Köszönöm szépen a feltöltést. Érdekes h az első videóban a bácsi aki szereli az első radiátort abban a narancs színü masinában, egy használt radiátort csövezett fel. Vagy esetleg akkoriban úgy nézett ki az új?
Behalás, lassan 50éves film és technológia. 10 éve vidékre, kádárkockába, ahol kétkörös, duplacsöves vagy párhuzamos fütésünk vegyeskazánnal (valami piros Carbon, amit 2018-ba lett cserélve, mert kilikadt a viztér csöve 12 év után). Ezek a lemez kacatok vannak az egyik körön, a másikon vaslemezes. (öntötvas már nincs). Itt a fütötest méretét a légköbméterhez igazitották. Több mint 1 éve befigyelt egy 1000l puffertartály és becsövezték a kéményt (mivel a kátrányozódástól begyulladt és kicsit belobbantotta a szuterén, de eloltottuk). 10 éve 6 éven át 10emeletesbe, ahol átszerelték az egycsöves rendszert, egyedi méröórás lakásokra. Itt az fizetett, aki fázosabb volt, mert fütötte a felette levőt. Ahol maradt a régi, ott az utcára engedték a 30 fokos szobahömérsékletet. Tanulságos volt a film, s igazán kellö tervezéssel mindent lehet jobbá tenni. Most már értem miért volt szivás panelban lakni.
nem is tudtam, hogy annak a szürke radiátor szelepnek ilyen funkciója is volt! a házban meg rendre mindeki lecserélte ezeket a 30 éves szelepeket sima nyit-zár szelepekre, és ezzel borították is az áramokat a rendszerben.. :-/
Köszönöm szépen a feltöltést. Érdekes h az első videóban a bácsi aki szereli az első radiátort abban a narancs színü masinában, egy használt radiátort csövezett fel. Vagy esetleg akkoriban úgy nézett ki az új?
Nekem az ármlási ellenállással volt a legnagyobb bajom. Cirkó típusú fég kazánnál.
Szabad rendszerben is lenne értelme megfordítani a szivattyú irányát a levegőztetéshez?
Behalás, lassan 50éves film és technológia. 10 éve vidékre, kádárkockába, ahol kétkörös, duplacsöves vagy párhuzamos fütésünk vegyeskazánnal (valami piros Carbon, amit 2018-ba lett cserélve, mert kilikadt a viztér csöve 12 év után). Ezek a lemez kacatok vannak az egyik körön, a másikon vaslemezes. (öntötvas már nincs). Itt a fütötest méretét a légköbméterhez igazitották. Több mint 1 éve befigyelt egy 1000l puffertartály és becsövezték a kéményt (mivel a kátrányozódástól begyulladt és kicsit belobbantotta a szuterén, de eloltottuk).
10 éve 6 éven át 10emeletesbe, ahol átszerelték az egycsöves rendszert, egyedi méröórás lakásokra. Itt az fizetett, aki fázosabb volt, mert fütötte a felette levőt. Ahol maradt a régi, ott az utcára engedték a 30 fokos szobahömérsékletet.
Tanulságos volt a film, s igazán kellö tervezéssel mindent lehet jobbá tenni.
Most már értem miért volt szivás panelban lakni.
Úristen Csőszer,de régen volt mikor még ott voltam tanuló😀❤️
Üdv! Én is ott voltam tanuló😊👍
nem is tudtam, hogy annak a szürke radiátor szelepnek ilyen funkciója is volt!
a házban meg rendre mindeki lecserélte ezeket a 30 éves szelepeket sima nyit-zár szelepekre, és ezzel borították is az áramokat a rendszerben.. :-/