Az én világom a természetfotózás, ebből kifolyóan sokat túrázok (amit szeretek is). Fél éve vettem egy peak design clip-et és imádom, nem tudnám megmondani, hogy hány pillanatot örökítettem meg a segítségével és mennyivel kényelmesebb mint egy vállpánt. Rétegtermék, aki sokat túrázik nem fogja megbánni, ha beruház egyre.
Köszi a videót! Fotózok (portré), ehhez nekem az alábbi cuccok nagyon beváltak: (lesznek elég drága tételek is a listán) -Egy tablet amit össze van kötve wifi-vel a géppel és egyből meg tudjuk nézni rajta a képeket nagyban, a fotóalanyaim imádják -off kamera vaku, erre a célra ad200-akat használok -ha már vaku, akkor egy fénymérő is csodákra képes, főleg ha túl fényes / sötét a gép kijelzője, nagyon sokszor segít, hogy a fénymérő szerinti jó expó már túl fényesnek tűnik a gép kijelzőjén, de szerkesztésnél kiderül, hogy a fénymérőnek van igaza. -powerbank + mindenféle kábelek, kintvagy terepen és merül valami, akár a modell telefonja, gyorsan piros pontokat lehet szerezni, ha felkészült vagy -kishangszóró, sok esetben a zene segít megadni azt az extra kis könnyedséget -egy jó fotós táska, nekem a táskában minden benne van, hogy természetes fénnyel fotózhassak, ha menni kell valahova csak felveszem és go (a vakus cuccok külön táskában vannak) -körtepumpa, ezt szerintem nem kell megmagyaráznom -egy jó usb-s gyorstöltő fej -opcionálisan led cső / lámpa, rengetegszer segített sötét környezetben akár a fókuszálásnál, kreatív fotózásnál
Köszönöm a videót, csak most találtam rá. A monopod-ról mi a véleményed? Nem mindig viszek magammal tripod-ot és ezért egy összecsukható monopod nagyon jó tud lenni és már 10.000,- Ft alatt is van jó (pl: K&F). Szerinted?
Tiszteletem mindenkinek. Ugyan csak tegnap, teljesen véletlenül fedeztem fel a videóidat, már több videón átrágtam magam gondosan jegyzetelve. Ugyan én teljesen más környezetben zömében vadon élő állatokat kezdtem el fotózni egy coolpix p1000-es géppel. De a fotózás alapjait ugyanúgy meg kell tanulnom. Érdeklődve várom a további videóidat, remélve hogy egyre több mindent tudok átültetni a te munkásságodból abba amit én kezdtem el.
Kedves Dávid! Először is köszönöm, amit értünk, fotómániásokért teszel, a munkád mindenképpen példaértékű! Tanácsot, illetve az általam javasolt téma egy új, önálló videóban való körbejárását kérném tőled: Visszamentem 2021. elejéig, megnéztem, hogy milyen témájú videókat töltöttél fel, de sajna a számítógépes háttérről (főleg a hardverre gondolok) úgy látom, eddig nem ejtettél szót. Nekem most jött el a pillanat, 1-2 hónapon belül PC-t kell vennem a fotózáshoz, de tanácstalan vagyok. Végig kéne menned azon, hogy Apple vagy Windows, laptop vagy asztali PC, képfeldolgozásra alkalmas videokártya (elsősorban áttekinteni az aktuális 3-5 legolcsóbb, de képfeldolgozásra már nagyon is alkalmas kártyát), az ezt kiszolgáló procit, memóriát stb., és nem utolsó sorban azt a 3-5 legolcsóbb, de már jó monitort, ami egy profi fotós munkájához már bőven elég. Előre is nagyon köszi, szeretettel üdvözöllek: Gergő 😉📸🔥
Szia Gergő! Ha az informatikához csak 5-öd annyira értenék, mint a fényképzéshez, már nagyon büszke lennék:D nem tervezek konkrét eszköz ajánlókat készíteni, mert nem ismerem eléggé őket, de azt általánosságban el tudom mondani, hogy az Apple termékek nagyon gördülékenyen működnek azért cserébe, hogy milyen drágák, a Photoshophoz, Lightroomhoz inkább egy erősebb processzor javallott, a videóvágáshoz pedig érdemes inkább videókártyába ölni a pénzt. Egyébként nem kell horribilis összegeket rászánni, én például még mindig egy gtx 1660-ason vágom a 4k-s videóimat. Érik már egy csere, de még mindig elegendő:D
Tudom, hogy magától értetődő, hogy fotós cuccokra gondoltál amikor tippeket kértél, de mivel nem volt ez kikötés, megengedem magamnak, hogy egy kerékpárt ajánljak neked, számomra ez a legszuperebb találmány, ami az egész életminőségre, testi-lelki egészségre nagyon jótékony hatással van - pl. egy gravel bike. A legjobb befektetés szerintem 🙂
Egy gimbalt/állványt hiányoltam a listáról.. amit meg nem értettem, hogy ennyi pénzért már lehet venni tökjó vezetéknélküli mikrofont is, pl ott van a dji-nak az az elképesztő kütyüje. Szerinted az nem érné meg nagyon?
Attól függ igazából, hogyan akarod használni. A Sonynak a legjobb az autofókusza, a lumixnak a legstabilabb a képe, a Canon pedig tud 10bit-ben rögzíteni.
A felsorolásból érzésre egy olyan eszköz maradt ki szerintem, amivel számítógép nélkül is készíthető biztonsági mentés este az aznapi termésről. Úgy tudom, a profik eleve két kártyára rögzítenek egyszerre (vagyis nem ők, hanem a gépük), ám ugye az egy példány nem példány, a kettő már majdnem egy, a három az már majdnem másfél ... meg el is lophatják a cuccot, szóval a harmadik mentés lehet a szálláson, és akkor legalább a meglovasítás előtti napokon készült képek megmaradnak úgy is, hogy egyik nap sem kellett fáradtan elővenni a laptopot. Egy másik ötlet lehetne valami mobilos app, amivel jól kinéző minta eredmények készíthetők pl. egy esküvő fotóiból, amit előre elküldve egyfajta teaser élményt lehet adni a megrendelőnek. ... De aztán lehet ez marhaság, még sosem próbáltam pénzért fényképezni. ... A videóban látott ötletekből a kalibrációt már alkalmaztam, valóban nagyon sokat segít (kivéve a menthetetlenül rossz laptop képernyők esetében). Érdemes szem előtt tartani, hogy a kérdéskörnek van egy másik oldala is, a kamera oldalán (amikor a modell fotózása előtt a színskálát kattintják le). Persze, erről még csak olvastam, nincs tapasztalatom benne. ... Viszont a Trilens dolog olyasmi volt, amiről még csak nem is hallottam eddig. M43 zoom objektíveket használok, de ezek esetében is sokszor van csere. 12-40, 40-150, 75-300. A honlapjuk szerint van M43 verzió is, lehet ez lesz a következő beruházásom!
Tök jó felvetés, sajnos én még nem találkoztam kényelmes, hatékony megoldással. A leggyorsabb módszer talán az, hogy FTP szerveren keresztül szinkronizálod a kamerán lévő fájlokat, de ez nagyon sok szituációban nem kivitelezhető. Szerintem szoftveres korlátai vannak a jelenlegi fényképezőknek.
Jó volt a videó. A cuccok legalább felét én is nyúzom aktívan. Szerintem még az objektív fordítógyűrű jópofa olyan mint a közgyűrű és pénztárca barát. Ha már mutattad a spydert, neked nincs olyan érzésed, hogyha bekalibráltad rendesen a monitort vele akkor kicsit a színhőmérséklet nem stimmel és a fehér inkább már sárgás? Én kalibráltam az enyémmel vagy 10 monitort laptopokat mindent amit lehet és mindig sárgásnak tűnt a végeredmény kivétel nélkül. Spyder 4 meg 5 esetén is. Kíváncsi lennék neked mi a tapasztalatod. A lájk ment szokás szerint😊
Szia! Lenne egy kérdésem. Van egy Sony FDR-AX53 4K Ultra HD videokamerám. Gondolkodtam egy előnézeti monitoron, de említetted, hogy Sony kameráknál, ha használjuk, akkor 4K esetén nincs arcfelismerés. A kérdésem az lenne, hogy minden kamerára igaz ez, vagy csak a hibrid gépekre? Vagy esetleg van olyan típusú monitor, ahol nincs meg ez a "hiba"?
Szia! Az a helyzet, hogy nincs tapasztalatom camcorderekkel, de nem is találtam választ arra, elveszíti-e az arcfelismerést. Viszont abban sem vagyok biztos, hogy jobban jársz egy camcorderrel, mint egy tükörnélküli fényképezővel, szerintem gondold át a döntést:D
Köszi a választ. Ez a kamerám már megvan és elégedett vagyok vele. Tervezem beszerezni majd egy Blackmagic vázat is, amint lehetőségem lesz rá. Bár MILC-ben is gondolkodom. @@bethlenfalvydavid
Milyen nélkülözhetetlen eszköz hiányzik a listából? Ne kíméljétek a pénztárcámat!
Az én világom a természetfotózás, ebből kifolyóan sokat túrázok (amit szeretek is). Fél éve vettem egy peak design clip-et és imádom, nem tudnám megmondani, hogy hány pillanatot örökítettem meg a segítségével és mennyivel kényelmesebb mint egy vállpánt. Rétegtermék, aki sokat túrázik nem fogja megbánni, ha beruház egyre.
Airtag a fotós táskába nem árt.
@@matyaspapp4288pontosan!
SMC Takumar 50mm 1.4 :)
@@laszlonagy792 pont ez van nekem is.
Köszi a videót!
Fotózok (portré), ehhez nekem az alábbi cuccok nagyon beváltak: (lesznek elég drága tételek is a listán)
-Egy tablet amit össze van kötve wifi-vel a géppel és egyből meg tudjuk nézni rajta a képeket nagyban, a fotóalanyaim imádják
-off kamera vaku, erre a célra ad200-akat használok
-ha már vaku, akkor egy fénymérő is csodákra képes, főleg ha túl fényes / sötét a gép kijelzője, nagyon sokszor segít, hogy a fénymérő szerinti jó expó már túl fényesnek tűnik a gép kijelzőjén, de szerkesztésnél kiderül, hogy a fénymérőnek van igaza.
-powerbank + mindenféle kábelek, kintvagy terepen és merül valami, akár a modell telefonja, gyorsan piros pontokat lehet szerezni, ha felkészült vagy
-kishangszóró, sok esetben a zene segít megadni azt az extra kis könnyedséget
-egy jó fotós táska, nekem a táskában minden benne van, hogy természetes fénnyel fotózhassak, ha menni kell valahova csak felveszem és go (a vakus cuccok külön táskában vannak)
-körtepumpa, ezt szerintem nem kell megmagyaráznom
-egy jó usb-s gyorstöltő fej
-opcionálisan led cső / lámpa, rengetegszer segített sötét környezetben akár a fókuszálásnál, kreatív fotózásnál
DaVinci Resolve életem egyik legjobb befektetése volt.
Imádom a DJI Osmo Mobile 6-omat is.
És ha már színek, vettem Spider Checkr-t is :-)
Nem lehet, hogy a MagicArmra gondoltal, de Clampet mutattal?
Köszönöm a videót, csak most találtam rá. A monopod-ról mi a véleményed? Nem mindig viszek magammal tripod-ot és ezért egy összecsukható monopod nagyon jó tud lenni és már 10.000,- Ft alatt is van jó (pl: K&F). Szerinted?
Falcam f38 gyorstelep övre,táska szijra. A talp szabványos,igy rengeteg állvánnyal kompatibilis,én csak ezt használom.
Tiszteletem mindenkinek.
Ugyan csak tegnap, teljesen véletlenül fedeztem fel a videóidat, már több videón átrágtam magam gondosan jegyzetelve. Ugyan én teljesen más környezetben zömében vadon élő állatokat kezdtem el fotózni egy coolpix p1000-es géppel. De a fotózás alapjait ugyanúgy meg kell tanulnom. Érdeklődve várom a további videóidat, remélve hogy egyre több mindent tudok átültetni a te munkásságodból abba amit én kezdtem el.
Kedves Dávid!
Először is köszönöm, amit értünk, fotómániásokért teszel, a munkád mindenképpen példaértékű!
Tanácsot, illetve az általam javasolt téma egy új, önálló videóban való körbejárását kérném tőled:
Visszamentem 2021. elejéig, megnéztem, hogy milyen témájú videókat töltöttél fel, de sajna a számítógépes háttérről (főleg a hardverre gondolok) úgy látom, eddig nem ejtettél szót. Nekem most jött el a pillanat, 1-2 hónapon belül PC-t kell vennem a fotózáshoz, de tanácstalan vagyok. Végig kéne menned azon, hogy Apple vagy Windows, laptop vagy asztali PC, képfeldolgozásra alkalmas videokártya (elsősorban áttekinteni az aktuális 3-5 legolcsóbb, de képfeldolgozásra már nagyon is alkalmas kártyát), az ezt kiszolgáló procit, memóriát stb., és nem utolsó sorban azt a 3-5 legolcsóbb, de már jó monitort, ami egy profi fotós munkájához már bőven elég. Előre is nagyon köszi, szeretettel üdvözöllek: Gergő 😉📸🔥
Szia Gergő! Ha az informatikához csak 5-öd annyira értenék, mint a fényképzéshez, már nagyon büszke lennék:D nem tervezek konkrét eszköz ajánlókat készíteni, mert nem ismerem eléggé őket, de azt általánosságban el tudom mondani, hogy az Apple termékek nagyon gördülékenyen működnek azért cserébe, hogy milyen drágák, a Photoshophoz, Lightroomhoz inkább egy erősebb processzor javallott, a videóvágáshoz pedig érdemes inkább videókártyába ölni a pénzt. Egyébként nem kell horribilis összegeket rászánni, én például még mindig egy gtx 1660-ason vágom a 4k-s videóimat. Érik már egy csere, de még mindig elegendő:D
Tudom, hogy magától értetődő, hogy fotós cuccokra gondoltál amikor tippeket kértél, de mivel nem volt ez kikötés, megengedem magamnak, hogy egy kerékpárt ajánljak neked, számomra ez a legszuperebb találmány, ami az egész életminőségre, testi-lelki egészségre nagyon jótékony hatással van - pl. egy gravel bike. A legjobb befektetés szerintem 🙂
Egy gimbalt/állványt hiányoltam a listáról.. amit meg nem értettem, hogy ennyi pénzért már lehet venni tökjó vezetéknélküli mikrofont is, pl ott van a dji-nak az az elképesztő kütyüje. Szerinted az nem érné meg nagyon?
Gyors kérdés melyik a jobb egy kezdő filmesenk ár érték arányban A Sony zv-e10 vagy lumix g80 vagy canon R50 vagy canon m50 mk ii 🤔🤔🤔🤔
Attól függ igazából, hogyan akarod használni. A Sonynak a legjobb az autofókusza, a lumixnak a legstabilabb a képe, a Canon pedig tud 10bit-ben rögzíteni.
@@bethlenfalvydavid köszönöm
A felsorolásból érzésre egy olyan eszköz maradt ki szerintem, amivel számítógép nélkül is készíthető biztonsági mentés este az aznapi termésről. Úgy tudom, a profik eleve két kártyára rögzítenek egyszerre (vagyis nem ők, hanem a gépük), ám ugye az egy példány nem példány, a kettő már majdnem egy, a három az már majdnem másfél ... meg el is lophatják a cuccot, szóval a harmadik mentés lehet a szálláson, és akkor legalább a meglovasítás előtti napokon készült képek megmaradnak úgy is, hogy egyik nap sem kellett fáradtan elővenni a laptopot. Egy másik ötlet lehetne valami mobilos app, amivel jól kinéző minta eredmények készíthetők pl. egy esküvő fotóiból, amit előre elküldve egyfajta teaser élményt lehet adni a megrendelőnek. ... De aztán lehet ez marhaság, még sosem próbáltam pénzért fényképezni. ... A videóban látott ötletekből a kalibrációt már alkalmaztam, valóban nagyon sokat segít (kivéve a menthetetlenül rossz laptop képernyők esetében). Érdemes szem előtt tartani, hogy a kérdéskörnek van egy másik oldala is, a kamera oldalán (amikor a modell fotózása előtt a színskálát kattintják le). Persze, erről még csak olvastam, nincs tapasztalatom benne. ... Viszont a Trilens dolog olyasmi volt, amiről még csak nem is hallottam eddig. M43 zoom objektíveket használok, de ezek esetében is sokszor van csere. 12-40, 40-150, 75-300. A honlapjuk szerint van M43 verzió is, lehet ez lesz a következő beruházásom!
Tök jó felvetés, sajnos én még nem találkoztam kényelmes, hatékony megoldással. A leggyorsabb módszer talán az, hogy FTP szerveren keresztül szinkronizálod a kamerán lévő fájlokat, de ez nagyon sok szituációban nem kivitelezhető. Szerintem szoftveres korlátai vannak a jelenlegi fényképezőknek.
A Sony a6500 vagy a Sony zv-e10 jobb filmezéshez????
Zv-e10
Jó volt a videó. A cuccok legalább felét én is nyúzom aktívan. Szerintem még az objektív fordítógyűrű jópofa olyan mint a közgyűrű és pénztárca barát.
Ha már mutattad a spydert, neked nincs olyan érzésed, hogyha bekalibráltad rendesen a monitort vele akkor kicsit a színhőmérséklet nem stimmel és a fehér inkább már sárgás?
Én kalibráltam az enyémmel vagy 10 monitort laptopokat mindent amit lehet és mindig sárgásnak tűnt a végeredmény kivétel nélkül. Spyder 4 meg 5 esetén is. Kíváncsi lennék neked mi a tapasztalatod.
A lájk ment szokás szerint😊
Én is sárgábbnak éreztem a kelleténél, cserébe viszont a nyomtatások jobbak lettek, szóval jó kérdés:D
Szia! Lenne egy kérdésem. Van egy Sony FDR-AX53 4K Ultra HD videokamerám. Gondolkodtam egy előnézeti monitoron, de említetted, hogy Sony kameráknál, ha használjuk, akkor 4K esetén nincs arcfelismerés. A kérdésem az lenne, hogy minden kamerára igaz ez, vagy csak a hibrid gépekre? Vagy esetleg van olyan típusú monitor, ahol nincs meg ez a "hiba"?
Szia! Az a helyzet, hogy nincs tapasztalatom camcorderekkel, de nem is találtam választ arra, elveszíti-e az arcfelismerést. Viszont abban sem vagyok biztos, hogy jobban jársz egy camcorderrel, mint egy tükörnélküli fényképezővel, szerintem gondold át a döntést:D
Köszi a választ. Ez a kamerám már megvan és elégedett vagyok vele. Tervezem beszerezni majd egy Blackmagic vázat is, amint lehetőségem lesz rá. Bár MILC-ben is gondolkodom.
@@bethlenfalvydavid
Szia, nekem nagyon hasznos és megérte az árát: Peak Design Clip Capture v3
MEIKE makró közgyűrűt én is használom egy 50mm f1.8-as obival, megvagyok vele elégedve, és 15.000 Ft-ba fájt.
A filmezésben fontos az autofókusz????? 🤔🤔🤔🤔
Bizonyos fajtájánál igen, leginkább, ha egyedül csinálsz mindent
MagMod, Boya MM1
Te már mindenhol ott vagy és mindenhol is követlek :)
Egy jó fényképezőgép táska is több évig is elkisérhet
A trilens holderre hogy keressek rá magyar piacon? Mert igy egy darabot se leltem. :D
Én a gyártótól rendeltem, Svédországból. A szállítás ingyenes.
A Sony jó filmezésben ????
Jo a video, de a "magic arm" az egy clamp, nem magic arrm 🙂
;amugy a vsdc pro sem rossz.
Csak a fuji
A rode ntg helyett a rode videomicrot venném meg