amit @5:25-től mond, az a lényeg, azaz ennek a hiánya miatt lélekölő sok munka, különösen a multis irodai meló, de igaz lehet a gyári melóra is. meg ritka szépen beszél (mindkét értelemnben), fogalmaz.
Rendszeresen járok hozzájuk, de még soha nem találtam semmit a péksütikben, ami nem oda való. Az árazást nehéz kicsit megemészteni és azt, hogy masszív sor áll nyitástól zárásig. Ezeken kívül minden nagyon jó szokott itt lenni :)
Egészen fantasztikusan varázslatosan néz ki minden egyes termék.. A hölgy pedig végtelenül szimpatikus. Nem Pesti vagyok, de hol is van ez a hely??? Muszáj leszek elmenni.
Magasan kvalifikált értelmiség menekülési útvonalai a kovászos- kézműves kicsi péségek. Hála Istennek egyre több van, csodás készítményekkel. Ez egy élvezetes alkotó tevékenység. Bekapja, rabul ejti az embert.
Én Cukrász vagyok de nem bántam meg hogy váltottam, a Balaton parton alig akarnak bejelenteni 12 órás műszakok vannak hajtani kell mint a gép és meg se fizetnek, pedig dolgoztam elite helyen is. A vendéglátás a legalja munka lett szinte mindenhol.
Nagyon jo kis video, de menyi rossz ember irkal itt, en is pek vagyok 8 eve, az iden menyitottam sajat helyemet es boltot, nem kel ket muszakban nyomatni, csak esszel es vevo kort kialakitani.
Ahogy eklezdtem nézni ezt a videót.. nem tudom miért!? , De rögtön ez a videó jutott eszembe ! th-cam.com/video/-gal8E_dgE8/w-d-xo.html&ab_channel=AboutToEat Szerintem elég Tematikus videó!!! (Pacsi)
Te nem etted meg kiskorodban a homokot vagy esetleg burokban születtél? Látnád a mekit vagy egy kfc konyhát mikor úszik… na ott minden is van a kajádban mire megkapod 😮
azert ez nem egy pék, csak egy kis kavezo.A pék két muszakba nyomja, hetvegen is. Igazi melytorok munka.Naponta hallom, hogy a ..ta Suto telephelyen milyen elbaszasok mennek.Nem mukodik a szeletelo, elszamoljak a rekeszeket, elqrjak a datumot a csomagolason. Az emberek jonnek ,mennek. Ket harom nap, egy ket het azt hello.
Az "igazi" pék az utálja a munkáját, csak akkor igazi pék ha beledöglik... Aki élvezi amit csinál és másképp, esetleg na adj isten jót és jobban csinálja az egy divat köcsög. Most már értem... Azért a folyamatok azt mutatják, hogy az ipari hulladékot gyártó "igazi pékségek" szépen, lassan lehúzzák a rolót és a helyüket átveszik az IGAZI kovásszal és lélekkel sütő pékek. Ezen a fronton is egy forradalom zajlik és reméljük győz...
Hát ezek soha nem az igazságot mondják, biztosan kevés a pék és így akarják elérni, hogy tanuljanak többen péknek. Majd a munkahelyen derül ki, hogy nem olyan, mint a videóban látottak..
@@a.liwsby6958 Miért gyanakodsz. Látogasd meg a Pipacs, a Marmorstein boltjait! Rácsodálkozola látványra, az illatra, az ízre és persze az árakra. Nem kenyérgyár!!!!!!!!!!!!
Ezeknek sincs egy gyerekük se. Szomorú látni, hogy a kultúránk elenyészik, mert nem tudjuk megtermelni a hozzá való embert. A nőket olyan értéktelen dolgokra használjuk, mint kenyértermelés, mikor embert is tudnának létrehozni. Az meg sokkal értékesebb. :-(
miért nem mész akkor te szülni négy magyart naponta? hogy lehet másnak az élet döntésein ennyit picsogni... én is gyermektelen nő vagyok és az is maradok, mert így döntöttem a saját életemről, az én üres méhem miatt is álomba sírod magad ma este? :)
Nagyduma az van...meg mosolygó munkások...hát persze....nem 1 kiló...csak 980grammmmmmmm az a nem mindegy gyerekik😂🤣😂🤣👍👍önmegvalósítás miegymás!!! Hobbi??? Vagy hivatás??? Vagy talán megélhetés???? Persze erről 🤫🤫🤫🤫🤫
Ők miért nem panaszkodnak meg tüntetnek hogy kevés a fizetés mint a tanárok? Jaaa tudom mert nem szellemifogyatékosak és megfizetik őket a tanárokkal ellentétben.
@@adamkovacs8956 ja nyilván elszégyelem..ami tény az tény én is cnc programozó gépkezelő vagyok havi 550 ezret keresek nettóba. Oda kell menni ahol a penz van nem egy bebukott szakmát kell valasztani gy olyan világba ahol egyre jobban teret hódít az online oktatás. Örüljenek hogy van munkályuklehet 5 év mulva tanár se kell mert úgy fognak kindent a gyerekek a gépről tanulni mint a jogosítványnál. Csak vizsgázni járnak majd be.
Hát ez az 550 nem egy akkora szám hogy ennyire nagy arcod legyen hozzá. Hol tanultál amúgy hogy tudj gépet kezelni? Csak ragadt rád egy kis idegen nyelv, G kód, olvasni tudás, minimál geometria vagy valami megtanította? És honnan tanult meg a mérnök (akinek a gépét betanított munkásként nyomkodod…) forgácsolási erőket számolni? Vagy hogy ragadt rá elég tudás hogy megértse, hogy lehet elnyomni a nem kívánt lengéseket? Szerintem megtanították neki… Félelmetes butaságról adsz tanúságot, főleg azért, mert fel se tudod mérni mennyire tudatlan vagy. A pék csajok amúgy cukik. Ha arra járok, kipróbálom a Vajat.
Ricsàrdgír rulez. Szèp szakma,sok sikert!
Nagyon szimpatikus, jó gondolatok! Lelkesítő a hozzáállása!
amit @5:25-től mond, az a lényeg, azaz ennek a hiánya miatt lélekölő sok munka, különösen a multis irodai meló, de igaz lehet a gyári melóra is.
meg ritka szépen beszél (mindkét értelemnben), fogalmaz.
pozitív videó gratulálok
Szerintem mindegyik pékségnek egyedinek kéne lennie.
Hajháló meg szakállháló az nem kell , minek kéne😂
Nekem is ez volt az első gondolatom... :D
Nagyon belvárosi ez az egész.
Akartam eppen irni, aztan mondom elolvasom, nem-e valaki mar irta :) Ertekelem a holgy munkassagat, de biztos nem vasarolnek tole.
Rendszeresen járok hozzájuk, de még soha nem találtam semmit a péksütikben, ami nem oda való.
Az árazást nehéz kicsit megemészteni és azt, hogy masszív sor áll nyitástól zárásig. Ezeken kívül minden nagyon jó szokott itt lenni :)
Ti nem lattatok akkor egy atlag pekseget, ez kb a NASA higeniaval megegyezo, videobol itelve.(egypék)
Éva otthon'
👌😀👍
Éva hol tanulta a szakmát?
Iskolát keresek a pékmesterséghez, örülnék az ajánlásnak!
Martondani: Papévaaa!!!!
Hajogyár, esetleg egy ugyan ilyen egy keramikus napjával? 😉😁
Egészen fantasztikusan varázslatosan néz ki minden egyes termék..
A hölgy pedig végtelenül szimpatikus.
Nem Pesti vagyok, de hol is van ez a hely??? Muszáj leszek elmenni.
Szerintem ez a Csiga nevű hely
Vaj, József krt. 30-32
Már pékeknek is vannak simpjeik gec
@@mrkfightsbck2199 simpjeik?
Magasan kvalifikált értelmiség menekülési útvonalai a kovászos- kézműves kicsi péségek. Hála Istennek egyre több van, csodás készítményekkel. Ez egy élvezetes alkotó tevékenység. Bekapja, rabul ejti az embert.
Én Cukrász vagyok de nem bántam meg hogy váltottam, a Balaton parton alig akarnak bejelenteni 12 órás műszakok vannak hajtani kell mint a gép és meg se fizetnek, pedig dolgoztam elite helyen is. A vendéglátás a legalja munka lett szinte mindenhol.
Itt minden a legalja.
Nagyon jo kis video, de menyi rossz ember irkal itt, en is pek vagyok 8 eve, az iden menyitottam sajat helyemet es boltot, nem kel ket muszakban nyomatni, csak esszel es vevo kort kialakitani.
Jó lett!
Hajhálo?🤷♂️
Ahogy eklezdtem nézni ezt a videót.. nem tudom miért!? , De rögtön ez a videó jutott eszembe ! th-cam.com/video/-gal8E_dgE8/w-d-xo.html&ab_channel=AboutToEat Szerintem elég Tematikus videó!!! (Pacsi)
Azért egy hajháló nem ártana...
én azt mondom inkább végzek fizikai munkát minthogy egy irodába rohadjak életem végéig ahol kisül a szemem
Ott a pont. Ha dolgozom érezzem is hogy dolgozom 😊
Éva eddig nagyon szimpatikus volt, imádtam, tényleg, de ez a "imádtam felkelni hajnalban" nagyon kiábrándító :(
szimpatikus, de azért érthetetlen h legalább a videoban nem tudtak felvenni a sapkat ill szakall takarot. De tenyleg ti megennétek más haját/szőrét?
Te nem etted meg kiskorodban a homokot vagy esetleg burokban születtél? Látnád a mekit vagy egy kfc konyhát mikor úszik… na ott minden is van a kajádban mire megkapod 😮
@@nmnm11 tudod csak mondom h eloiras h legyen rajtuk haj es szakall halo. Nem az a kerdes h en mit ettem meg gyerekkent meg mit nem.
azert ez nem egy pék, csak egy kis kavezo.A pék két muszakba nyomja, hetvegen is. Igazi melytorok munka.Naponta hallom, hogy a ..ta Suto telephelyen milyen elbaszasok mennek.Nem mukodik a szeletelo, elszamoljak a rekeszeket, elqrjak a datumot a csomagolason. Az emberek jonnek ,mennek. Ket harom nap, egy ket het azt hello.
ez a hely inkább az alter divatköcsögök gyűjtőhelye mint pékség, de ettől függetlenül nem rossz hely... csak a közeg fura.
Az "igazi" pék az utálja a munkáját, csak akkor igazi pék ha beledöglik... Aki élvezi amit csinál és másképp, esetleg na adj isten jót és jobban csinálja az egy divat köcsög. Most már értem... Azért a folyamatok azt mutatják, hogy az ipari hulladékot gyártó "igazi pékségek" szépen, lassan lehúzzák a rolót és a helyüket átveszik az IGAZI kovásszal és lélekkel sütő pékek. Ezen a fronton is egy forradalom zajlik és reméljük győz...
Hát ezek soha nem az igazságot mondják, biztosan kevés a pék és így akarják elérni, hogy tanuljanak többen péknek. Majd a munkahelyen derül ki, hogy nem olyan, mint a videóban látottak..
@@a.liwsby6958 Miért gyanakodsz. Látogasd meg a Pipacs, a Marmorstein boltjait! Rácsodálkozola látványra, az illatra, az ízre és persze az árakra. Nem kenyérgyár!!!!!!!!!!!!
2 éve vannak a Rákóczin és bővülnek :D Állandó sor, többnyire hibátlan termékek.
Ezeknek sincs egy gyerekük se. Szomorú látni, hogy a kultúránk elenyészik, mert nem tudjuk megtermelni a hozzá való embert. A nőket olyan értéktelen dolgokra használjuk, mint kenyértermelés, mikor embert is tudnának létrehozni. Az meg sokkal értékesebb. :-(
miért nem mész akkor te szülni négy magyart naponta? hogy lehet másnak az élet döntésein ennyit picsogni... én is gyermektelen nő vagyok és az is maradok, mert így döntöttem a saját életemről, az én üres méhem miatt is álomba sírod magad ma este? :)
Nagyduma az van...meg mosolygó munkások...hát persze....nem 1 kiló...csak 980grammmmmmmm az a nem mindegy gyerekik😂🤣😂🤣👍👍önmegvalósítás miegymás!!! Hobbi??? Vagy hivatás??? Vagy talán megélhetés???? Persze erről 🤫🤫🤫🤫🤫
Ők miért nem panaszkodnak meg tüntetnek hogy kevés a fizetés mint a tanárok?
Jaaa tudom mert nem szellemifogyatékosak és megfizetik őket a tanárokkal ellentétben.
Szégyelld magad azért, amiért ilyen kijelentést mersz tenni!
@@adamkovacs8956 ja nyilván elszégyelem..ami tény az tény én is cnc programozó gépkezelő vagyok havi 550 ezret keresek nettóba.
Oda kell menni ahol a penz van nem egy bebukott szakmát kell valasztani gy olyan világba ahol egyre jobban teret hódít az online oktatás.
Örüljenek hogy van munkályuklehet 5 év mulva tanár se kell mert úgy fognak kindent a gyerekek a gépről tanulni mint a jogosítványnál. Csak vizsgázni járnak majd be.
@@Kjudo előbb-utóbb lesz gyermek a közeledben, akinek oktatásra lesz szüksége... Csak így tovább!
@@powerground42 interneten fognak mar ok tanulni
Hát ez az 550 nem egy akkora szám hogy ennyire nagy arcod legyen hozzá. Hol tanultál amúgy hogy tudj gépet kezelni? Csak ragadt rád egy kis idegen nyelv, G kód, olvasni tudás, minimál geometria vagy valami megtanította?
És honnan tanult meg a mérnök (akinek a gépét betanított munkásként nyomkodod…) forgácsolási erőket számolni? Vagy hogy ragadt rá elég tudás hogy megértse, hogy lehet elnyomni a nem kívánt lengéseket? Szerintem megtanították neki…
Félelmetes butaságról adsz tanúságot, főleg azért, mert fel se tudod mérni mennyire tudatlan vagy.
A pék csajok amúgy cukik. Ha arra járok, kipróbálom a Vajat.
Te transz vagy???