Magyar tamburazene. Mađarska tamburaška glazba

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 19 ม.ค. 2008
  • Az 1975-ös tévéfelvételen (részlet Sárosi Bálint: Cigányzene c. ismeretterjesztő sorozatából) a zenekar két mohácsi zenekar tagjaiból tevődik össze: Peti Kovács István (itt ő a vezetőprímás) zenekarából és Balogh József (itt: basszprím tamburás a hátsó sorban) zenekarából. Állítólag a mohácsi Halászcsárdában készült a felvétel. A két zenekar testvérekből, rokonokból állt, a felvétel szereplőiből öten már meghaltak; egyedül Peti Kovács István, a prímás él közülük. Ő szép kort tud maga mögött, 87 éves, de mind a mai napig muzsikál. Ezzel a felvétellel is tisztelgünk előtte, jó egészséget kívánva: Isten éltesse sokáig a magyarországi tamburakirályt!
    Ez a felvétel is ritkaságszámba megy szerintem, mert ma már kevés tamburazenekar működik az országban, pl. a mohácsi ifj. Peti Kovács István zenekara vagy a szintén mohácsi Versendi Kovács József tamburazenekara.
    A lassú csárdás bekezdése engem a Versendi Kovács Józsefre és zenekarára emlékeztet; nem csoda, hiszen ő id. Peti Kovács Istvántól tanult.
    Ciganski tamburaški orkestar iz Mohača (Mađarska) svira mađarsku tamburašku glazbu.
    Orchestra tsigan de Mohács, Hungaria sona musica folkloric e folkloristic hungare per instrumentos appellate "tambura", "tamburica" (tamburitza) in anno 1975.
  • เพลง

ความคิดเห็น • 58

  • @jozsefvirag9971
    @jozsefvirag9971 2 ปีที่แล้ว +6

    A drága művèsz úrak igen nagy tisztelettel alázattal muzsikálnak és énekélnek.

  • @TeriPetz
    @TeriPetz 14 ปีที่แล้ว +2

    De sokat hallgattam őket! De sokat néztem őket! Az egyik zenész még most is húzza! Köszönöm, hogy a 12 000 km.-rel Mohácstól, ahol most élek hallgathatom őket. Teri

  • @lalabanatvs
    @lalabanatvs 14 ปีที่แล้ว

    Ovo su majstori tamburasi !!!
    Bravo pozdrav !!!

  • @rozaliamucakun9817
    @rozaliamucakun9817 ปีที่แล้ว

    Gratulálok minden müvész írnak bravó👌👏🍀

  • @ciganyzene1
    @ciganyzene1 15 ปีที่แล้ว +2

    Áldja meg őket a jó isten!!!!

  • @ulyanitski
    @ulyanitski 3 หลายเดือนก่อน

    Nagyon ❤❤❤

  • @MrPorzo
    @MrPorzo 13 ปีที่แล้ว

    Petiek ti vagytok a kirajok!!!
    üdvözlet a messze tavolbol Porzo Pista! CH

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  11 ปีที่แล้ว +2

    Oprosti: the last melody, the quick one is a variant of the melody "Csípd meg, bogár", known in the whole Hungary.

  • @gazimestanivoje
    @gazimestanivoje 11 ปีที่แล้ว +1

    Hvala

  • @Timike27
    @Timike27 14 ปีที่แล้ว +6

    Gyonyoru ez a felvetel!!!!!!!! A szivemben itt el Magyarorszag!!! Isten eltesse a Mohacsiakat es kornyekbelieket!

  • @Regnum83
    @Regnum83 16 ปีที่แล้ว

    yes, every melodies are traditional hungarian folk, the artist are gipsies. This instrument, the tambura are used mainly the south parts of Hungary. Unfortunately, nowadays less groups play on it

  • @jozsisztojka1093
    @jozsisztojka1093 6 ปีที่แล้ว

    Ezek a kiráoky

  • @harmonikasok
    @harmonikasok 14 ปีที่แล้ว +2

    Isten Áldja Meg a Peti Kovács Családot és Gyermekeit !
    Keszthelyről Attila harmonikasok.hu

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  11 ปีที่แล้ว

    This orchestra is from Mohács, Hungary; so I think, this kind of the prim may be typical for that region (next to the Danube). But at the first time I had seen this instrument I thought, that it is similar to that one, which my grandfather had have. He came from Bácska (now it is Bačka, Northern Voivodina and belongs to the Serbian state). Perhaps I saw that shape of the "bisernica" also in an orchestra of Baja (Southern Hungary).

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  16 ปีที่แล้ว

    Gyűjteném is a magyar tamburazenei felvételeket, csak sajnos kevés van belőlük - most nem a délszláv, rác, szerb, horvát, stb. zenékről beszélek, hanem kifejezetten a magyar népdalokról vagy nótákról, népzenei gyűjtésekről. Olyan sok - magyar zenét játszó - tamburaprímást nem ismerek, de a példaképem a bogyiszlói Kovács János "Köles", akivel egyszer találkoztam is.
    Remélem, te is folytatod őseid mesterségét és tamburázol!
    Éljenek a tamburások!

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  16 ปีที่แล้ว +1

    Egyébként tényleg lehet hallani a stílusból, hogy a Versendi az itt szereplő id. Peti Kovács Istvántól tanult. Ahogy írtam a leírásban (amit most majd javítok a te információid alapján), hogy a csárdás bekezdése őrá, tehát a Versendi Kovács Józsefre és zenekarára emlékeztet engem. Tehát a mester stílusában fedeztem fel a tanítványét (mert azt ismertem).

  • @JustClaude13
    @JustClaude13 11 ปีที่แล้ว

    Thanks, that's very interesting.
    I found a website in Croatia that sells a bisernica that has the same shape. Apparently it comes from the area around the three regions.

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  16 ปีที่แล้ว

    Kedves Ratrobi!
    Nagyon szépen köszönöm az információkat! Remélem, örömet szereztem a videóval a családodnak (is).
    A felvételen a papád is nagyon fiatalnak látszik.
    Tehát mind a két tamburazenekar tagjai egymással rokonok voltak?
    Isten éltesse még sokáig Peti Kovács Istvánt; ő még muzsikál?
    Nekem a mániám a magyar tamburazene, mert nagyapám, dédapám is tamburás volt és apám is legelőször ezen a hangszeren tanult meg. Magam népzenész vagyok és tamburán is játszom.

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  16 ปีที่แล้ว

    Én is szívesen látnám azt a filmet, de sajnos nem tudok segíteni, mert nincs ismeretségem a tévénél, meg befolyásom, protekcióm, stb. sem. Én csak felvettem anno ezt a műsort a tévéből és kivágtam belőle ezt a részt és feltettem ide. Annyit tudok tenni, hogy ismerek bizonyos népzenészeket, akikkel talán szóba állnak a tévénél, megpróbálok velük kapcsolatba kerülni és megkérni őket, hogy nézzenek utána a dolognak. De nem ígérek semmit, azt se tudom, hogy nekik kiadnák-e.

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  11 ปีที่แล้ว +1

    Prva pjesma? Ne znam. It seems to me being something like a funeral song... The second one is a general Hungarian csárdás (but I don't know the lyrics), and the third one is quick csárdás, which is instrumental, without lyrics, as usual at the most of quick csárdás-es.

  • @gazimestanivoje
    @gazimestanivoje 11 ปีที่แล้ว +1

    Šošoj kako se zove pjesma???

  • @JustClaude13
    @JustClaude13 11 ปีที่แล้ว

    Can you tell me where to find more information on the instruments?
    It looks like a tambouritza orchestra, but the bisernica is a different shape than others I've seen. Is this a specifically Hungarian variant, and if so how is it different?

  • @Norbancs
    @Norbancs 14 ปีที่แล้ว

    Csak a baloldali leíráshoz fűznék hozzá annyit, hogy nem csak mohácsi tamburazenekarok vannak, hogy csak 2 ismertebbet említsek ott a Söndörgő meg a Vujicsics.

  • @Tibi5913
    @Tibi5913 10 ปีที่แล้ว

    Hol lehet Tambura kottát vásárolni? Vagy esetleg kineklenne eladó??

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  16 ปีที่แล้ว

    Versendi Kovács Józsefről tudok, van tőlük felvételem. Budapesten, a Fonóban felvették a repertoárját a zenekarának, de Peti Kovács Istvánét tudtommal nem, pedig ő is él és muzsikál, ezek szerint. Azt is tudom, hogy az akadémián tanít Versendi-Kovács. Id. Peti Kovács Istvánról nem tudtam, hogy él és muzsikál. Róla nem hallottam / láttam felvételt, csak a hírét hallottam.

  • @harmonikasok
    @harmonikasok 13 ปีที่แล้ว +1

    ifj. Peti Kovács Pisti barátai.

  • @LajosVlasics
    @LajosVlasics 16 ปีที่แล้ว

    Tótszentmártoni tamburások is üdvözletüket küldik, innen Zala megyéből! videóimnál meghallgathatjátok első saját számunkat is!

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  16 ปีที่แล้ว

    Már megírtam itt privátban, a youtube-os nevedre üzenetként. Nem kaptad meg? Gyanús, mert másoknak is írtam így, hogy üzenetet küldtem a felhasználónak, az én itteni postafiókomban jelentkeztek is elküldött levelekként, de eddig senki sem reagált rájuk.

  • @paltanyi555
    @paltanyi555 4 ปีที่แล้ว

    nincs valakinek tobb vidoja ezekrol????

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  16 ปีที่แล้ว

    Sajnos nem, mivel - ahogy írtam is az "about this video" résznél - ez egy tévésorozatból vett részlet, előtte és utána nem szerepelt már ez a zenekar abban a sorozatban.
    De ha az egyik zenész unokája (fia?) vagy, meg tudnád mondani a nevét, hogy melyik hangszeren játszik és hogy valóban a bátmonostori zenekarról van-e szó, ahogy feltételezem, vagy valami egészen másról? Segíts légyszi; jó lenne minél többet tudni erről!

  • @truckdriver507
    @truckdriver507 13 ปีที่แล้ว

    @MrErszenyKrisztian
    Már kezdem érteni az álláspontodat, viszont egy kis tévedésben vagy !!!
    A cím nem a zenekarra vonatkozik hanem a zenére !!!!
    És a zene tetszik vagy sem magyar ! ( nóta és csárdás )

  • @741bala
    @741bala 14 ปีที่แล้ว

    HUNANIM itt nem a nemzetiségről van szó hanem a szám eredetéről hogy ez egy magyar dal!

  • @borisvujasinovic1860
    @borisvujasinovic1860 ปีที่แล้ว

    Éljen a finnugor vér!

    • @Shoshoj
      @Shoshoj  ปีที่แล้ว

      Ez hogy jön ide? 1. Olyan, hogy "finnugor vér", nincs. A finn-permi ághoz tartózó nyelveket beszélők egymás között nagyobb genetikai rokonságot mutatnak, de nem rokonok az ugor ágiakkal. Ha a magyarokra vonatkozna a felkiáltás: 2. A magyarság genetikailag, embertanilag annyira sokszínű, hogy nem gondolnám, hogy a "finnugor vért" képviselnénk. 3. A videóban szereplő zenészek (ha rájuk vonatkozna a felkiáltás) cigányok, tehát eleve kevesebb közük lehet a "finnugor vérhez", ha ilyen egyáltalán létezne, mivel a többségi magyarsághoz is kevés közük van vérségi eredetüket, antropológiai jegyeiket, stb. tekintve.

    • @borisvujasinovic1860
      @borisvujasinovic1860 ปีที่แล้ว

      @@Shoshoj Nem akartam senkit megbántani.

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  16 ปีที่แล้ว

    kattints itt legfelül a jobb oldali sarokban a Hi, ratrobi! felirat mellett a boríték szimbólumra és akkor azon az oldalon láthatod a bejövő privát üzeneteidet. De én pl. emailben is kaptam értesítést, ha valaki nekem címzett ide egy üzenetet.

  • @iplat007
    @iplat007 6 ปีที่แล้ว

    Szerintem a felvétel nem a mohácsi Halász csárdában készült.

  • @Norbancs
    @Norbancs 14 ปีที่แล้ว

    De a leírás nem hagyományörző, hanem csak sima tamburazenekart ír...

  • @MrPorzo
    @MrPorzo 9 ปีที่แล้ว +2

    RÉGEN VOLT IGAZ VOLT A PETIÉK!!!! SOK SZÉP ESTÉT TÖLTÖTTÜNK EL A HALÀSZBAN!! HU.

  • @MonsArcibiskup
    @MonsArcibiskup 11 ปีที่แล้ว

    prva pjesma is not a funeral song, its halgato. ale kako, neznam

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  16 ปีที่แล้ว

    No, nulle melodias son tsigan in iste video. Le musicos son tsiganos, ma non le melodias. Illos son hungare. Io ha scribite isto tamben in "about this video", vide infra: "Orchestra tsigan de Mohács, Hungaria sona musica folkloric e folkloristic hungare..." Ha tu lo legite?
    No, the melodies are not gypsy in this video. The musicians, they are gypsies, but not the melodies. They are Hungarian tunes. I wrote this information earlier in "about this video", too. Did you read it?

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  16 ปีที่แล้ว +3

    Tambura is not only a Serbian instrument, but both Hungarian and Croatian. (Even, tambura is more Croatian than Serbian.) Tambura has been used in the southern part of Hungary, along the Danube.

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  16 ปีที่แล้ว +2

    Croatians use it more frequently, than Serbians. Croatians consider tambura, as their national instrument, it is spread in the whole country. Serbians prefer accordion, trumpet and fiddle more, than tambura. Tambura orchestras are more seldom at Serbians, they can occur rather in the North of the country, not in the South (of course tambura is usual also in the South, but rather as a solistic instrument, not in tambura orchestras, consisting of tamburas only).

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  16 ปีที่แล้ว

    Hát nem itt. Valahogy privátban megírom.

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  14 ปีที่แล้ว

    Nem ugyanaz a kategória. A mohácsiak hagyományőrzők, a Söndörgő meg a Vujicsics pedig hagyományápolók (táncházmozgalmi zenekarok).

  • @paltanyi555
    @paltanyi555 4 ปีที่แล้ว

    regen volt de jo is volt az tutti.

  • @Shoshoj
    @Shoshoj  14 ปีที่แล้ว

    De úgy volt értve. Attól függetlenül egyébként, hogy hagyományőrző, vagy hagyományápoló zenekarra értjük, ahogy írja, tényleg kevés tamburazenekar működik az országban; több kéne. Ismerek pl. olyan megyeszékhelyet, ahol nincs.

  • @Timike27
    @Timike27 15 ปีที่แล้ว

    Ismerem oket ilyen zeneszek nem lesznek tobbet!!!! Szegeny Tamas bacsi az angyalok vigyazzanak ra...

  • @Majcica100
    @Majcica100 13 ปีที่แล้ว

    @pirosjumbo a....! az

  • @Regnum83
    @Regnum83 16 ปีที่แล้ว

    Yeah, sure, tambura used the serbians and hungarians, too...

  • @elemerszabo3158
    @elemerszabo3158 2 ปีที่แล้ว

    Naygonjoroza

  • @Arpiprimas
    @Arpiprimas 14 ปีที่แล้ว

    Kimondottan szépen muzsikálnak. Az elsõ dal a Ki tanyája ez a nyárfás kezdetû magyarnóta hallgató. Igaz hogy a blokkban szól népzene is meg magyarnóta is és ez nem baj. Sõt faluhalyen ez volt. A két mûfaj nagyon is érinti egymást. Sok nótából lett népdal és fordítva. Nem értem hogy a táncházrajongók miért mondják hogy a magyarnóta giccs és közben vígan táncolnak a Nem loptam én életembe' mûcsárdásra. Talán olyan keveset értenek hozzá hogy azt elhiszik hogy széki zene?

  • @roli0622
    @roli0622 7 ปีที่แล้ว

    a nem magyar azaz szerb tambura kiraly viszont Janika Balaž volt

    • @laszlotornyossy3363
      @laszlotornyossy3363 5 ปีที่แล้ว

      Balázs Janika nem magyar ? érdekes Ő sose mondta ezt

  • @gradit27
    @gradit27 14 ปีที่แล้ว

    Hát ha nem becsülöd, akkor meg miért írsz szerbül? Na, mindegy. Bocs, nem akartalak kioktatni.

  • @Arpiprimas
    @Arpiprimas 14 ปีที่แล้ว

    Kimondottan szépen muzsikálnak. Az elsõ dal a Ki tanyája ez a nyárfás kezdetû magyarnóta hallgató. Igaz hogy a blokkban szól népzene is meg magyarnóta is és ez nem baj. Sõt faluhalyen ez volt. A két mûfaj nagyon is érinti egymást. Sok nótából lett népdal és fordítva. Nem értem hogy a táncházrajongók miért mondják hogy a magyarnóta giccs és közben vígan táncolnak a Nem loptam én életembe' mûcsárdásra. Talán olyan keveset értenek hozzá hogy azt elhiszik hogy széki zene?