Mi van az Infra Panelban? (szedjük szét!)

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 29 ม.ค. 2025

ความคิดเห็น • 155

  • @norbertkis7128
    @norbertkis7128 หลายเดือนก่อน +85

    Szia Pityu! Jól boltot csináltál a csillámlemezzel, gratula - egy pár mikibe jut belőle! )
    Infra panelek fiziája: A hullámhosszon van a hangsúly, hogy hol is megy ez, mert az emberi relatív hőérzettel játszanak. . A cél, hogy a bőröd hőreceptorain nyelődjön el minél több energia, miközben máshova (pl. a beleidbe, levegőbe, stb. ) ne jusson - mert ezzel lehet spórolnod. Minél melegebb, annál nagyobb a leadott infra frekije (mert a fekete test sugárzása E=h*f), vagyis időegység alatt magasabb bevitt villamos teljesítmény (=villamos munka/energia) nagyobb leadott foton frekvenciát, vagyis esetünkben egyre kisebb infravörös hullámhosszt eredményez. Indul a közeli (áthatoló képességű) infrától és ahogy növeled, megy szépen előre a távoli infra felé elnyelődésben. Gondolj bele, mi is történik, amikor a panelt így, lüktetve szép komótosan kapcsolgatod ki/be, de még véletlen se vörös izzásig ám, csak valahol fekete meleg és halvány piros között!!! Eleinte langyos, majd kezdene pirosodva derengeni a szál időben, mivel a hőtehetetlenség adott. Vagyis bekapcsoláskor a leadott infravörös fény frekije kisebb, s ahogy telik az idő, egyre inkább nőni fog. Olyan, mint egy wobbler jelgenerátor, csak ez a közeli infravörös spektrumban sweepel és nem villamos energiában, mondjuk nálad az asztalodon egy erősítő vizsgálatakor hangfrekis tartományban. Azaz észrevette a suttyó Cheng kínai, hogy a fűtőtestek bekapcsolásakor mielőtt a szál felizzik, már infrát sugároznak és a bőrünk ezt kellemes melegnek érzékeli távolabbról is. Azaz kevés vellany, de jó nagy hőt sugárzó felület kell neki. Ha már felizzott a fűtőszál, picit lesz csak nagyobb a hőérzet, de arányosan több energiát is elzabál. Ahhoz, hogy a távoli infra mélyebbre, hatoljon a testedben, sokkal több energia kell neki. Látod a csillámlemezt is, előtted van. Ez egyáltalán nincs megégve a száltól, mint a kenyérpirítódban, hiszen nem is izzik fel annyira. A rozsda a vason meg azért van, mert a vas hideg, az infra panel mögötte meg 70...100 fok lehet legfeljebb, az is erősen hőszigetelve a kőzetgyapottal. Ezért a vízpára a sose felmelegedő hideg vaslapon folyton kiválik és rohasztja az anyagot, amit gondolom azért sem festettek, nehogy megégjen a nem hőálló olcsó festék, ha a termosztát elromlana.. A ki/be kapcsolgatások miatt tehát úgy játszadozik, hogy pont a bőröd számára már érzékeny, de a belsőd számára áthatolhatatlan meleget sugározzon le. Mindenki örüljön, akár van nagykabát rajta , akár meztelen, akár vastag a bőr a képén, akár vékony, de mégis a drága, anti-orosz vellanyból ne kelljen már neki olyan sok, mintha izzana a régi jó hősugárzód a lábadnál rogyásig. És persze ezért nem egy adott hullámhosszon megy, hanem egy szűkebb tartományban sweepelve dolgozik. Te majd ezt úgyis folyamatosnak fogod érezni, mert az agyunk a lágyan lüktető hőérzetre így reagál. Ettől lesz enertakis a cucc, meg EURO AAAÁÁÁÚÚÚ+++++ osztály, mert az értelmi fogyatékos zöld hivatalnok, aki minden máshoz eszetlen, az ettől élvezkedik, hogy mennyire ÖKÓ. :) A motyó kivitele baromi egyszerű, csak a sugárzó felületét kellett megnövelni, akár egy rádió antennánál a hasznos felületet. A hőálló csillám és kőzetgyapot ezt hivatott segíteni, az az antennád "tükör" része, (csillámon visszaverődik, gyapot nem engedi hátrafelé a hővesztességet, fémlapod így hideg marad) a sugárzó rész meg a fűtőszál maga. Kb. mint egy lapos, irányított mikrohullámú wifi antennánál. A tudomány mögötte meglepően praktikus! De persze ettől a levegő hideg marad, te meg továbbra is alaposan fel tudsz fázni, ellenben szépen vetkőzöl, mert kellemes meleget érzel, pici occó pízér' ! Ha offtopic-olni támadna kedvem azt mondanám, gyerekek, az EU parlamentben fűtsetek csak ezzel rájuk, mert jó enertakis és még kellemes meleget is éreznek. Végtére is Ők szavazták a nyakunkba eme csodákat, fázzanak csak a szerény fizetésükért ők fel vele és látogassák 5 percenként a szenzormatikus csilivili toalettjüket! :DDD Üdv.: Norbi, az egyik elektroboltos eladó vásárhelyről.

    • @lajosbarath1034
      @lajosbarath1034 หลายเดือนก่อน +5

      Az elmélet majdnem okés lenne, csak az eleje is fémlap. Ergo egy Faraday kalitka. Abból SZVSZ nem jön ki semmiféle elektromágneses sugárzás, csak az eleje melegszik. ;)

    • @norbertkis7128
      @norbertkis7128 หลายเดือนก่อน

      @@lajosbarath1034 Azért nincs igazad, mert a hullámhossz se mindegy a faraday kalickánál. Azért pár nagyságrend a diffi a kettő mérettartománya között. Ugye a mikrosütőbe tett telefont is fel tudod hívni ám a wifit meg mégis leárnyékolja... :) Esetünkben a vaslemezre koncentráltan érkező frekijű fénytől a lap átmelegszik, hiszen nincs ott a kőzetgyapot. Szóval a példa továbbra is klappol Persze vannak terjedési különbségek a hullámok között, még rádióhullámok esetén is. De az alapok ettől nem változnak. Hullám ez is meg az is és ráadásul mindkettő elektromágneses hullám.

    • @norbertkis7128
      @norbertkis7128 หลายเดือนก่อน +5

      @@lajosbarath1034 Az infra fény számára épp úgy nem az, mint a mikrosütőd a betett mobil telefonkészülék számára. A példa korrekt volt. Hátra fele a vas alig játszik, mert ott a kőzetgyapot, ami a hősugárzást kevésbé csillapítja, de a hővezetést szinte lehetetlenné teszi. Tükrözni ott inkább a csillám fog hősugárzáskor és hővezetéskor meg a túloldal felmelegedésével át is vezet egyszerre.. Előre tehát a vas játszik, mert hősugárzás helyett arra fele már inkább csak hővezetés van, ugyanis a meleg nemcsak hősugárzással terjedhet. Persze minden hasonlat sántít egy picit, de a lényeg szerintem ettől még átment. Gondolj a rádióhullámok terjedésére, hogy melyik hullámhossz milyen sajátsággal terjed. A fénynek is lehetnek ugyanilyen, a hullámhossztól függő terjedési sajátságai... Nem akkora ám a diffi, mint az ember első slungra gondolja, de a hasonlat csak hasonlat, ne keressünk 100%-ot rajta. :).

    • @lajosbarath1034
      @lajosbarath1034 หลายเดือนก่อน +1

      @@norbertkis7128 De a hősugárzó eleje is vaslemez, nemde?

    • @PèterCsordorás
      @PèterCsordorás หลายเดือนก่อน +4

      Ezek szerint atverés ez a kütyü, hiába, mi akik nem értünk az ilyen szerkentyűkhöz megvásároljuk abban a hiszemben hogy élvezni fogjuk az állását.

  • @laszlovilmosszirotny9782
    @laszlovilmosszirotny9782 หลายเดือนก่อน +4

    kedves Pityu! Acsavaroknál van egy olyan technika, hogy a menetprofil miatt , behajtáskor könnyen megy ,viszont nyitáskor beékelődik. Tengerész gépészként számtalan esetben, és fajtával találkoztam. További szép napokat, és boldog új évet kívánok.

  • @csapojanos9613
    @csapojanos9613 29 วันที่ผ่านมา +3

    Szia! Jó a videó! Én is szétszerelek minden javíthatatlan cuccot. A fiatalokat is erre biztatom. Rengeteget lehet belőle tanulni. Meg lehet ismerni a tervezett avultatás trükkjeit és így tudást szerezni a következő javításokhoz. BUÉK ! :)

  • @zoltanvass9492
    @zoltanvass9492 หลายเดือนก่อน +21

    Kell a marketing az inverteres klímákkal szemben hogy eladható legyen, mivel ez 1W villanyból max.1W hőt ad le, a klíma meg COP-tól függően, ennek többszörösét is leadhatja (hőben)...

    • @hajnacsdavid7949
      @hajnacsdavid7949 หลายเดือนก่อน +1

      Pontosan így van de nyílvan az jóval effektívebb.

  • @zetor2K
    @zetor2K หลายเดือนก่อน +4

    Ilyesmi csillámlemez van a kenyérpirítómban, ami valami Ufesa néven került forgalomba. Egyszer szénné égetett egy szelet kenyeret, akkor elszakadt benne a fűtőszál, de egy darab citerahúrt belepótoltam, és azóta megint jó.

  • @mihalyturanyi6634
    @mihalyturanyi6634 หลายเดือนก่อน +4

    Egy kalap xar. 1Kw energia 1 Kw fűtési energia! KLÍMA!!! Csak a klima vagy a hőszivattyú!

    • @azrael834
      @azrael834 หลายเดือนก่อน +1

      👍

  • @JozsefVarga-qq7kx
    @JozsefVarga-qq7kx หลายเดือนก่อน +2

    Érdekes volt a szabályozás 😊

  • @Hi-Just-a-guitar
    @Hi-Just-a-guitar หลายเดือนก่อน +1

    És a legjobb, ha rákerestek erre a márkára SunWay, tele van vele a magyar net. Jó hogy átverik a népet.

  • @Gpety3355
    @Gpety3355 หลายเดือนก่อน +7

    A jó infrapanelekben nem ez van, hanem széntartalmú vezető réteg, de attól még ez is sugározhat infra tartományban, bármennyire is látszik egyszerűnek. Amúgy a régi irodámban infra volt, nagyon jól működött az íróasztal felett, engem a 1,5 kw rendesen melegített, a levegő és egyéb tárgyak pedig nem voltak felesleges energiával fűtve. Ismerek olyat, aki az egész kis házát ilyen, jól beállított panelekkel fűti, de pl. műhelyekben is kiváló, mi az egyiket 23 kilowattnyi infrával fűtjük, a szerelők jól érzik magukat, de nem kell a hatalmas légteret kifűteni.

    • @peterbarany4129
      @peterbarany4129 หลายเดือนก่อน

      ez egy Pakisztánban készült! keress rá!! radiátor amit Pakisztániaknak szánnak! primitin az egész! hogy a fenébe jöhet egy ilyen hulladék az országba? na de a pakisztáni olcsó termékét megdizájnolva eladja egy kereskedő itthon

    • @csabamagyar3244
      @csabamagyar3244 29 วันที่ผ่านมา +1

      Sok minden sugározhat infra tartományban. A radiátor, az emberi test, pusztán hőmérséklet (frekvencia, hullámhossz) kérdése.

    • @janospani
      @janospani 21 วันที่ผ่านมา +3

      Ezzel az erővel a rezsó is infrapanel ;)

    • @lukacs8446
      @lukacs8446 20 วันที่ผ่านมา +1

      @@janospani Pontosan! Én. a pályafutásom során gyakran megfordultam kohászati üzemekben. Siemens-Martin acélmúben, nagyolvasztónál (kohó)
      és öntödékben. Ott volt az a jelenség, hogy a kemencék felől, különösen amikor az ajtókat felnyitották, a "pofámról leégett a bőr", a hátam meg megfagyott (télen), mert ezek a csarnokok többnyire nyitottak.
      No, ezek a panelek is ilyen módon működnek. Ha a helyiség egész légterét fel akarjuk fűteni akkor ennél van sokkal célszerűbb fűtési mód. És, mivel mind elektromos fűtés, a hatásfokuk mindnek közel 100%.

    • @csabamagyar3244
      @csabamagyar3244 20 วันที่ผ่านมา

      @@janospani Nem. A rezsó ténylegesen egy infra panel. Minden meleget sugárzó tárgy infra panel.

  • @laszlomaradics2508
    @laszlomaradics2508 หลายเดือนก่อน +3

    Üdv a nobo panel hasonlóan járt nálam is . a wifi termosztát kapcsoló részét tudtam másra használni

  • @TiborTakacs-ix7lm
    @TiborTakacs-ix7lm หลายเดือนก่อน +3

    Szia Pityu! Az acél lemez is hasznos, csak még nem tudod, hogy mire.

  • @pmikeske
    @pmikeske หลายเดือนก่อน +7

    Nekem van egy 350W felrakva a gyerekszobában ~13m2 és azt felfűti. A panel maga 70 fok körülre melegszik viszont a sugárzást 2 méterről is erősen lehet érezni. Inkább az ember bőrét melegíti kevésbé a levegőt. 1-1,5 méterről sokáig nem lehet megmaradni előtte. Semmi forradalmi de működik. Itt hozzáteszem, hogy ez a kis 60x60-as panel ~130€. Nem 70.

    • @norbertkis7128
      @norbertkis7128 หลายเดือนก่อน +1

      Itt a pont, a fizikáját fentebb írtam kommentben. Nem csalás az infra-panel abban az értelemben, hogy amit elmondanak róla, minden igaz. Amit nem mondanak el róla, az meg nem számít hazugságnak, csak elhallgatásnak, ezt pedig az üzlet és a politika előszeretettel gyakorolja. A gyerekek tudják ezt igazán rajtuk kívül ügyesen csinálni... :)
      Persze igazság az nem lesz belőle. Ám az igazság relativizálható, akár a statisztika, hiszen érvek sorozatával lehet csak leírni. Statisztikával meg mindent és az ellenkezőjét is be lehet bizonyítani, már a szivaros Churchill is tudta ezt jól gyakorolni... Szóval egyszerre igaz és nem igaz - mint a kvantumrezonancia, meg Schrödinger macskája. :D

    • @pmikeske
      @pmikeske หลายเดือนก่อน +2

      @ persze! Tiszta sor. Amit hozzá kell tennem, hogy 2 hónaposan vettem 50€-ért. A lakás 90m2 és olyan szépen körbe vagyunk fűtve illetve újak az ablakok, hogy ha nem is fűtök sem megy 20 fok alá még télen sem a hőmérséklet. Nem is használom a távfűtést. Két etanol kandalló van ami a legnagyobb hidegben is 2,5litert eszik meg(összesen). A gyerekszobában van infrapanel. Appból vezérelhető, időzíthető stb. Erre jó. Komoly dologra nem.

    • @leejamie7810
      @leejamie7810 หลายเดือนก่อน

      @@pmikeske Ezért aztán a szomszédaid fűtenek többet....magyarán potyázol.

  • @LVP-
    @LVP- หลายเดือนก่อน +4

    Jó kis felharmonikus gyár! 😂 spóroljatok csak, el kell hinni minden reklámot! Mert a TV nem hazudik!

  • @jozsefmihalyi2818
    @jozsefmihalyi2818 หลายเดือนก่อน +16

    infravörös. a tűz is úgy fűt, hogy a láng "termel" infra hullámokat, azt érezzük. A nap is. Minden, ami izzik vagy meleg, az infráját érezzük.
    Mert mi is lenne az infra? Mit gondoltok, valami spéóci és különleges dolog? Francokat. Valamit izzítanak és szétsugározzák a hőjét....

    • @johngood8742
      @johngood8742 หลายเดือนก่อน

      Nem mertem feltételezni, h nem tudja....

    • @csabamagyar3244
      @csabamagyar3244 29 วันที่ผ่านมา

      Konkrétan fotonok adott frekvencián...

    • @johngood8742
      @johngood8742 28 วันที่ผ่านมา

      @@csabamagyar3244 Yes.

  • @peterbarany4129
    @peterbarany4129 หลายเดือนก่อน

    amúgy a sugárzó hő ami a radiátorból jön vizes rendszerben is infra . volt egy távolkeleti vagy pakisztáni gyártó akinek a terméke itt el lett adva mint infrapanel?

  •  หลายเดือนก่อน +6

    Pityu megelőztél 😂😂😂 Pont erről akartam videnyót csinálni, hogy mekkora átverés az infra panel 😂 Semmi csoda, sima kommersz rezisztiv fogyasztó jó köntösben. 😂 Viszont így nem kell szétszednem az enyémet. Zsír videó lett! 😊

    • @EcoPityu
      @EcoPityu  หลายเดือนก่อน +2

      Bocsi Szepi!
      Hozzám is vagy 3 hete hozták, majd 2 hete bemértem, a gazdája nem vitte el, rákérdeztem, hogy elbonthatom-e, mindannyiunk okulására, és nem ellenkezett.

    •  หลายเดือนก่อน +2

      @EcoPityu No problémó :) Az enyémre hőkamerával néztem rá, és szépen lehett látni a huzalokat, mondom itt valami turpisság lesz.

    • @lajosbarath1034
      @lajosbarath1034 หลายเดือนก่อน

      Márkus László fotele. Mi kerül ezen ennyibe?! :D
      Ezen is lehet jó 200-300%-os árrés, ha itt veszi valaki, Alin meg fele ennyibe kerül, szállítással, 27% ÁFA-val (mert mindenre is azt kell számolni, a hülye magyaroknak) együtt.

  • @papendre1
    @papendre1 หลายเดือนก่อน +1

    A legdrágább infrapanel ami az OBIban 8éve 100000ft volt 50x50cm. Üveg kerámia volt az elején, azt írta a kiskönyv, hogy valami ötvöző, amitől azt csinálja, hogy melegíted, tolod bele az entalpiát, de ő nem folyamatosan melegszik, hanem egy 70fokon megáll, azon a hőfokon sugároz, de a sugárzás intenzitása nő, nem pedig a hőmérséklet mert ezen a frekvencián gerjed az a spec ötvöző, ami az üvegben van.

  • @danielsteiner3753
    @danielsteiner3753 หลายเดือนก่อน +17

    En kíváncsi lennék mindegyik infra panel ilyen e vagy csak ez volt ilyen 🤔

    •  หลายเดือนก่อน +1

      MItől lenne más?

    • @szorbdezso9928
      @szorbdezso9928 หลายเดือนก่อน +2

      Például attól, hogy valódi infrasugárzó van benne. 😎

    • @danielsteiner3753
      @danielsteiner3753 หลายเดือนก่อน

      Láttam be mutató videót ilyenről ahol azt mondják úgy működik nem a panel melegszik hanem infrát bocsalt ki és ha pl előtte ül az ember érzi a meleget vagy ha előtte van pl egy kis szekrény annak az oldala lesz meleg
      Nyílván ez ami szét lett szedve nem képes ilyenre tehát vagy mind kamu vagy ez volt ilyen csak
      Olyat is hallottam hogy a padló alá tesznek infra fűtést ami ugyanigy nem a padlót melegíti viszont ha felé tesznek pl laminált padlót azt éri az infra tehát az melegszik vagy nem tudom hogy ehez speciális dolgot használnak vagy a fűtő test maga a padló
      De akkor is érdekes lenne ha tudnánk ez az eszköz volt ilyen kamu infra panel vagy az összes az
      Bár szerintem ha mind az lenne már kiderült volna valahogy 🤔

    • @danielsteiner3753
      @danielsteiner3753 หลายเดือนก่อน

      Közben olvastam a többi kommentet
      Azok alapján elhiszem hogy ez is működhet így de akkor is gyanús ez a dolog és mások is írják
      Eddigiek alapján amit láttam ez valami csoda szerkezetnek tűnt ami nagy jól fűt de ezek szerint nem így van ez teljesen 🤔

    • @Fidesz-esnel_hulyebb_nincs.
      @Fidesz-esnel_hulyebb_nincs. หลายเดือนก่อน

      @@szorbdezso9928 És szerinted mi az az infra sugárzó? Ha valamivel elkezdesz melegíteni, a felületéből sugárzást kezd kibocsájtani, amíg nem látható tartományban vann, addig infra sugárzás! A fűtő szál is infra tartományban sugároz kb 500-600°C-ig!
      Ez az egész egy parasztvakítás, kihasználják, hogy az embereknek fingjuk nincs az alapvető fizikáról és ilyen hamuka dumákkal el lehet adni a villanyaradiátort, hogy a lapos az infra! A nem lapos is infrában sugároz nem világít, ugye!?

  • @Zoli049
    @Zoli049 หลายเดือนก่อน +3

    Szia! Ez még "nice" volt belül! Borítottam szét ennél retkebbet, ott a csillámra volt feltekerve a huzal és két réteg kőzetgyapot között meg is volt oldva a szigetelés. 🤣 Az simán relés kapcsolású volt, mondanom sem kell védővezető nélkül minden. Mit fűtött? Akié volt, elmondása szerint 0-24-ben semmit. 🤣🤣🤣 Fűtőkébelt kellett volna beleraknod, azt' megoldva.

  • @laszloblue3611
    @laszloblue3611 หลายเดือนก่อน

    De jó, szét szeded, hogy nekünk ne kelljen. 😊

  • @laszlonemeth2032
    @laszlonemeth2032 หลายเดือนก่อน +7

    Infra... persze hogy az, falun az infravörös sugárzást úgy hívják ,hogy hő.

    • @laci5353
      @laci5353 หลายเดือนก่อน +3

      De az infra szó drágít!

    • @balazstotfalusi7845
      @balazstotfalusi7845 หลายเดือนก่อน +1

      A "hő" szónak gyengébb a PR-ja.

    • @lukacs8446
      @lukacs8446 20 วันที่ผ่านมา

      @@laci5353 Ezért kerülni kell!

  • @vanko68
    @vanko68 27 วันที่ผ่านมา

    Nekünk van 5 db fali melegítő kép (kandalló van rajtuk) Ezek vékony hőálló műanyag képek, amelyek hátulján jól látható módon, spirálban van beleintegrálva a fűtőszál. 400-500 W-os teljesítményüek és ezekből 2 befűt egy 20 nm-es szobát. Elképesztő kellemes hatású hőérzet! Először a tárgyakat, személyeket melegíti, majd ezeken keresztül a levegőt, az egész helyiséget.
    Mi anyu szobájában használjuk ezt a kettőt, akkor melegítenek, amikor a vizteres kandalló nem fűti a radiátorokat. Tehát kiegészítő fűtés, de önállóan is kiválóan elég.

    • @lukacs8446
      @lukacs8446 20 วันที่ผ่านมา

      Ha ennek a tizedéből egy egyszerű ventillátoros ellenállásfűtésű "hősugárzót" veszel, akkor az közvetlenül a levegőt fogja felfűteni. És akkor ugyanott vagy.

  • @tivadarzacharov2371
    @tivadarzacharov2371 หลายเดือนก่อน +24

    Minden hőforrás infrában (is) sugárzik. Semmi különös, csak marketing.

    • @laszloblue3611
      @laszloblue3611 หลายเดือนก่อน

      A 60-as körte is, de nem adják el, nagyobb hatásfokú, infra fűtő eszköznek egy vas lemezbe burkolva.

    • @lukacs8446
      @lukacs8446 20 วันที่ผ่านมา

      @@laszloblue3611 Még hatásfokban sem jobb! Ugyanis minden bevitt energia végső soron hővé alakul. A "vill.körte" esetén a fényhez a bevitt energia kb 5%át használja, a többi hővé alakul. De a fény is végeredményben hővé. Tehát a bevitt vill. energia minden esetben szinte 100%-ban hasznosul, mint hő.

  • @goldorchidea
    @goldorchidea หลายเดือนก่อน +6

    PID szabályzás?

    • @raytry69
      @raytry69 หลายเดือนก่อน

      Erre tippelnék én is. Bár az is lehetne szabályosabb.

    • @janoshaasz5219
      @janoshaasz5219 หลายเดือนก่อน +1

      Csatlakoznék a "nekem is ez jutott eszembe" ad-hoc csoporthoz...
      😀 😀

  • @draskojozsi
    @draskojozsi หลายเดือนก่อน +5

    Inpulzusokkal fűt, hogy a 400W folyamatos fűtés ne égesse szét a szerkezetet. Így szabályozza a teljesítményt.

  • @jozsefbarath7161
    @jozsefbarath7161 หลายเดือนก่อน +7

    saját rekonstrukcióm és laikus véleményem szerint a látottak alapján: A hőmérsékletérzékelő tönkrement, ettől folyamatossá vált a fűtése amitől szétégett a fűtőszál. R.I.P. :)

    • @lajosbarath1034
      @lajosbarath1034 หลายเดือนก่อน +2

      Beépített olvadóbiztosíték.

    • @szorbdezso9928
      @szorbdezso9928 หลายเดือนก่อน

      A villogás nekem arra utal, hogy nem rakta rá a teljes teljesítményt. 😎

  • @zoltantalmacsi3361
    @zoltantalmacsi3361 หลายเดือนก่อน +1

    👍

  • @cartoonelladefrasz7568
    @cartoonelladefrasz7568 หลายเดือนก่อน

    9:00 Azt el kell távolítani nincs funkciója, ha benne hagyod megég a popikuki és egy idő után a lemez is megpörkölődik így feltűnhet hogy valami nem oké.

  • @jakabgipsz4788
    @jakabgipsz4788 หลายเดือนก่อน +4

    Mivel a fűtőszál igen forró és valamivel fel kell ragasztani az üvegszál szövet táblára ezért kerámiával ragasztják fel, ami hőálló, de megszáradva törékeny. Mivel hajlítgatva gyártás után nem lesz. Ez addig jó is volt míg szét nem szedted.

    • @EcoPityu
      @EcoPityu  หลายเดือนก่อน +1

      Addig sem volt jó, mert szakadt volt, azért szedtem szét.

    • @jakabgipsz4788
      @jakabgipsz4788 หลายเดือนก่อน +3

      @@EcoPityu Félre értetted. Én a kerámia ragasztásra mondtam nem a fűtőszálra.

    • @edekoka6267
      @edekoka6267 หลายเดือนก่อน +1

      @@EcoPityu Mert direkt szétszakítottad hogy szétszedhesd.

    • @EcoPityu
      @EcoPityu  หลายเดือนก่อน

      @@edekoka6267 ez természetes! :)

  • @kulm91
    @kulm91 หลายเดือนก่อน

    Lehet a hosszabbik termosztát ki van kapcsolva a menüben ha ez programozható... Volt már szerencsém szívni egy nonamem programozható termosztáttal aminek a menüjébe alig bírtam belépni :)

  • @draskojozsi
    @draskojozsi หลายเดือนก่อน +9

    Semmi különlegesség nem kell az infrasugárzáshoz. A látható vörös izzás előtti hőmérséklet.Olvass utána. Ezért kész átverés az infrafűtés. Nem más mint egy alacsony hőmérsékletű ellenálás fűtés.

    • @b-a-zmegyevalosag429
      @b-a-zmegyevalosag429 หลายเดือนก่อน +10

      Infrapanelek működése:
      Egy valódi infrapanel infravörös sugárzással fűt. Az ilyen panelek általában:
      Speciális anyagokat (például karbonfilmet vagy más infra-sugárzó réteget) használnak.
      A hő nagy részét infravörös sugarakként bocsátják ki, amelyek közvetlenül a tárgyakat és személyeket melegítik, nem pedig a levegőt.

    • @draskojozsi
      @draskojozsi หลายเดือนก่อน +5

      @b-a-zmegyevalosag429 A karbonfilmre viszik fel az elenállás réteget. Nincs abban semmi különleges.

    • @Lordrinium
      @Lordrinium หลายเดือนก่อน +3

      ​@@draskojozsi nem kell semmi extra én is használok ilyet . Jó és kész.

    • @jakabgipsz4788
      @jakabgipsz4788 หลายเดือนก่อน

      @@b-a-zmegyevalosag429 Ez egy marketing szöveg amit jól megtanultál, de nem néztél utána.
      Hősugárzás = infra sugárzás.
      Minden fűtőtest bocsájt ki infra sugarakat. Amit infra panelnek hívnak az ugyanolyan elektromos fűtés mint bármely ellenállás alapú villamos fűtés. Az eltérés a kivitelben van. Míg a pici ventillátorosban az ellenállás huzal igen rövid és forró, emiatt ventillátor kell a hő elszállítására, addig a paneles kivitelben a nagyobb felületen eloszlik a hő amit sugárzással ad le.
      A villany (és vizes) radiátor pedig ennél is nagyobb felületen adja le a hőt, emiatt kevésbé érezzük, de a levegő áramása (konvekció) elszállítja ezt a hőt.
      Tehát ne tekintsük az infra paneleket valami különös és hatékony szerkezetnek, csak más megoldásnak.
      A 400W os infrapanel pont annyira melegíti fel a szobát mint egy 400W -os ventillátoros fűtés.
      Mindez általános iskolai fizika és minden ennél több az meg a marketing bullshit...

    • @whistle194
      @whistle194 หลายเดือนก่อน

      @@b-a-zmegyevalosag429 Nem az infrasugárzót definiáltad, hanem az infrasugárzást. Az infrasugárzás magyarul hősugárzás, azaz a vörösnél nagyobb hullámhosszú fénysugárzás. Mivel sugárzás, nem kell hozzá közeg. A levegőt is melegíti, de annak nagyon kicsi a tömege így elhanyagolható a szerepe. A jó hőelnyelő anyagokat jobban, a tükröződő felületeket szinte nem is melegíti. Igazából nagyon hasonló a napsugárzáshoz, csak annak van látható komponense, a hősugárzónak nincs.
      Ez egy hagyományos hősugárzó kivasalva és pwm-el vezérelve.
      Mindegy, hogy drót, vagy szénréteg hiszen csak egy dolga van, hogy hővé alakuljon.
      Nagyon rossz hatásfkú szerkezet, mert csak hőt termel. :)

  • @tiborbuda5377
    @tiborbuda5377 หลายเดือนก่อน +2

    Ez valószínűleg egy analóg szabályzó ami PWM-el szabályoz. Régebben csináltam egy analóg forrasztó állomást és az is így működik.

    • @tiborbuda5377
      @tiborbuda5377 หลายเดือนก่อน

      Valószínű,hogy egy duál műveleti erősítő a lelke és a hőmérséklet változásra változik a fűtőszál ellenállása és ez alapján szabályozza a fűtőszál hőmérsékletét.

  • @gabormagyar6177
    @gabormagyar6177 หลายเดือนก่อน +1

    Érdekes, hogy a szakik nem mondják, mire jó a panelhoz vezetett hőelem.
    Szabályozásra.
    Ha "megszaladna" a fűtőszál, az elektronika megszakítja a fűtőáramkört. Infrfilmeknél ~60-80foknál tilt, mert tudna tovább is menni, csak tönkretenné a filmet.
    Magyarán, a túlmelegedés ellen védi a fűtőszálat, a berendezést és persze a gazdát.
    Akár ki is próbálhatod egy teljesítméy ellenállással, hogy azáltalad számított értéket rákötöd folyamatos 230V-ra, mi fog történni.
    Szerintem, gyorshalál. Szerinted?
    :)
    Szóval. bármennyire is gagyinak tűnik, legalább a biztoságra adtak valamicskét.

    • @EcoPityu
      @EcoPityu  หลายเดือนก่อน

      @@gabormagyar6177 27:45

  • @sza440
    @sza440 หลายเดือนก่อน +2

    Régen gyerekkoromban az újszülött malacokat melegítettük infra égővel,,😂💪

  • @hinor62
    @hinor62 หลายเดือนก่อน

    hmn15 w izzó 400w volt a Cekász ezé villog mert nincs meg a terhelés 🤔🤔talán. 🤔?

  • @gyorgyszabo8183
    @gyorgyszabo8183 หลายเดือนก่อน +6

    Egy időben minden orosz yt-er ilyet épített nagy méretű csempére ragasztott ellenállás huzal ki öntve csempe ragasztóval a hátán.😃

  • @SandorGera-iy5mp
    @SandorGera-iy5mp หลายเดือนก่อน

    Kombinálni kell a fűtést , nekem központi fűtésem van , gáz / fa , de hűteni klímával ....nem fűteni...drágább az áram mint a gáz....a napelem megtérülés meg kitolódott 20 évre...nem hogy még a villany autót is "megspórold vele" szóval egy rendszer nem elég önmagában.

  • @orbinyek
    @orbinyek หลายเดือนก่อน +4

    Nagyon sok triaknak szigetelt a hűtőzászlója, még ha fémből is van. Az összes BTA sorozat ilyen, de más családok is. Nem tudom hol lehet egy infra panelnek létjogosultsága, talán a kutya házban meg a kerti budin. Persze nem ilyennek hanem normálisnak. Amúgy még a normális is átverés ha fő fűtésnek ajánlják... Én ezeket előbb tiltanám be mint a belső égésű motorokat... Az ellenállás huzal filléres cucc, ilyen használtat nem érdemes felhasználni ami már szétégett. Jó lett volna megpatkolni és hőkamerával megmérni, tényleg mennyi infra kibocsájtása van. Valószínű tényleg semmi.

  • @holurtwaxtton2872
    @holurtwaxtton2872 หลายเดือนก่อน +9

    Én is vettem 1m-es flexibilis "infrapanelt", sima gőzölögtetett szén ellenállásként "fűt". Úgyhogy ezek a panelek szerintem a kész átverés show részei.

    • @draskojozsi
      @draskojozsi หลายเดือนก่อน

      @@holurtwaxtton2872 Nincs ebben semmi átverés. Az infrafűtés egyszerű ellenállásfűtés. Lényege, hogy nem engedik a fűtőtestet látható vörösizzásig melegedni.

    • @johngood8742
      @johngood8742 หลายเดือนก่อน +2

      Ami meleg, az infravörös sugárzást ad ki. Elektromágneses sugárzást, 780nm-1mm-es hullámhosszon. Ha azt vesszük a régi hősugárzók is azok voltak, de mostanra kellett kitalálni egy jól hangzó nevet.

  • @DénesSzentannai
    @DénesSzentannai หลายเดือนก่อน +1

    S kb méri a felületet is, hogy hirtelen ne égjen le, s ezért is szaggatottan működik.

  • @josip.harasic
    @josip.harasic หลายเดือนก่อน

    Nos, 1400W vagy 400W? (appropó, címkéről látni, hogy 400W)....

    • @azrael834
      @azrael834 หลายเดือนก่อน

      Címkén 400W, ha beméred meg 1400W. 🤣 Persze nem, mert akkor szétolvadna az egész fos.

    • @josip.harasic
      @josip.harasic 29 วันที่ผ่านมา

      @azrael834 Hallgassa vissza a 0:15 től a videót, és mondja meg mit mondott Pityuka...

    • @josip.harasic
      @josip.harasic 29 วันที่ผ่านมา

      ... meglehet, hogy nem jó értettem...

    • @azrael834
      @azrael834 29 วันที่ผ่านมา

      @@josip.harasic Én nem kimondottan erre a hibás panelra írtam ezt. Hanem az ilyen Ruszki és kínai szutykokra. A lényeg amit akartam írni, ha egy működőképesnek be lenne mérve a fogyasztása, lehet hogy jóval több lenne mint ami rá van írva. Gyanítom hogy ezek zabálják az áramot, de kis fogyasztásos címkével jobban ellehet adni. Infrapaneleket pontosan azért veszik az emberek mert azt hiszik hogy jó biznisz.

  • @robertbognar3472
    @robertbognar3472 หลายเดือนก่อน +1

    komoly vagy nagyon

  • @tamascseh3489
    @tamascseh3489 หลายเดือนก่อน

    Azért rozsdásodott a hátlap a termosztát kábelénél jobban, mert a lecsapódó pára ott gyűlt fel a kapilláris hatás miatt.

  • @DénesSzentannai
    @DénesSzentannai หลายเดือนก่อน +5

    PID szabályzó lehet.

  • @Blacklamb1974
    @Blacklamb1974 หลายเดือนก่อน

    Következő, mi lesz?🤔 Fúziós reaktor?🤔😂❤

  • @KawaGPX750R
    @KawaGPX750R หลายเดือนก่อน +1

    Köszi !!! Nekem egy ukrán gyártmányú van, ugyan ilyen teljesítményű, két hónapig ment állandóan, és alul. valami sűrű színtelen rossz szagú ragacsos olaj csepegett ki......de működik......űtverés az összes kamu infra..ebből is látni...KÖSZI a videót!!!

  • @istvanmisoka523
    @istvanmisoka523 หลายเดือนก่อน +1

    Teljesítményt adagol az arányossági sávon belül. Azon túl folyamatosan működik. Azért nem működik folyamatosan, hogy ne lengjen be a helyiség hőmérséklete.

    • @csabamagyar3244
      @csabamagyar3244 29 วันที่ผ่านมา +2

      Szerintem azért nem működik folyamatosan, mert így tudták olcsón megoldani a kisugárzott hő frekvenciájának az emberi testhez optimalizáltságát.

  • @johngood8742
    @johngood8742 หลายเดือนก่อน +1

    Nem hittem, h leközvetíted az összes szegecs szétfúrását.

    • @EcoPityu
      @EcoPityu  หลายเดือนก่อน

      ASMR

  • @gabor8440
    @gabor8440 หลายเดือนก่อน +1

    volt ilyen orosz paplan a tatámèknak 25 èvvel ezelőtt 220 ról fűtött de senki nemmert azzal aludni vègül szètszedtem ès ilyen hasonló volt benne a közepèben

  • @balazstotfalusi7845
    @balazstotfalusi7845 หลายเดือนก่อน +1

    Az infra sugárzás frekvenciája-hullámhossza, a tárgy hőmérsékletétől függ, teljesen mindegy mi fűti. Ez ilyen bot egyszerű. Egy meleg tégla is infra sugárzást bocsájt ki. A hőemissziós tényezője (az infrasugárzás hatásfoka) persze jobb lenne, ha matt fekete lenne a felülete.
    A szigetelőanyag nagy sűrűségű kőgyapot. Egész komolynak tűnik: kb. 150kg/m3 vagy több. No para! Nem veszélyes anyag.

  • @karolyllh1242
    @karolyllh1242 27 วันที่ผ่านมา

    Nicsak nicsak csillám pala vagy pedig a pillám csala.
    Nekem még sohasem sikerült egy gyárilag meghúzott csavart könnyen meglazítani, ha nem fadobozban volt a berendezés. Az infra a láthatón aluli az ultra pedig a láthatón túlit jelent. A höt azt mi nem igazán látjuk.

  • @gabor8440
    @gabor8440 หลายเดือนก่อน +1

    szemetek mind kigyullad előbb utóbb

  • @roci8817
    @roci8817 หลายเดือนก่อน

    Na ilyet én se láttam még belőröl, van benne kincsek

  • @uveuve3788
    @uveuve3788 หลายเดือนก่อน

    És ez mitől infra? 😂

  • @pjotr3374
    @pjotr3374 หลายเดือนก่อน +6

    Azt bírom, amikor tolják a kereskedők, hogy mennyire gazdaságosak, meg az övék az teljesen más, mert nem sima infrapanel, hanem norvégpanel ...😂😂😂
    Van amúgy helyük ezeknek, mert igaz, hogy a legdrágább költségű fűtés, de (ha van elég áram) akkor a legolcsóbban kiépíthető.

    • @GáborNagy-g5b
      @GáborNagy-g5b หลายเดือนก่อน

      Ember te nem tudoda kettot megkulomboztetni 🤣 Anyád tudja hogy ide jársz hazudozmni vagy szoljak neki 😂🙃 . Melesleg a legjobb fütési teknologia bárki bármit mond nekem is ez van igaz a pornép nem egheti meg maguknak ez b*ssza a csőrőtoket 😋

  • @torpemonguz
    @torpemonguz หลายเดือนก่อน +1

    az infrapanel egy rezsó..

  • @zoltanvass9492
    @zoltanvass9492 หลายเดือนก่อน

    Tudsz belőle csinálni polisztirol vágót...akár a lányoknak hobbizni....vagy házak szigeteléséhez...

    • @istvankrasznai7944
      @istvankrasznai7944 หลายเดือนก่อน +3

      th-cam.com/video/2PkjCM1UXks/w-d-xo.html

  • @Laszlo-m4f
    @Laszlo-m4f หลายเดือนก่อน

    Emlékszem, hogy mikor még az unokahugaim pici babák voltak, és mikor a nagynénémék fürdették őket, akkor ők használtak infra hősugárzót. De abba volt egy nagy vörösen izzó villanykörte. Egyenletes meleget adott és nem volt túl forró. Túl sok mindenre nem nagyon emlékszem ezzel kapcsolatban.

  • @bhendrix1978
    @bhendrix1978 หลายเดือนก่อน +7

    Szerintem PID vezérlésű. Azért villog.

  • @professormack
    @professormack หลายเดือนก่อน +3

    Ez egy relative jo panel volt. Keramia bevonat volt a futoszalon. Ez a keramia bevonat segit abban, hogy a futoszal hatekonyabban adja at az infrasugrzast a kornyezetnek. Ha csak a futoszal izzana a levegoben logva, akkor nem sugarozza ki a hot olyan hatekonyan. Ezert fujjak egy ventivel.

    • @jakabgipsz4788
      @jakabgipsz4788 หลายเดือนก่อน +3

      Baromság!
      A ventillátoros fűtésben az izzószál sokkal rövidebb és hűtés nélkül piros izzásig felmelegedne és elolvadna. Ezért van a ventillátoros fűtő dobozkákon alul egy nyomógomb. Ha felbillenne és nem tudja a ventillátor elszállítani a hőt, akkor tűz lenne hamar.
      A kerámia pedig ebben az esetben egy dolgot csinál: odaragasztja a fűtőszálat az üvegszál szövetre. A többi rizsa.

    • @professormack
      @professormack หลายเดือนก่อน

      @@jakabgipsz4788 Jezus maria. Ha mar ilyen szinvonaltalan hangnemet engedsz meg magadnak , vedd a faradtsagot es olvass utana. A keramia bevonat a futoszal emisszios tenyezojet noveli. Sima futoszal emisszios erteke ε≈0,1−0,3
      Azt jelenti, hogy a futoszal kevesbe hatekonyan adja at a hot a kornyezetenek. (kondukcio, konvekcio) Azert kell a legaramlas. Hogy "leszedjek" rola a hot. De nyilvan ventilator nelkul elegne, hiszen igy vekonyabb futoszal kell bele. Ezert IS olcso a ventilatoros melegito. Rakhatnanak bele vastagabbat is venti nelkul. Nem egne el. Csak nem melegitene fel a szobat.
      A keramia emisszios erteke ε≈0,85−0,95 Sokkal hatekonyabban sugarozza a hot infravoros tartomanyban. Amit a futoszaltol vesz at. Azert is van raragasztva a panelre, hogy maximalizaljak a hoatadast.
      Van interneted. Elkepzelni sem tudom, hogy kommenteles elott miert nem erolteted meg magad es nezel utana a dolgok mukodesenek. Szivesen.

    • @professormack
      @professormack หลายเดือนก่อน

      @@jakabgipsz4788 utoirat. Meg mielott belefeszulnel az egobol valaszadasra. Tajekozodjal. Ne indulatbol kommenteljel a temahoz nem kapcsolodo dolgokat.
      Senki nem allitotta, hogy nem egne el a futoszal ventilator nelkul. Az egy ilyen konstrukcio. Kapcsolo peldaul az en hosugarzom aljan nincs.
      Nyilvan ettol meg olcsobb.
      A keramia nem ragaszto. A videobol EGYERTELMUEN latszik, hogy a futoszal be van vonva keramiaval, es EZ VAN RAGASZTOBA agyazva. 11:53
      Aldom a birka turelmemet, hogy probalok neked segiteni.

    • @professormack
      @professormack 25 วันที่ผ่านมา

      @@jakabgipsz4788 A videoban 11:44 nel a vak is latja, hogy a futoszal van bevonva keramiaval es az van ragasztoba agyazva. A futoszallrol letoredezo szurke a keramia. Az alatta levo szelesen elterulo cucc a ragaszto. Remelem segitettem felismerni. A szemednek mar csak hiszel.
      Elmondom neked miert van igy.
      Azert, mert a femek emisszios tenyezoje nem eleg jo. Ez azt jelenti, hogy az osszes keletkezett ho nagyon kis resze tavozik sugarzas formajaban. Valojaban csak a levegot melegiti magakorul. (konvekcio) Es mit tudjuk a levego nagyon rossz hovezeto.Ezert kell a ventillator, hogy ezt a felmelegitett levegot lefujja rola. Nem azert, hogyn ne egjen el a futoszal.
      A keramia bevonat hatekonyabba teszi a futoszal altal termelt ho sugarzast, kulonosen infravoros tartomanyban. Mert jobb az emisszios erteke.
      Amit nem ertek. Ha van interneted, marpedig sajnos van. Mi a feneert nem vagy kepes utana olvasni annak, hogy hogyan mukodnek a dolgok a valo vilagban. Ehelyett csak ilyen minosithetetlen stilusban itt okoskodsz. A tudomany mar tulhaladt azon, hogy te majd paraszti esszel "megerted" az ilyen osszetett dolgok mukodeset. Szemmel lathatolag nem erted, fogalmad sincs. Es ami a legnagyobb baj, hogy nincs benne hajlam arra, hogy okosabb legyel. Kulonben utana olvastal volna mielott "baromsagot" irsz.

  • @richterlaszlo9517
    @richterlaszlo9517 7 วันที่ผ่านมา

    csipogós fáziskeresövel meglehet találni a szakadást

  • @csabit113
    @csabit113 หลายเดือนก่อน +2

    Mindig is megtévesztő volt, sima ohmikus fűtőtest, mint az olajradiátor, vagy fűtőventilátor, illetve ugyanez az infra fólia is.

  • @sun-laller5564
    @sun-laller5564 หลายเดือนก่อน +3

    A cégnél csak infra futes van!Mondjuk 500 euro egy infra radiator!Abba tuti nem fűtőszál van.2 raktárban is infra panel van senki nem fázik.:)

    • @leejamie7810
      @leejamie7810 หลายเดือนก่อน +4

      Akkor még a vaskos fűtésszámlát is kell termeljétek...

  • @sandorkolman9803
    @sandorkolman9803 หลายเดือนก่อน +3

    Nem lehet hogy azért morzézik, mert a terhelőellenállásod értéke nagyobb? Meg kellene nézni valami 100-as izzóval.

  • @lukacs8446
    @lukacs8446 21 วันที่ผ่านมา

    Tetszett a videó! Mindenki számára nyilvánvalóvá tetted, hogy ez is egy "kis semmi"nagy pénzért. Nem tudom, érdemes-e "megcifrázni" ezt a fűtési módot csak azért. hogy ne az egész helyiséget fűtsük, csak lokálisan a fűtőtest előtt űlő személy "pofáját". A többi része meg fázhat. Megértettem, hogy a melegítésre csak az infrasugárzás "fekete" tartományát használja. Ezért kapcsolgat ki-be az elektronika. De, előszöris azt nem értem... az infrasugárzás az első útjábaeső tárgyon hővé válik. Jelen esetben ez az első tárgy a burkolat acéllemeze (nem vaslemez! ). Onnantól kezdve már jelentős része egy konvekciós hőközlési móddá alakul. És másodszor, a leglényegesebb, hogy, amint előttem is írták, 1 kwh energiamennyiségből soha nem lesz 1 kWh-nál több. Tehát, ha keveset fogyaszt ez a ketyere, akkor annyival kevesebbet is fűt. És semmilyen előnye nincs az egyszerű ellenállásfűtéssel szemben. Pl. "infrafilmes padlófűtés". Ott is az első anyagon, (kerámia padlólap, laminált padló, stb.) hővé álakul és onnantól egyszerű konvekciós hőközlés történik. De egy padlófűtésnél nem is célszerű egy koncentrált hősugárzó, mert ott az egész felület kell fűtsön.

  • @attilavarga8204
    @attilavarga8204 หลายเดือนก่อน +2

    3 eve vettem mondva bassza meg ,kiprobalom,mi az a 60 ezer.na meg egy 3x3 as kis helyseget se melegitett fel 15 foknal jobban.az eleje sot de semmi tobb.azota dobozban pihen.egy nagyrakas szarok ezek.😂😂😂

    • @zoltanvitai7861
      @zoltanvitai7861 29 วันที่ผ่านมา

      A helységet sosem melegíti fel. Csak a tárgyakat, bútorokat. Max azokból áradhat némi melegség amit visszasugározhatnak. Illetve téged ha ott tartózkodsz.

  • @PéterVajda-w9z
    @PéterVajda-w9z 28 วันที่ผ่านมา

    Magyarán egy jó nagy parasztúakítás, eladják a hősugárzót infra panelnak.
    (Akkor most a régi 20 éves vasaló amiben futö szál van az is infra?)🤔🤣