Eddigi életem egyik legnagyobb videójáték élménye. Mintha az egyik legjobb tv sorozatot nézném. Fantasztikus látványal, remek színészekkel, remekül megírt tőrténettel, izgalmas akció jelenetekkel. És még mondanivalója is van! És mindezt úgy, hogy egy videójátékról beszélünk! És a story úgy változik, ahogyan döntünk közben! Elképesztő! Ez ezen generáció legminőségibb darabja számomra.
Telltale féle TWD széria, Life is Strange, Quantic Dream játékok, Until Dawn mind-mind olyan részei a videójáték iparnak melyek egyszeri és megismételhetetlen élményt adnak a játékosnak, másodjára nemlesz ugyanaz egyik sem, ennek ellenére az az első lebilincselő élmény örökre ottlesz mikor visszaemlékezünk ezért éri meg igazán ezekkel a játékokkal játszani, azért az egyszeri és megismételhetetlen élményért.
Ezek a játékok számomra olyanok, mint a bűvész mutatványok. Mikor először látod, akkor izgulsz, megdöbbensz és a végén elismerően tapsolsz. Aztán megnézed újra és újra, majd egy idő után rájössz a trükkre. Ilyenkor nyilván elvész a varázslat, amit az első alkalomkor éreztél, de engem ez sosem zavart. Lenyűgöz, hogy a készítő/bűvész mennyit dolgozott ezen és milyen ügyesen kivitelezte ezt az alkotást. Én szeretem újra és újra végigjátszani ezeket a játékokat és nem zavart sose, hogy bizonyos választási lehetőségeknél kiderült, hogy teljesen mindegy mit is cselekszem. Ezek a játékok történetek ilyenek. Ha lesz PS4-em, akkor mindenképp beszerzem! :)
azért ebben a játékban meg a heavy rainben több a döntésfa egy bűvésztrükknél. nyilván az elején vannak változhatatlan kimenetelek, de a végére tényleg szerteágazó. a telltale összes játéka, na az a bűvésztrükk. pofátlan, és olcsó féle
Ez a játék szerintem egyszerűen zseniális. Simán kimerem jelenteni, hogy ez a valaha volt legizgalmasabb játék amivel játszottam. Pedig játszottam egy párral. Egy idő után egyszerűen beszippantja az embert.
Hát gyerekek, ez a játék...Én most jutottam el odáig, hogy végigjátszottam és valami brutális élmény volt. Instant az egyik kedvencem lett. Csak halkan jegyzem meg, hogy mekkora ötlet már androidokra kényszeríteni a döntéshelyzeteket. Akik most végre szabadok, ugyanakkor ez felelősséggel jár, és minden döntésük hatással van a végeredményre. Imádom!
10/10. Imádom ezt a játékot egyszerűen nem tudok mit mondani. Számtalan döntésünk van benne, a karakterek nagyon élethűek, a diológusok is jól rendezettek. Nagyon jól bemutatja, milyen a valóság. A nagyobb hatalmú, jelen esetben az ember, irányítja a tudatlant, vagyis az androidokat. Nagyon meghatott, főleg a Markus története. Végig izgultam az egészet. A North és Markus közötti kapcsolat nem annyira érintett meg, de Markus szavai, a Stratford Tower rész, a demostrációjuk nagyon megütött. Kara és Alice közötti kapcsolat viszont imádni való és aranyos. Hank és Connor, szintén. A történteket végig elképzeltem úgy, hogy mi lenne ha... És ezek történnének meg. Borzalmas, de egyben elképesztő. Nagyon remélem hogy csinálnak egy folytatást, vagy kapunk Dlc-ket, mint például olyan karakterek háttértörténete, akikre kevesebb screen timeot kaptak mint például Simon, Luther vagy esetleg Hank. Quantic Dream csodás munkát végzett. Mióta kijött imádom. Nagyon jól elmondtad miről szól és egyet is értek.
Nem mindenki a sztori miatt játszik játékot. Valakit mondjuk érdekel a játékmenet is, ami az ilyen típusú játékokban nem kifejezetten van, ahogy te is mondtat, mintha egy filmet néznél. Én például gyűlölöm ezeket. Inkább már egy jó film, vagy egy játék aminek van játékmenete, mint a Detroithoz hasonló játékok.
itt is két véglete van az embereknek, van a doom kitalálója akinek nem ugrik be a neve és tőle idézem: "egy videójátéknak annyira kell történet mint egy pornófilmnek" és aztán nézzünk meg egy átlagos embert aki imádja a telltale meg quantic dream játékokat. mint egy rohadt hosszú film aminek a kimenetele rajtad is múlik.
ami ezekben megvan a filmekben nincsen. klasszikus eset pl: engem a life is strangeben néhány választásom sokkal jobban megérintett és tartósan foglalkoztatott, mintha filmen megnéztem volna a sztorit és egy-két napig elszomorít. miért? mert én hoztam meg a döntést a saját megfontolásom miatt. szóval több ez mint film vagy sorozat nézés, emelett elismerem hogy jó az ha van rendes játékmenet.
ChizuAmori èn is szeretem ha jó a sztory de csak arról szóljon a game nem tudom ennyi erővel meg nèzek egy filmet ès abban nincs loading... De Nem azt mondom hogy szar a játèk
Egyetértek. Vagyis...majdnem. Én is akkor szeretem ezeket a sztoriorientált játékokat hogyha nagyon jó a történetszáluk. Néztem végigjátszást a Life is strange-ről. Utána meg a Detroitról. Akkor döbbentem rá hogy mennyire fontos hogy egy játéknál jó legyen a grafika! Értem én, a sztori is fontos, meg hogy a LIS-nek se rossz a grafikája, de sokkal szerethetőbb a játék hogyha jó a grafikája. Megaztán, vannak emberek akik nemszeretnek filmet nézni, viszont ők az online játékokat szeretik, vagy ezeket a GTA-ákat: vagyis teljesen más típusú játékokat ^^
Ezért vettem meg a PS 4 et. Óriási dráma , elképesztő grafikával és színészekkel. Mintha a Humans sorozatot játszottam volna végig, nehéz és fájó döntésekkel. Végig etikusnak maradni , az életet szem előtt tartani, ezek miatt sok kegyetlenséget kell elviselni, hogy mindig kitarts az elveid mellett.
Amúgy van ehhez hasonló sorozat, a Humans. Csak ez első évadát láttam még akkor amikor megjelent, ha jól tudom elkaszálták 3 évad után. A játékkal játszva nekem rögtön az ugrott be.
6 ปีที่แล้ว +9
A Fahrenheitet (Indigo Prophecy-t) imádtam, szerintem az egy többszöri végigjátszás során is végig élvezhető játék, de hogy miért xboxot vettem ps helyett, azt már végképp nem tudom magam sem megmagyarázni...
a Forza Motosport 6-ot nyúztam egy ideig, de azt is inkább elvesztegetett időnek érzem... a Witcher3 legalább ment rajta, szóval végül is nem bánkódom :)
Valóban, csak a második évad olyan irányt vett, ami hatalmas űrt hagy maga után az M.I. iránt komolyabban érdeklődő, nem teljesen ostoba nézőkben. Nekem a nagyon jó első évad után óriási csalódás a második és nagyon-nagyon vágytam egy sokkal jobban megírt, az M.I.-vel sokkal mélyebben foglalkozó történetre. Nagy megnyugvás, hogy a Detroit (ezek szerint) képes megfelelni ezen elvárásomnak, bár PS exkluzív játékban még nem csalódtam sem történet, sem megvalósítás szempontjából. Megyek is megvenni.
Én előbb játszottam végig a Detroit: become humant-t, mint a Beyond: two soulst. A Detroitnál azt vettem észre, hogy tényleg rengeteg útvonal van, meghalhatnak a karakterek, ha rosszul döntünk, egymástól teljesen különböző kimenetelek jöhetnek létre, és valljuk be, hogy ez nem csak elsőre játszva izgalmas. Imádtam az egészet, nekem benne van a Top 3 gameben. Ezzel szemben a Beyond: two souls összes végkimenetele hasonlít. A végén kb. 2 döntést kell meghoznunk csak, ami befolyásolja a végét, de ezek alig térnek el egymástól. Ennek ellenére nagyon tetszett az a játék is, imádtam a storyt. Szóval úgy gondolom, hogy a Detroit már egy sokkal magasabb szintet hoz, és a reflexeinket is durván megmozgatja. A Heavy Raint még nem játszottam ki, de megvettem, azt hallottam nagyon jó játék, szóval kíváncsian várom.
Tudom így 2 év után és számtalan végigjátszás feltöltésével már kezdi varázsát veszíteni. De én még csak most botlottam bele, mostanra lett olyan PC-nk amin fut ez a játék. Valamint a mondanivalója a tudat és a lélek kapcsolata.. a mesterséges intelligencia és a lélek kérdése na az nagyon erős. Én szeretnék ebből egy sorozatot amikor Hank és Conor egy új Detroitban nyomoz ahol az androidok és az emberek együtt élnek. az új társadalom ahogy a két intelligens érző faj kezd együtt élni..
Az ilyen nagyobb filmekről vagy játekokról Zolinak kéne videókat csinálni, legalábbis szerintem. Az elmúlt idő nagyobb filmjeit sem Zoli csinálta, és meg is látszik.
Nessaj-nál sikerült megnéznem a végigjátszást és szerintem nagyin jó játék csaj ajánlani tudom. Főként az a rengetek lezárás és a múltban még jelentéktelennek tűnő de később fontos eseményeket megváltoztató tárgyak és személyek. Hihetetlenül komplex. Nagyon érdekelnek az alternatív lezárások is. Főleg az hogy mi van akkor ha a menüben található androidnak a kérését elutasítjuk a játék végén miszerint szabad akar lenni és meg engedjük e neki ezt.
A bemutatótok alapján nekem a Humans című sorozat jutott eszembe, maikor azt ecseteltétek, hogy nincs hasonló film/sorozat a piacon. A sorozatban feszegetik az androidok öntudatra ébredésének kérdését. A társadalomra gyakorolt hatásukat, amikor egyre inkább kezdik kiszorítani a hús-vér embereket a munkaerőpiacról (igen még a bordélyházakból is). Szóval tudom ajánlani nektek is. Jelenleg fut a harmadik évad.
De! Tíz éven belül volt olyan sorozat ami körbelyárta sőt ennél sokkal jobban foglalkozott a mesterséges rudattal, ez pedig a West World. Egyébként minden másban egyet értek. Csak ez az amiben muszály volt belekötni. Királyak vagytok. Hajrá!
Szerintem az androidokkal való filozófiai kérdéseket a vallást és amit még említettél azért a westworld-ben nem szájbarágósan de kivesézték. Tetszett a videó :D de vártam ,hogy megemlítsd. (sorozatban nem a filmben)
Én szeretem az ilyen játékokat, de pl. a The Walking Dead Season 2, amit imádtam, tényleg tele volt ilyen tökmindegy választásokkal. Pl. Luke akkor is meghal, ha otthagyod, és ha segítesz. az egészben annyit tudsz változtatni, hogy Jane-nel, vagy Kenny-vel leszel a játék végén. Emellett a D:BH sokkal több lehetőséget ad, éppen ezért úgy gondolom:......................................... Hogy be kell szerezzek egy PS4-et
"Megtaláljuk a játék határait"? Nem mondanám. Szerintem ugyanúgy meg tud lepni a játék többszöri végigjátszás után is anélkül hogy veszítene az erejéből. A választható utak mennyiségét a játék úgyis megmutatja minden fejezet végén, a milyenségük pedig néha akár kikövetkeztethető is. Úgyhogy a játék határai eleve adottak, ez néha zavaró is, de egyáltalán nem annyira hogy elvegye az ember kedvét a játéktól. Személy szerint én ezt a történet"fát" csak a játék végére hagytam volna.
Én nem tudom én ezeket a "játékokat" inkább interakciós filmnek nevezném. Meg nem hiszem,hogy ez lesz az idei legjobb ps4 játék. Ott a GoW ami szerintem simán az év játéka díját befogja zsebelni,meg még hátra van a Spider-Man.
Bálint szerintem sokkal jobb ha egy játék el gondolkodtat, tudom hogy egyedül vagyok körülbelül ezzel, mert minden cod, bf bőven vissza hozza az árát azzal, hogy ugyanazt adják ki minden évbe 1x... Tudom a gow ba is van story nem is rossz, hosszú is, de ha egy hasonló játékot szeretnék játszani nekem egy egy rise of the tomb raider milliószor jobban tetszik. Én mindig az ilyen játékok miatt akartam ps4 et venni, hogy beyond two souls,Last of us, meg például ez is, és most lehet, mivel viszonylag olcsó lett a konzol, így venni fogok egyet, bár a kontrollert nehéz lesz megszokni... :D nem azt mondom, hogy a god of war rossz játék, sőt megértem miért olyan nagy az eladási arány, mert az is egy baszott erős konzol exclusive, de egy ilyen mély story engem ezerszer jobban szórakoztat, mégha tudom is, hogy lehetetlen, hogy ilyen fejlett androidok legyenek 20 év múlva, vagy lehet 200 év múlva, viszont az ilyen apróságok a játékban, hogy ki haltak a méhek, életet találtak a Szaturnusz holdjain nekem nagyon tetszik, mert imádom a sci-fit. Ráadásul a döntés lehetősége, mégha nem mindegyik befolyásolja a történetet jelentősen, de nagyon adja nekem... :D Ezekután már csak annyit nem értek ki vesz xbox ot... xD
1. A GoW meg a Tomb Raider nem hasonló játék az egyik egy hack and slash a másik meg egy kaland játék 2. A Beyond two souls meg a Last of us se sorolható egy kategóriába az egyik egy interaktív film a másik meg egy túlélő kaland játék 3. God of Warnak szerintem mély története van. 4. Nem lehetetlen,hogy legyenek ilyen robotok az elkövetkezendő 20 évben,csak nézd meg Sophiat. 5. Azért vesznek az emberek xbox-ot,mert egy jó konzol. Nem mindenkit érdekel az exclusive cím. +1. Remélem nem veszed ezt kötekedésnek,csak leírtam az én véleményemet. :) Ja meg persze én is nagyon szeretem a Quantic Dream játékait.
Egy játék tesztelésénél / elemzésénél a videó felét miért a történet mesélés teszi ki? Egyrészt volt benne spoiler, ami elég zavaró.... Másrészt pedig teljesen felesleges ezzel kitölteni az időt egy tesztben.
Storyn kívül az ilyen játékokban nincs nagyon játékmenet amiről lehetne beszélni. Kis gyaloglás, megnyomsz néha pár gombot. Ezek a nyugati marha drága interaktív Visual Novellek.
Hát igen, az élményért egyszer végig tolod vagy nézed ahogy végigtolják, de ha valódi játékélményre vágysz, akkor kell valami egy igazán jó játékmechanikával.
Nekem nagyon furcsa, hogy valahogy mindenki elsiklott afölött, hogy gyakorlatilag ez egy Humans - sorozat koppintás... Persze, ezenkívül én nagyon szeretem ezt a játékot, mert az interaktivitásánál fogva más élményt nyújt, de ez - néhol már-már nagyon kínosan - nem csak hogy másolja, de még a színjáték és a körítés is ugyanaz. És itt idézném a mondatot: "szerintem, ha ez a játék sorozat, vagy film lett volna, már filmklasszikussá vált volna" - hát nem... nagyon nem.. :D
A Humans a legjobb sorozat ebben a témában, sőt az összes ilyen film ( AI, Én a robot, Exmachina) közül a legjobb, mert sikerül bemutatni minden reakciót , nézőpontot, érzelmet.
*Ennek kapcsán sokak kedvet kaphatnak olyan sorozatokhoz, mint a Humans vagy a Westworld. Mindkettőhöz van magyar szinkron. Bár az utóbbi kapcsán ez nem újság elvégre az népszerűbb sorozat.*
Főleg azok, akiknek mindkét konzolra fussa...na ilyet is hallottál már ugye vérpityu? :D Azért rohadt jók a Sony exkluzív multiplayerek is...ohh wait. :/
Weishaupt Adam most nyilván nem azokról beszélek akiknek mindkettő megvan... itt többek között gondolok az egyik kedves ismerősömre aki azt mondta hogy a ps4 szar és nem éri meg... szóval ez azoknak szól akik szidják a ps4 et... és a ps4 multiplayerek hát... na igen az már más tál tészta.
Világos, hülye trollok mindenhol vannak, ráadásul ők a leghangosabbak. ;) Mindkét konzolt imádom, egy újabb és húzósabb PC upgrade helyett inkább mindkettőt megvettem, nagyon jó lépés volt.
Attila Kurucz Összességében nem rossz,de vannak benne borzalmas részek. Pl. Hank hadnagy egyszer azt mondja,hogy "In English,please!",amire azt írták ki,hogy "magyarul,ha lehet". Értem,hogy nálunk ezt szokás mondani,de egy Amerikában játszódó játékban,egy amerikai ember szájából ez így rettentő idegennek hat. Csoda,hogy az "egyszer volt Budán kutyavásár" nem hangzott el benne. :D
Köszi a választ! :) Azt sejtettem, hogy lesz valami hasonló hiba, de ha ezen kivül ami van hű a játék komoly hangvételéhez, akkor jár a taps a fordítóknak.
Attila Kurucz Az ilyen típusú hibákon kívül tényleg nincs rá panasz. Igaz,én felirat nélkül is boldogultam volna,de azért beállítottam kíváncsiságából és kimondottan élveztem így is.
Tehát az androidok miatt tömegesen cserélik le az emberi munkaerőt, világszerte. Akkor jó kemény munkanélküliség lehet amúgy a Detroit világában. Vagy a munkanélküliek nincsenek benne?
Dehogynem, ez az egyik fő konfliktus az emberek és androidok között. Az emberek tüntetéseket is szerveznek, hogy tiltsák be az androidokat, mondván elveszik az ő megélhetésüket. Gyakorlatilag minden szinten megjelenik ez a téma, ami hatalmas ellentéteket szül bizonyos szituációkban.
A történet szerint 35% a munkanélküliség az Egyesült Államokban, a fegyveres erők 2/3-a android az USA-ban és az Északi-sarki területek miatt vele szembenálló Oroszországban. Van a játékban egy jelenet, amiben mutatnak egy utcán kolduló hajléktalant, mellette a kartontáblán a felirat: "Egy android miatt vesztettem el a munkámat!"
A játékban kiderül , hogy Tood ( lepukkant drogos) nem volt mindig szegény, valamint az androidok a tömeggyártásnak köszönhetően már elég olcsóak lettek. Egy autó árának a töredékébe kerülnek. ez a játék életem egyik legfantasztikusabb, legmegrázóbb, legdrámaibb élménye volt. elképesztő hányféle végigjátszás van és nem csak a történet vezetés hanem a párbeszédek miatt is. Ez egy MESTERMŰ!
A hasonló játékoktól minden (én is) azt várja hogy markánsan eltérő történetszálak lesznek majd és szinte tényleg minden megtörténhet. Szerintem ilyen szinte soha nem lesz, max csak akkor ha valami mesterséges intelligencia generálja a sztorit is procedurálisan, de ez még nagyon sci fi mai szemmel. Egyszerűen kézzel nem éri meg nekik pl 100 órányi sztorit összerakni azért hogy valamiből 20 órát láss. (Inkább adják ki 3 részben ha ilyen sok a történet) Mert hiába játszod újra 5 ször, az nekik nem 5ször annyi bevétel. Szóval csinálnak inkább 30 órányi tartalmat és 20 órát játszod majd megpróbálod több körben kihozni a maradék 10-et és megkapod az apróbb változtatásokat, de annyira nem fog eltérni. Én azok közé tartozom aki szereti ezt az illúziót meghagyni inkább és lemondok az újrajátszásról, hogy ne látszódjon hol van foltozva a játék és a többit a fantáziámra bízom hogy tényleg bármi megtörténhetett volna.
Igen a végére megoldható hogy szétszaladjanak a szálak, de ha lenne folytatás akkor problémába ütköznének mert már a kiindulási pont több lenne aztán vagy megint közös mederbe terelik vagy fejleszthetnek több különböző játékot :D Nyilván az első megoldás a megvalósítható, mint eddig sok RPG-nél történt, vagy majd a folytatás teljesen új sztorit kap. A szerteágazással akkor van baj ha a játék közepén történik mert hatványozódnak a befejezési lehetőségek, itt azonban mégis bevállalták a korai elágazást látszik a videóban is az a fa, meg az is hogy mennyire összeszűkült azért a végére, szóval sokszor különböző úton juthatunk el ugyanoda nem különböző úton teljesen máshová.
Nem láttam, sajna csak ezt a videót és lehet hogy az az ágrajz ami 9:44-nél látható csak egy fejezetre vonatkozik és ezért csalóka, de ahogy nekem tűnik ha valami pl 3 felé ágazik el akkor abból nem lesz pl minden elágazásnál 2 féle döntés később szóval már 9 szál, hanem összefogja újra a kettőt egyé meg egy zsákutca pl.
+Arpad Palinkas Hát, spoilerezni nem fogok de annyit elárulhatok, hogy rohadt jól ki vannak építve ezek a 'fák'. A korai szakaszban többnyire irányítottan működik a játék, az első fontosabb döntések már megvoltak, de ezek egy ideig még nem 'köszönnek vissza'. A főbb események minenképp megtörténnek, de a végjátékra már kezdesz kihatással lenni. A második rész többnyire borzasztóan gyors, szökés, üldözés, szervezkedés az már van, a helyszínek folyamatosan váltakoznak, nagyon fontos lesz a karakterfejlődés, és egyre gyakrabban találkoznak a történetszálak egymással. A fák jóval kiterjedtebbek, megjelennek teljesen alternatív történetszálak, stb. A harmadik rész viszont... wow. Amíg azt meg nem néztem, nem is tudtam igazán, mit jelent az, hogy 'interaktív'. xddd Van vagy 50 (lehet, keveset mondok) különböző befejezés, némelyik a végjátékban közvetlen döntések alapján dől el, némelyik már a játék elején lévő alig észrevett döntéseidnek a követkeménye, kereszteződik minden, a 'flowchartok' már olyan kiterjettek, hogy jobb meg se nézni őket, mert összexarod magad... lenyűgöző ez a játék minden szempontból. Egyszer majd mindenképp meg kell nézned. xd
Egyetértek, a klisékkel önmagában semmi baj. Az üres klisék azok, amiket mellőzni kell. De ha egy klisét mélyes és új, eredeti stílusban aknáznak ki, kutyát nem érdekli majd, hogy klisé.
Még nem játszottam a játékkal, szóval lehet meg van benne magyarázva, DE én a videót nézne nem értem, hogy az androidoknak minek raktak bele érzelmeket? Egy mesterséges intelligenciának miért nem elég az, ha aszerint működik ahogy megírták? Meg a mesterséges intelligencia akkor is egy kódsor lesz, szóval vascsővel bármikor agyonverhetem, mert az ő egész lénye, személyisége csak egy kódsor (vagy több) és bármikor újra lehet gyártani. Ott van a verekedés része. A csávó keze széttörne ha beleüt az andoid csajba, mert az fémből van (gondolom), az androidoknak meg mi a szarnak kéne idegrendszer? Simán egy ütéssel lenullázza a csávót, mert egy gép simán több erőt fejthet ki, + még ha fémből van az még rátesz egy lapáttal (nem kell beszarni a folytogatástól). Ezek a robotok amúgy nincsenek internetre kapcsolva? Nem lett volna egyszerűbb, ha a Kara automatikusan jelenti a rendőrségnek a családon belüli erőszakot? Ott van a 2 szeme, mint kamerák, bizonyíték is lenne, minek menekülni? A videó ettől még jó, meg a játék sztorika is biztos jó, csak nem értem az ilyen alapvető dolgokat benne.
Okés, köszi. De Kara, meg az összes android nem fémből van ott a "szintetikus bőr" vagy mi alatt? (mert ezesetben mindegy, hogy milyen érzései vannak, ha Józsi megüti, az neki fog jobban fájni)
Mivel műanyagnak csúfolják a gépeket, jó eséllyel műanyag a burkolatuk, de egészen biztosan valami könnyű anyag. Kara történetszála pl épp arról szól, hogy a tulajdonosa már nem először töri darabokra az androidot. Most is épp szervizből tér haza.
:( itt láttam elsőként ezt a címet bát a kara-s videó ismerős volt már egy ideje, reméltem hogy nem lesz csak egy konzolon mert ugye mekkora piacot buknának egy ilyen játékkal de ahogy mondod ez a stúdió megél a többire való átirat nélkül is nem is reménykedem, ez van, így jár akinek pc-je van. volt anno még 360 xboxom is de annyira untam hogy túladtam rajta. Erre mikor lemondok a konzolokról akkor sorra jönnek ki az érdekes címek és megfogó ötletek... xD ilyen a szerencsém.
Sokáig én is kizárólag PC-n játszottam. Tavaly vettem egy PS4-et és kissé tartottam tőle, hogy a sokévnyi egér/billentyűzetes játék után, hogy fog menni a kontrolleres irányítás, de borzasztó hamar bele lehet szokni. Szóval ez semmiképp ne tartson vissza :)
Egy olyan játék amit meg sem érdemes venni, mert megnézed twitchen/yt-n és ugyan azt megkapod vagy megveszed és játszod úgy 10 órát és utána az életbe nem nyúlsz hozzá? God of War ugyan ez aktuális játékmenettel. Hagyjuk ezt a PS-en jobbak a játékok, mivel eléggé relatív az egész, na meg pont egy olyan játéknál hozod fel ezt ami játékként egy rakás szar.
A q.d. játékai szerintem még mindig csak azoknak való, akik szeretik a qt elemeket, sőt mi több, ezek a kedvencei. Én továbbra is inkább csak interaktív filmeknek nevezném ezeket, és nem hiszem hogy bármi veszteség érné az embert, ha az egészet egyszerűen csak megnézi videón. Így a történetet megkapja, de az idétlen gombnyomogatást nem. Más. Az emberiség szerintem soha nem fog olyan gépeket alkotni, amiknél a minimális esélye is megvan annak, hogy elveszthetjük a kontrollt felettük. Túlságosan is félnénk ettől ahhoz, hogy - amennyiben sikerülne megalkotni - bárki is nyugodt szívvel bízza rá akár az aranyhalait, nem hogy még a gyermekeit. A másik a "robot vajon válhat -e emberré" kérdéskör. Biztos vagyok benne, hogy ma is létezik az a nagyon kultúrbalos, nagyon liberális réteg, aki egy kávéfőzőnek is emberi jogokat követelne, de természetesen egy gép mindenképpen gép marad. Nem kezdhet el "érezni", de még ha valamilyen módon megpróbálnák belemagyarázni hogy mégis, akkor sem hiszem hogy több joga kellene hogy legyen, mint a mosógépemnek, ergo semmi. Ha én írok egy programot, az pontosan azt fogja tenni, amit én akarok. Úgy ahogy én akarom, akkor amikor én akarom. Ha ebbe teszünk véletszerűen felbukkanó elemeket, attól még mindig nem lesz élő. Egy házi android esetében pl lehet véletlenszerű az, hogy próbáljon meg emberi(nek ható) beszélgetést folytatni a tulajdonossal, hogy az kevésbé érezze magát magányosnak. Ha érzelmeket mutatna, akkor sem azért volna mert vannak neki, hanem mert így írták meg. Pl ha valaki egy igazi r**ancot rendel, akkor kaphat olyat. Ha pedig gondoskodó anyukát, akkor pedig olyat. A videóban nem tetszett hogy szegregációt emlegettél, holott erről szó sem lehet ha egyszer gépekről beszélünk. A mosógépem sem azért nem jön velem sehova mert szegregáció áldozata, hanem azért mert egy mosógép. Ettől még szeretem az asimov regényeket is mert szórakoztatóak, de nem veszem őket komolyan. Kicsit túlságosan belementem a témába... csak annyit akartam mondani, hogy a qt -re felépített játék, az semmiképp sem játék, mert nem igazán kell vele játszani. Jöhetnek a kövek érte, de ez a véleményem. Kevés olyan játékot tudnék mondani, ahol a qd játékainál kevesebb interakcióval lehetne "játszani".
Csao egyet értek veled lényegében nézve ezt leszögezném még most De pl figyelmedbe ajánlanám azt hogy kicsit kisarkítottad ezt a dolgot egy AI program nem az amit irtál nem véletlen szerűen vannak benne a dolgok hanem szó szerint tanulja őket egyszerű példa: az okos telefonokban már van olyan AI ami nézi mikor kapcsolod ki mobilod képernyőjét hosszabb időre este és többszöri felmérés után magától fogja azt alvó üzemmódba tenni hogy ne zavarjon téged gondolok itt arra hogy nem ad ki hangot ha üzenetet kapsz akkor frissít mert így nem zavar stb komolyabb példa a google új progija ami nyelvtani összefüggéseket figyel meg hogy instrukciókat tudjon adni hogyan használhatnád helyesen a szavakat az egész mondatot nézve fordítani is könnyebben fordít egymás utáni szavakat mondattá és ezeket megfigyelés alapján lényegében meg tanulja senki nem irja meg neki hogy kell hanem több milliónyi emberi séma alapján megtanulja hogyan is legyen persze ezek még mindig kezdetleges dolgok csak annyit szeretnék mondani neked ezzel hogy akár a jövőben egy emberi android szerinted nem lehetséges hogy magától tanuljon dolgokat a többi ember megfigyelésével ? és ha feltételezzük hogy igen akkor végülis már nagyon közel állunk ehhez az erkölcsi határhoz hogy ki mondja meg hogy egy bár szerkezet de önállóan dönteni tudó "dolog" nak semmilyen nem is tudom joga legyen ? vagy majd ki találják milye az okosabbak :D de remélem érted mit akarok ezzel mondani szóval ez azért nem olyan egyszerű mint aminek elsőre kinéz
Én nem azt állítom hogy tanulni képes gépeket ne lehetne alkotni. Természetesen lehet. Annó a 70 -es években is kísérleteztek már vele, a kezdeti lisp nyelvek jóformán ezért születtek. De a "tanuló gép" az nem egyelő az "érző géppel". De ha valamiért el is fogadnánk annak, akkor sem keverendő össze egy emberrel. Bár az imént azt is kihangsúlyoztam, hogy a liberalizmus ki tud magából termelni beteg gondolatokat ma is, így nem lepne meg ha egy emberinek ható beszélgetés után máris emberként akarnák kezelni a robotokat is. Egyébként a gépi tanulás ugyanúgy séma alapú, ahogy mondtam. A mobiltelefonos példa pl úgy működik, hogy egyszerűen logolja hogy mit csinálsz, és ebből egyszerűen le lehet statisztikázni, hogy mikor szoktad kikapcsolni a telefont. Ha tudnád hogy a google mi mindent statisztikázik rólad egyébként is... Lehet hogy meglepődnél... :) Statisztikai alapon nagyon sokmindent meg lehet oldani. A nyelvi tanulás is ehhez hasonlatos. Korábban is meg tudnák volna valósítani a nyelvi elemek megfigyelése alapján működő gépi tanulást hiszen a szavak használatát éppen abból "tanulja meg", hogy bizonyos számú mintából megfigyeli azt, előre meghatározott szempontok alapján. Csak hogy korábban ehhez hiányzott két nagyon fontos dolog. Az első, a gépek teljesítménye. A google -nek ma rendelkezésére áll akkora számítási kapacitás, ami ehhez kell. A másik pedig a megfelelő mennyiségű minta. Az internet ezt is megoldotta. A cég indulása óta adatelemzéssel foglalkozik, mert a netes keresésnek is ez az alapja, szóval pont ők azok, akiktől a leghamarabb vár az ember ilyen eredményeket. Nem véletlen hogy az önvezető autókkal is az elsőközött foglalkoztak. De most hogy ezt írom, eszembe jutott hogy milyen remek példa is az autó. Nézd meg mi történik monstanában. Egészen jó önvezető masinák vannak, de elég volt hozzá pár nagyon szerencsétlen baleset, hogy az emberek tartani kezdjenek tőle. Képzeld el mi lenne ha androidokról lenne szó. Meghalna egy, azaz egyetlen darab ember egy meghibásodás miatt, és a házi droidok üzletág azonnal véget is érne. Az biztos hogy gyári munkásnak nagyon hamar csak robotokat fognak alkalmazni, mert a monoton, lélegromboló melókat a gépek tudják a legjobban elvégezni, és általában a legolcsóbban is. Ez már ma is így van, akár észrevesszük, akár nem. De ezek nem "gép józsik", meg "gép marikák" leginkább, mert felesleges lenne hogy azok legyenek, inkább speciális kialakítású robotok. Ez viszont nem egyelő az androidokkal. De tegyük fel hogy valaki képes lesz nagyon emberi droidot készíteni, ami képes imitálni egy megfelelő szintű emberi szellemet is. Tehát az átlagember számára nagyon nehezen volna felfedezhető hogy nem ember, hanem gép. Szerintem esélytelen hogy valaki valaha ilyet akarjon gyártani, de tegyük fel. Mégis miért kellene jogokat biztosítani a gépnek? Hiszen továbbra is csak gép, előre meghatározott algoritmusokkal, amit arra készítünk, hogy dolgozzon nekünk, dolgozzon helyettünk. Miért akarnánk embert faragni belőle? Mi lenne ennek az értelme? Én tervezem, én gyártom. Olyan mint egy autó, mint egy okostelefon, mint egy tv. A tv -dnek sem akarsz jogokat biztosítani. Ha beszélne neked sem akarnál neki jogokat biztosítani. Akkor miért akarnál egy humanoid külsejűre gyártott gépnek jogokat biztosítani... Beteg gondolat.
teljesen igazad van nem lesz semmi világ :D de én simán kinézem ezeket a dolgokat a jövőből ami a tanulásokat illeti pont ahogy mondod de az ember is pont így így tanul :D sokszor néz vagy csinál valamit ez kb teljesen ugyanaz plusz nagyon sok kutatás van már arról hogy végülis az ember is egyfajta elektromossággal működik :D nah mind1 majd elválik mi lesz :D igazából szerintem a felelősség az amit egy gép nem tudom hogyan tudna elsajátítani meg a morális dolgok bár ki tudja lehet ha lepörgeti hogy ha ezt megteszem akk az nekem rossz mert ledarálnak és ezért nem teszem meg az kb már majdnem ez :D mivel az emberek is nagyon sok mindent azért nem tesznek meg mert félnek a következménytől amúgy egyébként kíváncsi vagyok a jövőre szédületes tempóval halad a dolog ja és vissza kanyarodva a példádra jut eszembe az önvezető kocsiknak is volt halálos kimenetelű balesete és megy tovább az egész de ha belegondolsz szinte minden nagyobb fejlődésnek vannak halálos kimenetelű balesetei kezdetleges repülők gyógyszerek stb szinte bármi :D
@@attilaprk8027 Azt kell, hogy mondjam, hogy, ha egy gép képes lenne sikerrel teljesíteni a Turing-tesztet, és beilleszkedni, úgy viselkedni, tanulni és érzelmeket szimulálni, akkor igenis embernek tekinthető. És ne jöjjön senki a reprodukcióval, sokan gíerek ellenesek, mégis embernek tekintjük őket.
Nem te vagy az első, aki hiányolja Westworld-öt. Nyilván sokmindent meg lehet említeni a témában, de annak sincs értelme, ha a fél videó felsorolás. A Westworld egy nagyon nagy potenciállal rendelkező sorozat, de eddig még közel sem aknázta ki mindazt, ami benne rejlik. A másik nagy gondom, hogy a fentebb említett filmekkel ellentétben a Westworld egy pillanatra se tudott megérinteni érzelmileg. A Detroit erre is képes.
Lehet akármilyen jó a történet, ha egy játéknak ennyire bugyta a játékmechanikája = kb nincs is, mert a QTE nem nevezhető mechanikának, nálam no go. Legalább egy alap külső nézetes tradicionális RPG jellege legyen már, vagy pedig csináljanak egy teltale-hez hasonló point and klick játékot. BTW a nyomozós nyomösszerakós stb megoldást már sok éve több más játék is sikeresen alkalmazta. Semmi újdonság nincs benne.
Robert Schäffer a point and click jatekokat se neveznem annyira jo mechanikanak. Meg en az ilyesmit kulon kategoriaba sorolnam. Nyilvan ha nagyobb jatekmenetbeli szabadsagot kapnank nem lenne ennyire feszes a tortenet, vagy nem agazna ennyire szet a tortenet. Meg benne van, hogy technikai korlatok miatt van szukseg ilyen megoldasokra. Talan a kovi jatekuk vagy egy masik fejleszto brigad ossze hozza a jo jatekelmenyt es az ilyen szetagazo tortenetet.
Ahogy leírtad az elejét,akárhogy is tiltakozom engem ez egy az egyben a Plastic Memories c. animére emlékeztet! Kis ismertető: Történetünk a nem túl távoli jövőben játszódik, Japánban. A technológia adta lehetőségekkel élve egy cég olyan androidokat, vagy ahogy a történetben hívják őket, Giftiákat készít, melyeknek saját személyiségük van és külsőre nem is lehet őket megkülönböztetni az emberektől. Ugyan úgy beszélnek, mozognak, esznek, nevetnek és szomorkodnak. Ebben a világban azok számára, akik szükségét érzik, vásárolhatnak maguk mellé egy ilyen Giftiát, aki persze a legtöbb esetben családtaggá válik. Gyermek, testvér, szülő vagy akár testőr. A családdal együtt élik az életüket és komoly érzelmek alakulnak ki ember és gép között. Azonban ezeknek a Giftiáknak van egy időkorlátjuk, amíg működni képesek a meglévő személyiségükkel. Ha ez az idő lejár, akkor minden emlékét elveszti és csak egy magatehetetlen test marad. Jó esetben... Azért, hogy ne történhessen semmi gond, a cég úgynevezett "Végső Szolgálat" irodákat nyitott szerte a világban, ahol az ott dolgozóknak az a feladatuk, hogy az élettartam lejárta előtt deaktiválják a Giftiát és békében búcsúztassák el családjától. Vannak, akik azonban olyan erős érzelmeket táplálnak a Giftiájuk iránt, hogy inkább elmenekülnek, kockáztatva ezzel maguk és mások testi épségét is.
Milyen szempontból hasonlót keresel? Ha a robotos téma érdekel, talán még a Binary Domain-t érdemes megnézni. Ha viszont a döntéshelyzeteken alapuló kalandjátékok érdekelnek, akkor a Fahrenheitet és a Life is Strange-et mindenképp érdemes kipróbálni.
Ausztriàban vettem meg a gamet,ès nincs hozzà magyar felirat.Nem vagyok ezzel egyedül ahogy làttam...màsnak is volt ilyen problèmàja?remèlem egy patch formàjàban kiadjàk a hiànyzò nyelveket,mert ez igy nem fer,70euro a game ès bocsi de nincs hozzà magyar felirat külföldön?!
Szerintem maga a koncepció jó, mert lehet nem 20 év, de a közeljövőben már lassan témának kell lennie. Viszont a kivitelezés ezeknél a játékoknál TÚLSÁGOSAN kötött, ami szerintem már megborítja a megfelelő szintű játék/videó arányát.
De utálom az ilyen játékokat, mint az a Beyond Two Souls, mert én a Fahrenheit-et szerettem nagyon meg a hasonlókat mint pl a Walking Dead meg a Life is Strange, csak ezek PS exclusive-ok és nem lesz alkalmam kijátszani őket, mert nem rendelkezem a konzollal xd.
Eddigi életem egyik legnagyobb videójáték élménye.
Mintha az egyik legjobb tv sorozatot nézném. Fantasztikus látványal, remek színészekkel, remekül megírt tőrténettel, izgalmas akció jelenetekkel. És még mondanivalója is van!
És mindezt úgy, hogy egy videójátékról beszélünk! És a story úgy változik, ahogyan döntünk közben!
Elképesztő!
Ez ezen generáció legminőségibb darabja számomra.
Szóval...
2038 és lesz barátnőm :D
XDD
XDDD
cserélhető "alkatrészekkel"... ":DDD
Igen. Ezekért a játékokért vettem PS4-et. És nem bántam meg! :D
Nemrég PC-re is megjelent... Viszont egy jópár ember panaszkodik az miatt, hogy rosszul van optimalizálva...
Én is :3
Telltale féle TWD széria, Life is Strange, Quantic Dream játékok, Until Dawn mind-mind olyan részei a videójáték iparnak melyek egyszeri és megismételhetetlen élményt adnak a játékosnak, másodjára nemlesz ugyanaz egyik sem, ennek ellenére az az első lebilincselő élmény örökre ottlesz mikor visszaemlékezünk ezért éri meg igazán ezekkel a játékokkal játszani, azért az egyszeri és megismételhetetlen élményért.
Ezek a játékok számomra olyanok, mint a bűvész mutatványok. Mikor először látod, akkor izgulsz, megdöbbensz és a végén elismerően tapsolsz. Aztán megnézed újra és újra, majd egy idő után rájössz a trükkre. Ilyenkor nyilván elvész a varázslat, amit az első alkalomkor éreztél, de engem ez sosem zavart. Lenyűgöz, hogy a készítő/bűvész mennyit dolgozott ezen és milyen ügyesen kivitelezte ezt az alkotást.
Én szeretem újra és újra végigjátszani ezeket a játékokat és nem zavart sose, hogy bizonyos választási lehetőségeknél kiderült, hogy teljesen mindegy mit is cselekszem. Ezek a játékok történetek ilyenek. Ha lesz PS4-em, akkor mindenképp beszerzem! :)
azért ebben a játékban meg a heavy rainben több a döntésfa egy bűvésztrükknél. nyilván az elején vannak változhatatlan kimenetelek, de a végére tényleg szerteágazó. a telltale összes játéka, na az a bűvésztrükk. pofátlan, és olcsó féle
@Szovi jön pc-re epic games store ba
Ez a jatek egyszeruen elkepeszto!Nincs mas szo erre.Koszonjuk a bemutatot!
0:47-nél a palinak komoly nyakproblémái vannak.. én ezzel orvoshoz fordulnék :D
GoodLike Elsőre fel sem tűnt :D
úgy látszik csak nekünk ütött szemet xd
0:41 nél is hogy bugol a feje 😂
Zoltán Tábori Igazából nem buggol, szándékosan csinálja azt, a játékban meg van magyarázva
Vince Muraközi jah izé megszállta a szellem vagy mi meg néztem a játékot :) a tűvárí -tól vagyis a TheVr tól :D
Ez a játék szerintem egyszerűen zseniális.
Simán kimerem jelenteni, hogy ez a valaha volt legizgalmasabb játék amivel játszottam. Pedig játszottam egy párral.
Egy idő után egyszerűen beszippantja az embert.
Hát gyerekek, ez a játék...Én most jutottam el odáig, hogy végigjátszottam és valami brutális élmény volt. Instant az egyik kedvencem lett. Csak halkan jegyzem meg, hogy mekkora ötlet már androidokra kényszeríteni a döntéshelyzeteket. Akik most végre szabadok, ugyanakkor ez felelősséggel jár, és minden döntésük hatással van a végeredményre. Imádom!
Zseniális játék.
(Pont mint a heavy rean volt)
10/10
10/10. Imádom ezt a játékot egyszerűen nem tudok mit mondani. Számtalan döntésünk van benne, a karakterek nagyon élethűek, a diológusok is jól rendezettek. Nagyon jól bemutatja, milyen a valóság. A nagyobb hatalmú, jelen esetben az ember, irányítja a tudatlant, vagyis az androidokat. Nagyon meghatott, főleg a Markus története. Végig izgultam az egészet. A North és Markus közötti kapcsolat nem annyira érintett meg, de Markus szavai, a Stratford Tower rész, a demostrációjuk nagyon megütött. Kara és Alice közötti kapcsolat viszont imádni való és aranyos. Hank és Connor, szintén. A történteket végig elképzeltem úgy, hogy mi lenne ha... És ezek történnének meg. Borzalmas, de egyben elképesztő. Nagyon remélem hogy csinálnak egy folytatást, vagy kapunk Dlc-ket, mint például olyan karakterek háttértörténete, akikre kevesebb screen timeot kaptak mint például Simon, Luther vagy esetleg Hank. Quantic Dream csodás munkát végzett. Mióta kijött imádom. Nagyon jól elmondtad miről szól és egyet is értek.
Hogy lehet az ilyen játékokat nem szeretni? XD A sztori, a SZTORIII a lényeg. Mint ha egy filmet néznél.
Nem mindenki a sztori miatt játszik játékot. Valakit mondjuk érdekel a játékmenet is, ami az ilyen típusú játékokban nem kifejezetten van, ahogy te is mondtat, mintha egy filmet néznél. Én például gyűlölöm ezeket. Inkább már egy jó film, vagy egy játék aminek van játékmenete, mint a Detroithoz hasonló játékok.
itt is két véglete van az embereknek, van a doom kitalálója akinek nem ugrik be a neve és tőle idézem: "egy videójátéknak annyira kell történet mint egy pornófilmnek" és aztán nézzünk meg egy átlagos embert aki imádja a telltale meg quantic dream játékokat. mint egy rohadt hosszú film aminek a kimenetele rajtad is múlik.
ami ezekben megvan a filmekben nincsen. klasszikus eset pl: engem a life is strangeben néhány választásom sokkal jobban megérintett és tartósan foglalkoztatott, mintha filmen megnéztem volna a sztorit és egy-két napig elszomorít. miért? mert én hoztam meg a döntést a saját megfontolásom miatt. szóval több ez mint film vagy sorozat nézés, emelett elismerem hogy jó az ha van rendes játékmenet.
ChizuAmori èn is szeretem ha jó a sztory de csak arról szóljon a game nem tudom ennyi erővel meg nèzek egy filmet ès abban nincs loading... De Nem azt mondom hogy szar a játèk
Egyetértek. Vagyis...majdnem. Én is akkor szeretem ezeket a sztoriorientált játékokat hogyha nagyon jó a történetszáluk. Néztem végigjátszást a Life is strange-ről. Utána meg a Detroitról. Akkor döbbentem rá hogy mennyire fontos hogy egy játéknál jó legyen a grafika! Értem én, a sztori is fontos, meg hogy a LIS-nek se rossz a grafikája, de sokkal szerethetőbb a játék hogyha jó a grafikája. Megaztán, vannak emberek akik nemszeretnek filmet nézni, viszont ők az online játékokat szeretik, vagy ezeket a GTA-ákat: vagyis teljesen más típusú játékokat ^^
Ez remekül sikerült! Kedvenc részem, hogy elmondtad miért és mit vársz el a játéktól!
Az ilyen játékok miatt bánom hogy még nincs ps4-em
Ilyenkor bánom hogy nem Ps4-et vettem.
Ne emiatt bánd..
Ilyenkor örülök hogy PS4-et vettem! 😍😃
Nem is kérdés,hogy mit kell-kellett...
Csereld le
Battle Time to 1 szo orulj anak hogy van valamid masnak meg az se adodik meg hogy xbox , ps e legyen
Ezért vettem meg a PS 4 et. Óriási dráma , elképesztő grafikával és színészekkel. Mintha a Humans sorozatot játszottam volna végig, nehéz és fájó döntésekkel. Végig etikusnak maradni , az életet szem előtt tartani, ezek miatt sok kegyetlenséget kell elviselni, hogy mindig kitarts az elveid mellett.
Ez a nyomozós sztori csak engem emlékeztet Asimov - Gyilkosság az Űrvárosban c. könyvére?
Ha az ember robotos történetet ír, piszok nehéz elkerülni, hogy hasonlítson a mester valamelyik művére :)
Nem csak téged, Anyádat is, mert ő is ezt mesélte nekem éjjel.
Amúgy van ehhez hasonló sorozat, a Humans. Csak ez első évadát láttam még akkor amikor megjelent, ha jól tudom elkaszálták 3 évad után. A játékkal játszva nekem rögtön az ugrott be.
A Fahrenheitet (Indigo Prophecy-t) imádtam, szerintem az egy többszöri végigjátszás során is végig élvezhető játék, de hogy miért xboxot vettem ps helyett, azt már végképp nem tudom magam sem megmagyarázni...
Róbert Horváth Forza horizon 3-4 :D
a Forza Motosport 6-ot nyúztam egy ideig, de azt is inkább elvesztegetett időnek érzem... a Witcher3 legalább ment rajta, szóval végül is nem bánkódom :)
Róbert Horváth én nemrég vettem meg pc-re a witchert, most járok ott ahol a báróval elmegyünk megmenteni a feleségét :D Eddig favorit
Balázs lennék a helyedben, mert a két kiegészítővel együtt még vagy 200 órányi hihetetlen játékélmény vár még rád... :)
Jobb a ps sokkal..
Az exkluzív játékok nagyon durvák.. 😉✌️
A westworld is hasonló ehhez
Valóban, csak a második évad olyan irányt vett, ami hatalmas űrt hagy maga után az M.I. iránt komolyabban érdeklődő, nem teljesen ostoba nézőkben.
Nekem a nagyon jó első évad után óriási csalódás a második és nagyon-nagyon vágytam egy sokkal jobban megírt, az M.I.-vel sokkal mélyebben foglalkozó történetre.
Nagy megnyugvás, hogy a Detroit (ezek szerint) képes megfelelni ezen elvárásomnak, bár PS exkluzív játékban még nem csalódtam sem történet, sem megvalósítás szempontjából.
Megyek is megvenni.
Bakker semmit nem hallottam róla megjelenés előtt.
Most viszont ki kell próbálnom, nagyon jól néz ki.
Én előbb játszottam végig a Detroit: become humant-t, mint a Beyond: two soulst. A Detroitnál azt vettem észre, hogy tényleg rengeteg útvonal van, meghalhatnak a karakterek, ha rosszul döntünk, egymástól teljesen különböző kimenetelek jöhetnek létre, és valljuk be, hogy ez nem csak elsőre játszva izgalmas. Imádtam az egészet, nekem benne van a Top 3 gameben. Ezzel szemben a Beyond: two souls összes végkimenetele hasonlít. A végén kb. 2 döntést kell meghoznunk csak, ami befolyásolja a végét, de ezek alig térnek el egymástól. Ennek ellenére nagyon tetszett az a játék is, imádtam a storyt. Szóval úgy gondolom, hogy a Detroit már egy sokkal magasabb szintet hoz, és a reflexeinket is durván megmozgatja. A Heavy Raint még nem játszottam ki, de megvettem, azt hallottam nagyon jó játék, szóval kíváncsian várom.
A Heavy Rain nagyon igényes játék, csak ajánlani tudom.
tökéletes bemutató, köszönjük
Tudom így 2 év után és számtalan végigjátszás feltöltésével már kezdi varázsát veszíteni. De én még csak most botlottam bele, mostanra lett olyan PC-nk amin fut ez a játék. Valamint a mondanivalója a tudat és a lélek kapcsolata.. a mesterséges intelligencia és a lélek kérdése na az nagyon erős. Én szeretnék ebből egy sorozatot amikor Hank és Conor egy új Detroitban nyomoz ahol az androidok és az emberek együtt élnek. az új társadalom ahogy a két intelligens érző faj kezd együtt élni..
Az ilyen nagyobb filmekről vagy játekokról Zolinak kéne videókat csinálni, legalábbis szerintem. Az elmúlt idő nagyobb filmjeit sem Zoli csinálta, és meg is látszik.
Nagy Zoli Szerintem így is elég fasza bemutató lett.
Nessaj-nál sikerült megnéznem a végigjátszást és szerintem nagyin jó játék csaj ajánlani tudom. Főként az a rengetek lezárás és a múltban még jelentéktelennek tűnő de később fontos eseményeket megváltoztató tárgyak és személyek. Hihetetlenül komplex. Nagyon érdekelnek az alternatív lezárások is. Főleg az hogy mi van akkor ha a menüben található androidnak a kérését elutasítjuk a játék végén miszerint szabad akar lenni és meg engedjük e neki ezt.
Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Detroit életem legjobb videójátéka.
Update: Sajnos átálltam a sötét oldalra, úgy LONG LIVE DDLC!
A bemutatótok alapján nekem a Humans című sorozat jutott eszembe, maikor azt ecseteltétek, hogy nincs hasonló film/sorozat a piacon. A sorozatban feszegetik az androidok öntudatra ébredésének kérdését. A társadalomra gyakorolt hatásukat, amikor egyre inkább kezdik kiszorítani a hús-vér embereket a munkaerőpiacról (igen még a bordélyházakból is). Szóval tudom ajánlani nektek is. Jelenleg fut a harmadik évad.
Érdekesen hangzik, rá fogok nézni. Köszi :)
De! Tíz éven belül volt olyan sorozat ami körbelyárta sőt ennél sokkal jobban foglalkozott a mesterséges rudattal, ez pedig a West World. Egyébként minden másban egyet értek. Csak ez az amiben muszály volt belekötni. Királyak vagytok. Hajrá!
Meg a helyesírásodba! ;-) *amibe muszáj
Szerintem az androidokkal való filozófiai kérdéseket a vallást és amit még említettél azért a westworld-ben nem szájbarágósan de kivesézték. Tetszett a videó :D de vártam ,hogy megemlítsd. (sorozatban nem a filmben)
Nagyon sokat merített a “én a robot” c. filmből. Nekem nagyon tetszik a játék.
Legjobb játék valaha 😍😭
Ez olyasmi mint az Until Dawn csak keverve az Én a Robottal
Inkább az Until Dawn olyan,mint a Quantic Dream játékok,de igen.
Jo volt koszi! Az meg mindig szi-fi, mert science fiction :-)
Én szeretem az ilyen játékokat, de pl. a The Walking Dead Season 2, amit imádtam, tényleg tele volt ilyen tökmindegy választásokkal. Pl. Luke akkor is meghal, ha otthagyod, és ha segítesz. az egészben annyit tudsz változtatni, hogy Jane-nel, vagy Kenny-vel leszel a játék végén. Emellett a D:BH sokkal több lehetőséget ad, éppen ezért úgy gondolom:.........................................
Hogy be kell szerezzek egy PS4-et
Most annyira táfüggtem a detroitra hogy 3 hónap alat 5 ször játszottam végig és 7 végigjátszást néztm meg xD
1.Jó lett nagyon! Így tovább!!😏
En iimádom😁😍❤❤❤
Szia! Van benne "Performance" vagy 4K választási lehetőség? Remek bemutató lett! Gratula! :)
Igen, van
"Megtaláljuk a játék határait"?
Nem mondanám. Szerintem ugyanúgy meg tud lepni a játék többszöri végigjátszás után is anélkül hogy veszítene az erejéből. A választható utak mennyiségét a játék úgyis megmutatja minden fejezet végén, a milyenségük pedig néha akár kikövetkeztethető is. Úgyhogy a játék határai eleve adottak, ez néha zavaró is, de egyáltalán nem annyira hogy elvegye az ember kedvét a játéktól. Személy szerint én ezt a történet"fát" csak a játék végére hagytam volna.
Még jó hogy a ps plus ingyen a deluxot
0:42 a csávó feje😂
Mivel nem jön ki se a days gone, se a Last of us 2 idén, szerintem könnyen az év ps4 játéka lett ez... :D
Patrik Kisgergely God of War nem kedveli ezt
Máté Török így járt :c xd
Én nem tudom én ezeket a "játékokat" inkább interakciós filmnek nevezném. Meg nem hiszem,hogy ez lesz az idei legjobb ps4 játék. Ott a GoW ami szerintem simán az év játéka díját befogja zsebelni,meg még hátra van a Spider-Man.
Bálint szerintem sokkal jobb ha egy játék el gondolkodtat, tudom hogy egyedül vagyok körülbelül ezzel, mert minden cod, bf bőven vissza hozza az árát azzal, hogy ugyanazt adják ki minden évbe 1x... Tudom a gow ba is van story nem is rossz, hosszú is, de ha egy hasonló játékot szeretnék játszani nekem egy egy rise of the tomb raider milliószor jobban tetszik. Én mindig az ilyen játékok miatt akartam ps4 et venni, hogy beyond two souls,Last of us, meg például ez is, és most lehet, mivel viszonylag olcsó lett a konzol, így venni fogok egyet, bár a kontrollert nehéz lesz megszokni... :D nem azt mondom, hogy a god of war rossz játék, sőt megértem miért olyan nagy az eladási arány, mert az is egy baszott erős konzol exclusive, de egy ilyen mély story engem ezerszer jobban szórakoztat, mégha tudom is, hogy lehetetlen, hogy ilyen fejlett androidok legyenek 20 év múlva, vagy lehet 200 év múlva, viszont az ilyen apróságok a játékban, hogy ki haltak a méhek, életet találtak a Szaturnusz holdjain nekem nagyon tetszik, mert imádom a sci-fit. Ráadásul a döntés lehetősége, mégha nem mindegyik befolyásolja a történetet jelentősen, de nagyon adja nekem... :D Ezekután már csak annyit nem értek ki vesz xbox ot... xD
1. A GoW meg a Tomb Raider nem hasonló játék az egyik egy hack and slash a másik meg egy kaland játék
2. A Beyond two souls meg a Last of us se sorolható egy kategóriába az egyik egy interaktív film a másik meg egy túlélő kaland játék
3. God of Warnak szerintem mély története van.
4. Nem lehetetlen,hogy legyenek ilyen robotok az elkövetkezendő 20 évben,csak nézd meg Sophiat.
5. Azért vesznek az emberek xbox-ot,mert egy jó konzol. Nem mindenkit érdekel az exclusive cím.
+1. Remélem nem veszed ezt kötekedésnek,csak leírtam az én véleményemet. :) Ja meg persze én is nagyon szeretem a Quantic Dream játékait.
Egy játék tesztelésénél / elemzésénél a videó felét miért a történet mesélés teszi ki? Egyrészt volt benne spoiler, ami elég zavaró.... Másrészt pedig teljesen felesleges ezzel kitölteni az időt egy tesztben.
Honnan a búbánatból veszed, hogy volt benne spoiler? Még nem is játszottál vele. Ma került forgalomba :)
Funfact, nincs benne spoiler.
Storyn kívül az ilyen játékokban nincs nagyon játékmenet amiről lehetne beszélni. Kis gyaloglás, megnyomsz néha pár gombot. Ezek a nyugati marha drága interaktív Visual Novellek.
Hát igen, az élményért egyszer végig tolod vagy nézed ahogy végigtolják, de ha valódi játékélményre vágysz, akkor kell valami egy igazán jó játékmechanikával.
Nekem nagyon furcsa, hogy valahogy mindenki elsiklott afölött, hogy gyakorlatilag ez egy Humans - sorozat koppintás... Persze, ezenkívül én nagyon szeretem ezt a játékot, mert az interaktivitásánál fogva más élményt nyújt, de ez - néhol már-már nagyon kínosan - nem csak hogy másolja, de még a színjáték és a körítés is ugyanaz. És itt idézném a mondatot: "szerintem, ha ez a játék sorozat, vagy film lett volna, már filmklasszikussá vált volna" - hát nem... nagyon nem.. :D
A Humans a legjobb sorozat ebben a témában, sőt az összes ilyen film ( AI, Én a robot, Exmachina) közül a legjobb, mert sikerül bemutatni minden reakciót , nézőpontot, érzelmet.
*Ennek kapcsán sokak kedvet kaphatnak olyan sorozatokhoz, mint a Humans vagy a Westworld. Mindkettőhöz van magyar szinkron. Bár az utóbbi kapcsán ez nem újság elvégre az népszerűbb sorozat.*
Szekeres Elektra Magyar szinkron? Ront a minőségen.
Miért kiemelt betűkkel kommenteltél?
Márk Kollár Mert kisebbsegi komplexusa van. Muszaj hogy valaki elolvassa az okossagait.
Márk Kollár mindig így ír...
a David xdd
Nekem UK ps storeról van és nincs magyar felirat. Én ki toltam már, beszélek angolul csak szólok nehogy valaki így járjon.
NikoN nagyon köszi, pont ezt akartam megtudni!
God of war most meg ez ... most sirhatnak akik xbox one t vettek
Gergo Simon sírnak is!
Főleg azok, akiknek mindkét konzolra fussa...na ilyet is hallottál már ugye vérpityu? :D Azért rohadt jók a Sony exkluzív multiplayerek is...ohh wait. :/
Weishaupt Adam most nyilván nem azokról beszélek akiknek mindkettő megvan... itt többek között gondolok az egyik kedves ismerősömre aki azt mondta hogy a ps4 szar és nem éri meg... szóval ez azoknak szól akik szidják a ps4 et... és a ps4 multiplayerek hát... na igen az már más tál tészta.
Weishaupt Adam killzone...szóval ja.
Világos, hülye trollok mindenhol vannak, ráadásul ők a leghangosabbak. ;)
Mindkét konzolt imádom, egy újabb és húzósabb PC upgrade helyett inkább mindkettőt megvettem, nagyon jó lépés volt.
Lance Henriksen ☺
Ez nagyon hasonlít a The walking dead-hoz imádom
Zsótér Ádám Hol....xDD
Nagyon jó látni, hogy még mindig jelennek meg magyarul játékok, ezért kíváncsi lennék hogyan sikerült a fordítás?
Attila Kurucz Összességében nem rossz,de vannak benne borzalmas részek. Pl. Hank hadnagy egyszer azt mondja,hogy "In English,please!",amire azt írták ki,hogy "magyarul,ha lehet". Értem,hogy nálunk ezt szokás mondani,de egy Amerikában játszódó játékban,egy amerikai ember szájából ez így rettentő idegennek hat. Csoda,hogy az "egyszer volt Budán kutyavásár" nem hangzott el benne. :D
Köszi a választ! :)
Azt sejtettem, hogy lesz valami hasonló hiba, de ha ezen kivül ami van hű a játék komoly hangvételéhez, akkor jár a taps a fordítóknak.
Attila Kurucz Az ilyen típusú hibákon kívül tényleg nincs rá panasz. Igaz,én felirat nélkül is boldogultam volna,de azért beállítottam kíváncsiságából és kimondottan élveztem így is.
Lance Henriksen
Az eleje tiszta "Én a robot" film.
Tehát az androidok miatt tömegesen cserélik le az emberi munkaerőt, világszerte. Akkor jó kemény munkanélküliség lehet amúgy a Detroit világában. Vagy a munkanélküliek nincsenek benne?
Dehogynem, ez az egyik fő konfliktus az emberek és androidok között. Az emberek tüntetéseket is szerveznek, hogy tiltsák be az androidokat, mondván elveszik az ő megélhetésüket. Gyakorlatilag minden szinten megjelenik ez a téma, ami hatalmas ellentéteket szül bizonyos szituációkban.
A történet szerint 35% a munkanélküliség az Egyesült Államokban, a fegyveres erők 2/3-a android az USA-ban és az Északi-sarki területek miatt vele szembenálló Oroszországban. Van a játékban egy jelenet, amiben mutatnak egy utcán kolduló hajléktalant, mellette a kartontáblán a felirat: "Egy android miatt vesztettem el a munkámat!"
Azért azt nem értettem, hogy egy drogfüggő munkanélkülinek, hogy lehet robotja? Ha ez egy drága dolog.
A játékban kiderül , hogy Tood ( lepukkant drogos) nem volt mindig szegény, valamint az androidok a tömeggyártásnak köszönhetően már elég olcsóak lettek. Egy autó árának a töredékébe kerülnek.
ez a játék életem egyik legfantasztikusabb, legmegrázóbb, legdrámaibb élménye volt. elképesztő hányféle végigjátszás van és nem csak a történet vezetés hanem a párbeszédek miatt is. Ez egy MESTERMŰ!
A hasonló játékoktól minden (én is) azt várja hogy markánsan eltérő történetszálak lesznek majd és szinte tényleg minden megtörténhet. Szerintem ilyen szinte soha nem lesz, max csak akkor ha valami mesterséges intelligencia generálja a sztorit is procedurálisan, de ez még nagyon sci fi mai szemmel. Egyszerűen kézzel nem éri meg nekik pl 100 órányi sztorit összerakni azért hogy valamiből 20 órát láss. (Inkább adják ki 3 részben ha ilyen sok a történet) Mert hiába játszod újra 5 ször, az nekik nem 5ször annyi bevétel. Szóval csinálnak inkább 30 órányi tartalmat és 20 órát játszod majd megpróbálod több körben kihozni a maradék 10-et és megkapod az apróbb változtatásokat, de annyira nem fog eltérni. Én azok közé tartozom aki szereti ezt az illúziót meghagyni inkább és lemondok az újrajátszásról, hogy ne látszódjon hol van foltozva a játék és a többit a fantáziámra bízom hogy tényleg bármi megtörténhetett volna.
A Detroitban a játék végére teljesen különválnak a történetszálak, csaxólok-
Igen a végére megoldható hogy szétszaladjanak a szálak, de ha lenne folytatás akkor problémába ütköznének mert már a kiindulási pont több lenne aztán vagy megint közös mederbe terelik vagy fejleszthetnek több különböző játékot :D Nyilván az első megoldás a megvalósítható, mint eddig sok RPG-nél történt, vagy majd a folytatás teljesen új sztorit kap. A szerteágazással akkor van baj ha a játék közepén történik mert hatványozódnak a befejezési lehetőségek, itt azonban mégis bevállalták a korai elágazást látszik a videóban is az a fa, meg az is hogy mennyire összeszűkült azért a végére, szóval sokszor különböző úton juthatunk el ugyanoda nem különböző úton teljesen máshová.
Mi az, hogy ugyanoda? Láttad te már, hány befejezése van a játéknak? xddd
Nem láttam, sajna csak ezt a videót és lehet hogy az az ágrajz ami 9:44-nél látható csak egy fejezetre vonatkozik és ezért csalóka, de ahogy nekem tűnik ha valami pl 3 felé ágazik el akkor abból nem lesz pl minden elágazásnál 2 féle döntés később szóval már 9 szál, hanem összefogja újra a kettőt egyé meg egy zsákutca pl.
+Arpad Palinkas
Hát, spoilerezni nem fogok de annyit elárulhatok, hogy rohadt jól ki vannak építve ezek a 'fák'.
A korai szakaszban többnyire irányítottan működik a játék, az első fontosabb döntések már megvoltak, de ezek egy ideig még nem 'köszönnek vissza'. A főbb események minenképp megtörténnek, de a végjátékra már kezdesz kihatással lenni. A második rész többnyire borzasztóan gyors, szökés, üldözés, szervezkedés az már van, a helyszínek folyamatosan váltakoznak, nagyon fontos lesz a karakterfejlődés, és egyre gyakrabban találkoznak a történetszálak egymással. A fák jóval kiterjedtebbek, megjelennek teljesen alternatív történetszálak, stb. A harmadik rész viszont... wow. Amíg azt meg nem néztem, nem is tudtam igazán, mit jelent az, hogy 'interaktív'. xddd Van vagy 50 (lehet, keveset mondok) különböző befejezés, némelyik a végjátékban közvetlen döntések alapján dől el, némelyik már a játék elején lévő alig észrevett döntéseidnek a követkeménye, kereszteződik minden, a 'flowchartok' már olyan kiterjettek, hogy jobb meg se nézni őket, mert összexarod magad... lenyűgöző ez a játék minden szempontból. Egyszer majd mindenképp meg kell nézned. xd
engem a játékidő érdekelne első végigjátszással,azt nemértem hogy hogyan maradhatott le
Én kb. 8-10 óra alatt toltam végig, de a végefelé már direkt nem időztem el túl sokat egy-egy helyszínen.
Engem a nyomózók közti kapcsolat inkább a Gotham sorozat Gordon és Harveyjára emlékeztet:D
ez kurva jo játék
A Humans című sorozat majdnem ugyanez. Pontosabban az eredeti verzió a Real Humans.
Egyetértek, a klisékkel önmagában semmi baj. Az üres klisék azok, amiket mellőzni kell. De ha egy klisét mélyes és új, eredeti stílusban aknáznak ki, kutyát nem érdekli majd, hogy klisé.
Nálam az év játéka lett!
Hááát ez annyira nem fiktiv, szerintem, ha egyszer ide eljutunk
László Kocsi áh a mesterséges intelligencia nem fog idáig eljutni. A virtuális valóság viszont...
katsudon 123 ha addig nem irtsa ki magát az emberiség simán
László Kocsi ja :D
Még nem játszottam a játékkal, szóval lehet meg van benne magyarázva, DE én a videót nézne nem értem, hogy az androidoknak minek raktak bele érzelmeket? Egy mesterséges intelligenciának miért nem elég az, ha aszerint működik ahogy megírták? Meg a mesterséges intelligencia akkor is egy kódsor lesz, szóval vascsővel bármikor agyonverhetem, mert az ő egész lénye, személyisége csak egy kódsor (vagy több) és bármikor újra lehet gyártani. Ott van a verekedés része. A csávó keze széttörne ha beleüt az andoid csajba, mert az fémből van (gondolom), az androidoknak meg mi a szarnak kéne idegrendszer? Simán egy ütéssel lenullázza a csávót, mert egy gép simán több erőt fejthet ki, + még ha fémből van az még rátesz egy lapáttal (nem kell beszarni a folytogatástól). Ezek a robotok amúgy nincsenek internetre kapcsolva? Nem lett volna egyszerűbb, ha a Kara automatikusan jelenti a rendőrségnek a családon belüli erőszakot? Ott van a 2 szeme, mint kamerák, bizonyíték is lenne, minek menekülni?
A videó ettől még jó, meg a játék sztorika is biztos jó, csak nem értem az ilyen alapvető dolgokat benne.
Ezekre mind van logikus magyarázat a játékban, és a pár válasz szépen végig is van vezetve.
Okés, köszi. De Kara, meg az összes android nem fémből van ott a "szintetikus bőr" vagy mi alatt? (mert ezesetben mindegy, hogy milyen érzései vannak, ha Józsi megüti, az neki fog jobban fájni)
Mivel műanyagnak csúfolják a gépeket, jó eséllyel műanyag a burkolatuk, de egészen biztosan valami könnyű anyag. Kara történetszála pl épp arról szól, hogy a tulajdonosa már nem először töri darabokra az androidot. Most is épp szervizből tér haza.
*fojtogatástól
az tudja valaki, hogy ez exkluzív játék? Pc megjelenés lehetséges esetleg?
Piccolo deGrande Ne reménykedj.Exkluzív
:( itt láttam elsőként ezt a címet bát a kara-s videó ismerős volt már egy ideje, reméltem hogy nem lesz csak egy konzolon mert ugye mekkora piacot buknának egy ilyen játékkal de ahogy mondod ez a stúdió megél a többire való átirat nélkül is nem is reménykedem, ez van, így jár akinek pc-je van. volt anno még 360 xboxom is de annyira untam hogy túladtam rajta. Erre mikor lemondok a konzolokról akkor sorra jönnek ki az érdekes címek és megfogó ötletek... xD ilyen a szerencsém.
Piccolo deGrande hát tudom. Ilyen az élet :/. De megemlíteném, hogy nagyon olcsón hozzá juthatsz egy ps4-hez.
Én csak bétával játszottam és szerintem is egy rohadt jó játék
210 FKL bétaaaaa??? Inkább demo
Bezzeg Pc-re ilyen nem jön ki :(( ajh
Helyette jön a nagyszerű CoD meg a BF Feminazi. XD. A jó játékok legtöbbször Konzolra jönnek, főleg PS4-re. Mondom ezt úgy hogy sajnos nincs PS4-em.
Igen nekem sincs és ez szomorú :( de nem is lesz mert én pc-hez vagyok szokva :/ de a ps mindig jobb
Mármint az ilyen játekok nagyot lendítenek rajta :)
Sokáig én is kizárólag PC-n játszottam. Tavaly vettem egy PS4-et és kissé tartottam tőle, hogy a sokévnyi egér/billentyűzetes játék után, hogy fog menni a kontrolleres irányítás, de borzasztó hamar bele lehet szokni. Szóval ez semmiképp ne tartson vissza :)
Egy olyan játék amit meg sem érdemes venni, mert megnézed twitchen/yt-n és ugyan azt megkapod vagy megveszed és játszod úgy 10 órát és utána az életbe nem nyúlsz hozzá?
God of War ugyan ez aktuális játékmenettel.
Hagyjuk ezt a PS-en jobbak a játékok, mivel eléggé relatív az egész, na meg pont egy olyan játéknál hozod fel ezt ami játékként egy rakás szar.
1:13 ez pontosan melyik játék ?
Előre is köszönöm a segítséget !
Beyond two souls, ha jól tudom ^^
A legnagyobb játék főleg Alice és Kara karakter
A q.d. játékai szerintem még mindig csak azoknak való, akik szeretik a qt elemeket, sőt mi több, ezek a kedvencei. Én továbbra is inkább csak interaktív filmeknek nevezném ezeket, és nem hiszem hogy bármi veszteség érné az embert, ha az egészet egyszerűen csak megnézi videón. Így a történetet megkapja, de az idétlen gombnyomogatást nem.
Más. Az emberiség szerintem soha nem fog olyan gépeket alkotni, amiknél a minimális esélye is megvan annak, hogy elveszthetjük a kontrollt felettük. Túlságosan is félnénk ettől ahhoz, hogy - amennyiben sikerülne megalkotni - bárki is nyugodt szívvel bízza rá akár az aranyhalait, nem hogy még a gyermekeit.
A másik a "robot vajon válhat -e emberré" kérdéskör. Biztos vagyok benne, hogy ma is létezik az a nagyon kultúrbalos, nagyon liberális réteg, aki egy kávéfőzőnek is emberi jogokat követelne, de természetesen egy gép mindenképpen gép marad. Nem kezdhet el "érezni", de még ha valamilyen módon megpróbálnák belemagyarázni hogy mégis, akkor sem hiszem hogy több joga kellene hogy legyen, mint a mosógépemnek, ergo semmi. Ha én írok egy programot, az pontosan azt fogja tenni, amit én akarok. Úgy ahogy én akarom, akkor amikor én akarom. Ha ebbe teszünk véletszerűen felbukkanó elemeket, attól még mindig nem lesz élő. Egy házi android esetében pl lehet véletlenszerű az, hogy próbáljon meg emberi(nek ható) beszélgetést folytatni a tulajdonossal, hogy az kevésbé érezze magát magányosnak. Ha érzelmeket mutatna, akkor sem azért volna mert vannak neki, hanem mert így írták meg. Pl ha valaki egy igazi r**ancot rendel, akkor kaphat olyat. Ha pedig gondoskodó anyukát, akkor pedig olyat. A videóban nem tetszett hogy szegregációt emlegettél, holott erről szó sem lehet ha egyszer gépekről beszélünk. A mosógépem sem azért nem jön velem sehova mert szegregáció áldozata, hanem azért mert egy mosógép.
Ettől még szeretem az asimov regényeket is mert szórakoztatóak, de nem veszem őket komolyan.
Kicsit túlságosan belementem a témába... csak annyit akartam mondani, hogy a qt -re felépített játék, az semmiképp sem játék, mert nem igazán kell vele játszani. Jöhetnek a kövek érte, de ez a véleményem. Kevés olyan játékot tudnék mondani, ahol a qd játékainál kevesebb interakcióval lehetne "játszani".
Csao egyet értek veled lényegében nézve ezt leszögezném még most
De pl figyelmedbe ajánlanám azt hogy kicsit kisarkítottad ezt a dolgot egy AI program nem az amit irtál nem véletlen szerűen vannak benne a dolgok hanem szó szerint tanulja őket
egyszerű példa: az okos telefonokban már van olyan AI ami nézi mikor kapcsolod ki mobilod képernyőjét hosszabb időre este és többszöri felmérés után magától fogja azt alvó üzemmódba tenni hogy ne zavarjon téged gondolok itt arra hogy nem ad ki hangot ha üzenetet kapsz akkor frissít mert így nem zavar stb
komolyabb példa a google új progija ami nyelvtani összefüggéseket figyel meg hogy instrukciókat tudjon adni hogyan használhatnád helyesen a szavakat az egész mondatot nézve fordítani is könnyebben fordít egymás utáni szavakat mondattá és ezeket megfigyelés alapján lényegében meg tanulja senki nem irja meg neki hogy kell hanem több milliónyi emberi séma alapján megtanulja hogyan is legyen
persze ezek még mindig kezdetleges dolgok csak annyit szeretnék mondani neked ezzel hogy akár a jövőben egy emberi android szerinted nem lehetséges hogy magától tanuljon dolgokat a többi ember megfigyelésével ?
és ha feltételezzük hogy igen akkor végülis már nagyon közel állunk ehhez az erkölcsi határhoz hogy ki mondja meg hogy egy bár szerkezet de önállóan dönteni tudó "dolog" nak semmilyen nem is tudom joga legyen ? vagy majd ki találják milye az okosabbak :D de remélem érted mit akarok ezzel mondani
szóval ez azért nem olyan egyszerű mint aminek elsőre kinéz
Én nem azt állítom hogy tanulni képes gépeket ne lehetne alkotni. Természetesen lehet. Annó a 70 -es években is kísérleteztek már vele, a kezdeti lisp nyelvek jóformán ezért születtek. De a "tanuló gép" az nem egyelő az "érző géppel". De ha valamiért el is fogadnánk annak, akkor sem keverendő össze egy emberrel. Bár az imént azt is kihangsúlyoztam, hogy a liberalizmus ki tud magából termelni beteg gondolatokat ma is, így nem lepne meg ha egy emberinek ható beszélgetés után máris emberként akarnák kezelni a robotokat is.
Egyébként a gépi tanulás ugyanúgy séma alapú, ahogy mondtam. A mobiltelefonos példa pl úgy működik, hogy egyszerűen logolja hogy mit csinálsz, és ebből egyszerűen le lehet statisztikázni, hogy mikor szoktad kikapcsolni a telefont. Ha tudnád hogy a google mi mindent statisztikázik rólad egyébként is... Lehet hogy meglepődnél... :)
Statisztikai alapon nagyon sokmindent meg lehet oldani. A nyelvi tanulás is ehhez hasonlatos. Korábban is meg tudnák volna valósítani a nyelvi elemek megfigyelése alapján működő gépi tanulást hiszen a szavak használatát éppen abból "tanulja meg", hogy bizonyos számú mintából megfigyeli azt, előre meghatározott szempontok alapján. Csak hogy korábban ehhez hiányzott két nagyon fontos dolog. Az első, a gépek teljesítménye. A google -nek ma rendelkezésére áll akkora számítási kapacitás, ami ehhez kell. A másik pedig a megfelelő mennyiségű minta. Az internet ezt is megoldotta. A cég indulása óta adatelemzéssel foglalkozik, mert a netes keresésnek is ez az alapja, szóval pont ők azok, akiktől a leghamarabb vár az ember ilyen eredményeket. Nem véletlen hogy az önvezető autókkal is az elsőközött foglalkoztak. De most hogy ezt írom, eszembe jutott hogy milyen remek példa is az autó. Nézd meg mi történik monstanában. Egészen jó önvezető masinák vannak, de elég volt hozzá pár nagyon szerencsétlen baleset, hogy az emberek tartani kezdjenek tőle. Képzeld el mi lenne ha androidokról lenne szó. Meghalna egy, azaz egyetlen darab ember egy meghibásodás miatt, és a házi droidok üzletág azonnal véget is érne. Az biztos hogy gyári munkásnak nagyon hamar csak robotokat fognak alkalmazni, mert a monoton, lélegromboló melókat a gépek tudják a legjobban elvégezni, és általában a legolcsóbban is. Ez már ma is így van, akár észrevesszük, akár nem. De ezek nem "gép józsik", meg "gép marikák" leginkább, mert felesleges lenne hogy azok legyenek, inkább speciális kialakítású robotok. Ez viszont nem egyelő az androidokkal.
De tegyük fel hogy valaki képes lesz nagyon emberi droidot készíteni, ami képes imitálni egy megfelelő szintű emberi szellemet is. Tehát az átlagember számára nagyon nehezen volna felfedezhető hogy nem ember, hanem gép. Szerintem esélytelen hogy valaki valaha ilyet akarjon gyártani, de tegyük fel. Mégis miért kellene jogokat biztosítani a gépnek? Hiszen továbbra is csak gép, előre meghatározott algoritmusokkal, amit arra készítünk, hogy dolgozzon nekünk, dolgozzon helyettünk. Miért akarnánk embert faragni belőle? Mi lenne ennek az értelme? Én tervezem, én gyártom. Olyan mint egy autó, mint egy okostelefon, mint egy tv. A tv -dnek sem akarsz jogokat biztosítani. Ha beszélne neked sem akarnál neki jogokat biztosítani. Akkor miért akarnál egy humanoid külsejűre gyártott gépnek jogokat biztosítani... Beteg gondolat.
teljesen igazad van nem lesz semmi világ :D de én simán kinézem ezeket a dolgokat a jövőből
ami a tanulásokat illeti pont ahogy mondod de az ember is pont így így tanul :D sokszor néz vagy csinál valamit ez kb teljesen ugyanaz plusz nagyon sok kutatás van már arról hogy végülis az ember is egyfajta elektromossággal működik :D nah mind1 majd elválik mi lesz :D
igazából szerintem a felelősség az amit egy gép nem tudom hogyan tudna elsajátítani meg a morális dolgok bár ki tudja lehet ha lepörgeti hogy ha ezt megteszem akk az nekem rossz mert ledarálnak és ezért nem teszem meg az kb már majdnem ez :D
mivel az emberek is nagyon sok mindent azért nem tesznek meg mert félnek a következménytől
amúgy egyébként kíváncsi vagyok a jövőre szédületes tempóval halad a dolog ja és vissza kanyarodva a példádra jut eszembe az önvezető kocsiknak is volt halálos kimenetelű balesete és megy tovább az egész de ha belegondolsz szinte minden nagyobb fejlődésnek vannak halálos kimenetelű balesetei kezdetleges repülők gyógyszerek stb szinte bármi :D
@@attilaprk8027 Azt kell, hogy mondjam, hogy, ha egy gép képes lenne sikerrel teljesíteni a Turing-tesztet, és beilleszkedni, úgy viselkedni, tanulni és érzelmeket szimulálni, akkor igenis embernek tekinthető.
És ne jöjjön senki a reprodukcióval, sokan gíerek ellenesek, mégis embernek tekintjük őket.
Ex machina, A nő, Blade Runner... De mi van a Westworldel???
Nem te vagy az első, aki hiányolja Westworld-öt. Nyilván sokmindent meg lehet említeni a témában, de annak sincs értelme, ha a fél videó felsorolás. A Westworld egy nagyon nagy potenciállal rendelkező sorozat, de eddig még közel sem aknázta ki mindazt, ami benne rejlik. A másik nagy gondom, hogy a fentebb említett filmekkel ellentétben a Westworld egy pillanatra se tudott megérinteni érzelmileg. A Detroit erre is képes.
Lehet akármilyen jó a történet, ha egy játéknak ennyire bugyta a játékmechanikája = kb nincs is, mert a QTE nem nevezhető mechanikának, nálam no go. Legalább egy alap külső nézetes tradicionális RPG jellege legyen már, vagy pedig csináljanak egy teltale-hez hasonló point and klick játékot. BTW a nyomozós nyomösszerakós stb megoldást már sok éve több más játék is sikeresen alkalmazta. Semmi újdonság nincs benne.
Robert Schäffer a point and click jatekokat se neveznem annyira jo mechanikanak. Meg en az ilyesmit kulon kategoriaba sorolnam. Nyilvan ha nagyobb jatekmenetbeli szabadsagot kapnank nem lenne ennyire feszes a tortenet, vagy nem agazna ennyire szet a tortenet.
Meg benne van, hogy technikai korlatok miatt van szukseg ilyen megoldasokra.
Talan a kovi jatekuk vagy egy masik fejleszto brigad ossze hozza a jo jatekelmenyt es az ilyen szetagazo tortenetet.
Ahogy leírtad az elejét,akárhogy is tiltakozom engem ez egy az egyben a Plastic Memories c. animére emlékeztet!
Kis ismertető:
Történetünk a nem túl távoli jövőben játszódik, Japánban. A technológia adta lehetőségekkel élve egy cég olyan androidokat, vagy ahogy a történetben hívják őket, Giftiákat készít, melyeknek saját személyiségük van és külsőre nem is lehet őket megkülönböztetni az emberektől. Ugyan úgy beszélnek, mozognak, esznek, nevetnek és szomorkodnak.
Ebben a világban azok számára, akik szükségét érzik, vásárolhatnak maguk mellé egy ilyen Giftiát, aki persze a legtöbb esetben családtaggá válik. Gyermek, testvér, szülő vagy akár testőr. A családdal együtt élik az életüket és komoly érzelmek alakulnak ki ember és gép között. Azonban ezeknek a Giftiáknak van egy időkorlátjuk, amíg működni képesek a meglévő személyiségükkel. Ha ez az idő lejár, akkor minden emlékét elveszti és csak egy magatehetetlen test marad. Jó esetben...
Azért, hogy ne történhessen semmi gond, a cég úgynevezett "Végső Szolgálat" irodákat nyitott szerte a világban, ahol az ott dolgozóknak az a feladatuk, hogy az élettartam lejárta előtt deaktiválják a Giftiát és békében búcsúztassák el családjától. Vannak, akik azonban olyan erős érzelmeket táplálnak a Giftiájuk iránt, hogy inkább elmenekülnek, kockáztatva ezzel maguk és mások testi épségét is.
Ne haragudj, no offense, de a Detroit: Become Human és a Plastic Memories között azon kívül hogy science fiction mind a kettő, sok hasonlóság nincs.
gondolom esélytelen PC-n keresni :(
Már nem! Az idén megjelenik PC-re is! :-)
Vajon mikor adják majd ki PC-re, 2-3 év múlva, vagy ne is reménykedjek?
Hát a helyedben nem igazán reménykednék, a Fahrenheit óta egy játéka sem jött ki PC-re a fejlesztőcsapatnak.
De kár.
Köszönöm a választ.
Vegyél egy használt ps4et.
Inkább PC-m fejlesztésére gyűjtök továbbra is. 1-2 Konzol exluziv játék miatt nem mondok le a PC általi szélesebb potenciálokról.
Viktor Bacher ki mondta, hogy mondjál le róla?
#bestgame
Van ehhez hasonló játék pcre is?
Milyen szempontból hasonlót keresel? Ha a robotos téma érdekel, talán még a Binary Domain-t érdemes megnézni. Ha viszont a döntéshelyzeteken alapuló kalandjátékok érdekelnek, akkor a Fahrenheitet és a Life is Strange-et mindenképp érdemes kipróbálni.
a döntéshelyzeteken alapuló kalandjátékokra gondoltam :) Köszönöm :)
Telltale melyik művére gondolsz ami ilyen döntéshelyzeteken alapuló kalandjáték ? :)
Egyébként a butterfly effect gameket is keresnék pcre de eddig nemnagyon találtam értelmeset.
Nyilván ha megkérdi, hogy van e ehhez hasonló játék, akkor a játékmenet érdekli.... logika. Ott a Heavy Rain pl, Beyond: Two Souls
Blade runner feeling
A humans cimu sorozat is elkepeszto,azt is erdemes megnezni,ugyanez a tema.
Uhm, Mass effect? West world?
Hmmm... Én nem tudom mi az a quantic dream
De ez jónak tûnik :)
Kár hogy ps exclusive :/
1:27-nél mi a játék neve?
Ps4 exclusive ugye?
Tibor Gonda Jah
Az ev jateka 2018 bol nalam.
Ausztriàban vettem meg a gamet,ès nincs hozzà magyar felirat.Nem vagyok ezzel egyedül ahogy làttam...màsnak is volt ilyen problèmàja?remèlem egy patch formàjàban kiadjàk a hiànyzò nyelveket,mert ez igy nem fer,70euro a game ès bocsi de nincs hozzà magyar felirat külföldön?!
Gondolom ott németül beszélnek.
A westword is erről szól kb
00:42 hivjatok neki orvost xd
Westworld ?!
1:13 Mi a játék neve?
Szerintem maga a koncepció jó, mert lehet nem 20 év, de a közeljövőben már lassan témának kell lennie. Viszont a kivitelezés ezeknél a játékoknál TÚLSÁGOSAN kötött, ami szerintem már megborítja a megfelelő szintű játék/videó arányát.
westworld!
28 f@#king stab wounds!
De utálom az ilyen játékokat, mint az a Beyond Two Souls, mert én a Fahrenheit-et szerettem nagyon meg a hasonlókat mint pl a Walking Dead meg a Life is Strange, csak ezek PS exclusive-ok és nem lesz alkalmam kijátszani őket, mert nem rendelkezem a konzollal xd.
valamelyik filmre nagyon hajaz ez a jatek a robotokkal meg hogy a nyomozo nem szereti oket
2018 ev jatela sztem
Na azért azt erősen kétlem hogy jobban bemutatja az android témát mint a szárnyas fejvadász (dacára annak hogy szeretem a quantic játékokat)
Ebből a történetből lehet hogy egy filmet kellet volna inkább csinálni.
Az jó lenne.
Ez van xboxra
Nincs.
Nagyon érdekes játék
Nem szoktak annyira érdekelni amit ennyiien játszanak egyszerre de ez nagyon bejön kár hogy xbox 360-am van és nem xbox one-m :(
HUNGARIAN WARRIOR Ez ps exklúzív
kár, hogy ps4 exklúzív.