- 167
- 2 029 926
Feldmár Intézet
เข้าร่วมเมื่อ 14 ก.ย. 2016
www.feldmarintezet.hu
Filmes utazás önmagunk körül - Futni mentem
Mi emberek olyan állatok vagyunk, akik nagyon szociálisan élnek. Úgy lettünk teremtve, vagy úgy nőttünk fel, hogy kapcsolatok nélkül elhervadunk. Feldmár András
Amikor erről gondolkodtunk, akkor megszületett bennünk egy új kapcsolódási lehetőség. Van ugyan egy Feldmár filmklubbunk, ahol a Bem moziban két hetente szeptembertől - júniusig kapcsoldunk veletek személyesen is, de a filmek és egymás szeretete elvitt bennünket a következő kapcsolódási lehetőséghez.
Filmes utazás önmagunk körül - ezt a címet adtuk ennek az új videó sorozatnak, ahol szeretnénk filmekről kicsit másként beszélgetni, olyan gondolatokat, érzéseket megosztani egymással és veletek, amik a film nézése közben megszülettek bennünk. Olyan filmeket választunk, amik mindenki számára elérhetőek egy multiplex moziban, széles nézőközönségnek készülnek.
Hárman beszélgetünk, de ha úgy érzitek, szálljatok be ti is a párbeszédbe és írjátok le a gondolataitokat. Azt tapasztaltuk, hogy sokszor egy kevésbé jól sikerült film kapcsán is sokat és érdekeset lehet beszélgetni és végső soron ez a lényeg, hogy megosszuk egymással a belső világunkat.
Mindhárman más-más motivációval vágtunk bele a Filmes utazást önmagunk körül videó sorozat megalkotásába.
Amikor elmeséltem a barátnőmnek, hogy milyen terveink vannak azt válaszolta: “Na szép! Találtál egy új munkát, amiért még többet mehetsz moziba!” Ezen persze először jót nevettünk, de később, ahogyan gondolkodtam erről rájöttem, hogy igaza van. Gyerekként nyaranta mozijegyet ellenőriztem, hogy megnézhessem a kisvárosban a filmet a moziban. Fiatal felnőttként éjszakáztam, csakhogy élőben lássam az Oscar közvetítést. S most boldog vagyok, hogy belevághatok ebbe a videó sorozatba.
Huszár Annamari biblioterapeuta, képzésben lévő családterapeuta
A nagymamàm a Bethlen moziban volt mozigépész! Rúzsos nagymamához kötődni nem lehetett, puszi nincs mert lejön a vörös fény! Na de az a világ gyerekként! Nem félek a sötétben! Szeretem a perecet, a nyikorgó székeket, a varázslatot! Én vagyok a hős! Sírok, nevetek, Vele mozdulok! Ott van az álmaimban! A film magával ragad abba a világba ami a föld fölött van 10 méterrel. Na és az, hogy lett két társam akikkel beszélgetni kehet az élményről az a rumos cseresznye a tortahab tetején. Heves Andi pszichológus
Szenvedélyesen szeretem a filmeket, gyerekkorom óta kedvenc elfoglaltságom a moziba járás és az otthoni filmnézés. Annyira bele tudtam merülni, hogy az első film után órákig sírtam anyukámnak, hogy mi lesz ezután a film főszereplőjével, ki tudja erre a választ?? Nem kértem zsebpénzt, csak hogy akkor mehessek moziba, amikor szeretnék. Angolból általános iskolásként kettes voltam és amikor kijött a Gyűrűk Ura, annyiszor megnéztem, hogy négyes-ötösre felhúztam magam. Elkezdtem lerajzolni a kedvenc filmjeleneteket és aztán meg úgy néztem a filmeket, hogy mit tudok tanulni a színészektől. Covid alatt videókat kezdtem gyártani, amikben filmekről beszélek. Arra jöttem rá, hogy filmekről beszélgetni, az élményt és a gondolatokat megosztani nagyon jó, sokszor már-már terápiás hatású, ha felszakad egy sírás vagy szembesülünk egy helyzettel.
Kőszegi Mari színésznő, képződő művészetterapeuta
Egymást meghallgatni arról, hogy ki mit látott, mi jutott eszébe gondolatébresztő és összefüggésekre is segít rálátni.
Havonta egyszer jelentkezünk friss videóval, gyertek és tartsatok velünk egy közös utazásra, a videó alatt szóljatok hozzá és alakítsunk ki egy beszélgetős közösséget.
Huszár Annamária
feldmarintezet.hu/huszar-annamaria/
Heves Andrea
th-cam.com/video/Gp6wP65qwVs/w-d-xo.html
Kőszegi Mária
Grafika: Szabó Lobot Balázs
Lobotworks
Zene: László Ábel
Kamera: Radványi Szabolcs
szabimovie@gmail.com
Köszönjük a hangtechnikát a Cinerentalnak.

มุมมอง: 442
วีดีโอ
Családi kör 9. rész
มุมมอง 1.1Kวันที่ผ่านมา
"Azért akarunk megszabadulni az első társaságunktól, a családtól, mert a függőségnek a családban az az ára, hogy elveszítjük a szabadságunkat. Miután kitörünk ebből és szabaddá leszünk, azt hisszük, hogy ennél jobb már nincs. Viszont, ami jobb és ezt sokan el sem tudják képzelni, hogy ilyesmi egyáltalán létezik, az úgy együtt lenni, hogy szabadabbak vagyunk együtt, mint, amikor egyedül vagyunk....
Filmes utazás önmagunk körül - Lee
มุมมอง 39814 วันที่ผ่านมา
Mi emberek olyan állatok vagyunk, akik nagyon szociálisan élnek. Úgy lettünk teremtve, vagy úgy nőttünk fel, hogy kapcsolatok nélkül elhervadunk. Feldmár András Amikor erről gondolkodtunk, akkor megszületett bennünk egy új kapcsolódási lehetőség. Van ugyan egy Feldmár filmklubbunk, ahol a Bem moziban két hetente szeptembertől - júniusig kapcsoldunk veletek személyesen is, de a filmek és egymás ...
Családi kör 10. rész
"Azért akarunk megszabadulni az első társaságunktól, a családtól, mert a függőségnek a családban az az ára, hogy elveszítjük a szabadságunkat. Miután kitörünk ebből és szabaddá leszünk, azt hisszük, hogy ennél jobb már nincs. Viszont, ami jobb és ezt sokan el sem tudják képzelni, hogy ilyesmi egyáltalán létezik, az úgy együtt lenni, hogy szabadabbak vagyunk együtt, mint, amikor egyedül vagyunk....
egyszer el - egy András ihlette rap
มุมมอง 1Kหลายเดือนก่อน
szöveg: Soltész Ágnes ☆ zene: László Ábel [Ábi] ☆ videó: Ács Dániel ☆ lyrics: egyszer el /egy András ihlette rap/ egyszer elrappelem / mit jelentesz nekem / mit nem? / veled az út az igazság, meg minden / kanyarog itten / a döntések: az igen, a nem / nem lehet rossz, de jó sem / csak van, ahogy az élet / ami mindannyiunkat éltet / magadra hagy, vagy békén / csak te jöhetsz ki a végén / jól, vag...
Filmes utazás önmagunk körül - A szomszéd szoba
มุมมอง 541หลายเดือนก่อน
Mi emberek olyan állatok vagyunk, akik nagyon szociálisan élnek. Úgy lettünk teremtve, vagy úgy nőttünk fel, hogy kapcsolatok nélkül elhervadunk. Feldmár András Amikor erről gondolkodtunk, akkor megszületett bennünk egy új kapcsolódási lehetőség. Van ugyan egy Feldmár filmklubbunk, ahol a Bem moziban két hetente szeptembertől - júniusig kapcsoldunk veletek személyesen is, de a filmek és egymás ...
Családi kör 8. rész
มุมมอง 1.2Kหลายเดือนก่อน
"Azért akarunk megszabadulni az első társaságunktól, a családtól, mert a függőségnek a családban az az ára, hogy elveszítjük a szabadságunkat. Miután kitörünk ebből és szabaddá leszünk, azt hisszük, hogy ennél jobb már nincs. Viszont, ami jobb és ezt sokan el sem tudják képzelni, hogy ilyesmi egyáltalán létezik, az úgy együtt lenni, hogy szabadabbak vagyunk együtt, mint, amikor egyedül vagyunk....
Filmes utazás önmagunk körül - A szer
มุมมอง 523หลายเดือนก่อน
Mi emberek olyan állatok vagyunk, akik nagyon szociálisan élnek. Úgy lettünk teremtve, vagy úgy nőttünk fel, hogy kapcsolatok nélkül elhervadunk. Feldmár András Amikor erről gondolkodtunk, akkor megszületett bennünk egy új kapcsolódási lehetőség. Van ugyan egy Feldmár filmklubbunk, ahol a Bem moziban két hetente szeptembertől - júniusig kapcsoldunk veletek személyesen is, de a filmek és egymás ...
Családi Kör 7. rész
มุมมอง 1.3Kหลายเดือนก่อน
"Azért akarunk megszabadulni az első társaságunktól, a családtól, mert a függőségnek a családban az az ára, hogy elveszítjük a szabadságunkat. Miután kitörünk ebből és szabaddá leszünk, azt hisszük, hogy ennél jobb már nincs. Viszont, ami jobb és ezt sokan el sem tudják képzelni, hogy ilyesmi egyáltalán létezik, az úgy együtt lenni, hogy szabadabbak vagyunk együtt, mint, amikor egyedül vagyunk....
Filmes utazás önmagunk körül - It Ends With Us - Velünk véget ér
มุมมอง 732หลายเดือนก่อน
Mi emberek olyan állatok vagyunk, akik nagyon szociálisan élnek. Úgy lettünk teremtve, vagy úgy nőttünk fel, hogy kapcsolatok nélkül elhervadunk. Feldmár András Amikor erről gondolkodtunk, akkor megszületett bennünk egy új kapcsolódási lehetőség. Van ugyan egy Feldmár filmklubbunk, ahol a Bem moziban két hetente szeptembertől - júniusig kapcsoldunk veletek személyesen is, de a filmek és egymás ...
Családi Kör 6. rész
มุมมอง 1.5K2 หลายเดือนก่อน
"Azért akarunk megszabadulni az első társaságunktól, a családtól, mert a függőségnek a családban az az ára, hogy elveszítjük a szabadságunkat. Miután kitörünk ebből és szabaddá leszünk, azt hisszük, hogy ennél jobb már nincs. Viszont, ami jobb és ezt sokan el sem tudják képzelni, hogy ilyesmi egyáltalán létezik, az úgy együtt lenni, hogy szabadabbak vagyunk együtt, mint, amikor egyedül vagyunk....
Családi Kör 5. rész
มุมมอง 1.3K2 หลายเดือนก่อน
"Azért akarunk megszabadulni az első társaságunktól, a családtól, mert a függőségnek a családban az az ára, hogy elveszítjük a szabadságunkat. Miután kitörünk ebből és szabaddá leszünk, azt hisszük, hogy ennél jobb már nincs. Viszont, ami jobb és ezt sokan el sem tudják képzelni, hogy ilyesmi egyáltalán létezik, az úgy együtt lenni, hogy szabadabbak vagyunk együtt, mint, amikor egyedül vagyunk....
Családi Kör 4. rész
มุมมอง 1.7K3 หลายเดือนก่อน
"Azért akarunk megszabadulni az első társaságunktól, a családtól, mert a függőségnek a családban az az ára, hogy elveszítjük a szabadságunkat. Miután kitörünk ebből és szabaddá leszünk, azt hisszük, hogy ennél jobb már nincs. Viszont, ami jobb és ezt sokan el sem tudják képzelni, hogy ilyesmi egyáltalán létezik, az úgy együtt lenni, hogy szabadabbak vagyunk együtt, mint, amikor egyedül vagyunk....
Családi Kör 3. rész
มุมมอง 1.2K3 หลายเดือนก่อน
"Azért akarunk megszabadulni az első társaságunktól, a családtól, mert a függőségnek a családban az az ára, hogy elveszítjük a szabadságunkat. Miután kitörünk ebből és szabaddá leszünk, azt hisszük, hogy ennél jobb már nincs. Viszont, ami jobb és ezt sokan el sem tudják képzelni, hogy ilyesmi egyáltalán létezik, az úgy együtt lenni, hogy szabadabbak vagyunk együtt, mint, amikor egyedül vagyunk....
Családi Kör 2. rész
มุมมอง 2K4 หลายเดือนก่อน
Azért akarunk megszabadulni az első társaságunktól, a családtól, mert a függőségnek a családban az az ára, hogy elveszítjük a szabadságunkat. Miután kitörünk ebből és szabaddá leszünk, azt hisszük, hogy ennél jobb már nincs. Viszont, ami jobb és ezt sokan el sem tudják képzelni, hogy ilyesmi egyáltalán létezik, az úgy együtt lenni, hogy szabadabbak vagyunk együtt, mint, amikor egyedül vagyunk. ...
EGYEDÜL NEM LEHET GONDOLKODNI - 12 olvasmány Feldmár Andrással - XII. rész
มุมมอง 3.8K10 หลายเดือนก่อน
EGYEDÜL NEM LEHET GONDOLKODNI - 12 olvasmány Feldmár Andrással - XII. rész
NORMÁLIS VAGY? - 12 olvasmány Feldmár Andrással - XI. rész
มุมมอง 3.3Kปีที่แล้ว
NORMÁLIS VAGY? - 12 olvasmány Feldmár Andrással - XI. rész
Andrew Feldmár - Psychedelic Assisted Therapy - Seminar for the APA, Humanistic Psychology Division
มุมมอง 2.3Kปีที่แล้ว
Andrew Feldmár - Psychedelic Assisted Therapy - Seminar for the APA, Humanistic Psychology Division
AZ IZGALMAS ÉLET BIZONYTALAN - 12 olvasmány Feldmár Andrással - X. rész
มุมมอง 5Kปีที่แล้ว
AZ IZGALMAS ÉLET BIZONYTALAN - 12 olvasmány Feldmár Andrással - X. rész
Feldmár András könyvbemutató - CREDO: R.D. Laing and radical psychotherapy (magyar felirattal)
มุมมอง 2.6Kปีที่แล้ว
Feldmár András könyvbemutató - CREDO: R.D. Laing and radical psychotherapy (magyar felirattal)
CREDO angolul - személyes könyvbemutató és dedikálás Feldmár Andrással!
มุมมอง 925ปีที่แล้ว
CREDO angolul - személyes könyvbemutató és dedikálás Feldmár Andrással!
AZ ELKERÜLHETETLEN SZENVEDÉS - 12 olvasmány Feldmár Andrással - IX. rész.
มุมมอง 8Kปีที่แล้ว
AZ ELKERÜLHETETLEN SZENVEDÉS - 12 olvasmány Feldmár Andrással - IX. rész.
KAP és Feldmár - az a bizonyos részlet...
มุมมอง 13Kปีที่แล้ว
KAP és Feldmár - az a bizonyos részlet...
A GAZDAGOK, A SZEGÉNYEK ÉS A HERÉK - 12 olvasmány Feldmár Andrással - VIII. rész
มุมมอง 11Kปีที่แล้ว
A GAZDAGOK, A SZEGÉNYEK ÉS A HERÉK - 12 olvasmány Feldmár Andrással - VIII. rész
Feldmár András: Ha én a szabadságról beszélek, úgy kell beszéljek róla, hogy az szabaddá tegyen
มุมมอง 19K2 ปีที่แล้ว
Feldmár András: Ha én a szabadságról beszélek, úgy kell beszéljek róla, hogy az szabaddá tegyen
CSAK A SZERETET MENTHET MEG? - 12 olvasmány Feldmár Andrással - 7. rész
มุมมอง 8K2 ปีที่แล้ว
CSAK A SZERETET MENTHET MEG? - 12 olvasmány Feldmár Andrással - 7. rész
MINDEN SZOKÁS ILLÚZIÓ? - 12 olvasmány Feldmár Andrással - VI. rész
มุมมอง 7K2 ปีที่แล้ว
MINDEN SZOKÁS ILLÚZIÓ? - 12 olvasmány Feldmár Andrással - VI. rész
A NEM TELJESEN ÉLT ÉLET - 12 olvasmány Feldmár Andrással - V. rész
มุมมอง 11K3 ปีที่แล้ว
A NEM TELJESEN ÉLT ÉLET - 12 olvasmány Feldmár Andrással - V. rész
Ismét remek építő, az embert védő, a lelkét óvó gondolatokat hallottunk, szuper volt, Andrásból sosem elég! Hálásan köszönöm!;❤
Amikor 13 éves voltam nagyon erõs menstruáciòs fájdalmaim voltak. Egyszer egy ilyen alkalommal ùgy éreztem nem bìrom tovább. Akkor kitaláltam, hogy beengedem tudatosan a fájdalmat, legyek én a fájdalom, gyere, nem haragszok rád, az enyém vagy, szeretlek, hozzám tartozol. Mûködött. A kardos hasonlatròl jutott eszembe.
Jode mit értesz "můködõtt" alatt?
Köszönöm❤
Köszönjük! 😊
Köszönet:Krisztinának,Annamarinak,s főként Feldmár Andrásnak az élő adásért!Mivel 26.éves korom óta pszihológus vagyok,de mindig fontos dolgokkal foglalkozik Feldmár András is.Az első kérésre a válaszom:Kb.25 éve a pszihiáterek a borderline embereket nem gyógyszerezték,mivel "határeset".De kb. 15 éve a borderline embereket 10 féle módon diagnosztizálják.pl.:érzelmileg labilis személyiség zavar stb.Figyeljetek oda emberek,ha elmész egy pszihiáterhez,megfogod a kilincsét,bemész a szobájába,egyből kapsz egy diagnózist!Engem nem érdekel,hogy aki eljön hozzám,mi a diagnózisa,az ember érdekel!Feldmár Andrástól tanultam a legtöbbet,hogyan lehet jó pszihológusnak;terapeutának lenni.A második résznél ,tudtam,hogy a költőt amit többször hallottam Tőle,említeni fogja akit elvittek a Gulágra és 2szer annyi fát aprított...A relaxáció fantasztikus érzés és élmény. Olyan szépen beszélt róla F.András,tényleg működik!Naponta úgy fekszem le,ellaluzásnak hívom,érzem mikrosejtes szinten. Kedves Feldmár András!Bőséget kívánok Neked egészségben,mert Ő is tudja,azt nem lehet megvenni!Üdv.Betty
Ez a vége megfogott engem, hogy" Jön a kard és akkor csak relaxálj és kevesebbet vagy kisebb mértékben fog fájni." Nem tudom melyik nagy gondolkodó írta ill. mondta azt, hogy nem lehet elkerülni a fájdalmat, (pl:)ha valaki nem szeretett igazán, akkor a védekezésbe lehet belesajdulni igazán, annak a védekezésébe, hogy ott van a szeretett személy és mégsem szeret és ez a személy meg fog halni.Tehát ki kell ezt védenem, hogy mi lesz majd utána, ha ő meghal.Itt a védekezés és a belesajdulás. Azért remélem érthető volt!
Minden szava igaz!!!
❤❤❤
❤
❤
Ági 🤗❤
ugyanez. és élvezem is az egyedüllétet. most is itt röhögök ezt hallgatva
Andràs-Loop visszafordulhatott volna szemtől-szembe a végén
Köszönet Feldmár Andrásnak!Gyönyörű,szívszorító,lélekmelegítő vers s a saját gondolatai is hozzáfűzve.Tiszletem,becsülöm az életútját,tőle tanultam még,hogy milyen az igazi pszihológus,terapeuta,(mivel az vagyok).Bőséget kívánok Neki egészségben!Üdv.Betty
Engem arra emlékeztet.. 👉🤔
Ez vers. Magaskultúra, míg a RAP a popkultúra keretein belül fellelhető .. Ez persze nem csökkenti élvezhetőségét, igazságát, érvényességét.. valójában rút paradoxon, hogy kritikámat bóknak szántam, és remélem úgy is értelmezi olvasóm, és a költő, ki e sorokat papírra vetette.. Nagyon jól, és érdekesen tette! Nem csak kritikai énem, hanem egész lényem befogadta. Mind “megette”! Lelki hepehupáim előtte, és egy szép , harmónikus tájképet találhatunk megette! 🤣🥰
"Le az udvariaskodással, elő a nevetéssel." 😊 Köszönöm! Komoly, elgondolkodtató a téma! Jó volt titeket hallgatni ❤
31:35 - Van ilyen film: Kim Ki-duk - Beautiful (2008) Nem ennyire groteszk és az pont arról szól, amit taglaltok. Egy szép nő dühe, aki gyönyörű és elege van a kéretlen bókokból, ezért elhatározza, hogy eltorzítja magát, de képtelen rá, folyton megtalálják... *** Nekem ez a film nem arról szól, csupán részben, amriől beszéltek. Skizofréniát vélek fölfedezni benne, hol a teremtett szemyiség küzd a valódival és hol egyik hol másik kerekedik felül. Aztán ahogy haladuk előre úgy torzol a lélek és a vége talán az öngyilkosság, ahogy a vérpaca aeltűnik a felmosása következtében. Másfelő meg én azt nem értem miért bűn az, ha férfiként megcsodálm egy nő minden porcikáját és vágyom rá. Magyarádz már meg! Ebben a filmben is megjelneik Elizabeht ebbéli vágya amúgy, nem véletlenül pasizuk orrba-szájba fűvel-fával Sue, mert vágyik az érintésre. Arra, hogy észrevegyék, vággyanak rá. Ez persze két élű penge, mert ha nem az vágyik rád, akire te, mert ha az áhított vágyna rád, pont nem érdekelne téged, hogy a popsid nézi, nem de? ;)
Hogyne lenne beteg az alkoholista?Alkoholbeteg,így hívják ezt az állapotot.
Szeretem ezt a következetes gondolkodást! ❤
Zseniális, mint mindig. 🎉❤
Koszonom❤
Köszönet az élő adásért a két hölgynek,és Feldmár Andrásnak!Fontos,súlyos dolgokkal foglalkozik,válaszol.Tudom,hogy már sokszor leírtam,hogy imádom,tisztelem Feldmár Andrást!Békés,boldog karácsonyt kívánok mindannyiótoknak,és bőséget egészségben!Üdv.Betty
Elkepeszto ahogy a kataton allapotot egyszeruen, erthetoen elmagyarazta❤ aminek a megertese egyebkent hosszu tanulassal sajatithato el.
Az érzéseinket meghatározzák a gyerekkori tapasztalataink?
❤
Második kérdésre a választ értem, és elfogadom. Mégis felmerül bennem egy újabb kérdés hogy udvarlás közben, bármelyik fázisában, ha én észreveszek a másikban valamit ami nekem nem tetszik, és meggondolom magam, akkor ugyanebben a helyzetben vagyok, csak még nem költözött hozzám, még nem feküdtem le a másikkal stb. De tulajdonképpen ugyanúgy kiköpöm egy sokkal korábbi fázisban. Elmehetünk egészen a megszólításig, amikor beszélgetést kezdeményezek valakivel, és az első pár mondat után megállapítom hogy ez az ember nem érdekes számomra, megmondom egyenesen és továbbállok. Ekkor ugyanúgy kiköpöm, mintha már eljutottunk volna odáig hogy le is feküdtünk, még ha kisebb is a veszteség időben, érzelmi mélységben. De mondjuk udvarolok már két hónapja, és úgy gondolom hogy kíváncsi vagyok a testi kapcsolatra is, vágyom rá, kívánom, majd megtörténik, és rájövök hogy a testi kapcsolat nem jó vele, nem tudunk harmonikusan együtt lenni, nem tetszik valamelyik testrésze. Ha ebben a helyzetben nem akarom kiköpni mégis mi a francot csináljak? Szóval szerintem azért nem ennyire egyszerű mint ahogy a mester ezt elmondta. Az is egy álláspont, de nem mondott egy jó megoldást, amiben korrekt is lehetek, kellő mélységben meg tudom ismerni a másikat, és mondhatok bármikor nemet, anélkül, hogy az kiköpésnek minősíteném én, vagy bárki más
Köszönöm! 😊
❤
TH-cam-n ami fellelheto mindent megneztem Feldmar Andrastol es mindig az volt az erzesem, hogy lehetnek meg olyan " kalandok" az eleteben amiket nem meselt el. Hat ez a geppuskas tragedia is ilyen volt:(. De ahogy ezt o feldolgozta, emeszthetove tette maganak es nekunk, egyszeruen csodalatos. Mert igy van, ezekekkel a tragedeiakkal valahogy banni kell amig vannak.
@@erikaszabo4414 Azt nem èrtem hogy ezekután hogy nem direkt életgyűlölő. Azèr szeretem amugy mer a picologusok közül talán ő a legéletgyűlölőbb még mindig ezáltal kimond olyan dolgokat amit egy pszicho se. Kb rajta kívül köpök az összzes pszichóra sarlatán mind de ha egy lèpèssel tovább menne akkor lenne abszolut tõkély.
Köszönet a Feldmár Andrásnak és a két hölgynek az élő adásért!Mindíg nagyon fontos dologgal foglalkoztok. u.i./ 2000.ben ismertem meg Feldmár Andrást.Tisztelem,szeretem..Múlt héten nov.30.án. összeesett a bátyám és 10 percig újraélesztették a mentősök,de Elment..Mivel Kb. 10 éve pszihológus vagyok,magázó.Számomra nincs halál.A bőrzacskónkat itt hagyuk,a lélek tovább vándorol. Apai ágon volt a bágyám,16 ével idősebb nálam.Gyermek korom óta fantasztikus élményeim voltak.Mi Budapestiek vagyunk,Ő Taksonyban ment el.A Fény kísérje útját!A szívemben őrzöm.../Kérlek Titeket,Feldmár Intézet dolgozói,hogy küldjétek át Andrásnak ezt az üzenetet,mert 3 éve letiltottam a facebookot!Köszönettel-Betty
Ez igy nem teljesen korrekt. Ez nem bináris hogyha lèlegzek akkor minden rendben ha meg nem lèlegzek akkoris minden rendben. Illetve az utóbbi az tényleg igaz. De pl a kìnpadon az andràssy 60-ban simán lèlegzek mégsincs semmi rendben. Sōt ott direkt figyelnek is rà hogy lèlegezzek és ha megprobàlnèk nem lélegezni ràmkényszerítenék a levegőt.
Olvasva az irasod, pontosan visszaigazolja amit a szorongasrol mondtak. Eletben tartod a szorongast a gondolataiddal. Pillanatnyilag nem fekszel az andrassy ut 60 pincejeben. Viszont az ellen, hogy soha tobbe ne legyen ilyen tenni kell a cselekedeteinkkel.
@erikaszabo4414 reménykedj a legjobbakban vàrd a legrosszabbat. Ahogy a költő mondotta. (Bàr személy szerint tovàbb mennèk: remènykedj a legjobbakban ès biztosan tudd hogy a legrosszabb fog ugyis eljönni)
Egy ilyen csaj miér szaporodott? Jo persze lehet hogy utolag jött erre rà ez okè de akkoris gondolkodhatott volna mielőtt 🌳szt ragadott
Hű, de remek gondolatok hangoztak itt ismét el! ❤
Sokmindent meghallgattam Feldmar Andrastol mert sokat segitett a problemaim atlatasaban. Viszont most kis ellentmondast velek: a mult nem determinalja a jelent, jovot, mondja. Viszont az o gyerekkora is determinalta kb 35 eves koraig a jelenet. Terapia nelkul az elete tobbi reszet is determinalta volna. Jol latom?
Hárman beszélgetnek de látszik, hogy András még mindig a toppon, csak ő egyedül tölti ki az egész időt.
Huuuuu de tetszett ❤
Koszonjuk Feldmar Andras ❤
Köszönet az élő adásért,és azért,hogy mindíg,most is fontos problémával foglalkoztok.Feldmár Andrásnak köszönet,hogy a válaszai érdekesek,és tanítóak voltak.Üdv.Betty
De mivan ha nem voltam ártatlan? (Karma, előző èlet...) Sztem eza legjobb cope ha szar törtènik ezt kaptam mer valaha ezt csináltam vkivel. Még akkoris a legjobb cope ha nem igaz.
Kényszeres vagyok (OCD). Ez nem hit, ez egy eltérő agyműködés. És minél többet csinálod a rituáléidat, annál több lesz belőle és annál nagyobb a kényszer, hogy végrehajtsd, mert ezzel azt az üzenetet küldöd az agynak, hogy a veszély, amit megpróbálsz elkerülni, az valós és fenyegető. Ha nem teszed, annál nagyobb lesz a szorongás. Ez egy kőkemény dolog, az érintett egyáltalán nem azért csinálja, mert jólesik neki, épp ellenkezőleg, azért, mert ha nem teszi, rosszul lesz. Lehet rá azt mondani, hogy a dolog rendben van, de attól még az illető szenvedni fog.
Köszönet az élő adásért.Fontos dolgokkal foglalkoztok.Feldmár Andrásnak is köszönet,mint mindíg írom ,hogy imádom és tisztelem!Üdv.Betty
Zseniális, kristálytiszta, szórakoztató, magával ragadó minden egyes megszólalása, minden előadása! Köszönöm, hogy van nekünk kedves András!
15:37 Szerintem az összes bántalmazó fogyatékos😂 ja és nálam a sírásnál segített az mdma
Nagyon jó és hasznos rész volt!❤ Köszönöm szépen!
Mindig nagy orom Feldmart hallgatni. Felszabadito, nyugtato. Remelem sok resz lesz meg❤.
Az nem eppen hogy inkabb az itt es most megeleset, az orrunk ele nezest segiti, ha az idealizus renegatja vagyok?
de, igen.. jogos!
Az első kérdezőnél lehetőség az is, hogy aggódik, szociopata viselkedésűvé vált. A sírást csak mint példa említette. Ebben az esetben egész más felé kell indulni a megoldást keresve.
Kedves Feldmár András! Köszönöm,hogy láthattam és hallhattam ezt az élőadást is!A feltétel nélküli szeretet,az nem tanítható.Vagy van,vagy nincs.A narciszikusok sajnos egyre elképesztően vannak.Egy lánnyal foglalkozom,akinek az anyukája Nárcisztikus.Neki kellene pszihoterápiára járni.A lány már jobban van,és elhagyta az anyját.. Imádlak és Tisztellek Feldmár Andrást,minden jót kívánok Neked és az egész családnak!Üdv.Betty
Ez a beszélgetés két komoly kérdést vet fel. - Valóban az a helyes ha elengedjük a szüleink ha épp magukat vagy/és minket bántanak, a helyett hogy próbálnánk segíteni? - Valóban felnőttként mindenki 100% felel saját tetteiért? Érdekelne András a saját álláspontját hogyan, mivel indokolja. Nem elvetve az ő véleményét, szerintem az emberiség egyik legfontosabb erénye és pozitív mozgatórugója az empátia és egymás segítése. Ha mindenki elenged mindenkit, az hosszú távon lehet senkinek se jó. Az első kérdező, 100% hogy nem próbált meg mindent, még pontosabban, nem találta meg azt ami valóban segíthetne az anyján. Pl, összehívni az anyja legközelebbi barátait, rokonait, szeretteit, s együtt beszélni vele a nehézségéről. Ez néha segít, mert elhiszi hogy fontos nekik. Vagy, elvinni hozzá egy pszichológust, terapeutát, hogy beszéljen vele. Vagy, megtalálni a valódi okát, miért pusztítja önmagát s segíteni ezt megoldani... stb. Hasonlóan a második esetben is, lehet érvelni a mellett hogy minden amit teszünk, érzünk, a múltunkból fakad, ahogy, amilyen bántások értek minket. Így a világnak s az érintetteknek is gyakran jobb megoldás lehet a bántón segíteni, megoldani problémáit, s utána lehet többet nem követ el hasonló gonosz, rossz tetteket. Mindkét esetben mi és mások próbáltunk elengedés helyett segíteni, s mikor sikerül, az eredmény jobb mint ha egyszerűen elengedtük volna a rosszat. Nyilván ez nem mindig, lehet csak ritkán sikerül... De az emberiséget vajon melyik mozdítja előre, jobb irányba? Illetve, hogy lehet megállapítani hol van az a határ ameddig segítenünk érdemes, s ami után valóban jobb az elengedés??
Tapasztalatom szerint a seqqfejeket azonnal lekell èpiteni az első adandó alkalommal. Feldmàr tudja miről beszèl. Ez nem megy nekemse mindig szeretek pár esèlyt adni de helyzet az hogy 1re könyörtelenebb vagyok bárkit bàrmikor előjel nèlkül èpitek le. Illetve ugyvan hogy elviselek mondjuk 5 seqqfejsèget és semmit nemis vesz èszre rajtam nem mondok semmit nemmondom hogy változtasson hogy beszèljük meg stb. A 6.nàl meg egyszercsak eltünök ès soha többet nem lát.
@@dcktater7847 Ez sokkal elfogadhatóbb ha idegenekről van szó. De a kérdésben családtagok, szülők szerepelnek.
@Sonnell SEMMIT nemjelent a csalárd. Ezt pont az előzőben vagy az az előttiben fejti ki. Ami miatt család esetèben ez àltalàban a nyúlós mozzarellára hajaz a csontszáraz ropi eltörése helyett azok a gazdasági megfontolások pusztán. Praktikusan "már rég elküldtem volna a halàl 🌳szára de azaz örökség azèr nemlenne rossz".