@@attilameszaros2290 Ez nagy szegyen MO-nak. Minimum tartózkodni kellett volna. En sem támogatom a muzulmán bevándorlást Európába de a palesztinoknak ugyanolyan joguk van az országukhoz mint a Székelyeknek (minimum) az autonómiához.
@@user-sx9qy8fq1z „A palesztin nép nem létezik. A palesztin állam megalakítása csak eszköz az arab egységért és az Izrael Állam elleni harcunk folytatására. Valójában ma nincs különbség jordániaiak, palesztinaiak, szíriaiak és libanoniak között. Csak politikai és taktikai okokból beszélünk ma a palesztin nép létezéséről, mivel arab nemzeti érdekek követelik meg, hogy egy különálló palesztin nép létezését tételezzük a cionizmussal szemben. Jordánia, amely szuverén állam kijelölt határokkal, taktikai okokból nem követelheti Haifát és Jaffát, én viszont palesztinként kétségtelenül követelhetem Haifát, Jaffát, Beér Sevát és Jeruzsálemet is. Azonban abban a pillanatban, hogy visszaszereztük egész Palesztinát, nem fogunk még egy percet sem várni, hogy Palesztinát Jordániával egyesítsük.” - Zahir Muhszein, a PFSZ katonai osztályának vezetője 1977-es nyilatkozata. Se palesztinokról nincs szó se kétállamiságról. Vagy is már van egy államuk Jordánia amit ki akarnak terjeszteni a Földközi tengerig.
Ez nem igaz. Izraelben elég fejlett a mezőgazdaság és az olajon kívül van gyémánt meg más dolgok is. A kínaiak is képesek már rizst termelni a sivatagban. Az arabok is tudják hogy kell sótalanítani a tengervizet.
Csak egy észrevétel ... a wikin azt olvasni: "A zsidó név végső soron a héber Júda vagy Jehuda törzsnévre vezethető vissza ( lásd: Júda ). A népnév héber megfelelője a jehudi, יהודי". Viszont 1524-ig nem létezett "J" betű, azt Rómában találta fel egy Gian Giorgio Trissino nevű olasz nyelvész. A Chicago Jewish News azt írja erről: "A héberben nem volt 'J' abetű, tehát nem. A héber szöveg egy 'Y' betűt tartalmaz." ... Szóval ezek szerint akkor inkább héberek? Vagyis, ha nem 499 évesek valójában. A wiki azt írja: "Nyelvként a héber a kánaáni nyelv számos dialektusának egyikére utal. A héber ( Izrael ) és a moábita ( Jordán ) nyelvet nevezhetjük dél-kánaánita dialektusnak. A héber ma az egyetlen még élő kánaánita nyelv." Akkor kánaániták ezek szerint? Ők viszont időszámításunk elött 4500-ban érkeztek arra a területre, nem pedig csak időszámításunk elött 1200-ban. A wiki azt írja: "A jiddis volt az a nyelv, amelyet a legtöbb zsidó beszélt az 1850-es években ... zsidók körében ma leggyakrabban beszélt nyelv az angol. Akkor biztos jiddisek? A wiki azt írja erről: "A jiddisül beszélő kelet-európai zsidók nagyrészt az askenázi zsidók leszármazottai ... Az askenázokat először a Szkíta kultúrával hozták kapcsolatba". Akkor viszont biztos Szkíták? A wiki azt írja: "A középkori krónikák a székelyeket Hunokhoz kapcsolták, azt is állítva, hogy mind a magyarok, mind a hunok ( Székely-Magyarok ) a Szkíták leszármazottai".
@@peterujfalussy1323 Izraelben nincs gyémánt csak csiszolja es értékesíti a De Boer vállalaton keresztül az importalt "nyers" gyémántot. India kezdi átvenni a csiszolást es a műgyemant is sokkal olcsóbb. + a fiataloknak nincs pénzük es inklinációuk venni. Tehát a gyémánt üzlet nagy bajban van kivéve a ritka, színes, nagy es hibátlan osztályba tartozó darabokat.
Az pedig bizony azt jelenti hogy el kell vallnunk a cionista nato amerikatol izraelel együtt, ugyanugy mint az oroszok kinaiak skotok irek uj zelandiak meg kb 100 masik orszag. Eleg volt ebböl a satanista rendszerböl. Tönkre mennek nemsokara. Süllyed a titanik
Maradjon minden nemzet a saját hazájában! Nem kellenek más nemzetiségü emberek nem hogy Magyarországra sehova. Mindenki éljen a hazájában és ott boldogúljon!!!!!
Mit várhatunk, egy sivatag birtoklásáért ilyen öldöklés folyik. A mi földünk hamarosan felértékelődik, az édesvízkészlet a megfelelő éghajlat és a termőföld miatt. A sivatag csak addig érdekes, amíg van benne olaj. Ahogy elfogy, nem fog kelleni senkinek. Viharos jövő elé nézünk.
Ez a 2 nép ezt pont leszarja, vallási fanatikusok, őket tényleg a földjük érdekli, dehát nem is lehet mást várni olyanoktól akik egy falat puszilgatnak...
Azt kellene megérteni , hogy nem fejlődött az ember a technika igen de az ember nem! Senkinek sincsen joga elvenni a másik életét! Kik vagyunk mi? Teremtmények!
Akkor most ki kezdte az ártatlan emberek öldöklését ,, és valóban most is ezt teszik ? nem értem ,miért kell ártatlan embereket ölni ,, nem lenne jobb a béke , de miért is kell ölni ,mi öröm van abba ,hogy tisztességes élő ember életét elvenni ,, borzasztó rossz világ ,, vagy talán jobb lesz ? vagy talán rosszabb mint most , mi lesz ezzel a sárgolyóval !
@@b.sz.965Ez nem gondolkodás kérdése,hanem józan ész.Mi közünk van nekünk ahhoz a 2 országhoz?Mint kívül állok,max véleményt alkothatunk,ki ki kinek ad igazad az már más kérdés.
Senki oldalára nem kell állni!Ehhez a konfliktushoz semmilyen formában nincs közünk! Maximum véleményt alkotni lehet egyénileg,de semmi több.Országos szinten,semlegesnek kell maradni!
Ahol gyerekeket kötöznek össze az anyjukkal, és úgy gyújtják fel őket, kislányokat erőszakolnak úgy, hogy a méhük leszakad, nőket vagdosnak és csomagolnak "szemeteszsákba", ahol naponta ötször visítja a müezzin, h. TANÚSÍTJA, h. Nincsallah a legnagyobb, és TANÚSÍTJA, h. Noha Met az egyetlen hiteles prófétája, ahol VALLÁSI PARANCS adta lehetőség MINDEN NEM-MUZSZLIMOT megölni vagy legalább ALÁVETNI, BÁRMILYEN NŐT megerőszakolni - négyet jobbkézről, a többit balkézről! - AZT AZ "ÁLLAMOT" - ún. kalifátust - EL KELL PUSZTÍTANI. A fogatlan anyádat, MEGMONDTA a palesztin főfaz, h. Izrael után az áruló keresztények következnek. Nyilván ő mondja meg, ki a keresztény, és ki az áruló!! Azt pedig hárman mondjuk, ÉN, Kül-Földi László és Repedt MASsnis Kardigán, hogy NINCCS mérsékelt meg radikális iszlám - AZ ISZLÁM AZ ISZLÁM! Nem kell szeretni se a zsidókat, se a ruszkikat. Az igazságot kell szeretni, és az most az ő oldalukon áll.
@@miklosmiklos5941 Ki akar ide jönni?😅Ne viccelj már,aki teheti megy nyugatabbra.Az onnan menekülők is,inkább mennek Németországban vagy bármely nyugati országokban.
Pártatlannak igen. De csak addig amíg nem akarják ránk kényszeríteni őket.. Egyik oldalt sem. Miért van Magyarországon Izrael és Svájc meccs? Pont most?? Kivetítőn miket lehetett látni?? Mi miért állunk Izrael mellett?? Hogy merészelik ezt??
2001.09.11 Szerintem mindenki tudja mi történt.. Mikor legjobb, legfejlettebb hadi technika, technológia segítségével nem vesznek észre 2 hatalmas vasmadarat..Amikor sok befolyásos ember épp akkor nem ment be dolgozni, illetve az utána történt irányított robbantások.. Az a sok kamera...és a következmények.. Sztem ebben az esetben ugyanaz a jelszó... "Szervezzünk egy terrortámadást hogy legyen okunk megvalósítani a terveinket!"
Ricsibácsi! Lehet, hogy én túl fiatal vagyok az ilyen bölcseletekhez, ezért kérem a segítségét, hogy én is megtudjam, mi történt. Ki nem vett észre 2 hatalmas vasmadarat? A sok befolyásos ember aki épp akkor nem ment dolgozni, ők mit tudnak/tudtak befolyásolni? És mi van/volt azokkal az emberekkel akik szintén sokan voltak és nem mentek dolgozni, viszont nem befolyásosak?
Szerintem nagyon kevesen tudják, hogy *nem történt semmi* ; - - - épp ahogy bizonyos conspiracy elemek (vagy "panelek") néhány évvel 2001 után "new Hiroshima"-nak nevezték a szept. 11-i "eseményeket"..... Ez a megfelelés ezzel az új itemmel. Ki tudja, talán sokan ott vannak a mostani propaganda vezérlő panelben, akik 2001-ben is ott voltak... "Megvalósítani terveinket": "bemenni Irakba az olajért" : hány tonna Holywood filmre volt és van szükség arra, hogy ezt a mesét fenntartsák? Gondolom már készülnek az alagut filmek a speciális különítményekről.
És kié most jelenleg magyarország? Kik érzik nálunk magukat a legnagyobb biztonságban? Kiknek van "speciális" kapcsolata magyarországgal? Mi is megszállt ország vagyunk sajnos. Paraziták telepedtek ránk! Meglátszik az átlag magyar lakosság életszinvonalán is ez....
Magyarország (és nagybetűvel, ha kérni szabad!) a magyaroké, az hogy többen el akarják tőlünk venni ez nem egy újkeletű dolog, hanem tény. De nem fog sikerülni! Ahol egy ilyen politikus van, mint Toroczkai László, ott ez nem történhet meg, remélhetőleg magasan megnyeri a választást 2026-ban. Csak addig is túl kell valahogy élni! Össze kell fogni minden magyar embernek, aki itt akar élni a hazájában!
Ilyen színvonalúnak kellene lennie minden politikusnak! Ez egy szuper tájékoztatás volt, amit megszoktam Toroczkai Lászltól, aki mindennek utána jár, nem a levegőbe beszél! Mivel én nem nézegetek más oldalakat, csak a y..-ot, ezért az kérdőívet sem láttam, de egyértelmű az álllásfoglalásom az első pillanattól kezdve, nem állunk egyik oldalra sem, ez nem a mi háborúnk, mint ahogy az ukrán-orosz sem. A háború végkimenetelének veszélyei viszont minket is érinteni fognak, bármelyik is "győz", mert mindegyik Európába akar majd jönni, a mi kicsi hazánkba is, ami ugyis tele van már mindenféle egyéb nemzetiségű emberrel. A magyaroknak lassan nem marad már hely, élettér a saját hazájukban. Ezen kívűl, sosem fogják abba hagyni egymással a harcászatot, ami már régóta fennáll köztük, de ezt ne itt Európában tegyék, hanem a saját területükön, ahogy eddig is. Hajrá MHM, gratulálok Toroczkai Lászlónak a mindent felfedő, objektív valóságot bemutató videóhoz!
A videó legelejéhez: az aranybánya kapcsán természetvédelmi szakértőkkel is, ne csak mérnök és gazdasági szakemberekkel történjen a diskuráció! Milyen hatása lez a földalatti kitermelésnek a Börzsöny vizére? Ne tegyük tönkre a természeti kincsünket (mondom ezt laikusként, ha egy szakember elmondja hogy aggodalomra semmi ok annak nagyon örülnék-bár elképzelni nem tudom hogy a bányászatnak 0 hatása lenne a környezetre)
álljunk ide vagy oda? Mi csak egy jelentéktelen kis 10 milliós ország vagyunk . Ez világviszonylatban mindössze egy nagyvárosnyi embert jelent Foglakozzunk magunkkal,van éppen elég baj itthon is.
Egyetertek veled de szakralis' mint olyan, mar reg elszallt. Atalakitottak mar magyarorszagot bar meg ez is folyamatban van es nem elonyunkre..nezd meg mit csinalnak az orszaggal, velunk.🙁
Mielőtt még megtekinteném a videót...mi lenne ha az európai emberek újra önmagukat képviselnék? Mint a 20. század elején amikor a világ 85% felett rendelkeztünk. De már mindegy is, a demográfiai csőd olyan hatalmas, hogy semmi esélyünk.
Amiért szavazni is jó. A legtöbb ilyen globális kérdésben nem kell tényleges többség, a jellemzően a hangosabb oldal nyer. Aki nem foglal állást az azt mondja, hogy a hangosabbal ért egyet. Magyarul, ha az okosabbak tartózkodnak a butábbak meg nem, akkor esélyes, hogy butább lesz a döntés, mintha nem lehetett volna tartózkodni.
Hat azert ez durvan tulzast, a palesztinok fogadtak be öket, es kaptak cserebe egy trianont szerencsetlenek, meszarlassal, elnyomassal, es most pedig egy genocidal együtt. Ugyanazt csinaljak a zsidok, mint a bibliaban velük . (Farao, Perzsia) felfoghatatlan hogy pont ök akik ugye annyit szenvedtek, ilyen szintüen vert ojtanak. Es ne gondoljuk mi hogy ez csak a muszlimok ellen iranyul. Ezeknek a cionistanak minden goj egy kalap szar
@@gaborbaki6983 Osztom a meglátást! Jelen pillanatban itt Miskolc környékén tapasztalom, hogy jól működő, nagyon lassú és tudatos politikával, -törvényeken felülálló- népes csoporttal teszik értéktelenné a gyönyörű vidéket. Ha lenne kézzel fogható felesleges aranyam, fogadni mernék, hogy még az én életemben, 20-30-40 év múlva majd jönnek 'ámerikai üzletemberek' akik falvakat fognak potom összegért felvásárolni, majd építeni újjá a saját kultúrájuknak megfelelően. Kétségünk ne legyen, az átmeneti lakók már kesztyús kézzel ki lesznek innen takarítva. Szóval, ha kibírom itt a torzításig hangosított 'ütemes dallamot' minden hétvégén még jópár évig, lassan elkezdhetek tanulhatok egy új nyelvet is.
Köszönöm ezt a videót! Nagyon jó hogy magyar nyelven is végre készült egy objektív videó, hiánypótló! Ha ez a konfliktus végre tényleges békével, kétállami egyezménnyel lezárulna, az az egész világnak jót tenne
A muszlim terroristáknak miért lenne bárhol államuk? NEGYVENHÉT helyen már van, A SZENTFÖLDÖN miért lenne még egy, te nyomorult? ŐK SEM akarnak kétállamot. EGYETLEN KALIFÁTUST akarnak, de azt az egész világon.
A "vétkesek közt cinkos, aki néma" azt jelenti, hogy ha valaki nem szólal fel a többiek bűne ellen, akkor ő is bűnössé válik hallgatásával megakadályozza, hogy a bűn kitudódjon, és fellépjenek ellene az illetékesek.
Nem, ez azt jelentim hogy a költészetből a propagandában (illetőleg a propagandából a költésztbe - ?) csak egy piciny lépés. Mert ez nem egy szállóige vagy bölcsesség vagy ilyesmi, - a propaganda tette azzá. Az, hogy ennek az értelmét meg kell magyarázni, már magáért beszél. A próféta mondja (az ő Istenének) ezt a mondatot, - nos, vajon milyen isten az, akihez a politikus-propagandista ilyenkor szól a nagy nyilvánosság előtt?
A semlegességbe nem fér bele sem a két állam támogatása, sem támadása. Nekünk *teljesen* semlegesnek kell maradnunk ebben az idegen konfliktusban. Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, azt szabadon tárgyalhatja, de hivatalos magyar álláspont csak szűkszavú semlegesség lehet. Ez a mi érdekünk.
Hát hogyha szerinted ez az érdekünk akkor sajnos vak vagy. Nekünk van egy közös ellenségünk a zsidóság, aki gyűlöl mindenkit aki nem zsidó és elakar pusztítani minket fehéreket és gyönyörű Európánkat. Nekünk az érdekünk a túlélés, tehát harcolnunk kell. A palesztínok Trianonja zajlik és az ellenségem ellensége a barátom. Ezt kéne észrevenni hogy minden rossz mögött a zsidó áll.
ugyan miért? zsidrákok háborúznak megint, aminek palesztin menekülés lesz az eredménye; ha az arabok összefognak akkor meg zsidrák menekülés; szóval a mi érdekünk a béke
@@editkiss5127 Nem, nem írom hiába, hogy a hivatalos magyar álláspont elméletben és gyakorlatban is csak a tartózkodó semlegesség lehet. Ez az eszmecsere helye, fórum, ahol magyar a magyarral megvitathattja a számunkra legjobb, leghelyesebb álláspontot. A MiHazánk rögtönzött felmérése ráébresztette a fityeszt arra, hogy a magyarok finoman szólva nem értékelik, hogy választott kormányunk Izrael érdekeit szolgálja. A megkérdezettek 80%-a semlegességet követel a kormánytól? Hát mégis szorult értelem belénk! Hamarjában még nemzeti konzultációt is rittyent a végét érző kormány. Hogy lenne hiábavaló ezt a vasat ütni? Hangoskodnunk kell, *de nem egyik, vagy másik idegen nép mellett, hanem a magyar semlegesség mellett. Nem szabad engednünk, hogy idegen érdekek védelmében megosszanak minket.* Ez a közel-keleti konfliktus nem a mi terhünk, hát ne is vegyük magunkra. Helyette számon kell kérni a kormányt a közösségi médiában és Parlamentben egyaránt, amiért idegen érdekeket képvisel. A hazaáruló baloldalról elmondott összes vád igaz Orbán Viktorra és kormányára. Most kell saját fegyverével megsemmisíteni a kormányt és az összes élősködő politikust, oldalra való tekintet nélkül. Elő az összes régi Bajeres, Bencsikes, Lovas Istvános szófordulattal és kritikával. Arra még a Fidesz támogatói sem lehetnek immunisak. A szavazatvesztésre pedig a kormány nem rezisztens.
Lassan egyxébként meg mi leszünk az új palesztinok...ez is másik kérdés....holott Aranybullát is idéznék zsidó itt semmilyen fontosabb tisztséget nem tölthet be...aztán csókolom...
Ezzel a kétállami megoldással csak az a baj, hogy kizárja a békét. Vagy a füstösöknek vagy a kilincsorrúaknak kell onnan eltűnni. Hogy élve vagy holtan, az a végeredmény szempontjából lényegtelen
Lehet Bekesegben élni , két országnak , Palesztina -Palesztinoké. Izrael az Izraelitake. Senki Földje - Fontos szerepet tolt be!!!!! Senki Foldjehez. SENKI NE NYÚLJON !! a következményei súlyosak , ha ezt megszegi valaki, ne csak a haszon , hogy mit von maga után a rossz felelőtlen döntés .
😅😅😅 Tök mindegy, bár a jelenlegi állás szerint mindkét fél elég szép csökkenés elé néz. A lényeg, hogy bennü ket, gójojat, a könyv népét hagyjanak ki a szórából. Főleg , maradjanak a Közel- Keleten és ott boldogítsák egymást.
Tisztelt Toroczkai László! Lehetne egy olyan kérdésem, hogy reagáljon Pottyondi videójára? Szerintem nagyon sokat csúsztat az önök pártja ellen. Hajrá MHM
Én is néztem egy két részt úgy másfél éve és egyszerüen nem értettem miért kellett elkezdeni ócsarolni az MH t azota ra se néztem amúgy is kicsit eröltetett.
Az "inside job" fogalma is "inside job" kreálmány. Semmilyen "munka" nem volt, sem akkor sem most. Minden ízében és részletében csalás, - a teljes kontrol felette csak így lehetséges. Aki a conspiracy táborhoz csatlakozik, bármelyik szinten teszi is ezt, csak a propagandát izmosítja.
A magyar oldal a helyes döntés. Usa taktika oszd meg és uralkodj. Két nép harcra kényszerítése majd a káosz után mehet az ásványi kincsek stb kitermelese stb. Kész aranybanya csak előbb kell egy kis háború és terep rendezés.
Béke? Micsoda naivitás. Aki szerint a béketárgyalás a megoldás az nem kicsit ferdít. Én nem látom egyébként azt a fene nagy semlegességet ebben a videóban sem. Szerintem elég kokrétan oldalt választott a MH.
Azt a BÁNYÁT BÉKÉN KELL HAGYNI, A LEGJOBB HELYEN van ott a mélyben! Eddig is el volt, miért kéne kibányászni? Van az államadóságra pénz, a cionéktól kell behajtani a lopott pénzeket, Bencze Izabella elmondja hol a pénzünk! th-cam.com/video/NvDTmJB8Yeg/w-d-xo.html
A probléma, hogy Európában már jelenleg is Mo-n van a legnagyobb zsidó diaszpóra. Ezért roppant veszélyes lehet ránk a migráns iszlamisták esetleges támadása. Ezért is nagy hiba volt a kromány részéről Izrael pártjára állni. Ezek persze egyből eltűznének innen, ha helyzet lenne.
Hagyjuk már ezt a “történelmileg joga van hozzá” dumát. Több ezer évvel ezelőtti múltra utalnak vissza. Ha erre lehet hivatkozni, akkor a magyarok takarodjanak ki az országból, s adják vissza ezt a területet a korábbi népeknek, mert ők is csak bevándorlók.
Nagyszerű videó lett, jó meglátásokkal. Viszont mint határon túli magyar én kénytelen vagyok a Palesztinokat támogatni, szerintem érthetően. A zsidó államot pedig Bibliai értelemben sem szabad elismerni, hisz Herzl Theodor amikor találkozott, X Piussal a pápának egyertelmű válasza volt:Fogadjátok el Jézust és áldást kaptok az államotokra, nos a zsidók ezt nem tették meg a Talmud végett pedig jó kérdés, hogy valójában mennyire is állnak ők Isten szolgálatában.
Ez a videó úgy kellett, mint egy falat kenyér.👍Én személy szerint ragaszkodom a bibliai alapokhoz, és semmiképp sem tudnám elvitatni a zsidóság ősi jogát a Szentföldhöz. Sőt... Viszont a Biblia azt is tanítja, hogy amikor Mózes visszavezette a zsidóságot Gósen földjéről a mai Izrael területére ott éltek más, részben a zsidósággal rokon népek, edomiták( Ézsau leszármazottai), moabiták( Ábrahám testverének Lótnak a leszármazottai) és filiszteusok ( a mai "palesztinságba" beolvadt görögök) is. Majd az assziriai megszállás népességcseréje miatt létrejött samáriai lakosság és a babiloni fogságból visszatért szintén erősen kevert etnikumu, de vallásában zsidó népesség tovább szinesíti a képet. Ezen az alapon pedig a nem zsidók (?) élettere sem vitatható a mai Izrael állam területén. Hozzateszem, hogy a mai zsidók a un. palesztinoknál 40%- os zsidó genetikai azonosságot mérnek.(!) Sok biblia- tudós pedig egyenesen Ézsau leszármazottainak tekinti őket. Utóbbi pedig Izrael, azaz Jákob édestestvére.(!) Tény az is, higy a mai Izraelt szekuláris, ateista és erős kommunista beállítottságú zsidók hozták létre. Elvrokonaik a Maországon élő ballibsik ( sokan etnikailag is zsidók), akik a bevándoroltatás legordasabb képviselőik. Tény az is, hogy sem Izrael sem a hazai zsidóság semmilyen formában nem támogatja hazánkat a főleg muszlim bevándorlás elleni küzdelemben. A hazai vallásos zsidóság még úgy ahogy támogatja a magyar konzervatizmust [ Köves Slomó, Megyeri Jonatán, stb.]de a neológ vagy reform zsidók illetve a teljesen szekularizált, magukat immáron magyarnak is vallók [ Bródi János, Bolgár György, Fiala János, Magyar György, Vitrai Tamás, Kepes András, stb.] hánynak tőlünk, paraszt gójoktól, magukat a felvilágosult, mindig is polgári, de már szégyellt zsidó ősök leszármazottainak tartva. Mivel mi gójok( puszta létünkkel) állandóan emlékeztetjük őket zsidó mivoltukra, ezért vagyunk mi magyarok antiszemiták.[ Ezt a bélyeget éppen ezért soha nem tudjuk levetközni, és nem is érdemes semmilyen "cukisággal" próbálkozni.!!!! ] A zsidókkal egyébként rokon arab tipusú, de muszlim népek már nem tudnak bennünket ilyen arab ellenességgel csőbe húzni, ezért marad a vallási különbség. Ne higyjük, hogy egyetlen muszlim is asszimilálódik, a saria ezt halállal bünteti. De ha a zsidókat és unokatestvéreiket, az arabokat megnézzük, ugyanannak a mentalitásnak, gondolkodásmódnak a variánsait láthatjuk bennük. Ezért kell kiállni a mellett, hogy a Közel- Kelet népei kerüljék el országunkat.Éljenek ott, ahová valók. Se zsidót, se arabot!
Ez majdnem tökéletes leirás - azért nem tökéletes mert bizony angol nyelvű csatornákon sokkal árnyaltabb képeket lehet látni a helyzettel kapcsolatban . Elsősorban a cionizmus mint alapfogalom hiányzik a képből . Másik hiányosság az ortodox zsidóság ( nyugaton létezik ) kiállásáról Mo- on szó sem esik !- mindenki csőcselék aki a magyar média ( kormány ) szerint nem velük ért egyet - pedig százezres tüntetést nem csak csőcselék hoz össze - amiről Mo- on szó se esik !
Én így látom!- Gáza?- Ha a Hamász alapításában Izrael is beszállt, és igaz, hogy Netanyahu 30 millió dollárt utalt át kerülő úton a Hamász számlájára (ahogy ezt egy azóta leváltott izraeli tábornok mondta),és az EU pénzzel támogatta a Hamászt, akkor más értelmet nyer ez a történet!- És ebben az esetben van ennek a történetnek nálam is folytatása! Folytatás! A tervnek megfelelően , Izrael porrá bombázza Gázát, a palesztinokat kiírtják és/vagy elüldözik, így a területet a zsidók elfoglalják, így a Gázában élő palesztinok nem formálhatnak jogot a Földközi tenger azon területén talált óriási gázmezőre,amin már Izrael megkezdte a kitermelést!- Az EU nevében Ursola már aláírta az Izrael és az EU közti gázszerződést! -A másik! Ukrajnában 2.Izrael épül,de villámgyorsan! Áttelepülés lesz belőle? Kazár birodalom?- Erről is mélyen hallgatnak az illetékesek!- (Somkuti Bálint nyilatkozta az egyik műsorban, hogy zsidó drogtína: "Nagyon sok "zsidó embernek" kell meghalnia a világon, hogy a földön hosszú ideig béke legyen!"- Te mondtad Bálint az ellenkezőjét!)- A Gázába behatoló izraeli katonák az általuk meglőtt sebesült palesztin civilekhez nem engedik oda a segítségére siető civil embereket,sőt,rájuk lőnek! Erről videó van! Nálam is! V.K.S.
Helyes válasz: Egyik oldalán se. Ha NATO tag, akkor kénytelenek vagyunk segítséget nyújtani de azon felül semmi közünk nincs az egészhez és semmi jogunk nincs beleszólni. Az a két nép megérdemli egymást. Könyv kötetteket lehetne róla írni hogy mit műveltek egymással ez alatt a röpke pár évtized alatt.
Mit műveltek egymással? Izrael üldözi a palesztin embereket. 75 éve. Évek óta gáza gyakorlatilag egy börtön Izrael ellenőrzése alatt. Plusz a ciszjordánia ahol szintén sok zaklatás éri őket.
Meg az ember termeszete. Nezd meg olvass bele mindket vallasba mit tartalmaz az egyik, mit a masik? Milyen szeretetteljes irasok vannak benne a masik ember irant. Nezd meg es hasonlitsd ossze oket. Neten megtalalod.
A videóban látott szavazások elég meggyőző eredményt hoztak. Arra azért kíváncsi, hogy egy a teljes lakosság körében elvégzett felmérés milyen eredményt hozna. Meg persze azt is jó lenne tudni, hogy az itt szavazó emberek saját meggyőződésből választották a semlegességet vagy csak azért mert Ön is így gondolja?
A teljes lakosság legalább egyharmada megmutatni sem tudná a szóbanforgó országot a térképen, nem gondolom, hogy egy releváns közvéleménykutatás lenne.
Saját meggyőződés. Ez a népség úgymond barátnak számítóként csalással - kezességvállalás hitelfelvételhez, amit nem törlesztettek, emiatt kezességvállalóként minden vagyont lefoglalt a bank a hitel fedezetére. A családunk akkor kis gyerekekkel, egyik napról a másikra kilakoltatva földónfutóvá vált - ál barátság folytán. Ezt követően a kezességet kérő, de a hitelt nem törlesztő un. zaisó barát vette árverésen új építésű házukat, vele együtt mindenüket. Mindez az I.világháborút fiatalon orosztól olasz hadszínterekig végigharcolt és életveszélyes sérülések utáni hazatértét követően, az 1930-as években történt. Onnantól örökre elveszítette a bizalmát ilyen fokú baráti hátbatámadás, teljes kifosztás miatt
@@balazsbotos9796 - Ez, _mutatis mutandis_ , minden szavazásra érvényes. "Jó lenne tudni" - ezt a közvéleménykutatók is osztják... Persze ők nem igazán "tudni" akarnak, hanem eredményt, amivel meg vannak bízva.
Egyetértek! Saját hazánkba kellene már végre rendet csinálni, ahhoz van közünk!
Egyetértek
Sajnos egyre nagyobb a zavar.
@@attilameszaros2290 Ez nagy szegyen MO-nak. Minimum tartózkodni kellett volna.
En sem támogatom a muzulmán bevándorlást Európába de a palesztinoknak ugyanolyan joguk van az országukhoz mint a Székelyeknek (minimum) az autonómiához.
@@user-sx9qy8fq1z „A palesztin nép nem létezik. A palesztin állam megalakítása csak eszköz az arab egységért és az Izrael Állam elleni harcunk folytatására. Valójában ma nincs különbség jordániaiak, palesztinaiak, szíriaiak és libanoniak között. Csak politikai és taktikai okokból beszélünk ma a palesztin nép létezéséről, mivel arab nemzeti érdekek követelik meg, hogy egy különálló palesztin nép létezését tételezzük a cionizmussal szemben. Jordánia, amely szuverén állam kijelölt határokkal, taktikai okokból nem követelheti Haifát és Jaffát, én viszont palesztinként kétségtelenül követelhetem Haifát, Jaffát, Beér Sevát és Jeruzsálemet is. Azonban abban a pillanatban, hogy visszaszereztük egész Palesztinát, nem fogunk még egy percet sem várni, hogy Palesztinát Jordániával egyesítsük.” - Zahir Muhszein, a PFSZ katonai osztályának vezetője 1977-es nyilatkozata. Se palesztinokról nincs szó se kétállamiságról. Vagy is már van egy államuk Jordánia amit ki akarnak terjeszteni a Földközi tengerig.
A magyarokat illeti ez a föld màr eleget elvették tőlünk a kapzsi nagy disznó fejú hatalom vàgyok veled vagyunk Laci
Ezt nagyon sok embernek látnia kell !!! Sokan nincsennek ezzel tisztában !!! Kiváló volt !! 👍👍👍
Ez nem igaz. Izraelben elég fejlett a mezőgazdaság és az olajon kívül van gyémánt meg más dolgok is. A kínaiak is képesek már rizst termelni a sivatagban. Az arabok is tudják hogy kell sótalanítani a tengervizet.
Ez @rengood-nak szól.
Csak egy észrevétel ... a wikin azt olvasni: "A zsidó név végső soron a héber Júda vagy Jehuda törzsnévre vezethető vissza ( lásd: Júda ). A népnév héber megfelelője a jehudi, יהודי". Viszont 1524-ig nem létezett "J" betű, azt Rómában találta fel egy Gian Giorgio Trissino nevű olasz nyelvész. A Chicago Jewish News azt írja erről:
"A héberben nem volt 'J' abetű, tehát nem. A héber szöveg egy 'Y' betűt tartalmaz." ... Szóval ezek szerint akkor inkább héberek? Vagyis, ha nem 499 évesek valójában. A wiki azt írja: "Nyelvként a héber a kánaáni nyelv számos dialektusának egyikére utal. A héber ( Izrael ) és a moábita ( Jordán ) nyelvet nevezhetjük dél-kánaánita dialektusnak. A héber ma az egyetlen még élő kánaánita nyelv."
Akkor kánaániták ezek szerint? Ők viszont időszámításunk elött 4500-ban érkeztek arra a területre, nem pedig csak időszámításunk elött 1200-ban. A wiki azt írja: "A jiddis volt az a nyelv, amelyet a legtöbb zsidó beszélt az 1850-es években ... zsidók körében ma leggyakrabban beszélt nyelv az angol. Akkor biztos jiddisek? A wiki azt írja erről:
"A jiddisül beszélő kelet-európai zsidók nagyrészt az askenázi zsidók leszármazottai ... Az askenázokat először a Szkíta kultúrával hozták kapcsolatba". Akkor viszont biztos Szkíták? A wiki azt írja: "A középkori krónikák a székelyeket Hunokhoz kapcsolták, azt is állítva, hogy mind a magyarok, mind a hunok ( Székely-Magyarok ) a Szkíták leszármazottai".
@@peterujfalussy1323 Izraelben nincs gyémánt csak csiszolja es értékesíti a De Boer vállalaton keresztül az importalt "nyers" gyémántot. India kezdi átvenni a csiszolást es a műgyemant is sokkal olcsóbb. + a fiataloknak nincs pénzük es inklinációuk venni. Tehát a gyémánt üzlet nagy bajban van kivéve a ritka, színes, nagy es hibátlan osztályba tartozó darabokat.
Kinek az oldalára álljunk!?
Magyarország oldalára!!!
Így igaz ! 👍
Nem hagyják lsd. jobboldalt-likud-kormány pöstön
Mindig és mindenben Magyarország oldalára! Ez nem lehet kérdés, ha magyar vagy!
Nagyon frappáns... Pláne, ha megszállnak a muszlimok Európából...
Az pedig bizony azt jelenti hogy el kell vallnunk a cionista nato amerikatol izraelel együtt, ugyanugy mint az oroszok kinaiak skotok irek uj zelandiak meg kb 100 masik orszag. Eleg volt ebböl a satanista rendszerböl. Tönkre mennek nemsokara. Süllyed a titanik
Maradjon minden nemzet a saját hazájában! Nem kellenek más nemzetiségü emberek nem hogy Magyarországra sehova. Mindenki éljen a hazájában és ott boldogúljon!!!!!
Hatalmas köszönet a konfliktus hátterét is feltáró KORREKT bemutatásáért, elemzéséért. 🌷
Szépen pörög a megtekinés és a like!!!
Csak a lászó!
MHM
Tisztelt László több dologgal kapcsolatban is lehetne szavazást késziteni
Vannak olyan videók, amiket kötelezően megnézetnék mindenkivel, a tisztánlátás érdekében. Ez is közéjük tartozik. Köszönöm!
Ez hasznos volt! Sajnos sok dolgot nem tudtam !
Nem kell “oldalra” állni! A Magyar oldalra kell állni, ahogy teszed is! Köszönet érte.
Én a magam részéről maradnék a Magyar oldalon...
Egyetértek.
Az a szélsőbalos pottyondi beleállt Laciba és a Mi Hazánkba. Érzik a Mi Hazánk erősödését. Ez jó jel.
A szélsőbalosnak 250000! követője van,azért figyeljünk oda!
Szerintem az nem szelso balos es azt meg ki nezi? 4 video erejeig az elejen meg erdekes volt, de nem vicces. Balosok es szelsobalosok mar nincsennek.
@@benjoyce9300 Azahriah is három Arénát megtöltött, mégse ér fabatkát se.
Mit várhatunk, egy sivatag birtoklásáért ilyen öldöklés folyik. A mi földünk hamarosan felértékelődik, az édesvízkészlet a megfelelő éghajlat és a termőföld miatt. A sivatag csak addig érdekes, amíg van benne olaj. Ahogy elfogy, nem fog kelleni senkinek. Viharos jövő elé nézünk.
Olyan jol halad a kormanyunk afele hogy egyiksem maradjon nekunk.
Kanada az egyetlen edesvizkeszlet nagyur. Oda kell menni.
genezáreti-tóért, golán-fennsíkért, Gaza-öböl, 7 gázmezőért, Palesztinok ki, zsidók be, ergo kitermelhető a palesztinok tengeri-gázlelőhelye
Itt nincs olaj.
Addigra az időjárás urai odaterelik az esőfelhőket és zöld lesz ismét a néhai kánaán.
Ez a 2 nép ezt pont leszarja, vallási fanatikusok, őket tényleg a földjük érdekli, dehát nem is lehet mást várni olyanoktól akik egy falat puszilgatnak...
Őszintén sajnálom az ártatlan áldozatokat!
Azok akik a háborúkat kirobbantják azokban fel sem merül a gondolat,hogy mit tesznek!
Azt kellene megérteni , hogy nem fejlődött az ember a technika igen de az ember nem!
Senkinek sincsen joga elvenni a másik életét!
Kik vagyunk mi?
Teremtmények!
Akkor most ki kezdte az ártatlan emberek öldöklését ,, és valóban most is ezt teszik ? nem értem ,miért kell ártatlan embereket ölni ,, nem lenne jobb a béke , de miért is kell ölni ,mi öröm van abba ,hogy tisztességes élő ember életét elvenni ,, borzasztó rossz világ ,, vagy talán jobb lesz ? vagy talán rosszabb mint most , mi lesz ezzel a sárgolyóval !
Dehogynem, nagyonis tudjak, hisz ok tervezik,szervezik.
Sajnos tisztában vannak vele.Nem érdekli őket.😢
Dehogynem, pontosan tudják. Tökéletesen szervezett az egész és 90%-ában az összes.
Pártatlanak kell maradni!.
El kell határolódni ! Egy Magyarnak semmi köze "ezekhez".
ja, még a végén gondolkodni kéne, ami az átlag magyarnak nehezére esik :D
De van! Németország elbukott rajtunk a sor felveni a kesztyüt !
@@b.sz.965Ez nem gondolkodás kérdése,hanem józan ész.Mi közünk van nekünk ahhoz a 2 országhoz?Mint kívül állok,max véleményt alkothatunk,ki ki kinek ad igazad az már más kérdés.
Sajnos nagyon is sok közünk van hozzá.
@@ylsz9795 Mégpedig? Hallgatjuk.
Senki oldalára nem kell állni!Ehhez a konfliktushoz semmilyen formában nincs közünk! Maximum véleményt alkotni lehet egyénileg,de semmi több.Országos szinten,semlegesnek kell maradni!
A kormány a zsidók mellé állt.
Ahol gyerekeket kötöznek össze az anyjukkal, és úgy gyújtják fel őket, kislányokat erőszakolnak úgy, hogy a méhük leszakad, nőket vagdosnak és csomagolnak "szemeteszsákba", ahol naponta ötször visítja a müezzin, h. TANÚSÍTJA, h. Nincsallah a legnagyobb, és TANÚSÍTJA, h. Noha Met az egyetlen hiteles prófétája, ahol VALLÁSI PARANCS adta lehetőség MINDEN NEM-MUZSZLIMOT megölni vagy legalább ALÁVETNI, BÁRMILYEN NŐT megerőszakolni - négyet jobbkézről, a többit balkézről! - AZT AZ "ÁLLAMOT" - ún. kalifátust - EL KELL PUSZTÍTANI. A fogatlan anyádat, MEGMONDTA a palesztin főfaz, h. Izrael után az áruló keresztények következnek. Nyilván ő mondja meg, ki a keresztény, és ki az áruló!! Azt pedig hárman mondjuk, ÉN, Kül-Földi László és Repedt MASsnis Kardigán, hogy NINCCS mérsékelt meg radikális iszlám - AZ ISZLÁM AZ ISZLÁM!
Nem kell szeretni se a zsidókat, se a ruszkikat. Az igazságot kell szeretni, és az most az ő oldalukon áll.
Igenis van közünk hozzá, mert keresztények vagyunk, és mert ez a föld a katolikus egyházra tartozik.
Majd ha elözönlenek, hirtelen lesz hozzá közöd ..
@@miklosmiklos5941 Ki akar ide jönni?😅Ne viccelj már,aki teheti megy nyugatabbra.Az onnan menekülők is,inkább mennek Németországban vagy bármely nyugati országokban.
Hajrá Magyarország!!!! Hajrá MiHazánk!!!!🇭🇺🇭🇺🇭🇺❤️❤️❤️
Tiszta, világos beszéd, kitűnő tájékoztatás! Köszönjük László! Csak a MI HAZÁNK! 💞
Szerintem senki oldalán. 😂
Pártatlanak kell maradni.
Pártatlannak igen. De csak addig amíg nem akarják ránk kényszeríteni őket.. Egyik oldalt sem. Miért van Magyarországon Izrael és Svájc meccs? Pont most?? Kivetítőn miket lehetett látni?? Mi miért állunk Izrael mellett?? Hogy merészelik ezt??
@@beataevasulyok3036Miért állunk mellettük? Mert a kormány érdeke. Szerintem ez elég egyértelmű...
@@Tovalokodonc
Ez nem pusztán érdek. Izrael melletti elkötelezettség, hatalom. A zsk minden kell.
@@Tovalokodonc Miert volna èrdeke ?
utánunk jöttek lsd. fidesz-maccabit/kdnp-likudot
Egy oldalrasemm 😊☝️🍂👌
2001.09.11 Szerintem mindenki tudja mi történt.. Mikor legjobb, legfejlettebb hadi technika, technológia segítségével nem vesznek észre 2 hatalmas vasmadarat..Amikor sok befolyásos ember épp akkor nem ment be dolgozni, illetve az utána történt irányított robbantások.. Az a sok kamera...és a következmények.. Sztem ebben az esetben ugyanaz a jelszó... "Szervezzünk egy terrortámadást hogy legyen okunk megvalósítani a terveinket!"
Ricsibácsi! Lehet, hogy én túl fiatal vagyok az ilyen bölcseletekhez, ezért kérem a segítségét, hogy én is megtudjam, mi történt.
Ki nem vett észre 2 hatalmas vasmadarat?
A sok befolyásos ember aki épp akkor nem ment dolgozni, ők mit tudnak/tudtak befolyásolni? És mi van/volt azokkal az emberekkel akik szintén sokan voltak és nem mentek dolgozni, viszont nem befolyásosak?
Szerintem nagyon kevesen tudják, hogy *nem történt semmi* ; - - - épp ahogy bizonyos conspiracy elemek (vagy "panelek") néhány évvel 2001 után "new Hiroshima"-nak nevezték a szept. 11-i "eseményeket".....
Ez a megfelelés ezzel az új itemmel. Ki tudja, talán sokan ott vannak a mostani propaganda vezérlő panelben, akik 2001-ben is ott voltak...
"Megvalósítani terveinket": "bemenni Irakba az olajért" : hány tonna Holywood filmre volt és van szükség arra, hogy ezt a mesét fenntartsák? Gondolom már készülnek az alagut filmek a speciális különítményekről.
"casus belli"
Háborús indok!
és a netanyau elszólása is vicces
Ezt pontosan jól látod! Azóta minden évben eljátsszák a ceremóniájukat álszent módon, amit ők maguk szerveztek meg. 🤑🤮 Csak a sok ártatlant sajnálom.
Szerintem nekünk nem kell oldalt választani!
Nem Te választod!
Ők választanak!
Vártuk. Köszönet.
Kik is írják a történelmet ? ? ?
"A történelmet azok írják, akik felakasztják a hősöket."
Egyikre se.
Nekünk Magyarország a legfontosabb.
Megbonthatatlan egység 🤝
🫀🤍🌳
Ferenc
Mármint magyarország? Na itt aztán pont soha nem volt egység 😅
@@gergelyb1409Pedig nem ártana gyakorolni.
M@@gergelyb1409
❤
Sajnos nem annyira megbonthatalan, mint az egykori szovjet-magyar konzerv☺️☺️☺️
Ez csúcs volt,nagyon nagy köszönet és tisztelet,nekünk Magyarország a fontos mert ez a miénk❤❤ Fel a gyözelemre
És kié most jelenleg magyarország?
Kik érzik nálunk magukat a legnagyobb biztonságban?
Kiknek van "speciális" kapcsolata magyarországgal?
Mi is megszállt ország vagyunk sajnos.
Paraziták telepedtek ránk!
Meglátszik az átlag magyar lakosság életszinvonalán is ez....
és lesz még rosszabb is a helyzetünk, mert süketek és vakok vagyunk, a fejünk pedig a homokban.
Magyarország (és nagybetűvel, ha kérni szabad!) a magyaroké, az hogy többen el akarják tőlünk venni ez nem egy újkeletű dolog, hanem tény. De nem fog sikerülni! Ahol egy ilyen politikus van, mint Toroczkai László, ott ez nem történhet meg, remélhetőleg magasan megnyeri a választást 2026-ban. Csak addig is túl kell valahogy élni! Össze kell fogni minden magyar embernek, aki itt akar élni a hazájában!
Sajnos, így van!
Igaz sajnos a férgek már foglalják el a végrehajtók által el vett házakat
A pajeszosokra,gondolsz még változnak az idők. Volt rá példa, de ott is a szegényebb része b.szott rá az óseimtól,tudom.
Kit erdekel? Foglalkozzunk saját magunkkal.
Ilyen színvonalúnak kellene lennie minden politikusnak! Ez egy szuper tájékoztatás volt, amit megszoktam Toroczkai Lászltól, aki mindennek utána jár, nem a levegőbe beszél! Mivel én nem nézegetek más oldalakat, csak a y..-ot, ezért az kérdőívet sem láttam, de egyértelmű az álllásfoglalásom az első pillanattól kezdve, nem állunk egyik oldalra sem, ez nem a mi háborúnk, mint ahogy az ukrán-orosz sem. A háború végkimenetelének veszélyei viszont minket is érinteni fognak, bármelyik is "győz", mert mindegyik Európába akar majd jönni, a mi kicsi hazánkba is, ami ugyis tele van már mindenféle egyéb nemzetiségű emberrel. A magyaroknak lassan nem marad már hely, élettér a saját hazájukban. Ezen kívűl, sosem fogják abba hagyni egymással a harcászatot, ami már régóta fennáll köztük, de ezt ne itt Európában tegyék, hanem a saját területükön, ahogy eddig is. Hajrá MHM, gratulálok Toroczkai Lászlónak a mindent felfedő, objektív valóságot bemutató videóhoz!
Senkiére, ez az ő háborújuk, vívják meg ők.
Az nagy gond,hogy már fél Izrael Pesten van.
Meg az agglomeracioban is..
Ez sajnos így van. Ezért tisztelem,az orosz kormányt.
Tökéletes tàjékoztató,kivàló Magyarembertől.Köszönöm❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Megint csak Torockai mondja meg a valot.
Korrekt, igazságos, igényes. Köszönöm.
A videó legelejéhez: az aranybánya kapcsán természetvédelmi szakértőkkel is, ne csak mérnök és gazdasági szakemberekkel történjen a diskuráció! Milyen hatása lez a földalatti kitermelésnek a Börzsöny vizére? Ne tegyük tönkre a természeti kincsünket (mondom ezt laikusként, ha egy szakember elmondja hogy aggodalomra semmi ok annak nagyon örülnék-bár elképzelni nem tudom hogy a bányászatnak 0 hatása lenne a környezetre)
az aranyat nem lehet megenni.
....de bizony meg lehet enni! @
de majd megeszik elölünk.nekem amugy nem kell arany fordítsák az országra,de ezt is ki fogják lopni.
@
A szakember álláspontját az "üléspontja", meg a pénztárcájának kitömése fogja meghatározni...
@ Hú, de nagyot mondtál...de aranyért bármit lehet venni, és sajnos, sok vér is folyhat még az aranyért. Főként a mi vérünk, ha már itt van...
Aki nem Kersztény az menjen haza Európából, amíg tud.
És ne itt Európában irtsák ki egymást.
Harcoljanak otthon.
Ezt mondd nekik...nem hiszem, hogy nagy hatással lesz rájuk.
Engem egyik oldal sem érdekel. Sem a zsidókhoz nem tartozom, sem a paleszínekhez. Magyar vagyok és a magyar nép jövője a fontos!
Egyetértek veled! Hajrá MHM, hajrá Toroczkai.
álljunk ide vagy oda?
Mi csak egy jelentéktelen kis 10 milliós ország vagyunk .
Ez világviszonylatban mindössze egy nagyvárosnyi embert jelent Foglakozzunk magunkkal,van éppen elég baj itthon is.
Semleges Szakrális Magyarországot!!
Egyetertek veled de szakralis' mint olyan, mar reg elszallt. Atalakitottak mar magyarorszagot bar meg ez is folyamatban van es nem elonyunkre..nezd meg mit csinalnak az orszaggal, velunk.🙁
Na az izgalmas lenne Jeruzsálem szempontjából, főleg ha lenne király.
Mielőtt még megtekinteném a videót...mi lenne ha az európai emberek újra önmagukat képviselnék? Mint a 20. század elején amikor a világ 85% felett rendelkeztünk. De már mindegy is, a demográfiai csőd olyan hatalmas, hogy semmi esélyünk.
Nem kell mosni a farizeusok szennyesét Laci!...
Miért lenne kötelező oldalt választani? Sem a cionisták sem a palesztínek nem különösebben tettek azért hogy ilyen konfliktusok ne létezzenek...
Amiért szavazni is jó. A legtöbb ilyen globális kérdésben nem kell tényleges többség, a jellemzően a hangosabb oldal nyer. Aki nem foglal állást az azt mondja, hogy a hangosabbal ért egyet. Magyarul, ha az okosabbak tartózkodnak a butábbak meg nem, akkor esélyes, hogy butább lesz a döntés, mintha nem lehetett volna tartózkodni.
Gáza után mi jövünk ne feledd
@@gaborbaki6983Sanszos.
Hat azert ez durvan tulzast, a palesztinok fogadtak be öket, es kaptak cserebe egy trianont szerencsetlenek, meszarlassal, elnyomassal, es most pedig egy genocidal együtt. Ugyanazt csinaljak a zsidok, mint a bibliaban velük . (Farao, Perzsia) felfoghatatlan hogy pont ök akik ugye annyit szenvedtek, ilyen szintüen vert ojtanak. Es ne gondoljuk mi hogy ez csak a muszlimok ellen iranyul. Ezeknek a cionistanak minden goj egy kalap szar
@@gaborbaki6983 Osztom a meglátást! Jelen pillanatban itt Miskolc környékén tapasztalom, hogy jól működő, nagyon lassú és tudatos politikával, -törvényeken felülálló- népes csoporttal teszik értéktelenné a gyönyörű vidéket.
Ha lenne kézzel fogható felesleges aranyam, fogadni mernék, hogy még az én életemben, 20-30-40 év múlva majd jönnek 'ámerikai üzletemberek' akik falvakat fognak potom összegért felvásárolni, majd építeni újjá a saját kultúrájuknak megfelelően.
Kétségünk ne legyen, az átmeneti lakók már kesztyús kézzel ki lesznek innen takarítva. Szóval, ha kibírom itt a torzításig hangosított 'ütemes dallamot' minden hétvégén még jópár évig, lassan elkezdhetek tanulhatok egy új nyelvet is.
Köszönöm ezt a videót! Nagyon jó hogy magyar nyelven is végre készült egy objektív videó, hiánypótló! Ha ez a konfliktus végre tényleges békével, kétállami egyezménnyel lezárulna, az az egész világnak jót tenne
A muszlim terroristáknak miért lenne bárhol államuk? NEGYVENHÉT helyen már van, A SZENTFÖLDÖN miért lenne még egy, te nyomorult? ŐK SEM akarnak kétállamot. EGYETLEN KALIFÁTUST akarnak, de azt az egész világon.
Foglalkozzunk a saját országunkkal, maradjunk pártatlanok!!
Ez bátor, obiektív és erkölcsies volt!
Tiszteletem!
A "vétkesek közt cinkos, aki néma" azt jelenti, hogy ha valaki nem szólal fel a többiek bűne ellen, akkor ő is bűnössé válik hallgatásával megakadályozza, hogy a bűn kitudódjon, és fellépjenek ellene az illetékesek.
Nem, ez azt jelentim hogy a költészetből a propagandában (illetőleg a propagandából a költésztbe - ?) csak egy piciny lépés. Mert ez nem egy szállóige vagy bölcsesség vagy ilyesmi, - a propaganda tette azzá. Az, hogy ennek az értelmét meg kell magyarázni, már magáért beszél. A próféta mondja (az ő Istenének) ezt a mondatot, - nos, vajon milyen isten az, akihez a politikus-propagandista ilyenkor szól a nagy nyilvánosság előtt?
Mindenkinek a béke az érdeke valójában.
🤣🤣🤣🤣🤣🤣
azoknak akik közvetlen részt vesznek az öldöklésben...akik Quatarbol a luxus penthouse-bol iranyitanak azoknak nem..
Biztos, hogy mindenkinek? Gondolkodj globálisan.
Üdvözlöm,egyik oldalra sem àllunk! Ez a konfliktus ezer éves buli. Oldjåk meg... Nincs más opció Csak A MI HAZÀNK 🇭🇺❤️🙏
Majd megoldják... A Mi Hazánk, meg az én kontómra. .
(Meg a tiedre !🥴👆)
A semlegességbe nem fér bele sem a két állam támogatása, sem támadása. Nekünk *teljesen* semlegesnek kell maradnunk ebben az idegen konfliktusban. Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, azt szabadon tárgyalhatja, de hivatalos magyar álláspont csak szűkszavú semlegesség lehet. Ez a mi érdekünk.
Hát hogyha szerinted ez az érdekünk akkor sajnos vak vagy. Nekünk van egy közös ellenségünk a zsidóság, aki gyűlöl mindenkit aki nem zsidó és elakar pusztítani minket fehéreket és gyönyörű Európánkat. Nekünk az érdekünk a túlélés, tehát harcolnunk kell. A palesztínok Trianonja zajlik és az ellenségem ellensége a barátom. Ezt kéne észrevenni hogy minden rossz mögött a zsidó áll.
Igazság oldalára...
Hiaba irod hogy semlegesseg kell, mar nyilatkoztak a nevunkben is.
ugyan miért? zsidrákok háborúznak megint, aminek palesztin menekülés lesz az eredménye; ha az arabok összefognak akkor meg zsidrák menekülés; szóval a mi érdekünk a béke
@@editkiss5127 Nem, nem írom hiába, hogy a hivatalos magyar álláspont elméletben és gyakorlatban is csak a tartózkodó semlegesség lehet. Ez az eszmecsere helye, fórum, ahol magyar a magyarral megvitathattja a számunkra legjobb, leghelyesebb álláspontot.
A MiHazánk rögtönzött felmérése ráébresztette a fityeszt arra, hogy a magyarok finoman szólva nem értékelik, hogy választott kormányunk Izrael érdekeit szolgálja. A megkérdezettek 80%-a semlegességet követel a kormánytól? Hát mégis szorult értelem belénk! Hamarjában még nemzeti konzultációt is rittyent a végét érző kormány.
Hogy lenne hiábavaló ezt a vasat ütni? Hangoskodnunk kell, *de nem egyik, vagy másik idegen nép mellett, hanem a magyar semlegesség mellett. Nem szabad engednünk, hogy idegen érdekek védelmében megosszanak minket.* Ez a közel-keleti konfliktus nem a mi terhünk, hát ne is vegyük magunkra. Helyette számon kell kérni a kormányt a közösségi médiában és Parlamentben egyaránt, amiért idegen érdekeket képvisel. A hazaáruló baloldalról elmondott összes vád igaz Orbán Viktorra és kormányára. Most kell saját fegyverével megsemmisíteni a kormányt és az összes élősködő politikust, oldalra való tekintet nélkül. Elő az összes régi Bajeres, Bencsikes, Lovas Istvános szófordulattal és kritikával. Arra még a Fidesz támogatói sem lehetnek immunisak. A szavazatvesztésre pedig a kormány nem rezisztens.
Ès azt tudjàtok e mit jelkèpez emberek làbàt csòkolò pààpa?
És a zsidó milliárdosok kezét csókoló pápa?
A keresztény egyház behódolását az iszlámnak.
Lassan egyxébként meg mi leszünk az új palesztinok...ez is másik kérdés....holott Aranybullát is idéznék zsidó itt semmilyen fontosabb tisztséget nem tölthet be...aztán csókolom...
Semelyik sivatagi c oldalára ne álljunk!
Ezzel a kétállami megoldással csak az a baj, hogy kizárja a békét. Vagy a füstösöknek vagy a kilincsorrúaknak kell onnan eltűnni. Hogy élve vagy holtan, az a végeredmény szempontjából lényegtelen
Lehet Bekesegben élni , két országnak , Palesztina -Palesztinoké. Izrael az Izraelitake. Senki Földje - Fontos szerepet tolt be!!!!! Senki Foldjehez. SENKI NE NYÚLJON !! a következményei súlyosak , ha ezt megszegi valaki, ne csak a haszon , hogy mit von maga után a rossz felelőtlen döntés .
😅😅😅 Tök mindegy, bár a jelenlegi állás szerint mindkét fél elég szép csökkenés elé néz. A lényeg, hogy bennü ket, gójojat, a könyv népét hagyjanak ki a szórából. Főleg , maradjanak a Közel- Keleten és ott boldogítsák egymást.
az a baj ha onnan valamelyik eltűnik akkor nàlunk jelenik meg
@@orgonaeva7953Ajánlom mindenkinek a TH-cam csatornán egy előadást A cionista Izrael állam létrejötte című
@@maratbasarov906 Ne nevezd magad gójnak, mert az állatot jelöl a zsidók szerint.
Álljunk ki magunkért!
Nem kell egyik oldalra sem állni!
Alljal ki, azert baxnak ki velunk nap mint nap.😁
Dr. Drábik János, Nexus TV.
Értem én ezt a kétállamiságot.De ez nem fog megtörténni soha.
Bár csak Te lennél a miniszterelnökünk
Nagyon hasznos, kiváló összefoglaló.
Kinek az oldalára álljunk? Egyikre sem.
Tisztelt Toroczkai László! Lehetne egy olyan kérdésem, hogy reagáljon Pottyondi videójára? Szerintem nagyon sokat csúsztat az önök pártja ellen. Hajrá MHM
Én is néztem egy két részt úgy másfél éve és egyszerüen nem értettem miért kellett elkezdeni ócsarolni az MH t azota ra se néztem amúgy is kicsit eröltetett.
@@bandibandi3427
Nyilvánvalóan jól felfogott politikai érdekből.
Korrekt 👍
Külön köszönet az angol fordításert👍👍
♥️🤍💚
MIKOR FOG KIVONULNI IZRAEL A TELJES GÁZAI ÖVEZETBÖL ????? LEHET HOGY SOHA ???
Még csak most kezdték, mi bajod?
hadjad mar lehet h ebben a haboruban meg fog semmisulni Israel, ha kiszelesedik a haboru
@@azrael834 MAJD KIDERÜL !
@@azrael834 A 10-ÉVEN ALULI HAMASZOSOKAT IS ?????
@@azrael834
Nem tudjak, olyanok mint a hetfeju sarkany, vissza nonek. Ez az allapot allandosulni latszik amig letezni fog a ket nacio.
Mikor lesznek felelősségre vonva az izraeli népirtók? Jelenleg holokauszt folyik a palesztin nép ellen. Immár 1948 óta. Ezek mindent megúszhatnak???
Hajrá Mi Hazánk ❤️🤍💚
ÉN semlegesen álok hozzá ehhez a kérdéshez de elítélem a Civilek elleni mid a Cionista mid az Iszlamista terrort!
Israel milyen frappansan fogalmazott ez volt nekik a 9/11 .... az is belso munka volt!🤣😂
Az "inside job" fogalma is "inside job" kreálmány. Semmilyen "munka" nem volt, sem akkor sem most. Minden ízében és részletében csalás, - a teljes kontrol felette csak így lehetséges. Aki a conspiracy táborhoz csatlakozik, bármelyik szinten teszi is ezt, csak a propagandát izmosítja.
Szegény Chrudinák😢Szegény Csurka Pista bá túl korán elmentetek......
Ők tudták: th-cam.com/video/0hKLeO3XnaQ/w-d-xo.html
A magyar oldal a helyes döntés.
Usa taktika oszd meg és uralkodj.
Két nép harcra kényszerítése majd a káosz után mehet az ásványi kincsek stb kitermelese stb. Kész aranybanya csak előbb kell egy kis háború és terep rendezés.
Egyik oldalra se szabad állni !!
Jelenleg? Senki nem jogosult rá!
Béke? Micsoda naivitás. Aki szerint a béketárgyalás a megoldás az nem kicsit ferdít.
Én nem látom egyébként azt a fene nagy semlegességet ebben a videóban sem. Szerintem elég kokrétan oldalt választott a MH.
Megnyugtató volt az aranybányás komentekre való reagálás! ❤
Azt a BÁNYÁT BÉKÉN KELL HAGYNI, A LEGJOBB HELYEN van ott a mélyben! Eddig is el volt, miért kéne kibányászni? Van az államadóságra pénz, a cionéktól kell behajtani a lopott pénzeket, Bencze Izabella elmondja hol a pénzünk!
th-cam.com/video/NvDTmJB8Yeg/w-d-xo.html
Egyetertek a velemenyeddel, jo helyen van az anyafoldben. Egyebkent sem lenne a mienk, elvinnek, kivinnek..
Abszolút egyetértek kegyeddel. Valóban, a zsivány hordától lenne mit behajtani, mellesleg teljesen jogosan tennénk.
A probléma, hogy Európában már jelenleg is Mo-n van a legnagyobb zsidó diaszpóra. Ezért roppant veszélyes lehet ránk a migráns iszlamisták esetleges támadása. Ezért is nagy hiba volt a kromány részéről Izrael pártjára állni. Ezek persze egyből eltűznének innen, ha helyzet lenne.
Hagyjuk már ezt a “történelmileg joga van hozzá” dumát. Több ezer évvel ezelőtti múltra utalnak vissza.
Ha erre lehet hivatkozni, akkor a magyarok takarodjanak ki az országból, s adják vissza ezt a területet a korábbi népeknek, mert ők is csak bevándorlók.
Laci! Jok vagytok, legyél független!
Nagyszerű videó lett, jó meglátásokkal.
Viszont mint határon túli magyar én kénytelen vagyok a Palesztinokat támogatni, szerintem érthetően.
A zsidó államot pedig Bibliai értelemben sem szabad elismerni, hisz Herzl Theodor amikor találkozott, X Piussal a pápának egyertelmű válasza volt:Fogadjátok el Jézust és áldást kaptok az államotokra, nos a zsidók ezt nem tették meg a Talmud végett pedig jó kérdés, hogy valójában mennyire is állnak ők Isten szolgálatában.
Az ő istenük Jahve, nem Jézus, és a pénz, azaz Mammon.
A muszlimokkal fogadtassátok el !
Egyik oldalra sem.
Egyikre sem.
Maradjunk magunk mellett, van elég bajunk.
Elég volt, hogy bárhova is oldalazzunk !!!
Békét mindenkinek.
Ez a videó úgy kellett, mint egy falat kenyér.👍Én személy szerint ragaszkodom a bibliai alapokhoz, és semmiképp sem tudnám elvitatni a zsidóság ősi jogát a Szentföldhöz. Sőt... Viszont a Biblia azt is tanítja, hogy amikor Mózes visszavezette a zsidóságot Gósen földjéről a mai Izrael területére ott éltek más, részben a zsidósággal rokon népek, edomiták( Ézsau leszármazottai), moabiták( Ábrahám testverének Lótnak a leszármazottai) és filiszteusok ( a mai "palesztinságba" beolvadt görögök) is. Majd az assziriai megszállás népességcseréje miatt létrejött samáriai lakosság és a babiloni fogságból visszatért szintén erősen kevert etnikumu, de vallásában zsidó népesség tovább szinesíti a képet. Ezen az alapon pedig a nem zsidók (?) élettere sem vitatható a mai Izrael állam területén. Hozzateszem, hogy a mai zsidók a un. palesztinoknál 40%- os zsidó genetikai azonosságot mérnek.(!) Sok biblia- tudós pedig egyenesen Ézsau leszármazottainak tekinti őket. Utóbbi pedig Izrael, azaz Jákob édestestvére.(!) Tény az is, higy a mai Izraelt szekuláris, ateista és erős kommunista beállítottságú zsidók hozták létre. Elvrokonaik a Maországon élő ballibsik ( sokan etnikailag is zsidók), akik a bevándoroltatás legordasabb képviselőik. Tény az is, hogy sem Izrael sem a hazai zsidóság semmilyen formában nem támogatja hazánkat a főleg muszlim bevándorlás elleni küzdelemben. A hazai vallásos zsidóság még úgy ahogy támogatja a magyar konzervatizmust [ Köves Slomó, Megyeri Jonatán, stb.]de a neológ vagy reform zsidók illetve a teljesen szekularizált, magukat immáron magyarnak is vallók [ Bródi János, Bolgár György, Fiala János, Magyar György, Vitrai Tamás, Kepes András, stb.] hánynak tőlünk, paraszt gójoktól, magukat a felvilágosult, mindig is polgári, de már szégyellt zsidó ősök leszármazottainak tartva. Mivel mi gójok( puszta létünkkel) állandóan emlékeztetjük őket zsidó mivoltukra, ezért vagyunk mi magyarok antiszemiták.[ Ezt a bélyeget éppen ezért soha nem tudjuk levetközni, és nem is érdemes semmilyen "cukisággal" próbálkozni.!!!! ] A zsidókkal egyébként rokon arab tipusú, de muszlim népek már nem tudnak bennünket ilyen arab ellenességgel csőbe húzni, ezért marad a vallási különbség. Ne higyjük, hogy egyetlen muszlim is asszimilálódik, a saria ezt halállal bünteti. De ha a zsidókat és unokatestvéreiket, az arabokat megnézzük, ugyanannak a mentalitásnak, gondolkodásmódnak a variánsait láthatjuk bennük. Ezért kell kiállni a mellett, hogy a Közel- Kelet népei kerüljék el országunkat.Éljenek ott, ahová valók. Se zsidót, se arabot!
Ez majdnem tökéletes leirás - azért nem tökéletes mert bizony angol nyelvű csatornákon sokkal árnyaltabb képeket lehet látni a helyzettel kapcsolatban .
Elsősorban a cionizmus mint alapfogalom hiányzik a képből . Másik hiányosság az ortodox zsidóság ( nyugaton létezik ) kiállásáról Mo- on szó sem esik !- mindenki csőcselék aki a magyar média ( kormány ) szerint nem velük ért egyet - pedig százezres tüntetést nem csak csőcselék hoz össze - amiről Mo- on szó se esik !
👍
Magyar érdek: pártatlanul a kétállami megoldás felé! Kormány, mint általában most sem magyar érdek szerint "működik"!
Jó a szó, következőnek rátok szavazok!
„Kánaániak főként szemiták voltak”.
Uram Isten! Itt hagytam abba.
Én is így voltam vele.
Természetesen ha kitermelik és létezik az arany, ne is reménykedjen senki azzal kapcsolatban, hogy az bármiféle pozitív dolgot hoz az embereknek!
Aranyért, olajért vízkincsért sok vér fog még folyni. Mégse lesz jobb az egyszeri embernek.
Nagyon komoly vagy Laci!!!!!!!✌️👏🍀🥂🍾👈😉
Isten Áldjon meg benneteket. Hajrá Mi Hazánk! Ti vagytok a reménységünk!
Légy erős nővekedj egyre többen melléd állunk!! Csak ne add el magad mind a többiek!!!
Helyes: két állam és béke!- Semleges Magyarország kell!-Ki kell lépni ebből:a NATO -ból, az EU -ból és a WHO -ból!
Én így látom!- Gáza?- Ha a Hamász alapításában Izrael is beszállt, és igaz, hogy Netanyahu 30 millió dollárt utalt át kerülő úton a Hamász számlájára (ahogy ezt egy azóta leváltott izraeli tábornok mondta),és az EU pénzzel támogatta a Hamászt, akkor más értelmet nyer ez a történet!- És ebben az esetben van ennek a történetnek nálam is folytatása!
Folytatás!
A tervnek megfelelően , Izrael porrá bombázza Gázát, a palesztinokat kiírtják és/vagy elüldözik, így a területet a zsidók elfoglalják, így a Gázában élő palesztinok nem formálhatnak jogot a Földközi tenger azon területén talált óriási gázmezőre,amin már Izrael megkezdte a kitermelést!- Az EU nevében Ursola már aláírta az Izrael és az EU közti gázszerződést! -A másik! Ukrajnában 2.Izrael épül,de villámgyorsan! Áttelepülés lesz belőle? Kazár birodalom?- Erről is mélyen hallgatnak az illetékesek!-
(Somkuti Bálint nyilatkozta az egyik műsorban, hogy zsidó drogtína: "Nagyon sok "zsidó embernek" kell meghalnia a világon, hogy a földön hosszú ideig béke legyen!"- Te mondtad Bálint az ellenkezőjét!)- A Gázába behatoló izraeli katonák az általuk meglőtt sebesült palesztin civilekhez nem engedik oda a segítségére siető civil embereket,sőt,rájuk lőnek! Erről videó van! Nálam is!
V.K.S.
Legyen sugárzóan senki földje.
Köszönjük. A munkának lesz eredmènye. Mi nem megyünk sehova ès adjuk a voksot
Isten oldalára állni!
Bra'vo' kedves La'szlo' gratula'lok nagyszeru'' felvila'gosita's !!!!! ❤❤❤❤
Helyes válasz: Egyik oldalán se.
Ha NATO tag, akkor kénytelenek vagyunk segítséget nyújtani de azon felül semmi közünk nincs az egészhez és semmi jogunk nincs beleszólni.
Az a két nép megérdemli egymást. Könyv kötetteket lehetne róla írni hogy mit műveltek egymással ez alatt a röpke pár évtized alatt.
Mit műveltek egymással? Izrael üldözi a palesztin embereket. 75 éve. Évek óta gáza gyakorlatilag egy börtön Izrael ellenőrzése alatt. Plusz a ciszjordánia ahol szintén sok zaklatás éri őket.
A probléma gyökere maga a vallás!
nem igaz
Meg az ember termeszete. Nezd meg olvass bele mindket vallasba mit tartalmaz az egyik, mit a masik? Milyen szeretetteljes irasok vannak benne a masik ember irant. Nezd meg es hasonlitsd ossze oket. Neten megtalalod.
Vallások! Mindkettő semita.
Nemcsak... Ezek már ősidők óta aprítjak egymást!
@@csillaszabadi-tw2pf Káin és Ábel se jöttek ki. Ezek genetikailag békétlenek.
A videóban látott szavazások elég meggyőző eredményt hoztak. Arra azért kíváncsi, hogy egy a teljes lakosság körében elvégzett felmérés milyen eredményt hozna. Meg persze azt is jó lenne tudni, hogy az itt szavazó emberek saját meggyőződésből választották a semlegességet vagy csak azért mert Ön is így gondolja?
A teljes lakosság legalább egyharmada megmutatni sem tudná a szóbanforgó országot a térképen, nem gondolom, hogy egy releváns közvéleménykutatás lenne.
@@balazsbotos9796 Nem is a relevancia a lényeg, hanem az, hogy hogyan gondolkodnak az emberek.
Saját meggyőződés. Ez a népség úgymond barátnak számítóként csalással - kezességvállalás hitelfelvételhez, amit nem törlesztettek, emiatt kezességvállalóként minden vagyont lefoglalt a bank a hitel fedezetére. A családunk akkor kis gyerekekkel, egyik napról a másikra kilakoltatva földónfutóvá vált - ál barátság folytán. Ezt követően a kezességet kérő, de a hitelt nem törlesztő un. zaisó barát vette árverésen új építésű házukat, vele együtt mindenüket. Mindez az I.világháborút fiatalon orosztól olasz hadszínterekig végigharcolt és életveszélyes sérülések utáni hazatértét követően, az 1930-as években történt. Onnantól örökre elveszítette a bizalmát ilyen fokú baráti hátbatámadás, teljes kifosztás miatt
@@balazsbotos9796 - Ez, _mutatis mutandis_ , minden szavazásra érvényes.
"Jó lenne tudni" - ezt a közvéleménykutatók is osztják... Persze ők nem igazán "tudni" akarnak, hanem eredményt, amivel meg vannak bízva.
@@balazsbotos9796pont ez a lényege a közvélemény kutatásnak, hogy az olyanok is foglalkozzanak a témával akik eddig elkerülték
Ez baromi jò összefoglalò volt!
Super mint mindig!
Sehová!!!