Minden tiszteletem Barbaráé, ahogy megéli az életet, a pofonokkal, a veszteségekkel és az örömökkel. Valóban van, aki későn érő típus, de ez nem baj! A lehető legjobbakat kívánom neki, sok szeretetet, sikereket és boldogságot! 🤗❤️ Palikot meg ki kéne már borítani a 3x nagyobb foteléből, mint az indokolt lenne, (Vanda és Tamás meg ott görnyednek a farakáson) a nagyképű, ellentmondást nem tűrő modorosságával, tudálékosságával. Egyre iritálóbb,🥵 de nem is miatta nézem!
Jó beszélgetés lett volna. Az elején örültem, hogy Palik László csendben volt. De amikor nekilátott ennek az erőltetett okoskodásnak úgy éreztem, nem bírom végighallgatni. Jó lenne, ha szakemberhez fordulna, ott kibeszélné magából ami bent rekedt és hagyná, hogy a riportalanyok "tanácsok" nélkül beszélhetnének. Most én is beleestem ebbe a hibába, de nem én vagyok a riporter. Úgy tűnik, Palikot nem érdekli a riportalany, beszélni akar. De ezt leszámítva érdekes beszélgetés lett volna.
bocsi,de én meg éppen ellenkezőleg látom ! Palik ott az egyetlen ,aki hozza a minőséget ! aki jó kérdéseket és megfontolt kérdéseket tesz fel ! A többi az a srác még úgy hogy elmegy de a Vandika mindig bele pofázik a Palik kérdéseb és kb. 5 perccel később ugyan azt a kérdést felteszi megint Barbarának,amit a Palik már kérdezett !!!
@@julius573 álljunk csak meg!!!!! Laci szokott beleszólni a többi adásba Vanda kérdéseibe!!!!!!!!!! Nem hagyja hogy végigmondjon egy mondatot🤦🏾♀️ezt már más is észrevette más adásoknál!!!😃😃😃😃
@@Szandi627 Nos , annyira sokat nem szoktam ezt a műsort nézni , kb 3 adást láttam max. Viszont azt most is észrevettem ,hogy a Vanda tett fel kérdést ,amit már a Barbi megválaszolt 5 percel korábban ,mivel a Palik már kérdezte tőle.A Vanda kapkod,alig figyel oda ! Én úgy látom neki nem való komoly emberekkel komoly dolgokról a beszélgetés ,sőt úgy mondanám a riporter s újságírás szakma nem mindenkinek való! Igen tudom ,manapság elég elvégezni egy bölcsész szakot ,vagy egy riporter kurzust és az külön plusz pont ,ha sejpít ,vagy halk a hangja ,akkor tuti felveszik a köz TV hez .
@@julius573 én nagyon jól ismerem Vandát az eggyik legjobb barátnőm már kb 10 éve ismerem és nagyon tehetségesnek tartom műsorvezetés és podcasterkedés terén.☝🏽amikor csak simán telefonba is beszélek vele hogy olyan különleges a hangja ő pont erre a szakmára született!!! Az ország legjobb műsorvezetője!😃☝🏽
Vandának kicsit többet kéne beszélni mert rohadtul jól teszi fel a kérdéseket!😃Lacinak meg nem kéne beleszólni a kérdéseibe😃csak ez az egy bajom van az adással semmi más🙃
Palik László "bölcsességei" annyira olcsó, zavaró okoskodások. Miért nem érti meg, hogy ha érdemi tartalmat akar készíteni, akkor a riportalanynak kéne tündökölni és beszélni, nem pedig Palik úrnak?? Rémes. Végre letolta a szakállát, ez legalább megvan.
Nincs bajom Barbarával de miért kell házalni Szurdi halálával amikor már nem az ő párja volt Szurdi. Ez nem az ő "feladata" hanem Szurdi párjáé, feleségéé nem tudom. Én így gondolom.
@@Berry14ish nem rakom a mágjàt. De azért 50 felett nem illik a miniszoknya. A combjàt mutassa egy színhazi szerepben, ha a darab megkívánja , de ne egy beszélgetős műsorban. Akkor ert volna terd főleg kozépig az a szoknya. Akkor azt írom elegánsan van felöltözve. Illik a cipő is.
Jaj hát nem tudod? Paliknál van a bölcsek köve!! Szerelmes a saját hangjába! Érdekelne valaki de nem, Palik bölcsességeit kell hallgatni!! Leiratkozom!
30:57 egy percig ne bánd, Barbara! Mindenhol jó az angol, Ausztriában, Németországban is, ugyanakkor németet már nem beszélik szinte sehol, csak a németek, osztrákok. Mi németesek vagyunk, de ha nyaralunk, megy az Activity, mert kevés ember kivételével csak az angolt beszélik.
A halál is az adónk. Előbb utóbb be kell fizetni.. A lélek viszont megy tovább,ez egy nagyon tartós valami. A lélek sem él örökké,gyűjti a sok információt több százezer éven át, végül majd beleolvad a legfelsőbb lélekbe Istenbe, és átadja a sok év alatt megszerzett tudást. Elég hiteles helyről tudom. A halál lényegében az hogy hazatérés,ahonnan indultál, amiből születtél...
Ennek az embernek 3 feleségétől lettek a gyerekei,utolsó éveiben barátnője volt.Úgy beszél ez a nő állandóan,mintha egyedüli nő lett volna az életében ...Vanda nyálassàga borzasztó ... az aztàn tényleg nagy bölcsesség hogy egy 4 gyerekes palinak szülök nem 1,hanem 2 gyereket ...
mindenkinek van olyan hozzátartozója aki meghalt, miért lenne Szurdi MIklós különleges? nem értem.. Bocsánat de mindenki átment ezen amin most XAntus Barbara megy át.
@magdisolti3434. Jogod van azt gondolni amit akarsz,de van egy olyan, ,,az emberi kegyelem",te benned ez nem lakozik,de keggyesség sem. Bár mit nézhetsz,tovább is léphetsz,ne haggy magad után szegénységet.Inkább ajándékozz,mint elveszel.🖤
Most Barbarával beszélgettek, akinek hozzátartozója Szurdi Miklós. Tehát nem beszélgethettek “Tűfalvi Pista bácsi” haláláról, mert ő nem Barbara hozzátartozója. Veled sem beszélgethettek, mert nem te ültél ott a stúdióban.Ennyi. Sajnálom, hogy ezt segítség nélkül nem sikerül megérteni. De talán majd most… 😊
Az az elszolas hogy "Ver a verbol" az nem igaz minden testveri kapcsolatra. Van ugy hogy sokkal rosszabb hogy van , mintha nem lenne. En is ebben vagyok es meg sok ismerosom is. Nincs normal egeszseges kapcsolat mint aminek lennie kellene. Gyerek kor mas. De felnottkent ritka a jo testver. Sajnos en ezt tapasztalom magamon es a korulottem levo baratokon is.
Sajnos az utóbbi időben nagyon sokan belehaltak belebetegedtek a mellozottsegbe színészek énekesek eloadomuveszek sajnos rossz irányba fejlődött sok minden
Ez a Barbara leszokhatna arról,hogy ki akarja találni a másik gondolatát,elmondani,befejezni azt, amiról más,pl Palik beszél.Idegesítő,nem túl intelligens megnyivánulás.Figyelne arra,hogy érthetően beszéljen.
Minden tiszteletem Barbaráé, ahogy megéli az életet, a pofonokkal, a veszteségekkel és az örömökkel. Valóban van, aki későn érő típus, de ez nem baj! A lehető legjobbakat kívánom neki, sok szeretetet, sikereket és boldogságot! 🤗❤️
Palikot meg ki kéne már borítani a 3x nagyobb foteléből, mint az indokolt lenne, (Vanda és Tamás meg ott görnyednek a farakáson) a nagyképű, ellentmondást nem tűrő modorosságával, tudálékosságával. Egyre iritálóbb,🥵 de nem is miatta nézem!
Barba,lenyugodott,megkomolyodott❤️( régen hebrencs volt)
Nagyon jó volt🙏❤️
Hebrencs ? Boldog család szétrobbantása
Ki az a Barba????
Palik nagyon sok vagy! Nem te vagy a vendég....Hívasd meg magadat és dumálhatsz..
Végre egy értelmes ember köszönöm Kedves Barbara hogy elmondtad❤
Szeretem ahogy megnyilvánul,ahogy kifejezi magát,nem mellesleg a tehetségét és orgánumát.Lekötött!
Jó beszélgetés lett volna. Az elején örültem, hogy Palik László csendben volt. De amikor nekilátott ennek az erőltetett okoskodásnak úgy éreztem, nem bírom végighallgatni. Jó lenne, ha szakemberhez fordulna, ott kibeszélné magából ami bent rekedt és hagyná, hogy a riportalanyok "tanácsok" nélkül beszélhetnének. Most én is beleestem ebbe a hibába, de nem én vagyok a riporter. Úgy tűnik, Palikot nem érdekli a riportalany, beszélni akar. De ezt leszámítva érdekes beszélgetés lett volna.
bocsi,de én meg éppen ellenkezőleg látom ! Palik ott az egyetlen ,aki hozza a minőséget ! aki jó kérdéseket és megfontolt kérdéseket tesz fel ! A többi az a srác még úgy hogy elmegy de a Vandika mindig bele pofázik a Palik kérdéseb és kb. 5 perccel később ugyan azt a kérdést felteszi megint Barbarának,amit a Palik már kérdezett !!!
@@julius573 álljunk csak meg!!!!! Laci szokott beleszólni a többi adásba Vanda kérdéseibe!!!!!!!!!! Nem hagyja hogy végigmondjon egy mondatot🤦🏾♀️ezt már más is észrevette más adásoknál!!!😃😃😃😃
@@Szandi627 Nos , annyira sokat nem szoktam ezt a műsort nézni , kb 3 adást láttam max. Viszont azt most is észrevettem ,hogy a Vanda tett fel kérdést ,amit már a Barbi megválaszolt 5 percel korábban ,mivel a Palik már kérdezte tőle.A Vanda kapkod,alig figyel oda ! Én úgy látom neki nem való komoly emberekkel komoly dolgokról a beszélgetés ,sőt úgy mondanám a riporter s újságírás szakma nem mindenkinek való! Igen tudom ,manapság elég elvégezni egy bölcsész szakot ,vagy egy riporter kurzust és az külön plusz pont ,ha sejpít ,vagy halk a hangja ,akkor tuti felveszik a köz TV hez .
@@julius573 én nagyon jól ismerem Vandát az eggyik legjobb barátnőm már kb 10 éve ismerem és nagyon tehetségesnek tartom műsorvezetés és podcasterkedés terén.☝🏽amikor csak simán telefonba is beszélek vele hogy olyan különleges a hangja ő pont erre a szakmára született!!! Az ország legjobb műsorvezetője!😃☝🏽
@@Szandi627 ok. vagyis elfogult ! így nem tekinthető objektívnek a véleménye . egyébként kinek mi ,ahogy a mondás szól ,kinek a pap ,kinek a pap né 😉
Köszönöm szépen a riportot minden jót és szépet kívánok néktek ❤
Tetszett,
csak Palik sok!
ez nagyon tetszett, igen tanulsagos beszelegetes volt.. köszönööm szepen 🙂
Barbara magára talált.
Ragyog kívül, belül ✨
Szuper rész lett😊
Vanda nagyon jól áll most ez a szett. Nagyon szép vagy. Szuper a haj és a világos farmer ruha.
Imádtam!❤
Vandának kicsit többet kéne beszélni mert rohadtul jól teszi fel a kérdéseket!😃Lacinak meg nem kéne beleszólni a kérdéseibe😃csak ez az egy bajom van az adással semmi más🙃
Palik László "bölcsességei" annyira olcsó, zavaró okoskodások. Miért nem érti meg, hogy ha érdemi tartalmat akar készíteni, akkor a riportalanynak kéne tündökölni és beszélni, nem pedig Palik úrnak?? Rémes. Végre letolta a szakállát, ez legalább megvan.
"Ha erdemi tartalmat akar kesziteni"...tehat te mazohista mod kinzod magad eme erdemtelen tartalommal?
Mindig beleszaladok, hogy érdekel, de Palik egyszerűen túl sok.
Nincs bajom Barbarával de miért kell házalni Szurdi halálával amikor már nem az ő párja volt Szurdi. Ez nem az ő "feladata" hanem Szurdi párjáé, feleségéé nem tudom. Én így gondolom.
Nyilvan az sem veletlen, hogy egy apjakoru emberrel alapitott eleve csaladot. "Edesapat" nehez elengedni.
Igy van.
Koszonom pont most tettem le a cigit es a ragodast😊❤
A gyász szerintem magánügy, akkor is, ha ismert emberről van szó. Ma már minden közügy lett, nem értem.
EGYETÉRTEK, MAGÁNÜGY A GYÁSZ😊
Miniszoknyában?
Omg🎉rakd a mágját😢😢😢😢😢❗️
@@Berry14ish nem rakom a mágjàt. De azért 50 felett nem illik a miniszoknya. A combjàt mutassa egy színhazi szerepben, ha a darab megkívánja , de ne egy beszélgetős műsorban. Akkor ert volna terd főleg kozépig az a szoknya. Akkor azt írom elegánsan van felöltözve. Illik a cipő is.
Nem kívánság műsor az ,hogy mikor és hogyan haljon meg az ember.Mikor lejár a földi időnk hát akkor bizogy men i kell.😢
Eltávozott...meghalt.TÉNYLEG megerősítésre várt?
Bármi is legyen a téma a végén mindig a Palik Laci életének történetét és bölcsességeit hallgatjuk...👎
Nagyon igaz!
No és?
Jaj hát nem tudod? Paliknál van a bölcsek köve!! Szerelmes a saját hangjába! Érdekelne valaki de nem, Palik bölcsességeit kell hallgatni!! Leiratkozom!
Ez a csatorna a Paliké.
Azt mondhat amit akar
@@eszterjenesnetoros3695 tegye! Nekem is meg van a jogom hogy azt nézzek amit akarok!!
Mesélj Gór Nagy Máriáról
30:57 egy percig ne bánd, Barbara! Mindenhol jó az angol, Ausztriában, Németországban is, ugyanakkor németet már nem beszélik szinte sehol, csak a németek, osztrákok. Mi németesek vagyunk, de ha nyaralunk, megy az Activity, mert kevés ember kivételével csak az angolt beszélik.
Világnyelv az ANGOL.
Németesek,némberek. 😂
Mi van?????😂😂😂
Anita műsora miért szünetel?
Várható a folytatása?
A második évad novemberben kezdődik majd .
Igen, ahogy Anita is mondta az első évad végén: november első szombatján folytatja, itt, nálunk! Köszönjük a kérdést! Palikék világa
❤❤❤❤
Barbara egy művész, érzékeny idegrendszerű ösztönlény. Ebben nagyon hasonlítanak Palik Lacival.
A halál is az adónk. Előbb utóbb be kell fizetni.. A lélek viszont megy tovább,ez egy nagyon tartós valami. A lélek sem él örökké,gyűjti a sok információt több százezer éven át, végül majd beleolvad a legfelsőbb lélekbe Istenbe, és átadja a sok év alatt megszerzett tudást. Elég hiteles helyről tudom. A halál lényegében az hogy hazatérés,ahonnan indultál, amiből születtél...
Igen,én a nagy fotelben ülök.
Ennek az embernek 3 feleségétől lettek a gyerekei,utolsó éveiben barátnője volt.Úgy beszél ez a nő állandóan,mintha egyedüli nő lett volna az életében ...Vanda nyálassàga borzasztó ... az aztàn tényleg nagy bölcsesség hogy egy 4 gyerekes palinak szülök nem 1,hanem 2 gyereket ...
Ne ítèlj, hogy ne ítéltess. Barbara nem èlhette azt az életet, amit Te nem vàllaltàl volna be. Nagy szerelem volt, ami nem mindenkinek adatik meg.
Te látod így.......
Micsoda eleted lehet.. :(
Beszél, csak nem figyeltel...1-2 mondatban utal rájuk❤
Ez tök igaz, bár Xantussal voltak együtt legtovább.
mindenkinek van olyan hozzátartozója aki meghalt, miért lenne Szurdi MIklós különleges? nem értem.. Bocsánat de mindenki átment ezen amin most XAntus Barbara megy át.
Hu, jo sok empatia szorult beled…
@magdisolti3434.
Jogod van azt gondolni amit akarsz,de van egy olyan, ,,az emberi kegyelem",te benned ez nem lakozik,de keggyesség sem.
Bár mit nézhetsz,tovább is léphetsz,ne haggy magad után szegénységet.Inkább ajándékozz,mint elveszel.🖤
@@katisoos58 lehet kegyetlennek nevezni de sok ezer ember küzd ebben a pillanatban is ezzela fájdalommal és nem megy be a tV-be hogy beszéljen róla.
Most Barbarával beszélgettek, akinek hozzátartozója Szurdi Miklós. Tehát nem beszélgethettek “Tűfalvi Pista bácsi” haláláról, mert ő nem Barbara hozzátartozója. Veled sem beszélgethettek, mert nem te ültél ott a stúdióban.Ennyi. Sajnálom, hogy ezt segítség nélkül nem sikerül megérteni. De talán majd most… 😊
@@magdisolti3434”…pihen az agy, kikötötték, benne honol a sötétség…” 🤦♀️
Palik sokat dumál.Hányinger
Az az elszolas hogy "Ver a verbol" az nem igaz minden testveri kapcsolatra. Van ugy hogy sokkal rosszabb hogy van , mintha nem lenne. En is ebben vagyok es meg sok ismerosom is. Nincs normal egeszseges kapcsolat mint aminek lennie kellene. Gyerek kor mas. De felnottkent ritka a jo testver. Sajnos en ezt tapasztalom magamon es a korulottem levo baratokon is.
Akkor OTT valami baj van!!😧
Az én Tesim 10 évvel fiatakabb és
fiú!! Nincs jobb testvérpár nálunk♥️♥️
Sajnos az utóbbi időben nagyon sokan belehaltak belebetegedtek a mellozottsegbe színészek énekesek eloadomuveszek sajnos rossz irányba fejlődött sok minden
Palik László lehetne kevesebb...hisz ő hívja a vendégeket,akikre ...kíváncsi?
Laci befestette a szemöldökeit?😮
Mar tobb mint 10 eve nem
barbara volt a párja… !!!!

Miki.Ennyi.