Egy igaz ember ebben az igaztalan világban. Őszinte, sallangmentes, megrendítő. Ez a beszélgetés lélekig hatott, nagyon köszönöm! Pogány Juditot az Isten éltesse még nagyon sokáig!❤ Sándor pedig megint bebizonyította, hogy fantasztikus újságíró, riporter, műsorvezető. Eleganciáját, lényegre törő kérdéseit, felkészültségét, kristálytiszta valóság látását egyetemen kellene tanítani. Hatalmas gratuláció!❤
Elképesztő a művésznő szellemi frissessége, intelligenciája, csodás, érdekes előadásmódja. Őszintesége megragadó. Minden jót kívánok neki és a műsor készítőinek.
Ez a "jelentéktelen vacak nő" teljesen elvarázsolt, ezt a beszélgetést többször meg kell hallgatnom. Az Ő egyénisége, értékrendje mélyen megérintett. Nehéz élete ellenére megőrizte a derűt. Köszönöm ezt a felemelő eszmecserét.
Szerintem sem a művésznő, sem én nem szorulunk az Ön jelzőjére, ugyanis a művésznőt idéztem. Lehet, hogy Önnek is meg kellene újból hallgatnia a riportot.
Áldja meg a Jóisten ezért a szép életért! Isteni memória, semmi elakadás, tökeletes gondolatmenet, szó- és mondatfüzérek. Nyitott és őszinte, szerethető, önazonos, allűrök nélkul. Árad belőle az energia. Isten óvja minden bajtól, boldog születésnapot kívanok még sok-sok éven át! ❤
Minden mondatának van mondanivalója; egyszerűen hihetetlen, hogy egy ember ennyit (két óra!) úgy beszél, hogy mond is valamit. De minden mondatával! Ez nem egy könnyed csevej…Mondjuk kellett hozzá a riporter is…
Nekem is pont ez tűnt fel. Nagyon sok Friderikusz podcastot néztem meg, de ilyen őszinte érdeklődést, szeretetet, mosolyt még nem láttam Sándor arcán. Nagyon érdekes volt ezt megtapasztalni. :-) Azért meg különösen hálás vagyok, hogy egy kicsit megismerhettük Pogány Juditot magánemberként. Csodálatos ember! Isten éltesse sokáig!
Kedves Friderikusz Úr! Egy olyan beszélgetést láthattunk amelynek minden perce élmény volt, nem csak a nézőknek de úgy gondolom önnek is. Pogány Judit nagyszerű színész és csodálatos ember.❤ Ezt az adást biztos visszanézem.
Annyira imádnivaló személyisége van ❤ Egyszer,egy hajnalon összefutottam vele egy Budafoki benzinkúton, ő úton volt Kaposvárra, meg állt egy kávéra, én meg autómentős voltam,ott álomásoztam épp. Majd egy órát csevegtünk,teljesen sallangmentesen, hétköznapi dolgokról. Jó volt,szép emlék a művésznőről!❤ Köszönöm ,ezt a beszélgetést. Kedves Pogány Judit, isten éltesse még nagyon sokáig!❤🎂
Hihetetlen mennyi megpróbáltatás és akadály ellenére, mindazt elért, épp mentálisan. Ilyen embereket próbál a mai politika elporlasztani. Le a kalappal előtte és köszönöm, hogy megismerhetem egy ilyen példa egyéniséget.
Le a kalappal ezért a summás beszélgetésért. Mai önző világunkban felüdülést jelentett hallgatni ezt a sívhezszóló, öszinte beszélgetést. Értéket hordoz!
Csodálatos ember, csodálatos színésznő. Nagyon is megérdemelte, hogy a Nemzet színésze legyen, ehhez kétség sem férhet! Nagyon jó, nagyon emberi, tartalmas beszélgetés volt!!
Én sajnos újat már nem tudok hozzászolni a beszélgetéshez, hisz az előttem írok ezt megtették. Egyszerűen a Jó Isten éltesse még nagyon sokáig a Művésznőt, hisz Ő egy Gyöngyszem.❤ Friderikusz úrnak pedig ismét hálás köszönet!🙏
Élmény volt hallgatni a csodálatos Pogány Juditot! Meghatódva gondolok vissza a kaposvári Csiky Gergely Színĥáz fénykorára, amikor minden előadás igazi élmény, élvezet volt, csoda művészekkel! 35-40 év után is részletekre emlékszem, imádtam ŐKET! Pogány Judit❤!
Drága Művésznő! Bármeddig tudnám hallgatni!❤ Intelligencia, tehetség, emberség ha így együtt van jelen, mint Önnél, csoda születik. Isten éltesse nagyon sokáig! Tisztelt Friderikusz Sándor! Köszönöm, hogy ilyen nagyszerű, példaértékű, és főleg nagyon szerethető embereket hoz kicsit közelebb hozzánk!
Csodálatos ember Pogány Judit. Nagyon szeretem hallgatni az élettörténetét. Józan, természetes személyiség, aki maga elé helyezi a fiát, az állatokat es mindenkit aki megérinti a szívét.
A Művésznő csodálatos lélek, csodálatos kincs nekünk. Kívánom, hogy 80. születésnapján olyan csodában legyen része, mint amilyen Ő. Szívből köszönöm a beszélgetést, nagyon örülök, hogy újra indult a Podcast!
Ebben a beszélgetésben az volt a leges-leges-legjobb, hogy nem volt benne allűr, hazugság, vetítés....egy bölcs, szelíd, alázatos "NAGYANYÓ" élet részleteit hallhattuk! 🥰 Imádtam minden másodpercét! ❤Köszönöm Sándor! 🙏
Milyen érdekes! Én 1980-ban születtem, és kiskoromtól fogva egy nagyon szép arcú nőnek tartottam, míg ő önmagát most szürke kisegérnek említi! A hangját pedig kifejezetten szeretem. Nagyon jó egészséget kívánok és hosszú boldog életet!
Pogány Judit művésznő jobb emberré tesz bennünket. Azon kevesek közé tartozik, aki után erkölcseink igazodhatnak. Megható, megrendítő, lelkesítő és szép egyszerre. Köszönöm.
Végtelen szerénység, önirónia, humor. S persze a nagy tehetséggel, eredetiséggel végigjátszott életút. Hasonló korúként, szellemileg még ugyancsak teljesen, valóban az esetleges méltatlan, kiszolgáltatott helyzetbe kerülés a félelmünk. A színésznő erre egy kézenfekvő megoldást fel is villantott. Kívánom, hogy ha sor is kerül rá, az még nagyon sokáig ne fenyegesse! Nagyszerű riportalany, kiváló kérdező-figyelő, rendkívül lenyűgöző beszélgetés volt! Köszönöm.
Élveztem a beszélgetés minden percét! Azokat különösen, amikor a művésznő egy-egy mondata után szeretetteljes mosoly jelent meg Friderikusz Sándor arcán. Szívmelengető volt látni.
Istenem, de jó volt hallgatni Művésznőt!🙏Úgy megölelgetném! Isten Éltesse még nagyon sokáig!🎂💝💐🥰( középső(művész)lányommal egy napon született. Millió ölelés! Legyen tele csodás meglepetésekkel Születésnapja holnap!❤
Köszönöm ezt a beszélgetést. Igazán emberi, őszinte hang, arcokon szeretet, empátia, teljes összhang a zseniális színésznő és a kiváló kérdező között. Ez Friderikusz Sándor, egy igaz ember. Pogány Judit: elfogytak a szavak, olyan csodálatosan Emberi, őszinteségében is korrekt, igazi nagy művész. Felejthetetlen. Sok boldog évet, jó egészséget kívánok. Nagyon tisztelem és szeretem. Friderikusz úrnak köszönöm a maradandó élményt!
40. percnél járok, és a vékony pröntyögő hangjára tér rá megint a Művésznő.... Hát ez az egyik legaranyosabb, a legszebb pröntyögő hang, amit valaha is hallottam!! Imádni való!! Legyen büszke rá Juditka, mert ettől kuriózum!! ❤❤❤❤
Kedves Művésznő! Csengerben, 2024-ben a CSAK fesztiválon adta elő a Pedig én jó anya voltam egyszemélyes darabot. Hatalmas élmény volt. Ez a művészet. Máig a hatása alatt vagyok. Örülök, hogy ez Önnek is fontos darab az életében.
Nem ébredhettem volna ma, csdálatosabb hírre, minthogy a kedvenc művésznőmmel hallgathatok egy hosszú beszélgetést, Friderikusz Sándornál!!!🥰🥰🥰 Csodálatos, fantasztikus ember és színésznő!!! Imádom!! Isten éltesse még nagyon-nagyon sokáig!!!❤️❤️❤️
Imádom a művésznőt ❤ Volt MÁV intézet is diákként elvarázsolt a színpadon is és a tanteremben is mikor bejött hozzánk irodalom órán, hogy felolvason nekünk. Neki is köszönhetem az olvasás szeretetét és a színház varázslatátt 🥰 Jó egészséget kívánok neki 🥰❤ Sándornak nagyon köszönöm ezt az interjút is ❤️
Minden jót Pogány Juditnak. Tényleg a nemzet színésze és nem jobb oldali nemzetre gondolok, hanem az egészre. Még nagyon sok boldogságot. Köszönöm a műsort is!
Köszönöm! Ez rendkívül tetszett! Pogány Juditot remek embernek, színésznőnek tartom, szeretem.Élvezetes volt végighallgatni.Isten éltesse egészségben még sokáig! Pont azt szeretem és azért tartom nagynak, ahogy az élethez és mindenhez viszonyult.
Egyszerűen imádom, egy igazi tündér. 😊 Minden szépet és jót kívánok a legjobb egészségben! 🙏 Valósuljanak meg a vágyai drága Művésznő! ❤ Köszönöm kedves Friderikusz úr ezt a csodálatos riportot! 😊💟🌹
Fantasztikus ember és művész! Imádom hallgatni Őt, igazi élmény! 🌺 Példamutató az az alázat, amivel éli az életét. Nagyon jó egészséget kívánok neki, és isten éltesse még nagyon sokáig! ❤️🌺
Előttem már mindent megírtak, leírtak, én nem is tudok mit hozzátenni a fantasztikus beszélgetéshez, és Sándor által kibontott csodálatos művésznő személyiségéhez, szakmai életútjához. Egyet tudok tenni, most újra rákeresek, és megnézem az összes filmjét, amiben szerepelt; és úgy gondolom fogok újat felfedezni a játékában, és egy kicsit más szemmel fogom nézni az alakításait. Köszönöm, hogy létrejött ez az interjú.
Köszönöm a beszélgetést mindkettejüknek! Jó hogy végre vannak ilyen hosszú riportok is, egy percét sem untam. Boldog születésnapot Művésznő! ❤ Jó egészséget!
Fantasztikus memória, pörgő gördülékeny beszéd, mit kívánhatna az ember magának is 80 éves korára ,mint ezt. 1 percig nem untam csak bámultam. ma voltam az Örkény kertben, ha én ezt a 10.-i készülődést tudom.....Isten éltesse Művésznő és ünnepeljék sokan , mert ez egy csodálatos életpálya.
A pécsi színház a gimis éveim alatt zárva volt, de egy tünemény irodalomtanárunk a gimiből vitt minket éveken át a Csikybe, Nekem az a színház, azok a rendezők, azok a színészek - köztük Pogány Judit is - voltak, lesznek, maradnak az etalonok. Köszönöm ezt a beszélgetést! Újabb élmény!!!
Egy igaz ember ebben az igaztalan világban. Őszinte, sallangmentes, megrendítő. Ez a beszélgetés lélekig hatott, nagyon köszönöm! Pogány Juditot az Isten éltesse még nagyon sokáig!❤ Sándor pedig megint bebizonyította, hogy fantasztikus újságíró, riporter, műsorvezető. Eleganciáját, lényegre törő kérdéseit, felkészültségét, kristálytiszta valóság látását egyetemen kellene tanítani. Hatalmas gratuláció!❤
Igen, minden szava igaz.Két remek embert láttunk , és hallottunk.Felemelő, remek.
❤
Minden szava igaz!
nyaller
Elképesztő a művésznő szellemi frissessége, intelligenciája, csodás, érdekes előadásmódja. Őszintesége megragadó. Minden jót kívánok neki és a műsor készítőinek.
Tátott szájjal hallgattam,ahogy mesélt.Ez az ember két lábon járó CSODA!❤
Ez a "jelentéktelen vacak nő" teljesen elvarázsolt, ezt a beszélgetést többször meg kell hallgatnom. Az Ő egyénisége, értékrendje mélyen megérintett. Nehéz élete ellenére megőrizte a derűt. Köszönöm ezt a felemelő eszmecserét.
0nula nő maga
Szerintem sem a művésznő, sem én nem szorulunk az Ön jelzőjére, ugyanis a művésznőt idéztem. Lehet, hogy Önnek is meg kellene újból hallgatnia a riportot.
Áldja meg a Jóisten ezért a szép életért!
Isteni memória, semmi elakadás, tökeletes gondolatmenet, szó- és mondatfüzérek.
Nyitott és őszinte, szerethető, önazonos, allűrök nélkul.
Árad belőle az energia.
Isten óvja minden bajtól, boldog születésnapot kívanok még sok-sok éven át! ❤
Minden mondatának van mondanivalója; egyszerűen hihetetlen, hogy egy ember ennyit (két óra!) úgy beszél, hogy mond is valamit. De minden mondatával! Ez nem egy könnyed csevej…Mondjuk kellett hozzá a riporter is…
Azt láttam, hogy Sándort is annyira magával ragadta a művésznő beszéde, gondolatai, kedvessége, hogy szinte önfeledten mosolygott😊
Drága Sándor, annyira jó látni a riport közben az őszinte, belefeledkező arcát....csoda ez is, ahogy csoda Pogány Judit is❤
Nekem is pont ez tűnt fel. Nagyon sok Friderikusz podcastot néztem meg, de ilyen őszinte érdeklődést, szeretetet, mosolyt még nem láttam Sándor arcán. Nagyon érdekes volt ezt megtapasztalni. :-) Azért meg különösen hálás vagyok, hogy egy kicsit megismerhettük Pogány Juditot magánemberként. Csodálatos ember! Isten éltesse sokáig!
Egy csodálatos nő , ember , színésznő , anya ......Az emberi lelki , szellemi , érzelmi értékek megtestesítője .
A jó Isten tartsa meg egészségben, szeretetben, békességben számos boldog éven át Pogány Juditkát! 🌹🥂🍀👏
Ez a hang,ez a mondanivaló❤hallgatnàm reggelig.❤️
Kedves Friderikusz Úr!
Egy olyan beszélgetést láthattunk amelynek minden perce élmény volt, nem csak a nézőknek de úgy gondolom önnek is. Pogány Judit nagyszerű színész és csodálatos ember.❤ Ezt az adást biztos visszanézem.
Annyira imádnivaló személyisége van ❤ Egyszer,egy hajnalon összefutottam vele egy Budafoki benzinkúton, ő úton volt Kaposvárra, meg állt egy kávéra, én meg autómentős voltam,ott álomásoztam épp. Majd egy órát csevegtünk,teljesen sallangmentesen, hétköznapi dolgokról. Jó volt,szép emlék a művésznőről!❤ Köszönöm ,ezt a beszélgetést. Kedves Pogány Judit, isten éltesse még nagyon sokáig!❤🎂
Imádom hallgatni a művèsznőt.Annyira termèszetes.
Hihetetlen mennyi megpróbáltatás és akadály ellenére, mindazt elért, épp mentálisan. Ilyen embereket próbál a mai politika elporlasztani. Le a kalappal előtte és köszönöm, hogy megismerhetem egy ilyen példa egyéniséget.
Le a kalappal ezért a summás beszélgetésért. Mai önző világunkban felüdülést jelentett hallgatni ezt a sívhezszóló, öszinte beszélgetést. Értéket hordoz!
Csodálatos ember, csodálatos színésznő. Nagyon is megérdemelte, hogy a Nemzet színésze legyen, ehhez kétség sem férhet! Nagyon jó, nagyon emberi, tartalmas beszélgetés volt!!
Nem lehet megunni, végtelenségig tudnám hallgatni a művésznőt..........elképesztő személyiség.❤❤❤❤❤❤
Igen,Ő az a személyiség, akit valóban órákig lehetne hallgatni.
Érdekes.
Én sajnos újat már nem tudok hozzászolni a beszélgetéshez, hisz az előttem írok ezt megtették.
Egyszerűen a Jó Isten éltesse még nagyon sokáig a Művésznőt, hisz Ő egy Gyöngyszem.❤
Friderikusz úrnak pedig ismét hálás köszönet!🙏
Élmény volt hallgatni a csodálatos Pogány Juditot!
Meghatódva gondolok vissza a kaposvári Csiky Gergely Színĥáz fénykorára, amikor minden előadás igazi élmény, élvezet volt, csoda művészekkel! 35-40 év után is részletekre emlékszem, imádtam ŐKET!
Pogány Judit❤!
Fantasztikus! Nem számít a kor, az ősz haj, a ráncok, áhítattal lehet nézni és főleg hallgatni.❤
Még írok ide….., olyan szép volt a záró képen a virággal….csoda, kívánom, hogy érje nagy boldogság a születésnapján az Örkényben…. 💐❤️
Tüneményes, fantasztikus ember ❤
Isten tartsa meg nekünk sokáig egészségben, boldogságban Pogány Judit művésznőt 🎉
Drága Művésznő! Bármeddig tudnám hallgatni!❤ Intelligencia, tehetség, emberség ha így együtt van jelen, mint Önnél, csoda születik. Isten éltesse nagyon sokáig! Tisztelt Friderikusz Sándor! Köszönöm, hogy ilyen nagyszerű, példaértékű, és főleg nagyon szerethető embereket hoz kicsit közelebb hozzánk!
Micsoda szellemi frissesség! Csodálatos színésznő!
Csodálatos ember Pogány Judit. Nagyon szeretem hallgatni az élettörténetét. Józan, természetes személyiség, aki maga elé helyezi a fiát, az állatokat es mindenkit aki megérinti a szívét.
A Művésznő csodálatos lélek, csodálatos kincs nekünk. Kívánom, hogy 80. születésnapján olyan csodában legyen része, mint amilyen Ő. Szívből köszönöm a beszélgetést, nagyon örülök, hogy újra indult a Podcast!
Ő ilyen. Semmi megjátszás, semmi sallamg. Egy igazi őstehetség és csodálatos EMBER. Csupa jóság.❤
Hálás vagyok, hogy ismerhetem személyesen a Művésznőt! Fridi pedig egy piszok jó riporter, alázat és kimagasló szakmai tudás! Respect! ❤
Ebben a beszélgetésben az volt a leges-leges-legjobb, hogy nem volt benne allűr, hazugság, vetítés....egy bölcs, szelíd, alázatos "NAGYANYÓ" élet részleteit hallhattuk! 🥰 Imádtam minden másodpercét! ❤Köszönöm Sándor! 🙏
Napom fénypontja ❤ Köszönöm ❤ Jó egészséget , boldogságot , nagyon boldog születésnapot kívánok a csodálatos Művésznőnek!
Régi nagyjaink !
Az életünk része !
Nagyon jó ilyen embereket hallgatni !
❤❤❤
Milyen érdekes! Én 1980-ban születtem, és kiskoromtól fogva egy nagyon szép arcú nőnek tartottam, míg ő önmagát most szürke kisegérnek említi! A hangját pedig kifejezetten szeretem. Nagyon jó egészséget kívánok és hosszú boldog életet!
Szerintem is nagyon szép kedves arcú nő, nem is értem ezt, fiatalon meg a legszebb volt.
Drága MűvészNő! MInden percét élvesztem a történeteinek. Egy virgonc 27 éves lányt hallottam végig, tényleg. A végén pedig a könnyem hullott. ❤
Csodálatos volt e beszélgetés.
Kívánok minden jót drága Pogány Judit!
Nagyszerű interjú! Pogány Judit csodálatos EMBER és színművész❤ Köszönöm ezt az élményt!
Friderikusz igazi ős tehetség 😊 imádom a munkáit...😊
Erre született 👏
Ő a mi ajándékunk.csak jó tud lenni..Olyan jó , hogy ide született....
Akármeddig elhallgatnám, annyira szeretem a vele való beszélgetéseket. Isten éltesse még nagyon sokáig!
Ahogy Eta halálaról beszél, az valami elképesztő! Nagyon megindító, őszinte beszélgetés volt. Köszönöm.
Csodalatos a Muveszno, megkonnyeztem az elet sorsat❤️
Isten áldotta nagy tehetség,és jó EMBER! ❤🎭
Pogány Judit művésznő jobb emberré tesz bennünket. Azon kevesek közé tartozik, aki után erkölcseink igazodhatnak. Megható, megrendítő, lelkesítő és szép egyszerre. Köszönöm.
Végtelen szerénység, önirónia, humor. S persze a nagy tehetséggel, eredetiséggel végigjátszott életút.
Hasonló korúként, szellemileg még ugyancsak teljesen, valóban az esetleges méltatlan, kiszolgáltatott helyzetbe kerülés a félelmünk. A színésznő erre egy kézenfekvő megoldást fel is villantott.
Kívánom, hogy ha sor is kerül rá, az még nagyon sokáig ne fenyegesse!
Nagyszerű riportalany, kiváló kérdező-figyelő, rendkívül lenyűgöző beszélgetés volt! Köszönöm.
Élveztem a beszélgetés minden percét! Azokat különösen, amikor a művésznő egy-egy mondata után szeretetteljes mosoly jelent meg Friderikusz Sándor arcán. Szívmelengető volt látni.
Csodálattal hallgatom a művésznőt és Friderikusz Úr arcán is ezt a csodálatot látom.
Elszaladt a 2 óra ......... Csodálatos Pogány Judit !!!❤❤❤❤
Isten áldja Pogány Judit!
Csodálatos ember.
Koltai sokat veszített...
Nagyon szeretjük Pogány Judit művésznőt❤❤❤❤
Imádtam minden egyes percét, többször elérzékenyültem a művésznő gondolatain! Köszönöm hogy láthattam!🥰
Imádnivaló személyiség!❤
Emberileg és művészként is kiváló! Nagyon tartalmas,élvezetes beszélgetés volt,köszönöm!🥰😍😘
Istenem, de jó volt hallgatni Művésznőt!🙏Úgy megölelgetném! Isten Éltesse még nagyon sokáig!🎂💝💐🥰( középső(művész)lányommal egy napon született. Millió ölelés! Legyen tele csodás meglepetésekkel Születésnapja holnap!❤
Drága Művésznő! Ön csodálatos EMBER és csodálatos SZÍNÉSZ!❤🙏 A tehetsége és az alázata emelte magaslatokba!
Milyen fantasztikus ember,művész,òriàsi egyéniség!Egyedi,csodálatos lény❤
Köszönöm ezt a beszélgetést. Igazán emberi, őszinte hang, arcokon szeretet, empátia, teljes összhang a zseniális színésznő és a kiváló kérdező között. Ez Friderikusz Sándor, egy igaz ember. Pogány Judit: elfogytak a szavak, olyan csodálatosan Emberi, őszinteségében is korrekt, igazi nagy művész. Felejthetetlen. Sok boldog évet, jó egészséget kívánok. Nagyon tisztelem és szeretem. Friderikusz úrnak köszönöm a maradandó élményt!
40. percnél járok, és a vékony pröntyögő hangjára tér rá megint a Művésznő....
Hát ez az egyik legaranyosabb, a legszebb pröntyögő hang, amit valaha is hallottam!! Imádni való!! Legyen büszke rá Juditka, mert ettől kuriózum!! ❤❤❤❤
Kedves Művésznő! Csengerben, 2024-ben a CSAK fesztiválon adta elő a Pedig én jó anya voltam egyszemélyes darabot. Hatalmas élmény volt. Ez a művészet. Máig a hatása alatt vagyok. Örülök, hogy ez Önnek is fontos darab az életében.
Imádtam ezt a beszélgetést! A Művésznő különleges egyszerűsége, természetessége páratlan! Isten éltesse sokáig!
Nem ébredhettem volna ma, csdálatosabb hírre, minthogy a kedvenc művésznőmmel hallgathatok egy hosszú beszélgetést, Friderikusz Sándornál!!!🥰🥰🥰 Csodálatos, fantasztikus ember és színésznő!!! Imádom!! Isten éltesse még nagyon-nagyon sokáig!!!❤️❤️❤️
Csodálatos ember, tele szeretettel egyenes jellem ès tiszta lèlekben. Kivánok neki jó egèszsèget ès kitartást ebben a frusztrált világban. 💜🙏🌈
Imádom a művésznőt ❤
Volt MÁV intézet is diákként elvarázsolt a színpadon is és a tanteremben is mikor bejött hozzánk irodalom órán, hogy felolvason nekünk.
Neki is köszönhetem az olvasás szeretetét és a színház varázslatátt 🥰
Jó egészséget kívánok neki 🥰❤
Sándornak nagyon köszönöm ezt az interjút is ❤️
Pogány Judit egy igazi csoda!❤❤
Isten éltesse egészségben, szeretetben kedves Művésznő . Köszönöm azt a sok élményt , amiben művészetével és emberi tartásával részesített. ❤
Minden jót Pogány Juditnak. Tényleg a nemzet színésze és nem jobb oldali nemzetre gondolok, hanem az egészre. Még nagyon sok boldogságot. Köszönöm a műsort is!
Egy csodálatos színésznő, még hallgatnàm órákig 🥰❤️
Isten éltesse , jó egészséget kedves Művésznő !
Ez az interjú lélekmelengető volt, nagyon köszönöm! ❤ Isten éltesse a Művésznőt!!!
Csákányi Eszterrel vágynám most a folytatást.😊
Öröm volt nézni a művésznőt, korát meghazudtoloan friss gondolatmeneteit jó volt nézni látni köszönöm szépen
Isten éltesse sokáig Drága Juditot! Elragadó, csodálatos ember! Még számtalan felemelő percet nyújtson közönségének! Jó egészséget neki! ❤
Csodálatos beszélgetés volt, 2 csodálatos emberrel! Köszönöm szépen hogy láthattam! ❤
Köszönöm! Ez rendkívül tetszett! Pogány Juditot remek embernek, színésznőnek tartom, szeretem.Élvezetes volt végighallgatni.Isten éltesse egészségben még sokáig! Pont azt szeretem és azért tartom nagynak, ahogy az élethez és mindenhez viszonyult.
Borzasztóan ószinte, caodálatosan beszél, megragadó személyiség. Jó volt hallgatni.
Köszöntünk sok szeretettel Kaposvárról, sok boldog évet,jó egészséget kívánunk!
Őszinte, édes, ragyogó! ❤Boldog születésnapot, és jó egészséget a művésznőnek!❤🎉
Egyszerűen imádom, egy igazi tündér. 😊 Minden szépet és jót kívánok a legjobb egészségben! 🙏 Valósuljanak meg a vágyai drága Művésznő! ❤ Köszönöm kedves Friderikusz úr ezt a csodálatos riportot! 😊💟🌹
Ajándék ez a beszélgetés hálás köszönet érte!
Fantasztikus ember és művész! Imádom hallgatni Őt, igazi élmény! 🌺 Példamutató az az alázat, amivel éli az életét.
Nagyon jó egészséget kívánok neki, és isten éltesse még nagyon sokáig! ❤️🌺
Előttem már mindent megírtak, leírtak, én nem is tudok mit hozzátenni a fantasztikus beszélgetéshez, és Sándor által kibontott csodálatos művésznő személyiségéhez, szakmai életútjához. Egyet tudok tenni, most újra rákeresek, és megnézem az összes filmjét, amiben szerepelt; és úgy gondolom fogok újat felfedezni a játékában, és egy kicsit más szemmel fogom nézni az alakításait. Köszönöm, hogy létrejött ez az interjú.
Fantasztikus színésznő és ember......egy etalon!
Nagyon-nagyon szeretem!!!❤❤❤❤
Köszönöm a beszélgetést mindkettejüknek!
Jó hogy végre vannak ilyen hosszú riportok is, egy percét sem untam.
Boldog születésnapot Művésznő! ❤ Jó egészséget!
Drága Művésznő! Maradjon még sokáig!
Isten éltesse sokáig Drága Judit!🎉❤
Imádom a művésznőt, nagyon szeretem Friderikusz úr műsorát.
Remélem, a fia az ő természetét örökölte. Koltaival sincs bajom, meg végül is ő az apja, de ennek a kincsnek mindenképpen tovább kell adódnia 💕
Csodás teremtés. Imádom a szinházat és az állatokat is. Nagyon olyan ember, akiből több kellene😍😍
A "Pedig én jó anya voltam" című monodrámában (is) nagyon jó volt Pogány Judit. Többször megnéztem. Hasonló élményt nyújtott a Macskajátékban.
Csodálattal hallgattam minden szavát!
Zseniális kincsünk! Jó egészséget kívánok neki🥰
Fantasztikus memória, pörgő gördülékeny beszéd, mit kívánhatna az ember magának is 80 éves korára ,mint ezt. 1 percig nem untam csak bámultam. ma voltam az Örkény kertben, ha én ezt a 10.-i készülődést tudom.....Isten éltesse Művésznő és ünnepeljék sokan , mert ez egy csodálatos életpálya.
Csodálatos volt!Köszönöm, hogy láthattam, hallhattam!További jó egészséget kívánok a művésznőnek a kiváló embernek!
Nagyon köszönöm. Isten éltesse Pogány Juditot! ❤️Utaltam támogatást. Sok kicsi sokra megy. 😉
Köszönöm az előrehozott karácsonyi ajándékot…nem is kívánok többet….., de éljen soká Pogány Judit! 💐❤️
Isten éltesse a művésznőt!Ő Egy Igaz Ember!♥️
Jó volt látni és hallani őt!
Maradjon még velünk sokáig!🙂♥️🙏
Őszinte, igaz ember. Pogány Judit most is gyönyörű! Isten éltesse még nagyon sokáig! Gazdagabb a világ egy ilyen csodás emberrel! ❤
A pécsi színház a gimis éveim alatt zárva volt, de egy tünemény irodalomtanárunk a gimiből vitt minket éveken át a Csikybe, Nekem az a színház, azok a rendezők, azok a színészek - köztük Pogány Judit is - voltak, lesznek, maradnak az etalonok. Köszönöm ezt a beszélgetést! Újabb élmény!!!
Teljes áhitat! Micsoda élettörténet, sok erőt kívánok!!
Istenem, mennyire szeretem!!!
Istenem, mennyire emberi!!!
De szeretnék ilyen jó ember lenni!!!
❤
Isten éltesse még sok-sok évig! ❤🍰🎆🥰
Imádom! Nagyon boldog szülinapot kívánok! Egy napon van a születésnapunk!!
Fantasztikus volt! Mint egy gyönyörű regény. Csodálatos színésznő élete képkockái! Hiánypótló!❤ Sándor előtt is le a kalappal!
Csodálatos színésznő! Isten éltesse, legyen még nagyon nagyon sok öröme az életben, és ehhez jó egészséget kívánok!
Csodálatos Emberek!!!!! Köszönöm az Élményt!❤❤
Gyönyörű, élvezetes beszélgetés volt!!!
Köszönöm!!!
Isten éltesse sokáig Pogány Juditot!!!
Maradjon még velünk hosszú évekig!
Nagyszerű Ember, köszönöm, hogy hallhattam!!