Kedves Csaba, köszönöm az olasz epizódokat melyek rendkívül üditően hatottak. Különösen örültem a csodálatos templomi felvételeknek. Visszaélve a lehetőséggel jelzem, hogy újabb minőségi tartalmat kaptunk, korrekt információkkal, sok pozitív emberi megnyilvánulással.
Elképesztő, hogy mennyi munka van egy-egy epizód elkészítésében. Le a kalappal, köszönöm, hogy láthattam Olaszország ezen részét. Nagyon jó pihenést kívánok a Családdal. 🙂
Teljesen egyetértek veled, ráadásul azok a finom étkek - és nagyon élvezetesek voltak a videók is. Viszont arra kíváncsi lennék, hogy Csaba mondjuk a saját pénzéből elmenne -e ezekre a helyekre. Szerintem nem, és szerintem más sem nagyon. 35-40 fokban egy szép tengerpart mellett szeret az ember. Olaszban sajnosnem olyan tiszta a tenger - Szardínia viszont az már más, ugye az is olaszhoz tartozik. Fejenként ez a kiruccanás olyan 600-700 ezer lehetett mindennel együtt. Remélem mennek Görögországba is - vagy Mallorca, Cala d' Or. Nagyon megnézném.
Voltam több helyen és többször Olaszországban.És még rengeteg hely van ahova el akarok menni.Egyszerűen imádom.Az olaszokat az olasz életstílust és úgy az egészet egyben.Köszönöm ez a melót ami beleraktál Olaszországba :)
Sok utazós vlogot nézek. Inkább, mint a TV-ét 😉 A tietek magasan veri az általam látottakat és nem csak a magyarok között. Köszönöm Csaba és Robi! Jó pihenést nektek és az általatok okozott űr kitöltése miatt megnézek pár régi videótokat 😉
Nagyon jok ezek az utazos reszek. Ezeket szeretem a legjobban. Anno volt, hogy mikor Barcelonaba, meg Parisba mentem, a te adasaidat futottam at, hogy kepbe legyek miket is kene megnezni, vagy milyen kajakat kene kiprobalni. Igy aztan nagyon jo kirandulasokat sikerult nekem is osszehozni. Az emlitett arakat furcsalom kicsit, plusszba is, meg minuszba is. A szallas foszezonba belvarosba nekem nagyon olcsonak hangzik, en ilyeneket valahogy nem szoktam talalni, mikor ketesek, igy esetleg linkek jol jonnenek. Az ettermi/fo ar viszont, meg draganak tunik kicsit. Angliaban elek itteni arakkal tisztaban vagyok de munkambol kifolyolag, covid elottig jartam Franciaorszagba es Spanyolorszagba is rendszeresen es a 40 euro per fo az mar akkor terulj terulj asztalkam. De mindegy ez reszletkerdes :) Koszi az uj reszeket es remelem, hogy tovabbi utazos epizodok is jonnek meg iden, (HA mar mi nem utazhatunk a covidban, legalabb igy kozvetetten jarhatjuk kicsit a vilagot)
A piros ENYAQ együttállást most megfejelem. Épp jöttem hazafele a kocsival tegnap. Leparkoltam, nézem a visszapillantót és látom hogy egy szép piros autó parkol mögöttem. Egy SKODA ENYAQ volt. Mondom basszus, Csabáék is ilyennel vannak Olaszországban. Megnéztem a rendszámot : SRA-943 .Hát ez túl ismerős volt. Az autóban ülve gyorsan beletekertem az utolsó olasz epizódba ahol látható a rendszám. Nos úgy tűnik hogy megtaláltam a kocsit :D . A történet pikantériáját az adja hogy ez a harmadik kerület egy eldugott részén volt illetve hogy én egy hete érkeztem haza Szlovéniából úgy hogy rajta virít még a szlovén autópályamatrica is.
Szia Csaba! Imádom, hogy mennyire át tudod adni a távoli helyek hangulatát. Ennél jobban tényleg csak úgy lehetne átélni ha elutaznék oda. Nem tudom, hogy mások hogy vannak vele de én nagyon szívesen megnéznék egy ilyen típusú utazós vlogot Erdélyről is. További jó utazgatást :)
Kedves Csaba és Robi! Szuper videó, szuper helyekről, élményekkel, némi hibalehetőséggel - minden nem lehet tökéletes - élvezetet nyújtottatok, ezeknek a történelmi olasz városok bemutatásával. Köszönöm!
Színvonalas, a kedvenc helyeimmel, Bologna, Verona.. ugyanígy nézek várost és megpróbálok a helyiekkel élni, ébredni, kajálni. Kíváncsi lennék egy Bari és környéke sorozatra 😊👏👏
Köszönjük ezt a klassz kis olasz road trippet! Illetve Isten éltessen a 40. Szülinapodon ami nem hétfő ami kedd, hanem csütörtök! Minden évben egyszerre tartjuk! 🤘
Gratulálok Csaba!Sok jó videót láttam már tőled!Annyira jók ezek a naprakész információk, hogy fel lehet használni az utazások során. Még egyszer gratulálok.
Csak amulok es bamulok. Sok helyen jartam a nagyvilagban, de az ismert helyeket is elmeny volt ujra bejarni veletek. Csaba lehengerlo stilusa, tortenelmi ismeretei, Robi kedves humora oriasi elmenyt nyujt a video nezese soran. Szuperek vagytok!
Superek vagytok Csabikám! Köszönöm ezt a sorozatot is, mint mindegyiket! Kisorsolhatnatok vmi szponzor segitsegevel legkozelebb köztünk egy olyan utat, amikor a nyertes elmehet veletek egy ilyen túrara! En szívesen mennek, segítenek barmiben🙏🏻🙏🏻🙏🏻Jo pihit a családdal! Várunk vissza!
Három éve jártam azokon a helyeken, amiket most bemutattatok az Olasz melóban. Remek videókat mutattatok be, igazán élveztem, hogy viszont láthattam a helyeket. Jó tudni, hogy a kinti árak nem sokat változtak. Köszönöm az egészet!
Az például pont tetszett rohadtúl hogy a vágóképen látszik ahogy beszélsz a kamerába ennek a fele van bevágva majd úgy folytatódik hogy beszélsz a kamerába, egész különleges színfoltja vagy a magyar youtubenak és az is ahogy az adásaid szerkeszted, köszönöm hogy vagy
Szia Csaba! Nagyon szeretem a filmjeid, és nagyon örülök hogy sokszor felkarolsz globális problémákat is, tudatosan tekintesz a jövőbe. Van egy ötletem egy esetleges részre, mely a hulladékfeldolgozásról szólhatna. Én szeretném válogatni a hulladékot, szemetet, de sokszor nem tudom pontosan mit hová kell dobnom. Mint például a alumínium dobozokat, üres kólás doboz, egyebek. Tök jó lenne egy olyan rész, ahol megvan mutatva hova kerül a szemét, melyiket hol válogatják szét, hogyan kerül újra feldolgozásra. Akkor tudnám melyiket kell megtisztítva kidobnom, melyik szemetet hova kell dobnom. Az esetleges megvalósuló résznek nagyon örülnék :) További sikeres vlogolást :)
Nagyszerű sorozat volt, térjetek is vissza Itáliába. Örülök, hogy jó helyeken laktatok, jó féle ételeket ettetek jó éttermekben. Persze Olaszország csodaszép. Nameg a Skoda elég lenne.
Nagyon jól sikerült ez az "OLASZ MELÓ". Gratulálok!!! Mindennap figyeltem mikor jön ki az újabb epizod. Nagyon színvonalas és igényes videók voltak. Remélem egyszer én is eljutok Olaszországba. ......csak így tovább fiúk!
Szia Csaba, szuper lett az olasz kaland, imádtam! Minden rendben veled? Lassan 3 hete nem jelentkeztél új videóval. Aggódunk a családdal, te vagy a kedvenc youtuberunk. Remélem minden rendben, hiányoznak a bejelentkezéseid.
Szia Csaba! Isten éltessen sokáig!!!! Imádjuk a videókat Dórával,imádjuk a videókat Robival és imádjuk a csatornát úgy ahogy van! Köszi szépen és nagyon jó egészséget az egész családodnak! Reméljük,még vagy száz évig tudtok nekünk tartalmat készíteni! 🥂🥳🙋🙂
Megint egy remek sorozat, idén már sok ötletet merítettem egy Kanári szigeteken töltött úthoz a korábbi videóidból, de az "olasz meló" is hasznos lesz🙂
Szia Csaba! Megértem a felháborodásod az elektromos töltőállomásokkal kapcsolatban. De egy dolgot megjegyeznék. Ma és az elmúlt években nem tapasztaltam, de régebben volt olyan, hogy egy benzinkúton sincs benzin vagy dízel. Így szerintem adjunk még időt ennek a viszonylag új rendszernek a fejlődésre. És remélhetőleg nem az adatgyűjtés lesz az appok célja, hanem a gyors kiszolgálás, esetleg a kedvezményes kiszolgálás. Nagyon élveztem az olaszországi túrát. Köszönöm 🙂
Jó volt a sorozat! 🙂👍🏻 Nekem 1 kis apróság lenne: kérlek forintba beszélj, ne euróba! Sosem tudom olyan gyorsan átszámolni az általad említett összeget, szégyen, nem szégyen, ez van. Nem a matekkal van baj, hanem nem vagyok hozzászokva még! 😅
Szia Tudom nem a legrevelnsabb kérdés, de letudnád írni, hogy általában mikor szoktál kelni, reggelizni, ebédelni és vacsorázni illetve lefeküdni? Igazából nagyon sokat segítenél vele. Előre is köszönöm!
Másfél év és 70e km után sem találkoztam hasonlóval. Pedig én is szupergyors töltőkön itattam a paripát. Valójában az a kulcs, hogy profi cég szolgáltatását érdemes választani. Amúgy másfél év alatt egyszer sem kellett fizetnem a töltésért . Üdv egy Tesla tulaj. 👍😁
Ha jól emlékszem augusztus 4-től nincs 5, illtve 10 font, csak 1%-os visszatérítés 30 napig a kék kártyán. www.curve.com/en-gb/features/cashback-rewards/
Találkoztatok egy Polestar-ral? Micsoda véletlen! Nagyon klassz volt ez a sorozat is, így tovább! 😉
3 ปีที่แล้ว
Kedves Csaba a curve vel kapcsolatban egy kérdésem lenne nem gond ha cvc kódot kér biztonsagos azt megadni? Mert igy nem ferhetnek hozza minden adathoz?
Az olasz éttermi árak jobbak, mint az angol árak. Angliában a kávé mindenhol £2,5 minimum. Étteremben meg nem a menü £17, hanem egy főfogás kerül simán ennyibe. És ez jóval drágább, mint az olaszoknál. Ezek szerint innen Angliából menve Olaszország olcsónak számít. Most már ideje lenne elmenni az egyik kedvenc országomba. Egyszer egyébként Andrea Bocelli Lajatico városában, a Teatro del Silenzioban tartott koncertjére mennék el. Csak iszonyat drága egy jegy.
nekem úgy tűnt, hogy a COVID alatt több 100 km autópályát teljesen felújítottak (pl. Gorizia-Padova jelentős része). autópálya mindenhol teljesen jó (Rómáig ismerem). a kisebb utak is jók, a legkisebbek néha szűkek, néha megcsúszottak, de ezeken forgalom sincs. nagyvárosok környékén természetesen a legnagyobb a forgalom
Nagyon szeretem az utazós, városnézős videókat, de kár ebbe politikát (ha csak burkoltan is) belevinni. Megértem én, hogy Verona, Pádova, Ravenna vagy egyéb történelmi olasz város drága belvárosában biztonságban érzi magát az ember és valóban jó látni, hogy a nyugdíjasok kiülnek egy-egy kávézó teraszára kávézgatni és beszélgetni, de ezeknek a városoknak is van már sajnos olyan része (ami korábban nem volt), ahová sötétedés után nem ajánlott egyedül császkálni. Érdemes lenne megkérdezni pár tősgyökeres vidéki olaszt arról, hogy mi a véleménye a jelenlegi helyzetről, hány olasz nevű és olasz származárú gyerek születik mostanában és mennyi arab nevű. Ha ennyire jó a helyzet, akkor várom a következő videódat a nagyvárosok nem hivatalos no-go zónáiból.
Akárhogyan is nézzük, a full elektromos autózás, ma még sok kompromisszummal jár. Egyrészt a vázolt töltő hálózat miatt, másrészt pedig a vágóképeken is látszik, hogy a külső sávban botorkáltok 100-120-al. Harmadrészt meg így stresszessé válik az utazás,mert állandóan vagy a hatótáv, vagy a töltés miatt kell aggódni… Köszi, de majd talán 5 év múlva…
Még mindig azt mondom, hogy elektromos autót csak városba. Ha ki kell menni a városból, már a rendessel megyek, nem fogok idegeskedni a töltésekkel, meg mire hazaérek, tölthetem megint. Olaszok: tapasztalat alapján eléggé lehúzósak. 90 km/h táblánál 91 nél küldték a 100 eurós csekket. 1,5 év múlva :D Írtam nekik, nincs most elévülés, mert covid van. Írtam, oké nincs munkám covid van! Aztán befizettem. Jött még egy. Városban bementem oda ahová ott lakok mehetnek. A trükk: amikor bemész nem akkor írja a tábla, hanem már az utcában és van felette egy kamera is, onnan nem kezdtem el tolatgatni. Szállás. Kitakarítottam, felmostam a medencés apartmant ami egy jobb autó ára volt kb, de a mosogatógépet nem indítottam el. Kaucióból levont 30 eurót wtf???. Szerintem lehúzós egy brigád az Olasz.
Király a kocsi de ez a szín ! Mint amikor a jobbik felem meggyes pitét csinál és egy kicsit több cukrot rak a meggy dzsemhez ! Csehek vagy vakok vagy nincs színérzékük ! Kocsinak király! De színe rémes !
Agyfaszt kapok ettől a mostanában divatos rikító körömlakk színű neon vöröstől. Kiég a szemem tőle, az ízlésrendőrséggel elvetetném az ilyet a gazdájától 😂
Miért jobb egy telós appban kártyát kiválasztani, mintsem előhúzni a pénztárcából egy másik kártyát? Mindenféle cinikusság nélkül kérdezem. 1% kedvezmény ide vagy oda, milyen költségei vannak a kártyának?
A Google Pay úgy működik, hogy ha fel van oldva a telefonod, akkor elég csak odatartani a leolvasóhoz és PIN kód kérés nélkül tudsz fizetni. A telefon jellemzően a zsebedben van, vagy olyan helyen amihez bármikor hozzáférsz. A telefont elővenni a zsebedből és feloldani sokkal gyorsabb mint a pénztárcát előtúrni a táskából, majd a kártyát előhalászni stb. Ez saját tapasztalat.
@@leranta de itt szerintem arról van szó, hogy a kártyát kell használnod, nem egy telós appot. Viszont a kártyát egy appon keresztül tudod állítani, hogy melyik számládhoz nyúljon. Ami meg macera szerintem. Kasszánál csak előkapom a másik kártyám, ha az egyiken nem lenne fedezet, nem pedig mondanám, hogy várj bocsi, még appban át kell állítanom a dolgokat.
3 ปีที่แล้ว
Az biztos, hogy az árakban már utolértük, sőt helyenként be is előztük a hanyatló nyugatot :)
Olaszország, benne egy halom Toszkán fehér út, SUV, benzines, ezerrel pörgetett légkondi, 6-7 közötti fogyasztás. Légkondi nélkül 4,5-5,5 közötti fogyasztás. Így lehangoló, ha ingyenes töltésekkel jön ki 4-5 közöttre egy elektromos autóval.
Azért Padova belvárosábók megítélni az ország helyzetèt.... Én kamionsofőrként több 10.000 kmtert megtettem olaszországban. És szemmel láthatóan,olyan gondok vannak,amiket 10-15évvel ezelött nem is gondoltak volna. De ezt Padova belvárosából kb annyira lehet megítélni,mint a budai várból egy ózdi kisnyugdíjas helyzetét egy külföldinek.
@@magyarosi én ezt nem mondtam. Azt mondtam elég nagy badarság messzemenő következtetéseket levonni az ország álapotáról,abból következtetve,hogy milyen nyugodtan kávézgat a Padovai elit. De akkor ezek szerint Te is láttad a teljesen kiüresedett zona industriakat,nyilván szemet szúrtak az elöregedő járművek,az elamortizálódott több helyen életveszélyes úthálózat (lásd Genova) és a dél felé haladva úton útfélen előjövő boltok előtt kolduló,céltalanul bolyongó afrikaiak vagy a mindenhol jelenlévő szemét az utcàn. Csak éppen ezek nem késztettek arra,hogy ezekből következtess bàrmire. Értem. És én kérek elnézést...
@@szabolcskrisko3324 Amikor külföldön járok, az impozáns környezetből szeretek néha kimozdulni. Egyszerűen kíváncsiságból. Csak felülök olyan helyi buszjáratra, amely nem a turistáknak szánt útvonalon halad. Az is megesik, hogy külvárosi(bb) részen, vagy nem a tipikus felkapott településeken bérlek szállást. Az is más látószög.
Szia Csaba! A többiek már (nem érdemtelenül) az egekbe magasztaltak. Ezért engedj meg egy észrevételt! Amennyiben más nyelvi fordultról azaz bakiról lenne szó nem is írtam volna, de ez nagyon zavart. 1:05 Valakinek a halálát nem ünnepeljük, azt a születésnapjával tesszük. A haláláról megemlékszünk.
A bunkó, lekezelő kommentnek van valami dramaturgiai hatása, vagy egyéb ok miatt nem lehet elengedni? Szerinted ez az ideböfögés miben jobb, mint az általad említett tele szájjal "dumálás" ? Nem tetszik, nem nézed, kész. A világ legegyszerűbb szabálya.
Ionity kapcsán: Bábolnán nem akkor jártál, amikor az egész országban ingyen volt, és csak start gombot kellett nyomni a töltőn? Akkor nem látszottak az appban a magyar töltők a térképen 😉
Kedves Csaba, köszönöm az olasz epizódokat melyek rendkívül üditően hatottak. Különösen örültem a csodálatos templomi felvételeknek. Visszaélve a lehetőséggel jelzem, hogy újabb minőségi tartalmat kaptunk, korrekt információkkal, sok pozitív emberi megnyilvánulással.
Elképesztő, hogy mennyi munka van egy-egy epizód elkészítésében. Le a kalappal, köszönöm, hogy láthattam Olaszország ezen részét. Nagyon jó pihenést kívánok a Családdal. 🙂
Teljesen egyetértek veled, ráadásul azok a finom étkek - és nagyon élvezetesek voltak a videók is.
Viszont arra kíváncsi lennék, hogy Csaba mondjuk a saját pénzéből elmenne -e ezekre a helyekre.
Szerintem nem, és szerintem más sem nagyon.
35-40 fokban egy szép tengerpart mellett szeret az ember.
Olaszban sajnosnem olyan tiszta a tenger - Szardínia viszont az már más, ugye az is olaszhoz tartozik.
Fejenként ez a kiruccanás olyan 600-700 ezer lehetett mindennel együtt.
Remélem mennek Görögországba is - vagy Mallorca, Cala d' Or.
Nagyon megnézném.
@@r.maj.7065 Szardíniát én is megnéznék! Simán vállalható elektromossal is, csak átvisz a komp.
@@timtom5359
igen, de sajnos a komp iszonyat drága.
600 euro, ha jól tudom.
@@r.maj.7065 Attol függ kabinos e, vagy nem. Sokan a lépcsőn alszanak. Na én azt nem bírnám.
Voltam több helyen és többször Olaszországban.És még rengeteg hely van ahova el akarok menni.Egyszerűen imádom.Az olaszokat az olasz életstílust és úgy az egészet egyben.Köszönöm ez a melót ami beleraktál Olaszországba :)
Sok utazós vlogot nézek. Inkább, mint a TV-ét 😉 A tietek magasan veri az általam látottakat és nem csak a magyarok között. Köszönöm Csaba és Robi! Jó pihenést nektek és az általatok okozott űr kitöltése miatt megnézek pár régi videótokat 😉
Nagyon jok ezek az utazos reszek. Ezeket szeretem a legjobban. Anno volt, hogy mikor Barcelonaba, meg Parisba mentem, a te adasaidat futottam at, hogy kepbe legyek miket is kene megnezni, vagy milyen kajakat kene kiprobalni. Igy aztan nagyon jo kirandulasokat sikerult nekem is osszehozni. Az emlitett arakat furcsalom kicsit, plusszba is, meg minuszba is. A szallas foszezonba belvarosba nekem nagyon olcsonak hangzik, en ilyeneket valahogy nem szoktam talalni, mikor ketesek, igy esetleg linkek jol jonnenek. Az ettermi/fo ar viszont, meg draganak tunik kicsit. Angliaban elek itteni arakkal tisztaban vagyok de munkambol kifolyolag, covid elottig jartam Franciaorszagba es Spanyolorszagba is rendszeresen es a 40 euro per fo az mar akkor terulj terulj asztalkam. De mindegy ez reszletkerdes :) Koszi az uj reszeket es remelem, hogy tovabbi utazos epizodok is jonnek meg iden, (HA mar mi nem utazhatunk a covidban, legalabb igy kozvetetten jarhatjuk kicsit a vilagot)
Nagyon köszönjük a virtuális élményt, szuperek vagytok, és klassz, hogy azért pihenésre is szakítottatok időt! Szeptemberben várunk vissza, Csaba!
A piros ENYAQ együttállást most megfejelem. Épp jöttem hazafele a kocsival tegnap. Leparkoltam, nézem a visszapillantót és látom hogy egy szép piros autó parkol mögöttem. Egy SKODA ENYAQ volt. Mondom basszus, Csabáék is ilyennel vannak Olaszországban. Megnéztem a rendszámot : SRA-943 .Hát ez túl ismerős volt. Az autóban ülve gyorsan beletekertem az utolsó olasz epizódba ahol látható a rendszám. Nos úgy tűnik hogy megtaláltam a kocsit :D . A történet pikantériáját az adja hogy ez a harmadik kerület egy eldugott részén volt illetve hogy én egy hete érkeztem haza Szlovéniából úgy hogy rajta virít még a szlovén autópályamatrica is.
Szia Csaba! Imádom, hogy mennyire át tudod adni a távoli helyek hangulatát. Ennél jobban tényleg csak úgy lehetne átélni ha elutaznék oda. Nem tudom, hogy mások hogy vannak vele de én nagyon szívesen megnéznék egy ilyen típusú utazós vlogot Erdélyről is. További jó utazgatást :)
Fantasztikus volt az egész! Köszönöm az élményt!
Kedves Csaba és Robi! Szuper videó, szuper helyekről, élményekkel, némi hibalehetőséggel - minden nem lehet tökéletes - élvezetet nyújtottatok, ezeknek a történelmi olasz városok bemutatásával. Köszönöm!
Színvonalas, a kedvenc helyeimmel, Bologna, Verona.. ugyanígy nézek várost és megpróbálok a helyiekkel élni, ébredni, kajálni. Kíváncsi lennék egy Bari és környéke sorozatra 😊👏👏
Köszönjük ezt a klassz kis olasz road trippet! Illetve Isten éltessen a 40. Szülinapodon ami nem hétfő ami kedd, hanem csütörtök!
Minden évben egyszerre tartjuk! 🤘
Gratulálok Csaba!Sok jó videót láttam már tőled!Annyira jók ezek a naprakész információk, hogy fel lehet használni az utazások során. Még egyszer gratulálok.
Nagyon jól sikerült sorozat lett sok érdekességgel várunk vissza benneteket jó pihenést a családdal üdv
Csak amulok es bamulok. Sok helyen jartam a nagyvilagban, de az ismert helyeket is elmeny volt ujra bejarni veletek. Csaba lehengerlo stilusa, tortenelmi ismeretei, Robi kedves humora oriasi elmenyt nyujt a video nezese soran. Szuperek vagytok!
Superek vagytok Csabikám! Köszönöm ezt a sorozatot is, mint mindegyiket! Kisorsolhatnatok vmi szponzor segitsegevel legkozelebb köztünk egy olyan utat, amikor a nyertes elmehet veletek egy ilyen túrara! En szívesen mennek, segítenek barmiben🙏🏻🙏🏻🙏🏻Jo pihit a családdal! Várunk vissza!
Három éve jártam azokon a helyeken, amiket most bemutattatok az Olasz melóban. Remek videókat mutattatok be, igazán élveztem, hogy viszont láthattam a helyeket. Jó tudni, hogy a kinti árak nem sokat változtak. Köszönöm az egészet!
Olasz meló magyar módra!
Szuperek lettek az adások. Köszi Csaba és Robi! :)
Köszönjük szépen a szuper filmeket!Padova és Verona bakancslistás lett.
Imádtam ezt a sorozatot! Jó pihenést Csaba, várunk vissza!
Az például pont tetszett rohadtúl hogy a vágóképen látszik ahogy beszélsz a kamerába ennek a fele van bevágva majd úgy folytatódik hogy beszélsz a kamerába, egész különleges színfoltja vagy a magyar youtubenak és az is ahogy az adásaid szerkeszted, köszönöm hogy vagy
Nagyon tetszett minden epizód! Jó pihenést!
Köszi, le is foglaltam Bolognàt, miután megnéztem azt a részt 👌
Szuper adások voltak! Még több Olaszország👍
Szia Csaba! Nagyon szeretem a filmjeid, és nagyon örülök hogy sokszor felkarolsz globális problémákat is, tudatosan tekintesz a jövőbe. Van egy ötletem egy esetleges részre, mely a hulladékfeldolgozásról szólhatna. Én szeretném válogatni a hulladékot, szemetet, de sokszor nem tudom pontosan mit hová kell dobnom. Mint például a alumínium dobozokat, üres kólás doboz, egyebek. Tök jó lenne egy olyan rész, ahol megvan mutatva hova kerül a szemét, melyiket hol válogatják szét, hogyan kerül újra feldolgozásra. Akkor tudnám melyiket kell megtisztítva kidobnom, melyik szemetet hova kell dobnom. Az esetleges megvalósuló résznek nagyon örülnék :) További sikeres vlogolást :)
Nagyszerű sorozat volt, térjetek is vissza Itáliába. Örülök, hogy jó helyeken laktatok, jó féle ételeket ettetek jó éttermekben. Persze Olaszország csodaszép. Nameg a Skoda elég lenne.
Csaba és Robi! Szívvből ajánlom, hogy menjetek el REUNION-ra. Olyan csodát még nem láttatok sehol e világon. Üdv.
Ez a sorozat is tetszett! Jó pihenést! Legszívesebben már küldenélek titeket a kövi útra ami 4x ennyi videót szül :D Királyok vagytok!
5:50 Joaquin Rodrigo: Aranjuez-i gitárverseny 2. tétel 😍😁🎸
Nagyon jól sikerült ez az "OLASZ MELÓ". Gratulálok!!! Mindennap figyeltem mikor jön ki az újabb epizod. Nagyon színvonalas és igényes videók voltak. Remélem egyszer én is eljutok Olaszországba. ......csak így tovább fiúk!
Nagyon klassz volt
Deeeeee fèlmeztelenül beülni enni,lègyszi
Egy strandon?! Majdnem a teljes közönség félmeztelen volt, hát ez egy büfé!
@@magyarosi rendben😶
nem tudom, én még nem láttam strandi bűfben evő embert öltönyben, teljesen felöltözve. Ilyen tengerpartiti büfében ez egyáltalán nem gáz.
Nagyon köszönjük! Csodás volt még ha csak így virtuálisan is veletek utazni!
Ez az összefoglaló még jobban tetszik mint a másik! 😄 ✌
Skoda esernyő Rolls-Royse mintára? Nagyon szeretem a videókat még sok ilyen jót kívánok Magamnak! További sok sikert !!! Köszönettel
Most nézem az órád helyét :D 11:30 :D
Lehetne több "behind the scenes" rész a jövőben? Nekem azok a részek a leghitelesebbek.👌👍😁
Szia Csaba, szuper lett az olasz kaland, imádtam!
Minden rendben veled? Lassan 3 hete nem jelentkeztél új videóval. Aggódunk a családdal, te vagy a kedvenc youtuberunk.
Remélem minden rendben, hiányoznak a bejelentkezéseid.
Jövő héten visszatérés!
@@magyarosi szuper, alig várjuk!
Kellemes hétvégét! 🙂
Köszi a sok hasznos infót!
Szia Csaba!
Isten éltessen sokáig!!!!
Imádjuk a videókat Dórával,imádjuk a videókat Robival és imádjuk a csatornát úgy ahogy van!
Köszi szépen és nagyon jó egészséget az egész családodnak! Reméljük,még vagy száz évig tudtok nekünk tartalmat készíteni!
🥂🥳🙋🙂
Megint egy remek sorozat, idén már sok ötletet merítettem egy Kanári szigeteken töltött úthoz a korábbi videóidból, de az "olasz meló" is hasznos lesz🙂
Le a kalappal! Remek lett fiúk. Gratulálok!
Szia Csaba!
Megértem a felháborodásod az elektromos töltőállomásokkal kapcsolatban. De egy dolgot megjegyeznék. Ma és az elmúlt években nem tapasztaltam, de régebben volt olyan, hogy egy benzinkúton sincs benzin vagy dízel. Így szerintem adjunk még időt ennek a viszonylag új rendszernek a fejlődésre. És remélhetőleg nem az adatgyűjtés lesz az appok célja, hanem a gyors kiszolgálás, esetleg a kedvezményes kiszolgálás.
Nagyon élveztem az olaszországi túrát. Köszönöm 🙂
Kedves Csaba tiszta röhejesek ezek a töltők!!🙂🙂
Köszönjük 👍🤗
Jó volt a sorozat! 🙂👍🏻
Nekem 1 kis apróság lenne: kérlek forintba beszélj, ne euróba! Sosem tudom olyan gyorsan átszámolni az általad említett összeget, szégyen, nem szégyen, ez van. Nem a matekkal van baj, hanem nem vagyok hozzászokva még! 😅
Mikor lesz a következő utazás?
Köszönöm a kitartó munkát. És még egy pozitívum: Senki nem trollkodta szét az érdekes infókat.
Wow! Mekkora extra a kocsiban! Elektromos motor, elektromos szervo, elektromos ablak, elektromos esernyő..... 😃
Köszi srácok igen jó videók készültek.
Jó pihit!
A polestar a parkolóba 🤩
Jó pihenést a családdal!
Szia Tudom nem a legrevelnsabb kérdés, de letudnád írni, hogy általában mikor szoktál kelni, reggelizni, ebédelni és vacsorázni illetve lefeküdni? Igazából nagyon sokat segítenél vele. Előre is köszönöm!
Másfél év és 70e km után sem találkoztam hasonlóval. Pedig én is szupergyors töltőkön itattam a paripát. Valójában az a kulcs, hogy profi cég szolgáltatását érdemes választani. Amúgy másfél év alatt egyszer sem kellett fizetnem a töltésért . Üdv egy Tesla tulaj. 👍😁
Szia Csaba. Padován merre van a strand amit forgattatok?
Szia Csaba mégéri most iPhone XS-t venni? Remélem válaszolsz!😀
No igen! Hogyan tegyünk le az asztalra magas nívójú produkciót? Így! :-) Köszi!
Ha jól emlékszem augusztus 4-től nincs 5, illtve 10 font, csak 1%-os visszatérítés 30 napig a kék kártyán.
www.curve.com/en-gb/features/cashback-rewards/
Jó pihenést! :)
Találkoztatok egy Polestar-ral? Micsoda véletlen! Nagyon klassz volt ez a sorozat is, így tovább! 😉
Kedves Csaba a curve vel kapcsolatban egy kérdésem lenne nem gond ha cvc kódot kér biztonsagos azt megadni? Mert igy nem ferhetnek hozza minden adathoz?
Az olasz éttermi árak jobbak, mint az angol árak. Angliában a kávé mindenhol £2,5 minimum. Étteremben meg nem a menü £17, hanem egy főfogás kerül simán ennyibe. És ez jóval drágább, mint az olaszoknál.
Ezek szerint innen Angliából menve Olaszország olcsónak számít. Most már ideje lenne elmenni az egyik kedvenc országomba. Egyszer egyébként Andrea Bocelli Lajatico városában, a Teatro del Silenzioban tartott koncertjére mennék el. Csak iszonyat drága egy jegy.
THX!!!
szép volt kérdezném az ország utak mien állapotuak és a forgalom? köszi
nekem úgy tűnt, hogy a COVID alatt több 100 km autópályát teljesen felújítottak (pl. Gorizia-Padova jelentős része). autópálya mindenhol teljesen jó (Rómáig ismerem). a kisebb utak is jók, a legkisebbek néha szűkek, néha megcsúszottak, de ezeken forgalom sincs. nagyvárosok környékén természetesen a legnagyobb a forgalom
28ezer forintért bérelni egy szobát / nap azért minden csak nem barátságos magyar körülmények között :D Vagy én keresek túl keveset?
Valaki nem tudja milyen napszemüvege van?
Kitűnő a vágás és a duma. Élvezem, gratulálok!
Nagyon szeretem az utazós, városnézős videókat, de kár ebbe politikát (ha csak burkoltan is) belevinni. Megértem én, hogy Verona, Pádova, Ravenna vagy egyéb történelmi olasz város drága belvárosában biztonságban érzi magát az ember és valóban jó látni, hogy a nyugdíjasok kiülnek egy-egy kávézó teraszára kávézgatni és beszélgetni, de ezeknek a városoknak is van már sajnos olyan része (ami korábban nem volt), ahová sötétedés után nem ajánlott egyedül császkálni. Érdemes lenne megkérdezni pár tősgyökeres vidéki olaszt arról, hogy mi a véleménye a jelenlegi helyzetről, hány olasz nevű és olasz származárú gyerek születik mostanában és mennyi arab nevű. Ha ennyire jó a helyzet, akkor várom a következő videódat a nagyvárosok nem hivatalos no-go zónáiból.
Mennyire jó hely ez az Olaszország! Nyugalom boldogság lazaság! Példát vehetnénk róluk!
Ezt ők Dolce far niente-nek hívják.
Igen nagyon meglepő, pedig az olaszokról azt hinné az ember, hogy mind ilyen hadaró, kiabáló, rohangáló, csapkolódó, pörgős búgócsiga :D
Azert kivancsi lennek a hatotavolsagra egy jo hideg teli napon :)
Tapasztalatom alapjan kb 60%...
Hogy fájjon az IONITY-nek is kötelezően elő kellene írni minden töltőpont mellé egy-egy tartalék megoldást.
Tehát például egy diesel aggregátort
Kedves Csaba és Róbert!Az Olasz kaladnd k...jó :)
A balaton parton jó szállás és kaja kitünű olasz szakáccsal(michelin csillagos éttermekben edződött) a révfülöpi csellingben van.
Lehetne több "behind the scenes" rész a jövőben?
Ez a biciklizünk öltönyben ez címezve van valakinek ?:):):) nagyon jó …:)
Akárhogyan is nézzük, a full elektromos autózás, ma még sok kompromisszummal jár. Egyrészt a vázolt töltő hálózat miatt, másrészt pedig a vágóképeken is látszik, hogy a külső sávban botorkáltok 100-120-al. Harmadrészt meg így stresszessé válik az utazás,mert állandóan vagy a hatótáv, vagy a töltés miatt kell aggódni… Köszi, de majd talán 5 év múlva…
Gyere Írországba, itt mindenki még viharba is biciklizik😉Bár főleg muszájból, mert a tomegkozlekedes nagyon gáz.
10:03 ... a parkolás magas iskolája... 🤦♂😂😂
10:20 - A BMW rendszámú BMW. Ezeket úgy szeretem, mert ritkán látni ilyet. Magyar rendszámnál már láttam, de külföldinél még nem.
A kultúra nem áll meg az országhatároknál😉
Agregátort a csomagtartóba és végtelen km. 🤪😉
Azért hazafelé itthon a Mobility töltők már sok helyen ott vannak, illetve a MOL-nál a gyorstöltők. :)
Szia Csaba, lesznek utazások balkán felé is? Szerbia, Montenegró, Románia?
Albánia és Bulgária?
Még mindig azt mondom, hogy elektromos autót csak városba. Ha ki kell menni a városból, már a rendessel megyek, nem fogok idegeskedni a töltésekkel, meg mire hazaérek, tölthetem megint. Olaszok: tapasztalat alapján eléggé lehúzósak. 90 km/h táblánál 91 nél küldték a 100 eurós csekket. 1,5 év múlva :D Írtam nekik, nincs most elévülés, mert covid van. Írtam, oké nincs munkám covid van! Aztán befizettem. Jött még egy. Városban bementem oda ahová ott lakok mehetnek. A trükk: amikor bemész nem akkor írja a tábla, hanem már az utcában és van felette egy kamera is, onnan nem kezdtem el tolatgatni. Szállás. Kitakarítottam, felmostam a medencés apartmant ami egy jobb autó ára volt kb, de a mosogatógépet nem indítottam el. Kaucióból levont 30 eurót wtf???. Szerintem lehúzós egy brigád az Olasz.
Szia Csaba!
Az érdekelne hogy a skodán lett-e valami sérülés,figyelembe véve hol es hogyan kellett parkolnotok?
nem lett!
Üdv. Kwh/100 km ben nézve, hogyan alakult a fogyasztás? Köszi
Szervusz Csaba mi megy a háttérben mobilklima vagy levegö páratlanitó?
Párátlanító, nekem is van Electrolux brand alatt ugyanez. Jó kis cucc. :)
Király a kocsi de ez a szín ! Mint amikor a jobbik felem meggyes pitét csinál és egy kicsit több cukrot rak a meggy dzsemhez !
Csehek vagy vakok vagy nincs színérzékük ! Kocsinak király! De színe rémes !
Agyfaszt kapok ettől a mostanában divatos rikító körömlakk színű neon vöröstől. Kiég a szemem tőle, az ízlésrendőrséggel elvetetném az ilyet a gazdájától 😂
@@BToma67 Kinek mi, szerintem felüdülés látni a sok uncsi fekete-szürke között. :D
@@symbiote6540 Azért a fekete-szürke és a vakító piros végpont között van párszáz rendes szín, nem a végletekben kell gondolkodni. ツ
@@BToma67 nem tudom, nekem nem tűnt fel, hogy annyira vakotóan durva lenne. De elhiszem ha másnak zavaró :)
Jó pihenést a családdal
Milánói sertésborda létező magyar recept mint paradicsomos spagetti tészta és sült hússal 😁 végülis kivelezésre az lehetett.
Miért jobb egy telós appban kártyát kiválasztani, mintsem előhúzni a pénztárcából egy másik kártyát? Mindenféle cinikusság nélkül kérdezem. 1% kedvezmény ide vagy oda, milyen költségei vannak a kártyának?
A Google Pay úgy működik, hogy ha fel van oldva a telefonod, akkor elég csak odatartani a leolvasóhoz és PIN kód kérés nélkül tudsz fizetni.
A telefon jellemzően a zsebedben van, vagy olyan helyen amihez bármikor hozzáférsz.
A telefont elővenni a zsebedből és feloldani sokkal gyorsabb mint a pénztárcát előtúrni a táskából, majd a kártyát előhalászni stb.
Ez saját tapasztalat.
@@leranta de itt szerintem arról van szó, hogy a kártyát kell használnod, nem egy telós appot. Viszont a kártyát egy appon keresztül tudod állítani, hogy melyik számládhoz nyúljon. Ami meg macera szerintem. Kasszánál csak előkapom a másik kártyám, ha az egyiken nem lenne fedezet, nem pedig mondanám, hogy várj bocsi, még appban át kell állítanom a dolgokat.
Az biztos, hogy az árakban már utolértük, sőt helyenként be is előztük a hanyatló nyugatot :)
Olaszország, benne egy halom Toszkán fehér út, SUV, benzines, ezerrel pörgetett légkondi, 6-7 közötti fogyasztás. Légkondi nélkül 4,5-5,5 közötti fogyasztás. Így lehangoló, ha ingyenes töltésekkel jön ki 4-5 közöttre egy elektromos autóval.
Azért Padova belvárosábók megítélni az ország helyzetèt.... Én kamionsofőrként több 10.000 kmtert megtettem olaszországban. És szemmel láthatóan,olyan gondok vannak,amiket 10-15évvel ezelött nem is gondoltak volna. De ezt Padova belvárosából kb annyira lehet megítélni,mint a budai várból egy ózdi kisnyugdíjas helyzetét egy külföldinek.
De honnan veszed, hogy én odateleportáltam, aztán haza?!
@@magyarosi én ezt nem mondtam. Azt mondtam elég nagy badarság messzemenő következtetéseket levonni az ország álapotáról,abból következtetve,hogy milyen nyugodtan kávézgat a Padovai elit. De akkor ezek szerint Te is láttad a teljesen kiüresedett zona industriakat,nyilván szemet szúrtak az elöregedő járművek,az elamortizálódott több helyen életveszélyes úthálózat (lásd Genova) és a dél felé haladva úton útfélen előjövő boltok előtt kolduló,céltalanul bolyongó afrikaiak vagy a mindenhol jelenlévő szemét az utcàn. Csak éppen ezek nem késztettek arra,hogy ezekből következtess bàrmire. Értem. És én kérek elnézést...
@@szabolcskrisko3324 Amikor külföldön járok, az impozáns környezetből szeretek néha kimozdulni. Egyszerűen kíváncsiságból. Csak felülök olyan helyi buszjáratra, amely nem a turistáknak szánt útvonalon halad. Az is megesik, hogy külvárosi(bb) részen, vagy nem a tipikus felkapott településeken bérlek szállást. Az is más látószög.
De jó lenne így "rettegni" a hátra levő életemben.
Dante halálát ünneplik? :O Nagyon nem szerethetik ezt a fickót :D (ez csak vicc)
Szia Csaba!
A többiek már (nem érdemtelenül) az egekbe magasztaltak.
Ezért engedj meg egy észrevételt! Amennyiben más nyelvi fordultról azaz bakiról lenne szó nem is írtam volna, de ez nagyon zavart. 1:05 Valakinek a halálát nem ünnepeljük, azt a születésnapjával tesszük. A haláláról megemlékszünk.
Viszont a halálának évfordulója, jó ürügy az ünnepségre.
Like :)
Fel kell készülni a váratlanra is, mert akkor a váratlan sem ér váratlanul 🤭
A tele szajjal dumalasnak van valami dramaturgiai hatasa, vagy egyeb ok miatt nem lehet elengedni?
inkább az ezen való töprengést lenne értelme szerintem elengedni
A bunkó, lekezelő kommentnek van valami dramaturgiai hatása, vagy egyéb ok miatt nem lehet elengedni? Szerinted ez az ideböfögés miben jobb, mint az általad említett tele szájjal "dumálás" ? Nem tetszik, nem nézed, kész. A világ legegyszerűbb szabálya.
@@streitsoccer ugyanezt akkor is meg lehet tenni amikor meglatsz egy kommentet…🤡
@@marcellsoos4163 gyerekes vagy. Főleg a bohóckodós emojiddal :D
6:45 Kinek mit intézett a kormánya... :)
Aranjuez concierto rulez
Ionity kapcsán: Bábolnán nem akkor jártál, amikor az egész országban ingyen volt, és csak start gombot kellett nyomni a töltőn? Akkor nem látszottak az appban a magyar töltők a térképen 😉
De a start gomb sem segített.