Úgy 16 évvel ezelőtt szakítottam egy lánnyal és akkoriban azt kívántam bárcsak hallaná a rádióban ezt a dalt és visszatalálna hozzám.Persze soha nem játszották.Aztán múltak az évek és a lányt és a dalt is elfeledtem.Most véletlen idetévedtem és ismét decis pohárból kell innom a vodkát és rám törnek az emlékek.Most már értem miért lettem az ami ma vagyok.Köszönöm, hogy feltetted.Valóban az egyik legszebb magyar zene és szív húrjain játszik.Varázslatos mint minden zenéje!
A zene, a szöveg egyszerűen felejthetetlen, megunhatatlan. Ez a zenész csinálja már harminc-valahanyadik éve, észre kellene már vennie egy komoly döntéshozónak - aki szintén valószínűleg rajongó, és talán megteheti - hogy valamilyen komoly elismerésre javasolja ezt a végtelenül tehetséges magyar embert.
Kétségtelenül Vörös István( ex Prognózis) a legjobb magyar zenész.Ennek megfele- lően gyakorlatilag nem hallani sem rádió- ban,sem TV-ben.Minden száma igényes, zene,szöveg egyaránt.Ha tehetem,évente legalább két koncertjére elmegyek (ezen is ott voltam).Túl tehetséges, hogy a jelen- legi Magyarországon megbecsüljék.
Már csak ezért is érdemes videókat töltögetni ide, mert másoknak hatalmas örömet lehet vele szerezni.: ))) A dal tényleg csodálatos...egyszerűen megunhatatlan...a szövege pedig mindig aktuális marad, mint az összes Vörös Pisti által íródott dal.
1983.október 16-án egy jó hangulatú bulin táncoltam először erre a gyönyörű és számomra oly kedves Prognózis nótára. Felejthetetlen este, felejthetetlen zene....beleszerettünk egymásba..... 27 év után is szívbemarkoló újra meghallgatni, pedig már vagy 100000-szer meghallgattam, amitől már el is kopott a kislemezem.....Köszönöm Pisti, hogy megírtad Magyarország leggyönyörűbb számat és neked is köszönöm, hogy feltetted így "egyszál "gitárral ezt a koncertfelvételt, mert így a legszebb ugye???
Sziasztok! "És ha egyszer az álom véget ér, emlékeinkről senki nem beszél, elmúló nyár van egyedül megyek, körülöttem fáradt elhamvadt szívek"- Akik átlagemberek, azokra csak a közeli hozzátartozók fognak visszaemlékezni, ha az életük véget ér. Én is egyedül megyek az úton, még nem találtam rá a páromra. De természetesen a mögöttem álló szüleimnek sokat köszönhetek. Mély mondanivalója van ennek a gyönyörű számnak!
Még ma is fizikai fájdalmat érzek, ha Pistit hallgatok. Régi szép idők, de jó is volt!! Minden egyes koncerten ott voltunk közel 3 évig-. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen érzés is van! De biza, van....
Azt már le sem merem írni hogy jómagam mit hallottam tőle 1980-Baján, mert nem hinné el senki, egy olyan számot ami később egyik nagyon befutott slágere lett Pistinek ! Ő még mindig a legjobb !
1985-199O eletem legjobb idöszakai,evei.Egeszsegügyi suliba jartunk,es akkor hallottuk eloszor ezt a szamot.Mondhatom mindenki szerelmes volt valakibe,es ez a szam oriasian beleillett a kepbe.Minden nap hallgattuk,es ma is mikor ezt halgatom 25 ev utan ,a mult idok jutnakeszembe.
Vörös Pisti a legnagyobbak egyike...rendkívül összetett és sokoldalú művész- zenész...a világ bármely pontján hatalmas karriert futott volna be...és nagyon jó a humora is.
" Elfeledtél mindent, nem gondolsz reám; De a végtelenbe hulló éjszakák Kísérik léptem, most nékik mondom el, Még akkor is, ha senki nem felel. 2. Oly nagy az idő, s az élet semmi más, Csak könnyeinkkel írott vallomás; És majd ha egyszer az álom véget ér, Emlékeinkről senki nem beszél...."
Én csak egyszerűen hallgatom, őt. Milyen okból, miért találtam rá, talán nem is érdekes. Csak annyi, hogy minden szava jelentéssel bír. Ebben a hideg télben. Köszönöm
Egyetértek veled, a leggyönyörűbb szám a " világon ".........csak azt nem tudom, hogy te 15 évesen honnan a csodából ismered a Vörös Pistit és a gyönyörű számait, amit felraktál? Azt is megmondhatnád, hogy honnét vetted ezeket a jó minőségű, klassz koncertfelvételeket?
A férjem már három éve örökre elaludt..., de előtte sokat hallottam a Vörös Istvánról, hiszen katonatársak voltak.... Most így, már mást jelentenek a dalok a számomra...az István még nem is tudja...
Időnként meg kell hallgatnom,hogy rádöbbenjek,még mindig ugyanazt érzem,mint mikor először hallottam.Jó érzés,hogy legalább a lelkem nem öregszik.
Úgy 16 évvel ezelőtt szakítottam egy lánnyal és akkoriban azt kívántam bárcsak hallaná a rádióban ezt a dalt és visszatalálna hozzám.Persze soha nem játszották.Aztán múltak az évek és a lányt és a dalt is elfeledtem.Most véletlen idetévedtem és ismét decis pohárból kell innom a vodkát és rám törnek az emlékek.Most már értem miért lettem az ami ma vagyok.Köszönöm, hogy feltetted.Valóban az egyik legszebb magyar zene és szív húrjain játszik.Varázslatos mint minden zenéje!
Ez a dal megelőzte a korát. Csodálatos!
A zene, a szöveg egyszerűen felejthetetlen, megunhatatlan. Ez a zenész csinálja már harminc-valahanyadik éve, észre kellene már vennie egy komoly döntéshozónak - aki szintén valószínűleg rajongó, és talán megteheti - hogy valamilyen komoly elismerésre javasolja ezt a végtelenül tehetséges magyar embert.
18 évesen sokat jelentett nekem ez a dal.Eltelt 28 év és még most is öröm, hogy hallhatom.
Kétségtelenül Vörös István( ex Prognózis)
a legjobb magyar zenész.Ennek megfele-
lően gyakorlatilag nem hallani sem rádió-
ban,sem TV-ben.Minden száma igényes,
zene,szöveg egyaránt.Ha tehetem,évente
legalább két koncertjére elmegyek (ezen
is ott voltam).Túl tehetséges, hogy a jelen-
legi Magyarországon megbecsüljék.
Kár, hogy nem halljuk többet a médiában. Nem ez az egyetlen gyönyörűséges száma.:)
Örökbecsű , keserédes , kedves melankolikus dal. Nagyon szeretem❤
Már csak ezért is érdemes videókat töltögetni ide, mert másoknak hatalmas örömet lehet vele szerezni.: )))
A dal tényleg csodálatos...egyszerűen megunhatatlan...a szövege pedig mindig aktuális marad, mint az összes Vörös Pisti által íródott dal.
Örökké imádni fogom ezt a számot, valami gyönyör és egyben keserűség van benne!!! Nagyon szeretem!!! Szép!!!!
Isten Király vagy Vörös Pista!!!!Megunhatatlan,tízszer,százszor,örökkön-örökké!!!
Örökké!!!
Gyönyörú !Fiatalságom ................
Szeged, Tiszapart, szerelem. Szabadság!!!!!!!!!!!
... Óriási zene és magával ragadó élő előadás. Gyönyörű.
Remek, ISTENI ZENE és SZÖVEG!!!Nagyszerű hangod van Vörös Pisti+++!
Nyári éjszakák , júliusi reggelek, sokszor találtatok úttalan utakon bolyongani engemet! Valaha volt szép idők!
Egyszerűen gyönyörű😊
1983.október 16-án egy jó hangulatú bulin táncoltam először erre a gyönyörű és számomra oly kedves Prognózis nótára. Felejthetetlen este, felejthetetlen zene....beleszerettünk egymásba..... 27 év után is szívbemarkoló újra meghallgatni, pedig már vagy 100000-szer meghallgattam, amitől már el is kopott a kislemezem.....Köszönöm Pisti, hogy megírtad Magyarország leggyönyörűbb számat és neked is köszönöm, hogy feltetted így "egyszál "gitárral ezt a koncertfelvételt, mert így a legszebb ugye???
Sziasztok! "És ha egyszer az álom véget ér, emlékeinkről senki nem beszél, elmúló nyár van egyedül megyek, körülöttem fáradt elhamvadt szívek"- Akik átlagemberek, azokra csak a közeli hozzátartozók fognak visszaemlékezni, ha az életük véget ér.
Én is egyedül megyek az úton, még nem találtam rá a páromra. De természetesen a mögöttem álló szüleimnek sokat köszönhetek. Mély mondanivalója van ennek a gyönyörű számnak!
Elhangolt szívek...
Awesome. Music transcends all languages. From the heart...beautiful! Thank you. This was amazing. Thank you so much.
Még ma is fizikai fájdalmat érzek, ha Pistit hallgatok. Régi szép idők, de jó is volt!! Minden egyes koncerten ott voltunk közel 3 évig-. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen érzés is van!
De biza, van....
Borzalom, de már megint sírok...annyira jó...
Egyszer"világgá mentem" és az egyetlen dolog amit magammal vittem a Progi kazettám volt ( a legnagyobb kincsem).
Csodás emlékeket idéz ❤
A zene és a szoveg is csodálatos és tiszta!
Azt már le sem merem írni hogy jómagam mit hallottam tőle 1980-Baján, mert nem hinné el senki, egy olyan számot ami később egyik nagyon befutott slágere lett Pistinek ! Ő még mindig a legjobb !
Ez a különleges hang csak neki van köszönöm nagyon szép 🤗 emlékek kötnek az együtteshez 🥰
Gyönyörű szám .
Nekem is megunhatatlan kedvencem! :)))
Csodálatos! :)))
Remek zene, visszatérnek a régi emlékek! köszönöm. :)
1985-199O eletem legjobb idöszakai,evei.Egeszsegügyi suliba jartunk,es akkor hallottuk eloszor ezt a szamot.Mondhatom mindenki szerelmes volt valakibe,es ez a szam oriasian beleillett a kepbe.Minden nap hallgattuk,es ma is mikor ezt halgatom 25 ev utan ,a mult idok jutnakeszembe.
A legnyönyörűbb szám a VILÁGON!!!!!!!!!!!!!!!!!4
Ez így igaz, a leggyönyörűbb :)
Vörös Pisti a legnagyobbak egyike...rendkívül összetett és sokoldalú művész- zenész...a világ bármely pontján hatalmas karriert futott volna be...és nagyon jó a humora is.
Egyszerűen "csak" GYÖNYÖRŰ!
" Elfeledtél mindent, nem gondolsz reám;
De a végtelenbe hulló éjszakák
Kísérik léptem, most nékik mondom el,
Még akkor is, ha senki nem felel.
2. Oly nagy az idő, s az élet semmi más,
Csak könnyeinkkel írott vallomás;
És majd ha egyszer az álom véget ér,
Emlékeinkről senki nem beszél...."
Imádom ezt a számot
Kamaszkorom egyik legszebb dala!
Imádom!!!
Szívembe út nagyon szép szám gratulálok ilyet senki nem tud
67Bernadett - ugyanez a megjegyzésem- 67Ibi - és még mindig megdobogtatja a szívem ez a nóta!
.....gyönyörüséges üzenet....!!!
Ez is örök kedvenc! :)
IMÁDNIVALO ÉS IGAZSÁGOT MONDO!!
Võrõs István õrõk
szuper
Tudom...nagyon, más az élet, s más egy dal. DE valahol találkoznak, s akkor bánat, a szerencsésnek öröm jár!
Köszönöm!
Mary
* Egy igazi lírai gyöngyszeme a magyar Rockzenének ez a dal....!!! Időtlen kincs....!!! *****
Öröm könnyek ezek mert ott lehettem a koncerten.
Egyszerűen remek!
Csodás !!!!
I❤️ PROGNÓZIS!!!
Én csak egyszerűen hallgatom, őt. Milyen okból, miért találtam rá, talán nem is érdekes. Csak annyi, hogy minden szava jelentéssel bír. Ebben a hideg télben. Köszönöm
@editkatibrigi99 Szerintem nem is létezik ennél szebb dal........száz éve imádom és örökké hallgatom.
Még mindig szívesen hallgatom.
Nagyon tök sirály tuti, marrha jó zene, kiráz a hideg ha hallom
Ez tényleg gyönyörű :-)
Ezt a számot ma is könnyes szemmel hallgatom....szerintem ez ma is nagyon idevaló....
Gyonyoru szam. Imadom
Nem is tudok mást írni klasszis zene
Fájdalmasan szép. Köszi, hogy feltetted.
gyönyörűséges
Csak ennyi marad a sok mondanivalómból : hálásan köszönöm Pisti!
Ritka szép dal!!!
Me gusta esta musica
Nekem is nagyon tetszik és mindíg élvezem a dalt!
Imádom ! :)
Alig létezhet gyönyörűbb ennél..
Csodalatos szam
Köszi a videót!
Annyira szeretnék egy koncertjükre elmenni de sajnos messze vannak imádom őket 🤗💔🍀❤️
Szeretem !
Gyönyörűség!
LOVE!! :)
es egyebbkent a prognozis minden notaja szuper-mondanivalojaban..nagyszeru...
Nagyon szép !! :)
Szép emlékű dal ez...:)
szeretem :)
Ez így van!!! :)
Ami jó az örök.
nyári éjszakák... voltak, lesznek, örök az érzés, örök a dal,....
Betta
mennyi szép emlék.
Zoltán Erikának írta anno...mivel ők akkor együtt jártak,és amikor vége lett...
: ))) Ez szép volt...: )
👍
GYÖNYÖRŰ
De sokat zokogtam erre a számra. :( Gyönyörű még ma is...
Nagyon jó dal
Jó lenne tudni a tab-ját hogyan kell bontani
Ez a dal így egyszálgitárosan eljátszva szebb, mint a stúdióváltozat. Itt szebben is énekli Vörös.
Nincs mit! Nekem is az egyik kedvencem.: )))
Egyetértek veled, a leggyönyörűbb szám a " világon ".........csak azt nem tudom, hogy te 15 évesen honnan a csodából ismered a Vörös Pistit és a gyönyörű számait, amit felraktál? Azt is megmondhatnád, hogy honnét vetted ezeket a jó minőségű, klassz koncertfelvételeket?
Legjobb! :D
A gépies világból azonnal vissza repít az érzelmek közé.
nos celebek tudtok így zenélni ?ha nem mit kerestek ott ?hallgassátok meg ezt a zenét és sírjatok.
Ezzel én is így vagyok!: ) 15 évesen; )
JÓ!!!!!!!
A tini korszakomat hozza vissza............
Az egyik legszebb szám... :))))
A férjem már három éve örökre elaludt..., de előtte sokat hallottam a Vörös Istvánról, hiszen katonatársak voltak.... Most így, már mást jelentenek a dalok a számomra...az István még nem is tudja...
Elmúló nyár van egyedül megyek .........
@katnazsu Igen..az az átkozottul fájdalmas érzelem. Elmúlt. Rég volt.
@jgaabor Köszi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Mit vadásztam ezekre az akkordokra!
Most olvastam, hogy ezt a dalát Zoltán Erika ihlette.
(rövid ideig jártak egymással😊)
Nagyon szép