Libsi duma, nem lesz aki dógózzon, a gdp se fog nőni, mi lesz itt?? Na, félre a tréfával :) Szokás szerint egy jó beszélgetés, jó vendéggel, a téma meg a szokásosnál is fontosabb. Kedvenc dokumentumfilmemet tudom ajánlani: Ladakh tanulsága; itt a youtubon is megtalálható: th-cam.com/video/Q2mTXlAqYdA/w-d-xo.html Sok hasonló kérdést feszegetnek benne. Eléggé tágra lett nyitva a beszélgetés, sok aspektussal, elhallgatnék több adást egy-egy szegmenséről a témának. Sajnos a fenntarthatóságról elég kevés szó esett, holott ha nem változtatunk a dolgokon, nagyon nagy problémák lesznek. Ez egy nem választható opció, hanem nincs más lehetőség, a technológia nem fog megoldani semmit. 19:15 -a kérdéssel meg is van válaszolva a kérdés, az emberek nem akarnak őszinték lenni magukkal, mert egy hamis önképpel kellene szembenézniük, és mert akkor változtatniuk kéne. Számomra ez inkább lustaság, mint nem dolgozni. Ennek megfelelően az országunk is ezzel szemben halad. A munkaerőhiányra válaszként, ahelyett, hogy a technológiát emelnénk -meg mondjuk a fizetéseket-, inkább a munkaórákat akarjuk emelni, aki meg nem akarja ezt elfogadni, az "lusta". A lustaság a technológiai váltás megspórolása. Persze az kockázatos és drága. Szó volt a demokrácia modellekről is, szerintem ez lenne az első legfontosabb dolog, amit meg kellene változtatni. Valódi demokrácia kereteiben megegyezni, aztán létrehozni. Anélkül a többi nem fog menni, szép dolog az alulról építkezés, de rengeteg folyamatot nem lehet máshogyan, csak ha a rendszert változtatjuk meg. Utána az oktatás megreformálásával lehetne olyan embereket "képezni", akiknek más értékrendje lesz, nem a versenyt, hanem az együttműködést; nem a pénzt, hanem a hasznosságot; továbbá nem a technológiai fejlődés mindenhatóságát, hanem a természeti értékeket, fenntarthatóságot tekintik értéknek. Ez nem menne egyik hétről a másikra.
Volt, hogy arra a kérdésre, hogy mivel foglalkozom, az volt a válaszom, hogy a lakásomat újítom fel, vagy kertészkedem, vagy valami hobbymat űzöm. Jó, volt egy kis polgárpukkasztási szándék is a válaszomban, de ugyanakkor tudatosítani szerettem volna a kérdezőben (aki nyilván a jövedelemszerzési foglalkozásomra utalt), hogy van olyan tevékenység amiért nem jár pénz, de attól még hasznos. 😀
...természetesen, meddö, haszontalan, téves eredményekre jutnak akkor, ha nem veszik figyelembe Isten létezését, valamint az emberiség jövöjéröl szóló Bibliai próféciákat.
Jelentem, frissen végzett informatikusként az a terv, hogy 32 órában dolgozok hetente, azaz 4 napot az 5ből. Asszem Popper Péter mondta, hogy az emberek nagy része az életének a nagy részét az élet kellékeinek beszerzésével tölti, és nincs is ideje használni. (autó, tévé, PC a játékhoz...) Fojamatosan rohan, és nem tudja azt csinálni, amit igazán szeretne. Teljesen igaznak látom a kijelentést. Semmi értelme 3* annyit keresni, mint a többi ember, ha abból áll az életem, hogy dolgozok, hazaérek, alszok hétköznap. Mindigis az az ember voltam, aki 2-3 csoport programjaiban vesz részt, és ezt el kéne dobnom, ha elkezdenék úgy dolgozni, mint a "normál emberek" Egyelőre családban is húzzák a szájukat, hogy nem akarok dolgozni :D Sőt a mai fiatalokról egyébként is azt mondják, hogy nem akarnak dolgozni, mert nem szimpatikus nekik a 12 órázás. Szerintem ez működni fog, csak ki kell várni azt a generációt. Az ilyen jellegű dolgokban azt tapasztaltam, hogy a már idősebb embereket nem lehet meggyőzni. A demokrácia is még új nekünk, csak ki kell várni azt a generációt ahhoz is. És megakadályozni, hogy féldiktatúra irányába mozduljon az ország.
A helyesírás szabályait gyakorold, okoska! Asszem? Azt hiszem, talán! Fojamatosan? Folyamatosan, talán! Dolgozz, keress pénzt, hiszen a családodat el kell tartani, hogyan szeretnéd a szükségleteidet kielégíteni? Hogyan szeretnél egzisztenciális stabilitást teremteni? A családod teljesen érthető módon, a társadalmi elvárások szerint gondolkodik, ha felnőtt vagy akkor érted, ha nem érted akkor még gyerek vagy.
@@bulldogorange7852 Most néztél végig egy beszélgetést, ami pont arról szól, hogy idővel változni fog a munkaidő, és alatta beszólsz egy kommentelőnek, aki jelzi, hogy tervei szerint nem akar napi 8 órát dolgozni 3 óra bejárással, mert nem tartja életnek, hogy dolgozik, és alszik minden nap, hétvégén meg örülhet, ha van pár órája a családdal? Nézd meg a Hays kutatásait a junior programozók kezdőfizetéséről. Elég reális, én már kaptam ilyan ajánlatot. Most azt szorozd be a 4/5-tel, ami ugye a 4 napot jelenti az 5ből. Szerintem még mindig jó fizetésnek mondható. Nem kell a maximumot kisajtolnod magadból, ha kevesebbért is megkapod azt, ami neked kell. Popper Péter: "A modern társadalomban az emberek többsége az élet kellékeinek a megszerzésére fordítja minden energiáját. Élni már nem marad ideje." Komolyan a helyesírással kell kezdeni egy kommentre reagálást egy ilyen videó alá? Erre inkább nem reagálnék bővebben.
@@hanucsek 1. Az elvégzett munka az ami pénzre váltható, ebből következően a kevesebb munka, kevesebb pénz, és ez nem hiszem, hogy egy piaci résztvevő ebben érdekelt, hiszen a hosszútávú növekedés, folyamatos növekedést feltételez! A másik észrevétel, hogy Popper Péter egy sarlatán, egy elvakult kommunista! Azt gondolom és hiszem, hogy az igazán sikeres emberek nem heti négy napot, hanem hét napot dolgoznak. Az igazán szerencsésnek pedig a munkájuk a hobbijuk. Persze az is lehet, hogy én is szerencsés vagyok, és a munkámban teljesedik ki az életem.
@@bulldogorange7852 Több munka, több pént. Szükséges a több pénz a boldogabb élethez? Mit jelent sikeresnek lenni? Ha az anyagi értelemben vett sikerről beszélünk, egyértelműen igazad van, és nincs értelme a vitának. Viszont az-e a legteljesebb élet, amikor minden nap ugyanazt csinálja az ember? Azt én egy szóval sem mondtam, hogy csak a lábam lógatom, mikor nem a fő munkahelyemen vagyok. Egyesületben, és más közösségekben majdnem minden héten van dolgom. Ezért nem kapok egy vasat sem, viszont nekem ez így teljesen megfelel. Azért mert nem kérek pénzt, kevésbé vagyok sikeres, mint aki pénzt kérne érte? Én nem érzem így. A sarlatán, elvakult kommunistát sok emberre rá lehet sütni, viszont nincs túl nagy súlya. Ezzel le is tudod, hogy minden, amit ő mondott, teljesen értelmetlen, vagy azért elgondolkoztál az idézeten?
@@hanucsek Azt gondolom, hogy a pénz a materiális jelképe a sikernek, a munkában, ahogy a család a házasságnak. Popper Péter többször is nyilvánult már meg, úgy, hogy a világ dolgait nem érti, de beszél róla. Egy olyan világban, és abban a korosztályban szociálodott amely nem érti és nem is akarja elfogadni az emberek individuális törekvéseit, ebből következően nem is értheti azt, hogy az én előtérbe kerül a közösséggel szemben. Persze az is igaz, hogy én meg azt nem tudom elfogadni. De azt gondolom, hogy az én gondolatom az életszerű.
Tehát a feltétel nélküli alapjövedelem feltétele a "robotok eljövetele"? Ezzel együtt tudok élni, de az, hogy én dolgozok, hogy más fotózhasson, mert az a hobbija, az minden, csak nem igazságos. A probléma ezzel az, hogy így nagyobb arányban lesznek nettó befizetők és kisebb arányban lesznek nettó haszonélvezők, mint most.
Pogi nem érti a lényeget - pedig de, vissza kell venni, és az, h ez számára "primitív szintet" (amúgy tipikus kultúrraszista terminológia, de Mihail Davidov gazdaságtörténész kif.-vel élve nevezhetjük "társadalmi rasszizmusnak" is) jelent, csak a szocializációból fakadó korlátokat jelzi
th-cam.com/video/2TC5QQJNCGE/w-d-xo.html&feature=share&fbclid=IwAR0QTfe3g2TwyUy6ouyXprl_hSH5uzc9_IoTYCirW57HUthBBgYDrouj11Q Csoda Milánóban - Teljes Film (1951)
the voice in your head is not something YOU are doing it's something happening TO you you have been hijacked by your own language machine waking from the trance of language IS A GAME CHANGER language frames our immediate perceptual experience into what we call “reality” you can taken a major step forward when you realize that the story of your life is not THE WAY IT REALLY IS... but only a story you have become anchored to once upon a time, it may have served a purpose it may still serve some purpose (i don't know) but if you choose you can create/discover a more empowering, more fulfilling, more fun story that will serve you well in the coming decades the "trance" has worked pretty well... for at least 200,000 years for humans but lately it's ancient assumptions about “the nature of reality” are simply not adequate for the world we live in it’s time to wake up from the trance of language
Attól féltem, eljutunk a feltétel nélküli alapjövedelemhez. Aki kitalálta, nem ismeri az átlagembert. Buta, rosszindulatú emberekre nem lehet ilyesmit alapozni. Csak egy kis része ilyen az emberiségnek, de ez bőven elég, hogy mindent elrontson. A tudatosodás az első. A hitvány ember az ölébe hullt javaktól még hitványabb lesz. Az ötletek nagy részével egyetértek, de ez a feltétel nélküli katyvasz mindent elrontott. Túl sok embert ismerek, aki úgymond " elintézte" magának a betegnyugdíjt.
Csilla Botar, A feltétel nélküli jövedelemnek létjogosultsága lenne egy olyan társadalomban, amelyiknek be van nőve a fejelágya, s amely tagjainak biztosítaná az emberhez méltóbb életet, akik nem a puszta egzisztenciájukért gürcölnek, mint az állatok, hanem értelmes, kreatív munkát végeznek a maguk és a társadalom jóvoltáért. Egyfajta biztonságérzetet adna, mint pl. egy olyan diáknak, akinek megvan az anyagi háttere, nem küszködik megélhetési gondokkal és teljes energiával a tanulásra tud koncentrálni. Nyilván, társadalmunk jelenlegi fejlettségi szintjén lennének olyan személyek, akik passzivitásba mélyednének, dehát azoknak a társadalmi megítélése is olyan lenne...
Ezért sokkal komplexebb probléma az egész, és ezért nem elég pusztán pénzt vágni az emberekhez, hanem foglalkozni kell velük, fejleszteni kell őket minden téren. Célt, jellemet, tudást kell adni a mostani hiperindividualista közöny helyett. Persze erre sem a jelenlegi iskolarendszer, sem a hányadék forprofit igényeket kiszolgáló felnőttképzések nem képesek jelenleg. Persze nem siránkozni kell, hanem megoldani, mert ez sem utópia. :)
kEDVES zOLTÁN ÉS BESZÉLGETŐ TÁRS - A SOK TUDOMÁNY HELYETT!! "ÖKOLOGAI KÖZGAZDÁSZ :-)))" BESZÉLGETÉSBŐL LÁTSZIK SEHOVA NEM JUTOTTATOK... GÁZ! tÖBB TEOLOGIÁT ÉS KERESZTÉNY ETIKÁT KIVÁNOK
Ezt a víz gereblyézést! Tessék össze pakolni, aztán irány dolgozni, gyakorlatot szerezni. Azt gondolom, hogy professzionális munkát végezni csak elhivatott, elméleti és gyakorlati tudással rendelkező személy tud, és ő vagy ők fognak komoly pénzt keresni.
Libsi duma, nem lesz aki dógózzon, a gdp se fog nőni, mi lesz itt?? Na, félre a tréfával :)
Szokás szerint egy jó beszélgetés, jó vendéggel, a téma meg a szokásosnál is fontosabb.
Kedvenc dokumentumfilmemet tudom ajánlani: Ladakh tanulsága; itt a youtubon is megtalálható:
th-cam.com/video/Q2mTXlAqYdA/w-d-xo.html
Sok hasonló kérdést feszegetnek benne.
Eléggé tágra lett nyitva a beszélgetés, sok aspektussal, elhallgatnék több adást egy-egy szegmenséről a témának. Sajnos a fenntarthatóságról elég kevés szó esett, holott ha nem változtatunk a dolgokon, nagyon nagy problémák lesznek. Ez egy nem választható opció, hanem nincs más lehetőség, a technológia nem fog megoldani semmit.
19:15 -a kérdéssel meg is van válaszolva a kérdés, az emberek nem akarnak őszinték lenni magukkal, mert egy hamis önképpel kellene szembenézniük, és mert akkor változtatniuk kéne. Számomra ez inkább lustaság, mint nem dolgozni.
Ennek megfelelően az országunk is ezzel szemben halad. A munkaerőhiányra válaszként, ahelyett, hogy a technológiát emelnénk -meg mondjuk a fizetéseket-, inkább a munkaórákat akarjuk emelni, aki meg nem akarja ezt elfogadni, az "lusta". A lustaság a technológiai váltás megspórolása. Persze az kockázatos és drága.
Szó volt a demokrácia modellekről is, szerintem ez lenne az első legfontosabb dolog, amit meg kellene változtatni. Valódi demokrácia kereteiben megegyezni, aztán létrehozni. Anélkül a többi nem fog menni, szép dolog az alulról építkezés, de rengeteg folyamatot nem lehet máshogyan, csak ha a rendszert változtatjuk meg. Utána az oktatás megreformálásával lehetne olyan embereket "képezni", akiknek más értékrendje lesz, nem a versenyt, hanem az együttműködést; nem a pénzt, hanem a hasznosságot; továbbá nem a technológiai fejlődés mindenhatóságát, hanem a természeti értékeket, fenntarthatóságot tekintik értéknek. Ez nem menne egyik hétről a másikra.
Volt, hogy arra a kérdésre, hogy mivel foglalkozom, az volt a válaszom, hogy a lakásomat újítom fel, vagy kertészkedem, vagy valami hobbymat űzöm. Jó, volt egy kis polgárpukkasztási szándék is a válaszomban, de ugyanakkor tudatosítani szerettem volna a kérdezőben (aki nyilván a jövedelemszerzési foglalkozásomra utalt), hogy van olyan tevékenység amiért nem jár pénz, de attól még hasznos. 😀
17:32-nél David Graber elméletéről beszélgetnek, bővebben (angolul):
en.wikipedia.org/wiki/Bullshit_Jobs
th-cam.com/video/kehnIQ41y2o/w-d-xo.html
Megdöbbentő, hogy Isten, hit, magyar, nemzet, haza stb. fogalmak nélkül tudnak egyesek ilyen hosszan beszélni ilyen fontos dolgokról.
Igaz!
...természetesen, meddö, haszontalan, téves eredményekre jutnak akkor, ha nem veszik figyelembe Isten létezését, valamint az emberiség jövöjéröl szóló Bibliai próféciákat.
Isten Igéje bölcsé teszi az eggyügyüt. A magukat bölcseknek vallókat pedig megszégyeniti.
Jelentem, frissen végzett informatikusként az a terv, hogy 32 órában dolgozok hetente, azaz 4 napot az 5ből.
Asszem Popper Péter mondta, hogy az emberek nagy része az életének a nagy részét az élet kellékeinek beszerzésével tölti, és nincs is ideje használni. (autó, tévé, PC a játékhoz...)
Fojamatosan rohan, és nem tudja azt csinálni, amit igazán szeretne.
Teljesen igaznak látom a kijelentést. Semmi értelme 3* annyit keresni, mint a többi ember, ha abból áll az életem, hogy dolgozok, hazaérek, alszok hétköznap.
Mindigis az az ember voltam, aki 2-3 csoport programjaiban vesz részt, és ezt el kéne dobnom, ha elkezdenék úgy dolgozni, mint a "normál emberek"
Egyelőre családban is húzzák a szájukat, hogy nem akarok dolgozni :D
Sőt a mai fiatalokról egyébként is azt mondják, hogy nem akarnak dolgozni, mert nem szimpatikus nekik a 12 órázás. Szerintem ez működni fog, csak ki kell várni azt a generációt. Az ilyen jellegű dolgokban azt tapasztaltam, hogy a már idősebb embereket nem lehet meggyőzni. A demokrácia is még új nekünk, csak ki kell várni azt a generációt ahhoz is. És megakadályozni, hogy féldiktatúra irányába mozduljon az ország.
A helyesírás szabályait gyakorold, okoska! Asszem? Azt hiszem, talán! Fojamatosan? Folyamatosan, talán! Dolgozz, keress pénzt, hiszen a családodat el kell tartani, hogyan szeretnéd a szükségleteidet kielégíteni? Hogyan szeretnél egzisztenciális stabilitást teremteni? A családod teljesen érthető módon, a társadalmi elvárások szerint gondolkodik, ha felnőtt vagy akkor érted, ha nem érted akkor még gyerek vagy.
@@bulldogorange7852 Most néztél végig egy beszélgetést, ami pont arról szól, hogy idővel változni fog a munkaidő, és alatta beszólsz egy kommentelőnek, aki jelzi, hogy tervei szerint nem akar napi 8 órát dolgozni 3 óra bejárással, mert nem tartja életnek, hogy dolgozik, és alszik minden nap, hétvégén meg örülhet, ha van pár órája a családdal?
Nézd meg a Hays kutatásait a junior programozók kezdőfizetéséről. Elég reális, én már kaptam ilyan ajánlatot. Most azt szorozd be a 4/5-tel, ami ugye a 4 napot jelenti az 5ből. Szerintem még mindig jó fizetésnek mondható. Nem kell a maximumot kisajtolnod magadból, ha kevesebbért is megkapod azt, ami neked kell.
Popper Péter: "A modern társadalomban az emberek többsége az élet kellékeinek a megszerzésére fordítja minden energiáját. Élni már nem marad ideje."
Komolyan a helyesírással kell kezdeni egy kommentre reagálást egy ilyen videó alá? Erre inkább nem reagálnék bővebben.
@@hanucsek 1. Az elvégzett munka az ami pénzre váltható, ebből következően a kevesebb munka, kevesebb pénz, és ez nem hiszem, hogy egy piaci résztvevő ebben érdekelt, hiszen a hosszútávú növekedés, folyamatos növekedést feltételez! A másik észrevétel, hogy Popper Péter egy sarlatán, egy elvakult kommunista! Azt gondolom és hiszem, hogy az igazán sikeres emberek nem heti négy napot, hanem hét napot dolgoznak. Az igazán szerencsésnek pedig a munkájuk a hobbijuk. Persze az is lehet, hogy én is szerencsés vagyok, és a munkámban teljesedik ki az életem.
@@bulldogorange7852 Több munka, több pént. Szükséges a több pénz a boldogabb élethez? Mit jelent sikeresnek lenni? Ha az anyagi értelemben vett sikerről beszélünk, egyértelműen igazad van, és nincs értelme a vitának.
Viszont az-e a legteljesebb élet, amikor minden nap ugyanazt csinálja az ember? Azt én egy szóval sem mondtam, hogy csak a lábam lógatom, mikor nem a fő munkahelyemen vagyok. Egyesületben, és más közösségekben majdnem minden héten van dolgom. Ezért nem kapok egy vasat sem, viszont nekem ez így teljesen megfelel. Azért mert nem kérek pénzt, kevésbé vagyok sikeres, mint aki pénzt kérne érte? Én nem érzem így.
A sarlatán, elvakult kommunistát sok emberre rá lehet sütni, viszont nincs túl nagy súlya. Ezzel le is tudod, hogy minden, amit ő mondott, teljesen értelmetlen, vagy azért elgondolkoztál az idézeten?
@@hanucsek Azt gondolom, hogy a pénz a materiális jelképe a sikernek, a munkában, ahogy a család a házasságnak. Popper Péter többször is nyilvánult már meg, úgy, hogy a világ dolgait nem érti, de beszél róla. Egy olyan világban, és abban a korosztályban szociálodott amely nem érti és nem is akarja elfogadni az emberek individuális törekvéseit, ebből következően nem is értheti azt, hogy az én előtérbe kerül a közösséggel szemben. Persze az is igaz, hogy én meg azt nem tudom elfogadni. De azt gondolom, hogy az én gondolatom az életszerű.
Hol lehet csatlakozni ❤
Tehát a feltétel nélküli alapjövedelem feltétele a "robotok eljövetele"? Ezzel együtt tudok élni, de az, hogy én dolgozok, hogy más fotózhasson, mert az a hobbija, az minden, csak nem igazságos. A probléma ezzel az, hogy így nagyobb arányban lesznek nettó befizetők és kisebb arányban lesznek nettó haszonélvezők, mint most.
A Zeitgeist Mozgalom is kb ezeket mondja.
Pogi nem érti a lényeget - pedig de, vissza kell venni, és az, h ez számára "primitív szintet" (amúgy tipikus kultúrraszista terminológia, de Mihail Davidov gazdaságtörténész kif.-vel élve nevezhetjük "társadalmi rasszizmusnak" is) jelent, csak a szocializációból fakadó korlátokat jelzi
th-cam.com/video/2TC5QQJNCGE/w-d-xo.html&feature=share&fbclid=IwAR0QTfe3g2TwyUy6ouyXprl_hSH5uzc9_IoTYCirW57HUthBBgYDrouj11Q Csoda Milánóban - Teljes Film (1951)
the voice in your head
is not something YOU are doing
it's something happening TO you
you have been hijacked
by your own language machine
waking from the trance of language
IS A GAME CHANGER
language frames our
immediate perceptual experience
into what we call “reality”
you can taken a major step forward
when you realize that the story of your life
is not THE WAY IT REALLY IS...
but only a story you have become anchored to
once upon a time, it may have served a purpose
it may still serve some purpose
(i don't know)
but
if you choose
you can create/discover
a more empowering, more fulfilling, more fun story
that will serve you well in the coming decades
the "trance" has worked pretty well...
for at least 200,000 years for humans
but lately it's ancient assumptions
about “the nature of reality”
are simply not adequate
for the world we live in
it’s time to wake up
from the trance of language
Attól féltem, eljutunk a feltétel nélküli alapjövedelemhez. Aki kitalálta, nem ismeri az átlagembert. Buta, rosszindulatú emberekre nem lehet ilyesmit alapozni. Csak egy kis része ilyen az emberiségnek, de ez bőven elég, hogy mindent elrontson. A tudatosodás az első. A hitvány ember az ölébe hullt javaktól még hitványabb lesz. Az ötletek nagy részével egyetértek, de ez a feltétel nélküli katyvasz mindent elrontott. Túl sok embert ismerek, aki úgymond " elintézte" magának a betegnyugdíjt.
Csilla Botar,
A feltétel nélküli jövedelemnek létjogosultsága lenne egy olyan társadalomban, amelyiknek be van nőve a fejelágya, s amely tagjainak biztosítaná az emberhez méltóbb életet, akik nem a puszta egzisztenciájukért gürcölnek, mint az állatok, hanem értelmes, kreatív munkát végeznek a maguk és a társadalom jóvoltáért. Egyfajta biztonságérzetet adna, mint pl. egy olyan diáknak, akinek megvan az anyagi háttere, nem küszködik megélhetési gondokkal és teljes energiával a tanulásra tud koncentrálni. Nyilván, társadalmunk jelenlegi fejlettségi szintjén lennének olyan személyek, akik passzivitásba mélyednének, dehát azoknak a társadalmi megítélése is olyan lenne...
Valóban létjogosultsága lenne... valamikor. Nem mostanában, az holtbiztos. @@zb1065
@@csillabotar1229 Ne tessék aggódni, Magyarországon nem lesz ilyen. Maximum mindenki közmunkás lesz, de alapjövedelem mindenkinek az nemlesz.
Ezért sokkal komplexebb probléma az egész, és ezért nem elég pusztán pénzt vágni az emberekhez, hanem foglalkozni kell velük, fejleszteni kell őket minden téren. Célt, jellemet, tudást kell adni a mostani hiperindividualista közöny helyett. Persze erre sem a jelenlegi iskolarendszer, sem a hányadék forprofit igényeket kiszolgáló felnőttképzések nem képesek jelenleg. Persze nem siránkozni kell, hanem megoldani, mert ez sem utópia. :)
...............kabbe
kEDVES zOLTÁN ÉS BESZÉLGETŐ TÁRS - A SOK TUDOMÁNY HELYETT!! "ÖKOLOGAI KÖZGAZDÁSZ :-)))" BESZÉLGETÉSBŐL LÁTSZIK SEHOVA NEM JUTOTTATOK... GÁZ! tÖBB TEOLOGIÁT ÉS KERESZTÉNY ETIKÁT KIVÁNOK
Ezt a víz gereblyézést! Tessék össze pakolni, aztán irány dolgozni, gyakorlatot szerezni. Azt gondolom, hogy professzionális munkát végezni csak elhivatott, elméleti és gyakorlati tudással rendelkező személy tud, és ő vagy ők fognak komoly pénzt keresni.
Mert mindenki doktorandusz es invenciózus szakember ezen a világon, a tobbi 90% pedig szamodra nem is letezik.