Azoknak, akik most esnek be először a csatornára: véletlenül se az derült ki eddig a sorozatból, hogy az elektromos autózás zsákutca lenne. Számtalan korábbi videóból kiderült, hogy Magyarországon belül gondtalan a közlekedés, és videókban bejártunk már elektromosan Provence, az olasz kalandban meg utaztunk már 1200 km-t gond nélkül, csöndben, könnyű töltéssel, alacsony üzemanyagköltéssel, nagy boldogságban. A videó arról szól, hogy a rendszer működik, kiválóan használható, de instabil és ennek leginkább az appokhoz kötött töltőhálózat az oka: akár tíz évig lehet gond nélkül e-autózni, de amikor baj van, az szinte biztos, hogy az appokhoz kötött töltőhálózatból fakad. A videó tehát erről szól, nem arról, hogy az elektromos autózás zsákutca: aki ezt olvassa ki belőle, az vagy nem tudja, hogy jutottunk el Budapestről idáig, vagy csak nem kíváncsi rá.
Magyarországra kell csak akkor venni elektromos autót!!!!????? :-))) Jó 13000000 -ért! Míg egy hasonló belsőégésű 6-8 milla! Öt millió különbözetér egy darabig el autózom, úgy hogy nem kell majd egymást eltaposni a töltési lehetőségért! Akkor már inkább egy hibrid! Igen , azt erre találták ki! Városban elektromos üzem, pályán belsőégésű meghajtás. Bebizonyosodik, átmenetek nélküli átállás nincs! Itt az élő példa! Elektromos autó meg csak maradjon egyenlőre a rövid hatótávjával városban, vagy szívjon ahogy kell! Ez még nem a jövő!!! :-)))) Három óra plusz!! :-)))) M7 pályán 5 perc késés miatt örült mód vezetnek, másokat veszélyeztetve! Mi lesz így ha a autók többsége elektromos lesz? Sorbaállás a töltőknél!? az tölt aki az erősebb, agresszívebb, gyorsabb! Szép jövő!!! :-))))))))
Csaba, aki nem csak ezt a videódat látta, annak az jön le, hogy nyaralni jobb inkább belsőégésű motorral szerelt autóval menni. Arra az 1-2 hétre egyszerűen el kell cserélni valamelyik családtaggal a villanyosat egy belsőégésűre, vagy bérelni kell egyet. Az év maradék kb. 50 hetében pedig nagyon jó az elektromos autó, különösen a városokban és azok aglomerációjában. Jómagam is vennék egyet, csak hát van egy kicsi, városba nagyon alkalmas autóm, és abból a pénzből amennyiből lecserélném egy használt villanyosra, nagyon sok éven keresztül tankolhatom még. Így most inkább veszünk egy városi kis villanyató (pl. Renault Zoe) árából egy nagy családi/utazó autót (Škoda Superb/Opel Insignia), egy tisztességes (2 literes) benzinmotorral (amíg kaphatóak) és ezt a rengeteg a működő/szabad/elérhetetlen alkalmazást nem igénylő töltők keresésével elcseszett órát + magát a töltésre szánt időt inkább városnézéssel/nyaralással/pihenéssel töltjük. B megoldás: Tesla, bár szerintem annál meg könnyen bele lehet futni olyasmibe, hogy éppen foglalt lesz az összes töltőoszlop.
Ne haragudj Csaba, részben igazad van, egy családi házban élő dolgozni járó ember aki otthon tudja minden nap tölteni az elektromos autóját annak kitűnő választás. Most Ti is belekóstoltatok az elektromos autózás hányás részébe. Mi van akkor ha a nagy töltőkeresés közben rátok jön egy pisi, egy szapora, éhség vagy szomjúság? Mikor várod hogy 2-3 óra alatt legyen benne annyi kraft hogy elérd a célodat és közben nem tudod elvégezni és kielégíteni a szükségleteidet, ez a kamionos életformán is alul van.... Ma és a jelenlegi állapotában is elfogadhatatlan ez a kivitelezés országtól függetlenül, ezek az autók az agglomeráció és városi közlekedésen kívül totálisan alkalmatlanok másra.
A probléma az, hogy ha ez a szívás már csak egy fikarcnyit is benne van már most a levegőben az már gáz. Mert ez elriaszt mindenkit. Nem akarnak az emberek szívni. És mi lesz akkor ha majd sokkal több elektromos autó lesz? Verekedés az utolsó működő töltőért? :)
Hozzávéve azt a gyakorlati szempontot, hogy a töltőállomás egészét nézve vásárlónak (ügyfélnek) számít-e az, aki nem hagyományos üzemanyaggal, hanem árammal tölti az autóját ( lásd pl. mosdóhasználati jogosultság). Benzinkút tulajdonosa , benzinkút üzemeltetője, elektromos töltőoszlop tulajdonosa (üzemeltetője) háromszöget (négyszöget?) képez egymás között, cégenként más és más szerződésekkel?
ja....főleg az illúzióra, amiben az embereket ringatják, hogy az elektromos autók mennyire környezetkímélőek....pedig egyáltalán nem azok...ez is egy nagy biznisz....ennyi...Elon Musk-ot meg Nikola Tesla örökösei helyében beperelném, hogy az ő nevével próbál itt bizniszelni...inkább az Edison nevet kellett volna adnia a cégének...mivel Tesla ingyen energiában gondolkodott....nem véletlenűl nyírta ki Edison....és az érdekek...
@@dodgemcaj Tudományosan kiszámolható, hogy az elektromos autók környezetkímélőbbek, főleg olyan helyeken ahol nem szénszármazékok elégetésével csinálnak áramot. Máshol terjeszd a hülyeségeidet.
Nem. Modern Euro6 diesel europai korutra. 5 perc tankolas, barhol, barmikor 1000km hatotav, no app para csak nyugalom, csend es suhanas. A vilanyauto meg majd jo lesz a varosban meg majd egyszer talan kulfoldre is kb 5-6 ev mulva.
@@laz1go286 azzal a modern dízellel ugyanúgy meg tudod szívni Olaszországban, ahol a nap nagy részében senki nincs a kutakon, amik vagy elfogadják a bankkártyádat, vagy nem.
@@magyarosi Ha kimész olaszországba akkor pl ha lienzben vagy klagenfurtban megállsz tankolni egyszer bőven lérsz. majd valahol olaszországban kell még egyszer tankolni a visszaúthoz. de ha mész össze vissza olaszországban akkor is megoldható. a bankkártya probléma meg megoldható euróval.
@@janosvarga5840 az autótöltés semmivel sem bonyolultabb probléma, mint a BOLOGNAI titkának felfedése. Hasonló rutinnal lehet töltést intézni bárhol, mert ahol villany van ott minden van.
A Tesla legnagyobb előnye pont ez, a Supercharger hálózat ott nincsennek ilyen gondok. Amúgy a Mobiliti app roaming szolgáltatása pont ezért van. Egy appból magyar nyelven Forintban tudtok töltést indítani külföldön is. :)
Szerintem eddig is egyértelmű volt, hogy a elektromos autózásban nem az autókkal (akkumulátorral) van a probléma hanem a töltéssel. És minél több e-autó szaladgál majd az utakon, ez annál nagyobb probléma lesz.
Hú ez nagyon jó videó volt és tök jó, hogy ilyen viccesen vettétek :) Sajnos, ebben még mindig a Tesla a menő: Supercharger, bárhol a világon (ahol CCS-es konnektor van) bedugod és kész. Nagy kár, hogy bankkártyával nem lehet fizetni :( Illetve nagy gáz. De jó lesz ez! Nálunk is úgy/ahogy egyesítették a mobiliti-vel. Háthat lesz egy EU-s mobiliti :)
Véleményem szerint az alkalmazáson keresztül gyűjtik az emberek adatait/úti céljait stb. ami sokkal értékesebb lehet (ha jól tudják használni) mint az a pénz amit egy-egy töltésért kell fizetni. Nekem ebben inkább az a fájdalmasabb hogy rá vagy kényszerítve az alkalmazás használatára és még fizetni is kell a töltésért. Egyébként nagyon jó lett ez a rész is!!
Nincs megfelelő kereslet rá, nem jövedelmező. Mintha csővezeték kellene a benzin kiszállításhoz. Ennyivel bonyolultabb és nem elegendő a hűtőszekrény helyét átadni az elektromos töltéshez a kúton.
Ez baromira így van! Én ugyanígy végigszívtam egy osztrák utat, úgyhogy aki azt mondja hogy a villanyautózás nem jár kompromisszumokkal az egyszerűen nem mond igazat... Pedig vagy egy tucat appal indultam beregisztrálva (több óra meló), de ez sem volt elég a szívás elkerüléséhez. Ettől függetlenül fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy az év 99%-ban sokkal jobb mint egy belsőégésű.
:D Én is utálom az Apple Maps hangját. Sosem próbáltad a Waze-t? Az gyönyörűen beszél, pedig AI. Köszi, hogy ti ezt végigszenvedtétek helyettünk, így nekünk már nem kell majd meglepődnünk…
Én azt nem értem a töltéshez szükséges applikációk tekintetében, hogy miért kell azokban személyes adatokat (különösen születési hely, idő, stb.) megadni. Szinte biztos, hogy nem felel meg ez az üzemeltetői gyakorlat a GDPR szerinti célhoz kötöttség, adattakarékosság elveinek. Ezen adatokat teljesen indokolatlan kezelniük az elérendő célhoz, nem szükségesek a töltés lebonyolításához.
Nem tudom miért nem működhet úgy, mint egy automata benzinkút: beírod, hogy mennyit akarasz, ideiglenesen leterheli, tankolsz, befejezed, levonja a tényleges összeget és mész, csókolom...
Olaszország elég elmaradott töltők szempontjából. Sokkal jobb a helyzet, kb. minden környező országban, kivéve Bosznia, Szerbia, Ukrajna. Szerintem nem akkor kell regisztrálni egy alkalmazásba, amikor már a helyszínen vagyunk. PlugShare egy közösség által formált alkalmazás, sok hasznos infóval. Utazás elött, jó előre ki lehet jelölni a számunkra használatos töltőket. Jó előre be lehet regisztrálni. Ha, azt tapasztaljuk, nem működik akkor nagyon hasznos, ha beírunk megjegyzést az adott töltőhöz, hogy más ne szívjon. Amikor töltünk bejelentkezni....STB. Mindig legyen B-C-D alternatíva....
Szerintem ahhoz még a Store-ban is át kell lőni a helyzetedet, legalábbis Play Store-ban az segített ilyenen, nem tudom iPhone-on meg lehet-e kerülni ezt.
Hívni kell egy trélert és elvinni az autót egy másik városba/országba tölteni. Vagy mindig egy olyan haverral kell menni, akinek van egy izmosabb autója, amivel ilyenkor el tud vontatni. Vagy egyszerűbb elektromos dodgem helyett venni egy benzines/dizel autót. A villanyautót arra kell használni amire kitalálták: hétköznap munkába járni, gyereket suliba vinni-hozni, bevásárolni. Évente egyszer meglátogatni a 300 km-re levő nagymamát. Külföldi nyaraláshoz meg venni kell egy 1.6 benzin/dízel kombit, ami egy tankkal simán elmegy 700-900 km-t - és még ha szinte üres tankkal állsz be akkor is 10 perc alatt tele lehet tankolni..
Valós probléma. A szabályozás készülőben van, de a megoldás évekbe fog telni. Jó video, érdemes lenne a hazai nagyobb szereplőkkel egy kávé melletti kerekasztal beszélgetést összehozni. Csaba? ;-)
Ideges lettem attól, ahogy néztem ezt az egész hercehurcát a töltéssel. Köszönöm, de ebből én nem kérek. Ez egyelőre így zsákutca. Nem az autóval van a baj, hanem a töltő hálózattal, ahogy ti is fogalmaztatok. Átéltem a helyzetet, de ez rosszabb, mint egy műszaki hiba. Elrontja a nyaralás, kirándulás hangulatát. Nagyon gyerekcipőben jár az e-autózás… Vigyázzatok magatokra, további jó utat!
QR kód van rajtuk. Azért hogy az appon amit már letöltöttél beszkenneld a töltőt, hogy az app tudja melyiket aktiválja. Csak például ha ausztriában a Smatrics appal akarsz tölteni, akkor ott a QR kód nem megy még úgy sem, ha pixelenként lerajzolod QR kódot a telefonra. Helyette a GPSt bekapcsolod, az appban megkeresed a töltőt a térképen. Elindítod a töltést az appból (vicces ha több töltő oszlop is van egy helyen, az appban nem tudod melyiket indítod el, mert nincs ám megszámozva, akkor gyorsan átparkolsz, mielőtt más rádugná az aktivált oszlopot a saját kocsijára). Ez az egész apposdi különben jó is lenne, csak éppen a töltő szolgáltatóknak fogalmuk sincs arról hogyan kell olyan appot csinálni, ami gyorsan letölthető és működik.
Amúgy kb annyi lenne mint bármelyik automosoba ! Vagy külföldön lehuzol egy kártyát beírod mennyit szeretnél tölteni ! Kw Ba és lehuzodna kártyát majd besúgók a toltot erthetetlen számomra miért kell különböző applikacio és egyebek
@@a.z.6871 Szokásos stereotype megjegyzes😀... ma egy Audi ETron sportbackal mászkáltam viszonylag sokat és sajnos nem győzött meg se a menet dinamika se az osszeszerelesi minőség (kedvezményes flotta ára 110000chf😅) . Próbáltam Ioniq5 t is és Skoda Enyaq ot is amik mind a ketten bőven izgalmasabb és érdekesebb autó volt mint az Audi. De a Tesla minősege egyáltalán nem kevesebb mint a fenti autók. (és igen Tesla hoz is volt már szerencsém tartosabban is😀)
@@gaborhartmann5341 a másik fele meg jó lesz tankolni és a kötelező szervizekre illetve ami majd el fog romlani😀de viccet felreteve ha egy normális új dízel vagy benzinesrol van szó és nem also kategóriából akkor az jóval drágábbra fog kijonni már a megvétel napján mint egy model s vagy model 3. Hiába van 10 év gratis service pl a BMW mellé amit még kell hogy vegyél azt a munkadijbol számolnak le kedvezményes árat de az alkatrészt meg kell venni és a Gari miatt csak markaszervizbd viheted. 🤔Szóval tényleg érdemes atgondolni 👍
Lehet felmerült a komment szekcióban a kérdés! De én is felteszem! Mivan akkor, ha egy elektromos autó megáll valahol mert lemerül? Van valami helpdesc? Ami kijön a diseles agregátorral és bebikázza?
Ismét láthatunk egy remek példát az EU vízfej töketlenkedéseire. Az uborka görbületét tudják hatóságilag szabályozni, de azt, hogy a töltőpontok kötelezően elfogadjanak bankkártyát, azt nem sikerült nekik megugrani.
Hello Csaba, nem írtam meg kommentet soha, de szerintem fair lenne megemlíteni mint pozitív példa hogy egy Teslaval ez nem fordulhat elő. Én 3 eve jarom Europat egy Teslaval és semmi hasonlo nem tortent soha. Szoval lehet ezt rendesen is csinálni. Királyok a videók, köszi! 👍👏
Gyalog sem lenne ilyen probléma soha, mégsem említette. Ez nem fair!!! Örülök, hogy neked telik egy teslára, de pont leszarom. Ez a videó, pont egy nagy hibát taglal, és nem csak a habos babos részét az elektromos autózásnak.
@@hoboce Nem a húszmilliós Teslára kell haragudni, hanem a húszmilliós Skodára... Egy szaros Skoda, vazze! (jól értsd: a húszmillához képest szaros...) Irigynek lenni meg tulajdonképpen hasznos dolog lenne, mert bizonyos szempontból előre visz, de ha "pont leszarod", akkor persze csak a stresszt növeli komment írás közben. Szóval az általad pont leszart kommentelő arra próbálta volna felhívni a figyelmet, hogy nem az elektromos autózással van gond úgy egészében, hanem csak a Teslán kívül kb. mindenki mással. Azaz: lehet ezt jól is csinálni, de nem csinálják, hanem "eredeti tőkefelhalmoznak", "aranyásnak", "lerabolnak" éppen, akik egyéb töltőhálózatokat üzemeltetnek. Mert ők is pont leszarják. Töltsd az appot, add meg anyád nevét három példányban, mert az infó értékesebb az elektronnál is. Aztán persze fizess az elektronokért is kb. háromszoros árat, mert az mégis csak azonnali haszonnal jár nekik. Csak később ne lepődj meg, ha mindenféle értesítések pattognak fel a telód kijelzőjén amik általad sosem kért reklámokat mutogatnak. Vagy a számítógépeden végzett guglizás első 5 eredménye vagy jópár meglátogatott weboldal reklámdobozainak tartalma gyanúsan passzol egy teljesen máshol (mondjuk a telódon) végzett keresgélésre... It's magic! :/
@@donjoee Nehogy agyvérzést kapj itt nekem! 🤣 Látom nem jött át, mire akartam utalni, de leírom, hogy megnyugidhass. A tesláról, és töltőhálózatáról kismillió istanítő videó van már fent, többekközt itt is, szóval felesleges volt ezt az infót bedobni, de persze ami lényegtelen lett volna, miszerint neki bizony van egy teslája, azt muszáj volt valmilyen körítéssel megjegyezni... Amúgy ha jól rémlik, a teslánál is fizetős lesz az áram, és ha mások is ráállnak, oda a privát hely. A harácsolással teljesen egyetértek, de még nem adnék glóriát a teslának se, hiszen még új, fejlődésben lévő cég, nem kevés állami támogatással. Magyarán még a beetetés időszakában vannak.
Már tervezem egy ideje, hogy veszek egy elektromos autót, de úgy látom elhalasztom egy időre, amíg megoldódik ez az egész appos herce-hurca. Bízom benne, hogy csak 1-2 év..
Csaba, a dan palit kerdezd mar meg milyen glutamint/vizhajtot szed? Iszony patika, edzestervet nem kertel tole? Btw ha ennyit utazol szerintem erdemes lenne az angol nyelvtudasod kicsit fejleszteni :)
Itt az ideje, hogy ha már a telefontöltőt csatlakozót szabványosították. Azt itt is tegyék meg. Period. Egyforma csatlakozó mindenhol/Egyforma fizetési konstrukció mindenhol. (Bankkártya)
Dúrva, hogy ugyan azt a hibát követik el mint korábban a telefon töltőkkel. Nem tanulnak semmiből. Nem hiszem el, hogy az egyik típusra nem tudnák rá mondani, hogy legyen ez és akkor használja azt mindenki. Vagy ezer app legyen a telefonodon minden töltőponthoz nem tudsz sehol kártyával fizetni csak úgy stb. Kocsiknál kb. ugyan ez a helyzet, csinálnak egy szép autót, jó fogyasztással meg nagy méretű akksival de hoppá csak 2 tipusú töltőnél lehet gyorsan tölteni minden máshol rohadt lassan. Köszi! :)
Ami egyébként többszörösen fel van találva. Lásd itthon E-On előrefizetős órák, satöbbi. Egyébként szerintem csak az olaszoknál van ilyen probléma (is).
RÉMÁLOM az elektromos autó KÜLFÖLDÖN? Ez a video jutott egyből eszembe és az a kijelentés, hogy tervezéssel ki lehetett volna védeni az ilyen kellemetlenségek 99%-át. AHAAAN. XD Nos számomra az derült ki ebből a videóból, hogy a nagy loszart lehet. ;-) Kapcsold ki a klímát, töltsd le a sokadik appot, olasz SIM kártya, ez a töltő ezért, az a töltő pedig azért nem működik. Ez mondjuk működik, de mégse. XD Na ez már biztos működik. Hű, de lassan tölt. XD Jah és ne feledkezzünk meg az elmondott imák sokaságáról sem. Nézni is szörnyű volt hát még átélni. Szóval jah tervezéssel minden jól fog működni. Hát nem. :-)
Friss e-autoskent (2 hete vettuk at) mi is pont hosszabb uton vagyunk kulfoldon. Vannak hasonlo tapasztalataink (meg jok is), majd megosztom a csatornamon hamarosan ;)
Kis önreklám? :D Nem baj, már nézem is :) kíváncsi vagyok egy kezdő szerencsétlenkedésére. Friss villanyautósként én én is elmentem egy 500km-es útra egy 80km hatótávú Leaf-el, még sokkal rosszabb töltősűrűség mellett. Na az izgalmas volt, soha többet, de ezek után egy 300km hatótávú villanyautó nekem már kompromisszum mentes :D
3 évig hajtottam egy elektromos Nissan Leaf-et kb 120km-es hatótávval. Most egy 2.0 TDI Audi A3-at vezetek... Semmi bajom az elektromos autóval, amíg a napi 50km-es munkába ingázásra kell és tudom otthon vagy a munkahelyen tölteni, de hosszú utakra külföldre el nem mernék indulni még egy 400km-es hatótávú autóval sem. Majd el fog jönni az az idő is... Remélhetőleg addigra az elektromos autók is elérhetőbb árban lesznek (használtan). Addig meg második autónak tökéletesek lesznek.
Na és ha összeadjuk, mennyi időt pazarol az ember a töltőállomás keresésével és töltési idővel akkor számításaim szerint 2x jobban megéri egy 4hengeres 2literes Dízellel nekiesni az útnak... :)
Nem hiszem hogy ez GDPR szempontjaból jogszerű eljárás. Nem kérhetnek személyes adatokat egy szolgáltatásért cserébe. Amúgy ez az appozás sima adatgyűjtés ami el lehet adni reklámmal spam-elni...
Nagyon röhögtem, amikor nem ment a töltés még a Dán országból jötteknek sem :-)))) Hát ezért mondom én, hogy most még a hibridig vagyok hajlandó elmenni az elektromos autózásban, pedig simán védeném a földet, hogy csak még. Azért a szabim végén egy ilyen töltős kaland eléggé szétzúzná a pihenés élményét.
Tanulságos adás. Újra meg lettem győzve arról, hogy ne vegyek elektromos autót. Csomó pénzt és idegesgedést megspórolok. Megvárpom míg ez rendesen elterjed, vagy összeomlik a társadalom a klímaváltozás miatt.
Sajnos ez jön le a videoból. De, ez az autó egy kölcsön autó. Nem a sajátja. Pár óra tapasztalata van. Nincs előkészítve az út elektromos autózás szempontjából. Közben, mi mint tulajdonosok röhögve használjuk az autóinkat és keresztül-kasul járjuk jelenleg is Európát. Részemről 3 hónap alatt 20 e km-nél járok, nettó 64 kWh-s autóval. Megpakolva, tetőn, vonóhorgon bringával, 600-1.000 km sem gond. Úgy, hogy több autóm van, hibrid/benzin tehát választhatnék, hogy mivel menjek.
@@szabolcsvarsanyi3347 Mit lehetne jobban csinálni? A videó elején egy csomó ionity töltő, amik nem működtek. (Csaba többször elmonta, hogy megtervezték az utat.) Elég riasztóak az ilyem malőrök.
@@Habszburg magamat idézve:"Olaszország elég elmaradott töltők szempontjából. Sokkal jobb a helyzet, kb. minden környező országban, kivéve Bosznia, Szerbia, Ukrajna. Szerintem nem akkor kell regisztrálni egy alkalmazásba, amikor már a helyszínen vagyunk. PlugShare egy közösség által formált alkalmazás, sok hasznos infóval. Utazás elött, jó előre ki lehet jelölni a számunkra használatos töltőket. Jó előre be lehet regisztrálni. Ha, azt tapasztaljuk, nem működik akkor nagyon hasznos, ha beírunk megjegyzést az adott töltőhöz, hogy más ne szívjon. Amikor töltünk bejelentkezni....STB. Mindig legyen B-C-D alternatíva...."
@@Habszburg Mást, nagy tapasztalattal, idézve: "Rizmajer László Kár, hogy ez alapján kapnak képet az emberek a külföldi villanyautózás helyzetéről. 1-1,5 havonta kocsikázom át 5-6-7 országon az EU-ban (közöttük elég gyakran Olaszországon is), közel sem ennyire drámai a helyzet, mint ahogy azt előadják. A legtöbb oszlopon részletes leírás szerepel a használatáról, külön QR kód a töltőhöz, külön az apphoz, ami országfüggetlenül letölthető (bár ez nem minden esetben igaz, Spanyolországban volt olyan hálózat, aminek az alkalmazását nem tudtam letölteni). A regisztráció 5-10 perc alatt kivitelezhető. Ahogy a hazai töltőkön, úgy a Ny EU ingyenes töltőin is gyakran sorbanállás van, aki ezeket akarja használni, annak ennyi "kényelmetlenséggel" számolnia kell. A fizetős töltők viszont üresek, zömében működnek is (ha nem, akkor a szolgáltató applikációjában látható is). Ami lényeges: ha valaki villanyautóval útnak indul, akkor előtte tájékozódjon. Mérje fel, hogy milyen gyakran vannak neki megfelelő töltők, milyen módon indítható azokon a töltés (app/RFID/bankkártya/SMS/stb), az applikációkra még itthon, nyugodt körülmények között regisztráljon (ha útközben, 5%-ra merült akkuval, sírok gyerekkel, morcos feleséggel az oldalunkon kell ezt megtenni, sokkal stresszesebb lesz). Előzetes regisztráció esetén még a RFID kártya/token is megérkezhet a szolgáltatótól, ami további kényelmet ad. Én 4,5 éve járom az EU országait villanyautóval, ez alatt 18 országot sikerült Magyarországon kívül bebarangolnom, folyamatos fejlődést látok a töltőhálózatban. Igyekszem a tapasztalatokat is megosztani saját FB oldalamon (facebook.com/ADVEVDRIVER). Bízom benne, hogy az eddigi túráim mások számára is kedvet csinálnak. Mert elektromos autóval is bárhova el lehet jutni!"
3 ปีที่แล้ว +1
Az alkalmazás alapjában véve nem hülyeség, pont az ilyen dolgok elkerülése végett, mint ami az Ionity-nél történt. Az ember tisztában van vele, hogy nem üzemelnek, ha előre megnézi, vagy hogy épp foglalt-e. Egyedül ezt a kötelező regisztrációs procedúrát kellene elfelejteni. Máshol is meg tudták oldani a vendégfelhasználós rendszert, itt miért nem? Egyszerűen átirányítana egy fizetési felületre, megadod a kártyaadatokat, zárol x összeget, majd ha kevesebbet használtál fel belőle, akkor a maradékot feloldja. Ha meg regisztrálnál, esetleg kapsz 10-15% kedvezményt a tarifából és akkor eldönti az ember, hogy melyik opció az ideálisabb számára. Viszont ha csak lenne egy RFID olvasó minden, az nem oldja meg azt a problémát, hogy vajon szabad lesz-e vagy működik-e egyáltalán, csak akkor derül ki, ha már odaért az ember...és hát az sem egy életbiztosítás, ha csak pár %-os töltöttséggel keresgél az ember.
Nem nagyon szoktam kommentelni, de ez az elektromos autó népszerűsítésért alapvetően nem vagyok. Vettem az idén egy 2000-es benzines 2-es focust. 1.300 ezer Ft, névre írva, kicsit ráköltve. 145 ló. 7,5-ös fogyasztással, egy teljesen élhető autó, jó méretekkel, kinézettel. Mivel az újabb 2-es, modernnak is hat. Most megnéztem milyen tisztán elektromosat találnák ennyiért. 1.150 ezerért 1997-es citroen saxo. Kinézetre mint az első kocsim (meg méretre is), ami egy 91-es Ford Fieszta volt. Enyhén kiröhögnék az embert, még az 1-es focus után is. 145 helyett 20 lóerő. (Az igen)... Hatótáv 70 kilométer. Az igen, meló oda-vissza, de a városba már nem tudnák beugrani vele. Max sebesség 95 km/h. Vicces. Nem az átlag embernek való ez még... Nem értem miért nem a hibrideket népszerűsítik. Nagyobb realitást látnák a hibridek elterjedésében, és nem is lenne akkora szakadék velük, a tömegek átvezetése szempontjából.
Sokan vesznek több milliós SUV-t városba, agglomerációba, csak azért mert az a divat. Na ahelyett pont tudnának venni egy kisebb elektromos autót, ami ugyanúgy jó városba, agglomerációból bejárni, gyerkőcöt kidobni a 2km-re lévő oviba. Az emberek döntő többsége erre használja ma az autóját, napi 40-60km.
Félelmetes hogy még Nektek is gondot okoz a töltés. Nektek akik Világot látott, nyelveket beszélő, elektronikai eszközök és applikációk tömkelegének általános ismeretével rendelkeztek.. Átlagos felhasználóknak nem neveznélek benneteket. De aki átlagos, vagy csak idősebb.. az hogyan tudná ezt megcsinálni? Teljesen kizárt, hogy egy idősebb jó módban élő ember, aki megengedheti magának egy új elektromos autó vásárlását, az inkább ne egy jól bevált tüzelőanyagos változatot vásároljon. Azt gondolom a legkörnyezetszennyezőbb dolgok közé tartozik mikor a hálózat üzemeltetői lehetetlenítik el a használatot. Egységes hálózat kell! A videó szuper, a legjobbak közé sorolnám. 😊👍🥇
Nem piscsina, hanem pisiná a strand jelentésű olasz piscina szó ejtése. A hal (ol. pesce) ejtése pedig nem pescse, hanem pese. A bolognai utca nevének ejtése pedig nem viá pecserie vekkie, hanem viá peszkerie vekkie. Az olasz pescheria szó halboltot, halpiacot jelent.
Eleve az az EU-s jogszabály, hogy mindenféle regisztráció és app nélkül KELL tudni használni a töltődet ha üzemeltető vagy. QR kód vagy weboldal vagy bármivel. Szóval a rossz ionity melletti töltő eleve EU-s jogszabály ellenes.. Megérne az is egy misét...
Bárcsak lenne egy olyan gyártó, akinek van saját töltő hálózata és a telefont, bankkártyát sem kell elővenni egy toltèshez... Jah, igen, van ilyen! :D Amúgy Unionak kellene egy szabály, hogy mindenhol lehessen bankkártyával fizetni... Ha nincs, azt lehet dozerolni..
Szia Csaba, küldjek egy regisztrálatlan Shell e-Charge chippet? Más! Németországban egyszerüen rendeletileg kötelezték a töltőhálozatokat: Minden, de minden nélkül-> Bankkártya oda tart, töltőfej kiválaszt-> tölt. És a kártyádról utólag vonják. NEM német bankkártya kell, hanem olyan ami érinős fizetésre képes, mint amit boltban is használsz!!! Legyen rajta legalább 50€ és kész.
A MOL-nak most kéne lecsapni a magas labdát ! A Teslától másolni nem vétek hisz a profiktól nem szégyen tanulni ! Közép-Európában nekik kéne az úttörőknek lenniük. Szóval ha valamelyik MOL bennfentes olvassa az elkeseredett kommentemet akkor légyszi csináljatok egy qrva egyszerű töltőhálózatot ami legalább olyan jó mint a tesláé. Köszi !(:
MOL-t eddig viszonylag dícséret illeti. Igaz ők is appoznak, de lehet a pénztárnál is fizetni a töltést. A töltőik is elég megbízhatóak szoktak lenni. Másik a Mobiliti ez mondjuk állami cég, de utóbbi években ők is nagyon jól teljesítenek és jól használható hálózatuk van. Egyetlen nagy bűnük hogy percdíjas a töltés, ami csak akkor éri meg ha tudsz 50kW-al végig tölteni. MOL pl. olcsóbb kWh alapon. Magyarországon belül ezzel a két céggel baromi jól lehet már közlekedni, nekem ezen felül még egy Eon app van fenn a telómon, mert AC töltőből az van anyósoméknál.
keresni kell egy éttermet, ahol adnak áramot is az ebéd mellé...úgyis egy ebéd min. 1 óra, azalatt talán töltődik bele annyi cufla, hogy tovább tudtok állni...vagy egy boltot, ahol van e autó töltő...
Legtöbb töltő app előre terheli a számládat, és a maradékot visszautalja. Csak a törzsvendégeknek enged utólag fizetni. De nem szokott ez gond lenni. Egyrészt egy töltés ára nem túl sok, másrészt nem jellemző a bliccelés. Az egyik töltőüzemeltető nyilatkozott hogy ők utólag vonják le a díjat, mert amikor kintlévőség keletkezik, az is általában technikai hiba miatt (nem volt kártyá elég pénz) és eddig mindig rendezték utólag az ügyfelek.
Az olaszok szeretnek szívatni rendesen. Szardinián így jártunk. Jegykiadó automata rossz volt, ezért appon keresztül akartunk venni buszjegyet, de az kérte az OLASZ SIM-et. Akkor miért nem vettünk a sofőrtől??? Mert a covid miatt nem adhatnak el jegyet. És ezekhez a hülyékhez járunk mi turisták a legtöbben a világon.
Hatalmas matekozás, időveszteség, káromkodás mellett még a klímát sem kapcsolhatod be egy 20 millió ft-os autóban, és a záróízom dolgozik, hogy eltudj jutni egy működő töltőhöz :)
Ezt azért nem mondanám, nagyon jól használható egy elektromos autó hosszútávon is, persze a töltéssel valóban vannak problémák, sajnos a Skoda nem ad 'töltő kártyát' a kocsijához, mint ahogy az audi, vagy a porsche teszi, ezeknél a márkáknál sokkal könnyebb a töltés, töltőoszlopon a kártyolvasóhoz hozzáérinted a kártyát és indul is! :)
@@domavagyokcs A VW csoportos autók Ionity-hez adnak kártyát, mert abban van részesedése a VW-nek, de mint a videóból is látszik, az pont le volt halva, így sajnos azzal a kártyával sem mentek volna semmire...
A Chargemap-tól lehet rendelni egy univerzális kártyát amely (elvileg) az unióban majdnem az összes töltővel közreműködik. Még nem próbáltam mert UK-ban nem működik....
Telnek az évek és még mindig azt érzem, hogy sokáig lesz nagy dízelem, amivel 1200 km-t elmegyek autópályán keresgélés, matekozás, meg idegeskedés nélkül.
Nem konkrétan erre a kommentre reagálok, hanem úgy általában az "én maradok a dízel/benzinnél 10 évigre": azért az marha szomorú, hogy SENKI egy szóval sem említi meg, hogy lehet, hogy pár percet rááldozhatnánk az életünkből, hogy jobbá tegyük a földet, hogy ne okozzunk tüdőrákot a gyerekeknek vagy épp időseknek a dízellel a városban. Én ezért vettem elektromos autót. Szarok rá, hogy mennyit kell tölteni, mert ez a helyes dolog. Ezt nem magam miatt teszem, hanem a mögöttem utazó miatt és a következő generációért. Ehhez csak bónusz, hogy a Teslámmal tudok hűteni a strand parkolójában, kellemes hűvös autóba ülök be 1% aksiért óránként. Csend van az autópályán. És a garázsomban olyan tiszta a levegő, mint a nappaliban. Szóval vissza is kapok érte valamit.
Haszonjarmuveknel is kellene tolni az e.buszokat Az atlag tobbet megy mint a kis autosok Tudom van e-crafter de most a szgk kis buszokra gondoltam elsosorban
Jó, hogy nem volt veletek gyerek. Egyszer jártam úgy, hogy majdnem kifogyott a benzin, a lányom aludt hátul, azt a stresszt... S próbáld meg elmagyarázni egy kicsi gyereknek, hogy most itt állunk és várunk, a semmire, de jó sokat...
Komolyan mondom, hogy ez a rész is irtó jó volt, pedig tudom, nem sok pozitív történés volt benne. De ti még ezt is úgy megtudjátok csinálni, hogy élmény legyen. Persze a végén happy end - részben. Lehetne majd arról is tudni, hogy az utazás végén átlagban mennyi volt a kocsi fogyasztása? Vagy néha jó lenne látni a vidiben, hogy mennyi. :-)
A Tesla superchargerek működnek. Megbízhatóan. Rádugod az autódat, az alapján már tudja ki vagy mert beazonosít, nem kell app, nem kell semmit megnyomni és tölt az autó. De ehhez Teslát kell venni. :)
2:10 tehát maradok a 3ezres benzin zabálomnál és a következö 10-12 évben nem is akarok váltani.Ha elektromos autókázni akarok kimegyek az Angol-parkba :-))))))
Amúgy nem lehetne beadni egy EU szerte érvényesítendő szabály/rendeletet hogy a szabványosítás mintájára, kötelező legyen a bankártyával fizetés lehetősége minden különálló elektromos töltőnél (aminél nincs kezelő személyzet - így nem offoljuk az éttermes töltőket stb) . S ennyi, meglenne oldva. Mivel ez a rákfenéje a dolognak, értemm hogy így szolgáltató magához akar jelenleg láncolni,, de nem frankó.
Csak egy kis emlékeztető, anno amikor bejöttek az első mobiltelefonok, hány féle töltő csatlakozó volt? És az is vagy 20 év alatt jutott el oda, hoy mostanában már csak 2-3 fajta van, ugye? Ismerős? Persze ettől még rohadtul bosszantó és idegesítő! A wc használat tiltására meg végképp nincs mentség, legyen fizetős, ők is jobban járnak ha nem kint intézem el amit el kell
Az elektromos autózás a JÖVŐ, nem a jelen. Ha nyaralsz az ne 10-12x a tankolásról és töltő keresésről szóljon. Szerintem. De az a jó, hogy ezt még mindig mindenki szabadon eldöntheti.
Vegyél Teslat akkor beütöd hova akarsz menni és az autó megmondja mikor kel töltő és belekalkulálja az útba és nem kell 10x megálni nem kell keresni a töltőt. A töltő is úgy megy odamész bedugod aztán tölt se app se bankártya semmi a töltő autómatrikusan tudja ki vagy miylen autó stb stb Aki hosszű tűvrar akar menni akkor Tesla és egy évben 1-2x ki lehet birni a kicsit minimálisan hosszabb menet időt
Azoknak, akik most esnek be először a csatornára: véletlenül se az derült ki eddig a sorozatból, hogy az elektromos autózás zsákutca lenne.
Számtalan korábbi videóból kiderült, hogy Magyarországon belül gondtalan a közlekedés, és videókban bejártunk már elektromosan Provence, az olasz kalandban meg utaztunk már 1200 km-t gond nélkül, csöndben, könnyű töltéssel, alacsony üzemanyagköltéssel, nagy boldogságban.
A videó arról szól, hogy a rendszer működik, kiválóan használható, de instabil és ennek leginkább az appokhoz kötött töltőhálózat az oka: akár tíz évig lehet gond nélkül e-autózni, de amikor baj van, az szinte biztos, hogy az appokhoz kötött töltőhálózatból fakad.
A videó tehát erről szól, nem arról, hogy az elektromos autózás zsákutca: aki ezt olvassa ki belőle, az vagy nem tudja, hogy jutottunk el Budapestről idáig, vagy csak nem kíváncsi rá.
Magyarországra kell csak akkor venni elektromos autót!!!!????? :-))) Jó 13000000 -ért! Míg egy hasonló belsőégésű 6-8 milla! Öt millió különbözetér egy darabig el autózom, úgy hogy nem kell majd egymást eltaposni a töltési lehetőségért! Akkor már inkább egy hibrid! Igen , azt erre találták ki! Városban elektromos üzem, pályán belsőégésű meghajtás. Bebizonyosodik, átmenetek nélküli átállás nincs! Itt az élő példa! Elektromos autó meg csak maradjon egyenlőre a rövid hatótávjával városban, vagy szívjon ahogy kell! Ez még nem a jövő!!! :-)))) Három óra plusz!! :-)))) M7 pályán 5 perc késés miatt örült mód vezetnek, másokat veszélyeztetve! Mi lesz így ha a autók többsége elektromos lesz? Sorbaállás a töltőknél!? az tölt aki az erősebb, agresszívebb, gyorsabb! Szép jövő!!! :-))))))))
Ettol fuggetlenul ilyen skodat nem fogok venni :(
Csaba, aki nem csak ezt a videódat látta, annak az jön le, hogy nyaralni jobb inkább belsőégésű motorral szerelt autóval menni.
Arra az 1-2 hétre egyszerűen el kell cserélni valamelyik családtaggal a villanyosat egy belsőégésűre, vagy bérelni kell egyet. Az év maradék kb. 50 hetében pedig nagyon jó az elektromos autó, különösen a városokban és azok aglomerációjában. Jómagam is vennék egyet, csak hát van egy kicsi, városba nagyon alkalmas autóm, és abból a pénzből amennyiből lecserélném egy használt villanyosra, nagyon sok éven keresztül tankolhatom még.
Így most inkább veszünk egy városi kis villanyató (pl. Renault Zoe) árából egy nagy családi/utazó autót (Škoda Superb/Opel Insignia), egy tisztességes (2 literes) benzinmotorral (amíg kaphatóak) és ezt a rengeteg a működő/szabad/elérhetetlen alkalmazást nem igénylő töltők keresésével elcseszett órát + magát a töltésre szánt időt inkább városnézéssel/nyaralással/pihenéssel töltjük.
B megoldás: Tesla, bár szerintem annál meg könnyen bele lehet futni olyasmibe, hogy éppen foglalt lesz az összes töltőoszlop.
Ne haragudj Csaba, részben igazad van, egy családi házban élő dolgozni járó ember aki otthon tudja minden nap tölteni az elektromos autóját annak kitűnő választás. Most Ti is belekóstoltatok az elektromos autózás hányás részébe. Mi van akkor ha a nagy töltőkeresés közben rátok jön egy pisi, egy szapora, éhség vagy szomjúság? Mikor várod hogy 2-3 óra alatt legyen benne annyi kraft hogy elérd a célodat és közben nem tudod elvégezni és kielégíteni a szükségleteidet, ez a kamionos életformán is alul van.... Ma és a jelenlegi állapotában is elfogadhatatlan ez a kivitelezés országtól függetlenül, ezek az autók az agglomeráció és városi közlekedésen kívül totálisan alkalmatlanok másra.
A probléma az, hogy ha ez a szívás már csak egy fikarcnyit is benne van már most a levegőben az már gáz. Mert ez elriaszt mindenkit. Nem akarnak az emberek szívni. És mi lesz akkor ha majd sokkal több elektromos autó lesz? Verekedés az utolsó működő töltőért? :)
Csaba, ha hazajöttél, készíthetnél egy riportot a Mol töltőhálózat vezetőivel erről az apposdiról!
Hozzávéve azt a gyakorlati szempontot, hogy a töltőállomás egészét nézve vásárlónak (ügyfélnek) számít-e az, aki nem hagyományos üzemanyaggal, hanem árammal tölti az autóját ( lásd pl. mosdóhasználati jogosultság).
Benzinkút tulajdonosa , benzinkút üzemeltetője, elektromos töltőoszlop tulajdonosa (üzemeltetője) háromszöget (négyszöget?) képez egymás között, cégenként más és más szerződésekkel?
Mar reg otthon van.
Emag lada frigorifica 12 volt
Ez a rész nagyon megérdemelné az angol nyelvet, mert elég nagy problémára világít rá.
Vagy legalább egy teljes angol feliratot!
Első blikkre azt hittem a videóban használt angol hiányosságaira akarsz rávilágítani :)
ja....főleg az illúzióra, amiben az embereket ringatják, hogy az elektromos autók mennyire környezetkímélőek....pedig egyáltalán nem azok...ez is egy nagy biznisz....ennyi...Elon Musk-ot meg Nikola Tesla örökösei helyében beperelném, hogy az ő nevével próbál itt bizniszelni...inkább az Edison nevet kellett volna adnia a cégének...mivel Tesla ingyen energiában gondolkodott....nem véletlenűl nyírta ki Edison....és az érdekek...
@@dodgemcaj wow
@@dodgemcaj Tudományosan kiszámolható, hogy az elektromos autók környezetkímélőbbek, főleg olyan helyeken ahol nem szénszármazékok elégetésével csinálnak áramot. Máshol terjeszd a hülyeségeidet.
Oké, hatvanévesen úgy akarok kinézni, mint ez a dán pasas.
*szeretnél
@@pajeszgyula nem, akarok.
Oké, de ő 32 éves volt. :D
@@DemeterKornel az baj, akkor rohadtul el vagyok késve. :D
Hány éves vagy most és hánynak nézel ki? 😉
Ami veletek tortent szerintem pontosan ezektol felnek az emberek amikor szoba kerul, hogy elektromos autot vegyenek.
Vegyenek Teslat azzal nincs iylen gond :)
@@TheRealSaddamHussein Van azzal is gond, csak tesla superchargeren nincs.
@@TheRealSaddamHussein Azért nézz a térképre Dél-Dunántúlon.Azért van egy kis gond.
@@behajto1 nem a dél-dunántúli fizetési viszonyokra van méretezve a tesla jelenleg
Ez a baj, hogy ezt veszi alapul, és azt nem látja, hogy az év többi részében nincs ilyen gond.
A mai nap tanulsága a szélárnyék :D
Nem.
Modern Euro6 diesel europai korutra.
5 perc tankolas, barhol, barmikor 1000km hatotav, no app para csak nyugalom, csend es suhanas.
A vilanyauto meg majd jo lesz a varosban meg majd egyszer talan kulfoldre is kb 5-6 ev mulva.
@@laz1go286 azzal a modern dízellel ugyanúgy meg tudod szívni Olaszországban, ahol a nap nagy részében senki nincs a kutakon, amik vagy elfogadják a bankkártyádat, vagy nem.
@@magyarosi Ha kimész olaszországba akkor pl ha lienzben vagy klagenfurtban megállsz tankolni egyszer bőven lérsz. majd valahol olaszországban kell még egyszer tankolni a visszaúthoz. de ha mész össze vissza olaszországban akkor is megoldható. a bankkártya probléma meg megoldható euróval.
@@janosvarga5840 az autótöltés semmivel sem bonyolultabb probléma, mint a BOLOGNAI titkának felfedése. Hasonló rutinnal lehet töltést intézni bárhol, mert ahol villany van ott minden van.
@@laz1go286 Megoldás az idióta töltési rendszert megoldani pont úgy mint egy automata benzinkúton, ha valaki elektromossal akar menni.
A Tesla legnagyobb előnye pont ez, a Supercharger hálózat ott nincsennek ilyen gondok. Amúgy a Mobiliti app roaming szolgáltatása pont ezért van. Egy appból magyar nyelven Forintban tudtok töltést indítani külföldön is. :)
Szerintem eddig is egyértelmű volt, hogy a elektromos autózásban nem az autókkal (akkumulátorral) van a probléma hanem a töltéssel. És minél több e-autó szaladgál majd az utakon, ez annál nagyobb probléma lesz.
Az EU-s fogyasztóvédelemhez kellene fordulni ebben a témában. Anno a roaming díjakat is megoldották, akkor erre is képesek lesznek.
ebbe az a jó hogy 2 felnőtt is megfáradt miatta , ezt most képzeljük el gyerekekkel a hátsó űlésen :D
Na erről beszélünk!!!
Ja ja . Meg anyával aki rágja a füledet hogy miért nem haladunk Józsi .
..és a nyaralásból válás lesz.😔😁
Meghoztátok a kedvem az elektromos autózáshoz :D
🤣
Hú ez nagyon jó videó volt és tök jó, hogy ilyen viccesen vettétek :)
Sajnos, ebben még mindig a Tesla a menő: Supercharger, bárhol a világon (ahol CCS-es konnektor van) bedugod és kész. Nagy kár, hogy bankkártyával nem lehet fizetni :( Illetve nagy gáz.
De jó lesz ez! Nálunk is úgy/ahogy egyesítették a mobiliti-vel. Háthat lesz egy EU-s mobiliti :)
Én attól féltem, hogy meg üt a guta adás közben. Tanulságos volt. Igen a hisztérikus toporzékolás az tényleg segit.
Véleményem szerint az alkalmazáson keresztül gyűjtik az emberek adatait/úti céljait stb. ami sokkal értékesebb lehet (ha jól tudják használni) mint az a pénz amit egy-egy töltésért kell fizetni. Nekem ebben inkább az a fájdalmasabb hogy rá vagy kényszerítve az alkalmazás használatára és még fizetni is kell a töltésért. Egyébként nagyon jó lett ez a rész is!!
Nem értem a benzinkutakat, kiépíthetnének 5-10 e-töltőhelyet és a kasszánál kifizetnénk... mi lenne ebben a bonyolult?
Mol Pluggee-nél a kúton is tudsz fizetni.
Nincs megfelelő kereslet rá, nem jövedelmező. Mintha csővezeték kellene a benzin kiszállításhoz. Ennyivel bonyolultabb és nem elegendő a hűtőszekrény helyét átadni az elektromos töltéshez a kúton.
Ez baromira így van! Én ugyanígy végigszívtam egy osztrák utat, úgyhogy aki azt mondja hogy a villanyautózás nem jár kompromisszumokkal az egyszerűen nem mond igazat...
Pedig vagy egy tucat appal indultam beregisztrálva (több óra meló), de ez sem volt elég a szívás elkerüléséhez.
Ettől függetlenül fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy az év 99%-ban sokkal jobb mint egy belsőégésű.
:D Én is utálom az Apple Maps hangját. Sosem próbáltad a Waze-t? Az gyönyörűen beszél, pedig AI.
Köszi, hogy ti ezt végigszenvedtétek helyettünk, így nekünk már nem kell majd meglepődnünk…
Én azt nem értem a töltéshez szükséges applikációk tekintetében, hogy miért kell azokban személyes adatokat (különösen születési hely, idő, stb.) megadni. Szinte biztos, hogy nem felel meg ez az üzemeltetői gyakorlat a GDPR szerinti célhoz kötöttség, adattakarékosság elveinek. Ezen adatokat teljesen indokolatlan kezelniük az elérendő célhoz, nem szükségesek a töltés lebonyolításához.
Húúú. Én már felgyújtottam volna valamelyik töltőállomást.
Nem tudom miért nem működhet úgy, mint egy automata benzinkút: beírod, hogy mennyit akarasz, ideiglenesen leterheli, tankolsz, befejezed, levonja a tényleges összeget és mész, csókolom...
Elektromos autózás ! 2021 ben, gazdag mazoistaknak való. Egy jó darabig maradok még a benzingőznél.
Amikor Csaba halkan, és nyugodt hangnemben beszél onnan lehet tudni, hogy tényleg nagy a probléma. :)
Olaszország elég elmaradott töltők szempontjából. Sokkal jobb a helyzet, kb. minden környező országban, kivéve Bosznia, Szerbia, Ukrajna. Szerintem nem akkor kell regisztrálni egy alkalmazásba, amikor már a helyszínen vagyunk. PlugShare egy közösség által formált alkalmazás, sok hasznos infóval. Utazás elött, jó előre ki lehet jelölni a számunkra használatos töltőket. Jó előre be lehet regisztrálni. Ha, azt tapasztaljuk, nem működik akkor nagyon hasznos, ha beírunk megjegyzést az adott töltőhöz, hogy más ne szívjon. Amikor töltünk bejelentkezni....STB. Mindig legyen B-C-D alternatíva....
Csaba, lehet, hogy már más is írta előttem, de egy jó kis Nord VPN?
Azzal le tudnád tölteni az appot a toltohoz?
Szerintem ahhoz még a Store-ban is át kell lőni a helyzetedet, legalábbis Play Store-ban az segített ilyenen, nem tudom iPhone-on meg lehet-e kerülni ezt.
Hívni kell egy trélert és elvinni az autót egy másik városba/országba tölteni. Vagy mindig egy olyan haverral kell menni, akinek van egy izmosabb autója, amivel ilyenkor el tud vontatni. Vagy egyszerűbb elektromos dodgem helyett venni egy benzines/dizel autót. A villanyautót arra kell használni amire kitalálták: hétköznap munkába járni, gyereket suliba vinni-hozni, bevásárolni. Évente egyszer meglátogatni a 300 km-re levő nagymamát. Külföldi nyaraláshoz meg venni kell egy 1.6 benzin/dízel kombit, ami egy tankkal simán elmegy 700-900 km-t - és még ha szinte üres tankkal állsz be akkor is 10 perc alatt tele lehet tankolni..
Meg ha véletlenül lerohadnál az út szélén a világ végén, elég egy kanna.
Nálam a videóid az Common Sense mar .... jók vagytok srácok szép napot
Valós probléma. A szabályozás készülőben van, de a megoldás évekbe fog telni. Jó video, érdemes lenne a hazai nagyobb szereplőkkel egy kávé melletti kerekasztal beszélgetést összehozni. Csaba? ;-)
Ideges lettem attól, ahogy néztem ezt az egész hercehurcát a töltéssel. Köszönöm, de ebből én nem kérek. Ez egyelőre így zsákutca. Nem az autóval van a baj, hanem a töltő hálózattal, ahogy ti is fogalmaztatok. Átéltem a helyzetet, de ez rosszabb, mint egy műszaki hiba. Elrontja a nyaralás, kirándulás hangulatát. Nagyon gyerekcipőben jár az e-autózás… Vigyázzatok magatokra, további jó utat!
Ha legközelebb ilyen vészhelyzetben találjátok magatokat Olaszországban, keressétek meg a legközelebbi Lidl-t, nem kér appot.
Szia Csaba!
Tetszik a napszemüveged, milyen márkájú, ha megkérdezhetem?
Mé nincs egy QR kód a töltőn? Ami automatikusan rávisz az oldalra ahol letudod tölteni az appot?
QR kód van rajtuk. Azért hogy az appon amit már letöltöttél beszkenneld a töltőt, hogy az app tudja melyiket aktiválja.
Csak például ha ausztriában a Smatrics appal akarsz tölteni, akkor ott a QR kód nem megy még úgy sem, ha pixelenként lerajzolod QR kódot a telefonra. Helyette a GPSt bekapcsolod, az appban megkeresed a töltőt a térképen. Elindítod a töltést az appból (vicces ha több töltő oszlop is van egy helyen, az appban nem tudod melyiket indítod el, mert nincs ám megszámozva, akkor gyorsan átparkolsz, mielőtt más rádugná az aktivált oszlopot a saját kocsijára).
Ez az egész apposdi különben jó is lenne, csak éppen a töltő szolgáltatóknak fogalmuk sincs arról hogyan kell olyan appot csinálni, ami gyorsan letölthető és működik.
Amúgy kb annyi lenne mint bármelyik automosoba ! Vagy külföldön lehuzol egy kártyát beírod mennyit szeretnél tölteni ! Kw Ba és lehuzodna kártyát majd besúgók a toltot erthetetlen számomra miért kell különböző applikacio és egyebek
az is megoldás lenne ha valahogy kötelezné öket valami hogy egy konkrét alkalmazással müködjenek.
Na pontosan az ilyenek helyzetek miatt érzem azt hogy olcsóbb a Tesla mint bármi más mert nem kell izgulni appozni stb😀
Ja és ugye az idő pénz 😁
Es egyebkent is olcsobb :) ha megnezed a SR+ -t, a tobbihez kepest. Kevesebbet is fogyaszt es Ny Europaban barhova el tudsz vele menni
Jah, meg a minősége miatt!
@@a.z.6871 Szokásos stereotype megjegyzes😀... ma egy Audi ETron sportbackal mászkáltam viszonylag sokat és sajnos nem győzött meg se a menet dinamika se az osszeszerelesi minőség (kedvezményes flotta ára 110000chf😅) . Próbáltam Ioniq5 t is és Skoda Enyaq ot is amik mind a ketten bőven izgalmasabb és érdekesebb autó volt mint az Audi. De a Tesla minősege egyáltalán nem kevesebb mint a fenti autók. (és igen Tesla hoz is volt már szerencsém tartosabban is😀)
@@gaborhartmann5341 a másik fele meg jó lesz tankolni és a kötelező szervizekre illetve ami majd el fog romlani😀de viccet felreteve ha egy normális új dízel vagy benzinesrol van szó és nem also kategóriából akkor az jóval drágábbra fog kijonni már a megvétel napján mint egy model s vagy model 3. Hiába van 10 év gratis service pl a BMW mellé amit még kell hogy vegyél azt a munkadijbol számolnak le kedvezményes árat de az alkatrészt meg kell venni és a Gari miatt csak markaszervizbd viheted. 🤔Szóval tényleg érdemes atgondolni 👍
Lehet felmerült a komment szekcióban a kérdés! De én is felteszem! Mivan akkor, ha egy elektromos autó megáll valahol mert lemerül? Van valami helpdesc? Ami kijön a diseles agregátorral és bebikázza?
Ismét láthatunk egy remek példát az EU vízfej töketlenkedéseire. Az uborka görbületét tudják hatóságilag szabályozni, de azt, hogy a töltőpontok kötelezően elfogadjanak bankkártyát, azt nem sikerült nekik megugrani.
Azért "jó" mert mindenki hirtelen ki akarja szakítani a saját kis szeletét a jövő nagy bizniszéből... összhang? Semmi.
Hello Csaba, nem írtam meg kommentet soha, de szerintem fair lenne megemlíteni mint pozitív példa hogy egy Teslaval ez nem fordulhat elő. Én 3 eve jarom Europat egy Teslaval és semmi hasonlo nem tortent soha. Szoval lehet ezt rendesen is csinálni. Királyok a videók, köszi! 👍👏
Gyalog sem lenne ilyen probléma soha, mégsem említette. Ez nem fair!!! Örülök, hogy neked telik egy teslára, de pont leszarom. Ez a videó, pont egy nagy hibát taglal, és nem csak a habos babos részét az elektromos autózásnak.
@@hoboce Nem a húszmilliós Teslára kell haragudni, hanem a húszmilliós Skodára... Egy szaros Skoda, vazze! (jól értsd: a húszmillához képest szaros...)
Irigynek lenni meg tulajdonképpen hasznos dolog lenne, mert bizonyos szempontból előre visz, de ha "pont leszarod", akkor persze csak a stresszt növeli komment írás közben.
Szóval az általad pont leszart kommentelő arra próbálta volna felhívni a figyelmet, hogy nem az elektromos autózással van gond úgy egészében, hanem csak a Teslán kívül kb. mindenki mással. Azaz: lehet ezt jól is csinálni, de nem csinálják, hanem "eredeti tőkefelhalmoznak", "aranyásnak", "lerabolnak" éppen, akik egyéb töltőhálózatokat üzemeltetnek. Mert ők is pont leszarják. Töltsd az appot, add meg anyád nevét három példányban, mert az infó értékesebb az elektronnál is. Aztán persze fizess az elektronokért is kb. háromszoros árat, mert az mégis csak azonnali haszonnal jár nekik. Csak később ne lepődj meg, ha mindenféle értesítések pattognak fel a telód kijelzőjén amik általad sosem kért reklámokat mutogatnak. Vagy a számítógépeden végzett guglizás első 5 eredménye vagy jópár meglátogatott weboldal reklámdobozainak tartalma gyanúsan passzol egy teljesen máshol (mondjuk a telódon) végzett keresgélésre... It's magic! :/
@@donjoee Nehogy agyvérzést kapj itt nekem! 🤣 Látom nem jött át, mire akartam utalni, de leírom, hogy megnyugidhass. A tesláról, és töltőhálózatáról kismillió istanítő videó van már fent, többekközt itt is, szóval felesleges volt ezt az infót bedobni, de persze ami lényegtelen lett volna, miszerint neki bizony van egy teslája, azt muszáj volt valmilyen körítéssel megjegyezni... Amúgy ha jól rémlik, a teslánál is fizetős lesz az áram, és ha mások is ráállnak, oda a privát hely. A harácsolással teljesen egyetértek, de még nem adnék glóriát a teslának se, hiszen még új, fejlődésben lévő cég, nem kevés állami támogatással. Magyarán még a beetetés időszakában vannak.
@@donjoee Még annyit a skodáról, hogy a kategóriájában a többi sem olcsóbb. Valszeg a 20 millás a fullos verzió. A tesla fullosa mennyi is?!
@@bg11LL Nézz utána ha érdekel. Drágább, és a legolcsóbb modellről van szó.
Már tervezem egy ideje, hogy veszek egy elektromos autót, de úgy látom elhalasztom egy időre, amíg megoldódik ez az egész appos herce-hurca. Bízom benne, hogy csak 1-2 év..
24:00 A kamion a miénk és el akarunk menni vele :D
Csaba, a dan palit kerdezd mar meg milyen glutamint/vizhajtot szed? Iszony patika, edzestervet nem kertel tole? Btw ha ennyit utazol szerintem erdemes lenne az angol nyelvtudasod kicsit fejleszteni :)
Itt az ideje, hogy ha már a telefontöltőt csatlakozót szabványosították. Azt itt is tegyék meg. Period.
Egyforma csatlakozó mindenhol/Egyforma fizetési konstrukció mindenhol. (Bankkártya)
Dúrva, hogy ugyan azt a hibát követik el mint korábban a telefon töltőkkel. Nem tanulnak semmiből. Nem hiszem el, hogy az egyik típusra nem tudnák rá mondani, hogy legyen ez és akkor használja azt mindenki. Vagy ezer app legyen a telefonodon minden töltőponthoz nem tudsz sehol kártyával fizetni csak úgy stb. Kocsiknál kb. ugyan ez a helyzet, csinálnak egy szép autót, jó fogyasztással meg nagy méretű akksival de hoppá csak 2 tipusú töltőnél lehet gyorsan tölteni minden máshol rohadt lassan. Köszi! :)
Sajnos a telefon töltő sem teljesen egységes még -->apple:(
@@theMINIMUM12 persze nyilván de az már legalább csak 1 gyártó. Aki azt vesz az tudja.
Nincs kulonbozo
Ha a CHAdeMO-t nem számoljuk
Mert kozben az EU szabvanyositotta
Es uj autok mar azzal jonnek
@@KekszNET félre értesz nem csak a kábelre magára gondolok. Töltő maga, külön app stb.
Borzalmas hogy mindenhez a telo kell meg app....teljesen egyetértek a rádugod fizetsz és kész :)
Ami egyébként többszörösen fel van találva. Lásd itthon E-On előrefizetős órák, satöbbi. Egyébként szerintem csak az olaszoknál van ilyen probléma (is).
Hasonlít egy geoláda kereséséhez. Bár a kirándulás szabadidős tevékenység. Ez pedig muszáj!
Igen, a bolygó tönkretétele dízelekkel totál ugyanaz a probléma...
RÉMÁLOM az elektromos autó KÜLFÖLDÖN?
Ez a video jutott egyből eszembe és az a kijelentés, hogy tervezéssel ki lehetett volna védeni az ilyen kellemetlenségek 99%-át. AHAAAN. XD
Nos számomra az derült ki ebből a videóból, hogy a nagy loszart lehet. ;-)
Kapcsold ki a klímát, töltsd le a sokadik appot, olasz SIM kártya, ez a töltő ezért, az a töltő pedig azért nem működik. Ez mondjuk működik, de mégse. XD Na ez már biztos működik. Hű, de lassan tölt. XD Jah és ne feledkezzünk meg az elmondott imák sokaságáról sem.
Nézni is szörnyű volt hát még átélni. Szóval jah tervezéssel minden jól fog működni. Hát nem. :-)
Nincs mindig ennyi gond: th-cam.com/video/TaV8HfqI4RI/w-d-xo.html
Vonzó ez az elektromos autózás, de ez a szívás, plusz nagyon drága még mindig az elektromos autó. Maradok még a hibridnél, köszi.
"Bementünk, mert láttuk nálad jó volt" rovat: Barcelonás pinchos-s bácsi üdvözöl, emlékezett még rád...
Ezért használunk benzint! 🤘 Az elektromos autózás még mindig gyerekcipőben jár
Vettél (vittél) volna Tesla-t ;)
Amúgy meg igen! Legyen kötelező kártyás fizetési lehetőség minden töltőn!
Angol feliratot tudnal a videohoz szerkeszteni?
Majd 2080-ban visszatérünk erre az elektromos autóra!
Legközelebb a csomagtartóba tegyétek egy agregàtot! Bocs,az meg benzinnel megy!
Jó utat!
Friss e-autoskent (2 hete vettuk at) mi is pont hosszabb uton vagyunk kulfoldon. Vannak hasonlo tapasztalataink (meg jok is), majd megosztom a csatornamon hamarosan ;)
Kis önreklám? :D Nem baj, már nézem is :) kíváncsi vagyok egy kezdő szerencsétlenkedésére. Friss villanyautósként én én is elmentem egy 500km-es útra egy 80km hatótávú Leaf-el, még sokkal rosszabb töltősűrűség mellett. Na az izgalmas volt, soha többet, de ezek után egy 300km hatótávú villanyautó nekem már kompromisszum mentes :D
@@lacikeri3102 Siman 🤣
Akkor veszek elektromos autót, ha max 10 perc alatt teljesen fel lehet tölteni az autót. "Tankolásssal" ennél több időt nem szabadna eltölteni.
Otthon is leeht tölteni éjjel miközben alszol. :)
Honda benzines generator a csomagtartóba ez a jövő 😀
Mondjuk azt én sem értem miért kell ezt az APP -os dolgot eröltetni? Miért nem lehet tölteni, és simán fizetni a bankkártyával?
Ha lemerült a telefonom, akkor tölteni sem tudok :D :D :D ez szánalmas így..
Mert akkor már nem elég okos és az meg úgy nem jövőbemutató... smart-nak kell lennie, hogy trendi lehessen...
@@Kombany telefont tudod tölteni autóról, sokban már kábel nélkül is.
3 évig hajtottam egy elektromos Nissan Leaf-et kb 120km-es hatótávval. Most egy 2.0 TDI Audi A3-at vezetek... Semmi bajom az elektromos autóval, amíg a napi 50km-es munkába ingázásra kell és tudom otthon vagy a munkahelyen tölteni, de hosszú utakra külföldre el nem mernék indulni még egy 400km-es hatótávú autóval sem. Majd el fog jönni az az idő is... Remélhetőleg addigra az elektromos autók is elérhetőbb árban lesznek (használtan). Addig meg második autónak tökéletesek lesznek.
az öreg hogy kipattintotta magát anno ... :)
Szerintem napi szinten dolgozik a fenntartásán.
Az öreg viking nagyon kemény volt! 👍💪
Csak sokat erőlködik azzal hogy tudjon haladni a kocsijàval...
Na és ha összeadjuk, mennyi időt pazarol az ember a töltőállomás keresésével és töltési idővel akkor számításaim szerint 2x jobban megéri egy 4hengeres 2literes Dízellel nekiesni az útnak... :)
Ennyi az elektromos autozas ugy hogy ertel is hozza szamolas ,telefon,net,appok stb,de aki nem ert valamelyhez netan tobbhoz marad a benzin !!!
Nem hiszem hogy ez GDPR szempontjaból jogszerű eljárás. Nem kérhetnek személyes adatokat egy szolgáltatásért cserébe. Amúgy ez az appozás sima adatgyűjtés ami el lehet adni reklámmal spam-elni...
Nagyon röhögtem, amikor nem ment a töltés még a Dán országból jötteknek sem :-))))
Hát ezért mondom én, hogy most még a hibridig vagyok hajlandó elmenni az elektromos autózásban, pedig simán védeném a földet, hogy csak még.
Azért a szabim végén egy ilyen töltős kaland eléggé szétzúzná a pihenés élményét.
Tanulságos adás. Újra meg lettem győzve arról, hogy ne vegyek elektromos autót. Csomó pénzt és idegesgedést megspórolok. Megvárpom míg ez rendesen elterjed, vagy összeomlik a társadalom a klímaváltozás miatt.
Sajnos ez jön le a videoból. De, ez az autó egy kölcsön autó. Nem a sajátja. Pár óra tapasztalata van. Nincs előkészítve az út elektromos autózás szempontjából. Közben, mi mint tulajdonosok röhögve használjuk az autóinkat és keresztül-kasul járjuk jelenleg is Európát. Részemről 3 hónap alatt 20 e km-nél járok, nettó 64 kWh-s autóval. Megpakolva, tetőn, vonóhorgon bringával, 600-1.000 km sem gond. Úgy, hogy több autóm van, hibrid/benzin tehát választhatnék, hogy mivel menjek.
@@szabolcsvarsanyi3347 Mit lehetne jobban csinálni? A videó elején egy csomó ionity töltő, amik nem működtek. (Csaba többször elmonta, hogy megtervezték az utat.) Elég riasztóak az ilyem malőrök.
@@Habszburg magamat idézve:"Olaszország elég elmaradott töltők szempontjából. Sokkal jobb a helyzet, kb. minden környező országban, kivéve Bosznia, Szerbia, Ukrajna. Szerintem nem akkor kell regisztrálni egy alkalmazásba, amikor már a helyszínen vagyunk. PlugShare egy közösség által formált alkalmazás, sok hasznos infóval. Utazás elött, jó előre ki lehet jelölni a számunkra használatos töltőket. Jó előre be lehet regisztrálni. Ha, azt tapasztaljuk, nem működik akkor nagyon hasznos, ha beírunk megjegyzést az adott töltőhöz, hogy más ne szívjon. Amikor töltünk bejelentkezni....STB. Mindig legyen B-C-D alternatíva...."
@@Habszburg Mást, nagy tapasztalattal, idézve: "Rizmajer László
Kár, hogy ez alapján kapnak képet az emberek a külföldi villanyautózás helyzetéről. 1-1,5 havonta kocsikázom át 5-6-7 országon az EU-ban (közöttük elég gyakran Olaszországon is), közel sem ennyire drámai a helyzet, mint ahogy azt előadják.
A legtöbb oszlopon részletes leírás szerepel a használatáról, külön QR kód a töltőhöz, külön az apphoz, ami országfüggetlenül letölthető (bár ez nem minden esetben igaz, Spanyolországban volt olyan hálózat, aminek az alkalmazását nem tudtam letölteni). A regisztráció 5-10 perc alatt kivitelezhető.
Ahogy a hazai töltőkön, úgy a Ny EU ingyenes töltőin is gyakran sorbanállás van, aki ezeket akarja használni, annak ennyi "kényelmetlenséggel" számolnia kell. A fizetős töltők viszont üresek, zömében működnek is (ha nem, akkor a szolgáltató applikációjában látható is).
Ami lényeges: ha valaki villanyautóval útnak indul, akkor előtte tájékozódjon. Mérje fel, hogy milyen gyakran vannak neki megfelelő töltők, milyen módon indítható azokon a töltés (app/RFID/bankkártya/SMS/stb), az applikációkra még itthon, nyugodt körülmények között regisztráljon (ha útközben, 5%-ra merült akkuval, sírok gyerekkel, morcos feleséggel az oldalunkon kell ezt megtenni, sokkal stresszesebb lesz). Előzetes regisztráció esetén még a RFID kártya/token is megérkezhet a szolgáltatótól, ami további kényelmet ad.
Én 4,5 éve járom az EU országait villanyautóval, ez alatt 18 országot sikerült Magyarországon kívül bebarangolnom, folyamatos fejlődést látok a töltőhálózatban.
Igyekszem a tapasztalatokat is megosztani saját FB oldalamon (facebook.com/ADVEVDRIVER).
Bízom benne, hogy az eddigi túráim mások számára is kedvet csinálnak. Mert elektromos autóval is bárhova el lehet jutni!"
Az alkalmazás alapjában véve nem hülyeség, pont az ilyen dolgok elkerülése végett, mint ami az Ionity-nél történt. Az ember tisztában van vele, hogy nem üzemelnek, ha előre megnézi, vagy hogy épp foglalt-e. Egyedül ezt a kötelező regisztrációs procedúrát kellene elfelejteni. Máshol is meg tudták oldani a vendégfelhasználós rendszert, itt miért nem? Egyszerűen átirányítana egy fizetési felületre, megadod a kártyaadatokat, zárol x összeget, majd ha kevesebbet használtál fel belőle, akkor a maradékot feloldja. Ha meg regisztrálnál, esetleg kapsz 10-15% kedvezményt a tarifából és akkor eldönti az ember, hogy melyik opció az ideálisabb számára.
Viszont ha csak lenne egy RFID olvasó minden, az nem oldja meg azt a problémát, hogy vajon szabad lesz-e vagy működik-e egyáltalán, csak akkor derül ki, ha már odaért az ember...és hát az sem egy életbiztosítás, ha csak pár %-os töltöttséggel keresgél az ember.
Nekem azt írja ki az olajkályha tankolás után: megtehető 1189km.
Sziasztok, Ez a Ionity szegyene. A Tesla supercharger halozatanal nincsen ilyen problema.
Végre újra kaland lesz az utazás nem csak unalmas, kiszámíthatő 10 órás autóban ülés :D
🤣🤣🤣😂😂🤣🤣Geocaching feeling
Nem nagyon szoktam kommentelni, de ez az elektromos autó népszerűsítésért alapvetően nem vagyok. Vettem az idén egy 2000-es benzines 2-es focust. 1.300 ezer Ft, névre írva, kicsit ráköltve. 145 ló. 7,5-ös fogyasztással, egy teljesen élhető autó, jó méretekkel, kinézettel. Mivel az újabb 2-es, modernnak is hat. Most megnéztem milyen tisztán elektromosat találnák ennyiért. 1.150 ezerért 1997-es citroen saxo. Kinézetre mint az első kocsim (meg méretre is), ami egy 91-es Ford Fieszta volt. Enyhén kiröhögnék az embert, még az 1-es focus után is. 145 helyett 20 lóerő. (Az igen)... Hatótáv 70 kilométer. Az igen, meló oda-vissza, de a városba már nem tudnák beugrani vele. Max sebesség 95 km/h. Vicces. Nem az átlag embernek való ez még...
Nem értem miért nem a hibrideket népszerűsítik. Nagyobb realitást látnák a hibridek elterjedésében, és nem is lenne akkora szakadék velük, a tömegek átvezetése szempontjából.
Sokan vesznek több milliós SUV-t városba, agglomerációba, csak azért mert az a divat. Na ahelyett pont tudnának venni egy kisebb elektromos autót, ami ugyanúgy jó városba, agglomerációból bejárni, gyerkőcöt kidobni a 2km-re lévő oviba. Az emberek döntő többsége erre használja ma az autóját, napi 40-60km.
Félelmetes hogy még Nektek is gondot okoz a töltés. Nektek akik Világot látott, nyelveket beszélő, elektronikai eszközök és applikációk tömkelegének általános ismeretével rendelkeztek.. Átlagos felhasználóknak nem neveznélek benneteket. De aki átlagos, vagy csak idősebb.. az hogyan tudná ezt megcsinálni? Teljesen kizárt, hogy egy idősebb jó módban élő ember, aki megengedheti magának egy új elektromos autó vásárlását, az inkább ne egy jól bevált tüzelőanyagos változatot vásároljon. Azt gondolom a legkörnyezetszennyezőbb dolgok közé tartozik mikor a hálózat üzemeltetői lehetetlenítik el a használatot. Egységes hálózat kell! A videó szuper, a legjobbak közé sorolnám. 😊👍🥇
Nem piscsina, hanem pisiná a strand jelentésű olasz piscina szó ejtése. A hal (ol. pesce) ejtése pedig nem pescse, hanem pese. A bolognai utca nevének ejtése pedig nem viá pecserie vekkie, hanem viá peszkerie vekkie. Az olasz pescheria szó halboltot, halpiacot jelent.
Eleve az az EU-s jogszabály, hogy mindenféle regisztráció és app nélkül KELL tudni használni a töltődet ha üzemeltető vagy. QR kód vagy weboldal vagy bármivel. Szóval a rossz ionity melletti töltő eleve EU-s jogszabály ellenes.. Megérne az is egy misét...
Bárcsak lenne egy olyan gyártó, akinek van saját töltő hálózata és a telefont, bankkártyát sem kell elővenni egy toltèshez... Jah, igen, van ilyen! :D
Amúgy Unionak kellene egy szabály, hogy mindenhol lehessen bankkártyával fizetni... Ha nincs, azt lehet dozerolni..
Ez nagyon gáz!! Majd talán tíz év múlva érdemes ilyen villany vásalót vásárolni.
Szia Csaba, küldjek egy regisztrálatlan Shell e-Charge chippet?
Más! Németországban egyszerüen rendeletileg kötelezték a töltőhálozatokat: Minden, de minden nélkül-> Bankkártya oda tart, töltőfej kiválaszt-> tölt. És a kártyádról utólag vonják. NEM német bankkártya kell, hanem olyan ami érinős fizetésre képes, mint amit boltban is használsz!!! Legyen rajta legalább 50€ és kész.
A MOL-nak most kéne lecsapni a magas labdát ! A Teslától másolni nem vétek hisz a profiktól nem szégyen tanulni ! Közép-Európában nekik kéne az úttörőknek lenniük. Szóval ha valamelyik MOL bennfentes olvassa az elkeseredett kommentemet akkor légyszi csináljatok egy qrva egyszerű töltőhálózatot ami legalább olyan jó mint a tesláé. Köszi !(:
MOL-t eddig viszonylag dícséret illeti. Igaz ők is appoznak, de lehet a pénztárnál is fizetni a töltést. A töltőik is elég megbízhatóak szoktak lenni. Másik a Mobiliti ez mondjuk állami cég, de utóbbi években ők is nagyon jól teljesítenek és jól használható hálózatuk van. Egyetlen nagy bűnük hogy percdíjas a töltés, ami csak akkor éri meg ha tudsz 50kW-al végig tölteni. MOL pl. olcsóbb kWh alapon. Magyarországon belül ezzel a két céggel baromi jól lehet már közlekedni, nekem ezen felül még egy Eon app van fenn a telómon, mert AC töltőből az van anyósoméknál.
keresni kell egy éttermet, ahol adnak áramot is az ebéd mellé...úgyis egy ebéd min. 1 óra, azalatt talán töltődik bele annyi cufla, hogy tovább tudtok állni...vagy egy boltot, ahol van e autó töltő...
Miért nem használjátok az AppleMaps-et? Nem lehet érteni mert belecsilingel a zene.
Hát ez LOL! Nem egy ilyen részre számítottam :-( . Na, majd talán holnap.........
Vonóhorog ès egy diesel agregàtor megoldanà a problèmàt! Menet közben is lehet tölteni😂
Szerintem azért kell regisztráció és app, mert ha vészleállítod a töltőt, akkor fizetés nélkül el tudsz menni
Legtöbb töltő app előre terheli a számládat, és a maradékot visszautalja. Csak a törzsvendégeknek enged utólag fizetni. De nem szokott ez gond lenni. Egyrészt egy töltés ára nem túl sok, másrészt nem jellemző a bliccelés. Az egyik töltőüzemeltető nyilatkozott hogy ők utólag vonják le a díjat, mert amikor kintlévőség keletkezik, az is általában technikai hiba miatt (nem volt kártyá elég pénz) és eddig mindig rendezték utólag az ügyfelek.
10:53 az ionityhez képest most minden gyorsabb... :-)))
Az olaszok szeretnek szívatni rendesen. Szardinián így jártunk. Jegykiadó automata rossz volt, ezért appon keresztül akartunk venni buszjegyet, de az kérte az OLASZ SIM-et. Akkor miért nem vettünk a sofőrtől??? Mert a covid miatt nem adhatnak el jegyet. És ezekhez a hülyékhez járunk mi turisták a legtöbben a világon.
Hatalmas matekozás, időveszteség, káromkodás mellett még a klímát sem kapcsolhatod be egy 20 millió ft-os autóban, és a záróízom dolgozik, hogy eltudj jutni egy működő töltőhöz :)
Hát ez hatalmas cumi 😭
Ezt azért nem mondanám, nagyon jól használható egy elektromos autó hosszútávon is, persze a töltéssel valóban vannak problémák, sajnos a Skoda nem ad 'töltő kártyát' a kocsijához, mint ahogy az audi, vagy a porsche teszi, ezeknél a márkáknál sokkal könnyebb a töltés, töltőoszlopon a kártyolvasóhoz hozzáérinted a kártyát és indul is! :)
@@domavagyokcs vw id3 hoz is kapsz/vehetsz kartyat asszem mint most a net a kocsikba h veheted kulon ha kell (navi..stb)
@@g-man7741 ID3 rol nem tudtam ezt, nekunk is van kartyank taycanhoz azert tudtam ezt megerositeni, hogy a porsche es az audi fixen ad.
@@domavagyokcs A VW csoportos autók Ionity-hez adnak kártyát, mert abban van részesedése a VW-nek, de mint a videóból is látszik, az pont le volt halva, így sajnos azzal a kártyával sem mentek volna semmire...
Ezért magasan legjobb a Tesla töltőhálózata (semmi kártya, token, chip, gomb nyomkodása…odaérve csak rádugod és kész)
Komolyan sajnállak benneteket. Ez nagyon szomorú😞
Hàt ez fasza 👍
A Chargemap-tól lehet rendelni egy univerzális kártyát amely (elvileg) az unióban majdnem az összes töltővel közreműködik. Még nem próbáltam mert UK-ban nem működik....
Egy gond van vele: a kikapcsolt töltőket az sem indítja...
Telnek az évek és még mindig azt érzem, hogy sokáig lesz nagy dízelem, amivel 1200 km-t elmegyek autópályán keresgélés, matekozás, meg idegeskedés nélkül.
Nem konkrétan erre a kommentre reagálok, hanem úgy általában az "én maradok a dízel/benzinnél 10 évigre": azért az marha szomorú, hogy SENKI egy szóval sem említi meg, hogy lehet, hogy pár percet rááldozhatnánk az életünkből, hogy jobbá tegyük a földet, hogy ne okozzunk tüdőrákot a gyerekeknek vagy épp időseknek a dízellel a városban. Én ezért vettem elektromos autót. Szarok rá, hogy mennyit kell tölteni, mert ez a helyes dolog. Ezt nem magam miatt teszem, hanem a mögöttem utazó miatt és a következő generációért.
Ehhez csak bónusz, hogy a Teslámmal tudok hűteni a strand parkolójában, kellemes hűvös autóba ülök be 1% aksiért óránként. Csend van az autópályán. És a garázsomban olyan tiszta a levegő, mint a nappaliban. Szóval vissza is kapok érte valamit.
Szgk sok igen is valtsanak ha megtehetik
En kis buszos vagyok de csak varoson kivul jarok es nem is sokat
Nekem jelenleg a Merci EQV lenne alternativa
Haszonjarmuveknel is kellene tolni az e.buszokat
Az atlag tobbet megy mint a kis autosok
Tudom van e-crafter de most a szgk kis buszokra gondoltam elsosorban
1:35-nél hangzik el a lényeg
Köszi Csaba&Robi, hogy helyettünk, miattunk is szívtatok! Kell az ilyen tapasztalás mindenkinek, hogy jó irányba változzanak a dolgok! Respect! :)
És akkor a gyerekek felsírnak a hátsó ülésen az asszony meg elküld a búsba…. És még 15 - 20 millió a levesbe! Éljen a környezetvédelem….
Teslaval nem lett volna ilyen gond. Mert ugye a benzin dizel az környezetbarát?
Jó, hogy nem volt veletek gyerek. Egyszer jártam úgy, hogy majdnem kifogyott a benzin, a lányom aludt hátul, azt a stresszt... S próbáld meg elmagyarázni egy kicsi gyereknek, hogy most itt állunk és várunk, a semmire, de jó sokat...
Vagy mész Teslával 3 alvó gyerekkel :-D - th-cam.com/video/xMP5qOcZvds/w-d-xo.html
Ezt a töltés mizériát még nézve is rosszul éreztem magam, hát még átélni milyen lehet...
Ezt szerintem csak Uniós szabályozással lehetne megoldani, mert egyébként nem igazán lesz változás.
EU szabályok szerint van/lehet így csinálni.
Komolyan mondom, hogy ez a rész is irtó jó volt, pedig tudom, nem sok pozitív történés volt benne.
De ti még ezt is úgy megtudjátok csinálni, hogy élmény legyen.
Persze a végén happy end - részben.
Lehetne majd arról is tudni, hogy az utazás végén átlagban mennyi volt a kocsi fogyasztása?
Vagy néha jó lenne látni a vidiben, hogy mennyi. :-)
Miért nem lehet úgy áramot venni, mint benzint? Biztos hogy 10 évig még nem veszek elektromos autót, ezek láttán.
azért nézz vissza hamarabb, nem kell 10 év, meg fogják ezt a problémát oldani sokkal hamarabb...
Németországban 2023-tól minden új építésű töltőn kötelező lesz a bankkártyás fizetési lehetőség is. Remélhetőleg nem csak németeknél...
@@petertakacs3402 jeee! Erről van valami link? Ez csodás hír!
@@magyarosi Egy német TH-camr készített videót a közlekedési miniszterrel, ott mondta el. Megpróbálom megkeresni.
@@magyarosi Facebookon elküldtem, mert itt nem engedi valamiért.
A Tesla superchargerek működnek. Megbízhatóan. Rádugod az autódat, az alapján már tudja ki vagy mert beazonosít, nem kell app, nem kell semmit megnyomni és tölt az autó. De ehhez Teslát kell venni. :)
2:10 tehát maradok a 3ezres benzin zabálomnál és a következö 10-12 évben nem is akarok váltani.Ha elektromos autókázni akarok kimegyek az Angol-parkba :-))))))
Amúgy nem lehetne beadni egy EU szerte érvényesítendő szabály/rendeletet hogy a szabványosítás mintájára, kötelező legyen a bankártyával fizetés lehetősége minden különálló elektromos töltőnél (aminél nincs kezelő személyzet - így nem offoljuk az éttermes töltőket stb) . S ennyi, meglenne oldva. Mivel ez a rákfenéje a dolognak, értemm hogy így szolgáltató magához akar jelenleg láncolni,, de nem frankó.
Csak egy kis emlékeztető, anno amikor bejöttek az első mobiltelefonok, hány féle töltő csatlakozó volt? És az is vagy 20 év alatt jutott el oda, hoy mostanában már csak 2-3 fajta van, ugye? Ismerős? Persze ettől még rohadtul bosszantó és idegesítő! A wc használat tiltására meg végképp nincs mentség, legyen fizetős, ők is jobban járnak ha nem kint intézem el amit el kell
Az elektromos autózás a JÖVŐ, nem a jelen. Ha nyaralsz az ne 10-12x a tankolásról és töltő keresésről szóljon. Szerintem. De az a jó, hogy ezt még mindig mindenki szabadon eldöntheti.
Vegyél Teslat akkor beütöd hova akarsz menni és az autó megmondja mikor kel töltő és belekalkulálja az útba és nem kell 10x megálni nem kell keresni a töltőt. A töltő is úgy megy odamész bedugod aztán tölt se app se bankártya semmi a töltő autómatrikusan tudja ki vagy miylen autó stb stb Aki hosszű tűvrar akar menni akkor Tesla és egy évben 1-2x ki lehet birni a kicsit minimálisan hosszabb menet időt
@@szpeti1991 10%-al olcsóbb, mint ez a Skoda :D
@@kenez01 Mátészalkáról hová viszed szervizbe?
@@gaborhartmann5341 Mert a Sokda / Tesla miért nem AUTÓ?
@@sanyi1961 Minek? :D Ennek nem kell kötelező olajcsere :D