Csintalan Sándor: Az MSZP-nek a baloldali vákuumot kell kitöltenie széles szövetségi politikával

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 30 ก.ย. 2024
  • Megdöbbentő, hogy a szavazók egy jelentős része, akikről én azt gondoltam, hogy racionális megfontolásaik is vannak, kétségbeesésükben, reménytelenségükben valakinek úgy adtak bizalmat, hogy szinte nem tudnak róla semmit - mondta a júniusi választásokról a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Csintalan Sándor, aki szerint pillanatok alatt eltelik a következő két év az országgyűlési választásokig. Hozzátette, talán a ’22-es választás, különös tekintettel a demokratikus baloldalra, elhozza ezekben a pártokban a megvilágosodást, és ha tényleg komoly számukra a haza és a nemzeti érdek, akkor egy olyan széles koalíciót hoznak össze - szélesítve ennek a koalíciónak a társadalmi bázisát is -, amely le tudja váltani a rendszert, nem egyszerűen Orbán Viktort. „Talán ezek a tapasztalatok elegendőek lesznek ahhoz, hogy nemcsak meg kell hirdetni egy széles koalíciót, hanem úgy is kell viselkedni.”
    Csintalan Sándor szerint most mindenki azzal foglalkozik, ki mond le, és ki nem. „Az MSZP társelnökei vállalták a felelősséget, a DK pedig Gyurcsány nélkül fene tudja, hogy lenne. Két nagyon különböző állapotban lévő pártról van szó, politikailag, tartalmilag, szakmailag, szerkezetileg és személyi állományát tekintve. Én drukkoltam, hogy Gyurcsány ne mondjon le.”
    Az MSZP politikusa rámutatott, amit Orbánék képviselnek az egy hazug, hamis és a nemzetet újból katasztrófába vezető út. „Mint a rendszerrel szembenálló személy, fontosnak tartom, hogy a DK működjön, a jobbközép politikai térben van hely, az MSZP-nek pedig a baloldali vákuumot kell kitölteni egy széles szövetségi politikával. Az utóbbi napokban sok helyen megjelent, hogy kell csinálni egy új baloldali pártot, azt javaslom, csináljanak. A mostani szereplőknek meg kell találniuk egymást politikailag és emberileg is a nyilvános térben.”
    Támogasd a KlikkTV-t: www.donably.co...

ความคิดเห็น • 56

  • @tamasnagy3873
    @tamasnagy3873 3 หลายเดือนก่อน +14

    Nehéz szavakat találni erre a végtelen cinizmusra. A baloldal évtizedek óta megújul, de mindig úgy, hogy egyre kevesebb lesz. A megújítók viszont még sohasem jutottak el addig, hogy esetleg ők is hibásak lehetnek bármiben is.

  • @Ppal-fc6fu
    @Ppal-fc6fu 3 หลายเดือนก่อน +17

    Sándor!…..vége van …….az a baj,hogy ez nem 35 éve történt meg.
    El lehet menni …….a francba.
    Nem kell a süket duma.

  • @vilmosprima1861
    @vilmosprima1861 3 หลายเดือนก่อน +6

    Egy szocialista pártnak, például MSZP, valóban be kellene töltenie a baloldali vákuumot. De ilyen médiaellenszélben nem lesz képes.

    • @halljamenjeninnen1310
      @halljamenjeninnen1310 3 หลายเดือนก่อน +1

      Meg Grécivel biztosan nem. A ner mellett ő is reklámozta a zöld majmokat.

    • @vilmosprima1861
      @vilmosprima1861 3 หลายเดือนก่อน

      @@halljamenjeninnen1310
      Ez a Gréci, akiről írsz, az MSZP-ben van?

    • @halljamenjeninnen1310
      @halljamenjeninnen1310 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@vilmosprima1861 Ezek mind egy alomból valók.

    • @vilmosprima1861
      @vilmosprima1861 3 หลายเดือนก่อน

      @@halljamenjeninnen1310
      Mind a 10 millió magyar?

    • @halljamenjeninnen1310
      @halljamenjeninnen1310 3 หลายเดือนก่อน +2

      @@vilmosprima1861 Hogy jön ide a 10 millió magyar, dékás?

  • @janospapp1418
    @janospapp1418 3 หลายเดือนก่อน +3

    "A "független" sajtó valóban egyre inkább NEResedik." Valakinek gaztenger, vanakinek mézlegelő. A gyom, amit nem mi vetünk és nincs a helyén, de ha kulturnövény sincs a kiskertben? Akkor a kert....

  • @gyulaecsedi7369
    @gyulaecsedi7369 2 หลายเดือนก่อน +1

    Hiányzik a politikában az az innováció ami friss gondolatokat hozna a közéletbe. Ezt majd egyszer fiatalok fogják elhozni, de mi már nem fogjuk látni.

  • @jaroslav802
    @jaroslav802 3 หลายเดือนก่อน +17

    Csintike bátyánk most éppen MSZP-s? Holnap melyik pártot fogja protezsálni a nemzet napraforgója?

    • @dakotaenyveskezu9165
      @dakotaenyveskezu9165 3 หลายเดือนก่อน +2

      Várjuk a fizesdbe kellenek az ismert arcok

  • @attiladanko1681
    @attiladanko1681 3 หลายเดือนก่อน +17

    Tehát Csintalan szerint kritikátlanul kell nézni, hogy még a független sajtó is egyre inkább csúszik bele a NER kezébe, lásd ATV. Már kicsit unalmas ez a folyamatos óbégatás, de arra egy percet nem szán, hogy szerinte mit csináljon a baloldal. Csak a választókat ekézi, meg Gyurcsányt marasztalja. Hát gratulálok 😂 Sanyi bának pihennie kellene mert mióta Magyar Péter feltűnt, teljesen meg van zavarodva.

    • @vilmosprima1861
      @vilmosprima1861 3 หลายเดือนก่อน +5

      attiladanko
      A "független" sajtó valóban egyre inkább NEResedik.

    • @ErikaGazdag-xl2th
      @ErikaGazdag-xl2th 3 หลายเดือนก่อน

      Tedd hozzá, hogy az összes független sajtó a NER malmára és Magyar malmára hajtotta a vízet, amikor Magyart a kattintásszámokért annyira felhájpolták, hogy tényező lett.1,5 órás kritikátlan riportokat adtak le úgy, hogy a riporterek szájtátva hallgatták Magyar ellenzék gyalázását, hiteltelenítését úgy, hogy egyetlen riporter se mondott ellent Magyarnak.22 óta a független sajtó csak gyalázza az ellenzéket, és relativízálja a Fidesz bűneit, amikor gyurcsányozik.

  • @halljamenjeninnen1310
    @halljamenjeninnen1310 3 หลายเดือนก่อน +18

    Sanyi bá, csak azt nem mondta, hogy mivel töltse ki egy 1%-os párt a légüres teret. Egyébként pedig már nincs vákuum, azt betöltötte a Tisza párt. Lényegtelen kérdés, de valamikor rá kellene jönni, hogy az embereket most nem a baloldali eszmék, hanem Orbán leváltása érdekli (bármi áron).

    • @Valaki_Valami
      @Valaki_Valami 3 หลายเดือนก่อน +1

      Nem véletlen hogy magyarország sose lesz polgári demokrácia, ez a bármi áron, mindent elmond az ellenzékről, igazábòl nem különböztök a fidesztől, megválasztotok vezetőnek egy embert aki a fideszből esett ki és ha megkapta volna lölötől az állást amiért kuncsorgott most nagy ívbe tenné rátok ellenzékiekre és az adótokból élne, bár most is abból él amit akkor összelopott.

    • @jollyjoker8163
      @jollyjoker8163 3 หลายเดือนก่อน

      Mert már érzik a saját pénztárcájukon is. (És félnek, hogy lecsúsznak az általuk megvetett "szegények" közé. Mert ők "annyit is érnek" ugye.)
      Elég baj, hogy eddig csak a fotelból nézték, ahogy Sándor Máriától kezdve mindenkit egyesével legyalulnak. Közben pedig az ELIOSsal még a fényt is ellopták. A miniszterelnök veje. 🤮
      Ne aggódj ezekből azért már lehetett sejteni, hogy a zemberekben nincs túl nagy szolidaritás és igény a "baloldali eszmékre".
      (Bár érdekes az ársapka, meg a rezsiszabályozás mégis ijesztően népszerű)
      Most, hogy már csak egymástól van mit ellopni, kezdődik a játék.
      Szerencsére én kívülről nézem és örülhetek annak, hogy végre legalább történik valami.
      Huszonéves voltam, mikor hatalomra jutottak. Az egész eddigi életem fele az orbán-rendszer. És ugyanazt élem meg, mint a nagyszüleim, akik nem léptek be a "pártba". (Ja bocs, egy kivétellel, házkutatás Még nem volt nálunk 😂)

    • @ErikaGazdag-xl2th
      @ErikaGazdag-xl2th 3 หลายเดือนก่อน +3

      Termêszetesen nincs annyi szabadvegyérték se a baloldalon, se a jobboldalon, ahonnan Magyar felszívhatná 52%-ra a pártját, amely még egyelőre egy Patyomkin párt.

    • @halljamenjeninnen1310
      @halljamenjeninnen1310 3 หลายเดือนก่อน

      @@ErikaGazdag-xl2th Az a lényeg, hogy Fletónak van ennyi (szerinted). Csak nem mentek el szavazni... egy 14 éve kamu DK-ra. 🤣 (egyébként látom, lejött a lényeg)

    • @halljamenjeninnen1310
      @halljamenjeninnen1310 3 หลายเดือนก่อน

      @@Valaki_Valami Azt is tökéletesen megértem, ha valaki nem akarja Orbánt leváltani, mert neki Gyurcsány kell. Annyi, hogy két éven belül a DK bőven 5% alatt lesz a felmérésekben, ami azt jelenti, hogy a rájuk leadott szavazat Orbánnak lesz jó, mivel elveszik. Ez egyszerű matek, nem kell hozzá baloldali eszme. Mivel Magyar Péter három hónap alatt fel tudott mutatni a semmiből 30%-ot, a következő szavazatom is rá fog menni (mindegy honnan jött, bár Fletó meg a köpcös a kommunista pártból került elő). Nekem nincs időm még 14-24 év ideológiára. Ugyanakkor, a régi káderek nem értik a mai igényeket, mint például a kereslet meg a kínálat. Sőt, egyenesen tojnak rá (lásd Gyurcsány interjú Egonnal). Nem véletlen az a kínkeserves 8%, amiből 5% a DK...😀

  • @puskaszoltan2149
    @puskaszoltan2149 3 หลายเดือนก่อน +6

    Sanyi bácsi...Töltsd ki a vákumot.. nagyon gáz ez... Nincs jobb akit lehetne hívni??

  • @judmaj54
    @judmaj54 3 หลายเดือนก่อน +12

    4x2/3-ad...hagyjuk már...eleg volt az álbaloldalból

    • @ErikaGazdag-xl2th
      @ErikaGazdag-xl2th 3 หลายเดือนก่อน +8

      Pontosítsunk 3-szor mandátum 2/3 ami választási csalással jön létre mindig.

    • @linearishalvanyhatvany
      @linearishalvanyhatvany 3 หลายเดือนก่อน +2

      v0na, mżp, magyarpéter
      Mindegyik jobboldali
      Legyen már végre baloldali kihívó is

    • @dakotaenyveskezu9165
      @dakotaenyveskezu9165 3 หลายเดือนก่อน +2

      Így van hű szolgám drágám mondd meg nekik

  • @a.gyulaandre7249
    @a.gyulaandre7249 3 หลายเดือนก่อน

    Végtelenül jellemző. A műsorvezető úgy képes állást foglalni, hogy az adott politikus legutóbbi két fontos médiadokumentumából csak az egyiket ismerte, míg a másikat nem. Pedig az éppen jóval mélyebben foglalkozott hazánk sajtóállapotaival. Tehát, lehet úgy véleményt mondani, hogy nem, vagy alig tudjuk miről...

  • @echtelionful
    @echtelionful 3 หลายเดือนก่อน

    Mszmp, mszp, fidesz, jobbik, mszp. Kihagytam valamit? Csintipapa maga a permanens megújulás 😂

  • @jenonenemeth1568
    @jenonenemeth1568 3 หลายเดือนก่อน +4

    Csintalan a Klikk tv-ben is főrészvényes? Nézhetetlen.

  • @la142753
    @la142753 3 หลายเดือนก่อน

    Csintalan Sándor szavatossági ideje lejárt.

  • @csababalazs4175
    @csababalazs4175 3 หลายเดือนก่อน +5

    minden műsorban de szó szerint szóról szóra ezeket mondja ..üres az egész...röhejjj

  • @megyaszaipeter
    @megyaszaipeter 3 หลายเดือนก่อน +5

    😂 :) 🤡