Azért tegyük már hozzá:Igen, igaz a választási rendszer a XXI században elfogadotthoz képest anti-demokratikus volt, de a korhoz képest nem volt igazán anti-demokratikus a cenzus, a nemek megkülönbözetése, és a nyílt szavazás. Tegyük hozzá, hogy a Bethlen korszakot minden mértékadó történész, a hibáival együtt! elismeri ,hogy egy konszolidált rendszer volt. Ezt nem érdemes megkérdőjelezni. Aztán, a Horthy rendszer két szélsőséget a szélsőjobbot és a szélsőbalt is igyekezett kizárni a hatalomból, azzal együtt, hogy Horthy maga antiszemita volt, és Gömbössel együtt, mert hát az van: mindig van egy még szélsőjobbosabb ,akihez képest még egy Gömbös is csak ,,polgári" Ép ezért vicces a mai erősen szélsőjobbosok Horthy kultuszta, a Bethlen érában ők a börtönben kötöttek volna ki...adjon isten nektek szebb jövőt...hülyék.Horthy nem megfelelő tehetségtelen ember volt, egy olyan helyzetben ami nála sokkal tehetségesebb embernek is nehéz lett volna megoldást találnia. Horthy emelett esküszegő is volt: megtagadta IV Károly vissza térését, pedig IV Károly jogilag ! vissza térhetett volna, azonban a reális külpolitikai helyzetet tekintve, a helyes megoldás, a visszatérés megtagadása volt. Horthy a nagy revízionista...aki alatt aláírták és elfogadták a trianoni békét. 1918 után három korszak volt, Kárlyi, Kun Béla Horthy, és vicces, hogy egyedül Kun Béláék tettek fegyverrel is valamit a felszabdalás ellen. Ennek ellenére a mai jobbosok ugyanúgy Horthyt szeretik...Miért nem a Kun Bélát, miért nem a Felvidékre vezetett hadjáratra merengenek? Ilyen fura a ,,emlékezete " a jobb oldalnak. Horthy kultuszának egyik tikta, erőteljes vezér figura-valóságban persze nem volt az- mert ez kell a magyarnak!Persze a választási rendszer korlátozása rossz dolog, de csak mondom: Magyarország 2/3-adot szavazott a Fidesznek. ( még a módosított törvény előtti győzelmükre gondolok! ) Tök jó hogy mindenki szavazhat mi? Ügye? De fasza. Jó, én tényleg hiszek az általános egyenlő és titkos választásban, és semmiféle korlátozás nem megengedhető, csaképp hiába demokratikus a választás, a nép időnként igenis van olyan ostoba hogy elcseszi a saját jövőjét. Persze ez nem csak a nép hibája, hogyne erősödött volna a szélsőbal ha mindenki szart a munkásokra, és parasztokra? Például. És egyszerűbb a szavazati jogot korlázozni és ezzel megakadályozni a szélsőbalt, mint adni valamit a munkásoknak és parasztoknak, hogy ne a szélbalra akarjanak szavazni.
Vicces nézni ismét, ahogy Marciról, aki egy majdnem egy órás videóban adatokkal alátámasztva adja elő a véleményét, el lesz mondva különösebb ok nélkül mindennek, és kirekesztőnek próbálják beállítani, mert nem azt mondja Horthyról, amit szerintük lehetne. Attól még, mert valaki jobb vagy bal oldali, nem kell politikai hovatartozás miatt felsorakozni mögé gondolkodás nélkül. Én például, baloldali liberálisként zsigeri szinten gyűlölöm Hillary Clintont, cserébe viszont Macron vagy Angela Merkel (akik azért a baloldaltól elég messze állnak) hiteles, jó politikusnak tartom. Nem szabad Horthyt tisztelni csak azért, mert jobboldali. Azért mondjuk simán lehetne, hogy mégha nem is mindig felhőtlen eredménnyel, de legalább megpróbált kezdeni valamit az országgal. Ettől függetlenül lehet, és kell is kritizálni.
Két értelmü. Van a normális gyökér, ami ha napfényt kap az elkezd novekedni. De van a másik csoport , kap egy kis napfenyt es tovább rohad mert már a föld felvetette a felszinre. Ezért akinek van esze az már észre vette hogy rohad az ország.
4:05 Fontos azért, hogy a dualizmus elején, de a forradalom idején mindenképpen az a 7% Európában széles körnek számított. Tény viszont, hogy a huszadik század elejére már meghalatták Nagy-Britanniában és más helyeken, szóval a kritika ilyen szempontból jogos.
Kedves NEM barátom Gulyás Márton! Lehet úgy tartják a köreidben, hogy Horthy üresfejű terpeszkedő volt, de nálad biztosan sokkal okosabb volt. Te sajnos még azzal is tetézed a hülyeséged, hogy nagy szorgalommal terjeszted! Még ahhoz se ér fel a fényes elméd, hogy ráébredj, ezzel csak és kizárólag magadat járatod le! Azt gondolod, jól megmondod a tutit, de fogalmad nincs az összefüggésekről. Remélem elfáradsz, és feladod szerencsétlen ámokfutásod, és talán egyszer valami hasznosat is csinálsz az életben! A politika környékén erre biztosan nincs esély.
Ez a video olyan lett, mintha az orbáni "a baloldal időről időre rárontott a nemzetére" féle agymenés antitézise lenne. Nagyon rosszul sikerült. A korszak feldolgozása még messze nem zárult le, a történelemtudomány sem tudja még, hogy pontosan hogyan értékelje egyes szakaszait. A néplélek pedig még végképp nem. Nem szerencsés, ha egy, a szárnyait bontogató aktuálpolitizáló mozgalom ebbe a vitába beleszáll. Foglalkozzatok a jelenkor problémáival, nem kell ahhoz Horthy (Kádár, Kossuth, akárki), hogy az orbáni rezsim hiteles kritikáját megfogalmazzátok. (És, ha majd egyszer választott politikusok lesztek, akkor is inkább arra törekedjetek, hogy ha egy ünnepen beszélni kell a múltról, az integratív legyen, olyan tanulságokat és következtetéseket tartalmazzon, ami összeköt, nem olyanokat ami szétszakít. Ez nem mellébeszélés, nem gyávaság, hanem felelősségtudat.)
Igen nagy túlzást azt mondani, hogy a Horthy-rendszer miatt indult az ország hanyatlásnak a 20. században. 1526-tól Magyarország zuhanórepülésbe került, amiből máig nem sikerült kihúzni az országot.
Azért meg van Szent István nagy tervei mivel járt. Bevándorláspárti a kereszténység nevében üldözte ős valásokat. Mint minden másnép a magyar is egy gusztustalan. Nincs kivétel.
@@patriciaszabo8015 Igen. Ha Istvánt egy 20. századi politikushoz kellene hasonlítanom, az Rákosi Mátyás lenne. Mindkettő egy külföldről importált ideológiát próbált átverni az embereken, felszámolva a korábbi magyar társadalmat és kultúrát.
Azért Tisza miniszterelnöki ideje nagyon nem stimmel (1917 egyébként) ami már csak azért is fontos mert már nem volt miniszterelnök az őszirózsás forradalomban ami nem ellene irányult csupán 5 katona úgy gondolta hogy ő a felelős a háború szenvedéseiért amiben volt igazság de a forradalomnak nem az ő meggyilkolása volt a célja És ugye már Tisza elmondta a híres beszédét amiben kimondja hogy a háborút elvesztettük A videóról meg annyit hogy jobban szerettem a slejmet amikor még normálisan közelítette meg a dolgokat nem szándékosan csak a folyamatos provokációt keresve...
Neked komolyan annyi a véleményed az "ósdi hagyományokról" hogy az egy üres jobbos jelszó? A rend és a munka is csak üres jobbos jelszó ? Gyönyörű mondhatom...
Gratulálok!!! Sikerült megteremtenetek a neomarxista történelemírást! Továbbá ekkora tudatlansággal belevágni egy ilyen videóba, kell a bátorság. Megint bebizonyosodott, hogy ti nem akartok semmit, csak provokálni, uszítani a hatalom ellen. Végül kiemelnék egy részletet: ahol a jobboldal eszméit üresnek mondod. Kérdem én, a melegházasság nektek miért fontos, pl? Semmivel sem lesz jobb nekik, ha kapnak egy papírt, hogy gratula, most már akár el is válhattok. És mégis honnan veszed, hogy Horthy hülye volt. Ekkora baromságokat is csak ti tudtok összehordani! Mindenesetre okosabb volt, mint te, Marcikám, aki azt hiszed, hogy ki tudod játszani a jobboldali médiát. UI: alig várom, hogy kiderüljön a kommentekből, hogy én fityiszes, fidesz-bérenc, fidesz-birka, stb. vagyok :)
akár mennyire gyűlölöm a kommunizmust sosem gondoltam úgy hogy a balos jelszavak, elvek üres frázisok lennének, ebben a videóban azonban eldöntötted hogy szakítsak végleg a baloldali pártokkal
Lehet, hogy csak egy buta proli vagyok, de nektek miért is kell dollárba számolnotok az adományt? Gondolom ahhoz, hogy itt Mo.-on fedezzétek a műsor költségeit megtenné a magyar forint is. Tudtommal nem utaztok külföldre műsort csinálni, vagy , ha mégis, akkor max. az EU.-n belül, ahol viszont a fizetőezköz, ha emlékezetem nem csal az Euró.
Fabatkába is gyűjthetnek nem tök mindegy, a támogatói kör mért változna az alapjában milyen pénznemben folyik a gyűjtés. Nem tudom ezen mért kell mindig kiakadni.
De mi a problémád vele ezt magyarázd el , a pénznemtől függetlenül bárki tudja támogatni bárhonnan, ha forintba gyűjtene ugyan így tudná bárki támogatni. Van egyáltalán hasonló magyar adománygyűjtő oldal ?
ÁÁÁÁ, ha valaki érti, hogy hogyan működik az amerikai, dollár alapon működő patreon.com adománygyűjtő oldal, akkor már "szektás ostoba fasz". :D Ugye, sose te voltál a legélesebb kés a fiókban.
Do us all a favor. Don't try to be funny. I watched all of your videos, some of them are informative. Keep your videos about the subject at hand. Bringing your homosexual lifestyle into the video in rather strange ways, does not serve any useful purpose, other than alienating large segments of your viewers. Cheers!
Tisza csak 1917-ig volt hivatalban. Őt követte Esterházy Móric, Wekerle Sándor, Hadik János, és csak utánuk következett Károlyi.
Nincs mit. :) Végül is ezek a tiszavirág életű kormányok nem is igazán lettek volna relevánsak a téma szempontjából. :)
Valódi szemléletformáló rész.
Tisztességes, okos munka!!!
ostoba jobberpatkány
28:01 "ezt hogy tetszik képzelni? (...) azt mondtam, NEM! nem szabad" kérdezni a sajtófolyosón (Kövér egy újságírói kérdésre) - ez milyen már?
Gulyás stílusa miatt az amúgy érdekes videót egyszerűen nem bírom végignézni.
Azért tegyük már hozzá:Igen, igaz a választási rendszer a XXI században elfogadotthoz képest anti-demokratikus volt, de a korhoz képest nem volt igazán anti-demokratikus a cenzus, a nemek megkülönbözetése, és a nyílt szavazás. Tegyük hozzá, hogy a Bethlen korszakot minden mértékadó történész, a hibáival együtt! elismeri ,hogy egy konszolidált rendszer volt. Ezt nem érdemes megkérdőjelezni. Aztán, a Horthy rendszer két szélsőséget a szélsőjobbot és a szélsőbalt is igyekezett kizárni a hatalomból, azzal együtt, hogy Horthy maga antiszemita volt, és Gömbössel együtt, mert hát az van: mindig van egy még szélsőjobbosabb ,akihez képest még egy Gömbös is csak ,,polgári" Ép ezért vicces a mai erősen szélsőjobbosok Horthy kultuszta, a Bethlen érában ők a börtönben kötöttek volna ki...adjon isten nektek szebb jövőt...hülyék.Horthy nem megfelelő tehetségtelen ember volt, egy olyan helyzetben ami nála sokkal tehetségesebb embernek is nehéz lett volna megoldást találnia. Horthy emelett esküszegő is volt: megtagadta IV Károly vissza térését, pedig IV Károly jogilag ! vissza térhetett volna, azonban a reális külpolitikai helyzetet tekintve, a helyes megoldás, a visszatérés megtagadása volt. Horthy a nagy revízionista...aki alatt aláírták és elfogadták a trianoni békét. 1918 után három korszak volt, Kárlyi, Kun Béla Horthy, és vicces, hogy egyedül Kun Béláék tettek fegyverrel is valamit a felszabdalás ellen. Ennek ellenére a mai jobbosok ugyanúgy Horthyt szeretik...Miért nem a Kun Bélát, miért nem a Felvidékre vezetett hadjáratra merengenek? Ilyen fura a ,,emlékezete " a jobb oldalnak. Horthy kultuszának egyik tikta, erőteljes vezér figura-valóságban persze nem volt az- mert ez kell a magyarnak!Persze a választási rendszer korlátozása rossz dolog, de csak mondom: Magyarország 2/3-adot szavazott a Fidesznek. ( még a módosított törvény előtti győzelmükre gondolok! ) Tök jó hogy mindenki szavazhat mi? Ügye? De fasza. Jó, én tényleg hiszek az általános egyenlő és titkos választásban, és semmiféle korlátozás nem megengedhető, csaképp hiába demokratikus a választás, a nép időnként igenis van olyan ostoba hogy elcseszi a saját jövőjét. Persze ez nem csak a nép hibája, hogyne erősödött volna a szélsőbal ha mindenki szart a munkásokra, és parasztokra? Például. És egyszerűbb a szavazati jogot korlázozni és ezzel megakadályozni a szélsőbalt, mint adni valamit a munkásoknak és parasztoknak, hogy ne a szélbalra akarjanak szavazni.
egy gyöngyszem ez a csatorna és a mozgalmatok,lám,mindig kitüremkedik az igazság
Vicces nézni ismét, ahogy Marciról, aki egy majdnem egy órás videóban adatokkal alátámasztva adja elő a véleményét, el lesz mondva különösebb ok nélkül mindennek, és kirekesztőnek próbálják beállítani, mert nem azt mondja Horthyról, amit szerintük lehetne.
Attól még, mert valaki jobb vagy bal oldali, nem kell politikai hovatartozás miatt felsorakozni mögé gondolkodás nélkül. Én például, baloldali liberálisként zsigeri szinten gyűlölöm Hillary Clintont, cserébe viszont Macron vagy Angela Merkel (akik azért a baloldaltól elég messze állnak) hiteles, jó politikusnak tartom.
Nem szabad Horthyt tisztelni csak azért, mert jobboldali. Azért mondjuk simán lehetne, hogy mégha nem is mindig felhőtlen eredménnyel, de legalább megpróbált kezdeni valamit az országgal. Ettől függetlenül lehet, és kell is kritizálni.
Köszönöm. Heti hetest abba hagyták, most ezt nézem. Világosisd fel a sok gyökért, had nöljönek nagyobbra.l
Tamás Bodolló wut?
Két értelmü. Van a normális gyökér, ami ha napfényt kap az elkezd novekedni. De van a másik csoport , kap egy kis napfenyt es tovább rohad mert már a föld felvetette a felszinre. Ezért akinek van esze az már észre vette hogy rohad az ország.
4:05 Fontos azért, hogy a dualizmus elején, de a forradalom idején mindenképpen az a 7% Európában széles körnek számított. Tény viszont, hogy a huszadik század elejére már meghalatták Nagy-Britanniában és más helyeken, szóval a kritika ilyen szempontból jogos.
"Fifázás is sport" erre egy GTA5 bejátszás
Nem elvitte hanem: "elvesztette a lemez a magántulajdon jellegét". XD XD XD a GTA 5 amúgy is jobb XD
az újbal nem támogatja a fájlcserét? :D
Állítsátok meg pontosan 0:00-nál :D
Kedves NEM barátom Gulyás Márton! Lehet úgy tartják a köreidben, hogy Horthy üresfejű terpeszkedő volt, de nálad biztosan sokkal okosabb volt. Te sajnos még azzal is tetézed a hülyeséged, hogy nagy szorgalommal terjeszted! Még ahhoz se ér fel a fényes elméd, hogy ráébredj, ezzel csak és kizárólag magadat járatod le! Azt gondolod, jól megmondod a tutit, de fogalmad nincs az összefüggésekről. Remélem elfáradsz, és feladod szerencsétlen ámokfutásod, és talán egyszer valami hasznosat is csinálsz az életben! A politika környékén erre biztosan nincs esély.
😂😂😂
Az a legszarabb az egészben, hogy ha az ország összefog akkor rossz felé megy, ha pedig széthúz, akkor pedig egyhelyben toporog
Ez a video olyan lett, mintha az orbáni "a baloldal időről időre rárontott a nemzetére" féle agymenés antitézise lenne. Nagyon rosszul sikerült. A korszak feldolgozása még messze nem zárult le, a történelemtudomány sem tudja még, hogy pontosan hogyan értékelje egyes szakaszait. A néplélek pedig még végképp nem. Nem szerencsés, ha egy, a szárnyait bontogató aktuálpolitizáló mozgalom ebbe a vitába beleszáll. Foglalkozzatok a jelenkor problémáival, nem kell ahhoz Horthy (Kádár, Kossuth, akárki), hogy az orbáni rezsim hiteles kritikáját megfogalmazzátok.
(És, ha majd egyszer választott politikusok lesztek, akkor is inkább arra törekedjetek, hogy ha egy ünnepen beszélni kell a múltról, az integratív legyen, olyan tanulságokat és következtetéseket tartalmazzon, ami összeköt, nem olyanokat ami szétszakít. Ez nem mellébeszélés, nem gyávaság, hanem felelősségtudat.)
Igen nagy túlzást azt mondani, hogy a Horthy-rendszer miatt indult az ország hanyatlásnak a 20. században. 1526-tól Magyarország zuhanórepülésbe került, amiből máig nem sikerült kihúzni az országot.
Azért meg van Szent István nagy tervei mivel járt. Bevándorláspárti a kereszténység nevében üldözte ős valásokat. Mint minden másnép a magyar is egy gusztustalan. Nincs kivétel.
@@patriciaszabo8015
Igen. Ha Istvánt egy 20. századi politikushoz kellene hasonlítanom, az Rákosi Mátyás lenne. Mindkettő egy külföldről importált ideológiát próbált átverni az embereken, felszámolva a korábbi magyar társadalmat és kultúrát.
Azért Tisza miniszterelnöki ideje nagyon nem stimmel (1917 egyébként) ami már csak azért is fontos mert már nem volt miniszterelnök az őszirózsás forradalomban ami nem ellene irányult csupán 5 katona úgy gondolta hogy ő a felelős a háború szenvedéseiért amiben volt igazság de a forradalomnak nem az ő meggyilkolása volt a célja
És ugye már Tisza elmondta a híres beszédét amiben kimondja hogy a háborút elvesztettük
A videóról meg annyit hogy jobban szerettem a slejmet amikor még normálisan közelítette meg a dolgokat nem szándékosan csak a folyamatos provokációt keresve...
Hát azért elég sok alternatív történelmi tény van ebben.
Konkrétan nulla
@@DavidDavid-un5yy Azzal kezdődik, h Tisza a meggyilkolásáig volt miniszterelnök, és ez után nevezték ki a szocdem Károlyit.
Hát ez mindjárt 3.
@@HorvathGyulaCsaba nem az
@@DavidDavid-un5yy Ezt persze mondhatod, meg azt is, h az ég nem kék, hanem piros, de attól még az.
a történelem ismétli önmagát...
Neked komolyan annyi a véleményed az "ósdi hagyományokról" hogy az egy üres jobbos jelszó? A rend és a munka is csak üres jobbos jelszó ? Gyönyörű mondhatom...
A rend igen
Hagyjuk abba az árokásást ->
Ha nem tetszik nem kell nézni
Gratulálok!!! Sikerült megteremtenetek a neomarxista történelemírást! Továbbá ekkora tudatlansággal belevágni egy ilyen videóba, kell a bátorság. Megint bebizonyosodott, hogy ti nem akartok semmit, csak provokálni, uszítani a hatalom ellen. Végül kiemelnék egy részletet: ahol a jobboldal eszméit üresnek mondod. Kérdem én, a melegházasság nektek miért fontos, pl? Semmivel sem lesz jobb nekik, ha kapnak egy papírt, hogy gratula, most már akár el is válhattok. És mégis honnan veszed, hogy Horthy hülye volt. Ekkora baromságokat is csak ti tudtok összehordani! Mindenesetre okosabb volt, mint te, Marcikám, aki azt hiszed, hogy ki tudod játszani a jobboldali médiát.
UI: alig várom, hogy kiderüljön a kommentekből, hogy én fityiszes, fidesz-bérenc, fidesz-birka, stb. vagyok :)
Örökség, korházi vészhelyzetekben döntés, adózás, esetleg örökbefogadás stb...
😂😂😂jaj megbántották a náci vezért brühühü
Vicces ez a srac, gatlastalanul es szakertelem nelkul gyalazza a nala sokkal sokkal komolyabb embereket...
😂😂😂😂
akár mennyire gyűlölöm a kommunizmust sosem gondoltam úgy hogy a balos jelszavak, elvek üres frázisok lennének, ebben a videóban azonban eldöntötted hogy szakítsak végleg a baloldali pártokkal
t
Lehet, hogy csak egy buta proli vagyok, de nektek miért is kell dollárba számolnotok az adományt? Gondolom ahhoz, hogy itt Mo.-on fedezzétek a műsor költségeit megtenné a magyar forint is. Tudtommal nem utaztok külföldre műsort csinálni, vagy , ha mégis, akkor max. az EU.-n belül, ahol viszont a fizetőezköz, ha emlékezetem nem csal az Euró.
Fabatkába is gyűjthetnek nem tök mindegy, a támogatói kör mért változna az alapjában milyen pénznemben folyik a gyűjtés. Nem tudom ezen mért kell mindig kiakadni.
nem érted? akkor csak adakozz....
De mi a problémád vele ezt magyarázd el , a pénznemtől függetlenül bárki tudja támogatni bárhonnan, ha forintba gyűjtene ugyan így tudná bárki támogatni.
Van egyáltalán hasonló magyar adománygyűjtő oldal ?
"nem érted? akkor csak adakozz...."
Tényleg egy buta proli vagy.
ÁÁÁÁ, ha valaki érti, hogy hogyan működik az amerikai, dollár alapon működő patreon.com adománygyűjtő oldal, akkor már "szektás ostoba fasz". :D Ugye, sose te voltál a legélesebb kés a fiókban.
Do us all a favor. Don't try to be funny. I watched all of your videos, some of them are informative. Keep your videos about the subject at hand. Bringing your homosexual lifestyle into the video in rather strange ways, does not serve any useful purpose, other than alienating large segments of your viewers. Cheers!
ezt többször is diszlikeolom