Ezeknek a gyerekeknek két apjuk van, és pont

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 8 ม.ค. 2025

ความคิดเห็น • 793

  • @JózsefKatona-w5o
    @JózsefKatona-w5o 10 หลายเดือนก่อน +1460

    12 évig éltem állami gondozásban. A videó közben megkönnyeztem. Bárcsak nekünk is ez adatott volna meg testvéremmel. Az az ember, aki azt mondja, hogy jobb lett volna, ha az állam neveli a két picit, nézzen a tükörbe és gondolkodjon el, hogy netán, ha vele történik valami, és a saját gyermekét senki, de senki nem akarná a családból, kinek adná: Egy meleg párnak, aki szeretetben felneveli a gyermeket, vagy az államnak, ahol lelki nyomorulttá teszik az embert. Hat éves voltam, amikor nevelö családhoz kerültünk, hangsúlyozom 18 éves koromig ott voltam velük, tehát más nevelö család nem nevelt minket. De egyáltalán nem tekintettek sajátjuknak. 18 éves koromat betöltöttem, majd 3 hónap múlva érettségiztem, ahogy meg lett az érettségi ki lettem téve az utcára. Addig kellettünk, amíg pénzt kaptak utánunk. 3 év múlva testvérem is betöltötte és ugyanúgy ki lett téve két szatyorral az utcára. Én mentem érte, hónapokig együtt éltünk egy albérletben. Rengeteg lelki sebet szereztem náluk, rengeteget bántottak, tudnák mesélni. Ha valakit érdekel, hogy miért nem lett jelezve a gyámnak: egyszer szóltunk, nem hittek nekünk, kaptunk utána böven, hogy utána ne legyen merszünk szólni. Ma is, lassan 10 éve is ennek a levét iszom, hiába van családom. Nagyon-nagyon ritka, ha egy államigondozott, aki nem örökbefogadott gyermek, azt mondhatja pl. 25 éves korára, hogy nem szerzett lelki traumákat. Nem arról van szó, édes gyermekkel is bánhatnak a saját szülei úgy, hogy lelkirokkant lesz, de egy államigondozott gyermek, akit nem fogadtak örökbe nem a nulláról, hanem a mínusz 50-röl indul. Egy szó, mint száz: én elfogadnám öket apukáimnak!!!!!

    • @Aurorawanderwall9224
      @Aurorawanderwall9224 10 หลายเดือนก่อน +92

      Borzasztó volt olvasni a soraidat. Nagyon sajnàlom,megérdemeltétek volna a szeretõ otthon. Remélem egyszer sikül tùljutnod a lelki traumákon! Mindig azt mondom,ha az embernek nem adatott meg a csalàd,majd õ teremt egyet magának!

    • @maximacloaca4590
      @maximacloaca4590 10 หลายเดือนก่อน +1

      Csodálatos! Szívszorító! Elmorzsoltam egy könnyet. Hogy hol tart a technika! A ChatGPT pár másodperc alatt ilyen megható mesét dob össze.

    • @JózsefKatona-w5o
      @JózsefKatona-w5o 10 หลายเดือนก่อน

      Hehehe, bárcsak mese lenne. Szomorú, hogy a történetem eléggé lebutított verzióját írtam le, és azt gondolod, hogy ez egy AI müve.... @@maximacloaca4590

    • @maximacloaca4590
      @maximacloaca4590 10 หลายเดือนก่อน

      @@JózsefKatona-w5o Ismerek valódi állami gondozásban felnőtt embereket. Sőt beszélgetni is szoktam velük. Ha valamitől menekülnek, ha valamit visszataszítónak tartanak,, akkor ez az. Ugyanis az állami gondozott intézetekben igen nagy az egymás közötti erőszak és a meleg szexuális zaklatás. Ez a legnagyobb megalázás számukra, amitől bármi áron meg kell védeniük magukat. Nincs olyan aki szívesen kerülne ilyen közegbe, kivéve ha már behódolt az erőszaknak.

    • @madafaka77
      @madafaka77 10 หลายเดือนก่อน +10

  • @deshockchepp4945
    @deshockchepp4945 10 หลายเดือนก่อน +169

    Nagyon jó, hogy ezt láthattam! Totál felszabadító, a jóság, emberség értelemében. Én hetero vagyok, és azt hiszem nekem is segít, hogy hallhattam ezeket a mondatokat, beleláthattam abba, amit csak vak feltételezések alapján volt esély elképzelni.
    Azt is jó megtudni ebből a videóból, hogy elfogadásban van részük, a harmóniájukat nem bántják kívülről -amit egyébként nem gondoltam volna.
    Szép család. Köszönjük, szerintem sokan még rajtam kívül is.

    • @agneskatona7988
      @agneskatona7988 10 หลายเดือนก่อน

      😂😂😂

    • @agneskatona7988
      @agneskatona7988 10 หลายเดือนก่อน

      Az ember neme normális ember számára soha nem volt és soha nem lesz kétséges. Tökmindegy, mit ÉRZEL, ha egyszer a konkrét, LÁTHATÓ TÉNYEK (testrészek) mást mondanak. Minden más csak a - naiv és csúnyán átvert - emberek fantáziájában és vágyálmaiban létezik. De attól, hogy vágysz valamire, vagy hiszel valamiben, az attól még NEM válik valósággá. Ez az egész csak egy mesterségesen szított és politikai célokat szolgáló divat, ami pár éven belül magától kifullad - amint az emberek erre is ráunnak. (Kivéve természetesen azokat, akik valamilyen gyermekkori szexuális trauma miatt lettek buzik, leszbik, vagy hasonlóak. Náluk hosszabb gyógyulás szükséges.)
      Megismétlem: nem az számít, hogy te minek SZERETNÉD érezni magad, hanem csak és kizárólag a puszta tények. Hogy mi van a két lábad között. Ennyi. Még egy óvodás is megérti. (De természetesen ha alávetik őket a transzik a "felvilágosításnak" csúfolt agymosásnak, akkor lehet, hogy szerencsétlenek már ilyen zsenge korban tönkremennek - hiszen a gyerekek abszolút befolyásolhatóak.)
      Hálát adok az én ISTENEMNEK, a menny és a föld EGYETLEN URÁNAK, hogy ezt az agymosást megakadályozza. Kiragadja a kicsiket a genderlobbi karmaiból.

  •  10 หลายเดือนก่อน +178

    Bátrak vagytok, és örülök neki, hogy bátrak vagytok. Gratulálok. A szeretet sokkal fontosabb mint vadidegen emberek véleménye. Éljétek az életeteket továbbra is szeretetben. Üdvözlet egy nyuggertől.

    • @agneskatona7988
      @agneskatona7988 10 หลายเดือนก่อน +3

      Az ember neme normális ember számára soha nem volt és soha nem lesz kétséges. Tökmindegy, mit ÉRZEL, ha egyszer a konkrét, LÁTHATÓ TÉNYEK (testrészek) mást mondanak. Minden más csak a - naiv és csúnyán átvert - emberek fantáziájában és vágyálmaiban létezik. De attól, hogy vágysz valamire, vagy hiszel valamiben, az attól még NEM válik valósággá. Ez az egész csak egy mesterségesen szított és politikai célokat szolgáló divat, ami pár éven belül magától kifullad - amint az emberek erre is ráunnak. (Kivéve természetesen azokat, akik valamilyen gyermekkori szexuális trauma miatt lettek buzik, leszbik, vagy hasonlóak. Náluk hosszabb gyógyulás szükséges.)
      Megismétlem: nem az számít, hogy te minek SZERETNÉD érezni magad, hanem csak és kizárólag a puszta tények. Hogy mi van a két lábad között. Ennyi. Még egy óvodás is megérti. (De természetesen ha alávetik őket a transzik a "felvilágosításnak" csúfolt agymosásnak, akkor lehet, hogy szerencsétlenek már ilyen zsenge korban tönkremennek - hiszen a gyerekek abszolút befolyásolhatóak.)
      Hálát adok az én ISTENEMNEK, a menny és a föld EGYETLEN URÁNAK, hogy ezt az agymosást megakadályozza. Kiragadja a kicsiket a genderlobbi karmaiból.

    • @HusosBurek
      @HusosBurek 10 หลายเดือนก่อน

      húde bátrak egy olyan világban, ahol már nem készülhet film kötelező ratyi nélkül

  • @MyNyami
    @MyNyami 10 หลายเดือนก่อน +106

    Nézd kati! Szülők, akiknek tényleg fontos a gyerek, nem csak használják őket.
    Sok boldogságot apukák❤

  • @12szaboga
    @12szaboga 10 หลายเดือนก่อน +287

    Először is.
    Nekem több meleg férfi barátom van. Én heteroszexuális vagyok. Sosem értettem ezt a meleg üldözést. Számomra szűklátókörűséget sugall. Annyi rossz van ebben a világban és mi még ellenségnek állítjuk be a melegeket is, akik ugyanolyan emberek, mint bárki. Unintelligens hozzáállás szerintem.
    Egyszer egy barátommal beszélgettem erről, aki ezt mondta: képzeld el, hogy éveken át undorodtam magamtól, egyszerűen nem akartam elfogadni. Azon gondolkoztam, hogy megölöm magam. A barátaim és a családom támogatásával sikerült elfogadni a helyzetemet, de utána is úgy gondoltam, hogy sosem fogok párt találni egyszerűen nem tudtam elképzelni, féltem. Mire elfogadtam magam, az életemet, az ország ahol mindezt elértem a magamfajtát ellenségnek kiáltotta ki. Ha megnézem a híradót azt hallom, hogy abnormális, beteg ember vagyok. Hogy én gyerekeknek ártok azzal amilyen vagyok. Dehát én soha senkit nem bántottam. Én csak élni próbáltam az életemet és a legkevesebb vizet zavarni.
    Továbbá:
    Én a videón két normális, egészséges, felnőtt férfit látok stabil egzisztenciával. Nekik ne legyen gyerekük? Ők ne fogadhassanak örökbe? Miért? Mert egyszer egyszer meg kell majd magyarázniuk, hogy két apukájuk van? Én csonka családban nőttem fel. Borzasztó volt a válás, borzasztó volt látni hogy az egyik szülő kilép az életemből akit addig imádtam, elhagy. Biztosan ez gyerekként látható és érezhető volt rajtam. Biztosan tabuként kezelte a környezetem. Kérdezem én melyik a jobb? Megadni a lehetőséget ezeknek az apukáknak némi magyarázat mellett, mint ahogy esetemben is el kellett mondani, hogy ja engem már anyukám egyedül nevel...
    Vagy intézetben nevelni egy gyereket? Ha megvan a lehetősége akkor miért fosztjuk meg a gyerekeket attól hogy szerető családban nőhessenek fel?
    Borzasztó, hogy ezzel kell foglalkozni, miközben a gazdaság az egészségügy és az oktatás is romokban.
    Borzasztó látni, ha nincs a brexit két értelmes felnőtt ember inkább külföldön boldogul és él boldogan családban, mint Magyarországon...

    • @JohnPopcorn06
      @JohnPopcorn06 10 หลายเดือนก่อน +1

      Ráadásul ők kétszeresen is a hetero férfiak szövetségesei: hagynak nekünk egy plusz nőt és mellé elvisznek egy férfit is a konkurenciából.

    • @Adameus
      @Adameus 10 หลายเดือนก่อน +5

      Bocsánat egy pillanatig azt hittem hogy a komment máshogy fog folytatódni az után a rész után, hogy "nekem több meleg férfi barátom van", azt hittem lesz ott egy "de" 😅😅😅 túl sok ilyet olvastam már 😂😂

    • @pontikischristos3927
      @pontikischristos3927 10 หลายเดือนก่อน +12

      Az a legszörnyűbb, hogy Európában egyedülálló módon nálunk a kormány gerjeszti a gyűlöletet. Máshol a toleranciára törekednek, itt meg a megosztásra és a kirekesztésre.

    • @agneskatona7988
      @agneskatona7988 10 หลายเดือนก่อน +6

      Az ember neme normális ember számára soha nem volt és soha nem lesz kétséges. Tökmindegy, mit ÉRZEL, ha egyszer a konkrét, LÁTHATÓ TÉNYEK (testrészek) mást mondanak. Minden más csak a - naiv és csúnyán átvert - emberek fantáziájában és vágyálmaiban létezik. De attól, hogy vágysz valamire, vagy hiszel valamiben, az attól még NEM válik valósággá. Ez az egész csak egy mesterségesen szított és politikai célokat szolgáló divat, ami pár éven belül magától kifullad - amint az emberek erre is ráunnak. (Kivéve természetesen azokat, akik valamilyen gyermekkori szexuális trauma miatt lettek buzik, leszbik, vagy hasonlóak. Náluk hosszabb gyógyulás szükséges.)
      Megismétlem: nem az számít, hogy te minek SZERETNÉD érezni magad, hanem csak és kizárólag a puszta tények. Hogy mi van a két lábad között. Ennyi. Még egy óvodás is megérti. (De természetesen ha alávetik őket a transzik a "felvilágosításnak" csúfolt agymosásnak, akkor lehet, hogy szerencsétlenek már ilyen zsenge korban tönkremennek - hiszen a gyerekek abszolút befolyásolhatóak.)
      Hálát adok az én ISTENEMNEK, a menny és a föld EGYETLEN URÁNAK, hogy ezt az agymosást megakadályozza. Kiragadja a kicsiket a genderlobbi karmaiból.

    • @pontikischristos3927
      @pontikischristos3927 10 หลายเดือนก่อน +4

      @@agneskatona7988 Ha jártál volna iskolába, akkor történelem- vagy irodalomórán hallottál volna arról, hogy a homoszexualitás egyidős az emberiséggel. Szóval ez egy olyan "divat", ami nagyon hosszú ideig tart. Ha hallgattál volna, bölcs maradhattál volna.

  • @vrgergo
    @vrgergo 10 หลายเดือนก่อน +88

    Nézd kati! Ez a gyermekvédelem!

  • @slapchat7032
    @slapchat7032 10 หลายเดือนก่อน +292

    Anyukám piackutatásban dolgozott volt egy meleg pár munkatársuk, sokat jártak hozzánk rendes kedves emberek voltak egy rossz szavunk nem lehetett rájuk, meglepő nem lettem meleg :), de viszont anyukám megtanított arra mi az az elfogadás, sajnos mára ő elfelejtette hála a sok közmédia által a tv-ben tolt hülyeségnek, itt értettem meg a média erejét... és mennyivel jobb ezt látni mint eldobott életeket az otthonokban ahol nincs meg a megfelelő környezet, hogy teljes gyerekkort vagy utána lévő sérülésmentes felnőtt életet élhessenek a gyerekek... Szerintem mindenki átéreztem már az életében egyszer milyen egy ember hiánya, akkor csak picit gondoljanak milyen amikor 18év megy el törődés, szeretet, biztatás, támogatás nélkül.

    • @tizekba2251
      @tizekba2251 10 หลายเดือนก่อน +11

      Ez a propagandaanyag is a média ereje. Ezen átlátsz vajon?

    • @gyongyiolah1609
      @gyongyiolah1609 10 หลายเดือนก่อน

      Ez az emberseg ereje. Mit tenne Jezus? ​@@tizekba2251

    • @akospasztor4336
      @akospasztor4336 10 หลายเดือนก่อน +8

      @@tizekba2251te úgy tűnik nem.

    • @gabor1259
      @gabor1259 10 หลายเดือนก่อน +16

      @@tizekba2251 Ártatlan emberek elfogadásával mi a probléma? A felesleges gyűlöletkeltés a médiában, lejárató, korlátozó törvények hozása emberek életét teszi tönkre, legrosszabb esetben el is veheti azt...

    • @csorografikus
      @csorografikus 10 หลายเดือนก่อน +23

      @@tizekba2251 Csak nagyon nem mindegy, hogy a média elfogadásra és békére, vagy elnyomásra és felsőbbrendűségre tanít. Ez a videó az előbbire, a fideSS média az utóbbira.

  • @ildikis8764
    @ildikis8764 10 หลายเดือนก่อน +203

    Nagyon jó kis riport, értelmes, szuper pasik, csodajó család! Szerencsés gyerekek, klassz apák! ❤

  • @olgaaforever
    @olgaaforever 10 หลายเดือนก่อน +338

    tarsadalmilag sokkal stabilabb ismerettel rendelkezo es - erzekenyebb gyermekeket nevel ez a ket ferfi, mint sok tipikus csalad itthon.

    • @Homelander-ftw
      @Homelander-ftw 10 หลายเดือนก่อน +10

      Kivéve, hogy nincs honnan tudnod, hogy ez így van.

    • @ViBENo1
      @ViBENo1 10 หลายเดือนก่อน

      valószínűleg a családon belüli erőszakkal, alkoholizmussal, elszegényedéssel nem fognak személyesen találkozni. nem lesz "rendes magyar családjuk".

    • @olgaaforever
      @olgaaforever 10 หลายเดือนก่อน +19

      @@Homelander-ftw kivéve, hogy nincs honnan tudnod, hogy ez így van.

    • @zerotalent2470
      @zerotalent2470 10 หลายเดือนก่อน +12

      @@Homelander-ftw mondjuk ugy, hogy elso benyomasnak nem rossz, amit itt produkalnak.

    • @Homelander-ftw
      @Homelander-ftw 10 หลายเดือนก่อน +2

      @@olgaaforever Nem én tettem a kijelentést, hanem te. A bizonyítási kényszer rajtad áll, nem rajtam.

  • @erzsebetvincze8072
    @erzsebetvincze8072 10 หลายเดือนก่อน +13

    Ez a film segített nekem az elfogadásban. Gratulálok a párnak és örülök, hogy ilyen szeretetben nőnek fel a gyerekek.

  • @marcsivanko367
    @marcsivanko367 10 หลายเดือนก่อน +162

    Nagyon szimpatikusak az apukák, drukkolok nekik nagyon.

    • @Piroska-v9b
      @Piroska-v9b 10 หลายเดือนก่อน

      ne távolról tessék drukkolni, hanem hívja meg magához az ilyeneket, mutassa be a barátainak, unokáknak, szomszédoknak, akik tisztelik magát! Ha drukkol nekik, akkor azt vállalja is fel!

    • @marcsivanko367
      @marcsivanko367 10 หลายเดือนก่อน +1

      Bármikor találkoznék velük. Intelligensek, kedvesek, szimpatikusak. Ugyanezek Önről nem mondhatóak el.

    • @Piroska-v9b
      @Piroska-v9b 10 หลายเดือนก่อน

      @@marcsivanko367 nos, ízlések és pofonok

  • @nyalfi
    @nyalfi 10 หลายเดือนก่อน +66

    Persze mindenhol van ellen példa, de ezek a gyerekek nagyon jó helyen, boldog családi háttérrel nőhetnek fel. Aki ezeket az embereket démonizálja, általánosítás alapján, ő az igazi démon. Nagyon sok gyerek örülne egy ilyen szerető családnak! Szuper apukák!! ☺️

    • @juditkiss7491
      @juditkiss7491 10 หลายเดือนก่อน +2

      ​@@hungaryan88Na ezért lehet utálni a fideszt és a mihazánkot, most már ezt is tudod!
      Tőletek férgebb lények nincsenek!

  • @Dementor420
    @Dementor420 10 หลายเดือนก่อน +63

    Bár olyan szüleim lettek volna mint ti....az igaziak helyett akik 13 évig brutálisan bántalmaztak, majd mikor már vékony jégen táncoltak beadtak egy intézetbe hogy megszabaduljanak tőlem, ahol a saját sorstársam megerőszakolt....talán ha olyan szüleim lettek volna mint ez a 2 srác, élhetnék egy teljes kiegyensúlyozott életet, és nem lennék 30 évesen lelkileg és pszichésen megsemmisítve.

    • @wycacyca
      @wycacyca 10 หลายเดือนก่อน +3

      Nagy ölelés Neked❤

    • @orsolyaszuper7071
      @orsolyaszuper7071 10 หลายเดือนก่อน

      😢

    • @ticiagoman1257
      @ticiagoman1257 9 หลายเดือนก่อน

      Nagyon sajnálom ami veled történt😢 Fordulj Isten felé keresd imátkozz Ő tud segíteni.Jézus átvisz minden nehézségen.Úgy szeret hogy meghalt érted.❤

  • @tundeszegedi9564
    @tundeszegedi9564 10 หลายเดือนก่อน +34

    Szuperek vagytok! Szívből örülök nektek, több ilyen sikeres örökbefogadás kellene.

  • @Rutyos
    @Rutyos 10 หลายเดือนก่อน +3

    Nagyon jó volt látni ezt a szerető családot. Én hagyományos családban szültem két gyereket, de ilyen harmonikus családot nem sikerült teremteni. Válás lett a vége. A gyerekek pedig megsérültek miatta.
    Nagyon tetszik az otthonuk is!
    Ha újra kezdhetném, egészen másképp csinálnám.

  • @dandelion7819
    @dandelion7819 10 หลายเดือนก่อน +96

    Jólesett a lelkemnek látni ezt a szeretetteljes családot...❤️ Köszönöm.

    • @sajtosferi
      @sajtosferi 10 หลายเดือนก่อน +2

      elég ferdehajlamú lelkivilágod lehet

    • @dandelion7819
      @dandelion7819 10 หลายเดือนก่อน +4

      @@sajtosferi Minden bizonnyal a veszekedéstől és alkoholizmustól terhelt, de legalább a társadalom által elvárt és "normálisnak" titulált családmodellben töltött (gyermek)évek teszik...

    • @brigittanemeth4050
      @brigittanemeth4050 10 หลายเดือนก่อน +4

      @@sajtosferiPrimitív emberek egyik példánya vagy.

    • @sajtosferi
      @sajtosferi 10 หลายเดือนก่อน +1

      @@brigittanemeth4050 akaszd fel magad egy szivárvány zászlóval szerintem

    • @2567lgy
      @2567lgy 10 หลายเดือนก่อน

      Na majd a gyerek amikor rájuk nyit 😮 😢

  • @Zszshrvth
    @Zszshrvth 10 หลายเดือนก่อน +55

    Csodálatosak vagytok, Apa&Apu❤❤ De Magyarország sajnos az elfogadástól fényévekre van... sajnálom, hogy ennyi mocsok komment születik egy ilyen igazán szeretetteljes család bemutatásánál.

    • @tamasgeng3787
      @tamasgeng3787 10 หลายเดือนก่อน +3

      Kérlek ne legyél kirekesztő és visszamaradott. Mi az, hogy apu és apu? Harmadik, vagy akár 4. Apuval is család a család!

    • @sajtosferi
      @sajtosferi 10 หลายเดือนก่อน +3

      Jaj annyira csodálatosak ezek a beteg férgek

    • @Piroska-v9b
      @Piroska-v9b 10 หลายเดือนก่อน +1

      ez van, fogadd el a másik véleményét is, valakinek a normális értékeket is védelmeznie kell. Majd talán ez a kisebbség fogja meghatározni, hogy mit kell a többségi társadalomnak elfogadni, mi???? Na nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát...

  • @gre_sha
    @gre_sha 10 หลายเดือนก่อน +13

    Egy normális világban ennek a témának nem lenne hír értéke.
    További hosszú és boldog életet kívánok és majd sok unokát!
    ᓚᘏᗢ

    • @gre_sha
      @gre_sha 10 หลายเดือนก่อน +4

      @@TheCsszr
      Tiszteletben tartom a véleményed. Bár szerintem nagyon szépen nevelik a gyerekeket. Az "ezek"-re meg nem kívánok bővebben reagálni, egy kis elakadást érzek nálad, lehet hogy foglalkoznod kellene ezzel a dologgal.
      ᓚᘏᗢ

    • @tr3v1sz182
      @tr3v1sz182 10 หลายเดือนก่อน

      és ha a gyerekek is melegek lesznek hogy lesz unoka? 🙃

    • @Adele92esp
      @Adele92esp 10 หลายเดือนก่อน +1

      ​@@TheCsszrők. Szívesen ❤ egy normális világban a gyűlölködők nem nevelhetnének gyereket.

  • @gabornebodri1850
    @gabornebodri1850 10 หลายเดือนก่อน +24

    Őszinte szívvel kívánom Nektek és a tündéri gyermekeiteknek, hogy mindig ilyen harmonikus családként tudjatok élni. És mennyire igaz, hogy azoktól kell félteni őket, akik megjegyzéseket tesznek, negatív véleményeket és kommenteket fogalmaznak meg. Pedig a világ teljesen egyszerű, csak elfogadónak és megértőnek kellene lennünk egymással.

  • @vitaygeorgina
    @vitaygeorgina 10 หลายเดือนก่อน +13

    Annyira szimpatikus, értelmes és tudatos ez a pár, tök sokat lehet tanulni ebből a videóból. A gyerekek nagyon cukik. Sok boldogságot kívánok nekik!
    ❤️🧡💛💚💙💜

  • @mariannamuller6630
    @mariannamuller6630 10 หลายเดือนก่อน +2

    Csodálatos család,szerencsés gyerekek!!Bárcsak minden gyerek ilyen szülők mellett nőhetne fel!Sok boldogságot kívánok!❤

    • @viljajuditvalkai6346
      @viljajuditvalkai6346 9 หลายเดือนก่อน

      Isten őrizz, hogy én ilyenekkel éltem volna! Nekünk anyánk és apánk van, nem két apánk! Fújj!

  • @grafirka
    @grafirka 9 หลายเดือนก่อน

    Csodálatos hozzáállás a szulok részeről. Csak gratula@!
    Gyönyörű gyerekek!

  • @Luca-0520
    @Luca-0520 10 หลายเดือนก่อน +62

    Jó volt őket így együtt látni, a gyerekek igazan szerencsések, hogy velük élhetnek.
    További hosszú és boldog életet kívánok a kicsikkel.

    • @agneskatona7988
      @agneskatona7988 10 หลายเดือนก่อน +1

      😂😂😂

    • @agneskatona7988
      @agneskatona7988 10 หลายเดือนก่อน +3

      Az ember neme normális ember számára soha nem volt és soha nem lesz kétséges. Tökmindegy, mit ÉRZEL, ha egyszer a konkrét, LÁTHATÓ TÉNYEK (testrészek) mást mondanak. Minden más csak a - naiv és csúnyán átvert - emberek fantáziájában és vágyálmaiban létezik. De attól, hogy vágysz valamire, vagy hiszel valamiben, az attól még NEM válik valósággá. Ez az egész csak egy mesterségesen szított és politikai célokat szolgáló divat, ami pár éven belül magától kifullad - amint az emberek erre is ráunnak. (Kivéve természetesen azokat, akik valamilyen gyermekkori szexuális trauma miatt lettek buzik, leszbik, vagy hasonlóak. Náluk hosszabb gyógyulás szükséges.)
      Megismétlem: nem az számít, hogy te minek SZERETNÉD érezni magad, hanem csak és kizárólag a puszta tények. Hogy mi van a két lábad között. Ennyi. Még egy óvodás is megérti. (De természetesen ha alávetik őket a transzik a "felvilágosításnak" csúfolt agymosásnak, akkor lehet, hogy szerencsétlenek már ilyen zsenge korban tönkremennek - hiszen a gyerekek abszolút befolyásolhatóak.)
      Hálát adok az én ISTENEMNEK, a menny és a föld EGYETLEN URÁNAK, hogy ezt az agymosást megakadályozza. Kiragadja a kicsiket a genderlobbi karmaiból.

    • @gabi76
      @gabi76 10 หลายเดือนก่อน +1

      @@agneskatona7988 egyszer is elég leírnod, hogy megértsék, milyen agyament gondolkodásod van...

  • @sandornagy7288
    @sandornagy7288 10 หลายเดือนก่อน +40

    Gratulálok…Tiszta szívemből kívánom, hogy maradjon meg ez az önfeledt boldogság és szeretet…!☺️🙃

  • @JuliaDrVagi
    @JuliaDrVagi 10 หลายเดือนก่อน +7

    Igazi példa lehet, sok-sok heteroszexuális család számára is. Fantasztikusak vagytok és szívből gratulálok. Bárcsak több állami gondozott gyerek kerülhetne ilyen kedves, szimpatikus, szerető környezetbe!!

  • @landocalrissian6650
    @landocalrissian6650 10 หลายเดือนก่อน +45

    Közszolgálati tévének kellene ilyen filmeket készítenie és vetítenie.
    Annyira kíváncsi lennék, mit szólna ehhez az, aki még egy szivárvány színű padot sem tud elviselni, mert csordultig van alaptalan gyűlölettel.

    • @Mate30725
      @Mate30725 10 หลายเดือนก่อน +7

      Azt a padot is minek kellett lefesteni, mert mitől lett volna egy melegnek baja ha ráül egy "természetes színű" padra. Nem tudta volna jól érezni magát?

    • @christ615
      @christ615 10 หลายเดือนก่อน +1

      A közszolgálatinak semmilyen propagandát nem kellene vetítenie! (Még ezt a társadalom mérnökösködő új baloldalit sem!)

    • @christ615
      @christ615 10 หลายเดือนก่อน +1

      ​@@Mate30725azért amiért most minden cég szivárvánnyal akarja eladni a szarjait. (Mindenki elalél hogy a Coca-Cola kiáll a melegekért, de azt senkit nem érdekel hogy közben élhetetlenné teszi a bolygót a palackjaival.)

    • @landocalrissian6650
      @landocalrissian6650 10 หลายเดือนก่อน

      @@christ615ez nem propaganda, ez humanizmus

    • @Piroska-v9b
      @Piroska-v9b 10 หลายเดือนก่อน

      tudsz olyat mondani, amitől te nem viszolyogsz vagy nem gyűlölöd?

  • @darionmulgrane253
    @darionmulgrane253 10 หลายเดือนก่อน +74

    Úristen de aranyos család

    • @celticaion
      @celticaion 10 หลายเดือนก่อน +23

      @@blackjesus1611mindig más fütyijén jár az eszed ?

    • @blackjesus1611
      @blackjesus1611 10 หลายเดือนก่อน +2

      @@celticaion nemanyádvagyok

    • @Hear.myvoice
      @Hear.myvoice 10 หลายเดือนก่อน +6

      @@blackjesus1611 Tehát az apja... Az még szebb 💀🤣

    • @vein6647
      @vein6647 10 หลายเดือนก่อน +6

      ​@@blackjesus1611jól felizgatott ez a videó ha már ennyi kommentet szentelsz neki 🥰

    • @tamasgeng3787
      @tamasgeng3787 10 หลายเดือนก่อน +2

      Egy harmadik apa is elférne még ebben a szép családban nem? Hiszen a család az család mint tudjuk! 😂😂

  • @Rijen2891
    @Rijen2891 10 หลายเดือนก่อน +2

    Imádom ezt a családot, nagyon szimpatikusak! Apánál és Apunál bizony nagyon jó helyen van ez a két kisgyerek. Csak jó szót érdemelnek! Könnyű, nyugodt életet kívánok nekik! 😊

  • @vein6647
    @vein6647 10 หลายเดือนก่อน +31

    Nagyon aranyos, szeretetteljes család!🥰

  • @doradobovari4233
    @doradobovari4233 10 หลายเดือนก่อน

    De imádlak benneteket!❤
    Ha gyerekként csak negyedennyi szeretetet kaptam volna a saját családomtól....
    Példaértékűek vagytok mindenki számára.

  • @katalincsango
    @katalincsango 10 หลายเดือนก่อน +6

    Két értelmes és kedves fickó, ráafásul szerencséjük volt, hogy ikerpárt kaptak. Ettől kiegyensúlyozottabb megoldást el sem lehet képzelni. Kiváncsi lettem volna, mivel foglalkoznak?

  • @valeriahauselnebogdan4006
    @valeriahauselnebogdan4006 10 หลายเดือนก่อน +100

    Szerencsések ezek a gyerekek, hogy ilyen szeretetben nevelkednek. Az jutott eszembe, hogy még a 70-es 80-as években is ferde szemmel nézték, esetleg meg is vetették, azokat a lányokat/nőket, akik házasság nélkül szültek gyereket. Ismertem olyat, akit a szülei ki is tagadtak ezért (1980-ban).Ma már nem akadunk ki ezen, nem számit szégyennek. Valószinűleg ,az azonos nemű szülők is ilyen elfogadottak lesznek egyszer és a gyerekeiket sem fogják megbélyegezni.

    • @Homelander-ftw
      @Homelander-ftw 10 หลายเดือนก่อน +2

      De. A házasságon kívüli gyerekvállalás ma is szégyennek számít. Ezért rohannak az oltárhoz az emberek rögtön, ahogy a hölgy fel van koppintva.
      Nem létezik ilyen dolog, hogy "azonos nemű szülők". Azonos nemű emlősök nem képesek szaporodni, és nincsenek gyermekeik.

    • @macilak2
      @macilak2 10 หลายเดือนก่อน +7

      Ja, hogy csak amit a vallás mond a normalitás? Értem. ;)

    • @oliversimon7107
      @oliversimon7107 10 หลายเดือนก่อน +2

      @@blackjesus1611látszott a videón is, szegény gyerekek mennyire traumatizálva vannak, terrorban élnek, minden nap ki vannak téve a testi és szexuális erőszak áldozatának… ja várj, ez egy átlagos gyerekotthon leírása Magyarországon.

    • @MRsubakka
      @MRsubakka 10 หลายเดือนก่อน +5

      @@blackjesus1611 Normalitás és abnormalitás között a társadalmi elfogadottság a diferencia.Tehát soha nem húzodhat köztük éles határ.

    • @celticaion
      @celticaion 10 หลายเดือนก่อน +1

      @@blackjesus1611kösz az illusztációt.

  • @sandorpecsi5845
    @sandorpecsi5845 10 หลายเดือนก่อน +1

    Megható történet. Rendkívül bátor emberek . Heteró vagyok és szerintem nincs ezzel semmi baj.
    Kívánok sikeres , kiegyensúlyozott életet az egész családnak !🙂🙂

  • @matehajdu3308
    @matehajdu3308 10 หลายเดือนก่อน +8

    Komolyan nem értem hogy a mai világban miért van ebből probléma. Hetero és homoszexuális beállítottságú emberek között is vannak normálisak és hülyék ez nem ettől függ szerintem. Szerintem nincsen semmi probléma ha valaki más, amíg ugyanúgy képes szocializáltan élni és viselkedni. Őszintén jó volt végignézni ezt a riportot és bár minden gyerek ekkora szeretetben nőhetne fel mint náluk. Minden jót kívánok nekik :)

  • @tamashirka1948
    @tamashirka1948 10 หลายเดือนก่อน +118

    Ezerszer inkább ez a megoldás mint a szegregáció nyomornegyedei

    • @sajtosferi
      @sajtosferi 10 หลายเดือนก่อน +4

      ja mert csak ez a 2 féle lehetőség van?

    • @666Zora666
      @666Zora666 10 หลายเดือนก่อน

      @@sajtosferi
      Úgy érti, ha CSAK ez a két lehetőség van.

    • @annamariablaga5888
      @annamariablaga5888 10 หลายเดือนก่อน +2

      ​@@sajtosferisajnos igen,.mert a legtöbben saját gyereket akarnak, nagyon kevesen fogadnak örökbe.

    • @agneskatona7988
      @agneskatona7988 10 หลายเดือนก่อน +2

      Az ember neme normális ember számára soha nem volt és soha nem lesz kétséges. Tökmindegy, mit ÉRZEL, ha egyszer a konkrét, LÁTHATÓ TÉNYEK (testrészek) mást mondanak. Minden más csak a - naiv és csúnyán átvert - emberek fantáziájában és vágyálmaiban létezik. De attól, hogy vágysz valamire, vagy hiszel valamiben, az attól még NEM válik valósággá. Ez az egész csak egy mesterségesen szított és politikai célokat szolgáló divat, ami pár éven belül magától kifullad - amint az emberek erre is ráunnak. (Kivéve természetesen azokat, akik valamilyen gyermekkori szexuális trauma miatt lettek buzik, leszbik, vagy hasonlóak. Náluk hosszabb gyógyulás szükséges.)
      Megismétlem: nem az számít, hogy te minek SZERETNÉD érezni magad, hanem csak és kizárólag a puszta tények. Hogy mi van a két lábad között. Ennyi. Még egy óvodás is megérti. (De természetesen ha alávetik őket a transzik a "felvilágosításnak" csúfolt agymosásnak, akkor lehet, hogy szerencsétlenek már ilyen zsenge korban tönkremennek - hiszen a gyerekek abszolút befolyásolhatóak.)
      Hálát adok az én ISTENEMNEK, a menny és a föld EGYETLEN URÁNAK, hogy ezt az agymosást megakadályozza. Kiragadja a kicsiket a genderlobbi karmaiból.

    • @adamkovacs3903
      @adamkovacs3903 10 หลายเดือนก่อน +1

      Igen a könyvek amiket olvasnának azok csakis arról szólnak hogy hogyan legyél meleg meg transz XD Azt ugye tudod hogy a gyerekek felvilágosítása vagy manipulációja között van egy hatalmas szakadék ? Ezek a könyvek arra a célra lettek kitalálva hogy a gyerekek már fiatal korban tudják hogy nem gáz ha te más vagy. Nehogy azt hidd hogy a gyereked vagy bárkinek a gyereke most kitalálja hogy én anya meleg vagyok. Ha még is megkérdezné hogy én most melyik nemhez vonzódok akkor 2 szimpla kérdéssel meg tudod értetni vele hogy ő most hetero vagy sem . Csak a magyar társadalom annyira szűklátókörű hogy inkább öngyilkosságba hajszolják ezeket a gyerekeket. Szerinted ez normális. Vagy hogy az iskolában folyamatos stresszben van mert nem tudja magát kifejezni mert elítéli az egész társadalom. Ja hát veled nem történhet meg mert hát én hetero vagyok. Akkor mi van azokkal akiknél a gyerek nem mer hazamenni mert fél attól ha kiderül hogy ő meleg akkor kitagadják ? Ez a nem mindegy XD

  • @homokifurtos896
    @homokifurtos896 10 หลายเดือนก่อน +8

    Nagyon jó videó lett! Nagyon szimpatikus szülők, azzal együtt is hogy én konzervatív vagyok. Őket nem üldözi senki, ezt el is mondták, elfogadóak velük az emberek. Miért? Azért mert egy olyan meleg pár akik intelligensek, jó egzisztenciával rendelkeznek és nem akarnak lenyomni semmilyen ideológiát senki torkán, mert nincsenek komplexusaik. Meg is kapták a gyerekeket hál' istennek. Kívánok nekik sok boldogságot és egészséges hosszú életet!
    Viszont azt ne feledjük, ha ők nem fogadják őket örökbe, megteszi más - hatóság ugyanolyan mély vizsgálat után, hasonlóan jó szülőket talál nekik. Újszülöttekért kígyózó sorok állnak. Az állami gondozásban ragadt gyerekek túnyomó része 4-5 éves kora után kerül oda. Katasztrófális sorsok. De ebben az esetben nem érdemes összehasonlítgatni, hogy mennyivel jobb mintha bentragadtak volna a pokolban, mert nem ragadtak volna bent.

    • @szilvitrafnek3413
      @szilvitrafnek3413 10 หลายเดือนก่อน +3

      Nem az "állam adta" nekik, hanem az anyuka választotta őket egy listából. Ha a htóságon múlt volna, akkor még mindig nincs gyerekük.

    • @Piroska-v9b
      @Piroska-v9b 10 หลายเดือนก่อน

      " nem akarnak lenyomni semmilyen ideológiát senki torkán, mert nincsenek komplexusaik" ha ez így lenne, akkor nem mutogatnák itt magukat, hanem mélyen kussolnának

  • @kuruczerzsi53
    @kuruczerzsi53 10 หลายเดือนก่อน +7

    Gratulálok nektek, szuper jó szülők vagytok! ❤❤

  • @csillagkis5224
    @csillagkis5224 10 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon szép családotok van,jó egészséget kívánok nektek!

  • @emesecsesznik4881
    @emesecsesznik4881 10 หลายเดือนก่อน +47

    "Mindegy, hogy a szeretet honnan jön, csak jöjjön" ❤

  • @melindaszalai9836
    @melindaszalai9836 10 หลายเดือนก่อน +70

    Sokkal több szeretet van ebben a két apukás családban, mint néhány a kormány által annyira istenitett 1 anyukás és 1 apukás családban, ahol azért születik 4 gyerek mert akkor adómentességet kapnak és felvehetik a csok-ot. Tisztelem ezt a két férfit, hogy megadja ennek a két gyereknek azt, hogy szerető családba nőhetnek fel és a hányinger kerülgetett attól amikor azt hallottam egyik ismerősömtől, hogy azért szültem a 4. gyereket mert adómentes lehetek és így mennyivel több pénz marad a zsebemben. Nem hiszem hogy az a gyerek szeretetben fog felnőni aki csak a pénz miatt született meg.

    • @sunny1693
      @sunny1693 10 หลายเดือนก่อน +4

      @melindaszalai9836
      Világos, mert az első 3 gyerekük is csak azért született, mert nem szeretik őket. 🤕🤡

    • @melindaszalai9836
      @melindaszalai9836 10 หลายเดือนก่อน +13

      @@sunny1693
      Szerintem a szeretett nem az amikor a drága anyuka azt mondja a kicsinek, hogy már megint mi a ku.v@ anyádért bőgsz, vagy amikor a nagyobb csak akkor mehet el otthonról ha tisztába rakta a kisöcsét vagy ha viszi magával.

    • @TtKKr
      @TtKKr 10 หลายเดือนก่อน +3

      Általánosítás. Semmi sem bizonyítja, hogy heteroszexuális párok anyagi előnyök érdekében vállalnak gyereket. Hány és hány olyan "klasszikus" (férfi-nő) pár van, amelyik a Gyesen (vagy Gyeden), családi pótlékon kívül soha más anyagi támogatást nem kapott és nem is kért?

    • @melindaszalai9836
      @melindaszalai9836 10 หลายเดือนก่อน

      @@TtKKr én nem azt mondtam hogy minden hetero szülő csak az anyagiak miatt vállal gyereket, csakhogy elöfordul ilyen is

    • @rebekagergacz
      @rebekagergacz 9 หลายเดือนก่อน

      @@TtKKr Konkrétan azt írta, hogy "néhány", az pont nem általánosítás. Az viszont tény, hogy a legtöbb magyar embernek van perpill min. 1-2 olyan ismerőse, aki csak a csok miatt vállal 1 vagy több plusz gyereket - így ez jelenleg egy megfigyelhető, ha trend nem is, de jelenség. Én pl. 3 ilyen párról is tudok a környezetemben, ami min. 3 gyerek, akik a hitel miatt születnek meg és vagy megkapják majd a kellő figyelmet és szeretet vagy nem - mert lássuk be, rengeteg energia egy gyereket szeretetben felnevelni és ezt sokszor csak azok hajlandóak így csinálni, akik tényleg egy vagy több gyerekre vágytak és nem arra, hogy tudjanak venni egy házat/lakást/új autót.

  • @kingakeri289
    @kingakeri289 10 หลายเดือนก่อน +23

    Micsoda interjú, micsoda emberek.
    Minimum van annyira jó, mint a Magyar jeti bármely rêsze.Ezek a fiúk aztakuradejóhogy vagytok érzést adták.
    Gratula a srácoknak is.

  • @EnikoKun-kp2gl
    @EnikoKun-kp2gl 10 หลายเดือนก่อน +2

    Nagyon szép riport volt, szívet melengető. Kívánom, hogy minél több gyermek találjon ilyen szülőkre.❤

  • @nikolettareszegi6998
    @nikolettareszegi6998 10 หลายเดือนก่อน

    Nagyon jó riport, téma válsztás! Gratulálok nektek és sok szerencsét, boldogságot kívánok!❤❤❤❤

  • @veronahajek9253
    @veronahajek9253 10 หลายเดือนก่อน +19

    Csodásak vagytok,nagyon szép értékrendet adtok a gyerekeiteknek!Sok boldogságot kivánok a családnak!

    • @tamasgeng3787
      @tamasgeng3787 10 หลายเดือนก่อน +3

      Így igaz. Bárcsak minden családban megtanilhatnák a gyerekek mi az az értékrend. És ilyen jó példával a hátuk mögött nőhetne fel minden gyermek, hogy két vagy akár 3 apukája is lehet. Hiszen a család az család! Megkönnyeztem komolyan.

    • @szilvitrafnek3413
      @szilvitrafnek3413 10 หลายเดือนก่อน

      @@tamasgeng3787 Mit akarsz ezzel a 3. apuka és a máshol említett 4. apukával?

    • @tamasgeng3787
      @tamasgeng3787 10 หลายเดือนก่อน

      @@szilvitrafnek3413 írhattam volna 5-t is. Ezen a lejtőn nincs megállás. Hiszen a család az család nem? Ha mondjuk 3 nő él egymással vagy 3 férfi, ők is fogadhatnának gyerekeket örökbe. Miért is megtagadni tőlük az apai, vagy anyai örömöket, ne legyünk kirekesztőek!

    • @szilvitrafnek3413
      @szilvitrafnek3413 10 หลายเดือนก่อน

      @@tamasgeng3787 Sajnálom, még mindig nem értem.
      Az emberek általában egy párt keresnek maguknak, nem többet. Tudom, hogy vannak helyek ahol a poligámia elfogadott és akár engedélyezett is, de hogy jön ez a mostani cikkhez? Itt egy párról van szó, akik tizenéve együtt élnek és pár éve gyerekeket is nevelnek. Érzem, hogy valamit sugallni szeretnél, de nem értem, hogy mit. Egy hetero párról szóló cikkhez is oda szoktad írni, hogy miért nincs két férje vagy két felesége az illetőnek?

    • @Adele92esp
      @Adele92esp 10 หลายเดือนก่อน +1

      ​@@szilvitrafnek3413dehogy írja. Fogalma sincs miről beszél 😂

  • @Gibu94114
    @Gibu94114 10 หลายเดือนก่อน +12

    Itt ez a gyönyörű család, a videó alapján szépen nevelt, okos, érdeklődő gyerekekkel. Játszanak velük, zenélnek nekik/velük, főznek rájuk/velük, fésülködés, fogmosás, környezeti nevelés... És fel nem foghatom, hogy egyesek hogy mondhatják azt, hogy ez a nem normális. Miért, az a normális, ahol apa hazaesik a tévé elé, odabüfögve, hogy "Mi a kaja?" meg "Hagyjatok békén", vagy ahol anya elfelejti megetetni az ötödik gyerekét? Csak azért, mert azokat a gyerekeket egy nő meg egy férfi "neveli"? Ne legyen senki se álszent (vagy hülye...), hogy azt gondolja, egy gyereknek pl. jobb egy alig fűtött faluszéli házban, 8 km-re gyalog az iskolától, negyedik gyerekként, csak azért, mert anyja és apja IS van (vagy állami gondozott), és attól meg csak rossz lehet neki, ha azonos neműek a szülei.

    • @imresebestyen3335
      @imresebestyen3335 10 หลายเดือนก่อน +1

      Uh,aha csak kicsit nézed le a szegény embereket!Tudod nem mindenkinek futja Budán lakásra és egy jómódú negyedben, közel az iskolához!!Igen és valóban van olyan ,hogy apuka hazaér és azt mondja most hagyatok,de nem azért mert nem szereti a gyerekeit vagy a családját,hanem azért mert halálra dolgozza magát 12 órában egy építkezésen azért ,hogy meglegyen a napi betevő.És hidd el szegény emberek is felnevelik normálisan a gyermekeiket, mert a SZERETET AZ NEM KERÜL SEMMIBE!!!!!!

  • @bremandrasne7633
    @bremandrasne7633 10 หลายเดือนก่อน +48

    Nagyon jól csináljátok,én azt mondom hogy szerető és boldog családba nőjenek fel,ez a lényeg.😀😃

    • @IK-su9xr
      @IK-su9xr 10 หลายเดือนก่อน

      Szívből kívánok Nektek nagyon sok boldogságot ❤❤❤❤

  • @BReal985
    @BReal985 10 หลายเดือนก่อน +18

    Hatalmas köszönet és pacsi a riportért. Ha tehetném, minden egyes Fidesz-szavazóhoz odautaznék, becsöngetnék és megmutatnám ezt a videót. Talán el lehetne érni, hogy 10, esetleg 20%-uk abbahagyná a buzizást és LMBTQ-zást. Minden jót a családnak, fantasztikusak! :)

  • @florisp4982
    @florisp4982 10 หลายเดือนก่อน +8

    Orulok nektek.❤ Gratulalok sok szeretettel. Jo szulok vagytok. En Hollandiaban elek es meleg vagyok. Szakapolokent dolgozom. Sokkal jobban elek itt mint Magyarorszagon. Soha nem megyek vissza Magyarorszagra. Magyarorszag mindíg a szivemben marad. Sokkal boldogabb vagyok mint Magyarorszagon. ❤ Nallunk Hollandiaban termeszetes hogy mindenkit elfogadunk es nem itelkezunk a masikrol.

  • @gabornemosonyi158
    @gabornemosonyi158 10 หลายเดือนก่อน +23

    Köszönöm ezt nagyon remek videót. A gyerekeknek az őszinte igaz szeretet kell. Ez egy nagyon jó és szép példa volt . 444👍👍👍👍👍👍👍👍

  • @zsoltlilik3438
    @zsoltlilik3438 10 หลายเดือนก่อน +25

    Szegény Budahazy Edda ha ezt meglátja - szül vagy kettőt a stressztől

    • @dillencs1
      @dillencs1 10 หลายเดือนก่อน

      Milyen jó, hogy nem gyülölködünk, hanem elfogadjuk a másikat akármilyen ugye?

  • @bartolomiolvenga
    @bartolomiolvenga 10 หลายเดือนก่อน

    Én tökre örülök nektek.. és remélem egy nagyon boldog és kiegyensùlyozott család lesztek. Egy dolgot kérnék a gyermek érdekében. Kommunikáljátok le a gyerekekkel szépen mi módon fesik felna szülöi modellt. Csak a legjobbat srácok!!! ❤😊❤😊

  • @zsofiahirnok4531
    @zsofiahirnok4531 10 หลายเดือนก่อน

    Tiszta szivembol kivanok sok-sok tovabbi boldogsagot Nektek! ❤

  • @jenogrim8226
    @jenogrim8226 10 หลายเดือนก่อน

    Annyira cukik vagytok! Minden gyermeknek ilyen csodás szülőket kívánok! ❤️

  • @fadri84
    @fadri84 10 หลายเดือนก่อน +4

    Pontosan így női mintát kaphat a családból, ismeretségből bárhonnann, de a szerető otthon a legfontosabb!! Ahol nem vernek, éheztetnek, szexuálisan zaklatlanak, elhanyagolnak mint sok hetero családban😢

  • @rablobanda
    @rablobanda 10 หลายเดือนก่อน +68

    ha belegondolunk, nem kéne különlegesebbnek tartani ezt a szituációt, mint azt, ha például a hetero szülők egyike a gyerek születésekor meghal vagy börtönbe kerül, vagy ha a szülők elválnak, vagy ha apuka sosem létezett a fogantatást követően...
    rengeteg egyszülős család van, és rengeteg egyszülős családban havonta rotálódik a szülő párja. ez egy társadalmi ügy? foglalkozik ezzel a társadalom? hatalmas problémának láttatja a kormánypropaganda? megnyugodhat mindenki, amennyire nem létező problémaként kezeljük, ugyanúgy központi témává tudná tenni a kormány az egyszülős családok helyzetét is... pedig nem az.
    ilyenkor jusson eszébe mindenkinek, hogy ha a kormány nem tette volna a szivárványcsaládok témáját problémás közüggyé, vidáman léteznének a szivárványcsaládok, és egyáltalán nem létezne ilyen probléma sem... a propaganda manipulál minket.
    azt látjuk problémának, amit a pofánkba hazudnak puszta hatalmi érdekből. a semmiből problémákat kreálnak, hogy aztán elmondhassák, hogy ők szigorúan fellépnek... ez a viselkedés sajnos a tekintélyelvű embereknek nagyon bejön, a szabadelvűeknek meg nyilvánvalóan nem, így a társadalom megosztott, a kormánnyal való egyet nem értést pedig a kormány nagyon jól hasznosítani tudja ellenségcsinálásra, illetve minden tényleges probléma megmagyarázására.
    lásd pl.: a kormány az orosz érdekbarátság miatt nem teljesíti az eu-nak vállalt elvárásokat, ezért az eu pénzeket tart vissza, de a kormány a sajátjainak elmeséli, hogy ez a liberálisok miatt van, mindenki pofájába hazudja, hogy az eu is ellenség az aktuális megosztó témában, ezért ellenségeskednek... pedig valójában nem az aktuális megosztó téma a kifizetések gátja...
    de ugye milyen hasznos, ha mindig van egy ilyen téma, amire hivatkozhatnak? a nép jelentős része nem szerez tudomást arról, hogy a demokratikus intézményrendszer lerohasztása miatt kritizálja a kormányt az eu, elhiszik, hogy "csak libsiknek fontos kérdések miatt" van ellentét.

    • @timeateodorescu5058
      @timeateodorescu5058 10 หลายเดือนก่อน

      Sajnos igaz minden szavad...

    • @melindaszalai9836
      @melindaszalai9836 10 หลายเดือนก่อน +1

      Teljes mértékben egyett értek veled és sajnos elég szomorú hogy itt tart az országunk sajnos, de talán az még szomorúbb hogy ennyire képesek több millió embert butitani

    • @christ615
      @christ615 10 หลายเดือนก่อน

      És a félárva gyerekeket nem viseli meg, hogy csak egy szülője van? Miért kell ennek szándékosan kitenni őket?

  • @beatrixlemlene3079
    @beatrixlemlene3079 10 หลายเดือนก่อน

    Ebben a Családban béke és boldogság van!!! Gratulálok Nektek!!!

  • @sandorignacz
    @sandorignacz 10 หลายเดือนก่อน +34

    A kommentekben elutasítóktól kérdezem:
    Az elfogadott, hogy pénzért gyártanak gyereket?

    • @margoolah1554
      @margoolah1554 10 หลายเดือนก่อน +7

      Itthon meg kocsit, lakást kapnak adó kedvezményt aki szül 3,4,5 vagy akár több gyereket. Ez meg gazdasági ember kereskedelem! Oszt joccakát!Boldog karácsonyt!

    • @maximacloaca4590
      @maximacloaca4590 10 หลายเดือนก่อน +8

      @@margoolah1554 MI azzal a problémád, ha fennmarad a magyar nemzet és kultúra?

    • @sandorignacz
      @sandorignacz 10 หลายเดือนก่อน

      @@maximacloaca4590
      Rossz az, aki rosszra gondol 🤔

    • @maximacloaca4590
      @maximacloaca4590 10 หลายเดือนก่อน +3

      @@sandorignacz Amikor elkezdődött 2022-ben a háború, nem vették át megrendelő szülők a béranyáktól a gyerekeket. Nem 1-10 vagy 100. Több ezer gyerek. A BBC is foglalkozott az esettel, meg a Guardian is.

    • @margoolah1554
      @margoolah1554 10 หลายเดือนก่อน +3

      @@maximacloaca4590 Kérdezd Orbán kormány csapatát! Nem nekem van bajom magyar nemzettel! Hanem azoknak akiknek az isten pénze sem lenne elég. Tudom, tudom család barát kormány! Saját család barát! Szép napot ☀️

  • @zsoltbodan880
    @zsoltbodan880 10 หลายเดือนก่อน +6

    Nemrég olvastam, hogy Nagy Sándor idejében a homoszexualitás ugyanolyan természetes volt, mint a heteroszexualitás. Miért változott meg és lett korcs a világ?! ...és nem, nem a korabeli világ volt a korcs!! A két apukának tisztelet és köszönet, hogy esélyt adtak a normális életre két gyermeknek. 😍🌺

    • @zsoltbodan880
      @zsoltbodan880 10 หลายเดือนก่อน +1

      Nem ezért lett vége, de ezt neked nem magyarázom, nem értenéd. 😉

  • @orsilukacs
    @orsilukacs 10 หลายเดือนก่อน

    Szívmelengető volt nézni. Köszönöm. ❤

  • @kovacsfanni880
    @kovacsfanni880 10 หลายเดือนก่อน +5

    💗 Csodásak vagytok! Semmi másra nincs szüksége a gyerekeknek, mint egy meleg otthon, legyen mit enni és ÉRZELMI BIZTONSÁG. A többi nem számít. Nem szabadna, hogy számítson.

  • @kristinavagoova1555
    @kristinavagoova1555 10 หลายเดือนก่อน +6

    Én itt csak egy csodás CSALÁDOT látok! ❤ Köszönjük a riportot, szívmelengető volt végignézni. ❤

    • @tamasgeng3787
      @tamasgeng3787 10 หลายเดือนก่อน

      Bizony. Példaértékű család és van jövője főleg hosszútávon! Mert ugye ez viszi előre a világot. A család az család 😂

    • @Adele92esp
      @Adele92esp 10 หลายเดือนก่อน

      ​@@tamasgeng3787ahogy mondod ❤ ha komolyan is gondolnád, és nem zavarna téged más emberek boldogsága, máris jobb hely lenne a világ

  • @vrgergo
    @vrgergo 10 หลายเดือนก่อน +7

    Hát.. nekem nem úgy tűnik, hogy ezek a csodás gyermekek nagyon szenvednének.
    Sok boldogságot Nektek!❤️

  • @thegreatmarker
    @thegreatmarker 10 หลายเดือนก่อน +13

    Nem jártam körül a témát, de azt hittem, hogy ez Magyarországon nem lehetséges. Valami kiskaput használtak ki, vagy ennek egyáltalán nincs már törvényi akadálya?
    Sok gyerek ennél sokkal kevesebb szeretetben, kevesebb törődéssel, jelentősen rosszabb körülmények között nő fel. Ha egy ilyen pár örökbe akar fogadni, az elé semmi akadályt nem szabadna gördíteni.

    • @AdamJurewicz91
      @AdamJurewicz91 10 หลายเดือนก่อน +9

      Törvény életbe lépése előtt fogadtak örökbe.... de egyébként mivel EU-tag vagyunk... így ha én Ausztriában terveznék élni....és ott fogadnék örökbe... akkor simán beperelhetném haza település esetén a magyar államot... hogy nem hajtotta végre a jogharmonizációt...

  • @danielgorzsas8977
    @danielgorzsas8977 10 หลายเดือนก่อน +33

    Respect srácok!

  • @Fuggetlenigazsag5744
    @Fuggetlenigazsag5744 10 หลายเดือนก่อน +2

    Látni lehet hogy boldogok a gyerekek DE!
    Elég érdekes hogy hogyan sikerült az örökbefogadás?
    Ugyanis Magyar törvények szerint csak egyedülálloként fogadhatnak külön, külön örökbe gyerekeket, viszont ebben a státuszban a sor végén vannak mert a házaspárok prioritásban vannak.
    Másik!
    Tényleg látni higy boldogan élnek de akkor miért kell ezt mutogatni?
    Hol vannak a Vakok? A süketek? És sorolhatmám reggelig.
    Nyugodtan lehet törölni a kommentet ahogy szoktátok

  • @evat6137
    @evat6137 10 หลายเดือนก่อน

    Nagyon aranyosak,es intelligensek!
    Puszi neketk fiúk!❤

  • @Gyula-jy5ok
    @Gyula-jy5ok 10 หลายเดือนก่อน +3

    Jó volt látni, hogy milyen boldogok vagytok így 4 en egy család 👪 ❤️. Azért ha ezt a propaganda TV ben levetitenék mindennap 10 szer, ugyanúgy hatna, mint a gyűlölet, uszító propaganda, csak itt ugye a szeretetet hintjuk el kozpenzen. Mennyi boldog, elfogado, és kiegyensúlyozott ember lenne. Igaz az is, hogy ebből Viszon nem lehet hatalmi tőkét kovácsolni, de boldogságot igen, és ez mindennél fontosabb!!!!

  • @Zizzy19
    @Zizzy19 10 หลายเดือนก่อน +2

    Csodálatos emberek! Láttam őket a gyerekekkel egyszer a helyi (egy helyen lakunk) Auchan-ban, egy teljesen átlagos család, legaranyosabb két gyerekekkel!❤😊

    • @Piroska-v9b
      @Piroska-v9b 10 หลายเดือนก่อน +1

      "teljesen átlagos család" Ajjaj, ez magának az átlag???

    • @Zizzy19
      @Zizzy19 10 หลายเดือนก่อน

      Nem fogok leállni magával vitatkozni, de menjen trollkodni máshová! Amennyiben az az átlagos maga szerint, hogy gyerekek olyan gyerekotthonokban vannak várva, hogy valaki végre örökbe fogadja őket, ahol K. Endre szintű emberek bántalmazzàk őket napi szinten és ez OK évekig, akkor tessék menni tapsikolni a leendő kormánynak hogy ezt hagyta/hagyja és ne itt rontani a levegőt két olyan ember őszinte videója alatt, akik boldogságot, szeretetet adnak két örökbefogadott szerencsés kisgyereknek! További minden jót kívánok.

    • @viljajuditvalkai6346
      @viljajuditvalkai6346 9 หลายเดือนก่อน

      Ja, milyen lehet az ilyennek az abnormális, ha ez az átlagos?!@@Piroska-v9b

  • @mihalyputnoki4591
    @mihalyputnoki4591 10 หลายเดือนก่อน +1

    Ezért szeretem ezt a csatornát.Nincs mellé beszéd a színtiszta igazság legyen bármilyen téma.👍

    • @aatmosphere7
      @aatmosphere7 8 หลายเดือนก่อน

      na ne röhögtess

  • @kovcsa8
    @kovcsa8 10 หลายเดือนก่อน +93

    Milyen intelligens ez a két ember, szerencsések a gyerekek

    • @sajtosferi
      @sajtosferi 10 หลายเดือนก่อน +5

      ha nekem kéne 2 apukával felnőni akkor nem hiszem hogy szerencsésnek mondanám magamat

    • @monikagaal
      @monikagaal 10 หลายเดือนก่อน +15

      ​@@sajtosferimiért, a videóban látottak melyik pontjáról érezted, hogy gyerekként sérülnél benne?

    • @Zlotyi-7
      @Zlotyi-7 10 หลายเดือนก่อน +9

      Persze.. mert nem tudod milyen állami gobdozottnak és árvának lenni. Én pl. inkább választanám ezt, mint az "átlagos magyar családmodellt" (csak hogy tiszta legyen, ez ma ilyen: alkoholista vesztes apa, idegroncs, depressziós anya).​@@sajtosferi

    • @gaphannah
      @gaphannah 10 หลายเดือนก่อน +5

      ​@@sajtosferiAkik bánzalmazó családban nőttünk fel, csak álmodunk egy szerető közegről, bármilyen is legyen az.

    • @ildikoharsanyi8575
      @ildikoharsanyi8575 10 หลายเดือนก่อน +3

      @@sajtosferi És ha állami gondozásban Táged próbálgattak volna fel Bicskén azt jobban elviselted volna?Minden rosszindulat nélkül kérdezem!

  • @lajosbarath1372
    @lajosbarath1372 10 หลายเดือนก่อน +10

    Jó egészséget és sok türelmet kívánok!

  • @ildikofinta7539
    @ildikofinta7539 10 หลายเดือนก่อน +13

    További boldog éveket kívánok szeretettel ❣️
    ❤❤❤❤❤❤❤❤

    • @nightadict
      @nightadict 10 หลายเดือนก่อน

      XDDD

  • @nagyedit5962
    @nagyedit5962 10 หลายเดือนก่อน +37

    Igazoltátok a véleményemet ami mindig is ez volt.
    Emberek vannak,jók és kevesbé jók,jóindulatúak és az ellenkezője. Fehérek, feketék, hupililák,melegek,hidegek.
    Csak haggyuk egymást élni és szándékosan ne tegyünk egymás ellen semmi rosszat. Gratulálok! Egész világot adtatok két gyermeknek!

  • @marosigy
    @marosigy 10 หลายเดือนก่อน +14

    A két kisembernek egészen biztosan szerencséjük van a két apukával. Persze, az eredeti felállás az igazi, vagyis a szokásos, de itt éppen az nem működött. Helyette jöttek ők: két áldozatos munkát végző ember.

  • @zsuzsabesze2773
    @zsuzsabesze2773 10 หลายเดือนก่อน

    Ez egy család! Nem kell skatulyàzni. Ügyesek vagytok❤

  • @MusicsAnswer
    @MusicsAnswer 10 หลายเดือนก่อน +8

    Sajnos a 2 bites agyu emberek nekem értik meg, hogy a homo szexualitás az nem magától jön, hanem így szuletnek, nem ok választják ezt. Valamint lehet hogy jobb szülők, mint a sima egyszeru párok. Szerintem már tokmind1, hogy hova kerül a gyerek, ha jók a szülők, legyen az apa, anya , vagy apa apa, vagy 2 anya. Sajnos ezt itthon nem nagyon tudjak felfogni, mert a keresztény főnök is ez ellen van. Felcsuti akcentussal mondja ezt

    • @Piroska-v9b
      @Piroska-v9b 10 หลายเดือนก่อน +2

      attól még, hogy így születtek, még nincsen joguk a normális társadalmi rendet tudatosan felrúgni!!!! Ha találsz a kedvenc szobanövényeden valamilyen kártevőt, akkor mit csinálsz???

    • @MusicsAnswer
      @MusicsAnswer 6 หลายเดือนก่อน

      @@Piroska-v9bmenj el orvoshoz inkább

    • @Piroska-v9b
      @Piroska-v9b 6 หลายเดือนก่อน

      @@MusicsAnswer felesleges...

  • @Andrea-xt9dh
    @Andrea-xt9dh 10 หลายเดือนก่อน

    Olyan fantasztikusak vagytok. Legyetek nagyon boldogok 🤍

  • @cicekdavid8187
    @cicekdavid8187 10 หลายเดือนก่อน

    Jo latni a sok kedves kommentet! En is csatlakoznek hozzajuk egy szoval: Gratulalok! Gratulalok az apak batorsagahoz, es a gyerekek oriasi szerencsejehez! Bar minden hanyatott sorsu hasonlo gyerek ilyen szuloket kapnanak! ( nem feltetlen melegeket, hanem ilyen csupasziv szuloket)

  • @andreagyori3191
    @andreagyori3191 10 หลายเดือนก่อน +10

    Nagyon kiegyensúlyozott kedves család. Semmi extra.
    A gyerekek szépek, egészségesek es pont. ❤

  • @lidia.magyar
    @lidia.magyar 10 หลายเดือนก่อน +8

    Kívánom, hogy ez a boldogság hassa át az egész életeteket! Kivételes emberek vagytok!
    ❤🩷🧡💛💚💙

  • @NaoRinCH
    @NaoRinCH 10 หลายเดือนก่อน +10

    Pontsan! A gyemek nem a nemeket helyezi előre (ők még nem kategorizálnak, hanem teljesen nyitottak a világra), hanem azt, hogy két ember szereti egymást.
    Az pedig milyen igaz, hogy "jaj, a gyereketeket bántani fogják" mondatos emberek pont olyanok, akik bántják őket, amilyenek ők maguk: az nem elfogadóbb/elítélő réteg.

    • @vitlq
      @vitlq 10 หลายเดือนก่อน

      +

  • @Peter-vu3jp
    @Peter-vu3jp 10 หลายเดือนก่อน +93

    Ezek a gyerekek szeretetben és jó anyagi körülmények között élnek! Ha valakinek ezzel kapcsolatban nemtetszése van, és idejön homofób kommenteket írni a videó alá, az egyértelműen egy primitív ember!

    • @erba3585
      @erba3585 10 หลายเดือนก่อน +2

      Vagy látensen érintett....😊

    • @agneskatona7988
      @agneskatona7988 10 หลายเดือนก่อน +1

      😂😂😂

    • @agneskatona7988
      @agneskatona7988 10 หลายเดือนก่อน +3

      Az ember neme normális ember számára soha nem volt és soha nem lesz kétséges. Tökmindegy, mit ÉRZEL, ha egyszer a konkrét, LÁTHATÓ TÉNYEK (testrészek) mást mondanak. Minden más csak a - naiv és csúnyán átvert - emberek fantáziájában és vágyálmaiban létezik. De attól, hogy vágysz valamire, vagy hiszel valamiben, az attól még NEM válik valósággá. Ez az egész csak egy mesterségesen szított és politikai célokat szolgáló divat, ami pár éven belül magától kifullad - amint az emberek erre is ráunnak. (Kivéve természetesen azokat, akik valamilyen gyermekkori szexuális trauma miatt lettek buzik, leszbik, vagy hasonlóak. Náluk hosszabb gyógyulás szükséges.)
      Megismétlem: nem az számít, hogy te minek SZERETNÉD érezni magad, hanem csak és kizárólag a puszta tények. Hogy mi van a két lábad között. Ennyi. Még egy óvodás is megérti. (De természetesen ha alávetik őket a transzik a "felvilágosításnak" csúfolt agymosásnak, akkor lehet, hogy szerencsétlenek már ilyen zsenge korban tönkremennek - hiszen a gyerekek abszolút befolyásolhatóak.)
      Hálát adok az én ISTENEMNEK, a menny és a föld EGYETLEN URÁNAK, hogy ezt az agymosást megakadályozza. Kiragadja a kicsiket a genderlobbi karmaiból.

    • @Peter-vu3jp
      @Peter-vu3jp 10 หลายเดือนก่อน +1

      @@agneskatona7988 Te melyik csatornát nézted? Ez a videó nem erről szólt, illetve a kommentem sem. De te már a transz-apokalipszistől REMEGSZ otthon. Neked még egyértelműen szükséged van az ismereteid bővítésére mindenféle szempontból, de kezdd az emberismerettel, utána jöhet anatómia, biológia, pszichológia. u.i.: senki nem lesz attól meleg vagy biszex vagy transz mert hall arról, hogy léteznek ilyen emberek. Ha kicsit is lenne rálátásod a témára, akkor ezt el sem kellene magyaráznom. TANULJ!

    • @Adele92esp
      @Adele92esp 10 หลายเดือนก่อน +3

      ​@@agneskatona7988mondom én, mindenhová ugyanaz a baromság. Diktálták neked? 😂😂😂

  • @kriszg7235
    @kriszg7235 10 หลายเดือนก่อน +7

    Ezekben a gyerekekben olyan betonbiztos és megingathatatlan ön- és mások iránti elfogadás fog kifejlődni ennek a két szülőnek köszönhetően, hogy soha senkinek nem lesz elég ereje ahhoz, hogy ezen a pajzson áthatoljon. Ha ez a két ember csak tized részét nyújtaná a gyerekeknek abból az értékrendből, gondoskodásból, szeretetből amit képviselnek és biztosítanak minden nap, hogy a gyermekeik kiegyensúlyozott és boldog gyerekként nőjenek fel, akkor is ezerszer odaadóbb szülők lennének, mint bármely más, őket kritizáló egyén. A lényeg elhangzott a videóban: tanítsd elfogadásra a gyermeked, és minden rendben lesz.

    • @Piroska-v9b
      @Piroska-v9b 10 หลายเดือนก่อน +2

      basszus, szerinted ez az egyetlen út ahhoz, hogy ezekben a szerencsétlen gyerekben "betonbiztos és megingathatatlan ön- és mások iránti elfogadás fog kifejlődni" ????? Jó ég, hová halad a világ????

  • @foldkutya
    @foldkutya 10 หลายเดือนก่อน +11

    Nagyon aranyos család 🤗❤️!! Szívből kívánok nagyon sok boldogságot!! 🤗❤️

  • @arminivan4841
    @arminivan4841 10 หลายเดือนก่อน +20

    Na ez már mindennek a teteje. Én abszolút elfogadó vagyok, és felőlem bárki bármit csinálhat... de a ketchup a pizzán... nemár

    • @jenodoczy47
      @jenodoczy47 10 หลายเดือนก่อน +1

      Hülyeeee!

    • @Sofia-P.
      @Sofia-P. 10 หลายเดือนก่อน +1

      És ha még ananász is lett volna a pizzán. 😏

    • @arminivan4841
      @arminivan4841 10 หลายเดือนก่อน +1

      @@Sofia-P. Kérlek ne, mert megyek a médiahatósághoz! 😡😡😡

    • @agneskaszner8535
      @agneskaszner8535 10 หลายเดือนก่อน

      😂😂😂

    • @tram_collections
      @tram_collections 10 หลายเดือนก่อน

      Tehát nem vagy elfogadó. 😂😂😂

  • @18Illes
    @18Illes 10 หลายเดือนก่อน +3

    Még meg sem néztem a videót, de már tudtam, hogy nagyon jó videó lesz!😋

  • @anikamak6390
    @anikamak6390 10 หลายเดือนก่อน +11

    I am so, happy to see this😘 congratulation God bless you guys and the kids also🙏🙏🙏

  • @BangeszGabesz
    @BangeszGabesz 10 หลายเดือนก่อน +4

    Én modern felfogású embernek tartom magamat, de azért mégis a hagyományos családmodellben hiszek, ahol AZ APA FÉRFI és AZ ANYA NŐ. Abban egyetértünk, hogy a szeretet a lagfontosabb. Minden más csak rizsa. Ettől függetlenül sok boldogságot kívánok nekik és remélem, hogy a gyerekeket nem fogja sok atrocitás érni az életben...erre a történetre érdemes volna visszatérni úgy 15-20 év múlva..

  • @as-369
    @as-369 10 หลายเดือนก่อน +5

    Milyen klassz videó a szeretetről! És milyen szörnyű olvasni, hogy sokatoknak ebből semmi nem jutott. :( Kívánom, hogy egyszer békére leljetek ❤️

    • @sunny1693
      @sunny1693 10 หลายเดือนก่อน +2

      @as-369
      Világos! Mert akik nem értenek egyet azzal, hogy meleg párok szerezzenek maguknak gyereket, azok nem boldog, szeretettel teli emberek. Te szerencsétlen! 🤡

  • @katalinfila9436
    @katalinfila9436 10 หลายเดือนก่อน

    Gyönyörű család, több ilyen embert🩷🩷🫂

  • @MrNery25
    @MrNery25 10 หลายเดือนก่อน

    Csodálatos emberek vagytok ❤

  • @AzUniverzumUraesParancsoloja
    @AzUniverzumUraesParancsoloja 10 หลายเดือนก่อน +25

    Jó látni ilyen riportokat!

  • @balazsbihari6885
    @balazsbihari6885 10 หลายเดือนก่อน +2

    Borzasztóan ellene voltam/vagyok a szivárványcsaládoknak DE…ezt látva és így látva talán most először inogtam meg ebben. Azt azért hozzá kell tenni sajnos, hogy a meleg társadalom nagyrésze nem ilyen reálisan és átgondoltan gondolkodó-tervező, mint a két fiatalember. Félreértés ne essék, kifejezetten szeretem a meleg barátaimat, de továbbra is azt vallom hogy erre még nem érett meg ez a társadalmi réteg. Ha a tendencia azt mutatná hogy a másság nem rábeszélés, passzív agresszió és még sok negatív jelző. Elfogadóbb leszek e tekintetben amennyiben több embert látok így viselkedni, mintsem üvöltve, vagdalózva propagandáló felnőtt embereket. Én is rámondanám az áment, pedig aztán elég konzervatív szemléletet gyakorlok. Mindenesetre örülök mindenki örömének, szép család!

  • @Atiny-Kitty-rain
    @Atiny-Kitty-rain 10 หลายเดือนก่อน

    Nagyon boldog életet kívánok nektek

  • @st0ptherain
    @st0ptherain 10 หลายเดือนก่อน +2

    Zseniális riport, szuper apák, szerencsés, édes kisgyerekek. A legjobbakat kívánom nekik 🥰

  • @brigittanemeth4050
    @brigittanemeth4050 10 หลายเดือนก่อน +4

    Hányan,de hányan cserélnének ezzel a két kisgyerekkel,nem csak állami gondozottak,hanem "rendes" családban élők is,ahol apuka,anyuka is van,csak éppen szeretet nincs,vagy egyéb más,számtalan probléma van (pl alkoholizmus,bántalmazás,abúzus,stb.),vagy egyszerűen nem foglalkoznak a gyerekkel,nyűg nekik..

  • @tr3v1sz182
    @tr3v1sz182 10 หลายเดือนก่อน +2

    7:44 milyen meglepő XD

  • @balazssprok9311
    @balazssprok9311 10 หลายเดือนก่อน +28

    Strong love makes strong family.

  • @MrAnticigany
    @MrAnticigany 10 หลายเดือนก่อน +8

    Érdekes nézni az ellenségeinkről ilyen videókat.

  • @chryssoie
    @chryssoie 10 หลายเดือนก่อน +9

    Nem ezerszer jobb egy gyereknek ilyen szerető, támogató, biztonságos közegben felnőni, legyen a szülő két nő, akár két férfi, akár bármi - a mélyszegénység, bántalmazó "hagyományos" család, vagy állami gondozás helyett? Miért kell megtagadni a gyerekektől a szeretetet és biztonságot, a felnőttektől pedig a gyerekvállalást?

    • @Piroska-v9b
      @Piroska-v9b 10 หลายเดือนก่อน +1

      miért, magának csak ez a két opció létezik??