Valamikor szobakiadás volt a mellékjövedelmem, és azzal késztettem a vendégeket a tovább maradásra, hogy „egészségtelen" magyar kajákkal vendégeltem meg őket (gulyás leves, paprikás krumpli kolbásszal, lecsó mindenféle változatban stb.) A legnagyobb „sikert” egy nászutas ausztrál házaspánál értem el, akik három nap helyett egy hónapig élvezték a vendéglátásomat, és néhány évvel később a férj visszatért Budapestre a gyermekükkel további két hétre.
Csodálatos! Tejföl, tojás, csirkehús, csoki, csemege uborka, vaj, kenyér és péksütemény. ❤🎉 DE: Ha egyszer eljutsz Erdélybe, Székelyföldre, akkor megkóstolhatod a kertből szedett paradicsomot, paprikát, hagymát, káposztát, borsót, málnát, egrest, valamint a friss tanyasi csirkét, pulykát, tojást. Na azok az igazi finom ízek! ❤
Érdemes ellátogatni Erdélybe, gyönyörű hely, kedves emberekkel, számos látnivalóval(, de vannak olyan kertek MO-n belül is, ahol megtalálható minden a felsorolásból és ízre is kiválóak)! Teljesen igaz, hogy Erdélyt vétek lenne kihagyni, ha van rá lehetőség!!
Szia! Véletlenül találtam videóidra s bevallom már feleségemnek is elújságoltam milyen kedves ahogyan küzdesz, kitartasz! Férjeddel együtt nagyon aranyos, jókedélyű embereknek tűntök de külön is szórakoztató a műsor! Jó egészséget nektek, boldog, teljes életet kívánunk ,utazáskor vigyázzatok egymásra !!!
Egy időben fogadtam mindenhonnan érkező hátizsákos utazókat. Voltak amerikai vendégeim kétszer is. Egyikük elment a McDonald's-ba. Én nem értettem, hogy azt meg minek, Amerikában minden sarkon van egy. Azt mondta, hogy Európában jó íze van a mekis kajáknak, Amerikában meg az a gyorsétkeztetés legalja. Szóval igen, az EU-s szabályozás az élelmiszer iparban sokat számít.
I have been 10 years in Hungary, and even as a french the Hungarian food is impressive I can say, way better than the entire North America with a 40 times bigger population.
Kedves Abby,nem ehhez szeretnék hozzászólni,hanem én még eddig nem hallottalak ,mint énekest. Hát megadatott! Fantasztikus élmény volt!!!!❤És meghallgattam a férjedet is,/ahogy ajánlottad/,nagyon szuper volt.Ezután örökös hallgatótok leszek! Nagyon tetszenek a podkastjaid is! Egy fantasztikus ember vagy!❤ Remélem Amerikában is sikeres leszel. Minden jót kívánok az egész családnak!❤❤❤❤
Egy régebbi francia filmvígjáték a témába illik, ajánlom figyelmedbe, sok mindenre rávilágít azon felül, hogy humoros, a címe "Szárnyát vagy combját?".
Louis de Funès! Kiváló színész volt.🤗Egyébként a régi időkben, mielőtt még jobban bejöttek volna az amerikai filmek, nálunk a francia és olasz filmek nagyon mentek. Valahogy "nyugatról" ezek jobban be voltak engedve még a régi szocialista rendszerben is. Jó, persze voltak NSZK-s filmek is (Nyugat-Németország) és persze Jugoszláv-NDK (Kelet-Németország) koprodukciók is, mint például a Winnetou, ahol Winnetou-t egy jugoszláv színész (Gojko Mitić) játszotta.😂 Ma már inkább vicces, de nosztalgiázni jó. 😀
Sajnos ez ma a műhús műtej műsajt korában aktuális lett a sok lattekedvelőnek látnia kéne na meg a gyártási folyamatot a párizsiét láttam azóta nem eszem
Tudsz magyarul ezért olvashatod, hogy nálunk pl. még a Tescoban az összekészített leves zöldségre is rá van írva, hogy kiről vették (utca, házszámmal), aztán pl. gyermelyi tészta itt a közelemben szerintem jobb, mint az olasz és én csak gyermelyi tojást veszek, mert a tésztakészítéshez külön tyúk farm is van, garantáltan jó minőségben! Nálunk nagyon szigorú az élelmiszer ellenőrzés (hála Istennek), ha találnak valami rosszat, akkor azonnal visszahívják az árut és megbüntetik a boltot. ÉS a termelői piacok! Nagyon sokan járnak oda vásárolni, mert minden a termelőtől van és friss és nagyon finom!
We have a lot of different types of bread, but if you make it at home, it will definitely be good. All you need for bread is flour, yeast, salt and water!
Köszi ABBE . Sajnos , nem mindenki tudja ( misem tudtuk ) énekes tudásodat . Szépen kérűnk téged hogy minden adásodban adj közre sorrendbeli fellépéseidet , egyenként . Zingzongoszodásod (zongorázásod + énekléseddel) földhöz vágódtunk hogy milyen jól tudsz mindkettőt előadni , az a szám , és még láttunk kettőt + férjedel való beszélgetést . Előre is köszi , mert véletlenűl fedeztűnk fel ( a hazai tv versenyfellépésed dobgittáral , sajna , nem a legjobbat választottad ki , bármennyire is neked egyik kedvenced lehetett ) . Stb...
A chipsek nagyon műanyagok Amerikában! Iszonyat mi mindent belepakolnak. Hoztam haza paprikás Doritrost és nincs benne paprika, de kőolaj származékú ételfesték igen, ami napokig nem jön le a kezedről. :/
Szia Abbe, én még nem voltam Amerikában, de a barátaim, akik voltak azt mondták, hogy minden zöldség-gyümölcsnek műanyag íze van ott. Itt zamatosabbak, finomabbak. Egy barátnőm lánya Los Angelesben tanult, ő ott hízott 5 kg-t, mert ahogy te mondtad, Amerikában mindenbe cukrot tesznek, nem tudom miért. Viszont Dobó Kata színésznőnk azt mondta, hogy a nyugati parti éttermekbenl sokkal nagyobb a választék fitness ételekből. Szóval ennyit tudok. Ja, és Demjén Ferencnek amerikai a felesége, és azt nyilatkozta (Demjén), hogy azért nem élnek Amerikában, mert a gyomra nem bírja az ottani ételeket.
@@atikovacs7085 Akkor ez azt feltételezi, hogy az élelmiszeripari lobby kapcsolatban van a fitness lobbyval. Én inkább arra tippelek, hogy az élelmiszeripari lobby az orvos és gyógyszer lobbyval van kapcsolatban. Szörnyű. Az egészséges étel (bio, adalékanyag mentes) pedig egy vagyon. Olvastam valahol: "Megjósolták, hogy mostanra szeméttel fognak etetni minket." És ezért van ennyi beteg ember. Kevesebbet kell enni, és néha tisztító kúrát csinálni. Illetve nem igazán tudom mi a megoldás, ha nem tudsz bio ételt vásárolni.
@@trollsalab Attól függ, hogyan főzöl, attól függ étteremben mit eszel. Ma már vannak egészséges fitness magyar ételek is. És a mennyiség is fontos. 110 kg-nál nem ártana egy kivizsgálás, veszélyesen soknak tűnik.
Hershey csokit hoztak nekünk, de azt hittük romlott volt. Mindenki kiköpte, hányás ízű volt. Utána belefutottam egy cikkbe amiben pont ezt írják az amerikai csokikról. Ebben kiderült, h ezt az ízt az amerikaiak nem érzik, ez csak nekünk hányás ízű. Valami adalék anyagnak köszönhető,szegények meg ez a természetes.
Volt szerencsèm egy kirándulás alkalmával igazi kimèrős szerencsi tejcsokit venni na az mennyire finom volt. Ha azt kóstolnák meg az amerikaiak el is mennènek szárazon😊
A hershey csoki világhirű és jó , rengeteg változatta van , lehet hogy étcsokit kaptatok . Ők vezették be a kakaó és cukor % kiírását , mert gagyi tryútymókat gyártó cégek az állati olcsó csokik ellen , amiket ázsiából terjesztenek a világban . ( már ott is van jóminőségű , de azok már nem olcsók ) Stb...
Nekünk is szó szerint ez volt a tapasztalatunk. 10 éve én is kóstoltam, munkatársunk hozta az USA-ból és kaka íze/szaga volt. Azonnal köptük ki és dobtuk ki. Mondjuk érthetetlen....
Nice to see you again, Abbe! My favorite American doctor, Rob Lustig said: HFCS is a Japanese vengance for Hiroshima and Nagasaki. 75% of the "foods" in grocerie stores contain that stuff, on purpose. Take a look at one of his famous videos: Sugar, the bitter truth.
Corn syrup is fructose and glucose, same as honey, grape sugar, potato sugar, dates, cane, etc. They used to say that sucrose was the bad one and fructose was the best. But the bad-for-you food of yore -- margarine, lard, tallow -- are in vogue again, even as super food. Btw, Japan uses HFCS as much as the US. Maybe overthere food-gurus say it's America's revenge for Pearl Harbor.
Szia. Az a nagy különbség az amerikai hús és tejtermékekkel, hogy az állatokat mivel etetik és milyen hormonokat kapnak. Európában ez utóbbit nagyon szabályozzák, a táp meg természetes(ebb) és ettől finomabb még a tojás is. Amcsiban az élelmiszer kontroll sokkal gyengébb. Hiába az FDA a szabályok túl liberálisak, nem fogyasztó központúak.
Azt se felejtsük el megemlíteni, hogy Európában nem mossuk agyon a tojásokat mielőtt a boltba kerülnének. Amíg az amerikaiaknál már az is csoda, hogy annyi mosás (mindenféle vegyszerrel mert, hogy a nem ehető vegyi anyagok nem maradhatnak ki az amcsi ételkészítési folyamatból) után még ehetőnek tudják nyilvánítani. Az amcsi kenyérről ne mis beszélve, ami konkrétan csak kenyérnek bélyegzett cukros jógamatrac (szó szerint, mert olyan vegyületekkel tartják puhán amit a jógamatracokban is használnak). Meg még kitudja milyen veszélyes szereket raknak más ételekbe amiket a világ nagy része betiltott.
Európában nem lehet hormont használni gazdasági állatok takarmányozásában, ahogy hús- és vérlisztet sem. Antibiotikumokat viszont preventív jelleggel is kapnak, főleg a baromfifélék, miközben az egész világ retteg a multirezisztens baktériumoktól, ezt érdemes lenne átgondolni. (Valamint ezért sem fogyasztom őket) A tisztasági-, higiéniai szabályok pedig még manapság is példaértékűek az istállókban Magyarországon (amíg betartják és betartatják őket). Itthon az egész állattenyésztés tisztább, voltam már pár helyen, Dánia a top, ott űrtechnika van a mezőgazdaságban, németország, belgium, franciaország, magyaroroszág, olyan másodvonalas, de mindnek vannak erősebb és gyengébb oldalai, de pl. baromfitenyésztésben istállóbogarat csak Ukrajnában és Oregonban láttam, hát az legalább egy szinttel lejjebb van. ¯\_(ツ)_/¯
Még jó hogy már nem kell koplani , mint régen a komcsi időben . A koplalás nagyon és kiválóan egészséges a testnek , csak a szédűlésig nem szabad koplalni , szűrt vízet kell inni = sejtanyagcsere ösztönző a koplalás .
A komcsi időkben jobb volt a kaja? Értem én, hogy az volt számodra a boldog gyermekkor, de ilyen meredek dolgokat ne állítsunk :) Arról a hiánygazdaságról beszélsz, ahol a narancs olyan ritka volt, hogy azt adták karácsonyra… Most van rendes pizza, kenyérliszt, Lindt csoki a kakaós étbevonó helyett, vaj margarin helyett. Most van jó minőségű sör és egyéb alkoholok. Most van bélszín, nem csak bélszínroló. Stb, stb…
@@PetAd90 _"A komcsi időkben jobb volt a kaja?"_ PONTOSAN _"Értem én, hogy az volt számodra a boldog gyermekkor"_ SEMMIT nem tudsz rólam, a gyermekkoromról meg pláne _"de ilyen meredek dolgokat ne állítsunk"_ Nem "állítunk", ÉN állítottam és tartom magam hozzá, mivel tényállítás volt és ott voltam, tudom mit kajáltam és milyen minőségűt. Ezen kívül azt állítok/írok, amit gondolok, neked semmilyen befolyásod és fennhatóságod nincs a dologgal kapcsolatban _"Arról a hiánygazdaságról beszélsz, ahol a narancs olyan ritka volt, hogy azt adták karácsonyra…"_ A narancs tényleg szar volt (kubai moslék ízzel és tele maggal) de MINDEN más jobb minőségű volt, még a banán is (ha már kiválasztottál 1 fajta déligyümölcsöt, mert az ám ...ára "reprezentatív" és cáfol mindent, amiket írtam...) _"Most van rendes pizza, kenyérliszt, Lindt csoki a kakaós étbevonó helyett, vaj margarin helyett"_ Pizzát most sem eszem, simán megvoltunk nélküle, embert nem ismertem akkor, akinek egyáltalán igénye lett volna rá, viszont volt helyette rendes magyar kaja, ráadásul olcsón. Ha neked a Lindt "minőség", akkor gratulálok... (bár ez ízlés kérdése, de te írtad azt a totálisan érdemtelenül hypolt xart) Volt helyette kiváló édesiparunk, NAGYON jó csokoládéink, amiket azótais visszasírok nem csupán én, de az összes korosztályomba tartozó ismerősöm és néha azon "versengünk" ki talált valami csokit, amely legalább "hasonlít" egyikre másikra. Étbevonót sosem ettem, 15 éves koromig nem is nagyon kötött le, mivel nem is igazán találkoztunk. Ugyanez igaz a margarinra, konkrétan VAJON nőttem föl, mindenhol azt adtak az ovodában, iskolában, középiskolában a menzán, otthon, vidéki rokonoknál, MINDENHOL. Margarint, "gépsonkát" nem is láttunk olyan '88-ig, de köptük ki kb. olyan trágya volt. Ja a kenyérlisztedet kifelejtettem. Az is minőségibb volt, magasabb sikér tartalommal és kevésbé "herélt" gabonafajtából készült, nem is volt ennyi allergiás, meg mindenkóros, szinte nem is hallottunk ételallergiáról sehonnan _"Most van jó minőségű sör és egyéb alkoholok. Most van bélszín, nem csak bélszínroló"_ Akkor is volt jó minőségű sör, pl. a kanizsai gyár termékei, de én akkor még utáltam a sört, szóval ha te így érzed, legyen így. "Egyéb alkoholokból" kb. dunát lehetett rekeszteni, többségük ment exportra és kifejezetten jó minőségűek voltak, kivéve a nagyon "alsópolcos" alkesz trutymókat. Mellesleg megjegeyzném, hogy én kajákról írtam. Alkoholt most is alig fogyasztok, nem érdekel túlzottan. "Bélszínroló"?? Jézusom ember, most komolyan EZZEL jössz? Ez kb. olyan, mintha 30 év múlva valaki azt ecsetelné, hogy nem lehetett itthon rendes csirkecombot kapni, mert csak chicken mcnuggets volt... ne röhögtesd ki magadat, nem egészséges cimbora. Simán volt bélszín ettem is, igaz nem túl gyakran, mivel csórók voltunk még az akkori átlaghoz képest is. De BÁRHOL kapható volt, méghozzá saját és nem import. Ráadásul magyar tarkából és nem gagyi holsteinből, plusz nem halliszten, szóján és antibiotikumokon nevelték őket, hanem jóféle cukorrépa háncson, kukoricán és melaszon. Asszem befejeztem, így is túl sok időt pazaroltam rád. Gyógyulj meg azt kívánom és ne hazudozz (vagy legalább ne annyit/annyiszor)
En olyan regota elek Amerikaban es ugy hianyzik a Magyar kaja hogy nekem mar minden Magyar kaja a kedvencem 👍 Babgulyas fustolt csulokkel …🤫. csak almodozok rola itt San Franciscoban….mert itt nincs 🧐
Szia Abbe! Mielőtt kimentem Amcsiba, előtt javasolnám még a kovászos uborkát, és a kovászolt kenyeret. Mi mindkettőt itthon csináljuk kiváló alapanyagokból. Az uborka a kertünkben nő, a lisztet pedig malomból rendeljük. A kenyeret "Szabi a pék" útmutatásait követve készítjük, a kovászunk is saját nevelésű. Ezt amúgy ti is meg tudjátok tenni majd kint, nem túl nagy munka.
In the US appearance beats quality, in housing and food. As long as it looks good it doesn't matter what lies beneath. I have never seen more than three grape types in any market: red, white, and pink. They are all seedless and sweet but tasteless. Profit over consumer satisfaction.
Besides there is also legislational issues: In the US you can sell anything, unless it is proven that is is not healthy. So consuming poisonous unhealthy things for years until it is proven that it is harmful. In the EU on the contrary. Nothing can be sold until it is proved that it is healthy and it is not harmful. Only after this can anything be sold.
@@viktorprohaszka1538 Bru ha ha! Ha majd tudni fogod mi az hogy folyó akkor elkezdesz mellette gyorsabban futni mint az áramlat és akkor talán vissza tudod inni a kis saját levedet.
Hát igen,ezt tapasztaltam,amikor kinn voltam Amerikában. Minden kenyérnek nevezett termék édes volt! borzalom! Aztán a wallmartban találtam egyszer egy un. "francia kenyeret", na az annyira nem volt édes... viszont finom se! 😅 éppen csak az ehető kategóriába tartozott! 😂
A ❤😂🎉❤tea vaj... én is szeretem a " fonott kalácsal*. Úgy mondják, hogy * avas * a vaj amikor régóta állt, vagy úgy is, hogy * állott. *. A csemege uborka más külföldi ismerőseimnek is ízlett. Csirke, tojás? hát- hát? örülök, hogy tetszik, néha sikerűl elég finomat kifogni. Emlékszem 24 éves voltam, amikor olyan volt a rántotta, mint egy sós, finom, ízletes krémes. JÓ AZ IZLÉSED FINOMSÁGOKAT EMLÍTETTÉL. PUSZIKA. ❤😂🎉❤
Kedves Aby Szerintem meg egyforma izű a tejfol, az az eggyetlen tejtermek itt az usa-ban ami számomra finom es krémes.A turo ehetetlen, na meg a kefir ,es a Sima joghurt eheto,de a turo borzalmas. Azert is keszitettem magam,es sikerult. Aludttejbol,de már azt is feladttam mert az egegben van az ára mikor ki jottuk az usaba olcso volt,demar Mos 3- szorosa nem erdemes keszitenem. Nagyon sok termek lett nagyon draga.ami az elejen es sokaig centekbe kerult.A boltok polcain mar nagyon ritka a center ár. Udvozlettel . Lizi
A tojásnak, és csirkehúsnak is más az ize, egyszerűen azért ahogy/amivel az állatokat etetik. (Ne nézz utána mert megutálod!) A csokoládé. Na a csokoládéba kell cukor. Európában tesznek is bele, Amerikában meg abba is mehet a corn syrup mert az olcsóbb.
Meg itt Európában mi nem mossuk mindenféle vegyi anyaggal a tojást "tisztára" (amivel egyidőben a természetes vékony védőréteget is eltávolítják az amcsik a tojásról amivel megnövelik a különböző betegségek lehetőségét fogyasztás esetén) mielőtt a boltokba kerül.
Igen, lakj is jól magyar kajával, amíg van. Amikor kinn a Publixban, Hanafordban, Price Choppersben jártam, kenyérnél, felvágottnál, krumplisalátánál az volt az első szempont, hogy édes-e. Európai ízléssel persze egyikbe se való. Ja, és az amerikai/kanadai hagyományos babfőzeléknek (baked beans) része a barna cukor. Állítólag ez ad plusz erőt a favágóknak. 😊
Tetszett ez az összefoglaló. Amit Amerikában esetleg jobbnak találtam, talán a mexikói ételek autentikusabbak és többfélék (főleg Kaliforniában). Illetve ott van Taco Bell. No meg a Chicago pizza. A következő videó tehát lehetne: 7 étel, ami jobb Amerikában, ha még nem volt.
A bolti csemegeuborka fasorban sincs anyukám csemegeuborkájához képest! ;) Mi újság a kovászos uborkával, azt szereted? Illetve apósom apukája kint élt Mannheimban Németországban, neki mindig kellett kivinni magyar paradicsomot és paprikát, hogy tudjon "rendes" lecsót csinálni magának! :)
megtudom erősíteni. savanyúságnak elmegy ha nincs más, de köze nincs az igazi kovászoshoz. kár h idén úgy nézem nem lehet kapni jó árban normális minőségű kovászolni valót.
Mi a Walmart tojást vesszük, de csak akkor ha a csirketartó szomszédnak nincs házitojása. Ha van akkor tőle veszünk. Van hogy kicsit drágább, viszont akkora tojások hogy van hogy dupla méretűek a Walmart "large" tojásainál. 🙂 Kenyeret itthon szeretek készíteni, jobb mint a szeletelt. Meg én sütök bele sajtot, vagy szalámit, meg mikor mit... 🙂
A szomorú az hogy ezeknek a termékeknek amiket felsoroltál, sokat romlott a minősége a "rendszerváltás" óta, szinte ehetetlen a negyven évvel ezelőttihez képest, és még az is rosszabb volt mint a második világháború előtt, (én még ettem olyant, mert a nagyszüleim megmutatták, hogy is volt akkor). "A világ nem felemelkedik hanem alászáll".
Négy éve nem vettem kenyeret sem péksütit multi üzletből.Általában már mindent magam sütök a családnak. M o - on is csak a kézműves pékségek termékei a megbízhatóak.De ugyanez mondható minden élelmiszerrel kapcsolatban.Amit tudunk magunknak állítunk elő.😊.Csirkét is😅😅
@@mariannahalmos5804 Nem könnyű magyar ételeket találni a konyhákon. A Gyros el van terjedve, de azért jobb éttermekben lehet találni fejedelmi leveseket is mint például az Újházityúklevest jól elkészitve.
Honoluluban az Ala Moana Mallban a Foodland Farms üzletben a készételeket mintha mestre szakács készitené. Finomabb mint sok ottani étterem. Persze nincs túró rudi de van Poke, nyers tonhal pici snidlinggel és sóval. Szinte minden nap ez volt az ebédem. Van finom csoki, de az általában európai import. A praliné biztosan.
Az amerikai turistáknak nagyon izlik a magyar konyha (lángos, pörkölt, túrós csusza stb) az pálinka és unicum nekik valamiért nagyon erős és az unicum íze nem izlik nekik pedig finom. Érdekes lenne az alkoholos italokról készíteni egy videót milyen ott és milyen nálunk.
Minden relatív, ami egy amerikainak jobb minőséget jelent itt, mint odahaza, arra mi nem egyszer húzzuk a szánkat, hogy lehetne jobb. Aki evett már kapirgálós csirkét és házi kenyeret, bizony érzi a különbséget és nem felejti.
Yellow mustard nagyon finom. Az itthonit is szeretem, de az valamiért jobban ízlett. Igaz, én nem az USA-ban, hanem Kanadában voltam, de ez ott is van.
5 หลายเดือนก่อน +17
Amiket felsoroltál ezeknek az egyik fő oka hogy más az ize az a talaj. Nálunk más a termőtalaj mint más országban. Ez nagyon sokat számit. Lehet fura de ez kihat a tejre is. A tejjel kapcsolatban azt kell tudni hogy a tejföl, a sajt a vaj tejből készül. A gyártás során a tejnek kb a 10%-a hasznosul ilyen termékekben a többi amolyan mellék termék. Gondolj bele hogy pl 1000 liter tejből mindössze 100 liter tejföl lesz a többi 900 liter mellék termék. Csakhogy vannak már olyan eljárások amik által feltudják használni az egész mennyiséget. Ami a vajat illeti, nem tudom amerikában hogyan van de nálunk van a margarin és van a vaj. A margarin növényi összetevőkből van mint pl pálma olaj és semmi köze nincs a tejhez. A vaj az viszont tejből készül, ezért drágább is. A tojás kapcsán, próbálj meg őstermelőtöl venni fürj tojást. Na azt kóstold meg. :) A csirke helyett javasolnám a pulyka húst. Ha ellátogatsz a tiszántúlra ott nagyobb esélyel tudsz vásárolni liba vagy bárány húst is. Sajnos a legtöbb üzletben csirke,pulyka kacsa, ennyi a szárnyas kinálat. A fözéshez is szeretnék adni egy tippet. Amikor pörköltet készitesz. Piritasz hagymát, arra rá a piros paprika arra megy a hús. Ezt piritsd egy kicsit annyira hogy amikor látod kezd már nem nyers lenni a hús darabok oldala öntsd fel egy fél pohár száraz fehér borral. Ha lehet akkor eger-szépasszony völgyi borral. Addig párold mig elfől róla a lé és ezután öntsd fel vizzel amennyi szükséges. Szerintem imádni fogod :) Amugy kiváncsi lennék amerikában miféle alkoholos italokat isznak. Hogy milyen ott a sőr, bor, esetleg ha van akkor pálinka. Készitenek-e egyáltalában pálinkát.
Az USA hatalmas, van ott nagyon sokféle termőtalaj, s Európán belül is van sokféle talaj. Az, hogy az európai élelmiszerek jobbak, annak elsősorban az az oka, hogy a szerencsétlen állatot mennyi szarral kezelték. Nyilván a tehenek is agyon vannak tolva mérgekkel. Plussz még az élelmiszer feldolgozása során is tele rakják őket mérgekkel (a cukor is méreg). Ilyen kajákkal nem véletlen a jenkik borzalmas egészségi állapota.
Szia. Én jártam kint. Nekem pont ugyanezekkel volt bajom. A kenyér : az egy borzalom. Mű szar és édes mint valami kalács féle. Alapvetően az összes étel kint nagyon mű. Sok vegyszert és tartósítószert tartalmaz. És igen a csokijuk meg az édességek nem valami jók kint. Jártam egyszer svájcban is. Na ott a csoki... Na az a másik véglet. Hát az valami fenomenális! Amerikában az a baj az ételekkel hogy túlságosan profit orientált az előállítás. Ezért mindent agyon műtrégyáznak meg vegyszereznek.
Tapasztalatom alapján minden étel jobb minőségű Magyarországon és Európában mint a USA-ben. Ez alól kivétel lehet az amerikai családi vállalkozásban termesztett zöldségek, tenyésztett állatok.
Itt Amerikában is csak organikus dolgokat vásárolj ha visszajottok azok rendkívül finomak és nincs mellek ízük. Természetesen drágábbak, a tejtermekektol egészen a csirkehusig bezarolag. Nem tudom ahová költözök van-e pékség de ha a péknel vásárolsz kenyeret, zsemlét még kiflit is lehet kapni (Connecticut) tényleg nagyon finomak.
Nekem pék az egyik szakmám, és elismerem, hogy az Aldi sokféle finom péksütit árul, és sokszor még meleg is. Teljes kiőrlésű szilvás batyu, almás háromszög, epres burek, de a dupla csokis csiga is elég jó. Nem ugyanaz a beszállitójuk mint a Lidl-nek mert a tészta is éretteb, finomabb.
A baromfihús (csirke, pulyka stb.) és a tojás íze attól is függ, hogy mivel etetik őket (kukorica, gabona, sok zöldféle), hiszen ezeknek az íze köszöm vissza amikor esszük. Azután az is fontos, hogy "csirkegyárban" nevelik-e őket, vagy hagyják őket szabadon kapirgálni. A "boldogan" élő és jó étellel tartott állat húsa sokkal ízesebb. A tengerekkel rendelkező országokban nem csak nagyobb a halak válsztéka, hanem a friss sós vízben élve lényegesen finomabb az ízük is, nyilván másképp is táplálkoznak. Olykor az ember nem is érzi rajtuk, hogy halat eszik. Ha összehasonlítom, itthon az édesvízi (tavi, folyami) halaknak van egy kis "pocsolya" íze, és erősebben kiérzik a hal-ízűk....
Ha a magyar csirke ízlik, akkor az osztrákot is érdemes kipróbálni. Ott nem mennek rá arra, hogy vízzel megnöveljék a tömeget és főzéskor nem fő ki belőle egy fél liter víz. És az íze még egy fokkal jobbnak tűnik. Úgy általában véve minőségibbek a húsok, habár valamivel drágábbak is.
Szia Abbe ! A yogurt szerintem sokkal jobb Europaban . Ha visszajottel Amerikaba , menny el egy Whole Foods-hoz, es probald ki a White Levain kenyeret , mindennap frissen sutik , az meg eleg jo . Ugy tudom , hogy szereted a turo rudit , en beutottem a google be , Hungarian international market New York es tolluk rendeltem Magyar turorudit . Vannak mas Europai International Marketek ahol lehet ahoz hasonlot talalni mint a turorudi , csak nem epp az a neve mert mas Europai orszagbol szarmazik . Szia . Puszi
Egyszer kóstold meg a rendes pontyhalászlét tésztával. Szerintem Baja városában főzik az igazi jó ízű halászlét. Erről nem szeretnék vitát nyitni. Ne tégy megjegyzést. Köszönöm.
@@olgalehner5275 Legfeljebb valami régimódi falusi hentesnél mossák hypoval.Nagy áruházakban - meg mindenhol ahol van minőség-ellenőrzés - nem mosnak semmit.Inkább megsütik megromlás előtt - ha nem tudják eladni - azt eladják készételként, sült húsként.
Most néztem egy 1955-ös Marylin Monroe filmet, már ott nyomják a csipszet befelé Itt ez chips téma 1989-ig ismeretlen fogalom volt és utána is csak a német Pom Bar jött be elsőként majd csak utána jelentek meg az első Lays chipsek amik ténylegesen amerikai jellegűek is Jut eszembe ha nem ettél még túrós meg tejes pitét (nem ugyanaz a kettő hanem két különböző) akkor azt próbáld ki, az is magyar specialitás a gulyásleves mellett
Én éltem Amerikában és elmondhatom, ...ott nem tudtam olyan finom húslevest főzni, mint itthon! Kerestem mi az oka, de nem találtam, mert mindent beleraktam, amit itthon. ...ideértem elsősorban a csirkét!! Feltehetően a hozzávalókkal is baj volt, ...mert ott a zöldségek se olyan ízűek, mint itt, amit én frissen a kertemből beviszek! (sajnos jövőre már nem lesz kertem, mert az egészségem megromlott) Viszont én MINŐSÉGI csokoládét hoztam az ismerőseimnek, ...és az nagyon-nagyon jó volt. ...és pokolian DRÁGA!! (márkanevét elfelejtettem)
Emlékszem, hogy nagyanyám a 70-es években mindig a falu széléről hozta a nyomós kútról a vizet. Az ebből főzött bableves vagy tea egészen más ízű volt mint a csapból folyó dunai víz. A nyomós kútból lágy víz jött. Egyes ásványvizeknek van ilyen jellege.
Amúgy tudtad, hogy az étel íze attól is megváltozhat, hogy csonttal együtt rakod a húst az ételbe vagy csont nélkül? Ezzel a kérdéssel csak annyit akartam mondani, hogy a főzés egy nagyon összetett és érzékeny tudomány ahol a legjelentéktelenebbnek tűnő dolog is komoly változásokat idézhet elő. Szóval nincs olyan ország ahol letudnád tökéletesen másolni azt az ételt amit egy másik országban megszerettél.
A helyi Hawaii organikus dinnye finom k.b. fél kilós és 20 dollár egy! Amugy elég érett mexikói dinnyéket ettünk. A cseresznye fontja 4.50 volt de ez is nagyon finom. Szóval ha drága valószínűleg finom is.
2 dolog nem osszehasonlithato a hamburger es a finom fasierok es a ferjem amikor orrhon voltunk megkostolta a foldi-epret es nem is akarta elhinni, milyen nagyon finom ize van es finom levu kajszi vagy oszibarck is osszehasonlithatatlan azzal ami itt Usa-ban kaphato
Az említett tejtermékek és a csoki azért olyan ízű, mert más az eljárás és vajsav képződik. Például a hányásban is az van. Cserébe nagyon sokáig eltartható. Az érdekes benne, hogy a svájci Nestle mellett igencsak elterjedtek magyarországon az amerikai csokik, de itt jó tejből készítik azt is (Mars, Snickers, stb.). Ott viszont annyira megszokták az emberek azt az ízt, hogy más gyártók direkt próbálják elérni a Hersey vajsavas ízt, mert ott az a csoki.
Lehet furcsa lesz amit mondok, de a mi ételeink is sokat romlottak az elmúlt évtizedekben. Én pl. nem eszem meg a bolti vagy hentes csirkét, saját tartásra tértem át. Így mindig friss táp mentes tojás lapul a kamrában. Nem tudom volt e alkalmad kipróbálni ilyen tartású csirkét tyúkot?Rántani való csirke ,vagy pörkölt. És egy 8-10 órát főt tyúkhús levest. Kíváncsi lennék a véleményedre.
Hagyjuk már ezt a "ételben mindenben jobbak vagyunk" badarságot! Jó a magyar konyha, szeretem, de azért vegyük már figyelembe, hogy az USA rengeteg bevándorlója vitte/viszi magával a saját gasztrokultúráját. Rengeteg éttermük van, ami csak egy adott ország specialitásait készíti, sokszor családi receptek alapján. Az egész steak/barbecue/streetfood/kisüzemi sörfőzés divatja onnan indult. Ha nem lenne igényük a minőségi ételekre, szerinted beindult volna? A húsmarha-fajtáik nagyon jók, a bortermelésük is sokat fejlődött. Rengetegen vadásznak, nem díszből vannak puskáik, az sem lehet rossz. Igen, az élelmiszeriparuk kevésbé szabályozott, mint az eu-s, és az olcsó szupermarketes cuccok tényleg fosok, de lehet ott rendes alapanyagokhoz jutni. Van ott is házi/farm/kisüzemi élelmiszer.
@@tamaskeri4582 hogyne lehetne...ugyanugy kistermeloktol, foleg piacokon mint itthon. Inkabb meg se szolalral volna. Nem m1-bol es hir tv-bol all az USA nyugi.
Egyre jobban terjed , lehet kapni : "bio - organic" élelmiszert , átáltunk már régen , kerűl amibe kerül , de jobb ízűek és sokkal egészségesebbek , mégha nem 100 % ig vegymentesek , mert azok ritkák mint a fehér holló . Azt hisszűk a piaci vagy " házi " az teljesen vegyszermentesek , de nem . Persze sokkal jobb mint a " gyári - nagyűzemi élelmiszerek " . Stb...
Wow! Ezt nem is gondoltam volna, hogy az alapvető élelmiszerek ennyire rossz minőségűek Amerikában. Így már értem, mi ez az "organic"-mánia. Érdekes, hogy a csirkét is ilyen jónak találod, pedig ebből már tényleg csak a háztáji finom, az átlagos bolti csirke (és sertés vagy marha) kifejezetten hitvány Európa más országaihoz képest. Magyar emberként a Balkánon vagy Nyugat-Európában százszor szebb hentespultokat találok és mindig sajnálkozom, hogy bezzeg nálunk milyen szar :D minden relatív. Köszönöm a videót, érdekes volt!
Missouriban elek 19 eve nagyon jo a csirke tojas gyumolcs , lehet normalis kenyeret kapni ami sokkal jobb mint magyarorszagon sour dough nak mondjak , ugy latszik nem mindegy melyik allamban elsz.
Szia, Abby! Ne felejts!! el feliratkozni! A valahanyadik (1., 2.,3.) az az... Ha ezt megtanulod, és alkalmazod, akkor nagyon szépen fog hangzani egy-egy videós hanganyagod.
Nem saját tapasztalat, csak mások elmondása szerint a marhahús viszont az Egyesült Államokban jobb, főleg délen, ahol nagyon megvan a steaksütés kultúrája.
13 éve elek kint Amerikában. Nekem a Túró Rudi hiányzik a legjobban! Meg úgy általában a túró. Aztán amit meg nagyon szerettem Magyarországon, de itt szörnyű az a párizsi/parizel (Bologna). Otthon nagyon jó zamatos az íze, itt túl sós és nem olyan a zamata. Aztán itt pl. nincs sóska. Pedig a sóska főzeléket otthon szerettem. Otthonról mindig hozok magyar paprika fűszert és Vegetát! Aztán itt nincs elterjedve a pezsgőtabletta. Ami van az iszonyú drága és nem is pezseg, meg Kréta ízű. Úgyhogy pezsgőtablettat is szoktam hozni. Így hirtelen ennyi jutott eszembe. Nekem is hiányoznak a péksütemények! Most divatba jött itt a sourdough bread, Aldiban lehet finomat kapni.
számomra mindig érthetetlen volt ez a túró rudi mánia. aki így van vele, az itthon folyamatosan azt ette, hogy ez ilyen kardinális dolog mint ami a legjobban hiányzik?
@@filozsofia jaa, így már azért jobban értem. Túl sok lehetőség nincs szerintem erre, ha nincs a környéken valami európai vagy magyar bolt, ahol ilyen import árukat kapni .
Amikor apámék voltak Amerikában, ők a latinoktól szerezték be a hozzávalókat. Volt nekik termelői piacuk, ott vannak a finom dolgok, ráadásul, amikor megtudták hogy magyarok egyből barátkoztak. A nagy áruház láncokban ők is ugyan erről számoltak be, hogy nem az igazi. De Amerikában pont ez a jó szerintem, hogy van minden, és az ellenkezője is. Tényleg a lehetőségek hazája, csak élni kell tudni vele, meg kell dolgozni érte.
Az amerikai joghurt nekem sokkal jobban ízlett, mint a brit-angol joghurt. Hajón dolgoztam, és amit felvettünk kajákat itt Európában, például a brit joghurtot, az borzalmasan savanyú volt. Az amerikai, mikor ott hajóztunk, akkor azt vettünk fel, és az finom édes volt. El is dugtam magamnak egy csomót legénységi hűtő hátuljában, úgy, hogy csak én tudtam róla. Még jó pár hétig én ehettem jó joghurtot, mikor a többiek már csak a savanyút.😂 A csirkékből bizony itt Magyarországon, és bárhol is Európában azt muszáj egyszer kipróbálni, ha meghívnak, falura ebédre. Hát ég és föld a különbség! Az a csirke, ami kint szaladgál egész életében az udvaron, összefogdos tücsköt, bogarat, mindenféle növényt csipeget, a kukoricát kap, búzát, árpát, stb. magokat, és némi tápot, az sokkal boldogabb, stressz mentesebb állat, és egészségesebb is, mint azok, amik egy ketrecben, vagy zárt tető alatti tenyésztelepen élik le életüket, szinte csak táppal etetve, zsúfoltan, túl sokan egy adott négyzetméteren. Ez bizony megérződik a húsán is. Ha már Tennessee, és vidékről származol Abby, én úgy tudom, hogy Tennessee az déli-állam, és ott jobban divat az úgynevezett "moonshine" készítése. Ezzel kapcsolatban nem csinálnál egyszer egy videót, nagyon érdekes lenne. Amúgy itt Magyarországon a pálinkafőzésnek van nagy hagyománya, ami hát minőségtől függően, lehet akár a magyar "moonshine" is.😃 Kenyérből az Aranycipót (is) ajánlom, a Gábor kenyér (is) nagyon finom! Budapesten csak egy üzletük van (alapvetően pécsiek), az Árkádban (Örs vezér tere). www.aranycipo.hu/ www.aranycipo.hu/termekkategoria/kenyerek-bagettek/ www.aranycipo.hu/uzletek/budapest/
A vidékiek szerint , a TÁP = összekevert gabona dara , nincs semmi más benne , évszakonként váltják az arányt . De a kinti táp = tele van gyors húsnövelővel és fertőtlenitőkkel , ami belemegy az állatok sejtjeibe . Stb...
Èn, mikor először (ès utoljára) nyaraltam külföldön, szembesültem èttermekben a "magyar salátával", amiről kiderült, hogy a mi "francia salátánk", ami sehol máshol nincs ès mi is csak a majonèz miatt neveztük el franciának.😊
Valamikor szobakiadás volt a mellékjövedelmem, és azzal késztettem a vendégeket a tovább maradásra, hogy „egészségtelen" magyar kajákkal vendégeltem meg őket (gulyás leves, paprikás krumpli kolbásszal, lecsó mindenféle változatban stb.)
A legnagyobb „sikert” egy nászutas ausztrál házaspánál értem el, akik három nap helyett egy hónapig élvezték a vendéglátásomat, és néhány évvel később a férj visszatért Budapestre a gyermekükkel további két hétre.
Csodálatos!
Tejföl, tojás, csirkehús, csoki, csemege uborka, vaj, kenyér és péksütemény. ❤🎉
DE: Ha egyszer eljutsz Erdélybe, Székelyföldre, akkor megkóstolhatod a kertből szedett paradicsomot, paprikát, hagymát, káposztát, borsót, málnát, egrest, valamint a friss tanyasi csirkét, pulykát, tojást.
Na azok az igazi finom ízek! ❤
Érdemes ellátogatni Erdélybe, gyönyörű hely, kedves emberekkel, számos látnivalóval(, de vannak olyan kertek MO-n belül is, ahol megtalálható minden a felsorolásból és ízre is kiválóak)! Teljesen igaz, hogy Erdélyt vétek lenne kihagyni, ha van rá lehetőség!!
Magyarországon is vannak kertek, sok ember termel magának zöldséget és gyümölcsöt.
Ez így van. Nekünk is van kertünk és megtermelünk mindent. Nem csak erdélyben vannak kertek
Ehhez nem kell Székelyföldre menni. Magyarországon is ismerik a földet és a vetést az emberek.
You should be nominated US Ambassador to Hungary. It would be a great boon for both countries.
She is too good for that job .
@@attilatasciko4817 Yes, she is too good for that job, but if would be better for both countries.
Szia! Véletlenül találtam videóidra s bevallom már feleségemnek is elújságoltam milyen kedves ahogyan küzdesz, kitartasz! Férjeddel együtt nagyon aranyos, jókedélyű embereknek tűntök de külön is szórakoztató a műsor! Jó egészséget nektek, boldog, teljes életet kívánunk ,utazáskor vigyázzatok egymásra !!!
Egy időben fogadtam mindenhonnan érkező hátizsákos utazókat. Voltak amerikai vendégeim kétszer is. Egyikük elment a McDonald's-ba. Én nem értettem, hogy azt meg minek, Amerikában minden sarkon van egy. Azt mondta, hogy Európában jó íze van a mekis kajáknak, Amerikában meg az a gyorsétkeztetés legalja. Szóval igen, az EU-s szabályozás az élelmiszer iparban sokat számít.
I have been 10 years in Hungary, and even as a french the Hungarian food is impressive I can say, way better than the entire North America with a 40 times bigger population.
Kedves Abby,nem ehhez szeretnék hozzászólni,hanem én még eddig nem hallottalak ,mint énekest.
Hát megadatott!
Fantasztikus élmény volt!!!!❤És meghallgattam a férjedet is,/ahogy ajánlottad/,nagyon szuper volt.Ezután örökös hallgatótok leszek!
Nagyon tetszenek a podkastjaid is!
Egy fantasztikus ember vagy!❤
Remélem Amerikában is sikeres leszel.
Minden jót kívánok az egész családnak!❤❤❤❤
Tökéletesen összefoglaltad azokat élelmiszereket, amiket nagyon hiányolok itt kint Amerikában otthonról. 👍
Egy régebbi francia filmvígjáték a témába illik, ajánlom figyelmedbe, sok mindenre rávilágít azon felül, hogy humoros, a címe "Szárnyát vagy combját?".
Louis de Funès! Kiváló színész volt.🤗Egyébként a régi időkben, mielőtt még jobban bejöttek volna az amerikai filmek, nálunk a francia és olasz filmek nagyon mentek. Valahogy "nyugatról" ezek jobban be voltak engedve még a régi szocialista rendszerben is. Jó, persze voltak NSZK-s filmek is (Nyugat-Németország) és persze Jugoszláv-NDK (Kelet-Németország) koprodukciók is, mint például a Winnetou, ahol Winnetou-t egy jugoszláv színész (Gojko Mitić) játszotta.😂 Ma már inkább vicces, de nosztalgiázni jó. 😀
Sajnos ez ma a műhús műtej műsajt korában aktuális lett a sok lattekedvelőnek látnia kéne na meg a gyártási folyamatot a párizsiét láttam azóta nem eszem
@@kocsisszilviavarkonyine3687hol lehet megnezni?
Tudsz magyarul ezért olvashatod, hogy nálunk pl. még a Tescoban az összekészített leves zöldségre is rá van írva, hogy kiről vették (utca, házszámmal), aztán pl. gyermelyi tészta itt a közelemben szerintem jobb, mint az olasz és én csak gyermelyi tojást veszek, mert a tésztakészítéshez külön tyúk farm is van, garantáltan jó minőségben! Nálunk nagyon szigorú az élelmiszer ellenőrzés (hála Istennek), ha találnak valami rosszat, akkor azonnal visszahívják az árut és megbüntetik a boltot. ÉS a termelői piacok! Nagyon sokan járnak oda vásárolni, mert minden a termelőtől van és friss és nagyon finom!
Igen,nekem is ugy tűnik hogy jobb az olasznal
En mar szinte csak piacon vasarolok.😊imadom! Es egyre tobb fiatalt is latok mar szombatonkent a piacon. Tok jo.
Nekünk meg tyúkjaink vannak😊.
We have a lot of different types of bread, but if you make it at home, it will definitely be good. All you need for bread is flour, yeast, salt and water!
vagy még élesztő sem........
Really hard to nail the texture, though! :)
@@szabolcsmurath 1 kg liszt, 6 dl víz, 1 csapott evőkanál só és egy zacskó száraz élesztő.
Köszi ABBE . Sajnos , nem mindenki tudja ( misem tudtuk ) énekes tudásodat . Szépen kérűnk téged hogy minden adásodban adj közre sorrendbeli fellépéseidet , egyenként . Zingzongoszodásod (zongorázásod + énekléseddel) földhöz vágódtunk hogy milyen jól tudsz mindkettőt előadni , az a szám , és még láttunk kettőt + férjedel való beszélgetést . Előre is köszi , mert véletlenűl fedeztűnk fel ( a hazai tv versenyfellépésed dobgittáral , sajna , nem a legjobbat választottad ki , bármennyire is neked egyik kedvenced lehetett ) . Stb...
A chipsek nagyon műanyagok Amerikában! Iszonyat mi mindent belepakolnak. Hoztam haza paprikás Doritrost és nincs benne paprika, de kőolaj származékú ételfesték igen, ami napokig nem jön le a kezedről. :/
Szia Abbe, én még nem voltam Amerikában, de a barátaim, akik voltak azt mondták, hogy minden zöldség-gyümölcsnek műanyag íze van ott. Itt zamatosabbak, finomabbak.
Egy barátnőm lánya Los Angelesben tanult, ő ott hízott 5 kg-t, mert ahogy te mondtad, Amerikában mindenbe cukrot tesznek, nem tudom miért.
Viszont Dobó Kata színésznőnk azt mondta, hogy a nyugati parti éttermekbenl sokkal nagyobb a választék fitness ételekből. Szóval ennyit tudok. Ja, és Demjén Ferencnek amerikai a felesége, és azt nyilatkozta (Demjén), hogy azért nem élnek Amerikában, mert a gyomra nem bírja az ottani ételeket.
...azért mert az egyik legnagyobb üzlet felhízlalni és utána lefogyasztani az embereket
@@atikovacs7085 Akkor ez azt feltételezi, hogy az élelmiszeripari lobby kapcsolatban van a fitness lobbyval. Én inkább arra tippelek, hogy az élelmiszeripari lobby az orvos és gyógyszer lobbyval van kapcsolatban. Szörnyű. Az egészséges étel (bio, adalékanyag mentes) pedig egy vagyon. Olvastam valahol: "Megjósolták, hogy mostanra szeméttel fognak etetni minket."
És ezért van ennyi beteg ember.
Kevesebbet kell enni, és néha tisztító kúrát csinálni. Illetve nem igazán tudom mi a megoldás, ha nem tudsz bio ételt vásárolni.
Én itthon hiztam 110 kilósra a magyar kajáktól. Nem is értem pedig a magyar konyha köztudottan a világ legegészégesebbje.
@@trollsalab Attól függ, hogyan főzöl, attól függ étteremben mit eszel. Ma már vannak egészséges fitness magyar ételek is. És a mennyiség is fontos. 110 kg-nál nem ártana egy kivizsgálás, veszélyesen soknak tűnik.
Nagyon jó, hitelesek a visszajelzéseid. Kifejezetten örülök,hogy elmondtad. Életemben nem voltam Az. USA- ban.
Hershey csokit hoztak nekünk, de azt hittük romlott volt. Mindenki kiköpte, hányás ízű volt. Utána belefutottam egy cikkbe amiben pont ezt írják az amerikai csokikról. Ebben kiderült, h ezt az ízt az amerikaiak nem érzik, ez csak nekünk hányás ízű. Valami adalék anyagnak köszönhető,szegények meg ez a természetes.
Volt szerencsèm egy kirándulás alkalmával igazi kimèrős szerencsi tejcsokit venni na az mennyire finom volt. Ha azt kóstolnák meg az amerikaiak el is mennènek szárazon😊
A hershey csoki világhirű és jó , rengeteg változatta van , lehet hogy étcsokit kaptatok . Ők vezették be a kakaó és cukor % kiírását , mert gagyi tryútymókat gyártó cégek az állati olcsó csokik ellen , amiket ázsiából terjesztenek a világban . ( már ott is van jóminőségű , de azok már nem olcsók ) Stb...
Nekünk is szó szerint ez volt a tapasztalatunk. 10 éve én is kóstoltam, munkatársunk hozta az USA-ból és kaka íze/szaga volt. Azonnal köptük ki és dobtuk ki. Mondjuk érthetetlen....
@@martonracz9031 bővebben kifejtve: beleharaptunk és finom volt. De az utóíze savas hányás ízű. A cikkben is ezt magyarázták.
@@attilatasciko4817 nem fikából linkeltem, csak önmagam megnyugtatásából. Tényleg ilyen nekünk, európaiknak az íze az amcsi csokinak.
Nice to see you again, Abbe!
My favorite American doctor, Rob Lustig said: HFCS is a Japanese vengance for Hiroshima and Nagasaki. 75% of the "foods" in grocerie stores contain that stuff, on purpose.
Take a look at one of his famous videos: Sugar, the bitter truth.
And MSG : monosodium glutame
Corn syrup is fructose and glucose, same as honey, grape sugar, potato sugar, dates, cane, etc. They used to say that sucrose was the bad one and fructose was the best.
But the bad-for-you food of yore -- margarine, lard, tallow -- are in vogue again, even as super food.
Btw, Japan uses HFCS as much as the US.
Maybe overthere food-gurus say it's America's revenge for Pearl Harbor.
Szia. Az a nagy különbség az amerikai hús és tejtermékekkel, hogy az állatokat mivel etetik és milyen hormonokat kapnak. Európában ez utóbbit nagyon szabályozzák, a táp meg természetes(ebb) és ettől finomabb még a tojás is.
Amcsiban az élelmiszer kontroll sokkal gyengébb. Hiába az FDA a szabályok túl liberálisak, nem fogyasztó központúak.
Azt se felejtsük el megemlíteni, hogy Európában nem mossuk agyon a tojásokat mielőtt a boltba kerülnének. Amíg az amerikaiaknál már az is csoda, hogy annyi mosás (mindenféle vegyszerrel mert, hogy a nem ehető vegyi anyagok nem maradhatnak ki az amcsi ételkészítési folyamatból) után még ehetőnek tudják nyilvánítani. Az amcsi kenyérről ne mis beszélve, ami konkrétan csak kenyérnek bélyegzett cukros jógamatrac (szó szerint, mert olyan vegyületekkel tartják puhán amit a jógamatracokban is használnak).
Meg még kitudja milyen veszélyes szereket raknak más ételekbe amiket a világ nagy része betiltott.
Villaval es kes el etetik itt az allatokat 🙈🤣🤣
Európában nem lehet hormont használni gazdasági állatok takarmányozásában, ahogy hús- és vérlisztet sem. Antibiotikumokat viszont preventív jelleggel is kapnak, főleg a baromfifélék, miközben az egész világ retteg a multirezisztens baktériumoktól, ezt érdemes lenne átgondolni. (Valamint ezért sem fogyasztom őket) A tisztasági-, higiéniai szabályok pedig még manapság is példaértékűek az istállókban Magyarországon (amíg betartják és betartatják őket). Itthon az egész állattenyésztés tisztább, voltam már pár helyen, Dánia a top, ott űrtechnika van a mezőgazdaságban, németország, belgium, franciaország, magyaroroszág, olyan másodvonalas, de mindnek vannak erősebb és gyengébb oldalai, de pl. baromfitenyésztésben istállóbogarat csak Ukrajnában és Oregonban láttam, hát az legalább egy szinttel lejjebb van. ¯\_(ツ)_/¯
@@LEK-we2hh Főleg villával! Vasvillával és szénával ;-)
Szebben beszélsz,mint 1-2 helybeli..
Szép napot kedves!
Respect😀
Jó kenyér receptet bármikor leírok neked ha kint szeretnél sütni. Hát ha sikerül 😁
02:48 Én amikor lehetőségem van rá, jóféle *pityókás* kovász-kenyeret veszek (Lipóti) Ha nincs módom rá akkor kb. semmilyet.
Még jó hogy már nem kell koplani , mint régen a komcsi időben . A koplalás nagyon és kiválóan egészséges a testnek , csak a szédűlésig nem szabad koplalni , szűrt vízet kell inni = sejtanyagcsere ösztönző a koplalás .
@@attilatasciko4817 Igen az nagyszerű, de hogy jött ide? Amúgy a "komcsi időkben" (klasszisokkal) jobb volt a kaja minősége és olcsóbbak is voltak.
A komcsi időkben jobb volt a kaja?
Értem én, hogy az volt számodra a boldog gyermekkor, de ilyen meredek dolgokat ne állítsunk :)
Arról a hiánygazdaságról beszélsz, ahol a narancs olyan ritka volt, hogy azt adták karácsonyra…
Most van rendes pizza, kenyérliszt,
Lindt csoki a kakaós étbevonó helyett, vaj margarin helyett.
Most van jó minőségű sör és egyéb alkoholok. Most van bélszín, nem csak bélszínroló. Stb, stb…
@@PetAd90 _"A komcsi időkben jobb volt a kaja?"_ PONTOSAN _"Értem én, hogy az volt számodra a boldog gyermekkor"_ SEMMIT nem tudsz rólam, a gyermekkoromról meg pláne _"de ilyen meredek dolgokat ne állítsunk"_ Nem "állítunk", ÉN állítottam és tartom magam hozzá, mivel tényállítás volt és ott voltam, tudom mit kajáltam és milyen minőségűt. Ezen kívül azt állítok/írok, amit gondolok, neked semmilyen befolyásod és fennhatóságod nincs a dologgal kapcsolatban _"Arról a hiánygazdaságról beszélsz, ahol a narancs olyan ritka volt, hogy azt adták karácsonyra…"_ A narancs tényleg szar volt (kubai moslék ízzel és tele maggal) de MINDEN más jobb minőségű volt, még a banán is (ha már kiválasztottál 1 fajta déligyümölcsöt, mert az ám ...ára "reprezentatív" és cáfol mindent, amiket írtam...) _"Most van rendes pizza, kenyérliszt, Lindt csoki a kakaós étbevonó helyett, vaj margarin helyett"_ Pizzát most sem eszem, simán megvoltunk nélküle, embert nem ismertem akkor, akinek egyáltalán igénye lett volna rá, viszont volt helyette rendes magyar kaja, ráadásul olcsón. Ha neked a Lindt "minőség", akkor gratulálok... (bár ez ízlés kérdése, de te írtad azt a totálisan érdemtelenül hypolt xart) Volt helyette kiváló édesiparunk, NAGYON jó csokoládéink, amiket azótais visszasírok nem csupán én, de az összes korosztályomba tartozó ismerősöm és néha azon "versengünk" ki talált valami csokit, amely legalább "hasonlít" egyikre másikra. Étbevonót sosem ettem, 15 éves koromig nem is nagyon kötött le, mivel nem is igazán találkoztunk. Ugyanez igaz a margarinra, konkrétan VAJON nőttem föl, mindenhol azt adtak az ovodában, iskolában, középiskolában a menzán, otthon, vidéki rokonoknál, MINDENHOL. Margarint, "gépsonkát" nem is láttunk olyan '88-ig, de köptük ki kb. olyan trágya volt. Ja a kenyérlisztedet kifelejtettem. Az is minőségibb volt, magasabb sikér tartalommal és kevésbé "herélt" gabonafajtából készült, nem is volt ennyi allergiás, meg mindenkóros, szinte nem is hallottunk ételallergiáról sehonnan _"Most van jó minőségű sör és egyéb alkoholok. Most van bélszín, nem csak bélszínroló"_ Akkor is volt jó minőségű sör, pl. a kanizsai gyár termékei, de én akkor még utáltam a sört, szóval ha te így érzed, legyen így. "Egyéb alkoholokból" kb. dunát lehetett rekeszteni, többségük ment exportra és kifejezetten jó minőségűek voltak, kivéve a nagyon "alsópolcos" alkesz trutymókat. Mellesleg megjegeyzném, hogy én kajákról írtam. Alkoholt most is alig fogyasztok, nem érdekel túlzottan. "Bélszínroló"?? Jézusom ember, most komolyan EZZEL jössz? Ez kb. olyan, mintha 30 év múlva valaki azt ecsetelné, hogy nem lehetett itthon rendes csirkecombot kapni, mert csak chicken mcnuggets volt... ne röhögtesd ki magadat, nem egészséges cimbora. Simán volt bélszín ettem is, igaz nem túl gyakran, mivel csórók voltunk még az akkori átlaghoz képest is. De BÁRHOL kapható volt, méghozzá saját és nem import. Ráadásul magyar tarkából és nem gagyi holsteinből, plusz nem halliszten, szóján és antibiotikumokon nevelték őket, hanem jóféle cukorrépa háncson, kukoricán és melaszon. Asszem befejeztem, így is túl sok időt pazaroltam rád. Gyógyulj meg azt kívánom és ne hazudozz (vagy legalább ne annyit/annyiszor)
Nagyon hiányoztál, jó látni az új vididet😊❤
Elkepeszto a szokincsed! Imadom hallgatni. Gratulalok.
Kedves szimpatikus, jókedèlyű videó volt ez is.
En olyan regota elek Amerikaban es ugy hianyzik a Magyar kaja hogy nekem mar minden Magyar kaja a kedvencem 👍 Babgulyas fustolt csulokkel …🤫. csak almodozok rola itt San Franciscoban….mert itt nincs 🧐
Főzz magadnak .
Bab vagy füstölt csülök nincs?
@@laszloneborbely6797 Tűzhely , fazék , vágódeszka , kés stb...stb . Egyszerü . Ha nincs magyar üzlet a közelben , van más környékbeli .
Milyen régóta élsz ott?
viszont van egy rakat minden más, amit meg én szeretnék, de itt nincs......szerintem Te jártál jobban.
Szia Abbe!
Mielőtt kimentem Amcsiba, előtt javasolnám még a kovászos uborkát, és a kovászolt kenyeret.
Mi mindkettőt itthon csináljuk kiváló alapanyagokból. Az uborka a kertünkben nő, a lisztet pedig malomból rendeljük.
A kenyeret "Szabi a pék" útmutatásait követve készítjük, a kovászunk is saját nevelésű. Ezt amúgy ti is meg tudjátok tenni majd kint, nem túl nagy munka.
az biztos, hogy a közértben vásárolható kész, csomagolt kovászos uborkának köze nincs a valódihoz. aromák van bennek.
Finom kovászos uborkát tudok készíteni a család szerint, de Abbenek nem ízlik sajnos... Lehet, hogy gyerekkortól hozzá kell szokni az ízéhez?
In the US appearance beats quality, in housing and food. As long as it looks good it doesn't matter what lies beneath. I have never seen more than three grape types in any market: red, white, and pink. They are all seedless and sweet but tasteless. Profit over consumer satisfaction.
Besides there is also legislational issues: In the US you can sell anything, unless it is proven that is is not healthy. So consuming poisonous unhealthy things for years until it is proven that it is harmful. In the EU on the contrary. Nothing can be sold until it is proved that it is healthy and it is not harmful. Only after this can anything be sold.
Agreed
Спасибо!
„ki a Tisza vizét issza vágyik annak szíve vissza”
...saját vizét issza vissza
Vagy rájön a fosás.
@@viktorprohaszka1538 Bru ha ha! Ha majd tudni fogod mi az hogy folyó akkor elkezdesz mellette gyorsabban futni mint az áramlat és akkor talán vissza tudod inni a kis saját levedet.
Hát igen,ezt tapasztaltam,amikor kinn voltam Amerikában. Minden kenyérnek nevezett termék édes volt! borzalom! Aztán a wallmartban találtam egyszer egy un. "francia kenyeret", na az annyira nem volt édes... viszont finom se! 😅 éppen csak az ehető kategóriába tartozott! 😂
A ❤😂🎉❤tea vaj... én is szeretem a " fonott kalácsal*. Úgy mondják, hogy * avas * a vaj amikor régóta állt, vagy úgy is, hogy * állott. *. A csemege uborka más külföldi ismerőseimnek is ízlett. Csirke, tojás? hát- hát? örülök, hogy tetszik, néha sikerűl elég finomat kifogni. Emlékszem 24 éves voltam, amikor olyan volt a rántotta, mint egy sós, finom, ízletes krémes. JÓ AZ IZLÉSED FINOMSÁGOKAT EMLÍTETTÉL. PUSZIKA. ❤😂🎉❤
Kedves Aby
Szerintem meg egyforma izű a tejfol, az az eggyetlen tejtermek itt az usa-ban ami számomra finom es krémes.A turo ehetetlen, na meg a kefir ,es a Sima joghurt eheto,de a turo borzalmas.
Azert is keszitettem magam,es sikerult. Aludttejbol,de már azt is feladttam mert az egegben van az ára mikor ki jottuk az usaba olcso volt,demar Mos 3- szorosa nem erdemes keszitenem. Nagyon sok termek lett nagyon draga.ami az elejen es sokaig centekbe kerult.A boltok polcain mar nagyon ritka a center ár.
Udvozlettel . Lizi
Köszi a videót Abbe! 👍
A tojásnak, és csirkehúsnak is más az ize, egyszerűen azért ahogy/amivel az állatokat etetik. (Ne nézz utána mert megutálod!)
A csokoládé. Na a csokoládéba kell cukor. Európában tesznek is bele, Amerikában meg abba is mehet a corn syrup mert az olcsóbb.
Meg itt Európában mi nem mossuk mindenféle vegyi anyaggal a tojást "tisztára" (amivel egyidőben a természetes vékony védőréteget is eltávolítják az amcsik a tojásról amivel megnövelik a különböző betegségek lehetőségét fogyasztás esetén) mielőtt a boltokba kerül.
@@tovarishchfeixiao Ezért tárolják ott hűtőben a tojást
Igen, lakj is jól magyar kajával, amíg van. Amikor kinn a Publixban, Hanafordban, Price Choppersben jártam, kenyérnél, felvágottnál, krumplisalátánál az volt az első szempont, hogy édes-e. Európai ízléssel persze egyikbe se való. Ja, és az amerikai/kanadai hagyományos babfőzeléknek (baked beans) része a barna cukor. Állítólag ez ad plusz erőt a favágóknak. 😊
Genau . A molaszt itthon nem kedvelik édesitőként , pedig nagyon egészséges , főleg az AB vércsoportosoknak .
@@attilatasciko4817 A babban igen az van. A többi kajában pedig kukoricaszirup, a lehető legolcsóbb édesítőszer.
Tetszett ez az összefoglaló. Amit Amerikában esetleg jobbnak találtam, talán a mexikói ételek autentikusabbak és többfélék (főleg Kaliforniában). Illetve ott van Taco Bell. No meg a Chicago pizza. A következő videó tehát lehetne: 7 étel, ami jobb Amerikában, ha még nem volt.
A bolti csemegeuborka fasorban sincs anyukám csemegeuborkájához képest! ;) Mi újság a kovászos uborkával, azt szereted?
Illetve apósom apukája kint élt Mannheimban Németországban, neki mindig kellett kivinni magyar paradicsomot és paprikát, hogy tudjon "rendes" lecsót csinálni magának! :)
azért az a recept igazán érdekelne, ha már annyira jó :)
megtudom erősíteni. savanyúságnak elmegy ha nincs más, de köze nincs az igazi kovászoshoz. kár h idén úgy nézem nem lehet kapni jó árban normális minőségű kovászolni valót.
Köszönjük!
Mi a Walmart tojást vesszük, de csak akkor ha a csirketartó szomszédnak nincs házitojása. Ha van akkor tőle veszünk. Van hogy kicsit drágább, viszont akkora tojások hogy van hogy dupla méretűek a Walmart "large" tojásainál. 🙂 Kenyeret itthon szeretek készíteni, jobb mint a szeletelt. Meg én sütök bele sajtot, vagy szalámit, meg mikor mit... 🙂
Az uborka esett talan a legjobban. :)
Foleg h savanyu uborka(pickles) azert van amerikaba rendesen.
A szomorú az hogy ezeknek a termékeknek amiket felsoroltál, sokat romlott a minősége a "rendszerváltás" óta, szinte ehetetlen a negyven évvel ezelőttihez képest, és még az is rosszabb volt mint a második világháború előtt, (én még ettem olyant, mert a nagyszüleim megmutatták, hogy is volt akkor).
"A világ nem felemelkedik hanem alászáll".
A sütik még megfelelnek, különösen a mákos strudli még a diós is.
Négy éve nem vettem kenyeret sem péksütit multi üzletből.Általában már mindent magam sütök a családnak. M o - on is csak a kézműves pékségek termékei a megbízhatóak.De ugyanez mondható minden élelmiszerrel kapcsolatban.Amit tudunk magunknak állítunk elő.😊.Csirkét is😅😅
@@katalinekesnenagy9215 Én is sütöttem kenyeret vagy négy évig a lakásomnál. 2010-2015. A kaliforniai sivatagban.
Lehet, hogy Amerikához képest jobb ízűek itt például a pékáruk, de sehol sincsenek a portugáltól… Hát ők még tudnak kenyeret, zsemlét sütni!
@@mariannahalmos5804 Nem könnyű magyar ételeket találni a konyhákon. A Gyros el van terjedve, de azért jobb éttermekben lehet találni fejedelmi leveseket
is mint például az Újházityúklevest jól elkészitve.
6:10 Én eddig azt gondoltam, a szegedi halászlében elég jó a hal. :)
Ha nem a pöcegödörből van kifogva : 😆🤣😂😝😜🤪
A víz.
Amerikában a palackozott ásványvíz kb olyan volt, mint ami itt a csapvíz. Jól jött volna egy üveg szentkirályi.
ABBE . Amish világban ( usa ) olyan jókat ettünk , az hihetetlen finom volt , mert ott szigorúan tilos hagyománymentes élelmiszert késziteni . 😋
Honoluluban az Ala Moana Mallban a Foodland Farms üzletben a készételeket mintha mestre szakács készitené. Finomabb mint sok ottani étterem.
Persze nincs túró rudi de van Poke, nyers tonhal pici snidlinggel és sóval. Szinte minden nap ez volt az ebédem. Van finom csoki, de az általában európai import. A praliné biztosan.
szárnyasokban annyi a külömbség elsősorban hogy kevesebb mesterséges tápadalék van a kajájukban mint murickában ahol az utolsó penin is spórólnának .
This is soo good! New sub!!😊❤🎉
Az amerikai turistáknak nagyon izlik a magyar konyha (lángos, pörkölt, túrós csusza stb) az pálinka és unicum nekik valamiért nagyon erős és az unicum íze nem izlik nekik pedig finom. Érdekes lenne az alkoholos italokról készíteni egy videót milyen ott és milyen nálunk.
Minden relatív, ami egy amerikainak jobb minőséget jelent itt, mint odahaza, arra mi nem egyszer húzzuk a szánkat, hogy lehetne jobb. Aki evett már kapirgálós csirkét és házi kenyeret, bizony érzi a különbséget és nem felejti.
Yellow mustard nagyon finom. Az itthonit is szeretem, de az valamiért jobban ízlett. Igaz, én nem az USA-ban, hanem Kanadában voltam, de ez ott is van.
Amiket felsoroltál ezeknek az egyik fő oka hogy más az ize az a talaj. Nálunk más a termőtalaj mint más országban. Ez nagyon sokat számit.
Lehet fura de ez kihat a tejre is. A tejjel kapcsolatban azt kell tudni hogy a tejföl, a sajt a vaj tejből készül. A gyártás során a tejnek kb a 10%-a hasznosul ilyen termékekben a többi amolyan mellék termék. Gondolj bele hogy pl 1000 liter tejből mindössze 100 liter tejföl lesz a többi 900 liter mellék termék. Csakhogy vannak már olyan eljárások amik által feltudják használni az egész mennyiséget. Ami a vajat illeti, nem tudom amerikában hogyan van de nálunk van a margarin és van a vaj. A margarin növényi összetevőkből van mint pl pálma olaj és semmi köze nincs a tejhez. A vaj az viszont tejből készül, ezért drágább is.
A tojás kapcsán, próbálj meg őstermelőtöl venni fürj tojást. Na azt kóstold meg. :)
A csirke helyett javasolnám a pulyka húst. Ha ellátogatsz a tiszántúlra ott nagyobb esélyel tudsz vásárolni liba vagy bárány húst is. Sajnos a legtöbb üzletben csirke,pulyka kacsa, ennyi a szárnyas kinálat.
A fözéshez is szeretnék adni egy tippet. Amikor pörköltet készitesz. Piritasz hagymát, arra rá a piros paprika arra megy a hús. Ezt piritsd egy kicsit annyira hogy amikor látod kezd már nem nyers lenni a hús darabok oldala öntsd fel egy fél pohár száraz fehér borral. Ha lehet akkor eger-szépasszony völgyi borral. Addig párold mig elfől róla a lé és ezután öntsd fel vizzel amennyi szükséges. Szerintem imádni fogod :)
Amugy kiváncsi lennék amerikában miféle alkoholos italokat isznak. Hogy milyen ott a sőr, bor, esetleg ha van akkor pálinka. Készitenek-e egyáltalában pálinkát.
Az USA hatalmas, van ott nagyon sokféle termőtalaj, s Európán belül is van sokféle talaj. Az, hogy az európai élelmiszerek jobbak, annak elsősorban az az oka, hogy a szerencsétlen állatot mennyi szarral kezelték. Nyilván a tehenek is agyon vannak tolva mérgekkel. Plussz még az élelmiszer feldolgozása során is tele rakják őket mérgekkel (a cukor is méreg). Ilyen kajákkal nem véletlen a jenkik borzalmas egészségi állapota.
A pörkölt az az "ahány ház annyi szokás" kategória. Én pl nem így főzöm, és szerintem az jobb, már látatlanban is.
@@MsRixi21 Ird le te hogyan készited. Nyitott vagyok minden újra. Szeretek új izekkel kisérletezni.
Az a bizonyos pálinka szerintem magyar kuriózum vagy esetleg közèp-kelet európai. Talán a wiskey van nekik gabona párlat-ból.
AKI JÁRT AMERIKÁBAN , AZ TUDJA = " AMERIKÁBAN SZINTE MINDEN KAPHATÓ A FÖLD MINDEN RÉSZÉRŐL ! "
Szia. Én jártam kint. Nekem pont ugyanezekkel volt bajom. A kenyér : az egy borzalom. Mű szar és édes mint valami kalács féle.
Alapvetően az összes étel kint nagyon mű. Sok vegyszert és tartósítószert tartalmaz.
És igen a csokijuk meg az édességek nem valami jók kint. Jártam egyszer svájcban is. Na ott a csoki... Na az a másik véglet. Hát az valami fenomenális!
Amerikában az a baj az ételekkel hogy túlságosan profit orientált az előállítás. Ezért mindent agyon műtrégyáznak meg vegyszereznek.
Tapasztalatom alapján minden étel jobb minőségű Magyarországon és Európában mint a USA-ben.
Ez alól kivétel lehet az amerikai családi vállalkozásban termesztett zöldségek, tenyésztett állatok.
Ooo!Imádom a tejfőlt amerikában! Csak magában is simân meg tudom enni😊
Szia! A kovászos kenyeret kóstold meg! 2-3 nap múlva is kenyér. Nem hullik ki a közepe másnap.😊
Itt Amerikában is csak organikus dolgokat vásárolj ha visszajottok azok rendkívül finomak és nincs mellek ízük. Természetesen drágábbak, a tejtermekektol egészen a csirkehusig bezarolag. Nem tudom ahová költözök van-e pékség de ha a péknel vásárolsz kenyeret, zsemlét még kiflit is lehet kapni (Connecticut) tényleg nagyon finomak.
Mi magyarok sűtödének hívjuk a " pékség " et ( galiciaiak hozták be a királyi.m.o. ra ) .
Nekem pék az egyik szakmám, és elismerem, hogy az Aldi sokféle finom péksütit árul, és sokszor még meleg is.
Teljes kiőrlésű szilvás batyu, almás háromszög, epres burek, de a dupla csokis csiga is elég jó. Nem ugyanaz a beszállitójuk mint a Lidl-nek mert a tészta is éretteb, finomabb.
A baromfihús (csirke, pulyka stb.) és a tojás íze attól is függ, hogy mivel etetik őket (kukorica, gabona, sok zöldféle), hiszen ezeknek az íze köszöm vissza amikor esszük. Azután az is fontos, hogy "csirkegyárban" nevelik-e őket, vagy hagyják őket szabadon kapirgálni. A "boldogan" élő és jó étellel tartott állat húsa sokkal ízesebb.
A tengerekkel rendelkező országokban nem csak nagyobb a halak válsztéka, hanem a friss sós vízben élve lényegesen finomabb az ízük is, nyilván másképp is táplálkoznak. Olykor az ember nem is érzi rajtuk, hogy halat eszik. Ha összehasonlítom, itthon az édesvízi (tavi, folyami) halaknak van egy kis "pocsolya" íze, és erősebben kiérzik a hal-ízűk....
Ha szereted a magyar kenyeret, akkor ha majd visszaköltöztök, akkor nevelj magadnak kovászt és süss otthon házi kovászos kenyeret. Nem rocket science
Amerikában szerintem a vegyszerektől keserű a vaj
Ha a magyar csirke ízlik, akkor az osztrákot is érdemes kipróbálni. Ott nem mennek rá arra, hogy vízzel megnöveljék a tömeget és főzéskor nem fő ki belőle egy fél liter víz. És az íze még egy fokkal jobbnak tűnik. Úgy általában véve minőségibbek a húsok, habár valamivel drágábbak is.
Szia Abbe ! A yogurt szerintem sokkal jobb Europaban . Ha visszajottel Amerikaba , menny el egy Whole Foods-hoz, es probald ki a White Levain kenyeret , mindennap frissen sutik , az meg eleg jo . Ugy tudom , hogy szereted a turo rudit , en beutottem a google be , Hungarian international market New York es tolluk rendeltem Magyar turorudit . Vannak mas Europai International Marketek ahol lehet ahoz hasonlot talalni mint a turorudi , csak nem epp az a neve mert mas Europai orszagbol szarmazik . Szia . Puszi
Egyszer kóstold meg a rendes pontyhalászlét tésztával. Szerintem Baja városában főzik az igazi jó ízű halászlét. Erről nem szeretnék vitát nyitni. Ne tégy megjegyzést. Köszönöm.
Amerikában HYPO-val lemossák a húsokat, ha már régebbiek, nálunk tilos. Az okozhatja esetleg a klóros ízt.
Itt is!!!Utána pedig mint csomagolt áru díszíti a hűtőpultot.
@@olgalehner5275 Legfeljebb valami régimódi falusi hentesnél mossák hypoval.Nagy áruházakban - meg mindenhol ahol van minőség-ellenőrzés - nem mosnak semmit.Inkább megsütik megromlás előtt - ha nem tudják eladni - azt eladják készételként, sült húsként.
Aranyos vagy♥️♥️♥️♥️
Most néztem egy 1955-ös Marylin Monroe filmet, már ott nyomják a csipszet befelé
Itt ez chips téma 1989-ig ismeretlen fogalom volt és utána is csak a német Pom Bar jött be elsőként majd csak utána jelentek meg az első Lays chipsek amik ténylegesen amerikai jellegűek is
Jut eszembe ha nem ettél még túrós meg tejes pitét (nem ugyanaz a kettő hanem két különböző) akkor azt próbáld ki, az is magyar specialitás a gulyásleves mellett
Az USA-ban is lehet kapni,jobb minőségű élelmiszereket,és normális kenyeret is,nem azt a cukros vackokat.Csak drágább,meg nem a Walmartban.
Én éltem Amerikában és elmondhatom, ...ott nem tudtam olyan finom húslevest főzni, mint itthon! Kerestem mi az oka, de nem találtam, mert mindent beleraktam, amit itthon. ...ideértem elsősorban a csirkét!! Feltehetően a hozzávalókkal is baj volt, ...mert ott a zöldségek se olyan ízűek, mint itt, amit én frissen a kertemből beviszek! (sajnos jövőre már nem lesz kertem, mert az egészségem megromlott)
Viszont én MINŐSÉGI csokoládét hoztam az ismerőseimnek, ...és az nagyon-nagyon jó volt. ...és pokolian DRÁGA!! (márkanevét elfelejtettem)
Emlékszem, hogy nagyanyám a 70-es években mindig a falu széléről hozta a nyomós kútról a vizet. Az ebből főzött bableves vagy tea egészen más ízű volt mint a csapból folyó dunai víz. A nyomós kútból lágy víz jött. Egyes ásványvizeknek van ilyen jellege.
Amúgy tudtad, hogy az étel íze attól is megváltozhat, hogy csonttal együtt rakod a húst az ételbe vagy csont nélkül? Ezzel a kérdéssel csak annyit akartam mondani, hogy a főzés egy nagyon összetett és érzékeny tudomány ahol a legjelentéktelenebbnek tűnő dolog is komoly változásokat idézhet elő. Szóval nincs olyan ország ahol letudnád tökéletesen másolni azt az ételt amit egy másik országban megszerettél.
Szia Ebi ! Avas íznek nevezik a romlott vajat ! Szokták mondani régi dióbél már avas régi olyan szaga is van!👍😉
Munkatársamnak adtam egy doboz málnát, Ausztrál rokonait megkínálta vele, sírva ették, ilyen íz, zamat az ottaniban nincs.
A helyi Hawaii organikus dinnye finom k.b. fél kilós és 20 dollár egy! Amugy elég érett mexikói dinnyéket ettünk. A cseresznye fontja 4.50 volt de ez is nagyon finom. Szóval ha drága valószínűleg finom is.
Igen minden sokkal finomabb és egészségesebb itt Európában, sajnos Amerikában mérgezik az embereket rendesen...😓
A vajnál az íz amire azt mondod hogy "régi" íze van, azt úgy mondják, hogy "avas"...
Szia Abbe! Azt mesélted nagyon édesszájú vagy! Milyen magyar süteményeket, tortákat szerettél meg? Eetleg van olyan, amit szívesen készítesz is?
3 gyerek + zenével való foglalkozás + más = nem sok idő van most erre neki , mert még a 3. kicsike még csak pár éves .
2 dolog nem osszehasonlithato a hamburger es a finom fasierok es a ferjem amikor orrhon voltunk megkostolta a foldi-epret es nem is akarta elhinni, milyen nagyon finom ize van es finom levu kajszi vagy oszibarck is osszehasonlithatatlan azzal ami itt Usa-ban kaphato
Az említett tejtermékek és a csoki azért olyan ízű, mert más az eljárás és vajsav képződik. Például a hányásban is az van. Cserébe nagyon sokáig eltartható. Az érdekes benne, hogy a svájci Nestle mellett igencsak elterjedtek magyarországon az amerikai csokik, de itt jó tejből készítik azt is (Mars, Snickers, stb.). Ott viszont annyira megszokták az emberek azt az ízt, hogy más gyártók direkt próbálják elérni a Hersey vajsavas ízt, mert ott az a csoki.
Kedves Abbie, kerlek add par infot az amerikai fankakrol, mert hallatom hogy ott oriasi nagy a fank es nagyon sok fajtak van. koszonom elore. Adel
Lehet furcsa lesz amit mondok, de a mi ételeink is sokat romlottak az elmúlt évtizedekben. Én pl. nem eszem meg a bolti vagy hentes csirkét, saját tartásra tértem át. Így mindig friss táp mentes tojás lapul a kamrában. Nem tudom volt e alkalmad kipróbálni ilyen tartású csirkét tyúkot?Rántani való csirke ,vagy pörkölt. És egy 8-10 órát főt tyúkhús levest. Kíváncsi lennék a véleményedre.
Régen a csirkehús gyakran volt halízű, mert hallisztet adtak a csirkéknek.
Jól emlékszel , igazad van .
Jajaja! :) Régen a legjobb szálkamentes hal, az a pulykamellfilé volt. :D :D
Egy időben a sertéshúsok közül is soknak volt hal bukéja, ugyanúgy a halliszt miatt.
:) A kolbászokat kóstoltad? Gyulai, Csabai, Bogádi?
Két dologban érdekelne a véleményed. Fegyverviselés Amerika kontra Magyarország, és a közelgő amerikai elnök választás.
Mindenképpen ajánlanám neked még a kenyérlángost! 😉 Gondolom odakint azt nem kóstoltad tehát összehasonlítani nem tudod de nagyon finom. 😉
Ha jól értem, amikor ideköltöztél, akkor kicsit olyanná váltál, mint Gombóc Artúr? :)
Szerintem ételben mindenben jobbak vagyunk ! 🤪 itt még találni valóban természetes dolgokat.
Ez egy igen buta kijelentes volt...Mondjuk ha a supermarket also polcait kostolgatod itt is, ott is, akkor rendben.
@@jakabimre8339 oszt miért is?? Mert lehet házi dolgokat venni, vagy mert az ételek nem mesterséges szinezõket ízesítõket tartalmaznak!? Hm…..
Hagyjuk már ezt a "ételben mindenben jobbak vagyunk" badarságot!
Jó a magyar konyha, szeretem, de azért vegyük már figyelembe, hogy az USA rengeteg bevándorlója vitte/viszi magával a saját gasztrokultúráját. Rengeteg éttermük van, ami csak egy adott ország specialitásait készíti, sokszor családi receptek alapján.
Az egész steak/barbecue/streetfood/kisüzemi sörfőzés divatja onnan indult. Ha nem lenne igényük a minőségi ételekre, szerinted beindult volna?
A húsmarha-fajtáik nagyon jók, a bortermelésük is sokat fejlődött. Rengetegen vadásznak, nem díszből vannak puskáik, az sem lehet rossz.
Igen, az élelmiszeriparuk kevésbé szabályozott, mint az eu-s, és az olcsó szupermarketes cuccok tényleg fosok, de lehet ott rendes alapanyagokhoz jutni. Van ott is házi/farm/kisüzemi élelmiszer.
@@tamaskeri4582 hogyne lehetne...ugyanugy kistermeloktol, foleg piacokon mint itthon. Inkabb meg se szolalral volna. Nem m1-bol es hir tv-bol all az USA nyugi.
@@arpadheizer7126 akkor abbé féálrebeszél, mi? nem inkább te mondasz hülyeséget?
Egyre jobban terjed , lehet kapni : "bio - organic" élelmiszert , átáltunk már régen , kerűl amibe kerül , de jobb ízűek és sokkal egészségesebbek , mégha nem 100 % ig vegymentesek , mert azok ritkák mint a fehér holló . Azt hisszűk a piaci vagy " házi " az teljesen vegyszermentesek , de nem . Persze sokkal jobb mint a " gyári - nagyűzemi élelmiszerek " . Stb...
Wow! Ezt nem is gondoltam volna, hogy az alapvető élelmiszerek ennyire rossz minőségűek Amerikában. Így már értem, mi ez az "organic"-mánia. Érdekes, hogy a csirkét is ilyen jónak találod, pedig ebből már tényleg csak a háztáji finom, az átlagos bolti csirke (és sertés vagy marha) kifejezetten hitvány Európa más országaihoz képest. Magyar emberként a Balkánon vagy Nyugat-Európában százszor szebb hentespultokat találok és mindig sajnálkozom, hogy bezzeg nálunk milyen szar :D minden relatív. Köszönöm a videót, érdekes volt!
Missouriban elek 19 eve nagyon jo a csirke tojas gyumolcs , lehet normalis kenyeret kapni ami sokkal jobb mint magyarorszagon sour dough nak mondjak , ugy latszik nem mindegy melyik allamban elsz.
A cadbury csoki viszont világbajnok! Először Melbourneben ettem, nagyon jó. A világ egyik legjobb csokija szerintem.
A Cadbury viszont nem Amerikai hanem Angol.
Szerintem is jó a cadbury csoki, csak az az egy baja, hogy annyira édes, hogy a második falat után már émelyegsz.
Az sztem britt.
Szia, Abby! Ne felejts!! el feliratkozni!
A valahanyadik (1., 2.,3.) az az...
Ha ezt megtanulod, és alkalmazod, akkor nagyon szépen fog hangzani egy-egy videós hanganyagod.
Nagyon hizzelgő,amit mondasz.Örülök,hogy így látod a dolgokat .Pedig nálatok azt írják,hogy itt diktatúra van.❤
Angliában Cadbury's kanadai csokit lehet venni, az finom.
Nem saját tapasztalat, csak mások elmondása szerint a marhahús viszont az Egyesült Államokban jobb, főleg délen, ahol nagyon megvan a steaksütés kultúrája.
És jellemzően még olcsóbb is...
Ezt én is így hallottam, de tán nagyban függ a marha fajtától is
13 éve elek kint Amerikában. Nekem a Túró Rudi hiányzik a legjobban! Meg úgy általában a túró. Aztán amit meg nagyon szerettem Magyarországon, de itt szörnyű az a párizsi/parizel (Bologna). Otthon nagyon jó zamatos az íze, itt túl sós és nem olyan a zamata. Aztán itt pl. nincs sóska. Pedig a sóska főzeléket otthon szerettem. Otthonról mindig hozok magyar paprika fűszert és Vegetát! Aztán itt nincs elterjedve a pezsgőtabletta. Ami van az iszonyú drága és nem is pezseg, meg Kréta ízű. Úgyhogy pezsgőtablettat is szoktam hozni. Így hirtelen ennyi jutott eszembe. Nekem is hiányoznak a péksütemények! Most divatba jött itt a sourdough bread, Aldiban lehet finomat kapni.
A felvágottak borzalmasak Amerikában. Csak sós íze van, semmi más.
számomra mindig érthetetlen volt ez a túró rudi mánia. aki így van vele, az itthon folyamatosan azt ette, hogy ez ilyen kardinális dolog mint ami a legjobban hiányzik?
@@smyle78 Igen! Ettem egyet minden este legalább! Úgy szeretnem, ha a kislányom is tudna elvezni!
@@filozsofia jaa, így már azért jobban értem. Túl sok lehetőség nincs szerintem erre, ha nincs a környéken valami európai vagy magyar bolt, ahol ilyen import árukat kapni .
@@smyle78 , van aki nagyon szereti , csupán erről van szó…
A nessaj reacts csatornán 6 napja az egyik videód volt terítéken. Tudsz róla?
th-cam.com/video/4LGMqQvUnVI/w-d-xo.html
Amikor apámék voltak Amerikában, ők a latinoktól szerezték be a hozzávalókat. Volt nekik termelői piacuk, ott vannak a finom dolgok, ráadásul, amikor megtudták hogy magyarok egyből barátkoztak. A nagy áruház láncokban ők is ugyan erről számoltak be, hogy nem az igazi.
De Amerikában pont ez a jó szerintem, hogy van minden, és az ellenkezője is. Tényleg a lehetőségek hazája, csak élni kell tudni vele, meg kell dolgozni érte.
...röviden, tömören, minden .....
Az egyetlen finom amerikai csokoládé"család", ami finom, az a Reese's. Az nagyon finom.
Az amerikai joghurt nekem sokkal jobban ízlett, mint a brit-angol joghurt. Hajón dolgoztam, és amit felvettünk kajákat itt Európában, például a brit joghurtot, az borzalmasan savanyú volt. Az amerikai, mikor ott hajóztunk, akkor azt vettünk fel, és az finom édes volt. El is dugtam magamnak egy csomót legénységi hűtő hátuljában, úgy, hogy csak én tudtam róla. Még jó pár hétig én ehettem jó joghurtot, mikor a többiek már csak a savanyút.😂
A csirkékből bizony itt Magyarországon, és bárhol is Európában azt muszáj egyszer kipróbálni, ha meghívnak, falura ebédre. Hát ég és föld a különbség! Az a csirke, ami kint szaladgál egész életében az udvaron, összefogdos tücsköt, bogarat, mindenféle növényt csipeget, a kukoricát kap, búzát, árpát, stb. magokat, és némi tápot, az sokkal boldogabb, stressz mentesebb állat, és egészségesebb is, mint azok, amik egy ketrecben, vagy zárt tető alatti tenyésztelepen élik le életüket, szinte csak táppal etetve, zsúfoltan, túl sokan egy adott négyzetméteren. Ez bizony megérződik a húsán is.
Ha már Tennessee, és vidékről származol Abby, én úgy tudom, hogy Tennessee az déli-állam, és ott jobban divat az úgynevezett "moonshine" készítése. Ezzel kapcsolatban nem csinálnál egyszer egy videót, nagyon érdekes lenne. Amúgy itt Magyarországon a pálinkafőzésnek van nagy hagyománya, ami hát minőségtől függően, lehet akár a magyar "moonshine" is.😃
Kenyérből az Aranycipót (is) ajánlom, a Gábor kenyér (is) nagyon finom! Budapesten csak egy üzletük van (alapvetően pécsiek), az Árkádban (Örs vezér tere).
www.aranycipo.hu/
www.aranycipo.hu/termekkategoria/kenyerek-bagettek/
www.aranycipo.hu/uzletek/budapest/
A vidékiek szerint , a TÁP = összekevert gabona dara , nincs semmi más benne , évszakonként váltják az arányt . De a kinti táp = tele van gyors húsnövelővel és fertőtlenitőkkel , ami belemegy az állatok sejtjeibe . Stb...
Hajrá Pécs.😂
USA-ban van Lidl és Aldi. Ott kapható kenyér és péksütemény rossz?
Hello! Ha adsz egy címet, küldök neked valódi Magyar, kézzel készített csokoládét! Imre
Èn, mikor először (ès utoljára) nyaraltam külföldön, szembesültem èttermekben a "magyar salátával", amiről kiderült, hogy a mi "francia salátánk", ami sehol máshol nincs ès mi is csak a majonèz miatt neveztük el franciának.😊
De van, brazilok es oroszok illetve mas szlav nepek is csinaljak.