban is több mint iránymutató.
Lazlo Simoncsik pontosan 😀 tele van contentel és nem lehet ráunni(max ha valakinek nem jön be ez a stílus) a játékra
Igaz.
Ne tudd meg, milyen szinten sokkolt Arthur betegsége, a halála... A beszélgetés az apácával a vasútállomáson...könnyek gyűltek a szemembe. Mellette mennyit nevettem végig! A kocsmázás Lennyvel, John, Uncle és Charles házépítése... Abszolút katarzis! :)
A legviccesebb, hogy ha Arthur teljesen le van borotválva, akkor vagy 10 évet letagadhatna
Én mindig leborotválom róla a szakállat, mert szerintem fiatalosan jobban néz ki.
Tenyleg, olyan vicces, hogy röhög a vagbelem....idiota....
Több mint 20 órát játszottam ezzel a játékkal és a story-ban még alig haladtam mivel minden más egyéb dologgal ütöttem el az időt. Vadászat, fejlesztés, mellék küldetések, stb.
Több helyen olvasom, meg látom videókban, hogy milyen korlátozott a fast travel, meg hogy nem lehet elérni vele a tábort. Ezzel szemben ha nyomok egy campfire-t akárhol a vadonban egyből oda tudok menni bárhova fast travellel, még a camp-be is.
Már régóta vártam ezt a tesztet :)
A Rockstar nagyon tudja hogyan kell játékot csinálni. Ők tudják igazán.
"Rockstar nagyon tudja hogyan kell játékot CSINÁLNI"
ok
Kár, hogy a GTA 5 óta nagyon ritkán adnak ki játékot.
@Szabó Bálint de, a Red Dead 2
Furcsa ezt látni 2021 végén...
@@arniii0707 fú öreg amúgy tényleg. Én írtam az eredeti kommentet csak ez egy másik fiók.
De baszki kurva furcsa ezt látni egy GTA definitive edition után XDDDD
Meg még ráadásul úgy hogy a red dead online-t telibe szarják
Jó videó lett, amik zavarnak, azok engem is picit bosszantanak. Kivéve a fast travel hiánya, mert én imádok benne lovagolni, és nem zavart, hogy néha a térkép másik felébe kellett elmennem az adott küldetés miatt. Plusz azt azért megjegyezném, hogy az 50-60 óra az csak magára a fősztorira és max egy-két side quest-re igaz. Ahogy te is mondtad, a játék játszatja magát, és amiatt sokkal többet bele lehet pakolni. Én pl. a harmadik fejezet végén vagyok és már van benne minimum 60 órám és magamat ismerve, még egyszer ennyi minimum lesz. De a több se elképzelhetetlen.
No jó ezt olvasni van teendő akkor! Kb ennyi volt nekem is a Witcher 3 . Csak jöjjön PC-re is jövőre! Úgyis azon fejlesztik. :)
@@kornelva Egyetértek. Vonaton és a taxin se ültem még eddig, mert nem láttam szükségét.
Egyébként ha büdös (koszos) a karaktered a falu/városl akói tesznek 1-1 megjegyzést ahogy elsétálsz melletük.
Az egyik ign videóban azt hiszem benne van hogyan lehet fast travelelni
Talàn Arthur-nak kell a sàtràt megvenni
U.i.: lehet hülyeség az egész amit mondok
@@kornelva Teljesen igaz!Plussz ha nem vagy út,település,közelében a vadonba is letáborozva lehet minden városba,érdekesebb helyre gyorsutazni!Ez az opció már az első részben is bennt volt de szerintem sokan elfelejtették!Ennél nagyobb, több lehetőség hova kell már a gyorsutazásra!
nem kötelező lovagolni ha nem tetszik, lehet gyalogolni is :) a valóságban sincs gyorsutazás, ez egy lassú játék
Ez a kedvenc érvem "A valóságban sincs ilyen". Még szerencse, hogy egy játékkal játszom és nem a valósággal. És ha már annyira a valóságot hozzuk fel akkor azért lenne 1-2 kérdésem a körözési rendszerrel kapcsolatban, hogy mennyire .... Hát valóságos, mert a legkisebb mértékben sem az.
@@Mrclkv Na gyere, mond meg nekem a tutit, mivel sértettem meg a kis lelki világod?
@@misipapa3626 Gondolom ő is csak kinderkommando tag, hagyd rá
@@matetorok9880 A pálya bármelyik pontján lehet fast trevelni csak le kell táborozni. Ezt a játék is elmondja.
A gőzhajókat el felejtetted azok még a futásnál is lassabbak
Tudom, igen megkésve kommentelek, de muszáj kijavítani 2 negatívumot, amit mondott Zoly:
1.: Van fast travel a vonaton, postakocsin, tábori utazáson túl is. Ha valahol a szabadban tábort versz, leülsz a tüzedhez, előjön a fast travel opció. Ilyenkor kb. fél perces videóban láthatjuk Arthur-t lovagolni át a tájon. Persze könnyen át lehet siklani fölötte, nincs túlságosan az arcunkba rakva.
2.: Igenis megszólnak érte, ha koszos vagy, vagy idétlen ruhákat vettél fel. Olykor még a fejed is belenyomják egy vödör vízbe. Ugyan ez a szakállal, hajjal, lóval, mindennel.
2x vittem végig ezt a csodát, de kétlem, hogy ne lenne egy 3. is az úton...
5:40-nél hangosan felnevettem. Váratlanul jött, és nagyon jó volt. :D
Fosh volt
Elég sótlanra sikerült ez a bemutató. Nem szokásom kritizálni, de pont az idei év legjobban várt játékánál ez nekem feltűnt, de lehet csak én látom így. A God of War bemutatónál érezni lehetett a sorok között, hogy milyen hatást gyakorolt rád a játék, itt olyan mintha más szövegét olvastad volna fel. Pedig ha jól értem szerinted is ez az idei év, sőt talán a generáció játéka.
Teszem hozzá gyorsan, hogy amit mondtál azzal maximálisan egyet értek, a hiányosságaira is rámutattál. Kiegészítettem volna pár dologgal, de megértem, hogy nem lehet mindent belesűríteni egy bemutatóba, plán egy olyan játéknál amiről még órák múlva is tudsz újat mesélni.
Nem érzem az év játékának. Rám sokkal nagyobb hatást gyakorolt a God of War, ami nem csak külsőségében, de játékmenetében is képes volt megújulni. Sajnálom, ha csalódtál...
@@otherworld_online God of Warba az egyetlen dolog, ami nem tetszett, hogy nem voltak változatosak az ellenfelek. Szerintem kb. a játék negyedénél már szembe jött velünk talán 1-2 ellenfelet leszámítva minden, aztán később, csak átskinelték őket pl. jegesről tüzesre.
az elmúlt idők egyik ha nem a legjobb bemutatója volt ez ! nagyon jó volt!
Előljáróban annyit, hogy PC-sként egér-billentyűzet irányításra állt rá az agyam. De miután javaslatra beszereztem egy átalakítót, majd a PS4 pro-t, most az RDR2 is a kezem alá került végre. Aki azt sajnálta, hogy nem várt a megvételével, és hogy olcsóbban szerezhette volna meg a megjelenés után fél évvel, megnyugodhat. Múlt héten vettem meg online, valami kiegészített változatot, ami 27 eFt-ot kóstált. Mivel ezért a játékért fizettem a teljes hardver eszközparkért, ezt sem sajnáltam érte. Lényeg, hogy nem lett olcsóbb, még tartja az árát.
A játék nekem nagyon tetszik. Ehhez tudni kell, hogy jellemzően szimulátorokkal játszom, ami mellett a szabadságot nyújtó nyílt világok is bejönnek. sosem vágytam a tömény akciót egy játékban sem, a valósághűséget annál inkább. A gamer PC-met például az Elite Dangerous miatt szereztem be, ahol szintén nem a csatározáson, a harcon van a hangsúly, mint a legtöbb űr(vadász) szimulátornak. Így, hogy az RDR2 nagy hangsúlyt fektetett a realitás minél jobb lemodellezésére (gyalog még a kisebb szintkülönbségnél is megcsúszik karakterünk, a lovak sem ugranak le sérülés nélkül métereket, stb., simán telhetnek el úgy napok, hogy a fegyveredet el sem sütöd, de ha mégis előkerülnek a fegyverek, simán te húzhatoda rövidebbet, főleg túlerő esetén), ezért élvezem a játék minden pillanatát, csak sétálva közlekedek, a lovad sem hajtom meg, ha nem muszáj és fegyvert sem használok, hacsak nem kényszerből. Szerintem, ez anno sem lehetett másképp. Szóval, aki akciódús játékot várt ettől a vadnyugati eposztól, tényleg csalódhatott, de aki csak a vadnyugati időszakba szeretne időutazni és abban kalandozni, az megtalálja a számítását.
Kösz a figyelmet!
All right fella's! Get you' horse and let's ride...
Én elég hamar kijátszottam. Nagyon jó játék! Nagyon vártam az első rész után. Néha csak a ló idegesített fel mikor le estem róla! Nagyon jó volt benne a lövöldözés a pump shoti imádtam. Rá dörenteni a városi kurvákra!
Ez egy mestermű!
Hát nekem megvan és én nem voltam nagy singleplayer fan.Minden singleplayer játék 1 óránál tovább nem kötött le (de azért játszottam velük).Erre jön a Red Dead 2 és nem bírok leállni vele.
@@Levi-xe6ym Akkora lenne igazán az ha lenne PC-re is....
Igen tudom h nektek most fáj a seggetek h nincs PCre de ez van
@@CLawManGameplaychannell Én is sajnálom hogy nincs PC-re, de az az igazság, hogy a Red Dead csak konzolon igazán jó. Tudom hülyeségnek hangzik, de PC-n picit veszítene az értékéből meg az élményből.
@@asoka2440 Értem, de miért is veszítene az értékéből?
*Ha már fürdés... western filmben ezt Terence Hill maxolta ki a legjobban. Nem kicsit volt retkes az Ördög jobb, és bal keze filmben. Bud Spencer-nek is azt mondták benne: 2 szappan kellett hozzá mire kiderült, hogy fehér ember. :))*
Miért írsz vastaggal?
@@tarcal87 *Mert.*
@@tibor5675 Jól van fehér lovag, értelmes válasz volt. Mindenhova vastaggal ír, feltűnősködik, de "mert". Semmivel sem fontosabb az ő kommentje a többinél, még jó hogy nem mindenki így ír.
Ez az üssétek egymást!!! Hol a popcorn, HOL A POPCORN!!!!!
Srácok, csak annyit akarok kérdezni: ti miről beszéltek?
Ez a világ legjobb játéka, ha teleport hack-el játszod. Annyi hogy két küldetés között teleportálok, de még igy is sokszor sok a lovaglás a küldetésekben. Meg persze nem mindig teleport csak akkor ha nagyon nagy a távolság mert igy még belebotlok a segitségért kiálto emberekbe meg ilyenek. A legnagyobb hibája a játéknak hogy sok küldetést kihagyatsz, pedig nagyon jók. Utálom az ilyet, én mindent megszeretek csinálni. Na meg a save rendszer, multkor kiakartam lootolni egy küldetés után a helyet Arthur még mondta is a gangnek hogy ő marad lootolni erre jött néhány bounty hunter amikor a toronyban voltam leesetem és valami random helyen spawnoltam és semmi loot nem volt már ott... De még ha vissza loadolom a game-et akkor is teljesen máshova tesz.
Azért erősen érződik az elfogultság a kritikán. Amikor ki kell emelni egy cserép eldőlésének a fizikáját hogy milyen élethű, miközben látva ugyanezt a jelenetet a gameplayen, és tudatosul bennem hogy "ja hát ez már alap feature a játékokban olyan játékok óta mint a F.E.A.R, vagy korábbról".....akkor tudod hogy a kritika készítője már úgy ült le elé hogy "ez k..a jó lesz, ha bele döglök is". :D De mikor 3:59 -nél a levegőben lebeg a viharlámpa, az véletlenül elsiklik a szemünk előtt. :D
De alapvetően jó kritika mint mindig. :)
"félreállni és megkefélni"
*fbi open up*
5:40, "megkefélni",,, nem lekefélni? :D
Nem.
@@rolandmeszaros317 De.
"Ugy hogy erdemes neha visszavenni a tempobol , megetetni , vagy felre allni es megkefelni" LOL :D :D :D :D :D En itt estem le a szekrol :D :D :D Nagyon jo teszt lett ez is ! Ezert tartalak titeket a legjobbnak az orszagban! Minden pattend ! Big Up! Ment a like mar felvagyok iratkozva es a csengo is stimmel!
Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy ps4-en (basic, slim és pro gépen), valamint xbox one S-en is többek között a játék az urbanizált részeken képes akár 24-25-re leugrani, majd ezeken a városi részeken 25-30 között fut, és mindenkinek, kivétel nélkül hibádzik ez. Természetesen ps4 pro-nál 27 fps-nél lejjebb nem nagyon megy, de akkor is, konzol. Aki konzolt vesz, annak kompromisszumot kell kötnie, és be kell vállalnia a 30fps-t is, ha arról van szó. De amit kifizet az ember ezekért... Akkor már elvárható, és triviális szerintem az, hogy a 30fps-t a játék megtartsa. Legyen a hegy árnyéka cikk-cakkos a távolban, az sem érdekel, de az nem működik, hogy 24-25fps-t tudtak a kisajtolni a játékból, és ahogy néztem, nem igen oldották meg patch-csekkel ezt a hibát. Ezentúl azért, hogy normálisan játsszak, be kell ruháznom még kb. 100 rugót ps4 pro-ra (bár még azon sem stabil a játék)? Ezentúl ki fog jönni minden játék az összes típusú ps4/xo konzolra, viszont csak a jobbik fajtájúak fognak tudni kihozni magukból merev 30fps-t, és azt sem 100%-os biztossággal?
Értem, hogy a ps4-ből kidobtak egy pro-t (a Sony ágat felhozván példának), elfogadom, de ne az legyen már az alap konzol! Ugyanez a probléma az assassin's creed odyssey-nél, de nem ekkora mértékben. Ezt mért hagytad ki a videóból? Azt is elfogadom, hogy a pro-n teszem azt God of War-ból van performance mode, így egy hajszálnyit gyengébb grafikával a játék jóval több, mint 30fps-t hoz ki magaból, jóvalta, de legalább a régebbi típusok a 30-at igyekeznek teljes mértékben kitartani... Ugyanez vonatkozik a Monster Hunterre is.
Konkrétan szebb grafikát kapunk, és jóval több fps-t egy hangyafasznyival jobban felszerelt konzolon? Na ne már...
De azt, hogy a Rockstar-nál a tesztelők annyit nem vettek észre, hogy van, hogy a játék ps-en meg box-on lemegy 20-21fps-re is, az azért elég brutális. Remélem a patch ezt megoldja.
4:00 percnél egy kicsit bugos volt a lámpás
...és mennyire igazad van, amikor azt mondod a végén, hogy generációnként csak egy ilyen alkotás születik! Az én nézetemben az év játéka volt, mind a látvány, mind a megalkotott világ és a történet miatt is. Szerintem ezt mindenkinek ki kell próbálni legalább egyszer. Én másodjára toltam végig. Egyszerűen lenyűgöz a részletesség, csakhogy egyet említsek: esőzés után láthatóan megszárad az ázott kabát. Lenyűgöző.
Technológiai mestermű!
Ami pedig a Fast Travel-t illeti, nem csak a táborban lehet használni.
Ha megveszed a gyors utazást a táborban, akkor a későbbiekben is tudod használni, például ha tábort versz a vadonban.
Ez így van, de a megjelenéskor még csak a tábortól lehetett gyors utazni, azt hogy bárhonnan tudsz utólag tették be.
Ez a játék üt mint a szilva...ezt ha nem most...de ki kell próbálni valahogy.
Ez nekem felmegy a bakancslistára és valamikor valahogy de kijátszom.
A Rockstar elhozott a mennyből egy darabot.
Hát nem tudom.... Félreértés ne essék szerintem nagyszerű játék de valahogy nem tudott elvarázsolni. Nagyon szépen néz ki de egy idő után ez már nem fog annyira feltűnni, engem (kiemlentem mondom hogy engem ez nem feltétlenül vonatkozik mindenkire) a God Of War mindig lenyűgözött. Az a játék a tökéletes játék. Gyönyörű, a hangok, a zene, és főként az élmény és a történet nagyon nagyon ott volt. Az RDR2 számomra csak egy vadnyugati GTA és a története sem volt épp a legnagyobb eresztés. Nálam a God of War az év játéka azért az élményért amit nyújtott (főként a fináléra gondolok)
Nekem az új GOD volt picit csalódás. Nagyon jó játék, de sajnos az ellenfelek terén nem túl nagy a választék. Rengeteg az újra skinelt ellenfél is (pl. nem tüzes hanem jeges, de ezt leszámítva ugyanúgy néz ki), illetve mindegyikhez csak 1 fajta kivégzés van, ami egy idő után már monoton. Ez vont le nekem jócskán az élvezeti faktorból.
Amik csak kisebb hibák voltak számomra, hogy pl. nem volt túl sok epic csata a játékban, illetve a kombók nagy része nem volt túl hatásos, kb. nem is használtam sokat.
A Red Deadről nem tudok nyilatkozni, még csak 2 órát toltam vele :D
Csak egy vadnyugati GTA. Hát, a sztori, a karakterek mélységét tekintve a GTA fényévekkel le van maradva. Még a GTA IV-en sem hatódtam meg, bezzeg itt.
a rockstar lassan, kevés játékot ad ki, de minőségit 😄 kíváncsi leszek, mikor jön ki a kövi Midnight Club, ha lesz 🤔
Engem a legjobban a körözési rendszer zavart. Nem igaz hogyha köröznek akkor az csak az egyik városra és környezetére érvényes. Lehetetlen szólni a szomszéd városnak, hogy hé van ám egy csávó aki pl. Strawberryben szétlőtt mindent és most lehet épp nálatok bújkál. A hab a tortán az a Gray sheriffel való együttműködés. A körkörös körözéstől meg GTA 4 flashbackjeim voltak. Saint Denis ben lehetlen eltűnni mivel minden sarkon áll egy rendőr. Ha nem látnak akkor is tudják, hogy valahol a közelben vagy és szinte biztos, hogy megtalálnak és a ha nem a körözésed nem tűnik el mert ahhoz a körön kívül kell lenned. Jobb lett volna egy olyan rendszer mint a GTA 5 ben, hogy a nem látnak akkor keresnek és van bizonyos méretű látókörük, de attől függetlenül ha nem vesznek észre bárhol el tüdj tűnni de persze nem egyik pillanatről a másikra. Ez az egyetlen negatívum szerintem ami a videóban nem hangzott el. Ami a többit illeti egyet értek Zolyval.
Eltelt a megjelenés óta fél év...azóta ~50%-ot sikerült haladni a játékban. Az állam a mai napig leesik a grafikától és a világtól, amit a Rockstar elénk tett, de a játékmenetet csak szakaszosan lehet fogyasztani. Tényleg olyan szinten monoton már egy idő után ez a lovagolj ide, lovagolj oda 10 percet, majd akciózz 1-2-öt felállás, hogy alkalmanként csak 3-4 küldetést vagyok képest végigvinni, mielőtt megunnám, az pedig úgy néha 1 hétre elég is, valószínű, ahogy majd közeledni fogok a végéhez több küldihez is lesz kedvem.
Az elmúlt 4 hónapban csak 15%-ot haladtam kb. (rákattantam a GoW-ra s ameddig azt ki nem maxoltam, egyszer sem léptem be az RDR-be, szóval nem csak a díjátadókon, de nálam is felülmúlta az RDR 2-öt). A megjelenés első 2 hetében lett meg a többi, s ez a legnagyobb problémám a játékkal, hogy annyi idő alatt kb. láttam, mit tud az RDR s kiéltem benne kb. mindent...most már tényleg csak becsületből játszom, hogy vigyem végig, mert azért kis szeletekben fogyasztva mindenképp szórakoztató, de craftolni és gyűjtögetni cuccokat, na ahhoz valahogy semmi motiváciom.
Úgy vagyok 50%-nál, hogy abszolut semmit, de semmit nem craftoltam még és a baj, hogy nem is érzem hiányát, ahogy Zoli is megfogalmazta. A tábor fejlesztés dettó felesleges, szinte semmit nem ért, egy városban gyorsabban összevásárolom magamnak, amik kellenek, mint, hogy a tábort járjam lassan sétálgatva s kínlódjak 10 percet, ameddig felveszek lőszert, kaját s mindent egyenként, ami kell...csak azért fejlesztettem a tábort, mert egy idő után annyi pénzem lett, hogy nem volt mire költsem.
Szóval ha pontoznom kéne nálam 7 pontot kapna az RDR2 és egy megjegyzést..."többet ne rendelj elő semmit". Évek óta ez volt az első előrendelésem, mert na...mégis csak Rockstar, de kissé megbántam. Nem azért, mert nem lenne jó játék, tényleg mindenki polcán ott a helye, de ha azt nézem, hogy fél év alatt 50%-ig jutottam csak, akkor elég nagy pénzkidobás volt s inkább megvehettem volna valami akció keretein belül később...mert ha eszembe jut, hogy az RDR 2 árából vettem meg ha összeadom akciósan a Horizon Zero Dawnt és a GoW-ot (kb. fél évvel a megjelenésük után) akkor eléggé húzom a szám, hogy simán ezzel is várhattam volna ennyit :D
mm em tudom, én 1 hónap alatt végigtoltam és most fedezem fel a kihagyott vidékeket.
@@laszlodajka9914 Én is így vagyok. Most fedezem fel a rejtett küldiket és cuccokat.
Fasttravelt tudsz használni bárhol ha mehveszed a táborban a térképet. Annyi hogy tábort versz valahol leülsz és kiválasztod hova akarsz menni.( És tudsz konkrétan a táborba fasttravel-ni)
Szerintem a cyberpunk 2077 még nézhet ki jobban.
Háát, ha úgy nézzük a Red CD Projekt már megmutatta a Witcher 3-mal, hogy mit tudnak kihozni ebből a generációból, és mocskos szép nem azt mondom, de amit a R* az RDR2-vel most letett az asztalra... nem hiszem, hogy sikerül nekik fölélicitálni, de ne legyen igazam, és sikerüljön nekik, mert azzal csak nekünk lesz jobb, és a mi állunk lesz többet a földön. :)
@@szarka996 Szerintem legalább ezt a szintet hozza. Viszont teljesen más képi világ. Az egyik egy jovőbeli metropolis a másik pedig a vadnyugat.
és szerintem nem csak egyszer születik ilyen szintű játék egy generáción belül, de egy párszor biztos:)
@@szarka996 Szerintem a Witcher 3 is az lett csak 3-4 év fejlesztési különbség technikailag már nagyon nagy fejlődés lehet s ezt kihasználta a Rockstar. S mellékküldikben tennivalókban karakterekben gazdagabb érdekesebb világ mint a western. De ettől még RDR 2 -t jövőre PC-re! :) Elvileg jöhet a pletykák alapján ala GTA 5. Szeretnék már ott lovagolni!
@Mark Tagscherer Hát ja és meg tartok picit az FPS nézettől a Cyberpunknál. De bizakodom olyan jó lesz ebben a steampunk stílusban ami mondjuk nem a kedvencem azért, mint a Witcher 3 a saját stílusában!
Én még csak a játék elején vagyok de már most imádom.
Egy remekmű egyszerűen zseniális.
Én is csak pár napja fejeztem be. Nem siettem el és nagyon elveztem. Arany mazsit elviszi :D
1.A cinematic ban nem kell nyomkodni az a-t 2.te is le tudsz rakni egy campet és ott is van fast travel
Kivittem a Red Deadet is és most GTA-zok.
Valakinek van tapasztalata arról hogy hogyan fut a játék sima PS4-en?
Sima PS4 slimen tökéletesen fut, még nagy városokban is. Legalább is nekem még soha nem volt fps drop :D
Szép játék , gyönyörű játék.. aztán kell hozzá olyan gép mint a Paksi atomerőmű..
Rishi elég egy Ps :)
@@Darklydreamingdavid vagy egy 'box ;)
@@zalanbesze645 csak ps4re jött
@@eyobitch8656 Kijött Xboxra is :D
Végre! Már napok óta a csatornátokat kukkolom hogy mikor jön a rdr2 kritika :'D
Dettó :D
Kár volt, mert az eredmény megint egy fosh, ala Zoli
@@MasterPancakewithnutella Mi volt vele a gond?
Idén már kétszer végig játszottam! :D
Erről a játékról a Django elszabadul jut eszembe nekem, király játék
8:04 nem kel nyomni az át megyaz magától is
Ha sokaigy nem nyomja egy ido utan meg fog allni a lo(mar kijatszottam a jatekot😂)
@@boglarkamateka2761 ööö.....ez nem így van. Ha az úton nyomod be akkor nem áll meg amíg oda nem ér
Egy kérdés a main story milyen hosszúságú?
60 òra
@@balogmate979 Nagyon szépen köszönöm.
Nem volt még sajnos alkalmam játszani, de ahogy néztem nem az a játékstílus ami nekem való.
Ettől még, ahogy látom, és amenyit látokbelőle, tényleg nagyonjó játék és a legjobjátékok közt a helye.
Játékélményben grafikában és világban nekem még mindig a God of War az idei legjobb játék, de picit sem zavarna ha helyette egy ilyen hasonló játék vinné el a dílyat mint ez.
.... csak ne a pókember játék mert az bár imádni való játék, de nincs egy kategóriában a fent említett két játékkal, és ez nem lehúzás a részemről, de ez tény.
Ezt a videót már nagyon vártam
Respect a kritikáért :) legjobbak vagytok
8:34 tudunk fast travelelni ha campfire-t csinálunk és akkor tudunk, bár csak városokba
Teljesen igazad van Zoli. Ez a játék ennek a konzol generációnak a csúcsa. És technológiai csúcs. Ilyen grafikával sima konzolon. Wáááóóó.
*Technológiai csúcs, szerintem maradjunk annyiban.
Köszönöm, hogy bemutattátok, most megvan mit kérek karácsonyra! :)
😂😂😂😂😂😂😂
Nah most a God of war vagy a Red dead redeption 2 a kidolgozottabb játék?
God of war 🤣🤣🤣🤣
@@monkeydick45 igen a god of warnak jobban tetszett a története is. A Red dead meg egy idő után unalmas számomra ezert 1 küldetés végetérése után ki is nyomom a ps4 et
RDR2
@@tothmark3491 Inkább menj gear of wars
Red dead a legkidolgozottabb open world, a gow pedig a legkidolgozottabb semi openwolrd :)
Gentlemen you had my curiosity, but now you have my attention.
Django Unchaned. Leonardo DiCaprio. Pacsi! :D
What are you doing here, Master Witcher?
Milyen konzolon tesztelted miért nem szoktad bemondani min teszteled a játékot xbox vagy pc vagy ps ?
Csak ps4re van..
"...ilyen játék generációnként csak egyszer születik..."
Az előző generációkban mi volt az az egy játék?
Urbán Gábor skyrim?(ez csak egy tipp lehet más is)
Urbán Gábor Nekem Last of us, Borderlands 2 és Dark souls.
Nekem a gta 5
Na 1-2 év és jön PC-re... vagy nem :c
Biztos hogy jönni fog. Csak saját magával baszna ki a Rockstar, ha nem adnák ki PC-re
Tavasszal jön...
Nem értem miért baszna ki magával a Rockstar ha nem jönne ki PC-re...
Kib*szott sok penzt fizet nekik a Sony és a Microsoft hogy csak konzolon legyen. Ezért is jönnek ki a GTA-k először konzolra.
@@RichardPingvin szomorú, hogy vannak még emberek akik ebben a tévhitben élnek
1 negatívumom van a játékkal kapcsolatban, az pedig az hogy jelenleg nincs rá lóvém. :(
Iratkozzatok fel rám, csinálok vicces Red Dead Redemption 2 videókat!!
Nem.
Szerintem nagyon jó a Red Death csak az zavar hogy olyan víznél ahol már nem ér le a lábunk akkor már fuldokol
Csak John fuldokol. Arthur nem
90%-a lovaglás. Értékelés = 9/10.
TheLacix 9/10-es értékelést azért kapott mert van benne content,jól is néz ki és jól összerakott története is van(persze hogy sok benne a lovagolás de ez annyira nem nagy probléma)
És akkor képzeljük el, hogy a GTV 6-nak még ennél is jobb grafikája lesz :)
2050-ben?
Nem vagyok nagy Rockstar rajongó, de ez végre egész jól néz ki. Mivel nekem (még) nincs meg a játék, így nem tudok róla sokat mondani, de ránézésre merem állítani, hogy majdnem meg is érdemli azt az eszméletlen nagy hypeot, ami körülvette. Tökéletes játék nincs, mivel a CD Projekt Red még dolgozik rajta (hehe), de a Rockstar legalább egy lépéssel közelebb jutott. Már csak az onlineon múlik minden.
Amúgy Fallout 76 videó lesz valamikor?
Így majdnem 5 év után vicces a hozzászólásod, CD projekt red meg a nagy szájbergyerek köpedéke 🤣 Rockstar for life
Vörös halott megváltás 2? ;D
Kedves Otherworld!
Mennyire kell ismerni az előző rész sztoriját ezen epizód megértéséhez?
titankredenc gaming semennyire 😀 időrendileg ez van előbb
Pc-s tud jatszani xbox-os playerel?
Szerintem maximálisan ott van a Witcher III mellett. (Jöhetne az első rész is felhúzva)
Hova húzva? One X-re kapott 4K patch-et, ennél többet aligha fog.
A Witcher III mellett?? Te miről beszélsz?
A játék minőségére értem.... nem a latvanyra....
@@JBarni-zj3wq Nyílván, ezért nem értem miről beszélsz. És amúgy is két külön műfaj.
Ízlések és pofonok. Én nem tenném ezt a játékot a Witcher III mellé, azért komoly mélység és koncepcióbeli különbségek vannak.
Egyszer direkt kipróbáltam mi történik a ruhámmal ha egy kiadós hentelés után megyek el fürdeni. Nemhogy az emberek észrevették és megszólták, hogy tocsogok a vérben de a fürdő után cakk-pakk tiszta lett a ruhám is. Szóval így oldották meg a mosást :D
0:52 anthem
Jó vicc. :D
Egy kérdésem lenne. Van ez a lelassított idő amikor ugye betudod X hogy hova lőjjön a karakterünk na ez nekem egy ideig volt most már valamiért nincs. Csak lelassul az idő és ennyi. Valaki tudna segíteni hogy ez miért van? Remélem azért érthetően írtam le xd
Lados Dániel azért mert neked kell kijelölni a targeteket(Mini spoiler:ez a játék során fejlődni fog)
@@Killer71612 Hát tudom jól. Az elején így volt aztán egyszer csak úgy mond eltűnt az egész. Az idő lelassul és ennyi. Nem tudok jelölni nincs ez a gyors tüzelés. Eléggé idegesítő és nem tudok rá jönni mitől lehet. De azért köszi a választ :)
Lados Dániel min játszol?
@@Killer71612 Ps4
Lados Dániel próbáltad megnyomni az r1 gombot a lassított időben?
Alap xbox one-on hogy fut a jàtèk?
ZeᎮᎮeZ jól 😀
Amúgy emberek aki játszott a játékkal van 2 háborús veterán (egy rodsban egy meg Valentienban) nem lehet őket "összehozni"
van egy Saint Dennis-be is csak az beszól mindenkinek és ha beszólsz neki előkapja a kését
Milyen platformon ajánlatos játszani
Pc-n
jön PC-re !!!!
Magyar nyelven kijött a jatek?
Nem.
Szag alapján való felismerés ellen javasolt: irány a dezodor bolt :D
Csak nehogy túlzásba vigyék a készítők, mert akkor minden játékban lesz, külön választható, illat és szín - dizájnban spré . :XD
A végén meg jöhet, a kommunális konténer gyűjtési pontok telített győztese. LOL
Like aki 2021-ben nézi
Én azt is szeretem, amikor kiirtottam a fél várost és 2 ingame nap után visszamentem a boltba, és vígan eladott nekem a boltos mindent
MrGeryyツ 😂 és még a boltos is ugyanaz a személy
A boltos valóban érdekes téma, de nyírd ki a hotel tulajt, többet nem nyit ki... vagy a seriffet 8-10 alkalommal egymás után. ;)
Rudolf Linke ezt nem is tudtam 😀 thx for the info
@@Killer71612 Csináltam egy mentést okosan, majd elindultam elmebeteg ámokfutóként rabolni és mészárolni... egy idő után már nagyon meleg a pite. Tesztnek tökéletes, de rohadt fárasztó. :D
Rudolf Linke ja én is próbáltam az😀 kiváncsi voltam hogy itt is úgy működik a law system mint az elsőben(sajnos nem😂 mert infinite lawman jön utánnad)kb 20-30 percig lőttem le az összeset de semmi(csak full fekete lett a map)
Tényleg igen eltalálták ezt elismerem , és kétségtelen ,hogy grafikailag a legjobbak közt van de azért A battlefield 1
És az 5 is hasonló szinten van :D
sőt.
Van benne fast travel már, szóval az már nem negatívum.
Ha a Rockstar Games el fingja magát. Akkor az nagyot szólhat.
Van benne szabadon választható fast travel.
Táborban lehet upgradelni a fast travelhez.
2:30 film címe valaki?
A maszk? (csak tipp)
A vadnyugaton egyébként sem adtak túl sokat a higiéniára, szóval így lehet, hogy csak még realisztikusabb a játék.
7:43 te barátom Szent Dániel városát keresed. (Ott van bordély)
az,hogy milyen tökéletes ez a játék az is mutatja ,hogy az IMDb-n 9.7-es értékelést kapptt -OMG
Majd jövőre jön pcn ha minden jól megy. Instabuy lessz.
Haseo igen az első is nagy király volt PC-n :)
@@petipinczes7055 tudtommal az rdr 1 nem jött ki pcre soha xd ps3on jatszottam ki anno.
@@haseo r/wooosh
Adok a vèleményedre Zoli meg is veszem holnap!!
3:24 Lépcével mérni?
Azt viszont megjegyeznem, hogy a civilek igenis reagalnak a tisztasagodra a jatekban.
Teljesen ambiens szempontból, maximum megszólnak, de nincs jelentősége.
@@invertsyndicate7938 Mért? Ha te koszosan mész az utcára pofán vág valaki?
Hát az a váza felrúgás messze volt a valóságtól... 😂
Ezt leszámítva egyetértek a kritikával nagyon jól összefoglaltad.
Szerintem jó a lovaglás, végül is ennek a kornak jelentős része volt. Én személy szerint az AC4-ben is inkább hajóztam , mint a fast travelt használtam.. Az olyanokat meg nem is értem akik megvesznek egy játékot és a fast travelekkel ledarálják a sztorit 5 óra alatt, majd az életben többet elő sem veszik a játékot... Az ilyen játékoknak a lényege a végtelen chill!!! Ha izgalmat akarsz, játsz Fortnite-ot...
Lajos Beke izgalom és a fortnite? Egyben messze van😂
a civilek agyjátszása már a gta 5-ben is volt
Na ez egy igazi teszt Zoli kimondja a játékban a jót és rosszat is.
Én úgy vagyok vele h ha a Rock Star tényleg folytatja a GTA sorozatot akkor már a kinézeten igazán nem is kell dolgozni.
Nem tehetik bele ezeket a textúrákat, teljesen újra kell alkotni mindent, viszont a technikai háttér meg van hozzá. :)
Azt üzente a Rocky, hogy amíg Trump az elnök nem lesz GTA VI
Hát szerintem hozzá kell majd nyúlniuk. A Rockstart ismerve 5-6 éven belül nem igazán szabad a GTA VI-ra számítani. Habár ha így haladunk 10 év múlva se lesz szebb játék Ja és addigra Trumb is leköszön:D
@@Rumbledon Lehet tévedek de tudtommal 4 évig választanak meg egy elnököt és ha csak nem választják meg újra 2 éven belül is jöhet a játék.
@@misipapa3626 Igen de az amerikaiak 90%ban újraválasztják az elnöküket akár milyen rossz is volt. A minta alapján gondoltam többek. De azóta már kicsit elbizonytalanodottam ebben:D
@@Rumbledon Nos a felvetés jogos :D Remélem azért most valahogy kivételt tesznek. Bár főképp nem a gta 6 miatt de ha már ez is akkor... :D
Zolynak már semmi sem jó, de megértem. :D
A végszó kicsit Django-sra sikeredett, nem tudom, hogy direkt, vagy véletlen de maximálisan egyetértek veled Zoli B)
th-cam.com/video/cAnOt74e9_Q/w-d-xo.html
Na, aszem ment is a sub. Végre egy olyan kritika ami nem tövig benyal a Rockstar-nak, hanem a hibákat is megjegyzi.
Mellesleg a fast travel hiánya tudod, hogy mi? Artifically extended playtime.
Know Never van benne fast travel..
@@Killer71612 Amiért ugyanúgy mérföldeket kell rohangálnod és az ár távolságtól függően növekszik. Persze ezt kényelmes eladni mint "realisztikus".
Megértem, hogy valóságosnak akarták, hogy tűnjön, de ez a pszeudó-fast travel pont annyira szükségtelen mint a vízben zsugorodó lóhere.
Csak hogy ne lehessen nyíltan ki mondani, hogy simán hosszabítani akarják a játékidőt, betesznek egy fast travel mechanika prototípust. A map majdnem akkora, hanem akkora mint a Witcher III és már ott is sokaknak nem tetszett, hogy csak jelzőtáblától van fast travel. És az RDR2 playtime maximum 70-80 óra. Szóval a fast travel dolog itt elég áttetsző.
Ha a táborodból akarsz fast travelezni, elsőnek is 325 dollár az upgrade és nem retour a dolog, csak oda tudsz menni, vissza már nem, ahhoz megint vagy stagecoach vagy egy vonat kell.
Know Never kb ja 😀 a pénz egyszerűen összeszedhető és van egy olyan “fast travel” is ahol csak nézed hogy megy Arthur arra a kijelölt pontra.A játékidő amúgy nem 70-80 óra csak annyi javítást akarok írni
@@Killer71612 70-80 körül van ha teljesen kiflesheled. Ha csak átrohansz az egészen akkor olyan 60. Legalábbis nekem annyi volt.
Know Never én jelenleg 90 óránál tartok(úgy hogy még nem fejeztem be a fő storyt) szóval nem gondolom úgy hogy ez az idő így lenne