Köszönöm ezt az értékkel teli információ áradatott.Én is szinte szóról szóra igy adom elő a barátaimnak és a szomszédomnak. És csak most jöttem rá miért kell ismételnem évente, MERT NEM TARTOK a kezemben egy tasakot se. ÉN magvetés előtt minden esetben 2,,3 napra a hűtöbe teszem ,a hőmérséklet külöbség serkenti a csirázást. További jó kertészkedést.
Köszönöm szépen a jó tanitást és a szemléltetést. Meg értetem mindent belöle amit halotam tőled. Énis saját magamnak készítem elő a palántokat de a jó Atyám segítségével mindig jól sikerült. Mindig jó termés szokót leni .Szoktam nézni a videodat és meg halgatlak és aszerint cselekszem sok mindenben. Nagyon szépen köszönöm a fel világositást és az Úr Jézus Krisztus áldjon meg téged, hogy még tudjál nekem és még másoknak is jó tanácsot adni. Minden jót kívánok neked és a családodnak is. Puszillak benneteket. 😘😘🌷🌷🌷
Paprikáim (de paradicsomra is ez igaz) zömét eddig úgy vetettem, hogy amikor megláttam valakinél egy szép paprikát, kértem egyet a terméséből és megszedtem a magot. Azt vettettem el, majd a saját termésemből is újra megszedtem évről évre. Látszólag stabilan szép termést hoznak, működnek. Jól értem, hogy ha boltban vásárolt magot vetnék, akkor szebb/minőségibb termésre tehetnék így szert?
Én ha a Lidl-ből vettem olyat, ami ízlett, abból szedtem magot. Másik évben olyat termesztettem magamnak, mint a bolti. Finom, jó állagú, erős a növény. A mag tasakját hiába nyalogatom, annak csak nyomdai festék íze van. Tutira megyek. Idén is azt a magot ültetem vissza, amit ismerek.
@@nanasizoltan8010 Annak az esélye, hogy a boltiból szedett mag ugyanolyan szépet terem, mint az, amit megvettünk, nagyon kicsi. Szinte közelít a nullához. Azt elfogadom, hogy termett, de azt, hogy ugyanolyat, azt már nehezen. Ennek két oka van: 1. A nagytermelők kizátólag F1 magot vetnek. Emiatt minimális az esélye, hogy a második generáció ugyanolyan legyen. 2. A bolti termék nagytermelőtől van, aki halomra műtrágyázta és permetezte, hogy olyan legyen, amilyen. Hacsak nem követjük a nagytetmelő eljárását, mindenképp valamivel gyengébb lesz az eredmény. Ha nem így lenne, akkor a nagytermelő is magot fogna és nem költene tízezreket magra. Annak is kicsi az esélye, hogy minden nagytermelőnek elment volna a józan esze, hogy fölöslegesen szórja a pénzt vetőmagra. Felteszek erröl egy magyarázó videót. Úgy érzem sokan nem rendelkeznek megfelelő ismerettel a magokról.
Mindegyik F1. Az F2 a másodéves termés lenne. Tehát amikor elszórjuk az F1 magot, felneveljük, majd magot fogunk belőle és egy évvel később elvetjük, az F2.
, Kedves "Kisvakond"! Azt szeretném megkérdezni, hogy a múlt évben áztatott, a télen az udvaron megfagyott csalánlét fel lehet-e még használni? Sokat tanulok a videóidból!!!! Köszönöm!!
Szerintem minden további nélkül, hiszen gondolom zárt flakonban volt. A csalántrágya anaerob erjedés folyamán alakul ki, mint például a savanyú káposzta, vagy a kovászos uborka. Ha abból indulok ki, hogy mi vidáman fogyasztjuk a hordóból a tavalyi káposztát, akkor azt kell mondjam, hogy a csalántrágya szavatossága is minden bizonnyal működőképes maradt. Örülök, hogy megmaradt a kertészkedés mellett! 🙂 Ha kérhetem, tegezzen.
Kedves Kisvakond, a grammban kiszerelt magoknál én az ezermagtömeget szoktam megnézni, az alapján nagyságrendileg kiszámolható, hogy kb. hány darab mag van benne.
Igen, ez egy jó módszer. Nekem vannak már nagyjából megtanult számok a buksimban 🙂. Pl 1 gramm paradicsom az általában 250-350 darab. 1 gramm paprika általában 120-160 darab. Stb stb
Szia. Tudnál ajánlani bőtermő padlizsán fajtát? Az se baj, ha betegségeknek ellenáll :) Ha volt már ilyen videó, megkeresem. Esetleg pár tipp is jöhetne, mert tavaly nem sikerült túl jól, és idén több érett trágyával indítok és több locsolással, de ha van valami fortély, azt szívesen fogadnám.
Tavaly jól működött a De Barbentane és a Corvus is. A kertszemlés videókban vissza lehet nézni őket. Egyáltalán semmilyen betegséggel nem volt gondom velük. Kizárólag az atkák szívogattak mindent a kertben. Két száron neveltem őket, tehát metszettem.
Kedves Kisvakond! Egyik, másik tasakra az van rairva, hogy csiráztatva pl. 2020 ban! Akkor nekem már nem kell, gondolom én, vagy mégis!? Köszönöm szépen a választ! További sok sikert kìvánok!
Szívesen segítek, de a valóság az, hogy a két legnagyobb itteni hobby vetőmag csomagoló összes termékét Magyarországon is meg lehet találni. Ezek az Agrosem és a Starsem termékek. Ezek mindegyikén magyar nyelven is fel van tüntetve minden, hiszen mindkét piacon jelen vannak. Persze, ha valamilyen konkrét dolog érdekel és nem találsz, segíthetek.
Köszönöm ezt az értékkel teli információ áradatott.Én is szinte szóról szóra igy adom elő a barátaimnak és a szomszédomnak. És csak most jöttem rá miért kell ismételnem évente, MERT NEM TARTOK a kezemben egy tasakot se. ÉN magvetés előtt minden esetben 2,,3 napra a hűtöbe teszem ,a hőmérséklet külöbség serkenti a csirázást. További jó kertészkedést.
Köszönöm szépen a jó tanitást és a szemléltetést. Meg értetem mindent belöle amit halotam tőled. Énis saját magamnak készítem elő a palántokat de a jó Atyám segítségével mindig jól sikerült. Mindig jó termés szokót leni .Szoktam nézni a videodat és meg halgatlak és aszerint cselekszem sok mindenben. Nagyon szépen köszönöm a fel világositást és az Úr Jézus Krisztus áldjon meg téged, hogy még tudjál nekem és még másoknak is jó tanácsot adni. Minden jót kívánok neked és a családodnak is. Puszillak benneteket. 😘😘🌷🌷🌷
Köszönöm.
❤ köszönöm
Paprikáim (de paradicsomra is ez igaz) zömét eddig úgy vetettem, hogy amikor megláttam valakinél egy szép paprikát, kértem egyet a terméséből és megszedtem a magot. Azt vettettem el, majd a saját termésemből is újra megszedtem évről évre. Látszólag stabilan szép termést hoznak, működnek. Jól értem, hogy ha boltban vásárolt magot vetnék, akkor szebb/minőségibb termésre tehetnék így szert?
Igen. Általában. Holnap teszek fel erről egy magyarázó videót.
Én ha a Lidl-ből vettem olyat, ami ízlett, abból szedtem magot. Másik évben olyat termesztettem magamnak, mint a bolti. Finom, jó állagú, erős a növény. A mag tasakját hiába nyalogatom, annak csak nyomdai festék íze van. Tutira megyek. Idén is azt a magot ültetem vissza, amit ismerek.
@@nanasizoltan8010 Annak az esélye, hogy a boltiból szedett mag ugyanolyan szépet terem, mint az, amit megvettünk, nagyon kicsi. Szinte közelít a nullához. Azt elfogadom, hogy termett, de azt, hogy ugyanolyat, azt már nehezen.
Ennek két oka van:
1. A nagytermelők kizátólag F1 magot vetnek. Emiatt minimális az esélye, hogy a második generáció ugyanolyan legyen.
2. A bolti termék nagytermelőtől van, aki halomra műtrágyázta és permetezte, hogy olyan legyen, amilyen. Hacsak nem követjük a nagytetmelő eljárását, mindenképp valamivel gyengébb lesz az eredmény.
Ha nem így lenne, akkor a nagytermelő is magot fogna és nem költene tízezreket magra. Annak is kicsi az esélye, hogy minden nagytermelőnek elment volna a józan esze, hogy fölöslegesen szórja a pénzt vetőmagra.
Felteszek erröl egy magyarázó videót. Úgy érzem sokan nem rendelkeznek megfelelő ismerettel a magokról.
Jó napot kívánok!
Köszönöm az ismertetést! Szeretném megkérdezni, hogy más növénnyel is lehet-e csávázni. Mint pl csalán, büdöske, cickafark teákkal?
Lehet. Kamillát, hagymalevet, varádics teát, zsurló vagy csalánteát. Ki mire teszi le a voksot. Szerintem a hatásosságuk is kb ebben a sorrendben van.
@@Kisvakondkert köszönöm szépen!
Ismét tanultam, hasznos információkat hallottam. Ha jól láttam egyik zacskón F2 jelölés volt? Az mit jelent ha így van? Köszöntöm!
Mindegyik F1. Az F2 a másodéves termés lenne. Tehát amikor elszórjuk az F1 magot, felneveljük, majd magot fogunk belőle és egy évvel később elvetjük, az F2.
@@Kisvakondkert Értem, köszönöm!
, Kedves "Kisvakond"! Azt szeretném megkérdezni, hogy a múlt évben áztatott, a télen az udvaron megfagyott csalánlét fel lehet-e még használni? Sokat tanulok a videóidból!!!! Köszönöm!!
Szerintem minden további nélkül, hiszen gondolom zárt flakonban volt. A csalántrágya anaerob erjedés folyamán alakul ki, mint például a savanyú káposzta, vagy a kovászos uborka. Ha abból indulok ki, hogy mi vidáman fogyasztjuk a hordóból a tavalyi káposztát, akkor azt kell mondjam, hogy a csalántrágya szavatossága is minden bizonnyal működőképes maradt.
Örülök, hogy megmaradt a kertészkedés mellett! 🙂 Ha kérhetem, tegezzen.
@@Kisvakondkert nagyon köszönöm a válaszodat! Hónapok óta készülök Neked levelet írni, ha nem tartod tolakodásnak. Üdvözöllek baráti öleléssel!
@@lajosnesisko6994 Bármikor 🙂
Kedves Kisvakond, a grammban kiszerelt magoknál én az ezermagtömeget szoktam megnézni, az alapján nagyságrendileg kiszámolható, hogy kb. hány darab mag van benne.
Igen, ez egy jó módszer. Nekem vannak már nagyjából megtanult számok a buksimban 🙂. Pl 1 gramm paradicsom az általában 250-350 darab. 1 gramm paprika általában 120-160 darab. Stb stb
Szia. Tudnál ajánlani bőtermő padlizsán fajtát? Az se baj, ha betegségeknek ellenáll :) Ha volt már ilyen videó, megkeresem. Esetleg pár tipp is jöhetne, mert tavaly nem sikerült túl jól, és idén több érett trágyával indítok és több locsolással, de ha van valami fortély, azt szívesen fogadnám.
Tavaly jól működött a De Barbentane és a Corvus is. A kertszemlés videókban vissza lehet nézni őket. Egyáltalán semmilyen betegséggel nem volt gondom velük. Kizárólag az atkák szívogattak mindent a kertben. Két száron neveltem őket, tehát metszettem.
@@Kisvakondkert köszönöm szépen a gyors választ
Kedves Kisvakond!
Egyik, másik tasakra az van rairva, hogy csiráztatva pl. 2020 ban!
Akkor nekem már nem kell, gondolom én, vagy mégis!?
Köszönöm szépen a választ!
További sok sikert kìvánok!
Csíráztatva nem lehet, mert egy mag egyszer csírázik. Esetleg csávázva. Ha csávázva van, akkor nem kell újra csávázni.
@@Kisvakondkert Hát pedig ez van rajtuk, a Szentesi Mag kft. től rendeltem! Ujra megnéztem, hátha tényleg elnéztem de nem!
Akkor nem értem....
@@veronikanemeth8173 Elírták.
@@Kisvakondkert Köszönöm szépen a gyors választ, nagxon szép estét kìvánok!
Szia én még kezdő vagyok mikor szoktak a paradicsom és az uborka magot el vetni viszont nekem nincsen fólia satram
Ha nincs lehetőség korán kitenni, márciusig várni kell vele. Az ubival még április is elég.
@@Kisvakondkert de márciusba már mehet szabad fülébe
@@bendeguznyiri2992 Nem, nem lehet márciusban szabadföldbe. Csak palántázni lehet elkezdeni fűtött helyen.
@@Kisvakondkert bent a házban
A házban jo
Szia! Nagyon tanulságos volt a videó! Te véletlen nem szoktál magokat ajándékozni? Én szeretnék Romániábol jó kis magókat kapni vagy venni.
Szívesen segítek, de a valóság az, hogy a két legnagyobb itteni hobby vetőmag csomagoló összes termékét Magyarországon is meg lehet találni. Ezek az Agrosem és a Starsem termékek. Ezek mindegyikén magyar nyelven is fel van tüntetve minden, hiszen mindkét piacon jelen vannak.
Persze, ha valamilyen konkrét dolog érdekel és nem találsz, segíthetek.
@@Kisvakondkert Köszönöm szépen! Akkor probálkozom megtalálni.
@@jutkaizsak8787 Ha valamilyen konkrét mag szükséges és nem találsz, kérlek szólj. Szívesen segítek.
@@Kisvakondkert Rendben szólok. Mégegyszer nagyon köszönök a sok jó tanácsokat🙏😍
Agrosel is kapható, én véletlen jutottam hozzá. Nem tudom ki lehet e írni ide, hogy hol!?