Szívemből szóltál! Évek óta mondom ismerősi körben, hogy minden laikus kutya kötelessége tudást szerezni építőipari infókból. Mondom ezt burkolóként. Ha nem így teszünk annak oltári szívás lesz a vége. Itt egy rossz példa: adott egy modern lapostetős családiház a XII. kerületben. A tulajdonosok kissebb felújításokban már voltak, lakás szintjén. Ehhez képest ennél a háznál amit el lehetett cseszni az mind megtörtént. Háromszintes a ház félig benne a domboldalban. A legalsó szinten volt olyan szoba ami festés után salétromosodott. A gipszes vakolatok egyetlen helyiségben sem voltak megfelelő minőségűek. Az esztrich az előszobában megrepedt, majd feltört egy négyzetméternyi felületen. A külső teraszok aljzatbetonjai az épület felé lejtettek. Öt fürdő volt összesen a házban, mindegyikben volt zuhanyzó is. Az volt az alap koncepció, hogy az öntöttmárvány zuhanytálcát besülyesztjük a padlóba, szintbe a burkolattal. Egy fürdőben tudtam ezt megcsinálni, a többiben túl magasan volt a lefolyócső. A konyhában hidegburkolat és parketta találkozott, konyhasziget plusz ebédlő. A konyhasziget alatt precízen kiemeltem illeszkedve a parketta szintjéhez, ez volt előbb lerakva. Jött a parkettás lerakta hol lejjebb, hol feljebb volt, mint a Balaton( tömör tölgy szalagparketta). És még sorolhatnám, mert volt még bőven hiba. Prémium ház összekókányolva... Nem volt műszaki ellenőr.
Fmv-t utólag papírozták le. Mikor bíróságon az fmv-t kérdezték, azt mondta: igen anyagi felelőssége van, de csak a kivitelező biztosításának a terhére. Az meg nem volt. Ilyenkor mi van? Tisztán látszott, hogy utólag pappírozták az fmv-t. 20 millió feletti kár.
Sajnos az egy idealista elképzelés hogy jelenlegi piaci környezetben majd a vevők diktálnak. Ehhez többszörösére kellene növelni a kínálatot hogy működjön (már van válogatási lehetőség). Sokszor már egy ellenőrrel nincs időd megjelenni, nemhogy még képeket követelni a beruházótól, mert öten állnak sorba, de ha nem akkor is talál vevőt hónapokon belül legrosszabb esetben. Igazad van, de az opció hogy nem fogsz tudni venni, vagy kompromisszumokat kötsz ha lakni akarsz valahol. Ezt a problémát nem tudod reálisan vevői oldalról megoldani, csak felülről lehet sokkal szigorúbb szabályozással.
Rengeteg Japán "room tour" videót nézek. Mind a tervezők, mind a kivitelezők lelkiismeretesen ragaszkodnak a minőséghez. Engem ámulatba ejt minden apró részlet. Komolyan veszik az életüket, arról van szó.
Szerintem az agydaganjaidnak ahhoz lehet köze hogy nem tudsz aludni . Vagy azért nem tudsz aludni mert eleve ott van folyamatosan egy lappangó daganat ami időnként megnő vagy maga ez a genetika hogy nem tudsz aludni ott az agyban egy olyan pont hibájára utal aminek a daganat a következménye.
Kérdés: el tudod képzelni, hogy a munkád az eladó érdeke is legyen? Azért kérdem, mert sokkal egyszerűbb lenne minden eladó ingatlan mellé mellékelni egy szakvéleményt (bilibelóg), mint minden egyes vevőjelöltnek szakit keresnie, aki átnézi a házakat. Hogy mutatnál be egy házat, amire az eladó rendeli meg a szakvéleményt? :) tökre érdekelne.
Van ilyen felkeresem. Nem sok, de van. Itt a gond az, hogy nem biztos, hogy az egesz irasos anyagot bemutatja, ki tudja belole venni a jokat, elhallgatva a rosszakat. Ez megint becsuletessegen mulik. Volt olyan (nem is egy), ahol nem fizettek ki, mert nem azt irtam le, amit hallani szerettek volna... jott a mail, hogy ezt vagy azt toroljem mar az allapotfelmeresbol. NEM! Szoval jobbnak tartom, ha a vevo keres meg.
Szívemből szóltál! Évek óta mondom ismerősi körben, hogy minden laikus kutya kötelessége tudást szerezni építőipari infókból. Mondom ezt burkolóként. Ha nem így teszünk annak oltári szívás lesz a vége. Itt egy rossz példa: adott egy modern lapostetős családiház a XII. kerületben. A tulajdonosok kissebb felújításokban már voltak, lakás szintjén. Ehhez képest ennél a háznál amit el lehetett cseszni az mind megtörtént. Háromszintes a ház félig benne a domboldalban. A legalsó szinten volt olyan szoba ami festés után salétromosodott. A gipszes vakolatok egyetlen helyiségben sem voltak megfelelő minőségűek. Az esztrich az előszobában megrepedt, majd feltört egy négyzetméternyi felületen. A külső teraszok aljzatbetonjai az épület felé lejtettek. Öt fürdő volt összesen a házban, mindegyikben volt zuhanyzó is. Az volt az alap koncepció, hogy az öntöttmárvány zuhanytálcát besülyesztjük a padlóba, szintbe a burkolattal. Egy fürdőben tudtam ezt megcsinálni, a többiben túl magasan volt a lefolyócső. A konyhában hidegburkolat és parketta találkozott, konyhasziget plusz ebédlő. A konyhasziget alatt precízen kiemeltem illeszkedve a parketta szintjéhez, ez volt előbb lerakva. Jött a parkettás lerakta hol lejjebb, hol feljebb volt, mint a Balaton( tömör tölgy szalagparketta). És még sorolhatnám, mert volt még bőven hiba. Prémium ház összekókányolva... Nem volt műszaki ellenőr.
❤❤❤❤❤Le a kalappal. Kitünő
Fmv-t utólag papírozták le. Mikor bíróságon az fmv-t kérdezték, azt mondta: igen anyagi felelőssége van, de csak a kivitelező biztosításának a terhére. Az meg nem volt. Ilyenkor mi van? Tisztán látszott, hogy utólag pappírozták az fmv-t. 20 millió feletti kár.
Kontár "Gangsta" Karcsi zenéjét vártam volna... 😉
Sajnos az egy idealista elképzelés hogy jelenlegi piaci környezetben majd a vevők diktálnak. Ehhez többszörösére kellene növelni a kínálatot hogy működjön (már van válogatási lehetőség). Sokszor már egy ellenőrrel nincs időd megjelenni, nemhogy még képeket követelni a beruházótól, mert öten állnak sorba, de ha nem akkor is talál vevőt hónapokon belül legrosszabb esetben. Igazad van, de az opció hogy nem fogsz tudni venni, vagy kompromisszumokat kötsz ha lakni akarsz valahol. Ezt a problémát nem tudod reálisan vevői oldalról megoldani, csak felülről lehet sokkal szigorúbb szabályozással.
8:07-8:40 Na ezt felkiáltójelezve minden videó elején, végén, csupa nagybetűvel hangsúlyozni kellene!
Rengeteg Japán "room tour" videót nézek. Mind a tervezők, mind a kivitelezők lelkiismeretesen ragaszkodnak a minőséghez. Engem ámulatba ejt minden apró részlet.
Komolyan veszik az életüket, arról van szó.
Miért nincs rá törvény ,már évtizedek óta?Évtizedes probléma
Szerintem az agydaganjaidnak ahhoz lehet köze hogy nem tudsz aludni . Vagy azért nem tudsz aludni mert eleve ott van folyamatosan egy lappangó daganat ami időnként megnő vagy maga ez a genetika hogy nem tudsz aludni ott az agyban egy olyan pont hibájára utal aminek a daganat a következménye.
Megkérdezhetem mi a végzettséged? Építészmérnök vagy?
építész, 5:00-nál mondja
igen, építész vagyok.
Kérdés: el tudod képzelni, hogy a munkád az eladó érdeke is legyen? Azért kérdem, mert sokkal egyszerűbb lenne minden eladó ingatlan mellé mellékelni egy szakvéleményt (bilibelóg), mint minden egyes vevőjelöltnek szakit keresnie, aki átnézi a házakat. Hogy mutatnál be egy házat, amire az eladó rendeli meg a szakvéleményt? :) tökre érdekelne.
Van ilyen felkeresem. Nem sok, de van.
Itt a gond az, hogy nem biztos, hogy az egesz irasos anyagot bemutatja, ki tudja belole venni a jokat, elhallgatva a rosszakat.
Ez megint becsuletessegen mulik.
Volt olyan (nem is egy), ahol nem fizettek ki, mert nem azt irtam le, amit hallani szerettek volna... jott a mail, hogy ezt vagy azt toroljem mar az allapotfelmeresbol. NEM!
Szoval jobbnak tartom, ha a vevo keres meg.
A "kinek az érdeke a valós szakvélemény?" kérdésre adott válaszból rájössz, hogy nem az eladó érdeke.