köszönöm a beszélgetést, szuper volt, különösen az, hogy a könyről is szó esett. a magyarázat mindenre kibeszélő is nagyon tetszett, remélem a későbbiekben is fogtok foglalkozni filmekkel!
Ez már a masodik olyan epizód, amit nem tudok meghallgarni, mert olyan filmet elemeztek, amit előbb én is meg akarok nézni. Most már jöhetne egyyl kis nógrádi gyuri bácsi, az nem igényel előképzettséget :-)
Bocsi, de engem zavar, hogy sokszor a részleteket illetően tévedtek, vagy pontatlanok vagytok. (Nolan Fox vagy Warner, California Killer aki tűzoltó volt, igazából Golden State killer és rendőr volt stb)
Tök jogos, és mindkettőben én tévedtem, de azt hozzá kell tennem, hogy ezekre az említett párhuzamokra nem készültem és nem is készülhettem fel előre, ad-hoc a beszélgetés juttatta eszembe őket. Nem tudom magamban leszimulálni a beszélgetést, hogy előre minden asszociációra forrás-alapúan felkészüljek, ilyenkor emlékezetből dolgozom, és az gyakran csalóka, ezeket az infókat évekkel ezelőtt tároltam el, a lényegi részre koncentrálva. A Golden State Killernél tényleg hiba volt ennyire magabiztosan fogalmazni, de a Nolannél direkt kiemeltem, hogy én magam sem emlékszem, melyik studió volt, ettől még az tény, hogy versengtek érte, miután szakított.
köszönöm a beszélgetést, szuper volt, különösen az, hogy a könyről is szó esett. a magyarázat mindenre kibeszélő is nagyon tetszett, remélem a későbbiekben is fogtok foglalkozni filmekkel!
Baudelaire
Ez már a masodik olyan epizód, amit nem tudok meghallgarni, mert olyan filmet elemeztek, amit előbb én is meg akarok nézni.
Most már jöhetne egyyl kis nógrádi gyuri bácsi, az nem igényel előképzettséget :-)
Ez virág jelkép. Az észak-amerikai a télből a tavaszba (életbe) vezető átmenet jelképe. Így rémlik nekem, de csak haloványan.
Káin ölte meg Ábelt...
Csak hogy egy új réteget tárjunk fel a történetben.
🙏
Bocsi, de engem zavar, hogy sokszor a részleteket illetően tévedtek, vagy pontatlanok vagytok. (Nolan Fox vagy Warner, California Killer aki tűzoltó volt, igazából Golden State killer és rendőr volt stb)
Tök jogos, és mindkettőben én tévedtem, de azt hozzá kell tennem, hogy ezekre az említett párhuzamokra nem készültem és nem is készülhettem fel előre, ad-hoc a beszélgetés juttatta eszembe őket. Nem tudom magamban leszimulálni a beszélgetést, hogy előre minden asszociációra forrás-alapúan felkészüljek, ilyenkor emlékezetből dolgozom, és az gyakran csalóka, ezeket az infókat évekkel ezelőtt tároltam el, a lényegi részre koncentrálva. A Golden State Killernél tényleg hiba volt ennyire magabiztosan fogalmazni, de a Nolannél direkt kiemeltem, hogy én magam sem emlékszem, melyik studió volt, ettől még az tény, hogy versengtek érte, miután szakított.
Nem volt rossz film de fele hosszban meg lehetett volna csinalni --- mindenki feszengett màr a moziban
Egyértelmuen jobb volt a könyv, erről a sztoriról kellett volna inkább csinálni egy részes minisorozatot...
Orbán zavart viselkedéséről és hajlongásról,jobbban érdekelne most a véleményed..
Én sem csipem a csungőhasút,de azért ide keverni…
@@SalaKaland tudod értelmezni azt ami oda van írva..?