Sporttól függetlenül szuper gondolatok. Aki nem ijed meg attól, hogy minden nap újra és újra rájön, mennyi mindent nem tud, sőt ez lelkesíti, annak szinte kötelező kipróbálnia.
Gratulálok mindenkinek aki részt vett ennek a produktumnak az elkészítésében. Abszolút hiánypótló beszélgetés. Még sok ilyen hasznos tartalmat a hazai közönségnek :)
Annyira jó, hogy ismerhetlek, Jani és hogy a gondolataidat, hozzáállásodat tetten érem az én általam tartott edzéseken is. Igazi referencia szemely vagy, barátom 🖐🏻🙏🏻🫸🏻🫷🏻
Az a trükk, hogy mindennap edzeni kell! ;) Viccelek természetesen, de az én tapasztalatom az, hogy heti 7-9 edzéssel kevésbé fáj mindenem, mintha csak heti 3x megyek edzésre. 46 évesen egyelőre még keep on rolling... :)
4 éve csinálom, 34 éves vagyok, és kék öves. 3 gyerek és feleség mellett, csomó extra kiadással toltam. Idén áprilisban (eddig is voltak sérüléseim), sajnos leszakadt a mellizmom, egy karfeszítés "áldozata" lettem. Túl gyorsan történt, túl nagy erővel... Érdekes, hogy én már rég elengedtem az ego-mat, tehát nem abból következett a sérülés. Ahogy mondani szoktuk "benne van a játékban". Megműtöttek, és még egy fekvőtámaszt sem tudok megcsinálni. Napi szinten küzdök a gondolattal, hogy megéri e ez nekem. Kimarad egy majd teljes év az életemből (Áprilisban sérülés, 5 hónap mire kaptam műtétre időpontot) ... Nálam nem a saját ego-m, hanem az ellenfelem egojával lehetne inkább keresni a kérdést. Ezért kell kerülni azokat, akik kissé "túltolják", mert könnyen ilyen történhet. Volt ellenpélda is, amikor az én ego-m miatt törtem el 2 ujjamat egy partner ellen. Ennek ellenére, amióta nem járok eddzésre, sokkal üresebb az életem. Nem vagyok annyira motivált. A munkában nem merek váltani. Nincs meg az önbizalmam sem (mondjuk leszakadt mellizommal máshogy néztem az életet). Azokkal akik hót bunkó parasztok a munkában, nem merek visszaszólni úgy, mint amikor aktívan jiuztam. Más a mind-set-em. Ezért, hiába lesérültem, és rohadt nehéz lesz visszajönni. Vissza szeretnék menni Jiuzni. OSSSS! Utóirat, az interview miatt (is), jelentkeztem egy magasabb beosztásba a munkahelyemen , HARCRA FEL!
Nagyon nem mindegy hol edzel és milyenek edzőtársakkal...ez talán a legfontosabb ha valaki hosszabb távon szeretne edzeni.Jobbulást és remélem vissza tudsz térni.
⚠ Ennek a jiujisu nak az a lényege hogy hiába kapálóznak keresztül lövik őket pisztojjal csak néznek inkább viselj ennek lő fegyvert és lövedék álló mellényt.
Magyarországon viseljek lőfegyvert, meg mellényt? Kevin, merre élsz? Bagamér környékén volt esetleg ilyen érzésem, amikor Roma gang feeling volt minden sarkon, de különben ha normális helyen élsz , nem kell ilyeneken gondolkozni... Ha az USA-ban , vagy mexikóban élsz, esetleg.
Sporttól függetlenül szuper gondolatok. Aki nem ijed meg attól, hogy minden nap újra és újra rájön, mennyi mindent nem tud, sőt ez lelkesíti, annak szinte kötelező kipróbálnia.
Nagyon jó a téma és szimpatikus a csatorna is.
Az egyik legérdekesebb beszélgetés ebben a témában. 💯
Tanulsàgos beszélgetés, köszönjük.
Gratulálok mindenkinek aki részt vett ennek a produktumnak az elkészítésében. Abszolút hiánypótló beszélgetés. Még sok ilyen hasznos tartalmat a hazai közönségnek :)
Hallgassátok nyitott szívvel! A Mestert😻😻
Nagyon jó beszélgetés volt, örömmel hallgattam. Stílustól függetlenül mindenkinek ajánlanám a videó megtekintését! Köszönöm! Osu
Annyira jó, hogy ismerhetlek, Jani és hogy a gondolataidat, hozzáállásodat tetten érem az én általam tartott edzéseken is. Igazi referencia szemely vagy, barátom 🖐🏻🙏🏻🫸🏻🫷🏻
Nagyon profi nagyon király gondolatok!!👋👊 nem véletlenül már 4 éve Janinál 😊💪
Szuper jó podcast, tényleg élmény volt hallgatni, értékes gondolatok lettek megosztva 😎😎
Ragyogó beszélgetés! Nagyon jó àttekintést ad a bjj-vel kapcsolatban. Inspiráló, elgondolkodtató. Örömmel hallgattam!
Jujj de vártuk már hogy kint legyen, brutál jó❤
Nagyon király lett, szuper produkcióval!
Nagyon jó beszélgetés, köszi! 40pluszosként az edzések kozti regeneráció baromi fontos, jó hogy ez is szóba került.
Az a trükk, hogy mindennap edzeni kell! ;)
Viccelek természetesen, de az én tapasztalatom az, hogy heti 7-9 edzéssel kevésbé fáj mindenem, mintha csak heti 3x megyek edzésre.
46 évesen egyelőre még keep on rolling... :)
Nagyon tetszett! Remélem lesz folytatás!
Érdemes megnézni!
Kiraly volt, koszi
"Leave your ego at the door" - ez volt a felirat az edzőterem ajtaja felett, ahová jártam.
Mély gondolatok pofás csomagolásban :)
Érdemes többször is megnézni!
🔥🔥🔥
4 éve csinálom, 34 éves vagyok, és kék öves. 3 gyerek és feleség mellett, csomó extra kiadással toltam. Idén áprilisban (eddig is voltak sérüléseim), sajnos leszakadt a mellizmom, egy karfeszítés "áldozata" lettem. Túl gyorsan történt, túl nagy erővel... Érdekes, hogy én már rég elengedtem az ego-mat, tehát nem abból következett a sérülés. Ahogy mondani szoktuk "benne van a játékban". Megműtöttek, és még egy fekvőtámaszt sem tudok megcsinálni. Napi szinten küzdök a gondolattal, hogy megéri e ez nekem. Kimarad egy majd teljes év az életemből (Áprilisban sérülés, 5 hónap mire kaptam műtétre időpontot) ... Nálam nem a saját ego-m, hanem az ellenfelem egojával lehetne inkább keresni a kérdést. Ezért kell kerülni azokat, akik kissé "túltolják", mert könnyen ilyen történhet. Volt ellenpélda is, amikor az én ego-m miatt törtem el 2 ujjamat egy partner ellen.
Ennek ellenére, amióta nem járok eddzésre, sokkal üresebb az életem. Nem vagyok annyira motivált. A munkában nem merek váltani. Nincs meg az önbizalmam sem (mondjuk leszakadt mellizommal máshogy néztem az életet). Azokkal akik hót bunkó parasztok a munkában, nem merek visszaszólni úgy, mint amikor aktívan jiuztam. Más a mind-set-em. Ezért, hiába lesérültem, és rohadt nehéz lesz visszajönni. Vissza szeretnék menni Jiuzni. OSSSS!
Utóirat, az interview miatt (is), jelentkeztem egy magasabb beosztásba a munkahelyemen , HARCRA FEL!
Nagyon nem mindegy hol edzel és milyenek edzőtársakkal...ez talán a legfontosabb ha valaki hosszabb távon szeretne edzeni.Jobbulást és remélem vissza tudsz térni.
Bárcsak jó lenne a térdem :(
Aki ezek utan nem kezd el jitsuzni, az annyit is er…
⚠ Ennek a jiujisu nak az a lényege hogy hiába kapálóznak keresztül lövik őket pisztojjal csak néznek inkább viselj ennek lő fegyvert és lövedék álló mellényt.
Magyarországon pont így működik. Éles lőfegyverrel és golyóálló mellényben lehet menni bulizni meg tömegközlekedni...😅
⚠ A lövedék és főként a szúrás álló mellény itt a balkánon is ajánl. Ott bulizni ne járj annak tömegközlekedést p eddig csapatban használják.
Ennyi jött le neked? Vagy csak fáj az ego része? Te nagyon gyenge lehetsz.
Magyarországon viseljek lőfegyvert, meg mellényt? Kevin, merre élsz? Bagamér környékén volt esetleg ilyen érzésem, amikor Roma gang feeling volt minden sarkon, de különben ha normális helyen élsz , nem kell ilyeneken gondolkozni... Ha az USA-ban , vagy mexikóban élsz, esetleg.
@@sujoms ez a csávó csak gyenge, és irigykedik