A TANÚ Új előzetes
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 16 ก.ค. 2024
- A TANÚ Új előzetes
A tanú eredeti, cenzúrázatlan változatát vetítik a cannes-i filmfesztiválon
Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem és Fábri Zoltán Körhinta című alkotásait követően idén már negyedik alkalommal válogatott be a Magyar Nemzeti Filmalap által restaurált magyar filmklasszikust a cannes-i filmfesztivál „Cannes Classics” című hivatalos programja.
Bacsó Péter 1969-ben forgatott A tanú című filmjével, a magyar rendszerváltás után 30 évvel egy olyan film kerülhet vetítésre, amely a l..váltott szocialista diktatúra szimbólumává vált. Az elkészítése után tíz évre dobozba zárt alkotást 1981-ben vetítették először Cannes-ban, és ezután 32 országban mutatták be.
A forgatás és a sorozatos leállítások, az egyes jelenetek kivágatása és a hozzáforgatások - hatalom és művészet jellegzetes egyezkedése volt a hatvanas évek végén.
A fennmaradt egyetlen cenzúrázatlan korabeli kópia alapján, a digitális technika segítségével most lehetővé vált az eredeti változat rekonstrukciója. A kivágott részeket - amelyek közül többnek az eredeti negatívja a Mafilm raktárából került elő hosszú kutatómunka során - a Filmlabor hiánytalanul be tudta illeszteni filmbe, és „hozzáfényelni” a mindenki által ismert verzió restaurált anyagához. Ennek köszönhetően most kiváló minőségben lesz látható a cenzúrázatlan változat.
Bacsó Péter: A tanú
Az eredeti verzióban, melynek Cannes-ban lesz a világpremierje, látható a Rajk Lászlóra utaló sötétzárka-jelenet, s az a beszélgetés is bővebb, ahol az egyház ezeréves stabilitását állítják szembe az éppen csak megszületett kommunista rendszerrel. Ebben a változatban nem szerepelt a forgalmazott változatot záró, több évvel később játszódó villamosjelenet, amelyet a rendező a cenzúra utasítására illesztett a film végére 1969-ben.
A film teljeskörű, 4K felbontású restaurálása a Filmalap igazgatóságaiként működő Filmarchívum és Filmlabor közös munkája, 30 szakember részvétel..vel és a Magyar Operatőrök Társasága közreműködésével valósult meg.
A Filmalap kezdeményezéseként 2017-ben indított hosszútávú filmfelújítási programnak köszönhetően évente 25-30 magyar klasszikus film teljeskörű restaurálása készül el.
#atanú
Ne maradj le a videóinkról, iratkozz fel csatornánkra:
th-cam.com/users/NemzetiFilm...
Lájkolj és kövess minket Facebookon:
/ nemzetifilmintézet
Kövess minket az Instagramon:
/ nemzetifilmintezet
Látogass el weboldalunkra: nfi.hu
Lejátszási listáink:
BKFM: • BKFM 2019 - Szabadtéri...
Így készült- Forgatáson jártunk: • A MÁS LIGA forgatásán ...
Inkubátor program : • Inkubátor Program
Trailers: • Trailers (with English...
Előzetesek: • Előzetesek
Reakciók: • Reakciók
Filmes szakmáról röviden: • Filmes szakmáról röviden
Események: • Események
Fast Forward Program - Előadások & mesterkurzusok • Fast Forward Program -...
#nemzetifilmintézet - ภาพยนตร์และแอนิเมชัน
azt mondjatok, honnan lehet rendelni vagy online megvenni,
take my money & shut up =D
Mikor láthatjuk?
A feliratokon a térköz a sorok között...elvtársak, az hová lett?
Az új jeleneteket nem a napokban forgatták?
De igen! És Bangóné az új főszereplő.
de
Ebben mi az "új"? Eddig is ezt a verziót láttam vagy 100x.
ez csak egy előzetes....
Olvasd el a videó leírását