Csík Úr! Javaslom, hogy legyen egy sorozat arról, ahogy eljár használt robogókat nézni/ vásárolni, véleménnyel, paraméterekkel, esetleg próbautakkal/ tesztelésekkel...engem eddig marhára nem érdekeltek a motorok/ robogók, sőt sokszor haragudtam rájuk, kimondottan idegesítettek/ bosszantottak a forgalomban, én autóval járok és bkv-vel, mostanra azonban "toleránsabb" lettem velük szemben, amióta nézem ezeket a contenteket, elkezdtem "vizsgálgatni" a forgalomban őket, elég sok van itt Pesten az utakon, komolyan felkeltette az érdeklődésemet/ kíváncsiságomat, szóval hajrá, várom az esetleges folytatást benzinesekkel, használtakkal, újakkal, régiekkel, olcsóbbakkal, drágábakkal, gagyikkal, prémiumkategóriásokkal, egyszemélyesekkel, kétszemélyesekkel, hírdetésekből, kereskedőktől, magánszemélyektől, .......előre is köszi
Van egy olyan érzésem a bemutató után a többség marad a benzines Olasz, Koreai, Japán + - 4T 125ccm vonalon amivel kisebb kompromisszumot kell kötni, erre meg 2030-ban majd visszatértünk
Én azt hiszem nincs mire visszatérni később. Az elektromos közlekedés ebben a formában nem működik és nem is szabadna működnie! Amíg nem képesek kompaktan előállítani energiát menetközben kémiai úton, addig erről kár beszélni. Az akkumulátorok nehezek, végesek és nem mellesleg igen csak szennyezőek, nem csak selejtezés, hanem előállítás alatt is. Ráadásul az örökös hálózat terhelés sem a hosszú élet titka, lásd EU napjainkban, elektromos válság van és ezek a barmok még megtetézik ezt azzal, hogy nukleáris erőműveket kapcsolnak le(mondván ez a tiszta jövő kulcsa, fajlagosan pedig pont ezen erőművek termelik a legkevesebb szennyezést) és mellé még több fogyasztót rakunk a hálózatra. NONSENSE! Ezen a területen egyes egyedül a tüzelőanyag-cellás megoldásnak van létjogosultsága. Káros hatása a környezetre nincs, az elektromos áramot önmagának állítja elő, aminek meg van az a jótékony hatása, hogy a lakossági hálózat sincs agyon terhelve. Hidrogénből, pedig végtelen mennyiség áll rendelkezésünkre, mivel a távozó víz hidrolízis útján akár újra szétbontható, ezzel létrehozva egy kvázi örökmozgót, de ha nem is teljesül a tökéletes egyensúly a hidrogén ionizáció - elektrolízis között, még akkor is van lehetőség arra, hogy hatótávot növeljenek vele.
@@huntakashi6961Kár, hogy vegytiszta hidrogén mellé vegytiszta oxigént kell magaddal vinni, mert ami szennyeződés a levegőből belemegy a cellába az ott is marad. És ezzel meg is bukott a tüzelőanyag cellás ötlet, amint kijött a laborból. (Persze az iparban megoldható a használat. Ahol a méretnek csak a csarnok szab határt)
990.000 Ft egy Honda CB125F. 125ccm 7-800 km hatótáv a tesztek szerint. Ezzel a városból se nagyon tudsz ki menni főleg egy aksival. 2,1 misiér ez rettenet drága robogó. De még 1,5 is marha sok érte.
Ráadásul a Hondához húsz év múlva is kapsz alkatrészt, míg ezekbe három év után, mikor az akkupakk kileheli lelkét, már csak egy valamikori importőr valamikori címét köhögi majd fel az internet. Felelősségvállalás Kínában? Zéró.
tudjuk lehet venni,de akkor is az NEM ELEKTROMOS ezt mirét nem lehet megérteni ??? akinek van rá pénze úgy is megfogja venni és a többi elektromos robihoz képest drágább de annyival többet is megy és akárhogy is nézzük 100km az nem kevés egy elektromos robihoz képest .
@@dzsordzsodzsormen8248 100 km az nagyon kevés. 2 nap tudnék elmenni melóba és vissza ha csak ezt az utat csinálnám vele. Túl gyakran kell ezeket tölteni ami miatt ugye nagyon hamar degradálódni kezd az aksi. Nagyon lassú a töltésük. 7-8 óra mire feltölt. Mindez egy normálisan használható új kismotor árának duplájáér úgy, hogy közben ritka gagyi az egész felépítés/anyaghasználat a legtöbb elektromos robogónál. Egyre égetőbb a környezetvédelem mégis csak a gazdagok kiváltsága az ilyen környezetkímélő megoldás mint az elektromos robogózás. Ennyi pénzért pedig jóval magasabb minőséget várok el mint amit ezek tudnak.
@@kopasznyaku Néztem egy videót egy Honga supercubról ami már kb 50 éves de még megy. Egy ilyen elektromos robogó sehol se lesz ennyi idő mulva. A hatótávjuk meg egy vicc. Pláne amilyen gyorsan feltöltenek. Kis túlzással csak arra jók, hogy le mész a közértbe meg vissza.
Csáó , teljesen jól vagy így hogy te foglalkozol a motorokkal , tudtam mikor mutattad az akksikat hogy nem jár hozzá alapba csak egy 😆🥴 éreztem, ne hogy már jó legyen 😂 , de jó videó lett ismét , köszi a tesztet 😁😎👍😉
Ez meg mindig tul nagy kompromisszum ennyi penzert. De legalabb a forma es a meret mar jo. Csak igy tovabb Csik! Lecci, lecci probalj ki, es legyen teszt egy rendes E-motorrol is. Vectrix, Energica,Zero, BMW CE 04 stb.. Kivancsi lennek mit gondolsz az igazi nagy powerrol es normalis hatotavrol ...
Drága-e az akksi. Számoljunk. Én az e-bike-omba szereltettem helyi szakival a savas akksik helyett lítiumosat, és összehegesztette 18650-es cellákból, majdnem anyagáron. Így lett egy 58V-48V 18Ah (kb. 0,8 kWh) 3,5 kg akksi 115e Ft-ért (mondjuk ebben már a töltő és a BMS ára is benne van). Ha ezt 18 kg-ig feltornásznám, akkor lenne (18/3,5*0,8) 4,1 kWh és (18/3,5*115e Ft) 591e Ft. Árban kijön a matek, teljesítményben lehet, hogy kicsit elmaradt valami.
100v 7kWh akkut, 480db cellasat raktunk a Yamahaba;) el is ment a vilag vegere:) video a youtubemon rola! mi ugy programoztuk, hogy 100V-tol 60V-ig azonos menetteljesitmenyt, gyorsulast es vegsebesseget adjon. (122km/h programozott vegseb. a motor 250km/h-t is tud ME1507)
Szia! Segitséget szeretnék kérni tőled. Elég bizalmatlan ember vagyok. Rendeltem magamnak egy ztech zt-33 b elektromos robogót. De van belőle A és C is. A B 38ah-ás. Hogyan tudnám le ellenőrizni hogy a 38ah sat kaptam meg?
Korrekt teszteket csináltatok...remek támpont. Úgy érzem , hogy még nem érett meg a e-robogózás a tartós hosszú távon korrekten és gazdaságosan történő üzemeltetéshez. Három -négy évente kicsengetni egy dual akku packot....háát. Természetesen sokat számít , hogy a forint vásárló értéke fos a köbön..
@@martonvasko7858 A három év még nem túl sok..és azt hiszem , hogy a gari is ennyi időre szól akksik terén. Közre játszik , hogy mennyit és milyen körülmények között használod...sima savas , grafén..avagy lithiumos az energia tárolás. Ha minden nap kicentized a hatótávot...kontrasztosabban látszik az akkuk kondiciója...főleg ha hűl a levegő..
2,1 millió az 1,4-hez képest ha valóban matek oldalról nézzük, az 700 ezer. Tehát 700 ezer a "motor" összeszerelve, 700 bele az alap aksi (1,4 mio), és 700 + aku. 3x7 az huszonegy:) Nekem a hatótáv elég lenne (napi 40 km), de az ára vicc:). Az sem derült ki, hogy egyáltalán rekuperál-e valamit, vagy nem... városban nem mindegy.
@@jozsefmalinoczki7744 Latszik, hogy tevedsz mert volt, harom is. Legutolso egy 4 seb. enduro, azt valtotta egy Yamaha dt 80. Simson egy dologra alkalmas, nagypapaknak kijarni a szolobe mindenfele szoleszeti eszkozokkel megpakolva. Simson motorikusan gyenge, ha meghajtod biztos lesz vmi baja a silany anyagminoseg es technikai megoldasoknak koszonhetoen. Vazgeometria borzalmas, futomu is gyenge, viszony olyan fogyasztasa van ami felfoghatatlan. Ha terepezni mentem vele. kb 2 ora csapatas utan mar tartalek kellett neki.Simson utan a dt 80 olyan volt amit nem lehet szavakba foglalni.Lehet fatyolos szemmel nosztalgiazni Simsonnal kapcsolatban de csak azert van dicso multja,mert a ketegoriajaban a keleti blokk borzalmai kozul ez a marka adta a leghasznalhatobb segedmotorokat.
@@hualex55 Vadonatúj S51B-t kaptam annak idején születésnapomra. Ugyanolyan boldog csak akkor voltam, amikor pár év múlva sikerült tőle megszabadulnom.
Ez a "teljesitmenypup" az akksimanagement jovoltabol mas markaknal is megvan/megvolt, firmwarefrissitessel (mar ha van ra, persze, gondolom elobb-utobb erre is lesz, es az A-B parhuzamositast is mar az elejetol kezdve tudni fogja) v "unlockkal" kiiktathato es akkor 10%os akksinal is ugyanazt tudja mint 100%-nal.
Az elindulási hülyeség erősen összefügghet a hatótávval. A motornak az elinduláshoz kell a legtöbb energia és ha ezt lekorlátozzuk máris nyerünk pár km hatótávot. De az is lehet, hogy csak szimplán gagyi vezérlőt/programozót használtak, erre utal az is, hogy 2 bites a teljesítmény görbe és fix sebességértéknél adja rá a maximumot. Ez így nagyon kezdetleges. Egyelőre a Honda PCX-nél (és társainál) nincs jobb választás, 2x ilyen erős, 2 literes fogyasztás, euro5 és 1,1milla. Bár az is igaz, hogy az elektromosokkal kb 200Ft-ba kerül 100km, a benzinesekkel meg 1000-1500-2000Ft...
A konklúzió akkor az az összesnél számomra hogy esetleg féláron éri csak meg. Most láttam egy soco ts1200r-t 3600km futással 3 évesen 750-ért. Gondolom az akku már 90% körül lehet benne. 50km hatótáv, meg 25mp alatt 70km/h végsebesség. Hát nem tudom. El tudom képzelni városi használatra simán amúgy. Még esetleg egy kis Mátra szerpentin is beleférne. De hogy fölfelé nem menne 50-nél többet az is biztos.
Köszi szépen a videókat, nagyon tetszenek. Vespa Elettrica 70 km/h-at nem fogtok esetleg bemutatni?! Nagyon tetszenek azok a motorok, gondolkodok vásárláson…köszi előre is
Ez az akkumulátor management furcsa, az elsődleges akkut hasznalja minden út elején. Ergo az elsődleges akkumulátorban sokkal több ciklus lesz ha nem cserelgeti az user...
@@matyasborvendeg4074 Elhangzott, hogy a tesztelt cucc majdhogynem proto. Ilyen 'anomália' simán lehet olyan tervezetten későbbre halasztott fejlesztés, amit utóbb fícsörként lehet tálalni a publikumnak. Ez a fejlesztői perspektíva. Másrészt persze simán lehet a Soros terv része is....
Véleményem szerint, érdemes a nyugati gyártóknál is körbetekinteni. Pl. az Amerikai Vetrix már 2008-ban is ilyen robogókat hozott létre: th-cam.com/video/YK5-8MFC0Uc/w-d-xo.html
Csík egy hír: már vagy 20 éve léteznek olyan robogók amik tudják az elvárásokat, rendesen és sokat lehet velük menni. Ami szar az szar, és azt butaság erőltetni. Majd 2026-28-ban vissza lehet térni rá, addig meg negyed ennyiből ötször ennyit lehet robogózni :)
a 600 ezer forintos felár a +1 akuért... a mai napomat arra szánom hogy ezt feldolgozzam... háröhej... Egyébként soha nem ültem motoron/robogón semmi ilyesmin se. Nem is akarok sose. De ha lenne még 10 ilyen teszt azt is mind szivesen megnézném. 600 ezer forint bazdmeg... ki a pöcsöm árazta ezt be? Dr Genya?
Szerintem az nem csak egy plusz akkumlátor,hanem ahhoz való elektronika,vezetékezés,talán relé is kell hozzá,és majdnem dupla hatótáv. Persze akkor is sok.
Amikor elképzeled, hogy Csík kezében ott a kis fejsze, hogy "Megöllek, lebontalak ... kávésbögrét hakkolok belőled ... hallgass mán' el!" :D Nem vagyok motoros, se robogós, de villanyos robogóként már lehet 'kéne". Jó, nem egy s*ggrakéta, kicsit még csiszolni kellene a hajtás folytonosságán. A többi Soco után ez is ígéretes darab. Ha a cél, hogy ez már nem pöfög, nem röfög - akkor ez már eléggé jó képlet. UI: Ettől se vegyétek el a gázt! Hajrá Csík, hajrá Dzsí - hajrá Speedzone!
@@dokesz530 Két külön dolog. Tény. Az egyik szállítmányozás, a másik egyszemélyes prüntyögés. Jah, és egy év távlatából lövésem nincs a videóról. (UI: Nem baj, hogy le vannak fojtva, másképp simán 170-nel tépnek pályán, országúton meg 130-cal, mert csak).
Pont azért (is) igényes, mert nem középmotoros! Minek tennék középre, hogy aztán az erőátvitelen is veszteség legyen, meg kopás, meg karbantartási macera?
Szeretjük a Csík-ot, mert ami van a fejében az hihetetlen. De ez a robogó is egy szar, legalábbis szerintem :D Értem a lényegét, hogy mit keres, mit próbálgat stb és az jó is de maga a motor szar, nem csak ez hanem az összes. Akkor inkább bicikli, abból is a sima egy lóerős vagyis tekerős :D Nem elektronyos hülyeség.
Minden motor szar? Azt írod az összes. Vagy csak a meghajtás nem tetszik? Pont a robogóknál számít a legtöbbet a kibocsájtás szempontjából. Városba ideális. Legtöbben nem mennek egy nap 40km-t se városi robogóval naponta. Persze a túramotor más de nem is az volt a kérdés.
Ha az árával lett volna kezdve a videó, biztosan nem néztem volna végig :) (nem az 1.4-el van nyílván bajom, hanem a 2millió feletti árral amivel élhető robogó lesz ez ) .
Szerintem ez szándékosan megy így, hogy kezdő motorosnak, nőnek is jó legyen, igazi városinak tűnik. Ne ugorjon meg hirtelen. Az elmondás alapján ezt tudom elképzelni.
Szerintem is így lehet. Járműoktató ismerősöm mesélte, hogy az általa kipróbált Super Socóval pont az volt a baja, hogy álló helyzetből túl hirtelen, durván rántva indult meg -- a szokásos kis 50-es vinnyogóihoz képest különösen. Pedig egy kezdőnek még azok is túl gyorsak.
@@2karvaly tavaly mentem én is egy villanyos robogóval, igazi retro kinézete volt, olaszból, de lehet kínai volt. Semmi infót nem tudok róla, de rendesen meglepett, mikor megindult. Pedig mentem már nagy motorral is. Tény előtte több éve nem motoroztam, ez is csak hirtelen jött "próba" volt. De ugye az autógyártók is rámentek erre pár típusnál, hogy nem indul meg, hanem amolyan lágy indítást alkalmaznak.
Elekromos robogó 2 millió forintért.... megérett a világ a pusztulásra . Mostantól direkt szennyezni fogom a környezetet :) Ahol csak tudok szemetelek, és minnél többet járatom egy helyben az autót.
Oké megvoltak a kínai amperszamarak de mivan a nagy gyártók robogoival? Értem, hogy árban más kategóriába esnek de a tudásuk is indokolja ezt? Vagy ez csak engem érdekelne? Csík bácsi?😁
Miért nem veszel valami nagytestű 125-150 CCM benzines robogót ??? Eszik kb 3.5 liter benzint .... Nem szabadna pénzt adni támogatni az ilyen gyárakat !! Én is szeretnék venni egy elektromos autót voltam is tesztelni de 2x drágább mint egy Diesel vagy benzines autó... Ezért fogok venni ismét egy 6-8 éves Diesel autót eszik 5 litert
Csikós ne haragudj meg ,de mégis milyen elvárásokat??? Semmi erő nincs benne rugózása nulla fék gyatra hatótávról meg ne is beszéljünk.. Amikor azt mondod ez már végre tudja meg jó hatótávja van akkor egy pillanatra elhittem na végre egy jó kis elektromos motor.... A hatótáv szerintem nagyon nem 100km-nél kezdődik, az konkrétan nulla semmire nem elég. Egy egyszerű futár úgy,hogy ki sem megy a városból simán elmegy napi minimum 200km-ert.... Az ár még majdnem benyelhető is lenne ,ha tudna valamit érte de, ez talán egy ilyen átlag felhasználónak jó mint te. Aki többet megy ami szerintem rengeteg ember annak még ez a motor nagyon édes kevés..... Egy Honda Pcx 125 sokkal sokkal jobb alternatíva még mindig.
Minden felmérés azt mutatja, hogy a fővárosi járművezetők túlnyomó többsége max. 30-40 km-t megy naponta. Ami statisztikát hirtelen találtam, abban konkrétan 13 km/útvonal szerepelt országos átlagként és az összes megtett km háromnegyede az otthon-bölcsi/ovi/suli-bevásárlás háromszögben volt. Ez heti egy-két töltést jelent. Csikós 80 km-es napi igénye nagyon-nagyon vékony szelete a közlekedőknek, úgyhogy ami neki jó, az majd' mindenkinek elég kell, hogy legyen.
1 millió a keret? Szigorú vagy Zsolti. Mit kapsz manapság egy misiért? Egy rendes laptopot nem lehet már ennyiért venni. Mindjárt 400 Forint lesz az Euro is.
@@gabika07rh Csak azért is leszavazom mert nem vagyok gerinctelen fogadják el azt is ha valaki megmondja a negatív kritikát is úgy hogy lehet tovább eshet nyalni!
Jót tett Csikosnak a váltás TC rol :) jobbak a mostani videóik :)
Csík Úr! Javaslom, hogy legyen egy sorozat arról, ahogy eljár használt robogókat nézni/ vásárolni, véleménnyel, paraméterekkel, esetleg próbautakkal/ tesztelésekkel...engem eddig marhára nem érdekeltek a motorok/ robogók, sőt sokszor haragudtam rájuk, kimondottan idegesítettek/ bosszantottak a forgalomban, én autóval járok és bkv-vel, mostanra azonban "toleránsabb" lettem velük szemben, amióta nézem ezeket a contenteket, elkezdtem "vizsgálgatni" a forgalomban őket, elég sok van itt Pesten az utakon, komolyan felkeltette az érdeklődésemet/ kíváncsiságomat, szóval hajrá, várom az esetleges folytatást benzinesekkel, használtakkal, újakkal, régiekkel, olcsóbbakkal, drágábakkal, gagyikkal, prémiumkategóriásokkal, egyszemélyesekkel, kétszemélyesekkel, hírdetésekből, kereskedőktől, magánszemélyektől, .......előre is köszi
Nem kell több robogós tartalom! Az eddigiek se kellettek volna!!
@@balazsm8896 nem értünk egyet :D
@@balazsm8896 Elfoglalják a helyet más elől a felhőben? Vagy mi a problémád?
+1 ha használt robogó lesz belőle végül engem is érdekelne a vásárlás menete. Anno belsőségen szokott lenni használtautóról válogatós poszt
@@enagy2431 veterános tartalmat akkarok vasárnaponként a Vasárnapi Csíkban. Ez elveszi tőle a műsoridőt, ahogy mondod
Van egy olyan érzésem a bemutató után a többség marad a benzines Olasz, Koreai, Japán + - 4T 125ccm vonalon amivel kisebb kompromisszumot kell kötni, erre meg 2030-ban majd visszatértünk
Én azt hiszem nincs mire visszatérni később. Az elektromos közlekedés ebben a formában nem működik és nem is szabadna működnie! Amíg nem képesek kompaktan előállítani energiát menetközben kémiai úton, addig erről kár beszélni. Az akkumulátorok nehezek, végesek és nem mellesleg igen csak szennyezőek, nem csak selejtezés, hanem előállítás alatt is. Ráadásul az örökös hálózat terhelés sem a hosszú élet titka, lásd EU napjainkban, elektromos válság van és ezek a barmok még megtetézik ezt azzal, hogy nukleáris erőműveket kapcsolnak le(mondván ez a tiszta jövő kulcsa, fajlagosan pedig pont ezen erőművek termelik a legkevesebb szennyezést) és mellé még több fogyasztót rakunk a hálózatra. NONSENSE!
Ezen a területen egyes egyedül a tüzelőanyag-cellás megoldásnak van létjogosultsága. Káros hatása a környezetre nincs, az elektromos áramot önmagának állítja elő, aminek meg van az a jótékony hatása, hogy a lakossági hálózat sincs agyon terhelve. Hidrogénből, pedig végtelen mennyiség áll rendelkezésünkre, mivel a távozó víz hidrolízis útján akár újra szétbontható, ezzel létrehozva egy kvázi örökmozgót, de ha nem is teljesül a tökéletes egyensúly a hidrogén ionizáció - elektrolízis között, még akkor is van lehetőség arra, hogy hatótávot növeljenek vele.
@@huntakashi6961Kár, hogy vegytiszta hidrogén mellé vegytiszta oxigént kell magaddal vinni, mert ami szennyeződés a levegőből belemegy a cellába az ott is marad. És ezzel meg is bukott a tüzelőanyag cellás ötlet, amint kijött a laborból. (Persze az iparban megoldható a használat. Ahol a méretnek csak a csarnok szab határt)
990.000 Ft egy Honda CB125F. 125ccm 7-800 km hatótáv a tesztek szerint. Ezzel a városból se nagyon tudsz ki menni főleg egy aksival. 2,1 misiér ez rettenet drága robogó. De még 1,5 is marha sok érte.
Ennyiért be rendelem a 300-as ADV ami ki megy a világból és stabil 150km/h.
Ráadásul a Hondához húsz év múlva is kapsz alkatrészt, míg ezekbe három év után, mikor az akkupakk kileheli lelkét, már csak egy valamikori importőr valamikori címét köhögi majd fel az internet.
Felelősségvállalás Kínában? Zéró.
tudjuk lehet venni,de akkor is az NEM ELEKTROMOS ezt mirét nem lehet megérteni ??? akinek van rá pénze úgy is megfogja venni és a többi elektromos robihoz képest drágább de annyival többet is megy és akárhogy is nézzük 100km az nem kevés egy elektromos robihoz képest .
@@dzsordzsodzsormen8248 100 km az nagyon kevés. 2 nap tudnék elmenni melóba és vissza ha csak ezt az utat csinálnám vele. Túl gyakran kell ezeket tölteni ami miatt ugye nagyon hamar degradálódni kezd az aksi. Nagyon lassú a töltésük. 7-8 óra mire feltölt. Mindez egy normálisan használható új kismotor árának duplájáér úgy, hogy közben ritka gagyi az egész felépítés/anyaghasználat a legtöbb elektromos robogónál. Egyre égetőbb a környezetvédelem mégis csak a gazdagok kiváltsága az ilyen környezetkímélő megoldás mint az elektromos robogózás. Ennyi pénzért pedig jóval magasabb minőséget várok el mint amit ezek tudnak.
@@kopasznyaku Néztem egy videót egy Honga supercubról ami már kb 50 éves de még megy. Egy ilyen elektromos robogó sehol se lesz ennyi idő mulva. A hatótávjuk meg egy vicc. Pláne amilyen gyorsan feltöltenek. Kis túlzással csak arra jók, hogy le mész a közértbe meg vissza.
Zsolti jelenleg te vagy a legjobb magyar újságíró őszinte valóban hiteles ember. Gratulálok!!!
Köszi a videjót, srácok! Köll még az a benyás gép, Zsolti bácsi! 😉
Csáó , teljesen jól vagy így hogy te foglalkozol a motorokkal , tudtam mikor mutattad az akksikat hogy nem jár hozzá alapba csak egy 😆🥴 éreztem, ne hogy már jó legyen 😂 , de jó videó lett ismét , köszi a tesztet 😁😎👍😉
Ez meg mindig tul nagy kompromisszum ennyi penzert.
De legalabb a forma es a meret mar jo.
Csak igy tovabb Csik!
Lecci, lecci probalj ki, es legyen teszt egy rendes E-motorrol is.
Vectrix, Energica,Zero, BMW CE 04 stb..
Kivancsi lennek mit gondolsz az igazi nagy powerrol es normalis hatotavrol ...
Drága-e az akksi. Számoljunk. Én az e-bike-omba szereltettem helyi szakival a savas akksik helyett lítiumosat, és összehegesztette 18650-es cellákból, majdnem anyagáron. Így lett egy 58V-48V 18Ah (kb. 0,8 kWh) 3,5 kg akksi 115e Ft-ért (mondjuk ebben már a töltő és a BMS ára is benne van). Ha ezt 18 kg-ig feltornásznám, akkor lenne (18/3,5*0,8) 4,1 kWh és (18/3,5*115e Ft) 591e Ft. Árban kijön a matek, teljesítményben lehet, hogy kicsit elmaradt valami.
Van fény az alagút végén, csak az a vonat, ami szembe jön.
Őszintén.Én már azt várom,hogy a négy nagy japán márkánál legyenek az átlag embernek is árban elérhető elektromos közlekedő edényei:)
Nem lesz jó árba szerintem ha most csinálnának 2.5 millio alatt esélytelen lenne és csak drágábbak lesznek.
100v 7kWh akkut, 480db cellasat raktunk a Yamahaba;) el is ment a vilag vegere:) video a youtubemon rola! mi ugy programoztuk, hogy 100V-tol 60V-ig azonos menetteljesitmenyt, gyorsulast es vegsebesseget adjon. (122km/h programozott vegseb. a motor 250km/h-t is tud ME1507)
Szia! Segitséget szeretnék kérni tőled. Elég bizalmatlan ember vagyok. Rendeltem magamnak egy ztech zt-33 b elektromos robogót. De van belőle A és C is. A B 38ah-ás. Hogyan tudnám le ellenőrizni hogy a 38ah sat kaptam meg?
Nagyon jó!! Most nézem , mit Darth Vader sisak nélkül :)
kicsit Yamaha Xmax beütés ...
Korrekt teszteket csináltatok...remek támpont. Úgy érzem , hogy még nem érett meg a e-robogózás a tartós hosszú távon korrekten és gazdaságosan történő üzemeltetéshez. Három -négy évente kicsengetni egy dual akku packot....háát. Természetesen sokat számít , hogy a forint vásárló értéke fos a köbön..
Nekem lassan három éve van elektromos motorom, az akksi kb a gyári értéket tudja. Nem hinném hogy 10 éves koráig cserélni kellene.
@@martonvasko7858 A három év még nem túl sok..és azt hiszem , hogy a gari is ennyi időre szól akksik terén. Közre játszik , hogy mennyit és milyen körülmények között használod...sima savas , grafén..avagy lithiumos az energia tárolás. Ha minden nap kicentized a hatótávot...kontrasztosabban látszik az akkuk kondiciója...főleg ha hűl a levegő..
22:13-nál Csík mondja " A keménybe úgy bele ül, a segged örül neki" xD A csaj a háttérben mit gondolhatott?!?! xD
Nagyon szuper ez a sorozat Csik!
5:52 szép sorja van a palacktartó nyílásánál..
Mit vársz 2 millióért 🤣
@@r.cs.2424Citroen c5???
2,1 millió az 1,4-hez képest ha valóban matek oldalról nézzük, az 700 ezer. Tehát 700 ezer a "motor" összeszerelve, 700 bele az alap aksi (1,4 mio), és 700 + aku. 3x7 az huszonegy:) Nekem a hatótáv elég lenne (napi 40 km), de az ára vicc:). Az sem derült ki, hogy egyáltalán rekuperál-e valamit, vagy nem... városban nem mindegy.
Szia Csík. Köszönöm,hogy megemlitetted a Simson-t nekem volt és imádtam! Hozzá képest az elektromos mind gagyi!!! 😀
Valoban a Simson nem gagyi hanem ipari hulladek!!
@@hualex55 Szia. Látszik nem volt Simsonod.
@@jozsefmalinoczki7744 Latszik, hogy tevedsz mert volt, harom is. Legutolso egy 4 seb. enduro, azt valtotta egy Yamaha dt 80. Simson egy dologra alkalmas, nagypapaknak kijarni a szolobe mindenfele szoleszeti eszkozokkel megpakolva. Simson motorikusan gyenge, ha meghajtod biztos lesz vmi baja a silany anyagminoseg es technikai megoldasoknak koszonhetoen. Vazgeometria borzalmas, futomu is gyenge, viszony olyan fogyasztasa van ami felfoghatatlan. Ha terepezni mentem vele. kb 2 ora csapatas utan mar tartalek kellett neki.Simson utan a dt 80 olyan volt amit nem lehet szavakba foglalni.Lehet fatyolos szemmel nosztalgiazni Simsonnal kapcsolatban de csak azert van dicso multja,mert a ketegoriajaban a keleti blokk borzalmai kozul ez a marka adta a leghasznalhatobb segedmotorokat.
@@hualex55 Vadonatúj S51B-t kaptam annak idején születésnapomra. Ugyanolyan boldog csak akkor voltam, amikor pár év múlva sikerült tőle megszabadulnom.
Még még még ennyi nem elég 😅
Keresd kutasd veled tartunk 👍
Köszi szépen előre is
Csík, kérnék a végére egy SH 125-ös tesztet 🤔
Ott a pont!! :-)
ÉN IS
Hajrá Csík! Én is szívesen látnék egy sh125 tesztet! Előbb vennék 1et, mint ezt......
1,4 milla. És 25 400 a házhozszállítás? Webáruházak 10-12 000 fölött ingyen kihoznak bármit. Szép. Biztos jó is. De arcpirítóan drága.
Szerintem egy benzinmotoros robogó inkább megéri. Az E bike viszont fasza. 😉
Ez a "teljesitmenypup" az akksimanagement jovoltabol mas markaknal is megvan/megvolt, firmwarefrissitessel (mar ha van ra, persze, gondolom elobb-utobb erre is lesz, es az A-B parhuzamositast is mar az elejetol kezdve tudni fogja) v "unlockkal" kiiktathato es akkor 10%os akksinal is ugyanazt tudja mint 100%-nal.
Az elindulási hülyeség erősen összefügghet a hatótávval. A motornak az elinduláshoz kell a legtöbb energia és ha ezt lekorlátozzuk máris nyerünk pár km hatótávot. De az is lehet, hogy csak szimplán gagyi vezérlőt/programozót használtak, erre utal az is, hogy 2 bites a teljesítmény görbe és fix sebességértéknél adja rá a maximumot. Ez így nagyon kezdetleges. Egyelőre a Honda PCX-nél (és társainál) nincs jobb választás, 2x ilyen erős, 2 literes fogyasztás, euro5 és 1,1milla. Bár az is igaz, hogy az elektromosokkal kb 200Ft-ba kerül 100km, a benzinesekkel meg 1000-1500-2000Ft...
A konklúzió akkor az az összesnél számomra hogy esetleg féláron éri csak meg. Most láttam egy soco ts1200r-t 3600km futással 3 évesen 750-ért. Gondolom az akku már 90% körül lehet benne.
50km hatótáv, meg 25mp alatt 70km/h végsebesség. Hát nem tudom. El tudom képzelni városi használatra simán amúgy. Még esetleg egy kis Mátra szerpentin is beleférne. De hogy fölfelé nem menne 50-nél többet az is biztos.
EZ AZ ÁLLANDÓ HATÓTÁV PARA MEGOLDÁSRA VÁR:)
Köszi szépen a videókat, nagyon tetszenek. Vespa Elettrica 70 km/h-at nem fogtok esetleg bemutatni?! Nagyon tetszenek azok a motorok, gondolkodok vásárláson…köszi előre is
Olaszt felejtsd el sajnos mint a nèmetek labdàba nem rùgnak a kìnaival szemben ès tùlàrazott.
Ezt AM jogsival lehet vezetni?
A Seat Mo-t nincsen lehetőség kipróbálni? Állítólag elég jó.
az a silence s01 amiről beszélt, csak átmatricázva seat névre
Ez az akkumulátor management furcsa, az elsődleges akkut hasznalja minden út elején. Ergo az elsődleges akkumulátorban sokkal több ciklus lesz ha nem cserelgeti az user...
Ez a probléma szoftver frissítéssel orvosolható. Full töltésnél egyszer az A-t kezdi fogyasztani, másszor B-t első körben.
@@peterstosz8478 feltéve hogy a gyártó akarja orvosolni...
@@matyasborvendeg4074 Elhangzott, hogy a tesztelt cucc majdhogynem proto. Ilyen 'anomália' simán lehet olyan tervezetten későbbre halasztott fejlesztés, amit utóbb fícsörként lehet tálalni a publikumnak. Ez a fejlesztői perspektíva. Másrészt persze simán lehet a Soros terv része is....
Szia Csík. Több motoros teszt 😁😁🙂. Klassz napod legyen 😁
1:03 umpa lumpa a háttérben xD
Ennél lehet állítani kézzel a plexi dőlését? Olyan mintha szemből, alulról be kehetne nyúlni a plexi alá és meg lehetne húzni egy kart...
Honda PCX a megoldás. Majd ha a 600 ezres aksi max. 100-ba kerül, akkor... ;)
Véleményem szerint, érdemes a nyugati gyártóknál is körbetekinteni. Pl. az Amerikai Vetrix már 2008-ban is ilyen robogókat hozott létre:
th-cam.com/video/YK5-8MFC0Uc/w-d-xo.html
Látom nagyon hiányzik a Spacyd :-) Nekem is volt . Hiányzik :-) Ha újra gyártanák ugyan azt . Vennél ?? Jó volt a teszt Mester . :-)
Ezekre a motorokra nincs állami támogatás?
12:00-14:00 ig mondja el , hogy miért nem fogok ilyet venni...
Egy BMW Evo teszt nem varhato? Igaz horribilis ara van de az mar a hasznalhato kategoria.(legalabbis a long range valtozat)
Honda Honda Honda cg125 cb125. Semmi mas 1,5 liter fogyaszt ettol mar csak a gyaloglás olcsobb
egyre komolyabban gondolkodom hogy veszek egy fos V10 dízelt, csak úgy lázadásból
Pár milliót rakj félre folyamatos javításra és ne elsődleges autó legyen. Akkor ok.
Csík egy hír: már vagy 20 éve léteznek olyan robogók amik tudják az elvárásokat, rendesen és sokat lehet velük menni. Ami szar az szar, és azt butaság erőltetni. Majd 2026-28-ban vissza lehet térni rá, addig meg negyed ennyiből ötször ennyit lehet robogózni :)
Húh egy X-ADV tesztet de megnéznék Csikós úrral... 🤟
a 600 ezer forintos felár a +1 akuért...
a mai napomat arra szánom hogy ezt feldolgozzam...
háröhej...
Egyébként soha nem ültem motoron/robogón semmi ilyesmin se.
Nem is akarok sose.
De ha lenne még 10 ilyen teszt azt is mind szivesen megnézném.
600 ezer forint bazdmeg...
ki a pöcsöm árazta ezt be?
Dr Genya?
Szerintem az nem csak egy plusz akkumlátor,hanem ahhoz való elektronika,vezetékezés,talán relé is kell hozzá,és majdnem dupla hatótáv.
Persze akkor is sok.
2.1m ft!! Kb. annyit szánok autóvásárlásra. Szerintem ebben az esetben többe kerül a leves mint a hús.
Amikor elképzeled, hogy Csík kezében ott a kis fejsze, hogy "Megöllek, lebontalak ... kávésbögrét hakkolok belőled ... hallgass mán' el!" :D
Nem vagyok motoros, se robogós, de villanyos robogóként már lehet 'kéne". Jó, nem egy s*ggrakéta, kicsit még csiszolni kellene a hajtás folytonosságán.
A többi Soco után ez is ígéretes darab. Ha a cél, hogy ez már nem pöfög, nem röfög - akkor ez már eléggé jó képlet.
UI: Ettől se vegyétek el a gázt! Hajrá Csík, hajrá Dzsí - hajrá Speedzone!
A postàs villany foswàgen meg mercik 90re vannak lefojtva különben nem tudnànak 140-150km-t megtenni egy aksival szòval azèrt hagyjuk a seggrakètàkat.
@@dokesz530 Két külön dolog. Tény. Az egyik szállítmányozás, a másik egyszemélyes prüntyögés. Jah, és egy év távlatából lövésem nincs a videóról.
(UI: Nem baj, hogy le vannak fojtva, másképp simán 170-nel tépnek pályán, országúton meg 130-cal, mert csak).
Pont azért (is) igényes, mert nem középmotoros! Minek tennék középre, hogy aztán az erőátvitelen is veszteség legyen, meg kopás, meg karbantartási macera?
Az első gumi nem fordítva van?Az árképzéssel biztos van egy kis bibi.
Van futar aki ezt hasznalja egy biztos aki ugyanikyet hasznal meg a szine is ilyen szoktam látni
Szeretjük a Csík-ot, mert ami van a fejében az hihetetlen. De ez a robogó is egy szar, legalábbis szerintem :D Értem a lényegét, hogy mit keres, mit próbálgat stb és az jó is de maga a motor szar, nem csak ez hanem az összes. Akkor inkább bicikli, abból is a sima egy lóerős vagyis tekerős :D Nem elektronyos hülyeség.
Minden motor szar? Azt írod az összes. Vagy csak a meghajtás nem tetszik? Pont a robogóknál számít a legtöbbet a kibocsájtás szempontjából. Városba ideális. Legtöbben nem mennek egy nap 40km-t se városi robogóval naponta. Persze a túramotor más de nem is az volt a kérdés.
Kínában nem száguldozik a tömeg. 40-45km/h-val van fluid 'káosz közlekedés' és a kínaiak többsége nem 90 kg-os.
Ha az árával lett volna kezdve a videó, biztosan nem néztem volna végig :) (nem az 1.4-el van nyílván bajom, hanem a 2millió feletti árral amivel élhető robogó lesz ez ) .
Szia Zsolti! oké,hogy nem akarsz SILENCE-t venni,de azért megtesztelhetnéd a kedvünkért!
Az on-road-os ember tesztjét tudná csak megismételni.
@@peterkun7276: A Csík más pályákon,más szempontok szerint értékeli mint a Mackó,tehát érdekes lenne ez is!
Ez nem motorozás ,szánalmas szamolgatas oda erek vagy nem ,szemétre vele
Helló, nálunk Erdélyben állami villanymotor támogatással 950.000 Ft az egyakumulatoros verzió ára. Akit érdekel szívesen segítek beszerezni.
Kotelezo casco van rajta?
Kiscelli Challange-et neki!
Jézusom, 600 rongy egy akksi?! Most szerettem ki a motorból... Kár pedig tényleg jól néz ki. :/
sacc/kb 15 évvel korosabb vagyok, mégis mindent elfelejtek ;-)
Semmi Tucano Urbano?! 😮
Ne mááár, Csííík!!! 😅
Már sokat szajkóztam, én is unom...
@@zsoltcsikos323 Csak csípkelődtem! Amúgy nekem nagyon tetszenek ezek a tesztek is! 😉
PCX. Minden teszted megerosit ebben .
Minden alkalommal másik zsebbe került a kulcs?! Helyetted is bocsi a férfi társadalomtól!
Szerintem ez szándékosan megy így, hogy kezdő motorosnak, nőnek is jó legyen, igazi városinak tűnik. Ne ugorjon meg hirtelen. Az elmondás alapján ezt tudom elképzelni.
Szerintem is így lehet. Járműoktató ismerősöm mesélte, hogy az általa kipróbált Super Socóval pont az volt a baja, hogy álló helyzetből túl hirtelen, durván rántva indult meg -- a szokásos kis 50-es vinnyogóihoz képest különösen. Pedig egy kezdőnek még azok is túl gyorsak.
@@2karvaly tavaly mentem én is egy villanyos robogóval, igazi retro kinézete volt, olaszból, de lehet kínai volt. Semmi infót nem tudok róla, de rendesen meglepett, mikor megindult. Pedig mentem már nagy motorral is. Tény előtte több éve nem motoroztam, ez is csak hirtelen jött "próba" volt. De ugye az autógyártók is rámentek erre pár típusnál, hogy nem indul meg, hanem amolyan lágy indítást alkalmaznak.
Elekromos robogó 2 millió forintért.... megérett a világ a pusztulásra . Mostantól direkt szennyezni fogom a környezetet :) Ahol csak tudok szemetelek, és minnél többet járatom egy helyben az autót.
Csak azt nem tudja, amiért vennék egy mopedet. Ráadásul dög nehéz az akkuk miatt. Kószönöm, de NEM!
Oké megvoltak a kínai amperszamarak de mivan a nagy gyártók robogoival? Értem, hogy árban más kategóriába esnek de a tudásuk is indokolja ezt? Vagy ez csak engem érdekelne? Csík bácsi?😁
tuti valahogy bele lehet mókolni hogy pl. 100% ról 20% ként váltogatja az akksikat
Biztos jó valakinek,mindenki másnak ott a 50/125-150ccm😂😂😂
Persze senki seeeeem😂😂😂
Jó látni hogy emberből van...
Nincs benne áttétel, azért nem megy 25-ig
Vezérlő áramkör kérdése az egész! Úgy gondolták, hogy csurdogálás közbe ne legyen meglepetés ezért visszafogták a teljesítményt...
az állami támogatással a Dacia villanyautó 4 millió...ez egy robogó, 2 misiért...WTF?...........MAJD HA 5KILÓ LESZ CAKK UND PAKK AKKOR JÓ LESZ!
Tök jó ez a robogó!Sajnos se tankolócső nyílás,se kipufogó!Pff!
Hát,gondold oda.Pedig én is motoros vagyok....Keli..
Miért nem veszel valami nagytestű 125-150 CCM benzines robogót ??? Eszik kb 3.5 liter benzint .... Nem szabadna pénzt adni támogatni az ilyen gyárakat !! Én is szeretnék venni egy elektromos autót voltam is tesztelni de 2x drágább mint egy Diesel vagy benzines autó... Ezért fogok venni ismét egy 6-8 éves Diesel autót eszik 5 litert
Csikós ne haragudj meg ,de mégis milyen elvárásokat??? Semmi erő nincs benne rugózása nulla fék gyatra hatótávról meg ne is beszéljünk..
Amikor azt mondod ez már végre tudja meg jó hatótávja van akkor egy pillanatra elhittem na végre egy jó kis elektromos motor....
A hatótáv szerintem nagyon nem 100km-nél kezdődik, az konkrétan nulla semmire nem elég.
Egy egyszerű futár úgy,hogy ki sem megy a városból simán elmegy napi minimum 200km-ert....
Az ár még majdnem benyelhető is lenne ,ha tudna valamit érte de, ez talán egy ilyen átlag felhasználónak jó mint te.
Aki többet megy ami szerintem rengeteg ember annak még ez a motor nagyon édes kevés.....
Egy Honda Pcx 125 sokkal sokkal jobb alternatíva még mindig.
Helyesen: km-t. Szótő: kilométer. Rag: -t. Kimondva és leírva: kilométert. Nem pedig kilométer-ert, ahogyan te írtad másodikos elemis helyesírással.
Minden felmérés azt mutatja, hogy a fővárosi járművezetők túlnyomó többsége max. 30-40 km-t megy naponta. Ami statisztikát hirtelen találtam, abban konkrétan 13 km/útvonal szerepelt országos átlagként és az összes megtett km háromnegyede az otthon-bölcsi/ovi/suli-bevásárlás háromszögben volt. Ez heti egy-két töltést jelent. Csikós 80 km-es napi igénye nagyon-nagyon vékony szelete a közlekedőknek, úgyhogy ami neki jó, az majd' mindenkinek elég kell, hogy legyen.
@@2karvaly Naezaz, csak ha van egy ember, aki többet még,, rögtön azt hiszi, hogy mindenki is. Most a futár az legyen kivétel, más tészta.
A 2.1 milliós árban 450 ezer forint a fidesz adó a 27% orbán áfa!
Remélem tényleg ez az utolsó villany robogó teszt.
Miért vagy durcás?
@@istvanszabo9115 Nem kapott az este sunát... 😀😈
@@Meeetya77 Minden nap bemegy a boltba és azt mondja, remélem nem lesz megint kelkáposzta a zöldségespulton, mert azt utálom.
Dettó, iszonyat unalom
@@istvanszabo9115 Zsolt veterános. Nála a kelkáposzta a veterán. Most az a helyzet, hogy csülköt árul a zöldséges
Csik kinek sok a 120Km hatótáv? Simán el pörög a barátom oda vissza a munka helyére a barátom.
Bocsánat,a CPc kormány csukható?
1 millió a keret? Szigorú vagy Zsolti. Mit kapsz manapság egy misiért? Egy rendes laptopot nem lehet már ennyiért venni. Mindjárt 400 Forint lesz az Euro is.
Másfél.
1 misiért nem kapsz rendes laptopot?😂 kicsit túlzott a példa.
Ma megint te?
feltűnt, hogy a vasárnapi rovat neve Csikzone? Öcsisajt.
Utálom egész héten is mindig ő van
@@kosakrisztian6166 Akkor NE nézd!
@@gabika07rh Csak azért is leszavazom mert nem vagyok gerinctelen fogadják el azt is ha valaki megmondja a negatív kritikát is úgy hogy lehet tovább eshet nyalni!
@@kosakrisztian6166 De mi a negatív kritika? 😄😄😄
4Kw. az segédmotorkerékpár kategória.