Alvászavar. Hogyan és mit tegyünk, hogy újra jól aludjunk?
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 18 ก.ย. 2024
- Az alvászavar szinte kéz a kézben jár azoknál, akik szorongással, pánikkal, vagy depresszióval küzdenek. Van, akinek időszerűen jelentkezik, van, akinek sűrűbben, van, akinek szinte folyamatosan van jelen az életében. Az alvás, az egy ugyanolyan mentális aktivitás, mint bármi más. Ugyanúgy "csak" egy mentális tevékenység, vagyis, kezelhetjük, ugyanúgy, ahogy azt a non-duális tanítás, minden egyéb elmetevékenységgel teszi. Megengedi, hogy legyen. Megadja magát neki, vagyis elfogadja, annak a jelenlétét, és elfogadja, hogy addig lesz velünk, amíg csak akar. Persze ilyenkor beindul az elme, és máris felsorakoztatja, a katasztrofális forgatókönyvek sorát, mégis fel kell, hogy ismerjük, hogy ha nem teszünk semmit, és, csak hagyjuk, hogy ne tudjunk aludni, akkor fogunk tudni aludni. Ha harcolunk, és mérgesek vagyunk, hogy miért nem tudunk, és mi lesz, ha nem tudunk, azzal csak megerősítettük az elmét abban, hogy bizony ez is egy olyan démon, amivel csapdában tud tartani. Pedig, ahogy oly sokszor most is csak: blöfföl!
Ha szeretnéd, hogy segítsek ebben a folyamatodban, vagy csak elakadtál, és szeretnéd ezt valakivel megbeszélni, szívesen támogatlak: www.rapidcoach.hu
#meditáció #spiritualitás #alvás #tudatosság #boldogság
Koszonom szepen ♥
Köszi szépen!
Örülök, ha segített!
Mindig ezt nézem este, lefekvéskor.
Évek óta alvászavarral küzdök.
@@arnoldpaole4816 Hamarosan készítek majd egy újabb tartalmat erről, mert nagyon sok kérdés érkezett ezzel kapcsolatban. 🤗
@@belsofilm Na, ennek nagyon örülök! Szuper! Hátha érinti majd az átalvási vagy korai ébredés kérdését is.
Ezzel is többet tudok , köszönöm !!!
És ez az élet minden területén is alkalmazható!🙏
Remek video!Beinditjuk a cunamit!Nem tudok aludni es ott a mentalis aktivitas😁!Gyoz a mantra!!Tehat gyogyir:megengedem magamnak..es nincs ellenallas..Jol vagyok!!😄Koszonom!!
Köszönöm a megerősítést🤗
Gyerek korom óta küzdök ezzel...
Nagyon szívesen segítek. Akár egy online beszélgetés, akár egy telefonbeszélgetés formájában, ahogy neked jó. Engem is nagyon sokáig elkísért. Már tovább ment. Már nem vagyok érdekes számára. 😃