ไม่สามารถเล่นวิดีโอนี้
ขออภัยในความไม่สะดวก

Retró ELSŐ OSZTÁLY és BIVALY az északi parton! EZ MINŐSÉG!

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 3 ส.ค. 2024
  • Sziasztok!
    A mai alkalommal a 29-es, Budapest-Tapolca vasútvonalra fogunk ellátogatni, hiszen idén is rendhagyó módon megrendezésre került az első Balatoni retró-hétvége! Utunkat az idei újdonságok egyikével fogjuk tölteni, mely a közvetlen kocsikkal egyesített Kék hullám Intercity és Tekergő expresszvonatot foglalja magában. A 19700-as IC mint mindig, menetrend szerinti szerelvényével közlekedett, azonban az esemény mindkét napján két plusz kocsival gazdagodott. Ez egy Bautzeni étkező és első osztályból állt. Az étkezőkocsit bárki, míg az első osztályt csak retró jegy megváltása mellett lehetett igénybe venni, mely jegyár idén először plusz szolgáltatásokat is tartalmazott. Viszont részletesebben a videóban ;)
    Ui: Sajnos az utóbbi időben nem tudtam annyi időt fordítani videók készítésére / vágásra, mint amennyit ez igényelne, de igérem, hogy a jövőben idáig nem látott tartalmakat fogok hozni!
    Türelmeteket kérem!
    Fontos ezen kívül, hogy köszönetet szeretnék mondani a MÁV-START zrt.-nek, hogy biztosították számomra a retró-jegyet, illetve a szükséges engedélyeket a hétvégére!
    Ádám :)
    Vonatok_nyomában: / vonatok_nyomaban
    Saját instagram: / trainspot_hungary
    Tartalom:
    Bevezető: (0:00)
    Irány Budapest: (1:25)
    Déli-pályaudvar: (1:46)
    A járat bemutatása / utazás: (2:24)
    Balatonfüred / tolatás: (3:20)
    Balatonfüred / indulás: (5:20)
    Aszófő: (6:10)
    Örvényes: (7:31)
    Balatonudvari: (7:39)
    Fövenyes: (7:45)
    Balatonakali-Dörgicse: (7:57)
    Zánka-Köveskál: (8:34)
    Szepezdfürdő: (9:19)
    Révfülöp: (9:53)
    Balatonrendes: (10:53)
    Ábrahámhegy: (11:00)
    Badacsonytomaj: (11:19)
    Badacsony: (12:12)
    Badacsonytördemic-Szigliget: (12:52)
    Nemesgulács-Kisapáti: (13:27)
    Tapolca: (13:38)
    Outro: (14:29)

ความคิดเห็น • 64

  • @gabesz
    @gabesz 2 ปีที่แล้ว +10

    Szuper anyag, nagyon jól visszaadja az utazási élményt! 👍🏻

    • @szenteádám
      @szenteádám  2 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon szépen köszönöm, igyekeztem ;)

  • @1kisinas
    @1kisinas 5 หลายเดือนก่อน

    Szép munka ! Köszönjük !
    Színvonalas videó,csak így tovább !

  • @ivankenyeres7018
    @ivankenyeres7018 2 ปีที่แล้ว +3

    király és érdekes videó lett! Köszönjük!

  • @herbaklaszloherla8910
    @herbaklaszloherla8910 2 ปีที่แล้ว +2

    Ismét egy minőségi videót láthattunk tőled, köszönöm.

    • @szenteádám
      @szenteádám  2 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon szépen köszönöm, ismét ;)

  • @szabolcsvagi5530
    @szabolcsvagi5530 2 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon jó lett!

  • @krisfodor
    @krisfodor 2 ปีที่แล้ว +1

    Jó videó lett, ment a "👍"!

  • @benceszekely31
    @benceszekely31 2 ปีที่แล้ว +2

    Kiváló anyag lett, gratula!

    • @szenteádám
      @szenteádám  2 ปีที่แล้ว +1

      Köszönöm uram, holnap folytatás ;)

  • @csabaszabados357
    @csabaszabados357 2 ปีที่แล้ว

    Imádom retró ablakos vonat!!!!

  • @davidhazit
    @davidhazit 2 ปีที่แล้ว +1

    Ez nagyon jó volt!

  • @Gaybor21
    @Gaybor21 2 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon örülök hogy visszatértél.Igazi ajándék ez, amit most Burgaszban nézek, innen üdvözöllek.Szuper vagy, ugye tudod.😃És az sem semmi, hogy ismét vezető állásból lesz a következő filmed....😃

    • @szenteádám
      @szenteádám  2 ปีที่แล้ว

      Nagyon szépen köszönöm, kellemes időtöltést neked ;)

  • @zsombortomori7795
    @zsombortomori7795 ปีที่แล้ว

    Szia! Köszönöm hogy ameddig itt voltam érdekes videókat nézhettem tőled de távozom a vasút rajongók közül (lehet csak egy időre) de csak így tovább 😊

  • @sandorvincze923
    @sandorvincze923 2 ปีที่แล้ว +1

    Hello.Ez a videó is szuper lett akár csak a többi..csak így tovább gratulálok:)

    • @szenteádám
      @szenteádám  2 ปีที่แล้ว

      Nagyon szépen köszönöm, igyekszem :)

  • @benczezoltan145
    @benczezoltan145 2 ปีที่แล้ว +1

    Gratulálok a videóhoz! Szerintem mindeki nevében mondhatom h jó kis anyagot vágtál össze.

    • @szenteádám
      @szenteádám  2 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon szépen köszönöm :)

  • @jackieindaia1501
    @jackieindaia1501 ปีที่แล้ว

    Jó videó lett. A bautzeni étkező kocsikról az a véleményem hogy amikor a máv csökkentete még régen az étkező kocsi szolgáltatást akkor ezeket a kocsikat simán át lehetett volna építeni rendes kocsiká ami azért lett volna mert ezek bírják a 160-at.

  • @louihd1
    @louihd1 2 ปีที่แล้ว

    Sokszor meglepsz a zenékkel, mint például most az Outro alatt. Köszi! A videó is szuper lett.

    • @szenteádám
      @szenteádám  2 ปีที่แล้ว

      Igyekszem, köszönöm ;)

  • @Szennaimilan
    @Szennaimilan 2 ปีที่แล้ว

    Jó lett a Videó így tovább tetszet közös vonat

  • @MyKakaoscsiga
    @MyKakaoscsiga 2 ปีที่แล้ว +3

    Bivaly elèg gyorsan meg gratula jó mozdony

  • @jenopigler5685
    @jenopigler5685 2 ปีที่แล้ว +1

    Azért a 4.34 Szegedi indulás ès 7.05 Budapesti érkezés egész jó!
    Nyilván a videós tartalmad elkészítéséhez nem csatlakozott volna.
    Klassz videó lett egyébként!

    • @szenteádám
      @szenteádám  2 ปีที่แล้ว

      Fogjuk rá, igen, de mint te is írtad ez nekem nem lett volna jó...

  • @sandorvigh8981
    @sandorvigh8981 2 ปีที่แล้ว

    Nagyon Klassz lett a Videód!!!.
    Meg kérdezhetem!,
    Mely Zeneszámot lehet hallani!.
    A Videó elején!,
    Köszönöm!.

    • @szenteádám
      @szenteádám  2 ปีที่แล้ว +1

      Köszönöm szépen!
      A zene címe: "Back to 1981" ;)

  • @Adani12345
    @Adani12345 2 ปีที่แล้ว +8

    Első osztályú videó lett ismét.

    • @gaborszadai1992
      @gaborszadai1992 2 ปีที่แล้ว

      Csak a Balaton nem látszik...

    • @szenteádám
      @szenteádám  2 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon szépen köszönöm ;)
      A másik kommentre reagálva: Annyian voltak, hogy így is örülök hogy én lehettem a gőzöshöz legközelebb :)

    • @gaborszadai1992
      @gaborszadai1992 2 ปีที่แล้ว

      @@szenteádám De ha a másik oldalon kamerázol, akkor is ugyanolyan közel vagy a gőzöshöz, és még a Balaton is látszik...

    • @szenteádám
      @szenteádám  2 ปีที่แล้ว

      @@gaborszadai1992 Igen, és akkor az összes állomásépület, peron, jelzők ésatöbbi nem látszódik. Mindezt a Balaton miatt áldozzam fel? Köszönöm szépen, de nem :)

    • @Adani12345
      @Adani12345 2 ปีที่แล้ว

      @@szenteádám Én meg biciklivel kergettem, és Badacsonynál az volt a terv, hogy a megálló utáni ívben Lábdihegy felé videózom, de nem értem oda időben éppen sikerült az állomáson elkapni ahol kb. a fél világ várta.

  • @iBudaybyGeryBuday
    @iBudaybyGeryBuday 2 ปีที่แล้ว

    Kedves Ádám! Hogyan oldod meg a külső felvétel esetén a kamera stabilizálását? Rögzíted valamihez, vagy Gimbal? Esetleg más a megoldásod?

    • @szenteádám
      @szenteádám  2 ปีที่แล้ว

      A kocsiszekrényhez rögzítem, nincs benne semmi varázslat :)

  • @huss128
    @huss128 ปีที่แล้ว

    Készítője titok?

  • @gergopuskas6025
    @gergopuskas6025 2 ปีที่แล้ว +5

    Meg ment szegedre a samu is

  • @mihalyhuszti561
    @mihalyhuszti561 ปีที่แล้ว

    Csak az a pakura ne zavarna be !

  • @hungaryvonatok3768
    @hungaryvonatok3768 2 ปีที่แล้ว

    11:01 nel az a Pali kell🤣. Milyen magas Már 🤣🤣

  • @mindenamijarmu
    @mindenamijarmu 2 ปีที่แล้ว

    Szia! Hogy rögzìted a telefont/kamerát a kocsihoz?

    • @szenteádám
      @szenteádám  ปีที่แล้ว

      Egy különleges és titkos technikával! :)

    • @mindenamijarmu
      @mindenamijarmu ปีที่แล้ว

      @@szenteádám Nekem is vannak trükkjeim, de a Tied mindig is jobb volt.

  • @magyar_vasut
    @magyar_vasut 2 ปีที่แล้ว +1

    De ürülnék neki ha egyszer újból meg rendeznék Miskolcon a Retro hétvégét és el jönne a 424 vagy nem is kenne retró hétvége csak egy Nosztalgia vonattal jöjjön le. Amúgy nagyon jó videó lett

    • @szenteádám
      @szenteádám  2 ปีที่แล้ว

      Előttünk a hosszú élet és az évek, még bármi is lehet! Köszönöm :)

  • @muccinable
    @muccinable ปีที่แล้ว

    Ilyen utakra hol lehet jegyet találni? Olyan jó móka lehet.

    • @szenteádám
      @szenteádám  ปีที่แล้ว

      Máv applikációban :)

    • @muccinable
      @muccinable ปีที่แล้ว

      @@szenteádám :) Ha betölt. De komolyan. Szoktam nézegetni a weboldalt is de nem látom, hogy most különleges retro hétvége van vagy nem tudom...21 órás élmény vonatozás....

  • @ferencnagy9051
    @ferencnagy9051 2 ปีที่แล้ว

    Tudod hogy mikor lesz a Szegedi retróhétvége?

  • @adamkrisztiancseri9322
    @adamkrisztiancseri9322 ปีที่แล้ว

    Autót nem te vezetted az M5-ösön?

  • @kisordog100
    @kisordog100 2 ปีที่แล้ว

    Bizony, hogy minőség! Nem is akármilyen!

  • @AlexAlex-zv7fc
    @AlexAlex-zv7fc ปีที่แล้ว

    Utasellátó roló Vagy 100-at biztosan megettem az évek folyamán. Az összes nyugati csokit kenterbe veri.