[Podcast] Istenélmények sallang nélkül 4. - Isten meggyógyított!

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 5 ต.ค. 2024
  • Vendégem Greguss Sándor író, költő, filmkészítő. Hatvanas évei elején csontvelőrákot állapítottak meg nála, azt mondták neki az orvosok: két hete maradt. Ismerősei gyógyító lelkigyakorlatra hívták, hát elment. Ott megtért addigi vallásos életéből, amiről azt hitte, hogy az is elegendő az örök boldogsághoz, majd ennek hatására kettő perc alatt gyógyult meg, teljesen. Azóta vallja: semmire sem mentség, hogy meghalunk, spekuláció nélkül kell élni. Jelenleg az AFRÉKA Nemzetközi Humanitárius Alapítványban dolgozik, amelyet afrikai beteg emberek gyógyítására, segítésére hoztak létre feleségével, dr. Fodor Rékával, közismert nevén Afrékával, akinek ő a munkatársa és támasza.
    ------------------------------------------------
    Az Istenélmények sallang nélkül podcast a Képmás magazin műsora. Valódi emberek valódi történetei istenélményeikről. Sallang nélkül. A vendégekkel Tóth-Fazekas Andrea beszélget.
    ➡Túlélők podcast Tóth-Fazekas Andreával a Képmáson httpskepmas.hutulelok-podcast
    ➡ Túlélők podcast a Facebookon httpswww.facebook.comtulelokpodcast
    ------------------------------------------------
    Képmás magazin
    Nőknek és férfiaknak
    Hiteles, sokoldalú és minőségi olvasnivaló. Következetes értékrend, családbarát szemlélet, példás emberi történetek.
    www.kepmas.hu
    Kövess minket!
    ➡Facebook: / kepmasmagazin
    ➡Instagram: / kepmas_magazin
    ➡Pinterest: / kepmas_magazin
    ➡Linkedin: / company

ความคิดเห็น • 22

  • @mariamigneprazsmari7154
    @mariamigneprazsmari7154 ปีที่แล้ว +3

    Számomra Ismét egy csodálatos beszélgetést hallottam! És mit ad a jó Isten, egy csomó újabb jel arra, hogy a kollektív mezőbe mennyire összevagyunk kötve!

  • @erzsebetkovacs899
    @erzsebetkovacs899 ปีที่แล้ว +3

    Mind ha magamat hallanám Én is meghyogyultam🙏🙏🙏🙏🙏🤗🤗🤗🙏🙏🙏😇😇

  • @felixfelix53
    @felixfelix53 2 ปีที่แล้ว +2

    Jézus neve egyszer- kétszer elhangzik... Ez is valami!

  • @juditdemeter2955
    @juditdemeter2955 2 ปีที่แล้ว +2

    Gratulálok Isten aldasa legyen onokkel

  • @lixfrancescaildiko5855
    @lixfrancescaildiko5855 2 ปีที่แล้ว +2

    Üdvözletem. Csodás dolgok ezek. Mindig is vágyodásom volt, van, hogy gyermekeken, állatkákon segíteni tudjak. Teszem is a dolgom de nem tudhatok ," tömegeket" magam moögött. Viszont úgy gondolom, hogy Ha egy lelket mentek meg, akkor mindenkiét is! ( ez nem az én gondolatim, nem ig pontos de igaz lehet!)

    • @erzsebetkovacs899
      @erzsebetkovacs899 7 หลายเดือนก่อน

      Ha egy lelkét meg mentek lelkeket mentek meg NEM akkor ulhetnék a fotelben karbatett kézzel Míg élek addig kell szolgálni Lelkeket menteni míg élünk EZ az egyik Küldetésünk ❤Isten Áldasa ❤🙏😇🙏

  • @istvannegradwohl5289
    @istvannegradwohl5289 ปีที่แล้ว

    Leírnátok az apáca elérhetőségét, akivel a lelkigyakorlat történt.
    Nagyon szépen köszönöm!

  • @ernonehorvath9868
    @ernonehorvath9868 ปีที่แล้ว +1

    ❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @ernonehorvath9868
    @ernonehorvath9868 ปีที่แล้ว +1

    ❤😊❤😊🎉😊🎉😊❤😊❤😊

  • @katalinpalotai4806
    @katalinpalotai4806 ปีที่แล้ว +1

    Kedves Greguss úr!
    Fóton a VNTV Jakab Istvánját tudná segíteni? Köszönöm

  • @ibolyamolnar3211
    @ibolyamolnar3211 ปีที่แล้ว

    Lejeune ot meghivni most egy frissitesre?

  • @monikaap9526
    @monikaap9526 3 ปีที่แล้ว +4

    Megtudhatnám, hogy ki ez a nővér?

    •  3 ปีที่แล้ว +10

      Kedves Mónika! Örülünk, hogy meghallgatta a beszélgetést, Margaritha Valappila nővérről van szó.

  • @Babacica23
    @Babacica23 3 ปีที่แล้ว

    Megkerestem a podcastet de csak 1 epizod elerheto. A tobbi miert nem?

  • @gabiboszorkany9788
    @gabiboszorkany9788 ปีที่แล้ว

    Hol lehet jelentkezni?

  • @katalindavid50
    @katalindavid50 2 ปีที่แล้ว +1

    Bízunk istenben azért

  • @mortillian
    @mortillian 2 ปีที่แล้ว +5

    Hatalmas...

  • @Babacica23
    @Babacica23 3 ปีที่แล้ว +1

    Megkerestem a podcastet de egyetlen epizód van csak rajta. A tobbi miert nem elerheto?