Fonó zenekar - 2. Mezőségi
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 21 ส.ค. 2011
- Fonó zenekar: Hateha! - Táncházi slágerek
Kiadó: Fonó
Megjelenés éve: 2009
Cikkszám: FA-251-2
Játékidő: 66:23
Műfaj: népzene
Kivitel: digipack
Információ:
"Magyarországon az 1970-es évek elejétől fogva a táncházi klubéletben bontakozott ki a népzenei mozgalom új hulláma. Az első táncházak zenéje elsősorban az erdélyi magyarság régióinak régies dallamaival, valamint virtuóz, gazdagon díszített, ugyanakkor szikár hangszerjátékával ragadta meg a közönséget. Ezek közül is kiemelkedett az erdélyi Mezőség, valamint az ezen belül is külön szigetet alkotó Szék községének népzenéje. Egy rövid fáziseltolódással aztán valósábbal berobbant a táncházakba a közép-erdélyi népművészet egyik leggazdagabb vidékének, a mezőséginél kifinomultabb és könnyedebb Kalotaszeg muzsikája is. Jelen lemezünk anyaga e háromféle hagyomány dallamaiból lett összeállítva. Ezen esetben nem a nagyközönség számára ismeretlen dallamok érdekességével kívánunk "újat hozni", pont ellenkezőleg: a táncházak kezdeti korszakának legismertebb "slágereit" állítottuk egymás mellé, hiszen ilyen válogatás eddig még soha nem jelent meg." - A Fonó Zenekar
Agócs Gergely - ének
Gombai Tamás - hegedű, ének
Pál István "Szalonna" - hegedű, ének
D. Tóth Sándor - brácsa, ének
Kürtösi Zsolt - nagybőgő
Közreműködnek:
Fekete Antal "Puma" - brácsa
Vándor Vokál: Farkas Tünde, Izsák Kata, Szluka Judit - ének
Navratil Andrea - ének
Szentkereszty Judit - ének
Berecz András - ének
Papp László - ének
1. Széki
2. Mezőségi
3. Kalotaszegi
4. Hajnali
Istenem, de gyönyörű, de szeretem. Még a könnyem is kicsordul. ÉLJENEK A MAGYAROK SOKÁÁÁÁÁÁÁIG.
Ma este újból meghallgattam, nem tudok mit mondani ez a zenit, nem lehet ennél tökéletesebbet, ilyen tökéletesen előadni! Grat a közreműködőknek!
Jaj de jó ezt hallgatni, sokadjára is! Élet van benne!
Húúúú, köszönöm Szépen ezt a (feltétel nélküli) felvételt, végig sírtam és mulattam, sírva múlattam, szupi jó volt köszönöm!!!!!!!!
Tavaszi szél meghajlítja az ágat,
Gyenge szívem meghasítja a bánat.
Megválásom nem annyira, nem annyira sajnálom
Csak, hogy eddig szerettelek azt bánom
Megválásom nem annyira, nem annyira sajnálom,
Csak, hogy eddig szerettelek azt bánom.
Keserű víz nem hittem, hogy édes lész,
Régi babám nem hittem, hogy csalfa lész.
Csalfasággal csaltad meg a, csaltad meg a szívemet,
A Jóisten borítsa rád az eget!
Csalfasággal csaltad meg a, csaltad meg a szívemet,
A Jóisten borítsa rád az eget!
Csuda zene, gyönyörűség!! Grat!
Télen nagy a hó,
Nyáron nagy a sár,
Bolond aki télen-nyáron
A lányokhoz jár.
Bolond aki télen-nyáron
A lányokhoz jár.
Aj-la-la...
Mer’ én a lányokhoz járok,
Selyem paplan alatt hálok,
Mégis szeretnek a lányok csuhajja!
Szegény vagyok én,
Szélről lakom én,
A házamnak nincs teteje,
Elhordta a szél.
A házamnak nincs teteje,
Elhordta a szél.
Aj-la-la...
Innentül-odáig ha elmész hazáig, ezt hallod visszáig, míg el nem érsz hazáig, ha elmégy odáig !!!
Halas koszonet kovacs48-nak,hogy itt Kanadaban is minden nap hallgathatjuk ezt a csodalatos zenet!
ilyen kincse csak nekünk van!!!
Ez az igaz zene.Mióta néptáncra járok sokkal többre értékelem a klasszikus népzenét és klasszikus nótaénekeseket,mint ezeket a feltúrbózott zenéket.
Hello szép zene
Üdvözlet, Németország
Gondolkodtam, mi dicsérőt lehet írni, amit még senki sem sütött el. De ez annyira jó, hogy semmi nem jut az eszembe. Kifogytam a jelzőkből. Hát igen, a tökéletesre nem nagyon lehet mit mondani. Remélem, még sokáig "húzzák." :-)
14:42
Leggyönyörűbb !!!
I love this song...
Gyönyörű! Nagyon köszönöm a feltöltést.
szép ének, zene, minden
💗💗💗
imádom *-*