Az előző videód alapján készítettem rózsa dugványokat. Méz+fahély segítségével. Nejlonzsák alá tettem őket, és két naponta öntöztem. Mintha olyasmit hallottam volna, hogy 5-6 hét kell a gyökerezéshez, ezért felkészültem erre. Most egy hetesek a dugványok, és öntözéskor megdöbbentem, hogy szinte az összes 1-2 centis új levelet hozott egy hét alatt. Ez meglepett.
Üdvözletem! Amiket most lemetszettem ágakat azokból most is készíthető dugvány? Van rá esély, hogy megerednek, vagy inkább csak ősszel próbálkozzak majd? Köszönöm előre is a választ! :)
Szia! Ebben a fázisban vannak az én magas törzsű dugványaim, vannak amik rügyeznek vannak olyanok amelyek még nem. Érdeklődöm, hogy szükségük van-e napfényre a növekedésükhöz? Eddig ablakban voltak, most áttettem 1 napfénymentes helyre őket. Köszönöm a válaszod!
Ha jól értem, fűtött helyiségben vannak? Ha igen, kész csoda ha még nem indultak meg. A rózsa nagyon fényigényes, így mindenképp sok fény kell a hajtásoknak, hogy életben maradjanak.
@@Kisvakondkert igen fűtött helyiségben vannak, az egyik cserép ablakban volt azok megindultak, a másik nem és nem is indultak meg. Visszarakom őket az ablakba😉. Köszönöm
@@Kisvakondkert hogy bírja a fagyot a medence, nem nyomja szét a jég ? Nyáron is az a víz marad ? Jövö ősszel én sem szeretném szét bontani a miénket .
Nagyon szeretem ezt a csatornát,és az összes videót,nagyon hasznos sokat tanít, köszönöm szépen 🙂!
Koszonom szepen az infot!!!💖🥰❤👌👍
Köszönöm László!
Az előző videód alapján készítettem rózsa dugványokat. Méz+fahély segítségével. Nejlonzsák alá tettem őket, és két naponta öntöztem. Mintha olyasmit hallottam volna, hogy 5-6 hét kell a gyökerezéshez, ezért felkészültem erre. Most egy hetesek a dugványok, és öntözéskor megdöbbentem, hogy szinte az összes 1-2 centis új levelet hozott egy hét alatt. Ez meglepett.
Mit kezdesz a sok letűzött pálcikával? Mikor kell szétválasztani a közös ládákban lévő példányokat, mikor, és hogy szoktad?
Hajrá, sok sikert! Viszont a levél növekedése nem mindíg jó jel, ugyanis a vessző tartalékait használja fel.
Mekkora gond hogyha a leveleit le hullatta de zöldek maradtak a rügyek? Mennyi az esélye a gyökerezeshez
@@erzsebetnagy9290 Van így is esély. Jó lett volna a leveleit levágni előre, hogy kevesebbet párologtasson.
Köszönjük az infót 👍
Jó estét kívánok!
Azt szeretném kérdezni hogy a rózsa teteje mivel van bevonva,mit lehet rajta látni?
Mi a célja?
Köszönöm 🙂
Egyszerű sebkezelő paszta. Visszafogja a nedvesség távozását a vesszőből.
Üdvözletem! Amiket most lemetszettem ágakat azokból most is készíthető dugvány? Van rá esély, hogy megerednek, vagy inkább csak ősszel próbálkozzak majd? Köszönöm előre is a választ! :)
Igen, van, de jóval kissebb, mint ősszel.
Mikor lettek eldugványozva?
Mikor érdemes megnézni hogy gyökeret hozott e?
Van róla videó. Kattintson az oldalra és nézze át a címeket, vagy keressen rá: Magas törzsű rózsa készítése.
Szia! Ebben a fázisban vannak az én magas törzsű dugványaim, vannak amik rügyeznek vannak olyanok amelyek még nem. Érdeklődöm, hogy szükségük van-e napfényre a növekedésükhöz? Eddig ablakban voltak, most áttettem 1 napfénymentes helyre őket. Köszönöm a válaszod!
Ha jól értem, fűtött helyiségben vannak? Ha igen, kész csoda ha még nem indultak meg. A rózsa nagyon fényigényes, így mindenképp sok fény kell a hajtásoknak, hogy életben maradjanak.
@@Kisvakondkert igen fűtött helyiségben vannak, az egyik cserép ablakban volt azok megindultak, a másik nem és nem is indultak meg. Visszarakom őket az ablakba😉. Köszönöm
Szia , a videó elején láttam a medencét. Víz is van benne?
Igen. Az szivattyú alsó kivezetéséig víz van benne.
@@Kisvakondkert hogy bírja a fagyot a medence, nem nyomja szét a jég ? Nyáron is az a víz marad ? Jövö ősszel én sem szeretném szét bontani a miénket .
@@szolarkitti Rugalmas, így enged tágulni is. Nem, természetesen jövőre leengedem a vizet és kimosom.
Nem azt mondja hogy hogy kell szaporítani hanem a bolondságot beszélni
Elismerem, hogy szükséges valamennyi emberi értelem ahoz, hogy valaki felfogja amit beszélek.