Gyakorlásnál elsőre a 125 ös csúzlikkal gyerekjáték megcsinálni a 600 as sportkormánnyal esőben olajfoltokon szétstrapált lehajlott fékkarokkal,kuplung bitangkemény akadó gázmarkolattal aki megcsinálja rendesen a jobbos 2 kört az ott van a szeren ..😃
hasznos, jól érthető videó, köszi. régóta motorozom (smkp + a1), de a lassú sebesség miatt nem megy nagymotoron a szűk kanyarodás, következő rutin alkalmával megpróbálom tempósabban. ja meg és az ellenkormányzás is jól jött. oktatónk nekünk valamiért nem beszél ilyenekről....
Ma voltam a második gyakorlat órámon. Életemben sem motoroztam előtte. Az elsőn egy 125össel csak mentem körbe egy téren, szoktam a váltást és a hátsó féket. Ma persze hogy leraktam a nagyobb motrot a földre a balra körökben. Elsőre elég nehéznek tűnik azt kell mondjam. Biztos gyakorlattal belejön az ember. Óra végére már jól ment. De a jobbra kört el sem tudom képzelni.
Szia! Hátsófékkel játssz, stabilizálja a motort, elsőhöz ne nyúlj. Illetve ami még fontos az a lendület, ha megijedsz és fékezel, akkor borul. Tehát lendületesen, óvatósan hátsó (!) fékezve:) sok szerencsét ha még nincs meg
Ügyes. Ma voltam Jk vizsgán, sajnos nem lett meg, pedig majdnem minden tökéletes volt. A 3. körön túl lassú voltam (ami igaz is). Ki kell még munkálni. 🥲 De nem is bánom, tényleg finomítani kell rajta, éles helyzetben életet menthet mind a manőver, mind a vészfékezés nagyobb sebességről.
Szia! Igen. Bár az 50 km/h igazából még nem nagyobb sebesség. A jogsi megszerzése után kezdődik majd az igazi tanulás, amikor az utakon éles helyzetben gyakorol az ember.
@@rackaandroll Igen, ezt az autónál is tapasztaltam. Ami különbség lesz, hogy a saját motoromban van ABS ezt teszteltem és baromi jo. Nyilvan jo ha enélkül tanulja meg az ember. Illetve egy kategóriával kisebb motorom van, Husquarna 401 Vitpilan.
@@zoltanzerohero3099 Szerintem is jó dolog az ABS (az én motoromban nincs), de valóban az elektronikus segédleteket nélkülöző motorokkal tanulja meg az ember a jármű kontrollját. Amúgy azóta lecseréltem a Pegaso-t egy Ducati Multistrada 1000 DS-re.
@@rackaandroll Ugye, ugye, kár lett volna az A2-vel bohóckodni! Gartulálok az új vashoz és a videóhoz is. Tanulságos, összeszedett mondanivaló remekül előadva, a képi megjelenítés szuper. Még bólyák nélkül is látányos. Minden elismerésem.
Azért egy 1000 plusz köbcentis cirkálóval ezek a feladatok némelyike elég próblémás. Elvileg a legtöbb helyen hozott motorral is lehet vizsgázni, tehát egy korlátlan esetében az is előfordulhat hogy egy 350 kg-os vast kell terelgetni ilyen szűk forgásokban.
Én egy Suzuki Bandit 600-zal vizsgáztam. Ahhoz képest az 1000-es Bandit szinte semmiben nem különbözik, ha végig kell menni a pályán. Szerintem nem érdemes saját motorral menni.
Szia. Így nem mond nekem sokat, hogy "régi Siófoki teherpályaudvar", mert nem vagyok Siófoki, de 20km-re lakom innen, ott fogok tavasszal vizsgázni, A2-ről teszem a korlátlant, így csak 2 óra vezetés van előtte előírva, szóval arra gondoltam, kimennék akkor ide gyakorolni pluszba. Letudnád írni pontosabban hol van ez a pálya? Gyakran járok Siófokra, de sajnos a táj alapján nem tudtam belőni, merre lehetsz pontosan. :) Köszönöm előre is a segítséget és a videó is nagyon hasznos volt. Amikor csináltam az A2-t még a régi rendszer volt. :D
Én ma voltam életem első vezetésén, de nem tudom, hogy lesz meg a rutin vizsga😅A döntést kicsit sem érzem hogy hogy kellene megfordulni jól a bólyákon belül
Szia! Az oktatónak (remélem, hogy tud motorozni...) tudnia kell segíteni. Kérdezd bátran. Amúgy egyes fokozat, tartott gáz, hátsó fék, a tekintet a kör közepére, és döntsd befelé. Legyen meg a kellő tempó! Sokan azért dőlnek el, mert túl lassan mennek.
@@rackaandroll Jó eséllyel a tempó lesz a baj, meg hogy nem érzem, hogy kellene bedönteni a motort. Balra még csak-csak sikerül megfordulni 7 méteren belül, de jobbra még 10 méteren belül is necces lenne szerintem😅Oktató azt mondta, hogy a test függőleges marad és csak a motort döntöd úgy hogy kiülsz, vagy legalábbis kicsúszol az ellenkező oldalra és amit te is mondasz, hogy a kör közepét kell nézni. Hát egyelőre nem úgy néz ki, hogy én leszek a következő Valentino Rossi :D De azért remélem még pár alkalom után belejövök:)
Ma tanultam meg a 3. pálya nyomvonalát. Azért nem kicsit vagyok még bizonytalan. 2 alkalmam lesz még gyakorolni utána jön a vizsga. Közel a szezon vége, még ugye jönne a forgalom, igyekezek elsőre letudni mindent, bár sajnos néha még elügyetlenkedem. ( oktatás elején borítom a bóját..aztán belejövök és szinte végig hibátlanul megyek) 1.5hét és vizsga, nem én leszek az első, nem tudom közvetlen előtte ismét felhozni magam ezért remélem még ez a pár óra hoz némi "rutint" és sikerülni fog.
@@PETIPASSE De megám! Október végén, minden vizsga elsőre...meglett a saját motorom is (600as Fazer) amibe már kb 500km-t bele is tettem. Egyszerűen imádom!
Pont egy éve vizsgáztam ugynezen a pályán "A"-ból totál kezdőként.😀Kellett gyakorolni rendesen,de meglett elsőre!✌Hasznos videó!👍
Gyakorlásnál elsőre a 125 ös csúzlikkal gyerekjáték megcsinálni a 600 as sportkormánnyal esőben olajfoltokon szétstrapált lehajlott fékkarokkal,kuplung bitangkemény akadó gázmarkolattal aki megcsinálja rendesen a jobbos 2 kört az ott van a szeren ..😃
Ez egy nagyon hasznos videó, köszönöm! Bár még nem vagyok a rutin vizsga közelébe sem. :D
Hajrá! A motorozás megéri a fáradtságot.
Ügyesek vagytok! Széles utat!
De sajnos most meg már jön a rossz idő...
Értelmes, jó , követhető.
Köszönöm!
hasznos, jól érthető videó, köszi. régóta motorozom (smkp + a1), de a lassú sebesség miatt nem megy nagymotoron a szűk kanyarodás, következő rutin alkalmával megpróbálom tempósabban.
ja meg és az ellenkormányzás is jól jött. oktatónk nekünk valamiért nem beszél ilyenekről....
Örülök, ha tudtam hasznosat mondani.
Ma voltam a második gyakorlat órámon. Életemben sem motoroztam előtte. Az elsőn egy 125össel csak mentem körbe egy téren, szoktam a váltást és a hátsó féket. Ma persze hogy leraktam a nagyobb motrot a földre a balra körökben. Elsőre elég nehéznek tűnik azt kell mondjam. Biztos gyakorlattal belejön az ember. Óra végére már jól ment. De a jobbra kört el sem tudom képzelni.
Jobbra pont úgy kell menni, mint balra, csak jobbra. Menni fog az is.
Szia! Hátsófékkel játssz, stabilizálja a motort, elsőhöz ne nyúlj. Illetve ami még fontos az a lendület, ha megijedsz és fékezel, akkor borul. Tehát lendületesen, óvatósan hátsó (!) fékezve:) sok szerencsét ha még nincs meg
Ügyes. Ma voltam Jk vizsgán, sajnos nem lett meg, pedig majdnem minden tökéletes volt. A 3. körön túl lassú voltam (ami igaz is). Ki kell még munkálni. 🥲 De nem is bánom, tényleg finomítani kell rajta, éles helyzetben életet menthet mind a manőver, mind a vészfékezés nagyobb sebességről.
Szia! Igen. Bár az 50 km/h igazából még nem nagyobb sebesség. A jogsi megszerzése után kezdődik majd az igazi tanulás, amikor az utakon éles helyzetben gyakorol az ember.
@@rackaandroll Igen, ezt az autónál is tapasztaltam. Ami különbség lesz, hogy a saját motoromban van ABS ezt teszteltem és baromi jo. Nyilvan jo ha enélkül tanulja meg az ember. Illetve egy kategóriával kisebb motorom van, Husquarna 401 Vitpilan.
@@zoltanzerohero3099 Szerintem is jó dolog az ABS (az én motoromban nincs), de valóban az elektronikus segédleteket nélkülöző motorokkal tanulja meg az ember a jármű kontrollját. Amúgy azóta lecseréltem a Pegaso-t egy Ducati Multistrada 1000 DS-re.
@@rackaandroll Ugye, ugye, kár lett volna az A2-vel bohóckodni! Gartulálok az új vashoz és a videóhoz is. Tanulságos, összeszedett mondanivaló remekül előadva, a képi megjelenítés szuper. Még bólyák nélkül is látányos. Minden elismerésem.
@@alfredpiszok5237 Köszönöm!
Azért egy 1000 plusz köbcentis cirkálóval ezek a feladatok némelyike elég próblémás. Elvileg a legtöbb helyen hozott motorral is lehet vizsgázni, tehát egy korlátlan esetében az is előfordulhat hogy egy 350 kg-os vast kell terelgetni ilyen szűk forgásokban.
Én egy Suzuki Bandit 600-zal vizsgáztam. Ahhoz képest az 1000-es Bandit szinte semmiben nem különbözik, ha végig kell menni a pályán. Szerintem nem érdemes saját motorral menni.
Szia. Így nem mond nekem sokat, hogy "régi Siófoki teherpályaudvar", mert nem vagyok Siófoki, de 20km-re lakom innen, ott fogok tavasszal vizsgázni, A2-ről teszem a korlátlant, így csak 2 óra vezetés van előtte előírva, szóval arra gondoltam, kimennék akkor ide gyakorolni pluszba. Letudnád írni pontosabban hol van ez a pálya? Gyakran járok Siófokra, de sajnos a táj alapján nem tudtam belőni, merre lehetsz pontosan. :) Köszönöm előre is a segítséget és a videó is nagyon hasznos volt. Amikor csináltam az A2-t még a régi rendszer volt. :D
Szia! Itt a Google Maps link a helyhez:
maps.app.goo.gl/cCN6NqhHrDkY4drd8
@@rackaandroll szia, ne haragudj, elfelejtettem visszaírni és megköszönni. Köszönöm szépen a linket, így már sikerült megtalálni. :)
Én ma voltam életem első vezetésén, de nem tudom, hogy lesz meg a rutin vizsga😅A döntést kicsit sem érzem hogy hogy kellene megfordulni jól a bólyákon belül
Szia! Az oktatónak (remélem, hogy tud motorozni...) tudnia kell segíteni. Kérdezd bátran. Amúgy egyes fokozat, tartott gáz, hátsó fék, a tekintet a kör közepére, és döntsd befelé. Legyen meg a kellő tempó! Sokan azért dőlnek el, mert túl lassan mennek.
@@rackaandroll Jó eséllyel a tempó lesz a baj, meg hogy nem érzem, hogy kellene bedönteni a motort. Balra még csak-csak sikerül megfordulni 7 méteren belül, de jobbra még 10 méteren belül is necces lenne szerintem😅Oktató azt mondta, hogy a test függőleges marad és csak a motort döntöd úgy hogy kiülsz, vagy legalábbis kicsúszol az ellenkező oldalra és amit te is mondasz, hogy a kör közepét kell nézni. Hát egyelőre nem úgy néz ki, hogy én leszek a következő Valentino Rossi :D
De azért remélem még pár alkalom után belejövök:)
Akkor a nyolcasnál csak tolni kell a motort? Nem kell hajtani? Én eddig abban a hitben éltem hogy hajtani kell majd :D
Tolni kell.
Szia ebből mind a 3 feladatot meg kell csinálni?
Szia! Igen.
6:10 Szia! Úgy tudom, hogy korlátlannál kérik mindig, hogy áttolják a motort. A2-nél változó, de inkább nem kérik....
Szia,hogy állsz a jogsival?
Szia! Amikor ezt a videót csináltam, már akkor is megvolt. Korlátlan A kategória lett.
@@rackaandroll Gratulálok!👍🤘
Ma tanultam meg a 3. pálya nyomvonalát. Azért nem kicsit vagyok még bizonytalan. 2 alkalmam lesz még gyakorolni utána jön a vizsga.
Közel a szezon vége, még ugye jönne a forgalom, igyekezek elsőre letudni mindent, bár sajnos néha még elügyetlenkedem. ( oktatás elején borítom a bóját..aztán belejövök és szinte végig hibátlanul megyek) 1.5hét és vizsga, nem én leszek az első, nem tudom közvetlen előtte ismét felhozni magam ezért remélem még ez a pár óra hoz némi "rutint" és sikerülni fog.
Hajrá! Megéri a fáradtságot.
meglett? :)
@@PETIPASSE De megám!
Október végén, minden vizsga elsőre...meglett a saját motorom is (600as Fazer) amibe már kb 500km-t bele is tettem. Egyszerűen imádom!
@@lacam7807 gratu hozzá, széles utakat 😄