Sokkal komolyabb jelentőségű ezeknél a Rienzi, amely meghozta az első igazi sikert, és amelyet még ma is játszanak, bár stílusánál fogva kívül esik az „igazi Wagneren”.
Az opera legfontosabb jellegzetessége, hogy anyaga két alaptémából fejlődik ki, és megelőlegezi A Nibelung gyűrűje tetralógiában tökéletesre csiszolt zenedráma műfaját.
A Rienziben Wagner mindenben követte a Párizsban akkor fénykorát élő nagyopera stílusjegyeit, és ennek drezdai bemutatója (1842) hozta meg számára az elismertséget. Korai műveiben utánozta, amit az akkori színpadokon látott és hallott, és amiről azt tapasztalta, hogy a közönségnek tetszik.
Elbeszélésében már megvannak a Wagner-opera cselekményének lényeges mozzanatai, Erik, a vadász alakjának kivételével, amely már Wagner találmánya. A történet (Heine írása szerint) arról szól, hogy egy skót kalmár találkozik a vég nélküli tengeri utazástól elfásult hollandival, gazdag kincseket vásárol tőle nevetségesen olcsó áron, azután kérőként hazaviszi őt otthonába, szép leányához.
A bolygó hollandi Richard Wagner negyedik operája, a keletkezési sorrendet figyelembe véve, viszont az első, ha azt vesszük figyelembe, mennyire vannak meg benne azok a törekvések, amelyeket ma úgy ismer a zenetörténet, mint Wagner művészetének uralkodó jellemvonásait.
A tenger és a szárazföld, a végtelenség és a végesség, a férfi és a nő, a megváltás vágya és a megváltó szerelem - mindez képben, alakban és hangban egyszerre van jelen. Senta és a hollandi alakja, az eszméknek hordozói, kiemelkednek a többi szereplő közül, de még messzemenően magukon viselik a korabeli operai konvenció vonásait.
Pillau kikötőjében titokban - hiszen nem volt útlevelük - hajóra szálltak London felé, de az út az időjárási viszonyok miatt egy hét helyett huszonöt napig tartott, s a viharok miatt a kapitány kénytelen volt egy norvég kikötőben menedéket keresni. Itt, a Sandvikai-öbölben idéződött fel benne a bolygó hollandi ismert legendája.
Emiatt A bolygó hollandi eredetileg egyfelvonásos operának készült, ezért a nyitány megállás nélkül folytatódik az első felvonásban, az egyes felvonásvégek is az eredeti partitúra szerint összefüggően mennek át a következő felvonások kezdetébe. Napjainkban mind a három-, mind az egyfelvonásos változatot is játsszák.
Két évvel később, 1841-ben, Párizsban kerek nyolc hónap alatt elkészült az egész dalmű. A tervet bemutatta a párizsi operának, de a mű nem nyerte el a vezetőség tetszését. Wagner ekkor lerövidítette a darabot és Berlinbe küldte Meyerbeernek, akitől megkésve ugyan, de kedvező választ kapott.
A bolygó hollandi viszont gyökeresen más, és szinte rejtély, hogy ugyanaz a zeneszerző írta, aki röviddel azelőtt a Rienzi konvencionális jeleneteit vetette kottapapírra.
Wagner a mondát Heinrich Heine Aus dem Memoiren des Herrn Schnabelewopski (Schnabelewopski úr emlékiratai) című prózai művének olvasásakor ismerte meg. Ebben a történetben egy vidám kedélyű világjáró mondja el a regét, egy állítólag Amszterdamban látott színdarab formájában.
Wagner későbbi alkotásait tekintetbe véve megállapítható, hogy A bolygó hollandi történelmi szempontból újdonságot jelent, hiszen első ízben itt alkot a cselekmény, a színpadkép és a zene tökéletes szimbolikus egységet.
Ez a zene nemcsak saját addigi műveitől különbözik, hanem mindattól is, amit a 19. század első felében operának tartottak. Mindaz, ami A bolygó hollandiban új, ettől kezdve élete minden művében megmarad, csak természetesen mind fejlettebb és érettebb formában.
Wagner 1839-ben kénytelen volt távozni Rigából, ahol addig karmesterkedett, hiszen a színház új karmestere felmondott neki. Úgy tervezte, hogy feleségével, Minnával együtt Párizsba utazik. Bízott abban, hogy a francia fővárosban egy csapásra minden más lesz, világhírre tesz szert, anyagi gondjai megszűnnek, és végre úgy fog élni, ahogy művészi rangjánál fogva megérdemli.
A leány sejtelmektől eltelten összehasonlítja a neki szánt idegen férfiút egy tengerésznek a falon függő arcképével. A hollandi megpróbálja elhitetni vele, hogy a hasonlóság csak látszat, de mégis elmondja szenvedéseinek történetét; a leány örök hűséget esküszik neki. A hollandi az utolsó jelenetben megvallja szörnyű sorsát, és a tengerre menekül, nehogy feleségét magával rántsa a kárhozatba. De a leány utána veti magát a tengerbe, és a kísértethajót elnyelik a hullámok.
Ha pedig ez megtörtént volna, Wagner a párizsi postakocsi helyett az adósok börtönében kötött volna ki, mivel magdeburgi hitelezőit még nem kárpótolta. Wagner egyik jó barátja segített nekik átszökni Kelet-Poroszországba. Minna a kiállott izgalmak miatt azonban ágynak esett, így útjuk tovább húzódott.
A darabot jelentősen átírta, a történetet Skóciából áthelyezte Norvégiába. Erre azért is szüksége volt, mert amíg Meyerbeer válaszára várt Párizsban, az Opéra vezetősége megvásárolta tőle a darab tervezetét 500 frankért, ezzel együtt lemondott a darab megzenésítésének jogairól is.
A bolygó hollandi, zenéje alapján, már nem hagyományos romantikus opera, ahogyan azt egyébként Wagner is nevezi, nem hagyományos „áriákból” álló mű, nem zárt énekszámok felsorakoztatásából keletkezett, hanem átkomponált, az elejétől a végéig egyetlen egységes egészet alkot.
Erre vall az, hogy szakszerű hozzászólás alig található a korabeli lapokban, ellenben azt valamennyien kifogásolták, hogy a darab végén a hajók nem süllyedtek el elég szépen.
Holott az egész hatalmas nagyvárosban leendő sógorán kívül egy teremtett lelket sem ismert, és egyelőre még annyi pénzesem volt, hogy egy rendes személyszállító hajóra váltsa meg a jegyét. Utazásuknak egy előre nem látott akadály állta útját: a cári törvények érdekében az útlevél kérelmeket közzéteszik a helyi lapokban.
Az első magyar előadáson, 1873. május 10-én a hollandit Angyalffy Sándor, Sentát pedig Szabó Róza énekelte. A közönség tartózkodó magatartást tanúsított, aminek oka - amint a korabeli kritikák írták - a gyenge és szegényes előadás volt. A kritikusok sem voltak tisztában az új darabbal.
Ezt A tündérek című dalmű követte, a Marschner-féle „démoni romantika” modorában. Ez sem került színpadra. Több szerencséje az 1836-ban keletkezett A szerelmi tilalommal sem volt, amelyet ugyan előadtak Magdeburgban, de csak egyetlenegyszer.
Párizsba érkezve a kiábrándulás nem váratott magára sokáig, tervei, kéziratai nem érdekelték a színigazgatókat. Dalátiratok készítéséből és újságírásból tartotta fenn magát. A dicsősége tetőfokán álló jó barát, Giacomo Meyerbeer sem tudott rajta segíteni. Ebben a kétségbeesett állapotában nyúlt a bolygó hollandi témájához, ugyanis ebben saját sorsát látta tükröződni.
Az elbeszélés derűs és ironikus hangneme egyáltalán nem érinti a monda komoly jellegét, és inkább csak a hollandi megjelenésének groteszkségén évődik. Wagner megfogalmazásában a regének már egészen más jelentése van: itt már minden félelmetesen komoly, az üdvösségért esdeklő elkárhozott ember alakja itt már általános érvényűvé növekszik.
Sokkal komolyabb jelentőségű ezeknél a Rienzi, amely meghozta az első igazi sikert, és amelyet még ma is játszanak, bár stílusánál fogva kívül esik az „igazi Wagneren”.
Az opera legfontosabb jellegzetessége, hogy anyaga két alaptémából fejlődik ki, és megelőlegezi A Nibelung gyűrűje tetralógiában tökéletesre csiszolt zenedráma műfaját.
A Rienziben Wagner mindenben követte a Párizsban akkor fénykorát élő nagyopera stílusjegyeit, és ennek drezdai bemutatója (1842) hozta meg számára az elismertséget. Korai műveiben utánozta, amit az akkori színpadokon látott és hallott, és amiről azt tapasztalta, hogy a közönségnek tetszik.
Elbeszélésében már megvannak a Wagner-opera cselekményének lényeges mozzanatai, Erik, a vadász alakjának kivételével, amely már Wagner találmánya. A történet (Heine írása szerint) arról szól, hogy egy skót kalmár találkozik a vég nélküli tengeri utazástól elfásult hollandival, gazdag kincseket vásárol tőle nevetségesen olcsó áron, azután kérőként hazaviszi őt otthonába, szép leányához.
A bolygó hollandi Richard Wagner negyedik operája, a keletkezési sorrendet figyelembe véve, viszont az első, ha azt vesszük figyelembe, mennyire vannak meg benne azok a törekvések, amelyeket ma úgy ismer a zenetörténet, mint Wagner művészetének uralkodó jellemvonásait.
A tenger és a szárazföld, a végtelenség és a végesség, a férfi és a nő, a megváltás vágya és a megváltó szerelem - mindez képben, alakban és hangban egyszerre van jelen. Senta és a hollandi alakja, az eszméknek hordozói, kiemelkednek a többi szereplő közül, de még messzemenően magukon viselik a korabeli operai konvenció vonásait.
Pillau kikötőjében titokban - hiszen nem volt útlevelük - hajóra szálltak London felé, de az út az időjárási viszonyok miatt egy hét helyett huszonöt napig tartott, s a viharok miatt a kapitány kénytelen volt egy norvég kikötőben menedéket keresni. Itt, a Sandvikai-öbölben idéződött fel benne a bolygó hollandi ismert legendája.
Emiatt A bolygó hollandi eredetileg egyfelvonásos operának készült, ezért a nyitány megállás nélkül folytatódik az első felvonásban, az egyes felvonásvégek is az eredeti partitúra szerint összefüggően mennek át a következő felvonások kezdetébe. Napjainkban mind a három-, mind az egyfelvonásos változatot is játsszák.
Két évvel később, 1841-ben, Párizsban kerek nyolc hónap alatt elkészült az egész dalmű. A tervet bemutatta a párizsi operának, de a mű nem nyerte el a vezetőség tetszését. Wagner ekkor lerövidítette a darabot és Berlinbe küldte Meyerbeernek, akitől megkésve ugyan, de kedvező választ kapott.
A teljesen elavult ifj. Ábrányi Kornél-féle fordítás helyett Lányi Viktor 1930-ban új fordítást készített.
A bolygó hollandi viszont gyökeresen más, és szinte rejtély, hogy ugyanaz a zeneszerző írta, aki röviddel azelőtt a Rienzi konvencionális jeleneteit vetette kottapapírra.
A premier 1843. január 2-án hatalmas sikert aratott, és a darabot rövid időn belül Németország szinte minden operaházában bemutatták.
Wagner a mondát Heinrich Heine Aus dem Memoiren des Herrn Schnabelewopski (Schnabelewopski úr emlékiratai) című prózai művének olvasásakor ismerte meg. Ebben a történetben egy vidám kedélyű világjáró mondja el a regét, egy állítólag Amszterdamban látott színdarab formájában.
Wagner későbbi alkotásait tekintetbe véve megállapítható, hogy A bolygó hollandi történelmi szempontból újdonságot jelent, hiszen első ízben itt alkot a cselekmény, a színpadkép és a zene tökéletes szimbolikus egységet.
Ez a zene nemcsak saját addigi műveitől különbözik, hanem mindattól is, amit a 19. század első felében operának tartottak. Mindaz, ami A bolygó hollandiban új, ettől kezdve élete minden művében megmarad, csak természetesen mind fejlettebb és érettebb formában.
Wagner 1839-ben kénytelen volt távozni Rigából, ahol addig karmesterkedett, hiszen a színház új karmestere felmondott neki. Úgy tervezte, hogy feleségével, Minnával együtt Párizsba utazik. Bízott abban, hogy a francia fővárosban egy csapásra minden más lesz, világhírre tesz szert, anyagi gondjai megszűnnek, és végre úgy fog élni, ahogy művészi rangjánál fogva megérdemli.
A leány sejtelmektől eltelten összehasonlítja a neki szánt idegen férfiút egy tengerésznek a falon függő arcképével. A hollandi megpróbálja elhitetni vele, hogy a hasonlóság csak látszat, de mégis elmondja szenvedéseinek történetét; a leány örök hűséget esküszik neki. A hollandi az utolsó jelenetben megvallja szörnyű sorsát, és a tengerre menekül, nehogy feleségét magával rántsa a kárhozatba. De a leány utána veti magát a tengerbe, és a kísértethajót elnyelik a hullámok.
Ha pedig ez megtörtént volna, Wagner a párizsi postakocsi helyett az adósok börtönében kötött volna ki, mivel magdeburgi hitelezőit még nem kárpótolta. Wagner egyik jó barátja segített nekik átszökni Kelet-Poroszországba. Minna a kiállott izgalmak miatt azonban ágynak esett, így útjuk tovább húzódott.
A hozzá tartozó tengeri légkör emléke pedig még elevenen élt benne a viszontagságos hajóút nyomán.
Időközben lezajlott a Rienzi nagy sikerű bemutatója Drezdában, ezért a Hollandit visszavonta Berlinből, és a Szász Királyi Operaháznak ajánlotta fel.
A darabot jelentősen átírta, a történetet Skóciából áthelyezte Norvégiába. Erre azért is szüksége volt, mert amíg Meyerbeer válaszára várt Párizsban, az Opéra vezetősége megvásárolta tőle a darab tervezetét 500 frankért, ezzel együtt lemondott a darab megzenésítésének jogairól is.
A bolygó hollandi, zenéje alapján, már nem hagyományos romantikus opera, ahogyan azt egyébként Wagner is nevezi, nem hagyományos „áriákból” álló mű, nem zárt énekszámok felsorakoztatásából keletkezett, hanem átkomponált, az elejétől a végéig egyetlen egységes egészet alkot.
Erre vall az, hogy szakszerű hozzászólás alig található a korabeli lapokban, ellenben azt valamennyien kifogásolták, hogy a darab végén a hajók nem süllyedtek el elég szépen.
Holott az egész hatalmas nagyvárosban leendő sógorán kívül egy teremtett lelket sem ismert, és egyelőre még annyi pénzesem volt, hogy egy rendes személyszállító hajóra váltsa meg a jegyét. Utazásuknak egy előre nem látott akadály állta útját: a cári törvények érdekében az útlevél kérelmeket közzéteszik a helyi lapokban.
Wagner első próbálkozása az opera terén Az esküvő című „rémdráma” volt, amelynek zenéjét be sem fejezte.
Az első magyar előadáson, 1873. május 10-én a hollandit Angyalffy Sándor, Sentát pedig Szabó Róza énekelte. A közönség tartózkodó magatartást tanúsított, aminek oka - amint a korabeli kritikák írták - a gyenge és szegényes előadás volt. A kritikusok sem voltak tisztában az új darabbal.
Ezt A tündérek című dalmű követte, a Marschner-féle „démoni romantika” modorában. Ez sem került színpadra. Több szerencséje az 1836-ban keletkezett A szerelmi tilalommal sem volt, amelyet ugyan előadtak Magdeburgban, de csak egyetlenegyszer.
Párizsba érkezve a kiábrándulás nem váratott magára sokáig, tervei, kéziratai nem érdekelték a színigazgatókat. Dalátiratok készítéséből és újságírásból tartotta fenn magát. A dicsősége tetőfokán álló jó barát, Giacomo Meyerbeer sem tudott rajta segíteni. Ebben a kétségbeesett állapotában nyúlt a bolygó hollandi témájához, ugyanis ebben saját sorsát látta tükröződni.
Az elbeszélés derűs és ironikus hangneme egyáltalán nem érinti a monda komoly jellegét, és inkább csak a hollandi megjelenésének groteszkségén évődik. Wagner megfogalmazásában a regének már egészen más jelentése van: itt már minden félelmetesen komoly, az üdvösségért esdeklő elkárhozott ember alakja itt már általános érvényűvé növekszik.