Megintcsak nagy élmény és bölcsesség-cunami volt, amit a Feldmár András-i gondolatok bennem indukáltak. Hatalmas köszönet érte😊😍🤗😍. Gyakorlatilag minden gondolata a helyén volt bennem. Ami elementárisan lenyűgöz a személyiségében, az a keresetlen őszinteség(ének) és nyers valóság(ának) olyan esszenciája, amely feltétlenül mélyebb összefüggések megértésére késztet. Hiányzik belőle a (túl)tanult emberek finomkodó fontoskodása, öncélú okostojásoskodása és főleg írmagját sem érzem az elefántcsonttoronyból hozzán leereszkedő entellektüeleknek paradox dilettantizmusát, magyarán MŰVÉSZi megtestesülését látom és érzem a zsigeri professzionalizmusának. Bár viszonylag vontatottan, s mindenféle brillérozott metaforák nélkül fogalmazza meg nevén nevezve, PRECÍZEN, a gondolatait, mégsem lankad a figyelmem..., mert egy IGAZI, ŐSZINTE, TUDÁSA LEGJAVÁT ADNI AKARÓ ÉS ADNI TUDÓ embertársunkat tisztelhetünk benne. Akinek HITELESSÉGÉRE garancia az egész élete. Mint említettem, gyakorlatilag teljesen azonosulni tudok az ő világértelmezésével, de mégis ott motoszkál bennem, hogy hangot adjak egy kitételnek, mert a feldmári felfogást ez esetben valójában idealisztikusnak tartom a tömegekre nézve. Ez pedig a SZABADSÁG értelmezése. Nem vitatom természetesen az általa vallottak igazságát, de csakis a kiváltságosoknak adatik meg, tehát viszonylag szűk(ebb) rétegnek, hogy saját életéről ténylegesen szabadon dönthessen. Nyilván külső-belső szabadság elválik egymástól, s mindkettő nagyon fontos, de sok embert a hétköznapi valóság földhöz- és röghözkötöttsége nagyon behatárol és meghatároz. Bizonyos anyagi függetlenség meg nem léte esetén gyakorlatilag a puszta túlélés lesz a tét..., egy egy előzőleg rossz döntésük folyamodványaként. Természetesen semmi nincs kőbe vésve, s az egyéni kvalitásoknak csakis a csillagos ég meg a szerencse szabhat határt. Jólétben is lelki börtönbe zárhatja valaki magát, s a legnagyobb nélkülözés sem töri meg feltétlenül az elme es a lélek szabadságát. Mindegyikre láthat(t)unk példát az ÉLETből. Mégegyszer köszönöm a feldmári élményt, s mély TISZTELETEM.😊😍
"Lehet élvezni annak az eredményét, amit a trauma okoz." Ez mekkora bölcsesség, köszönöm! Meg kell tanulni elviselni, sőt élvezni és a jó részeire fókuszálni annak az állapotnak, amiben a korai sérüléseink és mintáink miatt vagyunk. Aztán persze ezeket a korai mintázatokat akár felül is lehet írni vezetett regresszióval, vagy tartós, szorgalmas jóga és meditáció gyakorlással, de addig is az idézett megfogalmazás vezéreljen mindenkit! :)
@@ildikoizso9728szerintem úgy érti hogy a korábbi trauma/szenvedés -amitől most már nem szenvedek- alakított olyanná amilyen most vagyok. Mert mindent megtettem hogy ebből kijöjjek, megváltoztassam, és többé ne forduljon elő. Kihoztam belőle a legjobbat, és egész biztos hogy most nem ilyen lennék ha az a rossz 20-30 évvel ezelőtt nem történik meg, és nem vívom meg ezt a harcot.
Amíg a válás bűnnek számít, amíg a boldogság nem fontos, csak a pénz addig egyetlen gyerek se mondja ezt az anyjának vagy az apjának, ahogy az én gyerekem se tette és ahogy sok gyerek retteg attól hogy a szülei elválnak.
Az utolsó témához: Nem a gyerek akarja, hogy megszülessen, hanem a szülő, a gyerek megkérdezése nélkül dönt erről. Tehát: hátrább az agarakkal! ( Értsd: nem lebaszni a gyereket, hogy merészelt megszületni 😏😏)
a szülői irigységről: én megtapasztaltam (alig hittem el de igaz volt) túlléptem anyám határait, mindent amivel fogott... azt hittem büszke lesz rám de csak irigykedett, amit ő nem mert vagy tudott megtenni, azt én magam életében (igaz elég későn de tudatosan) megtettem... kaptam a kérdőrevonást, a szemrehányásokat.. nehéz volt megélnem, hogy nem szeret, bánt , eltaszít.. de akkor is ÉN magamnak már fontosabb voltam, VIssza nincs már út, ha elindultunk magunkért, .. (most csak ennyit ragadtam ki az életemből)
En azon gondolkodom, hogy a haza költözni vágyó anyuka gyerekkel vagy gyerek nélkül költözzön Magyarországra? Mivel a gyerek a mindene - gondolom akkor a gyerekkel. A szabad döntés vagy megvalósítás már ott megakad, hogy jogilag ezt nem teheti meg. Nem viheti csak úgy el a gyereket az apjától, meg ha el is válik, akkor se.
Lehet hogy engem rosszul szocializáltak, mert én tudok örülni a mások sikerének. És ha az én 'segítségemmel" érte el akkor sincs bennem irigység. És mivel tükörnek 'használom" az embereket ezért akarva akaratlanul önmagamon is segítek. Ha én kövér akarok lenni, akkor ne kelljen lefogynom csak azért hogy a másik elfogadja a tanácsomat. Lehet hogy az én kövérségemet egy olyan konfliktus okozza, amit még nem tudok megoldani.
Kedves András! Segítséget szeretnék kérni abban az ügyben amit most fogok leírni: Sokszor szétszórt vagyok, elhagyom a cuccaimat vagy nem oda tettem ahova emlékszem hogy tettem. Várom a segítséget mert ez kezd komoly problémákba fulladni. Előre is köszi!
Beszterczey Judit..., bár nem tőlem kért segítséget..., s remélem András is fog írni Önnek, de ha nem bántom meg, akkor megosztanék néhány gondolatomat a leírtakkal kapcsolatban. Amit a legfontosabbnak vélek, hogy ne pánikoljon be, ami ugye nem egy könnyű kitétel. Ugyanis a pánikreakció határozottan a jobbítás ellen hat. Van egy alapbölcsesség amit mindig magamnak is mantrázok..., azaz, gondolj-készűlj fel a legrosszabbra, s reménykedj a legjobbakban. Nagyjából ez a lényege. A tünet amit leírt, valójában mindannyiunkkal megtörtenik, az nem mindegy mi okozza és milyen gyakorisággal futunk bele. Nyilvánvalóan igen bosszantóak a következmények, sok időt és energiát emészt föl. Hogy mennyire súlyos ez konkrétan saját esetünkben..., ennek megitélése határozottan szubjektív. Fakadhat alkati adottságunkból is, mert kissé spontánabbak, impulzívabbak lehetünk, ( ilyenek a szangvinikusak). Ez genetikai örökség, ilyenkor az a legjobb, ha minden önemésztő skrupulus nélkül tudomásul vesszük, hogy ilyenek vagyunk. Ez nem hiba, nem jó vagy rossz, hanem alkati adottság, habitus kérdése. Ekkor, tudva, hogy milyenek vagyunk, egy csomó megelőző koreográfiával megkönnyíthetjük a saját életünket. Itt a tudatos előtervezés a fontos, a rutin, a megszokás begyakorlása, hogy ne kelljen minden alkalommal fél nap arra, hogy megtaláljuk mit hova tettünk, minek hol a helye. Ez sima technikai manőver, anélkül, hogy aggódnék saját képességeim miatt. Ha nem alkati adottság, hanem lelki dolgok állnak a háttérben, amitől szorongok, szétszórttá válok, akkor a kiváltó okkal kell szembenézni, s azt a helyén kezelni. Vannak nagyon jó könyvek mindenféle témában, könyvtárat is érdemes felkeresni, nekem anno ez rendkívül hasznos és életszükséglet(em) volt. Ha valami nagyon aktuális problémám volt, akkor nem sajnáltam a jó szakirodalomra sem a pénzt. Itt nagyon fontos szintén, hogy merjünk önmagunkkal őszintén szembenézni, mert az önismeret mérhetetlenül bonyolult és nehéz útján csakis így tudjuk önmagunk fejlődését beiíndítani. A valódi önismeret pedig az alfája es omegája mindennek. Tehát bízzon a könyvekben..., a könyvtárban. Sosem késő, és sosem fölösleges az ilyen irányú elmozdulás(a). A harmadik megközelítést hagytam legutoljára, de ez egyben a legnyomasztóbb is, de ezt sem szabad teljesen száműzni a lehetőségek közül. Itt nagyon komoly önmegfigyelésre van szükség(e), s akiben megbízík, annak is érdemes a véleményét kikérnie. Ad absurdum, mi akik a világra jöttünk, meg is betegedhetünk fizikailag is. A változás, ha drámai mélységű és viszonylag gyors, akkor érdemes szakemberhez, azaz orvoshoz fordulni, mert daganat is okozhatja. Agydaganat esetén a jóindulatú is végzetes lehet, ha rossz helyen alakul ki. Nekem több ilyen tapasztalatom volt-van ismerőseim között..., melyet időben felismertek, s meggyógyítottak. De ez is csak egy lehetőség, semmi esetre sem szabad rágörcsölni. Szerintem..., a legnagyobb valószínűséggel egy rögzült rossz szokása miatt ide-oda csapongva teszi dolgát, s mivel agyonfrusztrált világunkban a toleranciából van a legkevesebb, viszont értelmetlen elvárásokból annál több, a kimerült és agyonhajszolt ember maximalista önmarcangolással bünteti saját magát a kishitűsége és mások elvárása miatt. Merjen elengedni bátran dolgokat, nem számít, ki mit mond, nem számít, hogy megfelelünk-e mások elvárásainak, hanem egy számit. Milyen életminőségben tudom leélni az életem, mégpedig a saját magam által föállított értekrendemben, ahol az alapot az önismeretem adja. További tiszteletem, s mielőbbi felszabadult ellazulást kívánok...😊😍
A 70. reszben, volt egy kerdezo, elvalt anyuka, akinek a nagyobbik fia az apjaval maradt valas utan, a fiu meg haragszik az annyara, amiert az ujra gyereket vallalt jelenlegi parjaval. A valasz ezt tartalmazta: 'a fiad nem hulye, en is haragudnak rad az o helyeben, ugy veli h eldobtad ot, h o neked egy szar, nem arany'. Ebben a reszben az anyukanak aki nem tudja h maradjon parjaval a lanya miatt vagy ne, a valasz az, h 'ha en lennek a lanyod helyebe megmondanam, h anya te hulye vagy? hat eld az eleted, mi az h aldozatokat hozni miattam, terhet teszel ram stb.' Ket teljesen mas megkozelitesnek, ertelmezesnek tunnek szamomra, mintha teljesen ellentmondo lenne a ket valasz. Akkor vegulis melyik Feldmar Andras valodi allaspontja ezen a teman?
@@balazsdemcsak5391 Hat kozos bennuk a szulo elvallasa, s a gyerek hozzaallasa a vallashoz. Kerdes nekem h akkor mit nezzen a szulo, sajat erdekeit vagy a gyereket
@@vargas0897 Én nem látom az ellentmondást. Csupán a másik oldalról azt is elmondja András, hogy hogyan csapódhat le a helyzet a gyerekben. Ez nem azt jelenti, hogy a gyerek minden vélt vagy valós akarata alapján ugorjunk és cselekedjünk, mert csak az lehet az eredménye hogy megkeseredik a kapcsolat, és egyszer kirobban, majd a gyerek fejére olvasod hogy mennyi mindentől fosztott meg amit akartál, te meg bezzeg feláldoztad magad, mennyi mindent megtettél érte (ő pedig milyen hálátlan). Természetesen ne árts a gyerekednek, de azzal a közös kapcsolatotoknak mérgezed, ha csak az ő szempontja alapján élsz (pl nem vállalsz gyereket egy másik férfival, pedig te akarsz). Ebben az esetben tudomásul kell venni ha az idősebb gyereknek ez rosszul esik, nem szabad semmissé tenni az érzéseit - beszélni kell róla. De igazából ennyi.
Imadom minden reszet a beszelgeteseknek es minden reszet a sorozatnak.Koszönet erte!
Megintcsak nagy élmény és bölcsesség-cunami volt, amit a Feldmár András-i gondolatok bennem indukáltak. Hatalmas köszönet érte😊😍🤗😍. Gyakorlatilag minden gondolata a helyén volt bennem. Ami elementárisan lenyűgöz a személyiségében, az a keresetlen őszinteség(ének) és nyers valóság(ának) olyan esszenciája, amely feltétlenül mélyebb összefüggések megértésére késztet. Hiányzik belőle a (túl)tanult emberek finomkodó fontoskodása, öncélú okostojásoskodása és főleg írmagját sem érzem az elefántcsonttoronyból hozzán leereszkedő entellektüeleknek paradox dilettantizmusát, magyarán MŰVÉSZi megtestesülését látom és érzem a zsigeri professzionalizmusának. Bár viszonylag vontatottan, s mindenféle brillérozott metaforák nélkül fogalmazza meg nevén nevezve, PRECÍZEN, a gondolatait, mégsem lankad a figyelmem..., mert egy IGAZI, ŐSZINTE, TUDÁSA LEGJAVÁT ADNI AKARÓ ÉS ADNI TUDÓ embertársunkat tisztelhetünk benne. Akinek HITELESSÉGÉRE garancia az egész élete. Mint említettem, gyakorlatilag teljesen azonosulni tudok az ő világértelmezésével, de mégis ott motoszkál bennem, hogy hangot adjak egy kitételnek, mert a feldmári felfogást ez esetben valójában idealisztikusnak tartom a tömegekre nézve. Ez pedig a SZABADSÁG értelmezése. Nem vitatom természetesen az általa vallottak igazságát, de csakis a kiváltságosoknak adatik meg, tehát viszonylag szűk(ebb) rétegnek, hogy saját életéről ténylegesen szabadon dönthessen. Nyilván külső-belső szabadság elválik egymástól, s mindkettő nagyon fontos, de sok embert a hétköznapi valóság földhöz- és röghözkötöttsége nagyon behatárol és meghatároz. Bizonyos anyagi függetlenség meg nem léte esetén gyakorlatilag a puszta túlélés lesz a tét..., egy egy előzőleg rossz döntésük folyamodványaként. Természetesen semmi nincs kőbe vésve, s az egyéni kvalitásoknak csakis a csillagos ég meg a szerencse szabhat határt. Jólétben is lelki börtönbe zárhatja valaki magát, s a legnagyobb nélkülözés sem töri meg feltétlenül az elme es a lélek szabadságát. Mindegyikre láthat(t)unk példát az ÉLETből. Mégegyszer köszönöm a feldmári élményt, s mély TISZTELETEM.😊😍
Ez a rész különösen zseniális.
Hú ez most telitalálat... nagyon jó rész lett, sok hasznos gondolattal :)
"Lehet élvezni annak az eredményét, amit a trauma okoz."
Ez mekkora bölcsesség, köszönöm! Meg kell tanulni elviselni, sőt élvezni és a jó részeire fókuszálni annak az állapotnak, amiben a korai sérüléseink és mintáink miatt vagyunk.
Aztán persze ezeket a korai mintázatokat akár felül is lehet írni vezetett regresszióval, vagy tartós, szorgalmas jóga és meditáció gyakorlással, de addig is az idézett megfogalmazás vezéreljen mindenkit! :)
Jól hangzó, intellektuális izgalommal teli kiszólás, de hogy a francba lehet élvezetbe átfordítani, amitől szenved az ember.?
@@ildikoizso9728szerintem úgy érti hogy a korábbi trauma/szenvedés -amitől most már nem szenvedek- alakított olyanná amilyen most vagyok. Mert mindent megtettem hogy ebből kijöjjek, megváltoztassam, és többé ne forduljon elő. Kihoztam belőle a legjobbat, és egész biztos hogy most nem ilyen lennék ha az a rossz 20-30 évvel ezelőtt nem történik meg, és nem vívom meg ezt a harcot.
Amíg a válás bűnnek számít, amíg a boldogság nem fontos, csak a pénz addig egyetlen gyerek se mondja ezt az anyjának vagy az apjának, ahogy az én gyerekem se tette és ahogy sok gyerek retteg attól hogy a szülei elválnak.
köszönöm . észhez kell térni ! megfogadom
Az utolsó témához: Nem a gyerek akarja, hogy megszülessen, hanem a szülő, a gyerek megkérdezése nélkül dönt erről. Tehát: hátrább az agarakkal! ( Értsd: nem lebaszni a gyereket, hogy merészelt megszületni 😏😏)
a szülői irigységről: én megtapasztaltam (alig hittem el de igaz volt) túlléptem anyám határait, mindent amivel fogott... azt hittem büszke lesz rám de csak irigykedett, amit ő nem mert vagy tudott megtenni, azt én magam életében (igaz elég későn de tudatosan) megtettem... kaptam a kérdőrevonást, a szemrehányásokat.. nehéz volt megélnem, hogy nem szeret, bánt , eltaszít.. de akkor is ÉN magamnak már fontosabb voltam, VIssza nincs már út, ha elindultunk magunkért, .. (most csak ennyit ragadtam ki az életemből)
Èn sírtam a tavaly....rènyleg ilyen ez ....nem fog feltèteleket tàmasztani az aki szeret...csak szerer
Ideális párkapcsolat NINCS!!!
Sokan a kényelmes életüket nem akarják feladni még ha verik őket ....
En azon gondolkodom, hogy a haza költözni vágyó anyuka gyerekkel vagy gyerek nélkül költözzön Magyarországra? Mivel a gyerek a mindene - gondolom akkor a gyerekkel. A szabad döntés vagy megvalósítás már ott megakad, hogy jogilag ezt nem teheti meg. Nem viheti csak úgy el a gyereket az apjától, meg ha el is válik, akkor se.
Lehet hogy engem rosszul szocializáltak, mert én tudok örülni a mások sikerének. És ha az én 'segítségemmel" érte el akkor sincs bennem irigység. És mivel tükörnek 'használom" az embereket ezért akarva akaratlanul önmagamon is segítek. Ha én kövér akarok lenni, akkor ne kelljen lefogynom csak azért hogy a másik elfogadja a tanácsomat. Lehet hogy az én kövérségemet egy olyan konfliktus okozza, amit még nem tudok megoldani.
Kedves András! Segítséget szeretnék kérni abban az ügyben amit most fogok leírni: Sokszor szétszórt vagyok, elhagyom a cuccaimat vagy nem oda tettem ahova emlékszem hogy tettem. Várom a segítséget mert ez kezd komoly problémákba fulladni.
Előre is köszi!
Beszterczey Judit..., bár nem tőlem kért segítséget..., s remélem András is fog írni Önnek, de ha nem bántom meg, akkor megosztanék néhány gondolatomat a leírtakkal kapcsolatban. Amit a legfontosabbnak vélek, hogy ne pánikoljon be, ami ugye nem egy könnyű kitétel. Ugyanis a pánikreakció határozottan a jobbítás ellen hat. Van egy alapbölcsesség amit mindig magamnak is mantrázok..., azaz, gondolj-készűlj fel a legrosszabbra, s reménykedj a legjobbakban. Nagyjából ez a lényege. A tünet amit leírt, valójában mindannyiunkkal megtörtenik, az nem mindegy mi okozza és milyen gyakorisággal futunk bele. Nyilvánvalóan igen bosszantóak a következmények, sok időt és energiát emészt föl. Hogy mennyire súlyos ez konkrétan saját esetünkben..., ennek megitélése határozottan szubjektív. Fakadhat alkati adottságunkból is, mert kissé spontánabbak, impulzívabbak lehetünk, ( ilyenek a szangvinikusak). Ez genetikai örökség, ilyenkor az a legjobb, ha minden önemésztő skrupulus nélkül tudomásul vesszük, hogy ilyenek vagyunk. Ez nem hiba, nem jó vagy rossz, hanem alkati adottság, habitus kérdése. Ekkor, tudva, hogy milyenek vagyunk, egy csomó megelőző koreográfiával megkönnyíthetjük a saját életünket. Itt a tudatos előtervezés a fontos, a rutin, a megszokás begyakorlása, hogy ne kelljen minden alkalommal fél nap arra, hogy megtaláljuk mit hova tettünk, minek hol a helye. Ez sima technikai manőver, anélkül, hogy aggódnék saját képességeim miatt. Ha nem alkati adottság, hanem lelki dolgok állnak a háttérben, amitől szorongok, szétszórttá válok, akkor a kiváltó okkal kell szembenézni, s azt a helyén kezelni. Vannak nagyon jó könyvek mindenféle témában, könyvtárat is érdemes felkeresni, nekem anno ez rendkívül hasznos és életszükséglet(em) volt. Ha valami nagyon aktuális problémám volt, akkor nem sajnáltam a jó szakirodalomra sem a pénzt. Itt nagyon fontos szintén, hogy merjünk önmagunkkal őszintén szembenézni, mert az önismeret mérhetetlenül bonyolult és nehéz útján csakis így tudjuk önmagunk fejlődését beiíndítani. A valódi önismeret pedig az alfája es omegája mindennek. Tehát bízzon a könyvekben..., a könyvtárban. Sosem késő, és sosem fölösleges az ilyen irányú elmozdulás(a). A harmadik megközelítést hagytam legutoljára, de ez egyben a legnyomasztóbb is, de ezt sem szabad teljesen száműzni a lehetőségek közül. Itt nagyon komoly önmegfigyelésre van szükség(e), s akiben megbízík, annak is érdemes a véleményét kikérnie. Ad absurdum, mi akik a világra jöttünk, meg is betegedhetünk fizikailag is. A változás, ha drámai mélységű és viszonylag gyors, akkor érdemes szakemberhez, azaz orvoshoz fordulni, mert daganat is okozhatja. Agydaganat esetén a jóindulatú is végzetes lehet, ha rossz helyen alakul ki. Nekem több ilyen tapasztalatom volt-van ismerőseim között..., melyet időben felismertek, s meggyógyítottak. De ez is csak egy lehetőség, semmi esetre sem szabad rágörcsölni. Szerintem..., a legnagyobb valószínűséggel egy rögzült rossz szokása miatt ide-oda csapongva teszi dolgát, s mivel agyonfrusztrált világunkban a toleranciából van a legkevesebb, viszont értelmetlen elvárásokból annál több, a kimerült és agyonhajszolt ember maximalista önmarcangolással bünteti saját magát a kishitűsége és mások elvárása miatt. Merjen elengedni bátran dolgokat, nem számít, ki mit mond, nem számít, hogy megfelelünk-e mások elvárásainak, hanem egy számit. Milyen életminőségben tudom leélni az életem, mégpedig a saját magam által föállított értekrendemben, ahol az alapot az önismeretem adja. További tiszteletem, s mielőbbi felszabadult ellazulást kívánok...😊😍
@@antalneremenyi8323 a kisfiam, a 11 éves Misi írta! Tolmácsolom neki a válaszát. Köszönjük!
Nallam is vannhasolom ezzel nemmkehet mit csinálni figyelni kell minél többet és kevesebb dolgot csinálni egyszerrre
Engem azért érdekelt volna, hogy gondolja András, hogy élvezzük a trauma okozta "eredményt"? Kissé hajmeresztőnek tűnik számomra.
A 70. reszben, volt egy kerdezo, elvalt anyuka, akinek a nagyobbik fia az apjaval maradt valas utan, a fiu meg haragszik az annyara, amiert az ujra gyereket vallalt jelenlegi parjaval. A valasz ezt tartalmazta: 'a fiad nem hulye, en is haragudnak rad az o helyeben, ugy veli h eldobtad ot, h o neked egy szar, nem arany'.
Ebben a reszben az anyukanak aki nem tudja h maradjon parjaval a lanya miatt vagy ne, a valasz az, h 'ha en lennek a lanyod helyebe megmondanam, h anya te hulye vagy? hat eld az eleted, mi az h aldozatokat hozni miattam, terhet teszel ram stb.'
Ket teljesen mas megkozelitesnek, ertelmezesnek tunnek szamomra, mintha teljesen ellentmondo lenne a ket valasz. Akkor vegulis melyik Feldmar Andras valodi allaspontja ezen a teman?
Szerintem ez nem egy téma hanem két szituáció.
@@balazsdemcsak5391 Hat kozos bennuk a szulo elvallasa, s a gyerek hozzaallasa a vallashoz. Kerdes nekem h akkor mit nezzen a szulo, sajat erdekeit vagy a gyereket
@@vargas0897 Én nem látom az ellentmondást. Csupán a másik oldalról azt is elmondja András, hogy hogyan csapódhat le a helyzet a gyerekben. Ez nem azt jelenti, hogy a gyerek minden vélt vagy valós akarata alapján ugorjunk és cselekedjünk, mert csak az lehet az eredménye hogy megkeseredik a kapcsolat, és egyszer kirobban, majd a gyerek fejére olvasod hogy mennyi mindentől fosztott meg amit akartál, te meg bezzeg feláldoztad magad, mennyi mindent megtettél érte (ő pedig milyen hálátlan).
Természetesen ne árts a gyerekednek, de azzal a közös kapcsolatotoknak mérgezed, ha csak az ő szempontja alapján élsz (pl nem vállalsz gyereket egy másik férfival, pedig te akarsz). Ebben az esetben tudomásul kell venni ha az idősebb gyereknek ez rosszul esik, nem szabad semmissé tenni az érzéseit - beszélni kell róla. De igazából ennyi.