Ezt mindenképp megosztanám a con szervezőinek, hogy eljárást indítsanak ellenük és végleg ki tíltsák a conról. Valamint megosztom a közösségi oldalakon a képüket. Nem fog érdekelni ha feljelentenének személyi jogsértés miatt. Aki lop annak nincsenek jogai.
@@herosaytmgameplay7215 ez igaz. Már most lehúzhatják a rolót és nem mutatnák az arcukat az utcán se. Mert mindenki beképzelt tolvajként fogják ismerni az emberek. Minden meg kell tenni, hogy az ilyeneket csírájába kell elfolytani és példát kell statuálni. Csak ebből fognak érteni.
@@udi8844ac Sajnos az a baj, hogy senki nem foglalkozna ezzel az üggyel. Mármint visszaadták, tehát már itt elment az ügy, a másik hogy 40 ezer forint alatti értékű lett volna a lopás, ami igazából rablásnak minősül, mert ott volt a tett helyszínén az áldozat is. Lehet kap egy kis média hangot most, de sajnos tudjuk, hogy minden csoda három napig tart
@@Dan-fd7kg igen már láttam is. De kifogok nyomtatni képüket és ki ragasztom con területén kívűl azzal a címmel, hogy tolvajok. Engem nem fog érdekelni ha fel akarnak jelenteni. Aki lop vagy aki gyilkol annak nincsenek jogai.
30 vagyok, 2 gyerekem van és azt érzem, hogy ehhez az egészhez már kurva öreg vagyok. Geek vagyok, egy nerd, de ehhez már rohadt "lassú". Azért nézem meg rendre ezeket a reakcióvideókat különböző, hozzád hasonlóan értelmes csatornákon is, hogy képben legyek, mik most a témák a gyerekeknél, tiniknél, mire figyeljek az én gyerekeimnél, kit nem követhetnek, milyen irányra kell odafigyeljek a jövőben. A nagyobbik mindjárt 6, jövőre iskolás és előre tréningezem magam, hogy ne maradjak le, legyen mindig egy szint, amit látok és értek, mert beszélnem kell velük ezekről a jelenségekről, elmagyarázni, hogy miért rossz és ne csak úgy, hogy úgy tűnjön én vagyok a rossz, begyöpösödött szülő. Szóval köszi, hogy megnézted ennek a két kis tökfejnek a kontentjét és összefoglalod, mert innen (is) tudom, hogy ha valakiket, őket biztosan tiltom a felügyelt fiókokban...
En 38 eves vagyok. Ket gyerekkel. Ugyan ezert nezem “ezeket” a csatornakat, mert igenis, kepben kell lenni. A 10en eves nagyobbik fiam, ha nem monotoroznam “ezeket” olyan csatornakat nezne…. A hajam egnek allna. Viszont Moni csatornajat enelkul is neznem, mert rajta kivul nem is tudok olyan lanyt a magyar yt-on, aki valoban erteket ad at es kozben szorakoztato is. A tori time a kedvencem tole. Ha esetleg tudsz vagy barki tud hozza hasonlo noi videost (ferfiakat tobbet talaltam), az leirna nekem oket?
31 vagyok egy fiam van.. es teljesen egyetertek azzal amit irtal. borzalmas a tudat maga is hogy az egyukik tanarnak tanul... barki aki azt mondja a 2 sracra hogy "jaj meg gyerekek" nem azok.. huszoneves felnott "ferfiak" es az alap viselkedest sem ismerik ennyi idosen. gondolom nekunk szuloknek ok az elrettento pelda hogy hogy nem akarjuk nevelni a gyermekeinket
@@peternemuller6488 38 itt is, 4 éves fiam van, én is igyekszem majd képben lenni mert elképesztő hogy mi megy a neten... Amúgy nem lepődök meg pl, amikor mondja hogy Minecraft-os valamit kér, mert az oviban hallotta, pedig nem tudja mi az.
39...3 gyerek...nem fogod bírni tartani a lépést! Az elején kell jó irányba terelni őket, s akkor talán szerncsénk lesz, és nem tekintik követendő példának ezeket a majmokat! Max röhögnek rajtuk, hogy fú de gázak ezek! Mert vannak olyanok, akik "kínos" videókat gyártanak, meg vannak ezek, akik bunkók! A kettő között nagy a diferencia!
Te jó ég.. nálam már az kiverte a biztosítékot,hogy elvitték a gyertyát. Milyen szánalmasan beszéltek a lányokkal... sajnálatos,hogy ezekre a senkikre van igény.
discordon meg azt irtak h: "...de legközelebb valószínűleg nem fogunk már kimenni ezek után, mivel mégsem olyan befogadó a közösség mint ahogy azt mi gondoltuk és éreztük a Live után." es meg nekik all feljebb h az emberek csunyan neznek rajuk ezek utan
A legnagyobb vicc (szégyen) az egészben, hogy a gyertyás incidensnél, aki videózott srác az egyetemen szaktársam volt (TANÁRIA SZAK!!) Nem tudom, hogy jár-e még az egyetemre vagy nagy "celebként" már túl kellemetlen neki.
@@p.mester nem nézem őket, csak részleteket láttam a videóikból, mikor komolyabb csatornákon reagáltak és véleményezték az adott (hasonló) dolgaikat. Volt valaki, akinek volt ilyen beszólása, de, hogy az is ő volt-e... hazudnék Neked, ha azt mondanám, tuti, bár rá tippelnék. Utána kellene néznem. Te azt írtad egy kommentedben, hogy "foggyosok". Ez alatt azt érted, hogy fogyatékosok? Az én kisfiam fogyatékkal élő, nem is hasonlít ehhez a két értelmetlen gyerekhez, náluk jóval magasabb IQ és EQ-ja van, pedig ő súlyosan sérült, jó!? 😂 Ne sértsük meg a különleges igényű embereket, hogy közéjük sorolunk két ilyen kretént. 😆 Természetesen értem, hogy semmi rossz szándékod nem volt, én is használom ezt a szót, bármilyen csúnya dolog, de tényleg, ez a két idióta közel sincs egy értelmi fogyatékos szintjén, messze nem érik fel őket. Nekem elhiheted. 😂😊
Azt kellett volna. Én biztosan feljelentettem volna őket. Nyilvánvaló, hogy fogalmuk nincs arról mit a helyzet. Lopni bűncselekmény. Akkor is ha te kölcsönvételnek hívod.
dehogy szólhatott volna... van egy értékhatár ami alatt nem intézkednek. Viszont szólhatott volna a szervezőknek, hogy vágják már ki ezeket a bazári majmokat.
@@csakegylestrapaltlelek5122 Kamera volt, intézkedtek volna a rendőrök is. Nem bűncselekmény, de szabálysértés. Persze felvétel nélkül tettek volna rá és nem akartak volna csinálni semmit, mert úgy szokás.
Egyrészt baromira örülök, hogy én nem tudtam erről a két kis fiúról. Elég felháborító viselkedés, nagyon rossz példa. Másrészt az a mondatod, hogy "embernek maradni" azt gondolom ez a legnehezebb a mai világban a fiataloknak, baromira nincs nekik semmi megtanitva sajnos. Elszomorito jövőnk lesz...
Vagy inkább két hülye mert régen amikor legelőször láttam egy videóját Kdsnek akkor még láttam hogy ő is fortniteozik meg ilyenek és azt a Kdst vissza nézve meg azt az Icehavokot vissza nézve most tényleg látszik hogy változtak és sajnos nem jó irányba hanem rossz irányba és manapság már sem értéket nem képviselnek és ez a tökéletes példája annak hogy ha egyszer az életbe befutsz mint zenész vagy streamer vagy TH-camr mindegy a lényeg az hogy ők ketten a szomorú példák arra hogy milyen befolyásol van az embere a hírnév
@@Vampireboy0724Pont ugyan azt csinálják, mint amit 2 éve... Ha megnéznéd az akkori szilveszteri IRL-t, akkor látnád... És akkor még 1000 ember se nézte őket. Szóval faszság, amit írsz
Egyetértek, Móni. Nem szabályozhatják a nézőiket, de példát mutathattak volna. Egy dolog, hogy kinek mi a véleménye, a kritikát is meg lehet finomabban fogalmazni, legyen szó akár a beöltözésről is. De a konstans fröcsögés nem kritika vagy vélemény, hanem a másik megalázása, és emiatt szólhattak volna. Ha jó embernek tartják magukat, és azok is lennének, akkor szóvá teszik a nézőiknek, hogy átestek a ló túloldalára.
Az elmondottakon túl komoly probléma ezzel, hogy relativizálja a bántalmazást és a bűncselekményt. Ezzel torzítja a követőik értékítéletét és erkölcsösségét, illetve erősíti bennük a következmények nélküliség gondolatát, a felelőtlen életvitelt.
9:28 véletlen youtube feldobta a livejukat, mikor nyílt a Smashy burger Pesten, és ott is bepofátlankodtak a hosszú sor elejére. A tiniknek ez lehet hú de vicces, meg lenyelik, de szerintem egy komolyabban felépített faszi aki már fél órája legalább ott áll és éhes is, fixen nem fogja hagyni, hogy ez a 2 kretén előzzön.
Pont ezen gondolkoztam, hogy micimackóék kapnák az ívet, ha valami komolyabb csávót betalálnának. Persze szerintem ennyire ők se hülyék, hogy olyanba álljanak bele, aki nagyobb náluk. Mármint erre még azt hiszem példa sem volt, hogy egyáltalán csávókhoz mennek oda, max ilyen kishuszárokhoz, mint kb ő maguk. Persze pontosat nem tudok, mert nem követem a munkásságukat.
Hali! Nekem ugattak a fülembe! Én a cringe-ségen kívül úgy gondolom egyes emberekhez képest "olcsón és egyszerűen megúsztam"... bár nem volt kellemes.. én úgy gondolom, hogy a jelentésükön és az ignorálásukon kívül nem tudsz velük mit csinálni. Viszont ha már itt vagyok, szívesen válaszolok bármi (normálisan feltett) furry-kkel kapcsolatos kérdésre :) jó a vidid, szép összefoglaló volt és nagyrészt egyetértek veled! Csak így tovább! :)
Amúgy az alapján, amit a Mondo kirakott, a további con-okról ki vannak tiltva, nem? Úgy tudom, ha legközelebb megpróbálnak bemenni, egyből rendőr lesz hívva rájuk..
Vérlázító, ahogy veled viselkedtek, szerintem jó voltál. SzolnoCon-on is egy lány ismerősömnek a baráti társaságából is eljött egy srác aki zöld furrynak volt beöltözve és marha jó fej volt. Még meg is dicsértem a jelmezét. Én meg Kurosaki Ichigo-ként voltam a MondoCon-on mind a két nap. Engem nem találtak meg és nem is tudtam róluk őszintén. Ugye nem vette el a kedved az Őszi MondoCon-tól? Én leszek ott, mint Sanji a One Piece-ből. Jó volt a jelmezed. Ha érdekel a véleményem.
@@I-BlazBlue-I Köszönöm a dícséretet és a bíztató szavakat! :) Hozzá vagyok szokva az ilyen "kringé" emberek is megtalálnak, ezeknél volt rosszabb interakcióm is.. Nem tudják az ilyen komolytalan gyerekes emberek eltántorítani semmitől! :)
Még a videód elején járok, de ahogy hallgattam a fiúk videóját a gyomrom görcsbe rándult, és arra jutottam, hogy nagyon cringe a két srác, az egész szituáció nagyon cringe volt és minden elismerésem az eladócsajoknak, hogy bírták hidegvérrel...
Két lányom van, és szeretik ezt a cos izét. Ennek a két sutyerák parasztnak az anyjára lennék kíváncsi. Ezt a két suttyót az tette ilyenné, hogy kontroll nélkül lógtak a neten, és a legalja influencereket nézték, és most utanozzák őket. Tavasszal voltunk a Leipzig Buchmessen egy ilyen rendezvényen, és nagyon klassz,.kreatív fiatalokat ismertem meg. Úgy latom nagy kincs a mai vilagban nyugodtan elengedni két fiatal.felnőttet egy rendezvrnyre.
Felnőtt szülőként nem elfogadható így beszélned 20-21 éves gyerekekről. Másrészt eléggé elhanyagolták őket a szüleik, nem nézem őket de elméletileg folyton egyedül vannak otthon és egyedül járkálnak mindenhova tehát úgy tűnik a szüleik nem is foglalkoznak velük. Az anyára hárítani minden felelőséget kapásból viszont elég sz3xista. Lehet főként az apjuk a hibás, nem tudhatod. Vagy lehet mind2 gyerek mind2 szülője hibás ki tudja.
@@MyNyami Úgy értem az apa felelősége ugyanúgy lehet mint az anyáé. Az apa is szülő ez nem kifogás, szerintem sz3xista lenne mindent az anyára hárítani mégha ők is az elsők egy gyerek életében.
@@vilagistene2939 részben egyetértve, de MyNyamit picit kiegészítve: azért az anya van ilyen esetben elővéve a szülők közül, mert még mindig az a társadalmi beidegződés, hogy a gyerek minden cselekedéért, viselkedéséért az anya a felelős, hiszen ő neveli (elsősorban). Plusz a női szerep/minta átadását egy családban az apa oldja meg? Vagy az azért maradhat anyának?
@@vilagistene2939Hagyd már ezt, hogy 21 évesen gyerek valaki! 18 évesen az emberek albérletbe költöznek egy egyetemi városba, sokszor az ország másik végébe, és ellátják magukat, tanulnak, mellette pedig részmunkaidőben dolgoznak! Tudom, hogy 13 évesen ezt nehéz elképzelted, de senkinek a seggét nem nyalják 21 évesen a szülei és senkinek nem ellenőrzik már a háziját minden nap!
A valódi "gag" része az egésznek, hogy addig lesz "gag" amíg valaki olyannal csinálják meg, aki akár jogi utra terelheti az egészet... na az mekkora "gag"!
Nagyobb gag max az lenne, ha olyat fognának ki aki szájba is vágja őket, ami igazából már kijárna nekik. Nem kenyerem az erőszak, de ezeknek megmutathatná végre valaki hogy hol a helyük, mert azt már láthattuk hogy senki szavából sem értenek, buták mint a föld.
én ha Egerben meglátom ezt a gagyi jégembert és nem lesznek körülöttünk sokan, beverem az orrát csak szimplán "gag"ből...ne vedd majd komolyan "tesó"... csak "gag" lesz
Akkor meg mi jogon gondolod, hogy a csajnak igaza van, ha meg se nézed magadtól a teljes adást, hogy átfogó képet kapj? Ez olyan mintha úgy nézel meg egy spoileres filmkritikát, hogy nem is láttad a filmet...
@@marktoth4854 én Móni előtt nem láttam még videót erről a botrányról de mivel teljesen bízok benne és részleteket is beletett ami az érvelését igazolja nem éreztem fontosnak magamnak is megnézni külön az egésszet.
@@vilagistene2939 Nem valami 15ezer forintért árulták? Elég sokat kell dolgoznia annyiért egy átlagembernek. Több mint a családi pótlék, mert az 12.800 Ft.
@@vilagistene2939 értem én, hogy 2okos simp vagy (név és pfp alapján 10 éves körül) , de egy kicsit gondolkozzál már el azon, amit a videóban mondott a csaj
Mondjuk amilyen a legtöbb szülő alapanyag, engem sajnos nem lep meg. Nem szoktak emiatt szeretni, de ezért ugatom, hogy ameddig a lakosság bőven fele legalább egyszer életében nem jut el pszichológushoz, addig nincs min vartyogni, hogy milyen elfuserált a felnövő generáció...
@@goblinfing14 Mert régebben a 20-21 évesek jobban viselkedtek mint a 2 okos? A Pál utcai fiúkban fizikálisan is súlyosan bántalmazzák őket nagyobb 18-20 éves gyerekek mert amikor az íródott ilyenek voltak a gyerekek körülményei. Persze a felnőttektől akkoriban féltek mert bántalmazták őket.
@@vilagistene2939Én 20-21 évesen nem szólogattam be embereknek ok nélkül, nem űztem gúnyt senkiből a háta mögött, felelősséget vállaltam a tetteimért és a kimondott szavaimért és nem az volt mindenre a válaszom, hogy "csak vicc volt". Szóval igen, ezeknek a f@szoknak a szöges ellentettje voltam, mert ezek konkrétan úgy viselkednek, mint két neveletlen óvodás!
@@vilagistene2939 El vagy tévedve. A Pál Utcai fiúkban Boka 14 éves, tehát a vörösingesek is olyasmi korúak. A csapat fiatalabb tagja meg akkor 12 körül lehet. Messze van mind a 20-tól. Hogy a filmben hány évesek a színészek az meg irreleváns.
Ez az elso videó amit tőled látok, de örülök hogy rad talaltam ,minden tiszteletem , teljesen egyet értek minden szavaddal! Remélem még sok más ember is rád talál rajtam kívül, mert fel KELL nyitni az emberek szemét, mert ez elfogadhatatlan és legutolsó sorban sem példa...
Szia Mónika! Nemrèg találtam rád a youtubeon, veled egy idős vagyok. Teljes mèrtèkben átèrzem ès egyetèrtek a gondolataiddal! Több mint 3 ève nincs social média felületem (Facebook, Insta, kitudjamilyenoldalak, semmi...), de megdöbbentő számomra az ilyen törtènèsekkel találkozni. Nagyon szuper, hogy csinálsz ilyen tartalmú videókat, kicsit kèpbe kerülök a mai borzalmas (online) valósággal... Elszomorító, hogy egyáltalán ilyen tèmával foglalkozni kell. :(
Mi sem nagyon értjük a ránk eső részét, hogy miért nem lehetett volna elkerülni azokat a megjegyzéseket... Felháborító amit csináltak, ahogy beszéltek a páromról, mindezt úgy hogy épp mellette állok. Ha emiatt hírnevet is kapnak, az legyen negatív 🎉 🙌🏻 Köszönjük hogy te is felszólaltál Móni 🫶🏻🔥
Szerintem ez nem kórhoz kötött, hogy ki hány évesen néz bizonyos tartalmakat. Meglepődnél, hogy milyen tagok nézik az esetleges streameket. Végig néztem egy két órás verziót, vérlázító számomra, hogy 2024-ben ilyesmi megtörténik. Miközben azt híresztelik, hogy civilizált társadalom vagyunk. Most meglátszott amit a két fiatal úr véghez vitt? De semmi gond. Látod ez a menő. Másokat nagyon jó megalázni szindróma.
Igen, ilyen marhák sajnos mindig is lesznek, mint a 2okos. Volt akinek már törölték a csatornáját, majd visszajött, ami az enyhébbik eset. Illetve olyan is, amikor az ilyen kéregetés okán ment a rendőrségi feljelentés is, mert az ígért videó nem készült el, viszont a termék meg a kérőnél maradt. Viszont szerintem én is bocsánatkéréssel tartozom feléd vagy mindketten egymás felé, mert találkoztunk az OGEX nevű rendezvényen, Kecskeméten, de nem 2024-ben, hanem az első körben, 2023?-ban. Ott néztem kissé hosszan a csapatot (6-an, 7-en voltatok ott akkor Cosplayerek), aztán az egyik vékonyabb alkatú csajszi nyúlt felém olyan boszorkányosan, amire úgy gondolom, hogy te lehettél az, mert később, Instán láttam az összefoglaló képeket tőled. Akkor arra a tevékenység(edre) visszaszóltam, hogy "Ott maradsz", mert hírtelen megijedtem attól, hogy felém nyúl valami "boszi".... Ezáltal én bocsánatot kérek tőled. 😊🤗🙂
Öszinte leszek, tetszenek a témák és a személyiséged is. Inteligensnek látlak és jogos amiket mondasz viszont néha a véleményeddel elcsúszol a személyeskedés határmesgyéjére. Nem akarlak ezzel degradálni csak egy kis észrevétel a véleményeid jobb és precízebb előadásához. Sok sikert a TH-cam és egyéb internetes karieredhez! :3
4:09 itt már elvan lopva a gyertya :( Szerk.: "Nem kell ide promó szóval elég ellopni" mondat nem sugalja azt hogy vissza akarta volna vinni. Nagyon undorító amit csinálnak.
Ha ismernéd, akkor tudnád, hogy KDS mindig visszavitte és csak azoktól "lop", akikről tudja, hogy nézők. Majd visszaviszi, hogy "Ember ez meg a kezembe maradt", majd röhögnek egyet és megy tovább a "show". Csak a csaj beleköpött a levesbe, hogy hamarabb odament. Mintha elkezdenék mondani egy viccet, hogy megy két néger az utcán, és te beleszólsz, hogy büdös rasszista vagyok és a médiában az megy le, hogy rasszista gondolatokkal élek 👏🏻👏🏻
Mindig azt mondják hogy amióta világ a világ a fiatalokat mindig leszólják az idősebbek és persze mindig a mai idős korosztály volt a normálisabbak fiatalon is, "bezzeg a mai fiatalok" (akiket persze ugyanúgy leszóltak az ő fiatal korukban). DE. Egyrészt valóban "fiatalság bolondság", másrészt viszont a korábbi generációk a mintát meg a szocializáció jó részét azért szüleitől, nagyszülőktől, nevelő szerepkörben lévő felnőttektől vette, és miután "kilázadta" magát ehhez vissza tudott nyúlni....már ha két agysejtnél többje volt....ma viszont a legtöbb fiatal már többet lóg a neten és az "influencereivel" mint amennyit a szüleivel. A fő minta, szocializációs közeg ma már a saját korosztályuk. Régen ilyesmire mondták hogy "az utca nevelte fel", ma meg a web2... És ennek súlyos következményei lesznek. Remélem tévedek és csak egy boomer vagyok:)
Ezt nem írtad komolyan, remélem. Az idősebb korosztály legalább ennyire tahó, sőt, még inkább. Néhány éve a kezükbe került az Internet és rögtön elkezdtek b-zizni, veréssel fenyegetőzni, másokat leszólni, megalázni. Úgy viselkedik a nagy részük mint a "2okos". A sarki ÁBC-ben esetleg visszafogják magukat, de a Facebookon el van velük szaladva a ló. Az meg hogy 60-70-80 évesen se nő be a fejük lágya, az úgy már súlyos... "ma viszont a legtöbb fiatal már többet lóg a neten" - Lehet, de az öregek is. Facebookon töltik az egész napot és a nagy részük nem recepteket nézeget, hanem gyűlöködik. Hogy a mai fiatalok hol tartanak, az is az idősebb korosztályon múlt és múlik. Ezeknek vannak szüleik, nagyszüleik. Nem nevelik rendesen a fiatalokat, aztán felelősségvállalás helyett csak szidják őket. Szóval 2okos, meg idősebb korosztály jelentős része, egy szint, sajnos. 😕 Gondolj arra hogy ha kiraksz egy cosplay képet olyan helyre ahol nyugdíjasok vannak, szerinted mit fogsz érte kapni? Milyen hozzászólások lesznek? Érted...
Énnekem a tegnapi napon, azaz 2024. július 17-én, szerdán pihenőnapom volt, azaz nem kellett mennem dolgozni. Ugye a kereskedelemben dolgozok, egy élelmiszerboltban, vagyis minden nap nyitva vagyunk, vagyis a hétvége mindkét napján is, így nálunk a heti két pihenőnap mindenkinek másképpen van kiadva, az éppen aktuális beosztás szerint. Általában ilyenkor, vagyis a pihenőnapjaimon fogom magam, és lehetőleg a nyitásra itt vagyok a könyvtárban, ahonnan/ahol netezni szoktam. Mivel nincs pénzem laptopra, ezért járok netezni könyvtárba. Szóval tegnap is eljöttem ide, és ahogy felléptem először más oldalakra, majd pár órával később a Facebook-ra, így legelőször a Mondocon közösség nevű csoportban láttam az ottani posztokat a MONDO nevű adminisztrátortól, először a július 15-ei, hétfői "A Mondocon hivatalos nyilatkozata a 2okos ügy kapcsán" címűt, és csak utána a július 14-ei, vasárnapi "Sziasztok! Köszönjük, hogy a tegnapi nap végén jeleztétek online a 2okos streamerek minősíthetetlen tevékenységét." kezdetű posztját is. Nos, nekem az előbbi nyilatkozat elolvasása közben (!) már teljesen egyértelmű volt, hogy a Móni 1000% biztosan készíteni fog egy videót róluk! 🙂😀 Fel is léptem utána egyből a Gmailre, és így a TH-cam-ra is, és egyből fel is ugrott a Móni videója! 😀 Nos, valahogy nem lep meg, hogy nem csalódtam... 🙂😀 Aznap, vagyis tegnap meg a hőség meg a sietség - mert ugye nyitásra igyekeztem a könyvtárba érni - miatt otthonfelejtettem a fejhallgatómat, és azért sem tudtam megnézni-meghallgatni a videót! Ma csak azért tudtam ezt megírni neked - s kitaláltad, már tegnap meg szerettem volna írni neked az első bekezdés második felét, és így főleg azt, amit te is írtál odafent 🙂 -, mert egy óra munka után közölték velem (fél három tájékán), hogy a beosztás szerint túl sokan vagyunk műszakban, és haza kellene mennem. Úgyhogy hazamentem, letettem a cuccaimat, a fejhallgatómat a nyakamba vettem, a vegyes gyümölcsös italomat a fagyaszóból a kezembe vettem, és eljöttem ide megnézni a videót végre, no meg ezt is lepötyögni! 🙂
Én a Navii-csaj helyében tarkón vágtam volna ezt a 2fogykost azzal a tegezzel, az tuti.... Vagy a róka farkas csaj helyénen is lekevertem volna egyet.Ha mást nem, utánuk mentem volna...
Te magantanuló voltál? Ilyen megjegyzéseket minden gimnáziumban hallasz vagy sokkal durvábbakat... Nem is mondtak az avataros csajnak semmit, és oda se mentek, mert azt mondták a végén, hogy kellemetlen lett volna meg túlzás. Plusz szerintem meg te vagy a fogyatékos, hogy az erőszakot tartod megoldásnak
A farkas csaj totál össze volt utána zavarodva, nem is értette mi történik, de rohadtul kellemetlenül érezte magát. Aztán megnézte ezt a videót, és elkapta az undor a 2gyökérrel kapcsolatban.
bármilyen embernek (!) ezzel el kell számolnia...én 52 éves boomer és ha a szenvedő az én lányom és én ott vagyok,most a legnézettebb video lenne,én meg előzetesben! (bocsi )
@@vilagistene2939 Az megvan hogy a 2okos-ból az egyik tanárnak tanul és azt mondta az egyik videójukban hogy ő majd jól verni fogja a gyerekeket mert úgy a jó és az a helyes? Tehát pont TE vagy aki olyat védesz aki gyerekeket verne. De gondolom hogy ezzel te is tisztában vagy...
Egyet értek veled. Teljesen igazad van nagyon nagy a pofájuk a 2okosnak.Volt olyan is már, hogy elloptak egy 95ezer forintos táskát. Nagyon tulzásba esnek. Le álhatnának. Nem mindenkinek olyan poén mint nekik. De a nézőik meg csak röhögnek. Sorry hogyha nem teljesen érthető😞
Hány évesek vagyunk amúgy? Már értem, hogy a 2okos gyerekeknek gyárt tartalmat, de miért mennek ők is vissza gyerekbe? Annyira tíz éves tempó ez, hogy kimegyünk egy rendezvényre ami nem nekünk szól, és belekötünk mindenkibe mert nem olyan, mint mi. Általánosiskolás szint
@@vilagistene2939 20-21 éves az már hivatalosan felnőtt, vezethet, ihat alkoholt, szavazhat. Szerintem nem kéne egy ilyen korú fiatalt legyerekezni, mert csak validáljuk ezt a viselkedést.
@@eszteragnesnagy6508 Igen mert gyerek ezért van rendben ez a viselkedés hiszen gyerekek. Jogilag nagykorú de ez min változtat? Ez a jogilag nagykorú a p3d0filoknak is jó érv akik 18-19 éves tinédzserekkel jönnek össze stb… jogilag nagykorú de a legtöbb szülő biztos nem engedné az ilyenkorú gyerekének, hogy vezessen.
Mindenki normális és kedves volt velük, pedig meg se érdemelték. Lehet ideje lenne egy átnevelő tábort vagy iskolát létesíteni, ahol a hozzájuk hasonló viselkedésű embereket lehetne küldeni. Ahol megtanulnának normálisan, tisztességesen és illemtudóan viselkedni. Aztán a szüleiket is, mert valószínűleg ott is akad hiányosság.....
Én 11 éves vagyok és van furry és therian na én therian vagyok ojasmi a therian mint a furry csak egy egyszerübb változata és mikor ezt meg hallotam le iradkozta és nagyon nagyon NAGYON fájt hogy ezt monták a furryk re 😢😢😢😢😢😢 Aki egyet ért LIKE 👇🏻
Én megmondom őszintén,régebben követtem őket mikor még elkezdtek streamelni Twitchen. De már régóta leíratkoztam yt-n twitchen egyaránt mert nagyon "cringe" amit csinálnak. Remélem egyszer majd ők is rájönnek erre és jobb irányba fognak változni.
Lopás: 2:35 körül látszik még az asztal jobb alsó sarkán a zöld gyertya (egy kék, egy pink, egy zöld van egy sorban), majd az egyik 2"okos" szóval tartja a két csajt míg a másik lop mivel 4:04 - nél már nincs az asztal sarkán a zöld gyertya, csak az üres helye.
Egy rendkívül összeszedett és véleményem szerint szívből szóló videó volt, mivel sokan osztjuk a véleményt, hogy ez a kettő csodálatos "úriember" a jelenlegi online magyar youtubeos és twitches közösség legvállalhatatlanabb színvonalát képviseli. Én csupán kétszer jártam a Mondoconon, első alkalommal 2021-ben még fiatalabbként, 15 évesen amikor számomra új és érthetetlen volt ez a komplett cosplayeres és egyéb szubkulturális közeg, ellenben amikor odaértem konkrétan új barátokra leltem, egészen annyira, hogy mikor második alkalommal kijutottam 1,5 évvel később jómagam is cosplaybe öltöztem, valamint sok új élménnyel gazdagodtam. Elnézést mindenkitől a regényért, egyébként egy nagyon értékes és jó csatorna a Tiéd kedves Mónika, még csak most találtam rá az algoritmusnak köszönhetően, de remélem nagyobb követőtáborral fogsz rendelkezni az idők során. Sok sikert:)
Pont a Mondoconos Közösség az ami befogadó. Mi másodszorra mentünk ki Conra. és nagyon szeretjük a Mondoconos közösséget. Így második alkalommal csináltunk mini interjúkat is a Cosplayerkkel kapcsolatba természetesen teljesen normálisan és nem győztünk hálálkodni nekik amiért megáltak nekünk hogy megosszák velünk majd másokkal a tapasztalataikat, véleményeiket innen is örök hála mindenkinek. Csak normálisan kellene viselkedni aminek alap dolognak kellene lenni ha már elmegy az ember egy ilyen rendezvényre
Hello Mindenki, pár napos kutatás után megtaláltam a videót itt ( th-cam.com/video/lzRrR1E9f3g/w-d-xo.html ), remélem idő előtt nem fog lekerülni és még többen meg tudják nézni mit műveltek.
a Ket okost kovetni, szeretni egy adott szellemi szint _alatt_ lehet. Neked eselyed sincs hogy megkedveled oket... De sok tinedzser szemeben ez meg meno, sajnos
én például sosem halottam ezelőtt erről a 2 kis gyökérről, de pont az ilyen kis sz@rok miatt nem szeretem ha a kamasz gyerekem a neten lóg, bár ennél azért több esze van, hogy azt képzelje, hogy ez menő, de vannak akik példaképként kezelik az ilyen szenny, nulla kis senkiket és fel sem fogják, hogy ez mekkora felelősség. Marha szomorú, a szüleikhez is lenne néhány kérdésem...
gyerekekhez? erről a 2 kis ostoba suttyóról írtam, nem az összes gyerekről. szövegértés! amúgy ki vagy te, hogy megítéld milyen szülő vagyok? baromira nem érdekel névtelen, arctalan kommentelők véleménye.
@@vilagistene2939Szerintem biztosan jó szülő, ha már a kamasz gyereke is meghaladta agyban ezt a 2okosos tufaságot! (Mondjuk a kölykök ezt szerintem átlagosan 6 éves korukra kinövik.)
Egyszerű ez. Lopás. Rendőri feljelentés. 50 ezer fornt alatti érték ,tehát csak szabálysértés. De attól még lehetne magyarázkodni a hatóság előtt. Plusz ha több esetben is lopikálnak viccből de mindenki fel is jelentette volna őket, akkor már azért komolyabb elbírálás is járna. Persze értem én egy gyertyáért balhézni nem éri meg, de. Igenis egy gyufáért is fel kell jelenteni őket.
Szívemből szóltál, teljesen egyetértek! Csak az a baj, hogy ezeknek ezt nem tudod megmagyarázni, mert nem érdekli őket. És az a legrosszabb, hogy egyre több az ilyen mentallitású fiatal, mély tisztelet a kivételnek! És ez többek között gyerek korban gyökerezik! Saját szememmel olvasom, mikor a szülők írják le hogy millyen vicces, mikor pl. az lcd tv-t összekeni a gyerek, meg milyen cuki, hogy összefitkálja a falat a kis művész...stb. Hát nem az! Meg örülnek mikor a gyerek fejébe nyomják a kkijelzőt, mert addig is kussol. Aztán mg ilyen eszetlen barkomat utánoz le! Sokszor látok hasomló mentalitású kisgyerekeket és hát mondanom sem kell, hogy a kedves szülő milyen...akinek nem inge ne vegye magára! És vagy nem érdekli a szülőt, vagy van higy meg is dícséri érte! Hogy '' mi a tosz''! És ez csak tovább gyűrűzik, mikor egy ilyen mentalitású gyerekből egy olyan életkorú lesz, mert higy koránt sem felnőtt, akinek gyerekei lesznek és ugyanígy áll hozzá! És mivel ebben nő föl, ez neki a természetes és nem figja felismeni, hogy ez így nem jó! Borzasztó következményei lesznek ennek még!
Én therian mag furry vagyok és szerintem az a leg idegesítőb ha valaki bele ugat vagy le szója másnak a jelmezét oké ha nem tetszik meny továb nem nehéz miért ien hülyék és egyet értek veled a viselkedésükben mertvmost fell húztam magam meg ér egy liket meg egy feliratkozást ❤❤❤
Pontosítva vannak a therian (általában 4 lábú állatok) furryk akik állatoknak képzelik magukat és vannak az anthro (emberi, 2 lábon járó) furry-k akiknek karakterük állat kinézetű de emberi tulajdonságokkal rendelkeznek és emberként is viselkednek ^^ De igen egyetértek azzal hogy nem kellene beleugatni random egy személy fülébe csak mert állatjelmezbe van öltözve.
A therianok olyan emberek akik spirituális vagy egyéb okból úgy érzik hogy előző életükben állatok voltak amire valamilyen szinten emlékeznek (ez a spirituális vonal), vagy csak szimplán lélekben hasonló mélységben közel állnak az állatokhoz, és bár most a fiatalok körében ez felkapott lett és sokan vesznek magukra hozzá pl farkat meg például a szabadban járkálnak négy-kézláb, de emellett a fogalom szerint ezek az emberek tisztában vannak vele, hogy ebben az életükben ők valójában emberek, tehát nem hiszik magukat állatoknak. A furry egy másik fogalom, a kettő nem jár együtt feltétlenül csak nyilvánvaló okból van átjárás, a furry az anthropomorf állatok, karakterek iránti szeretetre épül gyakorlatilag.
Egyébként nagyon sajnálom szegény fursuitert akinek a fülébe ugattak, ő kedvesen megölelte a srácot, de amikor a füle mellett hangosan felugatott akkor látszott a suiteren hogy összerezzent, biztosan kellemetlen volt... Az ember alig lát egy olyan fejben meg minden, ráadásul abban a melegben, és akkor valaki ilyen tapló. Persze az összes többi cosplayert és bárkit aki találkozott velük sajnálom, hogy betalálták őket. Nagyon remélem hogy nem fogják megúszni ezt az egészet.
Edig nem ismertem őket de jobbnak is tartom. Hogy lehet ilyet csinálni hogy valaki kemény dolgozik azért hogy szépet készítsen ami teszik másnak és vegyen is belőle aztán, ők meg oda mennek és fogják és csak "gag" ból el lopják. A "legszebb " az egészbe hogy néztem a kommenteket és irta valaki hogy "ez egy gyertya " hat baszki a lopás az lopás. Elsőnek láttam tőled vidit de nagyon jó lett. Nagyon jól látod a dolgokat.
Azért na...az, hogy még itt is vannak emberek, akik szerint Móni túlreagálja, meg ez a fajta szemétkedés amit a két gyökér gyerek összehoz az rendben van, meg vicces, visz mindent. Nincs rendben, nem túlreagálás, másokat ilyen kellemetlen helyzetekbe hozni nem oké, nem elfogadható, sem ezer ember előtt, sem 4 szem közt. Én csak egy dolgot szeretnék. Akik szerint ez rendben van, öreg korában ne picsogjon már azon, amikor majd a 2 intelligencián felnövők felrúgják az utcán. Vagy kiveszik a kezéből a telefont, elfutnak vele, aztán nem lopás. Esetleg majd amikor a fiatal mentős kolléga közli, hogy ez bizony menthetetlen, jajj, hoppá, csak gag volt. ;) Vagy éppen alá nyúlnak a kislányuknak, mert hát IRL milyen feje van már a csajnak, jajj de vicces, haha. Az lesz csak a jóvilág, csak akkor tűrjék majd szó nélkül, jó? Mert addig vicces haver, amíg mással történik, meg amíg csak a képernyőn keresztül látod, amíg biztonságban érezheted magad, csak ti sem lesztek örökké túlerőben, meg ők sem lesznek örökké gyerekek. Meg ti is lesztek kiszolgáltatott helyzetben, úgy meg már elég kellemetlen a szitu. Ugye. Egyébként, nálam mindig van paprika spray, ha tőlem lopták volna el a gyertyát kérdés nélkül utánuk megyek, szemközt fújom mind a kettőt és ott helyben hívok rendőrt. Pillanatig nem érdekelt volna, hogy vicc vagy mi, azt majd magyarázhatják valaki másnak. A lopás az lopás, a gyertya meg magántulajdon, ha fizetsz érte elviheted. Pont.
És természetesen mentél volna a börtönbe mert ez távolról sem jogos önvédelem ráadásul a gyerekbántalmazás ha jogilag már nem is lesz súlyosbító tényező mert 18 felettiek azért a kifejezetten fiatal koruk miatt nem igazán leszel túl szimpatikus sem a bíróságon sem a börtönben. Undorító ahogy ti szélsőjobboldaliak a gyerekekhez hozzáálltok!
@@vilagistene2939 Megint politikai húzásokkal jössz! Jó lenne ha egy kicsit utána járnál a dolgoknak, mert nagyon nincs igazad. Milyen gyermekekről írsz te? Idáig nem érdekelt az irományaid, de most már nagyon is érdekel. Érdekelne az a képi összkép amit írsz. Nagyon véded őket, csak tudnám, hogy miért. Ez viselkedés semmilyen indokot nem adott semmire, hogy ezt tegyék másokkal és nem a lopásról írok, hanem amit másokkal leműveltek. Értelmes ember csinál ilyent szerinted? Ez normális? Megalázni a másikat az természetes? Ugyanúgy büntetném, mint a fizikai erőszakot. Gyermek bántalmazás egy húszon éves felnőttél. Ember ne égesd le magad még jobban kérlek. Te mit tennél, ha esetleg lopna tőled valaki, csak ámulnál és néznél? A bíróság helyében nem tennék különbséget senki felé, aki bűncselekményt követ el, igen is legyen meg a következménye a tetteknek. Egy civilizált társadalomban ez az elvárt követelmény.
15:20 Punkok már nem szoktak lenni. Valszeg zavarták a gondtalan pénzköltést. 😂 Legutóbb lenéztem, mert haveromék mondták, hogy régen milyen jó volt, de most nem volt egy sem. Viszont egy évre előre megkaptam a színeszászlós dózist. Jövőre nem hiszem, hogy megyek.
Teljesen igazat adok nekem Moncsi! Én sosem néztem a 2okost ( inkánn 2butát ), de most már pláne nem is fogok egy másodpercet sem megnézni tőlük. Legyen szép napot, és mindenkinek !
1, A brahiból való lopás az kb. 8-10 éves korig még elnézhető, de a felett már illik tudni, hogy a lopás bűn. 2, Kíváncsi lennék, hogy ennek 2(nem)okosnak milyen korosztályból, milyen társadalmi rétegből van "rajongótábora"!
@@vilagistene2939 Jézusom, már nem csak Tiktokon hajtod ezt a hülyeséget, hanem itt is? Ember, jóból mondom, vedd már be a gyógyszeredet, mert ennek nem lesz jó vége. :D
@@vilagistene2939 Nem, ez semmilyen korban nincs rendben! A mostani szülők szerint az is rendben van, hogy a gyerek a boltban kibontja a csokit, és még azelőtt eszi meg, hogy kifizették volna a pénztárnál, mert hát "jaj, ő csak gyerek"! Én is voltam gyerek, sosem engedtek meg nekem ilyesmit. Attól még, hogy valaki fiatal, nem kell elnézni neki, ha butaságot csinál, mert azt tanulja meg, hogy megteheti. Egy 22-23 éves pedig nem gyerek, hiába szajkózod ezt. Fiatalnak fiatal, de NEM gyerek. Jogilag pláne nem, tehát büntethető, és a rendőrség nem fogja nekik elnézni azért, mert fiatalok. Édesanyám iskolájában egy gyerek a telefonokat lopkodta az osztálytársaitól, ő 12-13 éves volt- na ő nevezhető gyereknek, de attól még nem elnézhető. A huszonéveseknek fiatal felnőtt a megnevezésük. „Fiatal felnőtt az a nagykorú személy, aki a 24. évét nem töltötte be.” - olvasható ebben a cikkben, amit egy ügyvédnő írt. erthetojog.hu/egyeb-jogi-ismeretek/kiskoru-fiatalkoru-gyermekkoru-melyik-mit-jelent-pontosan/
A videódban látottak alapján úgy gondolom, hogy a 2okos egy kicsit nárcisztikus, egoista személyiség, nem nagyon hinném, hogy ők egyébként egy tényleg kedves, segítőkész, tisztelettudó emberek lennének, de persze ilyenkor mondani szokták, hogy egy e fajta "rant" videóban nem a magánszemélyüket, hanem a videós személyiségüket nézzük, szóval nem állapítható meg, hogy 2okos tényleg olyan, mint elsőre feltételezné az ember, mert a 2okos nem feltétlen mindig polgárpukkasztó IRL streamet nyomat, azért bennük is lehet, hogy csak a streamért csinálták, de érthető, hogy rengeteg embernek nem tetszik, mert azzal a liveal nem sok pozitív magamutatást mutattak meg. Nyilván megelőzni kellett volna egy moderálással, hogy legalább a nézők ne ezen nevessenek/gúnyolódjanak, habár a late-Z gen és az Alfa generáció humorszintje (tisztelet a kivételnek) kicsit "alacsony", főleg 10 évesen. Úgy érzem, hogy a mai streamereknek inkább a tiszteletre, a segítőkészségre és a kedvességre kéne inkább ránevelni a mai fiatalokat, mert még nem tudják átérezni, hogy a szemét viselkedésük nem példamutató, és a mai társadalomból egyre jobban kikopik az összetartás, ami néhány esetben borzasztóan szörnyű. Hogyha tényleg az a feltételezésem lenne igaz, hogy nárcisztikusak, én nem javaslom, hogy 4-8 percen arról beszélj, hogy ez így "nem jó", mert azok a személyek nem értik és nem akarják. Persze érthető, hogyha először hallottál róluk, mert azt is hangsúlyoztad, hogy nem mindenki ismeri őt, habár 2okosék szerint igen, és ezzel próbálsz valamit elérni. De egyébként... ez nem az első botrányuk, és nem te vagy az első videós, aki próbált erről véleményt alkotni. Talán próbálkozz egy kicsit körülnézni más videósoknál (pl. mannin), hogy miket mondogattak 2okosról, és mi az értékrendjük, véleményük, és mennyire tudják ezeket változtatni egy kis pénzért cserébe. U.I.: most mondhatnám, hogy 2okos talán még bully-k voltak az iskolában, de egy biztos, hogy nem bántották őket, de ezek csak saját feltételezések. kösz, ha elolvastad xD
Ez a két Temus Andrew Tate alapból sem volt szimpatikus számomra. Azután vált világossá, hogy nem is lesznek szimpatikusak amikor elfogattak egy kaszinó szponzorációt úgy, hogy előtte szidtak mindenkit aki ugyanezt megtette. Az már csak hab volt a tortán amikor a Silló Istvánnal is összeálltak úgy, hogy előtte a Normann barátnőjére tettek nem túl kedves megjegyzéseket, és a Laurát szexualizálták (anyucinak nevezték stb.). De ez volt az eddigi leggázabb dolog amit "karrierjük" során műveltek! Szerintem azok közül amit Mondoconon műveltek, a gyertya ellopása volt a legrosszabb, mivel nem elég, hogy pofátlanul ingyen terméket kéregettek, de művészektől loptak akik valószínűleg alig szereznek bármennyi profitot minden egyes eladott termék után. A megjegyzések amiket a cosplayerekre tettek is nagyon gázak voltak, de azokon sajnos nem tudok meglepődni, mivel, ahogy korábban említettem, már tettek ilyen megjegyzéseket egy KISKORÚ lányra!
Szervezők felé viszont tényleg kellett volna jelezni, ahogy többen is írják. Sajnálom szegény eladó hölgyet, mert szerintem pontosan tudta, hogy x ezer ember előtt kell megfelelően viselkednie az adott pillanatban és végtelenül tisztelem, hogy ilyen kulturáltan tudta visszakérni azt, amit konkrétan elloptak tőle. Napokig lehetne ragozni, hogy mennyire kártékony az a csatorna, és úgy gondolom, hogy a twitch sem engedhetné meg, hogy lopást promozzanak a felületén...
Kepzeljetek el, punk furrykent celom hogy menjek fursuitban es bakancsban mondoconra:3 (haveromek voltak kint es meg akartak verni a 2 proliekat XDD) Amugymeg szaz szazalekban igazad van!
Nem ismertem őket de szerintem azért nem szóltak a komment előikre mert ők is bunkók Remélem ki tiltják őket a Mondoconrol egyszer szívesen elmennék de Angliába lakom és még nem jutottom el .Remélem a azok akiket zaklattak jól vannak nem viselte meg őket és nem rontotta el az élményeiket
szia! Én is kint voltam MondoCon-on szerencsére nem láttam őket, de van egy másik TH-camr aki úgy szintén kint volt, láttam, fotózkodtam vele, stb... De ő még a 2 srác helyett is bocsánatot kért, nem hiszem, hogy ezzel egyedül lett volna, nekem is megfordult a fejemben de végül úgy döntöttem, hogy hülyén adná ki magát ezért inkább nem tettem. egyébként örülök, hogy engem nem talált be a 2Okos mert valószinüleg sok savat kaptam volna (All Might leeresztett verziójában voltam mind 2 nap) nagyon sajnálom azokat akiket bántottak, és úgy gondolom kicsit óvódás agyiszinten volt a 2 srác, nem szimpatizálok velük semmijen szinten, de hagyom őket élni, kicsi kiromtól arra tanítottak: Hülyének lenni emberi jog.
Szia , szerintem teljesen igazad van . Bár én nem szeretem őket, és ezek után nem is fogom őket szeretni, de remélem egyszer, majd észhez fognak térni , hogy ez nem vicces .
Az a baj, hogy kds-t meg par eve neztuk a fiaimmal. En annyira kedveltem ot. Rem kelletlen mi lett belole. Az a helyzet, hogy azon az uton jarnak, mint kulcsar edina, berki stb : nezik oket az emeberek, de kesz kabare amit muvelnek.
Ami a nézők szabályozását illeti, én például anno mindig rászóltam a komment szekcióra, hogy hellóbelló, ezt NE, de még sima felületeken (facebook, Discord, stb.) Is sokszor "kioktatom" kicsit azt, aki olyat mond, ami szerintem káros. Mindenki azt csinál, amit akar, amíg azzal nem árt senkinek, és ezt lehet baromi szigorúan venni. Amúgy nekem az is volt az aggodalmam, hogy például az Ani-Mániának (Vörös Gábor) is elküldték a lopásos esetet, kivágva, ott viszont nem hangzott el, hogy illarviasz, az nem volt a videóban, csak az, hogy ők próbálták-e, meg furcsa kis zacskó, és Gabinak totál úgy nézett ki a snitt, mintha amúgy drogot kaptak volna, mert nem tudta beazonosítani a terméket, az első leírásba bele is rakta, hogy ez aggályos, majd amikor a lányok kommenteltek, akkor kiszedte, de konkrétan úgy kellett vadásznunk, hogy amúgy mi is a zacskó tartalma. Egy ilyen snittel ha valaki elkezdi tolni, hogy a MondoConon drogot árulnak, sok hülye osztja, beindul egy "D&D=Sátánizmus" jellegű hiszti a boomer szülőknél, sok fiatalnak megtilthatják a rendezvény látogatását emiatt. Hiába derítik ki, meg kommenteljük, hogy az amúgy illatciasz, ha a megoszrók nem olvasnak kommenteket, csak reagálnak ész nélkül, és látunk ilyet tonnaszám.
Mert ez a helyes út? Észak-Koreát csinálni a csatornádból? Mindenki azt mondhat amit akar! Ennyi! Ez úgy van mindenki azt tehet amit akar még másnak nem árt! Dehogy valaki a szavakat korlátozza pár hiperérzékeny miatt aki szavakat is ártásnak nevez és emiatt Észak-Korea lesz minden felületből ez beteg. Nem elég elnyomás, hogy a Fidesz van még az interneten is csak illiberális felületeket kezdik el egyesek támogatni?
@@vilagistene2939 Talán azért mert a saját videója alatt mindenki úgy moderál ahogy akar. Gondolom nálatok sem úgy megy a dolog, hogy meghívsz valakit egy házibuliba, majd hagyod hogy néhány vendég odasz-rjon a konyhaasztalra, meg elkezdje szétkenegetni a fekáliát a szoba falán. Nálam is van egy határ, és én is moderálok, ha valaki csak kötekedni jár a csatornámra, vagy folyton zsdózik, cnyozik, gyűlölködik minden indoklás nélkül, az árt a csatornámnak és nem fogom hagyni. Ez teljesen logikus és egyértelmű.
Ugyan nem vagyok cosplayer, de fantasy rajongò metálarckènt szimpatizálok a közössèggel, ìgy mèlysègesen felháborìtònak tartom hogy valakit nemhogy betámadnak de a safe space -èben teszik ezt! Hát gyerekek, mi lesz itt mèg? Senki ne csináljon semmit mert minden cringe meg gáz ki vagyok xD Neked meg a videòt köszönöm, tetszik a stìlus, feliratkoztam. Üdv
Ezt mindenképp megosztanám a con szervezőinek, hogy eljárást indítsanak ellenük és végleg ki tíltsák a conról. Valamint megosztom a közösségi oldalakon a képüket. Nem fog érdekelni ha feljelentenének személyi jogsértés miatt. Aki lop annak nincsenek jogai.
Celebnek számítanak. Kitették az internetre, nyilvánosság elé, semmilyen jogot nem sértesz ezzel.
@@herosaytmgameplay7215 ez igaz. Már most lehúzhatják a rolót és nem mutatnák az arcukat az utcán se. Mert mindenki beképzelt tolvajként fogják ismerni az emberek. Minden meg kell tenni, hogy az ilyeneket csírájába kell elfolytani és példát kell statuálni. Csak ebből fognak érteni.
@@udi8844ac Sajnos az a baj, hogy senki nem foglalkozna ezzel az üggyel. Mármint visszaadták, tehát már itt elment az ügy, a másik hogy 40 ezer forint alatti értékű lett volna a lopás, ami igazából rablásnak minősül, mert ott volt a tett helyszínén az áldozat is. Lehet kap egy kis média hangot most, de sajnos tudjuk, hogy minden csoda három napig tart
Már feljelentették őket a MondoCon szervezői, ha minden igaz
@@Dan-fd7kg igen már láttam is. De kifogok nyomtatni képüket és ki ragasztom con területén kívűl azzal a címmel, hogy tolvajok. Engem nem fog érdekelni ha fel akarnak jelenteni. Aki lop vagy aki gyilkol annak nincsenek jogai.
30 vagyok, 2 gyerekem van és azt érzem, hogy ehhez az egészhez már kurva öreg vagyok. Geek vagyok, egy nerd, de ehhez már rohadt "lassú". Azért nézem meg rendre ezeket a reakcióvideókat különböző, hozzád hasonlóan értelmes csatornákon is, hogy képben legyek, mik most a témák a gyerekeknél, tiniknél, mire figyeljek az én gyerekeimnél, kit nem követhetnek, milyen irányra kell odafigyeljek a jövőben. A nagyobbik mindjárt 6, jövőre iskolás és előre tréningezem magam, hogy ne maradjak le, legyen mindig egy szint, amit látok és értek, mert beszélnem kell velük ezekről a jelenségekről, elmagyarázni, hogy miért rossz és ne csak úgy, hogy úgy tűnjön én vagyok a rossz, begyöpösödött szülő. Szóval köszi, hogy megnézted ennek a két kis tökfejnek a kontentjét és összefoglalod, mert innen (is) tudom, hogy ha valakiket, őket biztosan tiltom a felügyelt fiókokban...
En 38 eves vagyok. Ket gyerekkel. Ugyan ezert nezem “ezeket” a csatornakat, mert igenis, kepben kell lenni. A 10en eves nagyobbik fiam, ha nem monotoroznam “ezeket” olyan csatornakat nezne…. A hajam egnek allna. Viszont Moni csatornajat enelkul is neznem, mert rajta kivul nem is tudok olyan lanyt a magyar yt-on, aki valoban erteket ad at es kozben szorakoztato is. A tori time a kedvencem tole. Ha esetleg tudsz vagy barki tud hozza hasonlo noi videost (ferfiakat tobbet talaltam), az leirna nekem oket?
31 vagyok egy fiam van.. es teljesen egyetertek azzal amit irtal. borzalmas a tudat maga is hogy az egyukik tanarnak tanul...
barki aki azt mondja a 2 sracra hogy "jaj meg gyerekek" nem azok.. huszoneves felnott "ferfiak" es az alap viselkedest sem ismerik ennyi idosen.
gondolom nekunk szuloknek ok az elrettento pelda hogy hogy nem akarjuk nevelni a gyermekeinket
@@peternemuller6488 38 itt is, 4 éves fiam van, én is igyekszem majd képben lenni mert elképesztő hogy mi megy a neten... Amúgy nem lepődök meg pl, amikor mondja hogy Minecraft-os valamit kér, mert az oviban hallotta, pedig nem tudja mi az.
Ajánlom Tóth Bettina csatornáját ✌️@@peternemuller6488
39...3 gyerek...nem fogod bírni tartani a lépést! Az elején kell jó irányba terelni őket, s akkor talán szerncsénk lesz, és nem tekintik követendő példának ezeket a majmokat! Max röhögnek rajtuk, hogy fú de gázak ezek! Mert vannak olyanok, akik "kínos" videókat gyártanak, meg vannak ezek, akik bunkók! A kettő között nagy a diferencia!
Te jó ég.. nálam már az kiverte a biztosítékot,hogy elvitték a gyertyát. Milyen szánalmasan beszéltek a lányokkal... sajnálatos,hogy ezekre a senkikre van igény.
discordon meg azt irtak h: "...de legközelebb valószínűleg nem fogunk már kimenni ezek után, mivel mégsem olyan befogadó a közösség mint ahogy azt mi gondoltuk és éreztük a Live után." es meg nekik all feljebb h az emberek csunyan neznek rajuk ezek utan
Nem is tudnának menni, mert kitiltották őket
A 2 gyökér💀 Nyilván nem lesznek befogadóak velük szemben ha zaklatják meg lejáratják a többi ott lévő embert.😂
Mivel gyerekek, jogosan áll nekik feljebb.
@@viktoriaszuk1919 Nem lettek kitiltva csak ha megint valami botrányosat csinálnak
@@danielv.837 én úgy tudom, hogy kitiltották őket. De mindegy is.
A legnagyobb vicc (szégyen) az egészben, hogy a gyertyás incidensnél, aki videózott srác az egyetemen szaktársam volt (TANÁRIA SZAK!!) Nem tudom, hogy jár-e még az egyetemre vagy nagy "celebként" már túl kellemetlen neki.
Ő mondta egy videóban, hogy pofozni fogja a diákokat... persze az is biztos csak "vicc" volt.
@@katalinfarkas7072ez az a gyerek amelyik egy fiatalkorú lányra akart rámászni?
@@p.mester nem nézem őket, csak részleteket láttam a videóikból, mikor komolyabb csatornákon reagáltak és véleményezték az adott (hasonló) dolgaikat. Volt valaki, akinek volt ilyen beszólása, de, hogy az is ő volt-e... hazudnék Neked, ha azt mondanám, tuti, bár rá tippelnék. Utána kellene néznem.
Te azt írtad egy kommentedben, hogy "foggyosok". Ez alatt azt érted, hogy fogyatékosok?
Az én kisfiam fogyatékkal élő, nem is hasonlít ehhez a két értelmetlen gyerekhez, náluk jóval magasabb IQ és EQ-ja van, pedig ő súlyosan sérült, jó!? 😂
Ne sértsük meg a különleges igényű embereket, hogy közéjük sorolunk két ilyen kretént. 😆
Természetesen értem, hogy semmi rossz szándékod nem volt, én is használom ezt a szót, bármilyen csúnya dolog, de tényleg, ez a két idióta közel sincs egy értelmi fogyatékos szintjén, messze nem érik fel őket. Nekem elhiheted. 😂😊
Tálas Máté a becses neve
Az a gyertyás csaj aki utánuk ment tök cuki. Simán szólhatott volna a rendőröknek.
Itt cseszte el, hogy nem a zsernyákokat hívta...
Azt kellett volna. Én biztosan feljelentettem volna őket. Nyilvánvaló, hogy fogalmuk nincs arról mit a helyzet. Lopni bűncselekmény. Akkor is ha te kölcsönvételnek hívod.
dehogy szólhatott volna... van egy értékhatár ami alatt nem intézkednek. Viszont szólhatott volna a szervezőknek, hogy vágják már ki ezeket a bazári majmokat.
@@csakegylestrapaltlelek5122 Kamera volt, intézkedtek volna a rendőrök is. Nem bűncselekmény, de szabálysértés. Persze felvétel nélkül tettek volna rá és nem akartak volna csinálni semmit, mert úgy szokás.
@@csakegylestrapaltlelek5122 akkor azoknak :D
Eddig se kedveltem őket, de most még inkább undorodom tőlük.
Same
Köszi, hogy helyettünk megnézted+ elolvastad, hogy nekünk ne kelljen! :D csomó időt spóroltál nekem xD
Egyrészt baromira örülök, hogy én nem tudtam erről a két kis fiúról. Elég felháborító viselkedés, nagyon rossz példa. Másrészt az a mondatod, hogy "embernek maradni" azt gondolom ez a legnehezebb a mai világban a fiataloknak, baromira nincs nekik semmi megtanitva sajnos. Elszomorito jövőnk lesz...
Át kéne nevezni őket két kreténre :-)
Nincs rá szükség... pontosan lehet tudni, hogy ez két kretén.
Vagy inkább két hülye mert régen amikor legelőször láttam egy videóját Kdsnek akkor még láttam hogy ő is fortniteozik meg ilyenek és azt a Kdst vissza nézve meg azt az Icehavokot vissza nézve most tényleg látszik hogy változtak és sajnos nem jó irányba hanem rossz irányba és manapság már sem értéket nem képviselnek és ez a tökéletes példája annak hogy ha egyszer az életbe befutsz mint zenész vagy streamer vagy TH-camr mindegy a lényeg az hogy ők ketten a szomorú példák arra hogy milyen befolyásol van az embere a hírnév
@@Vampireboy0724 tökéletes példák, egy mások véleményét meg sem halgató, mérgező zárt agyu, felelőtlen, erkölcstelen hülyegyerekekre...😑🙄
@@Vampireboy0724Pont ugyan azt csinálják, mint amit 2 éve... Ha megnéznéd az akkori szilveszteri IRL-t, akkor látnád... És akkor még 1000 ember se nézte őket. Szóval faszság, amit írsz
2bohoc
Egyetértek, Móni. Nem szabályozhatják a nézőiket, de példát mutathattak volna. Egy dolog, hogy kinek mi a véleménye, a kritikát is meg lehet finomabban fogalmazni, legyen szó akár a beöltözésről is. De a konstans fröcsögés nem kritika vagy vélemény, hanem a másik megalázása, és emiatt szólhattak volna. Ha jó embernek tartják magukat, és azok is lennének, akkor szóvá teszik a nézőiknek, hogy átestek a ló túloldalára.
Jóemberek mert egy gyerek minden esetben jó embernek számít tetteitől és mindentől függetlenül, ők pedig csak 20-21 évesek.
Van ott moderátor. De nincs abban köszönet. Orrba - szájba tolta az is ott a kretént.....
Imádom a csajt!
Szóhasználat, megfogalmazás, stílus, és lényegretörő :D
+1 feliratkozó!
Az elmondottakon túl komoly probléma ezzel, hogy relativizálja a bántalmazást és a bűncselekményt. Ezzel torzítja a követőik értékítéletét és erkölcsösségét, illetve erősíti bennük a következmények nélküliség gondolatát, a felelőtlen életvitelt.
Bántalmazás nem történt, viszont gyerekek gyereknél pedig normális lenne a bántalmazás. 20-21 évesek és a gyerekek folyton bántják egymást.
9:28 véletlen youtube feldobta a livejukat, mikor nyílt a Smashy burger Pesten, és ott is bepofátlankodtak a hosszú sor elejére. A tiniknek ez lehet hú de vicces, meg lenyelik, de szerintem egy komolyabban felépített faszi aki már fél órája legalább ott áll és éhes is, fixen nem fogja hagyni, hogy ez a 2 kretén előzzön.
Pont ezen gondolkoztam, hogy micimackóék kapnák az ívet, ha valami komolyabb csávót betalálnának. Persze szerintem ennyire ők se hülyék, hogy olyanba álljanak bele, aki nagyobb náluk. Mármint erre még azt hiszem példa sem volt, hogy egyáltalán csávókhoz mennek oda, max ilyen kishuszárokhoz, mint kb ő maguk. Persze pontosat nem tudok, mert nem követem a munkásságukat.
Egy felnőtt nem tehet semmit nem zaklathat gyerekeket. Másrészt a helyükben én is ezt ettem volna ha a bolton kívül állt a sor.
@@vilagistene2939 nem igazán értelek, ők már nem gyerekek és a bolt előtt állt a sor.
@@ad3mn Ha a bolt előtt akkor nem a bolton belül tehát az ő hibájuk. Másrészt de 20-21 évesek szóval gyerekek.
@@ad3mn Hagyd rá, ugyanezt csinálja Tiktokon. Vagy egy unatkozó troll, vagy egy erősen sárga lapos személy.
Hali! Nekem ugattak a fülembe! Én a cringe-ségen kívül úgy gondolom egyes emberekhez képest "olcsón és egyszerűen megúsztam"... bár nem volt kellemes.. én úgy gondolom, hogy a jelentésükön és az ignorálásukon kívül nem tudsz velük mit csinálni. Viszont ha már itt vagyok, szívesen válaszolok bármi (normálisan feltett) furry-kkel kapcsolatos kérdésre :) jó a vidid, szép összefoglaló volt és nagyrészt egyetértek veled! Csak így tovább! :)
Amúgy az alapján, amit a Mondo kirakott, a további con-okról ki vannak tiltva, nem? Úgy tudom, ha legközelebb megpróbálnak bemenni, egyből rendőr lesz hívva rájuk..
Vérlázító, ahogy veled viselkedtek, szerintem jó voltál. SzolnoCon-on is egy lány ismerősömnek a baráti társaságából is eljött egy srác aki zöld furrynak volt beöltözve és marha jó fej volt. Még meg is dicsértem a jelmezét. Én meg Kurosaki Ichigo-ként voltam a MondoCon-on mind a két nap. Engem nem találtak meg és nem is tudtam róluk őszintén. Ugye nem vette el a kedved az Őszi MondoCon-tól? Én leszek ott, mint Sanji a One Piece-ből. Jó volt a jelmezed. Ha érdekel a véleményem.
@@I-BlazBlue-I Köszönöm a dícséretet és a bíztató szavakat! :) Hozzá vagyok szokva az ilyen "kringé" emberek is megtalálnak, ezeknél volt rosszabb interakcióm is.. Nem tudják az ilyen komolytalan gyerekes emberek eltántorítani semmitől! :)
@@naomic.4198 Ez a beszéd!
Még a videód elején járok, de ahogy hallgattam a fiúk videóját a gyomrom görcsbe rándult, és arra jutottam, hogy nagyon cringe a két srác, az egész szituáció nagyon cringe volt és minden elismerésem az eladócsajoknak, hogy bírták hidegvérrel...
Két lányom van, és szeretik ezt a cos izét. Ennek a két sutyerák parasztnak az anyjára lennék kíváncsi. Ezt a két suttyót az tette ilyenné, hogy kontroll nélkül lógtak a neten, és a legalja influencereket nézték, és most utanozzák őket.
Tavasszal voltunk a Leipzig Buchmessen egy ilyen rendezvényen, és nagyon klassz,.kreatív fiatalokat ismertem meg. Úgy latom nagy kincs a mai vilagban nyugodtan elengedni két fiatal.felnőttet egy rendezvrnyre.
Felnőtt szülőként nem elfogadható így beszélned 20-21 éves gyerekekről. Másrészt eléggé elhanyagolták őket a szüleik, nem nézem őket de elméletileg folyton egyedül vannak otthon és egyedül járkálnak mindenhova tehát úgy tűnik a szüleik nem is foglalkoznak velük. Az anyára hárítani minden felelőséget kapásból viszont elég sz3xista. Lehet főként az apjuk a hibás, nem tudhatod. Vagy lehet mind2 gyerek mind2 szülője hibás ki tudja.
@@vilagistene2939 Szülőnek lenni hatalmas feladat. Kifogást találni a kudarcra valóban könnyebb.
@@MyNyami Úgy értem az apa felelősége ugyanúgy lehet mint az anyáé. Az apa is szülő ez nem kifogás, szerintem sz3xista lenne mindent az anyára hárítani mégha ők is az elsők egy gyerek életében.
@@vilagistene2939 részben egyetértve, de MyNyamit picit kiegészítve: azért az anya van ilyen esetben elővéve a szülők közül, mert még mindig az a társadalmi beidegződés, hogy a gyerek minden cselekedéért, viselkedéséért az anya a felelős, hiszen ő neveli (elsősorban). Plusz a női szerep/minta átadását egy családban az apa oldja meg? Vagy az azért maradhat anyának?
@@vilagistene2939Hagyd már ezt, hogy 21 évesen gyerek valaki! 18 évesen az emberek albérletbe költöznek egy egyetemi városba, sokszor az ország másik végébe, és ellátják magukat, tanulnak, mellette pedig részmunkaidőben dolgoznak! Tudom, hogy 13 évesen ezt nehéz elképzelted, de senkinek a seggét nem nyalják 21 évesen a szülei és senkinek nem ellenőrzik már a háziját minden nap!
Egyetértek a véleményeddel a sracok viselkedéséről. Elég gáz amit csinalnak. Örülök hogy van aki érdemben beszél róla.
Ui: imádom az "előadásmódod" :)
Köszi hogy bevágtál jeleneteket a live-ból! Teljesen lemaradtam róla és kiváncsi voltam pontosan hogy történt. :D
A valódi "gag" része az egésznek, hogy addig lesz "gag" amíg valaki olyannal csinálják meg, aki akár jogi utra terelheti az egészet... na az mekkora "gag"!
Nagyobb gag max az lenne, ha olyat fognának ki aki szájba is vágja őket, ami igazából már kijárna nekik. Nem kenyerem az erőszak, de ezeknek megmutathatná végre valaki hogy hol a helyük, mert azt már láthattuk hogy senki szavából sem értenek, buták mint a föld.
én ha Egerben meglátom ezt a gagyi jégembert és nem lesznek körülöttünk sokan, beverem az orrát csak szimplán "gag"ből...ne vedd majd komolyan "tesó"... csak "gag" lesz
egri fősüli/egyetem környékén biztos fel lesz lelhető
A MondoCon elvileg már feljelentette őket, ha minden igaz
Ok nem, de a csajszi fogja, akie az a vallalkozas @@Dan-fd7kg
Elég rossz érzés nézni a 2okos részleteket, de érthetővé teszi a beszámolót! Egy teljes adást 2okosból nem tudnék végignézni. Király lett a beszámoló!
Akkor meg mi jogon gondolod, hogy a csajnak igaza van, ha meg se nézed magadtól a teljes adást, hogy átfogó képet kapj?
Ez olyan mintha úgy nézel meg egy spoileres filmkritikát, hogy nem is láttad a filmet...
@@marktoth4854 én Móni előtt nem láttam még videót erről a botrányról de mivel teljesen bízok benne és részleteket is beletett ami az érvelését igazolja nem éreztem fontosnak magamnak is megnézni külön az egésszet.
@@marktoth4854az után láttam részleteket meg a miaamor beszamoloját(akiktől lopták) miután már megnéztem ezt
@@marktoth4854én végignéztem az élő adást és Mónival értek egyet. Akkor mi van?
@@kifottesuvegnem veszítettél vele semmit. Én végignéztem és kurva kínos volt, amit a 2okos csinált.
Le kell tiltani őket mindenhonnan.
Tiltsad és akkor nem kell nézned 🤷🏻♂️
Szerintem nem vitte volna vissza.
Én a csaj helyében rájuk hívtam volna a biztonságiakat.
Egy gyertya ellopásáért? Ugye tudod, hogy senki nem vett volna komolyan?
@@vilagistene2939 Nem valami 15ezer forintért árulták? Elég sokat kell dolgoznia annyiért egy átlagembernek. Több mint a családi pótlék, mert az 12.800 Ft.
@@vilagistene2939 értem én, hogy 2okos simp vagy (név és pfp alapján 10 éves körül) , de egy kicsit gondolkozzál már el azon, amit a videóban mondott a csaj
@@tuleloblogger A legdrágább illatosgyertyát 13 450 Ft-ért árulták.
És embereknek ez a példaképük huhhhhh a mai generáció sajnos😢 (tisztelet a kivételnek)
Mondjuk amilyen a legtöbb szülő alapanyag, engem sajnos nem lep meg. Nem szoktak emiatt szeretni, de ezért ugatom, hogy ameddig a lakosság bőven fele legalább egyszer életében nem jut el pszichológushoz, addig nincs min vartyogni, hogy milyen elfuserált a felnövő generáció...
@@goblinfing14 Mert régebben a 20-21 évesek jobban viselkedtek mint a 2 okos? A Pál utcai fiúkban fizikálisan is súlyosan bántalmazzák őket nagyobb 18-20 éves gyerekek mert amikor az íródott ilyenek voltak a gyerekek körülményei. Persze a felnőttektől akkoriban féltek mert bántalmazták őket.
@@vilagistene2939 azért 3 fokkal intelligensebbek voltak, meg ugye nem volt akkor internet és a zaklatás nem férkőzött be az otthonokba.
@@vilagistene2939Én 20-21 évesen nem szólogattam be embereknek ok nélkül, nem űztem gúnyt senkiből a háta mögött, felelősséget vállaltam a tetteimért és a kimondott szavaimért és nem az volt mindenre a válaszom, hogy "csak vicc volt". Szóval igen, ezeknek a f@szoknak a szöges ellentettje voltam, mert ezek konkrétan úgy viselkednek, mint két neveletlen óvodás!
@@vilagistene2939 El vagy tévedve. A Pál Utcai fiúkban Boka 14 éves, tehát a vörösingesek is olyasmi korúak. A csapat fiatalabb tagja meg akkor 12 körül lehet. Messze van mind a 20-tól. Hogy a filmben hány évesek a színészek az meg irreleváns.
Ez élőben lement ez a videó?! Két palinak nem az internetről kellett volna már rég eltűnnie, hanem szabadlábról.
Ez az elso videó amit tőled látok, de örülök hogy rad talaltam ,minden tiszteletem , teljesen egyet értek minden szavaddal! Remélem még sok más ember is rád talál rajtam kívül, mert fel KELL nyitni az emberek szemét, mert ez elfogadhatatlan és legutolsó sorban sem példa...
Szia Mónika! Nemrèg találtam rád a youtubeon, veled egy idős vagyok. Teljes mèrtèkben átèrzem ès egyetèrtek a gondolataiddal!
Több mint 3 ève nincs social média felületem (Facebook, Insta, kitudjamilyenoldalak, semmi...), de megdöbbentő számomra az ilyen törtènèsekkel találkozni.
Nagyon szuper, hogy csinálsz ilyen tartalmú videókat, kicsit kèpbe kerülök a mai borzalmas (online) valósággal... Elszomorító, hogy egyáltalán ilyen tèmával foglalkozni kell. :(
Életemben nem hallottam erről a 2 nyavalyásról. Igazi erkölcsi mércék... A lány még szépen beszélt velük érdemeikhez képest.
Mi sem nagyon értjük a ránk eső részét, hogy miért nem lehetett volna elkerülni azokat a megjegyzéseket... Felháborító amit csináltak, ahogy beszéltek a páromról, mindezt úgy hogy épp mellette állok. Ha emiatt hírnevet is kapnak, az legyen negatív 🎉 🙌🏻
Köszönjük hogy te is felszólaltál Móni 🫶🏻🔥
A rekordjuk annó 50 valahány ezer néző volt… és annak a 90%-a tuti, hogy 14 alatt van
Szerintem ez nem kórhoz kötött, hogy ki hány évesen néz bizonyos tartalmakat. Meglepődnél, hogy milyen tagok nézik az esetleges streameket. Végig néztem egy két órás verziót, vérlázító számomra, hogy 2024-ben ilyesmi megtörténik. Miközben azt híresztelik, hogy civilizált társadalom vagyunk. Most meglátszott amit a két fiatal úr véghez vitt? De semmi gond. Látod ez a menő. Másokat nagyon jó megalázni szindróma.
Elég gáz, amit műveltek. Amellett, hogy feljelentették őket, végérvényesen kitilthatnák őket.
Amúgy meg saját maguk ellen kreáltak bizonyítékot.
Igen, ilyen marhák sajnos mindig is lesznek, mint a 2okos. Volt akinek már törölték a csatornáját, majd visszajött, ami az enyhébbik eset. Illetve olyan is, amikor az ilyen kéregetés okán ment a rendőrségi feljelentés is, mert az ígért videó nem készült el, viszont a termék meg a kérőnél maradt.
Viszont szerintem én is bocsánatkéréssel tartozom feléd vagy mindketten egymás felé, mert találkoztunk az OGEX nevű rendezvényen, Kecskeméten, de nem 2024-ben, hanem az első körben, 2023?-ban. Ott néztem kissé hosszan a csapatot (6-an, 7-en voltatok ott akkor Cosplayerek), aztán az egyik vékonyabb alkatú csajszi nyúlt felém olyan boszorkányosan, amire úgy gondolom, hogy te lehettél az, mert később, Instán láttam az összefoglaló képeket tőled. Akkor arra a tevékenység(edre) visszaszóltam, hogy "Ott maradsz", mert hírtelen megijedtem attól, hogy felém nyúl valami "boszi"....
Ezáltal én bocsánatot kérek tőled. 😊🤗🙂
Öszinte leszek, tetszenek a témák és a személyiséged is. Inteligensnek látlak és jogos amiket mondasz viszont néha a véleményeddel elcsúszol a személyeskedés határmesgyéjére. Nem akarlak ezzel degradálni csak egy kis észrevétel a véleményeid jobb és precízebb előadásához. Sok sikert a TH-cam és egyéb internetes karieredhez! :3
Ez inkább két gyökér mint két okos...
4:09 itt már elvan lopva a gyertya :(
Szerk.: "Nem kell ide promó szóval elég ellopni" mondat nem sugalja azt hogy vissza akarta volna vinni. Nagyon undorító amit csinálnak.
Ha ismernéd, akkor tudnád, hogy KDS mindig visszavitte és csak azoktól "lop", akikről tudja, hogy nézők. Majd visszaviszi, hogy "Ember ez meg a kezembe maradt", majd röhögnek egyet és megy tovább a "show".
Csak a csaj beleköpött a levesbe, hogy hamarabb odament.
Mintha elkezdenék mondani egy viccet, hogy megy két néger az utcán, és te beleszólsz, hogy büdös rasszista vagyok és a médiában az megy le, hogy rasszista gondolatokkal élek 👏🏻👏🏻
talán még undorítóbb a sok XD komment a magasan kvalifikált nézőtől 🙄
Mindig azt mondják hogy amióta világ a világ a fiatalokat mindig leszólják az idősebbek és persze mindig a mai idős korosztály volt a normálisabbak fiatalon is, "bezzeg a mai fiatalok" (akiket persze ugyanúgy leszóltak az ő fiatal korukban).
DE.
Egyrészt valóban "fiatalság bolondság", másrészt viszont a korábbi generációk a mintát meg a szocializáció jó részét azért szüleitől, nagyszülőktől, nevelő szerepkörben lévő felnőttektől vette, és miután "kilázadta" magát ehhez vissza tudott nyúlni....már ha két agysejtnél többje volt....ma viszont a legtöbb fiatal már többet lóg a neten és az "influencereivel" mint amennyit a szüleivel.
A fő minta, szocializációs közeg ma már a saját korosztályuk.
Régen ilyesmire mondták hogy "az utca nevelte fel", ma meg a web2...
És ennek súlyos következményei lesznek.
Remélem tévedek és csak egy boomer vagyok:)
Ezt nem írtad komolyan, remélem. Az idősebb korosztály legalább ennyire tahó, sőt, még inkább. Néhány éve a kezükbe került az Internet és rögtön elkezdtek b-zizni, veréssel fenyegetőzni, másokat leszólni, megalázni. Úgy viselkedik a nagy részük mint a "2okos". A sarki ÁBC-ben esetleg visszafogják magukat, de a Facebookon el van velük szaladva a ló. Az meg hogy 60-70-80 évesen se nő be a fejük lágya, az úgy már súlyos...
"ma viszont a legtöbb fiatal már többet lóg a neten" - Lehet, de az öregek is. Facebookon töltik az egész napot és a nagy részük nem recepteket nézeget, hanem gyűlöködik.
Hogy a mai fiatalok hol tartanak, az is az idősebb korosztályon múlt és múlik. Ezeknek vannak szüleik, nagyszüleik. Nem nevelik rendesen a fiatalokat, aztán felelősségvállalás helyett csak szidják őket.
Szóval 2okos, meg idősebb korosztály jelentős része, egy szint, sajnos. 😕
Gondolj arra hogy ha kiraksz egy cosplay képet olyan helyre ahol nyugdíjasok vannak, szerinted mit fogsz érte kapni? Milyen hozzászólások lesznek? Érted...
@@tuleloblogger Sajnos igazad van ebben! Szóval egyetértek veled ebben.
Amint értesültem a történtekről tudtam, hogy várható lesz egy reakció tőled és köszönöm, hogy kimondod a gondolataimat :D
Énnekem a tegnapi napon, azaz 2024. július 17-én, szerdán pihenőnapom volt, azaz nem kellett mennem dolgozni. Ugye a kereskedelemben dolgozok, egy élelmiszerboltban, vagyis minden nap nyitva vagyunk, vagyis a hétvége mindkét napján is, így nálunk a heti két pihenőnap mindenkinek másképpen van kiadva, az éppen aktuális beosztás szerint. Általában ilyenkor, vagyis a pihenőnapjaimon fogom magam, és lehetőleg a nyitásra itt vagyok a könyvtárban, ahonnan/ahol netezni szoktam. Mivel nincs pénzem laptopra, ezért járok netezni könyvtárba. Szóval tegnap is eljöttem ide, és ahogy felléptem először más oldalakra, majd pár órával később a Facebook-ra, így legelőször a Mondocon közösség nevű csoportban láttam az ottani posztokat a MONDO nevű adminisztrátortól, először a július 15-ei, hétfői "A Mondocon hivatalos nyilatkozata a 2okos ügy kapcsán" címűt, és csak utána a július 14-ei, vasárnapi "Sziasztok! Köszönjük, hogy a tegnapi nap végén jeleztétek online a 2okos streamerek minősíthetetlen tevékenységét." kezdetű posztját is. Nos, nekem az előbbi nyilatkozat elolvasása közben (!) már teljesen egyértelmű volt, hogy a Móni 1000% biztosan készíteni fog egy videót róluk! 🙂😀 Fel is léptem utána egyből a Gmailre, és így a TH-cam-ra is, és egyből fel is ugrott a Móni videója! 😀 Nos, valahogy nem lep meg, hogy nem csalódtam... 🙂😀
Aznap, vagyis tegnap meg a hőség meg a sietség - mert ugye nyitásra igyekeztem a könyvtárba érni - miatt otthonfelejtettem a fejhallgatómat, és azért sem tudtam megnézni-meghallgatni a videót!
Ma csak azért tudtam ezt megírni neked - s kitaláltad, már tegnap meg szerettem volna írni neked az első bekezdés második felét, és így főleg azt, amit te is írtál odafent 🙂 -, mert egy óra munka után közölték velem (fél három tájékán), hogy a beosztás szerint túl sokan vagyunk műszakban, és haza kellene mennem. Úgyhogy hazamentem, letettem a cuccaimat, a fejhallgatómat a nyakamba vettem, a vegyes gyümölcsös italomat a fagyaszóból a kezembe vettem, és eljöttem ide megnézni a videót végre, no meg ezt is lepötyögni! 🙂
Én a Navii-csaj helyében tarkón vágtam volna ezt a 2fogykost azzal a tegezzel, az tuti.... Vagy a róka farkas csaj helyénen is lekevertem volna egyet.Ha mást nem, utánuk mentem volna...
Te magantanuló voltál? Ilyen megjegyzéseket minden gimnáziumban hallasz vagy sokkal durvábbakat... Nem is mondtak az avataros csajnak semmit, és oda se mentek, mert azt mondták a végén, hogy kellemetlen lett volna meg túlzás.
Plusz szerintem meg te vagy a fogyatékos, hogy az erőszakot tartod megoldásnak
Aztán börtönben végzed.
A farkas csaj totál össze volt utána zavarodva, nem is értette mi történik, de rohadtul kellemetlenül érezte magát. Aztán megnézte ezt a videót, és elkapta az undor a 2gyökérrel kapcsolatban.
bármilyen embernek (!) ezzel el kell számolnia...én 52 éves boomer és ha a szenvedő az én lányom és én ott vagyok,most a legnézettebb video lenne,én meg előzetesben! (bocsi )
És ünnepelt hős lennél
És jogos lenne a reakciód
@@marcellkuti4312Persze a börtönben igazán szeretik a gyerekbántalmazókat.
Persze, szuper, hogy gyerekbántalmazóknak lehet gyerekük… a sajátod persze biztos nem vered meg otthon részegen amikor kikapott a csapatod…
@@vilagistene2939 Az megvan hogy a 2okos-ból az egyik tanárnak tanul és azt mondta az egyik videójukban hogy ő majd jól verni fogja a gyerekeket mert úgy a jó és az a helyes? Tehát pont TE vagy aki olyat védesz aki gyerekeket verne. De gondolom hogy ezzel te is tisztában vagy...
Móni, tök tetszik hogy annyira életszerűen és emberien gondolkozol... Jó tudni, hogy van még ilyen..🙏🙏🙏
Annyira igazad van, h 2x is megnéztem a videódat😉 szép volt!😎
Jól beszél! Sok kis gyökér nagyon el van szállva magától. Nem csak a " két hülye' 😂 , mások is.
Fanboyod lettem!
En is
Lehetne a feleséged 😅
Èn is el vennèm felesègul
Én agyfaszt kaptam! Szerintem defektes lett a bal agyféltekém😂😂
Egyet értek veled. Teljesen igazad van nagyon nagy a pofájuk a 2okosnak.Volt olyan is már, hogy elloptak egy 95ezer forintos táskát. Nagyon tulzásba esnek. Le álhatnának. Nem mindenkinek olyan poén mint nekik. De a nézőik meg csak röhögnek. Sorry hogyha nem teljesen érthető😞
Soha nem hallottam eddig a Két Lopósról csak most a balhé miatt. A videódnak hála tudom hogy mi történt. Köszi
a moderálásról annyit, hogy a saját moderátoraik gyakran szánalmasabban viselkednek mint egy mezei néző.
Hány évesek vagyunk amúgy? Már értem, hogy a 2okos gyerekeknek gyárt tartalmat, de miért mennek ők is vissza gyerekbe? Annyira tíz éves tempó ez, hogy kimegyünk egy rendezvényre ami nem nekünk szól, és belekötünk mindenkibe mert nem olyan, mint mi. Általánosiskolás szint
Mert ők is gyerekek. 20-21 évesek mégis, hogy máshogy kéne viselkedniük?
@@vilagistene2939 20-21 éves az már hivatalosan felnőtt, vezethet, ihat alkoholt, szavazhat. Szerintem nem kéne egy ilyen korú fiatalt legyerekezni, mert csak validáljuk ezt a viselkedést.
@@eszteragnesnagy6508 Igen mert gyerek ezért van rendben ez a viselkedés hiszen gyerekek. Jogilag nagykorú de ez min változtat? Ez a jogilag nagykorú a p3d0filoknak is jó érv akik 18-19 éves tinédzserekkel jönnek össze stb… jogilag nagykorú de a legtöbb szülő biztos nem engedné az ilyenkorú gyerekének, hogy vezessen.
@@vilagistene2939 Te nem a valóságban élsz.
@@p.mester Ezt mondom neki én is, Tiktokon is és itt is, szerintem kimaradt a gyógyszeradagja. :D
Mindenki normális és kedves volt velük, pedig meg se érdemelték.
Lehet ideje lenne egy átnevelő tábort vagy iskolát létesíteni, ahol a hozzájuk hasonló viselkedésű embereket lehetne küldeni. Ahol megtanulnának normálisan, tisztességesen és illemtudóan viselkedni. Aztán a szüleiket is, mert valószínűleg ott is akad hiányosság.....
törném el a kezüket, "szép példát mutatnak" a rajongóknak
Ooh úgy vártam, hogy ebből videót csinálj Móni, mert ez megér egy külön misét! 2gyökér
Nevetek
Ott az igaz
2lopos 🥰
Én 11 éves vagyok és van furry és therian na én therian vagyok ojasmi a therian mint a furry csak egy egyszerübb változata és mikor ezt meg hallotam le iradkozta és nagyon nagyon NAGYON fájt hogy ezt monták a furryk re 😢😢😢😢😢😢
Aki egyet ért
LIKE
👇🏻
Én megmondom őszintén,régebben követtem őket mikor még elkezdtek streamelni Twitchen.
De már régóta leíratkoztam yt-n twitchen egyaránt mert nagyon "cringe" amit csinálnak.
Remélem egyszer majd ők is rájönnek erre és jobb irányba fognak változni.
Lopás:
2:35 körül látszik még az asztal jobb alsó sarkán a zöld gyertya (egy kék, egy pink, egy zöld van egy sorban), majd az egyik 2"okos" szóval tartja a két csajt míg a másik lop mivel 4:04 - nél már nincs az asztal sarkán a zöld gyertya, csak az üres helye.
Egy rendkívül összeszedett és véleményem szerint szívből szóló videó volt, mivel sokan osztjuk a véleményt, hogy ez a kettő csodálatos "úriember" a jelenlegi online magyar youtubeos és twitches közösség legvállalhatatlanabb színvonalát képviseli. Én csupán kétszer jártam a Mondoconon, első alkalommal 2021-ben még fiatalabbként, 15 évesen amikor számomra új és érthetetlen volt ez a komplett cosplayeres és egyéb szubkulturális közeg, ellenben amikor odaértem konkrétan új barátokra leltem, egészen annyira, hogy mikor második alkalommal kijutottam 1,5 évvel később jómagam is cosplaybe öltöztem, valamint sok új élménnyel gazdagodtam. Elnézést mindenkitől a regényért, egyébként egy nagyon értékes és jó csatorna a Tiéd kedves Mónika, még csak most találtam rá az algoritmusnak köszönhetően, de remélem nagyobb követőtáborral fogsz rendelkezni az idők során. Sok sikert:)
Ennél hamarabb még sose nyomtam like-ot egy videóra! Fuuu ez a két barom, de felbasz mindkettő
Ha nem "A" legjobb top komment, mindenféleképpen az egyik legjobb top komment! 😀
Pont a Mondoconos Közösség az ami befogadó. Mi másodszorra mentünk ki Conra. és nagyon szeretjük a Mondoconos közösséget. Így második alkalommal csináltunk mini interjúkat is a Cosplayerkkel kapcsolatba természetesen teljesen normálisan és nem győztünk hálálkodni nekik amiért megáltak nekünk hogy megosszák velünk majd másokkal a tapasztalataikat, véleményeiket innen is örök hála mindenkinek. Csak normálisan kellene viselkedni aminek alap dolognak kellene lenni ha már elmegy az ember egy ilyen rendezvényre
Én amikor megláttam a videót: Ne bassz...ne már 😢
Én amikor végig néztem a videót: *Mániákus gyilkos mód aktiválva*
Hello Mindenki, pár napos kutatás után megtaláltam a videót itt ( th-cam.com/video/lzRrR1E9f3g/w-d-xo.html ), remélem idő előtt nem fog lekerülni és még többen meg tudják nézni mit műveltek.
a Ket okost kovetni, szeretni egy adott szellemi szint _alatt_ lehet.
Neked eselyed sincs hogy megkedveled oket... De sok tinedzser szemeben ez meg meno, sajnos
én például sosem halottam ezelőtt erről a 2 kis gyökérről, de pont az ilyen kis sz@rok miatt nem szeretem ha a kamasz gyerekem a neten lóg, bár ennél azért több esze van, hogy azt képzelje, hogy ez menő, de vannak akik példaképként kezelik az ilyen szenny, nulla kis senkiket és fel sem fogják, hogy ez mekkora felelősség. Marha szomorú, a szüleikhez is lenne néhány kérdésem...
Biztos jó szülő vagy a gyerekekhez való ilyesfajta hozzáállásodból ítélve…
gyerekekhez? erről a 2 kis ostoba suttyóról írtam, nem az összes gyerekről. szövegértés! amúgy ki vagy te, hogy megítéld milyen szülő vagyok? baromira nem érdekel névtelen, arctalan kommentelők véleménye.
@@vilagistene2939Szerintem biztosan jó szülő, ha már a kamasz gyereke is meghaladta agyban ezt a 2okosos tufaságot! (Mondjuk a kölykök ezt szerintem átlagosan 6 éves korukra kinövik.)
"Pattanj fel egy pónira" 😂😏🐎
Egyszerű ez. Lopás. Rendőri feljelentés. 50 ezer fornt alatti érték ,tehát csak szabálysértés. De attól még lehetne magyarázkodni a hatóság előtt. Plusz ha több esetben is lopikálnak viccből de mindenki fel is jelentette volna őket, akkor már azért komolyabb elbírálás is járna. Persze értem én egy gyertyáért balhézni nem éri meg, de. Igenis egy gyufáért is fel kell jelenteni őket.
Szívemből szóltál, teljesen egyetértek! Csak az a baj, hogy ezeknek ezt nem tudod megmagyarázni, mert nem érdekli őket. És az a legrosszabb, hogy egyre több az ilyen mentallitású fiatal, mély tisztelet a kivételnek! És ez többek között gyerek korban gyökerezik! Saját szememmel olvasom, mikor a szülők írják le hogy millyen vicces, mikor pl. az lcd tv-t összekeni a gyerek, meg milyen cuki, hogy összefitkálja a falat a kis művész...stb. Hát nem az! Meg örülnek mikor a gyerek fejébe nyomják a kkijelzőt, mert addig is kussol. Aztán mg ilyen eszetlen barkomat utánoz le! Sokszor látok hasomló mentalitású kisgyerekeket és hát mondanom sem kell, hogy a kedves szülő milyen...akinek nem inge ne vegye magára! És vagy nem érdekli a szülőt, vagy van higy meg is dícséri érte! Hogy '' mi a tosz''! És ez csak tovább gyűrűzik, mikor egy ilyen mentalitású gyerekből egy olyan életkorú lesz, mert higy koránt sem felnőtt, akinek gyerekei lesznek és ugyanígy áll hozzá! És mivel ebben nő föl, ez neki a természetes és nem figja felismeni, hogy ez így nem jó! Borzasztó következményei lesznek ennek még!
😎😎😎😎
2(hom) okos 😂
A 2"okos" az az állatfaj,amely az iskolában király,munka helyen céltábla xd
Én therian mag furry vagyok és szerintem az a leg idegesítőb ha valaki bele ugat vagy le szója másnak a jelmezét oké ha nem tetszik meny továb nem nehéz miért ien hülyék és egyet értek veled a viselkedésükben mertvmost fell húztam magam meg ér egy liket meg egy feliratkozást ❤❤❤
Szia bocsi, a furryt tudom mi, de az a therian mit jelent, kezdő mondoconos vagyok😅😅?
@@MiranAslanbey-px6xu Egy állatot játszik vagy úgymond annak érzi magát. Igazából olyan mint a furry csak jobban bele éli magát
Pontosítva vannak a therian (általában 4 lábú állatok) furryk akik állatoknak képzelik magukat és vannak az anthro (emberi, 2 lábon járó) furry-k akiknek karakterük állat kinézetű de emberi tulajdonságokkal rendelkeznek és emberként is viselkednek ^^
De igen egyetértek azzal hogy nem kellene beleugatni random egy személy fülébe csak mert állatjelmezbe van öltözve.
A therianok olyan emberek akik spirituális vagy egyéb okból úgy érzik hogy előző életükben állatok voltak amire valamilyen szinten emlékeznek (ez a spirituális vonal), vagy csak szimplán lélekben hasonló mélységben közel állnak az állatokhoz, és bár most a fiatalok körében ez felkapott lett és sokan vesznek magukra hozzá pl farkat meg például a szabadban járkálnak négy-kézláb, de emellett a fogalom szerint ezek az emberek tisztában vannak vele, hogy ebben az életükben ők valójában emberek, tehát nem hiszik magukat állatoknak.
A furry egy másik fogalom, a kettő nem jár együtt feltétlenül csak nyilvánvaló okból van átjárás, a furry az anthropomorf állatok, karakterek iránti szeretetre épül gyakorlatilag.
Egyébként nagyon sajnálom szegény fursuitert akinek a fülébe ugattak, ő kedvesen megölelte a srácot, de amikor a füle mellett hangosan felugatott akkor látszott a suiteren hogy összerezzent, biztosan kellemetlen volt... Az ember alig lát egy olyan fejben meg minden, ráadásul abban a melegben, és akkor valaki ilyen tapló. Persze az összes többi cosplayert és bárkit aki találkozott velük sajnálom, hogy betalálták őket. Nagyon remélem hogy nem fogják megúszni ezt az egészet.
Nagyon tetszenek a BLACKPINK-es funko pop-ok🖤💗
Edig nem ismertem őket de jobbnak is tartom. Hogy lehet ilyet csinálni hogy valaki kemény dolgozik azért hogy szépet készítsen ami teszik másnak és vegyen is belőle aztán, ők meg oda mennek és fogják és csak "gag" ból el lopják. A "legszebb " az egészbe hogy néztem a kommenteket és irta valaki hogy "ez egy gyertya " hat baszki a lopás az lopás.
Elsőnek láttam tőled vidit de nagyon jó lett. Nagyon jól látod a dolgokat.
Az elég fura hogy a chaten mikor ellopták a gyertyát végig pörög az XD meg a röhögős fej.
Két foggyos...
A két kettyós helyett inkáb szívesebben látnánk egy videót az embrace the sun setről. Egy kis barkácsolás lényegesen izgalmasabb volna :D
Second hand szégyenérzet
Azért na...az, hogy még itt is vannak emberek, akik szerint Móni túlreagálja, meg ez a fajta szemétkedés amit a két gyökér gyerek összehoz az rendben van, meg vicces, visz mindent. Nincs rendben, nem túlreagálás, másokat ilyen kellemetlen helyzetekbe hozni nem oké, nem elfogadható, sem ezer ember előtt, sem 4 szem közt.
Én csak egy dolgot szeretnék. Akik szerint ez rendben van, öreg korában ne picsogjon már azon, amikor majd a 2 intelligencián felnövők felrúgják az utcán. Vagy kiveszik a kezéből a telefont, elfutnak vele, aztán nem lopás. Esetleg majd amikor a fiatal mentős kolléga közli, hogy ez bizony menthetetlen, jajj, hoppá, csak gag volt. ;) Vagy éppen alá nyúlnak a kislányuknak, mert hát IRL milyen feje van már a csajnak, jajj de vicces, haha. Az lesz csak a jóvilág, csak akkor tűrjék majd szó nélkül, jó? Mert addig vicces haver, amíg mással történik, meg amíg csak a képernyőn keresztül látod, amíg biztonságban érezheted magad, csak ti sem lesztek örökké túlerőben, meg ők sem lesznek örökké gyerekek. Meg ti is lesztek kiszolgáltatott helyzetben, úgy meg már elég kellemetlen a szitu. Ugye.
Egyébként, nálam mindig van paprika spray, ha tőlem lopták volna el a gyertyát kérdés nélkül utánuk megyek, szemközt fújom mind a kettőt és ott helyben hívok rendőrt. Pillanatig nem érdekelt volna, hogy vicc vagy mi, azt majd magyarázhatják valaki másnak. A lopás az lopás, a gyertya meg magántulajdon, ha fizetsz érte elviheted. Pont.
És természetesen mentél volna a börtönbe mert ez távolról sem jogos önvédelem ráadásul a gyerekbántalmazás ha jogilag már nem is lesz súlyosbító tényező mert 18 felettiek azért a kifejezetten fiatal koruk miatt nem igazán leszel túl szimpatikus sem a bíróságon sem a börtönben. Undorító ahogy ti szélsőjobboldaliak a gyerekekhez hozzáálltok!
@@vilagistene2939 Nah, megjöttek a trollok. :D Világ istene, ez jó. :D
@@nikoletteros722 Te vagy az aki a gyerekbántalmazást támogatja szóval max te vagy troll.
@@vilagistene2939 Megint politikai húzásokkal jössz! Jó lenne ha egy kicsit utána járnál a dolgoknak, mert nagyon nincs igazad. Milyen gyermekekről írsz te? Idáig nem érdekelt az irományaid, de most már nagyon is érdekel. Érdekelne az a képi összkép amit írsz. Nagyon véded őket, csak tudnám, hogy miért. Ez viselkedés semmilyen indokot nem adott semmire, hogy ezt tegyék másokkal és nem a lopásról írok, hanem amit másokkal leműveltek. Értelmes ember csinál ilyent szerinted? Ez normális? Megalázni a másikat az természetes? Ugyanúgy büntetném, mint a fizikai erőszakot. Gyermek bántalmazás egy húszon éves felnőttél. Ember ne égesd le magad még jobban kérlek. Te mit tennél, ha esetleg lopna tőled valaki, csak ámulnál és néznél? A bíróság helyében nem tennék különbséget senki felé, aki bűncselekményt követ el, igen is legyen meg a következménye a tetteknek. Egy civilizált társadalomban ez az elvárt követelmény.
@@vilagistene2939milyen gyerekek???? Ezek huszonéves FELNŐTT EMBEREK. Édes istenem ennyi retadáltat.
15:20
Punkok már nem szoktak lenni. Valszeg zavarták a gondtalan pénzköltést. 😂 Legutóbb lenéztem, mert haveromék mondták, hogy régen milyen jó volt, de most nem volt egy sem. Viszont egy évre előre megkaptam a színeszászlós dózist. Jövőre nem hiszem, hogy megyek.
Én kékre festeném mindkettőt 🤣 2csicska 🎉
Teljesen igazat adok nekem Moncsi! Én sosem néztem a 2okost ( inkánn 2butát ), de most már pláne nem is fogok egy másodpercet sem megnézni tőlük. Legyen szép napot, és mindenkinek !
1, A brahiból való lopás az kb. 8-10 éves korig még elnézhető, de a felett már illik tudni, hogy a lopás bűn.
2, Kíváncsi lennék, hogy ennek 2(nem)okosnak milyen korosztályból, milyen társadalmi rétegből van "rajongótábora"!
skibidi toilet generációja... A legújabb aki tableten nőtt fel kb
Kb. bruttó 13 évesek lehetnek a rajongóik, ha nem több
22-23 éves kor alatt elnézhető egész gyerekkorban rendben van ez!
@@vilagistene2939 Jézusom, már nem csak Tiktokon hajtod ezt a hülyeséget, hanem itt is? Ember, jóból mondom, vedd már be a gyógyszeredet, mert ennek nem lesz jó vége. :D
@@vilagistene2939 Nem, ez semmilyen korban nincs rendben! A mostani szülők szerint az is rendben van, hogy a gyerek a boltban kibontja a csokit, és még azelőtt eszi meg, hogy kifizették volna a pénztárnál, mert hát "jaj, ő csak gyerek"! Én is voltam gyerek, sosem engedtek meg nekem ilyesmit. Attól még, hogy valaki fiatal, nem kell elnézni neki, ha butaságot csinál, mert azt tanulja meg, hogy megteheti. Egy 22-23 éves pedig nem gyerek, hiába szajkózod ezt. Fiatalnak fiatal, de NEM gyerek. Jogilag pláne nem, tehát büntethető, és a rendőrség nem fogja nekik elnézni azért, mert fiatalok. Édesanyám iskolájában egy gyerek a telefonokat lopkodta az osztálytársaitól, ő 12-13 éves volt- na ő nevezhető gyereknek, de attól még nem elnézhető. A huszonéveseknek fiatal felnőtt a megnevezésük. „Fiatal felnőtt az a nagykorú személy, aki a 24. évét nem töltötte be.” - olvasható ebben a cikkben, amit egy ügyvédnő írt. erthetojog.hu/egyeb-jogi-ismeretek/kiskoru-fiatalkoru-gyermekkoru-melyik-mit-jelent-pontosan/
Rugdossa máe meg oket valaki.
Erőszak megoldás?
@@marktoth4854Igen, az. :)
Végre egy ember aki értelmes☺☺☺☺
Köszi hogy megnézted helyettünk és fel ba$@%#&*magad köszi.🙂☺🙂☺☺☺🙂🙂
2 okos? 2 gyökér.
Te is nagyon értelmes lehetsz. Szebben nem tudod megfogalmazni, amit gondolsz? Vagy egy gyökér fasz vagy, aki csak ilyen prolin tud fogalmazni?
@@marktoth4854 Te beszélsz? Ezen amúgy is, mit fogalmazni? Tényeket írt:D
A videódban látottak alapján úgy gondolom, hogy a 2okos egy kicsit nárcisztikus, egoista személyiség, nem nagyon hinném, hogy ők egyébként egy tényleg kedves, segítőkész, tisztelettudó emberek lennének, de persze ilyenkor mondani szokták, hogy egy e fajta "rant" videóban nem a magánszemélyüket, hanem a videós személyiségüket nézzük, szóval nem állapítható meg, hogy 2okos tényleg olyan, mint elsőre feltételezné az ember, mert a 2okos nem feltétlen mindig polgárpukkasztó IRL streamet nyomat, azért bennük is lehet, hogy csak a streamért csinálták, de érthető, hogy rengeteg embernek nem tetszik, mert azzal a liveal nem sok pozitív magamutatást mutattak meg.
Nyilván megelőzni kellett volna egy moderálással, hogy legalább a nézők ne ezen nevessenek/gúnyolódjanak, habár a late-Z gen és az Alfa generáció humorszintje (tisztelet a kivételnek) kicsit "alacsony", főleg 10 évesen.
Úgy érzem, hogy a mai streamereknek inkább a tiszteletre, a segítőkészségre és a kedvességre kéne inkább ránevelni a mai fiatalokat, mert még nem tudják átérezni, hogy a szemét viselkedésük nem példamutató, és a mai társadalomból egyre jobban kikopik az összetartás, ami néhány esetben borzasztóan szörnyű.
Hogyha tényleg az a feltételezésem lenne igaz, hogy nárcisztikusak, én nem javaslom, hogy 4-8 percen arról beszélj, hogy ez így "nem jó", mert azok a személyek nem értik és nem akarják. Persze érthető, hogyha először hallottál róluk, mert azt is hangsúlyoztad, hogy nem mindenki ismeri őt, habár 2okosék szerint igen, és ezzel próbálsz valamit elérni. De egyébként... ez nem az első botrányuk, és nem te vagy az első videós, aki próbált erről véleményt alkotni. Talán próbálkozz egy kicsit körülnézni más videósoknál (pl. mannin), hogy miket mondogattak 2okosról, és mi az értékrendjük, véleményük, és mennyire tudják ezeket változtatni egy kis pénzért cserébe.
U.I.: most mondhatnám, hogy 2okos talán még bully-k voltak az iskolában, de egy biztos, hogy nem bántották őket, de ezek csak saját feltételezések.
kösz, ha elolvastad xD
Ez a két Temus Andrew Tate alapból sem volt szimpatikus számomra. Azután vált világossá, hogy nem is lesznek szimpatikusak amikor elfogattak egy kaszinó szponzorációt úgy, hogy előtte szidtak mindenkit aki ugyanezt megtette. Az már csak hab volt a tortán amikor a Silló Istvánnal is összeálltak úgy, hogy előtte a Normann barátnőjére tettek nem túl kedves megjegyzéseket, és a Laurát szexualizálták (anyucinak nevezték stb.). De ez volt az eddigi leggázabb dolog amit "karrierjük" során műveltek! Szerintem azok közül amit Mondoconon műveltek, a gyertya ellopása volt a legrosszabb, mivel nem elég, hogy pofátlanul ingyen terméket kéregettek, de művészektől loptak akik valószínűleg alig szereznek bármennyi profitot minden egyes eladott termék után. A megjegyzések amiket a cosplayerekre tettek is nagyon gázak voltak, de azokon sajnos nem tudok meglepődni, mivel, ahogy korábban említettem, már tettek ilyen megjegyzéseket egy KISKORÚ lányra!
Szervezők felé viszont tényleg kellett volna jelezni, ahogy többen is írják.
Sajnálom szegény eladó hölgyet, mert szerintem pontosan tudta, hogy x ezer ember előtt kell megfelelően viselkednie az adott pillanatban és végtelenül tisztelem, hogy ilyen kulturáltan tudta visszakérni azt, amit konkrétan elloptak tőle.
Napokig lehetne ragozni, hogy mennyire kártékony az a csatorna, és úgy gondolom, hogy a twitch sem engedhetné meg, hogy lopást promozzanak a felületén...
ez volt a legelso video amit toled lattam es imadom😂❤
23:35 pedig szokásom😢
Köszi, hogy végigszenvedted ezeket a dolgokat helyettünk. 😊
Kepzeljetek el, punk furrykent celom hogy menjek fursuitban es bakancsban mondoconra:3 (haveromek voltak kint es meg akartak verni a 2 proliekat XDD) Amugymeg szaz szazalekban igazad van!
Úristen kérlek csináld meg! Menő lenne
Nem ismertem őket de szerintem azért nem szóltak a komment előikre mert ők is bunkók Remélem ki tiltják őket a Mondoconrol egyszer szívesen elmennék de Angliába lakom és még nem jutottom el .Remélem a azok akiket zaklattak jól vannak nem viselte meg őket és nem rontotta el az élményeiket
Angliában is van hasonló rendezvény, nem? Csak kérdezem,nem akarok kötözködni.
@@sandorforgo9403 Igen vannak télen talán megyek is ősszel nem tudok🙂
Teljesen igazad van
szia! Én is kint voltam MondoCon-on szerencsére nem láttam őket, de van egy másik TH-camr aki úgy szintén kint volt, láttam, fotózkodtam vele, stb... De ő még a 2 srác helyett is bocsánatot kért, nem hiszem, hogy ezzel egyedül lett volna, nekem is megfordult a fejemben de végül úgy döntöttem, hogy hülyén adná ki magát ezért inkább nem tettem. egyébként örülök, hogy engem nem talált be a 2Okos mert valószinüleg sok savat kaptam volna (All Might leeresztett verziójában voltam mind 2 nap) nagyon sajnálom azokat akiket bántottak, és úgy gondolom kicsit óvódás agyiszinten volt a 2 srác, nem szimpatizálok velük semmijen szinten, de hagyom őket élni, kicsi kiromtól arra tanítottak: Hülyének lenni emberi jog.
Szerencsém hogy elmentem tíz napra egy cserkésztáborba, messze az elektromosságtól, internettől és social médiától. Jobb volt az erdő mélyén!
Már nem is először lopnak szórakozásból..😑🙄😒
("hogy ez vicces"🤕):/
Szia , szerintem teljesen igazad van . Bár én nem szeretem őket, és ezek után nem is fogom őket szeretni, de remélem egyszer, majd észhez fognak térni , hogy ez nem vicces .
Az a baj, hogy kds-t meg par eve neztuk a fiaimmal. En annyira kedveltem ot. Rem kelletlen mi lett belole. Az a helyzet, hogy azon az uton jarnak, mint kulcsar edina, berki stb : nezik oket az emeberek, de kesz kabare amit muvelnek.
Ami a nézők szabályozását illeti, én például anno mindig rászóltam a komment szekcióra, hogy hellóbelló, ezt NE, de még sima felületeken (facebook, Discord, stb.) Is sokszor "kioktatom" kicsit azt, aki olyat mond, ami szerintem káros. Mindenki azt csinál, amit akar, amíg azzal nem árt senkinek, és ezt lehet baromi szigorúan venni.
Amúgy nekem az is volt az aggodalmam, hogy például az Ani-Mániának (Vörös Gábor) is elküldték a lopásos esetet, kivágva, ott viszont nem hangzott el, hogy illarviasz, az nem volt a videóban, csak az, hogy ők próbálták-e, meg furcsa kis zacskó, és Gabinak totál úgy nézett ki a snitt, mintha amúgy drogot kaptak volna, mert nem tudta beazonosítani a terméket, az első leírásba bele is rakta, hogy ez aggályos, majd amikor a lányok kommenteltek, akkor kiszedte, de konkrétan úgy kellett vadásznunk, hogy amúgy mi is a zacskó tartalma. Egy ilyen snittel ha valaki elkezdi tolni, hogy a MondoConon drogot árulnak, sok hülye osztja, beindul egy "D&D=Sátánizmus" jellegű hiszti a boomer szülőknél, sok fiatalnak megtilthatják a rendezvény látogatását emiatt. Hiába derítik ki, meg kommenteljük, hogy az amúgy illatciasz, ha a megoszrók nem olvasnak kommenteket, csak reagálnak ész nélkül, és látunk ilyet tonnaszám.
Mert ez a helyes út? Észak-Koreát csinálni a csatornádból? Mindenki azt mondhat amit akar! Ennyi! Ez úgy van mindenki azt tehet amit akar még másnak nem árt! Dehogy valaki a szavakat korlátozza pár hiperérzékeny miatt aki szavakat is ártásnak nevez és emiatt Észak-Korea lesz minden felületből ez beteg. Nem elég elnyomás, hogy a Fidesz van még az interneten is csak illiberális felületeket kezdik el egyesek támogatni?
meg ha ennyire nagy a követőtáboruk, akkor mibe kerülne 1-2 moderátort felkérni? ja, nem akarják. mert szarnak rá.
@@vilagistene2939 Talán azért mert a saját videója alatt mindenki úgy moderál ahogy akar. Gondolom nálatok sem úgy megy a dolog, hogy meghívsz valakit egy házibuliba, majd hagyod hogy néhány vendég odasz-rjon a konyhaasztalra, meg elkezdje szétkenegetni a fekáliát a szoba falán. Nálam is van egy határ, és én is moderálok, ha valaki csak kötekedni jár a csatornámra, vagy folyton zsdózik, cnyozik, gyűlölködik minden indoklás nélkül, az árt a csatornámnak és nem fogom hagyni. Ez teljesen logikus és egyértelmű.
Ugyan nem vagyok cosplayer, de fantasy rajongò metálarckènt szimpatizálok a közössèggel, ìgy mèlysègesen felháborìtònak tartom hogy valakit nemhogy betámadnak de a safe space -èben teszik ezt! Hát gyerekek, mi lesz itt mèg? Senki ne csináljon semmit mert minden cringe meg gáz ki vagyok xD Neked meg a videòt köszönöm, tetszik a stìlus, feliratkoztam.
Üdv
Ezek a srácok amúgy mi alapján nevezik magukat 2okosnak? Mert még ha legalább önirónia lenne. Na de nem úgy viselkednek 😀