Ez a hang istenem 19 voltam mikor az ő hangját meg hallottam minden időnk legjobb és legemlékezetesebb hangja versenyzője volt, és mai napig imádom:):)
Ez a lány egy csoda :) aranytorkú, és még a szívei is aranyból van :) nála kedvesebb, közvetlenebb énekesnő a világon nincs :) talán ezért is szeretem ennyire ♥
Neki drukkoltam. Bár nem nyerte meg, elég szép karriert futott be. Nagy öröm volt számomra, amikor kedvenc előadómmal, Ákossal énelelt duettet arénakoncerten, 2011-ben. Valószínűleg sokan láttátok/hallottátok, hiszen a felvétel többmilliós megtekintéssel rendelkezik. A dal címe: Érintő
Nagyon ritka, hogy egy feldolgozás jobban sikerül mint mint az eredeti előadás, de ezt szívesebben hallgatom mint az eredeti verziót. Nagyon ritka az ilyen, gratulálok.
Kedves paszulyka. Ha már ennyire okos vagy. Lehet utánna csinálni. Előtted a lehetőség. Hajrá. Aztán ha majd te is letettél annyit az asztalra mint ő, nah majd akkor lehet dumálni...
Nagyon jól énekelt, nekem csak az nem tetszett, ahogyan a dal végéig szinte mindig elfojtotta, magába fojtotta a hangokat, a végén már szép öblösen kiénekelte. Én azt gondolom, hogy őszintének lenni nagyon fontos, összességében egy szép éneklés volt. Nekem nagy kedvencem volt Veca, Neki szurkoltam, és nagyon sajnáltam, amikor kiesett. Mostanában már eltűnt, de számomra a nagy kedvenc még mindig a Most múlik pontosan, és a Whitney Houston dalokat is szépen elénekelte.
Paszulyka1 figyelj ide... eltudnad ezt te igy enelkeni? Vagy egyaltalan tudod te mi a hamis? Talan enektanar vagy hogy itt okoskodsz?? En inkabb elbujnek a helyedbe szegyenemben! Igen is nagyon szep hangja van Vecanak! Igy tovabb Veca;)
+Szilvia Simon nemtom feltunt -e de a hanggal nemlehet csak úgí "csinalni valamit" te örülnél neki ha aztmondanak neked hogy faszhangod van mikor lesz masmilyen? .... Mellesleg meg jó így a hangja... ;)
Ez a hang istenem 19 voltam mikor az ő hangját meg hallottam minden időnk legjobb és legemlékezetesebb hangja versenyzője volt, és mai napig imádom:):)
eredeti,vagány és őstehetsééég!
remelem halljuk még sokáig.
Ez a lány egy csoda :) aranytorkú, és még a szívei is aranyból van :) nála kedvesebb, közvetlenebb énekesnő a világon nincs :) talán ezért is szeretem ennyire ♥
Máma pont hogy 3 éve volt ez. Ez a kedvenc számom .Imádunk Veca . És továbbra is tehetséges vagy mint a nap
Ma*
Elsírtam magam, annyira szépen elénekelte. ❤️❤️❤️
Veca még mindig stabil....
Ez valami csoda!
Totál libabőr, fantasztikus.
A hangja .....probáltam.43 vagyok..
Nemsikerült
Köszönönöm..
Csodálatos volt!!! ❤️❤️❤️🥰
imádom,imádom imádom a a hangját. HATALMAS! VILÁGSZTÁR!
Szuper! Annyira jól énekli. Ez az egyik kedvencem tőle. Libabőrös leszek, ahányszor csak hallgatom! Nagyobb hatással volt rám mint az eredeti.
Damobipe4 gjf
Én is ezt gondolom.
Imádom Vecát :D Egyszerűen elképesztő :)
fuuuuuuu:))
Ezt annyira jól énekli..
annyira jó hangja van hogy az hihetetlen
Ő volt az egyetlen aki igazán jó volt idáig ebben a műsorban... sajnos nem az nyer akinek kéne... hihetetlen hangi adottságok!
Igen,miközben néztem és hallgattam,jó értelemben libabőrös lett a hátam Nagyon szép lány,gyönyörű hanggal.
Nem volt hát szele
Imádom Vecát.Hihetetlenül tehetséges
Gyönyörű és kiválo!
Miki szavaival élve tehetséges,mint a Nap :D.Én már itt megszerettem Vecát.A kedvencem akkor lett,amikor az I will always love you-t énekelte.
még mindig a legjobb!
Like aki 2019ben nézi
Neki drukkoltam. Bár nem nyerte meg, elég szép karriert futott be. Nagy öröm volt számomra, amikor kedvenc előadómmal, Ákossal énelelt duettet arénakoncerten, 2011-ben. Valószínűleg sokan láttátok/hallottátok, hiszen a felvétel többmilliós megtekintéssel rendelkezik. A dal címe: Érintő
Nagyon jo Veca!
A legjobb zene a usnk és ak26 mer ez a hang rég lejárt lemez hahaah
Igaz ugy ahogy van
Bújj már el csicska!
Engem egy kis taknyos puja ne dirigájon mert én már 32 éves vagyok
A mai napig imádom!!
Imádom!!!
Nagyon ritka, hogy egy feldolgozás jobban sikerül mint mint az eredeti előadás, de ezt szívesebben hallgatom mint az eredeti verziót. Nagyon ritka az ilyen, gratulálok.
na ezaz, én is így érzek
Hát Alice keys től még messze van
Szépen énekel
Ki halgatja 2018 ban ?
alicia keys empire state of mind
❤❤❤
Budakeszis☺♥!
Sírok mindig amikor hallom, Kaka.
fantasztikusan énekelsz grat csak így tovább *
Kedves paszulyka. Ha már ennyire okos vagy. Lehet utánna csinálni. Előtted a lehetőség. Hajrá. Aztán ha majd te is letettél annyit az asztalra mint ő, nah majd akkor lehet dumálni...
ez hibátlan (Y)
Nagyon jól énekelt, nekem csak az nem tetszett, ahogyan a dal végéig szinte mindig elfojtotta, magába fojtotta a hangokat, a végén már szép öblösen kiénekelte. Én azt gondolom, hogy őszintének lenni nagyon fontos, összességében egy szép éneklés volt. Nekem nagy kedvencem volt Veca, Neki szurkoltam, és nagyon sajnáltam, amikor kiesett. Mostanában már eltűnt, de számomra a nagy kedvenc még mindig a Most múlik pontosan, és a Whitney Houston dalokat is szépen elénekelte.
köszi :)
Jajjj xD
megmondanátok mi a szám címe? kerestem már, de seholsem találtam.
Sophie Jane Darel Alicia Keys-Empire state of mind New York
Kincs
Hamis? ember neked nincs füled :D
Paszulyka1 figyelj ide... eltudnad ezt te igy enelkeni? Vagy egyaltalan tudod te mi a hamis? Talan enektanar vagy hogy itt okoskodsz?? En inkabb elbujnek a helyedbe szegyenemben! Igen is nagyon szep hangja van Vecanak! Igy tovabb Veca;)
lehet h van valamennyi hangja és nem hamis de ez a dal igy nem sokat ér
Köze nincs az eredetihez
Miről beszélsz ?
Te tudsz így énekelni?
Ja igen ma 31vagyok
Boldogat
@@greece80 köszi de rosszul fejeztem ki magam , mára már 31 vagyok ezt az idő távlatára írtam bocs és köszi azért:):)
Ferónak tisztára lilának tűnik a szeme xddd
De nem olyan rossz mint egyes embereknek, akik elmennek szerencsét próbálni az X-Faktorban.
tudnak torzítani okosokk
Elöbb hajak meg mint hogy ere a zenére lájkot nyomjak ja amúgy 94 díszlájk ciki haha
A kiejtése egyes helyeken nagyon rossz, és az intonáció is. És a szöveget is egyes helyeken elrontotta.
Az orrhangjával csináltak azóta valamit? Mert itt borzalmas...
+Szilvia Simon nemtom feltunt -e de a hanggal nemlehet csak úgí "csinalni valamit" te örülnél neki ha aztmondanak neked hogy faszhangod van mikor lesz masmilyen? .... Mellesleg meg jó így a hangja... ;)
+Szimvia Simon szerintem gyönyörű hangja van!😍😍😍
Egyetértek,szerintem is.
Szerintem neked semi zenei izlésed✌
végig untam ..de az egész nő szürke..
Ez egy 0
A mai napig hamis