Mivel páran kérdeztek a Poloról, ami rajtam volt: Ez a saját márkás exkluzív Polonk, ritkán szoktunk dropolni belőle 10-20 darabot. 🔥 👀 Itt egy waitlist addig is, ha érdekelne: kerdoivem.typeform.com/merch-waitlist
Pont szemeztem a dopaminndetox-al, és köszönöm ezt az óvva intő összefoglalót! Nagymamámtól kérdeztem halála előtt néhány héttel, hogy mit csinálna másképp, ha elölről kezdhetne mindent. A válasz az volt, hogy "semmit". Felemelő érzés volt látni azt az egyszerű asszonyt, akinek rendben volt a szíve, és mellette felnőni.
Fantasztikus videó! Nagyon nagyon hálás vagyok érte! Köszönöm!! 1 hete láttam először, azóta minden nap meghallgatom. Más lett az életem azóta!! Üdv, Mészáros György
Minden tiszteletem az egész csapatnak! Az eddigiek is hihetetlenül hasznos és profi munkák voltak, de ez talán mégjobban megfogott. Rég láttam ennyire minőségi és hasznos videót a TH-cam-on... Egy ideje már követlek titeket és azt kell mondjam, hogy amit csináltok az példaértékű. Ritka az ilyen ember, aki ennyi embernek segít nap mint nap, hogy jobbá tegye az életét. Nagyobb tiszteletet érdemelsz ennél Kristóf, úgy gondolom meg is fogod ezt kapni idővel. Elindítottál egy úton... Köszönöm Kristóf.... Jó érzés az, ha felnézhet valakire az ember! 💥🙏
Nagyon jo lett ez a video és hiszek benne hogy ha valaki megneézni ezt a videót és megfogadja ezeket a dolgokat amik el lette mondva belőle akkor megváltoztathatja az életét
Hálás vagyok ezért a videóért, mert rávilágított a valóságra, és kizökentett. 🙏 Ebben a videóban megvan a plussz ami sok videóban hiányzik. Végre valaki aki a generációs probléma felhívása mellett egyfajta megoldást mutat, és nem csak lehúzza az embereket.
Köszönjük! 🙏🏻 Tényleg örülök, ha így látod, mert a cél az, hogy egy megoldást is mutassunk, ne csak elmondjuk, hogy milyen "rossz" a világ és milyen "jó" volt anno. :D
@@OnlineMarketinges egyébként egyszer már próbáltam, Andrew Hubermann-nal hallottam hasonlót. Úgy ültem le pl játszani, hogy előtte elmosogattam, osszepakoltam ilyesmi.
Szia! Rengeteget tanultam ebből a remekműből. Én azt vittem el belőle, hogy ténylegesen csakis magam vagyok az, aki befolyásolja, hogy hol leszek, például 20 év múlva. Persze a jó szokások megtartásának a ,,hogyansága" is megmaradt. Köszönjük szépen ezt a minőségi videót! Márton.
Köszi Márton! Ha le akarom egyszerűsíteni, akkor a szokásaink összessége vagyunk mi. "A jövőnket nem tudjuk befolyásolni, de a szokásainkat igen, amik befolyásolják a jövőnket." :)
Érdekes videó! Elég motiváló az életfelfogás amit közvetítesz és nagy valószínűséggel eredményes is, azonban szerintem nem érdemes megfeledkezni az emberek veleszületett adottságairól. Egy "átlag embert" nincs sok értelme Elon Muskhoz hasonlítani, aki eleve zseninek született. Persze a valóságban is az mutatkozik, hogy hiába vagy tehetséges ha nem vagy szorgalmas, de akiből hiányzik a "tehetség" az eleve korlátozva van a saját szintje tetejének elérésére, ami lehet a másik ember potenciáljának kb csak 30%-a... Sajnos az is demotiváló lehet, ha az embernek "túl" nagy álmai vannak, amiket konkrétan biológiailag nem képes elérni. Olyan ez mintha egy kismacska oroszlán szeretne lenni. Legalábbis szerintem:) De amúgy szuper videó, van mit tanulni belőle!
Ebben is van valami, de hiszem azt, hogy tényleg bárki elérheti a kitűzött céljait csak máshogy. Van is egy ilyen mondás, csak már nem tudom melyik könyvben olvastam: “Én nem jártam a Harvardra, de az emberek, akik nekem dolgoznak, igen.” Ez is azt mutatja, hogy nem kell zseninek lenned, ha fel tudod használni más emberek tudását is. Nem egy olyan üzletembert látunk manapság, aki enyhén fogalmazva “nem a legélesebb kés a fiókban” mégis ultra sikeres (ha a sikert pénzben mérnénk csak) 🔥 Tehát van igazság a mondanivalódban, de fontold meg az én nézetem is, hátha új gondolatokat indít el! 🙏🏻 És köszönjük szépen a dícséretet, megtisztelő nagyon!!
videótoknak a következő címet adnám: -Csupán 12 perc 51 másodperc az egész , de egy életen át megváltoztat.. Sajnos ha ez a videó sem elég valakinek ahoz, hogy jobb belátással legyen az életre, akkor valószínű nem fog tenni magátol sem azért, hogy megváltozzon! Gratulálok fiúk, így tovább! (17 éves aktív hallgatótok)
Szia! Ez nagyon igaz!!! 👍! Viszont van néhány.. ember akik ..kb. 30 éve buliznak ..napi 2-4 órát dolgoznak és semmit sem bántak meg! Persze ez elég ritka..és nem a legjobb példa a fiataloknak...👍🤘
Kivételek mindig lesznek és mi sem azt mondjuk, hogy zárkózz be és élj egy unalmas életet. Szimplán csak annyit, hogy vegyél vissza a felelőtlen dopamin fogyasztásból és szoktasd az agyad a kemény munkára! ;) Én is szoktam bulizni, nincs azzal semmi baj, csak mértékkel kell, mint ahogy minden mást az életben! :)
A leglényegesebb kimaradt a videóból szerintem Hogy találd meg a hivatásod? Nekem 20 évembe került mire rátaláltam. De rengeteg sok élethelyzet volt életemben ahol esélyem se volt döntést hozni, nemhogy azon bánkódjak mi lett volna ha. Igaz ezek nélkül a lehetetlen helyzetek nélkül nem jutottam volna oda, hogy coachnak tanuljak.
@@OnlineMarketinges az író gep hangja😅 Na meg hogy sokkal osszeszedetebb video lett mit az elödök. Nagyon jo a vagas, es kulon tetszik hogy minden problemara ugyanazt a kis videot hasznaltad igy jobban rogzul mirol van szo valojaba (pl mikor az amerikai utazasrol volt szo akkor mindig az a repulot mutattad)
köszi ez jól jött ez olyasmi mint a mátrixos vidó nagyon szeretem a videóidat és dropshipping vállalkozást akarok indítani most 14 éves vagyok és nagyon nem érdekel az iskola.
Elsőnek Dr Máté Gábortól hallottam. Dopamin szót.Emlékszek első videójára. Ajahuaszkáról tartott elő adást. Több videójában beszél róla. Drog fűggőséggel és az alkohol fűggöséggel. Mennyire szórosan össze fűggésben van. Kapcsolatban a dopaminnal. Nagyon jó amit elmondasz a dopaminról. Úgy gondolom. Ma egy 21 századi inkvizició van. Nem tudás. Netudj. Helyetted megmondom. Hogyan gondolkoz. Hogyan létez. Stb Irányitható,manipúlálható,befolyásolható társadalmat hozni létre. Csak mint test létezzen. Messengeren. Gmailen. Megosztottam.
Igazad van Kristóf Én az önfegyelemmel egyetértek a jellemnél munkánál isis Elmondom miért 1: mikor valamit csináltam órák hosszan át elgondolkodtam 2 kérdés lebegett előttem 1. Hogyan vegyem erre magam rá hogy csináljam? 2. Hogyan szerethetnem meg és legyen örömteli az a dolog(ok) amit(amiket) csinálok a céljaim eléréséért? Nos a második kérdés sokkal jobb volt számomra így szeretem és élvezem ha akár több szót is megtanulok németből sőt tovább megyek gyorsabban is megy és jobban is emlékszem azokra amiket tanultam
Szia! A videó fasza lett, mint mindíg, de ez, és a többi inkább mint eggy reklám a dopamin detoxról, és a többi önfejlesztős témáról, nem pedig részletes útmutató a megvalósításhoz.. Az én sztorim: 15 éves vagyok. KB 11-12 éves koromban szoktam rá a pornóra, elkezdtem zabálni, videójátékozni... Gondolom sejtitek mi lett az eredménye.. Aztán szembe jött velem eggy ehhez hasonló videó ami ráébresztett hogy nagyon rossz úton vagyok. Igazából nálam nem 1 ről 2 re történt a dolog először csak lassan, de biztosan beépitettem a mozgást az életembe pl bicajjal járok suliba. Aztán jött a 2022-es nyár, és elkezdtem futni is a heti 2 úszás mellett, és figyeltem az étkezésemre. Ennek hála kB 10kg súlytól szabadultam (visszagondolva nagyon elcsesztem mert nem erősítettem) de a mentális egészségem még mindíg romokban. De aztán rátaláltam Hamza Ahmedre aki teljesen megváltoztatott sokkal jobb a többi videósnál, mert nagyon részletes, útmutatót is ad minden témához. MEGÉRI! Ja és azóta leszoktam a pornórol is a "The esy pesy method" című könyvel. sites.google.com/view/jarhatout/f%C5%91oldal?authuser=0 Hamza dopamin detox videója: th-cam.com/video/6xF0mQbJpig/w-d-xo.htmlsi=So-c6qcPOoTTBfVY véglegesen, akaraterő, vagy bármilyen szenvedés nélkül! Sőt! Ez volt életem legjobb döntése! Sokkal jobb az életem nélküle. Újj hobbiaim is lettek mint pl fafaragás. Azóta az életem sokkal boldogabb! A boldog pillanatokat sokkal jobban élvezem, és a rossz időszakokon sokkal könnyebben átmegyek. "Do The Hard work, end specioli when you dont feel like it" - Hamza Van discord szervere is, és van eggy magyar is ahol tanácsot kérhettek BÁRMILYEN TÉMÁBAN olyan emberektől, magyarul is akik talán pont ugyanolyan helyzetben voltak valamikor mint te!
Hamza videója is nagyon jó! Szerintem, aki akarja és komolyan veszi az el tudja kezdeni ezekkel az információkkal is. Akinek ennél több információ kell az elkezdéshez az lehet el sem akarja kezdeni igazán csak halogatja az elkezdést és így van mire fognia. :D Gratulálok az átalakulásodhoz! Példaértékű a fiataloknak! Csak így tovább! ;)
Ez a saját márkás exkluzív Polonk, ritkán szoktunk dropolni belőle 10-20 darabot. 🔥 👀 Itt egy waitlist addig is, ha érdekelne: kerdoivem.typeform.com/merch-waitlist
Nem hiszek a veletlenekben es abban sem, hogy ez a video most kerult elem, valaki altal. Lenyeg az, hogy nagyon lent voltam a padlon egeszen eddig a pontig... szamot vetettem hogy a fent emlitett dolgok kozul mennyi idot is toltok veluk... fajdalmas... Dobbenetes idomennyisegeket... es csodalom, hogy eddig kerulgetett a depresszio. Koszonom a videot!
Ha már csak 1% változik, akkor is megérte! De szerintem 99% változni fog, csak nem akkorát, amit a videóban kiemeltünk, lehet mindenki csak 1-el kevesebb tiktokot néz meg naponta, de már az is valami. Sok kicsi sokra megy! ;)
Mivel páran kérdeztek a Poloról, ami rajtam volt:
Ez a saját márkás exkluzív Polonk, ritkán szoktunk dropolni belőle 10-20 darabot. 🔥
👀 Itt egy waitlist addig is, ha érdekelne: kerdoivem.typeform.com/merch-waitlist
Na ez most nagyon nagy hatással volt rám! Köszönöm szépen Kristóf! Most teljesen máshogy fogom élni az életemet!
Eltelik pár hét és már nem is fogsz emlékezni rá minden megy tovább a régi kerékvágásban 😕
Ha már most elkezdel dolgozni rajta, akkor pár hét múlva is emlékezni fogsz rá, hiszen az életed része lesz! ;)
Az egyik legmotiválóbb magyar videó, amit valaha láttam. Köszönöm szépen ezt a fantasztikus élményt nektek Kristóf!
Wow Ennek nagyon örülök! 🙏🏻 Ez kulonosen megtisztelo! Köszönjük szépen! 🔥😉
Zseniális! Látszik a rengeteg belefektetett munka! Köszönjük! 🔥
Köszi Gellért! Tőled még többet jelent ez! Te igazán láttad a fejlődést már az elejétől! 🙏🏻🤝
Pont szemeztem a dopaminndetox-al, és köszönöm ezt az óvva intő összefoglalót!
Nagymamámtól kérdeztem halála előtt néhány héttel, hogy mit csinálna másképp, ha elölről kezdhetne mindent. A válasz az volt, hogy "semmit". Felemelő érzés volt látni azt az egyszerű asszonyt, akinek rendben volt a szíve, és mellette felnőni.
Fantasztikus videó! Nagyon nagyon hálás vagyok érte! Köszönöm!! 1 hete láttam először, azóta minden nap meghallgatom. Más lett az életem azóta!! Üdv, Mészáros György
Minden tiszteletem az egész csapatnak!
Az eddigiek is hihetetlenül hasznos és profi munkák voltak, de ez talán mégjobban megfogott.
Rég láttam ennyire minőségi és hasznos videót a TH-cam-on...
Egy ideje már követlek titeket és azt kell mondjam, hogy amit csináltok az példaértékű.
Ritka az ilyen ember, aki ennyi embernek segít nap mint nap, hogy jobbá tegye az életét.
Nagyobb tiszteletet érdemelsz ennél Kristóf, úgy gondolom meg is fogod ezt kapni idővel.
Elindítottál egy úton... Köszönöm Kristóf.... Jó érzés az, ha felnézhet valakire az ember! 💥🙏
Nagyon megtisztelő! Köszönöm szépen! 🙏🏻 De ne feledkezzünk meg a csapat többi tagjáról sem! Ez a videó Geri nélkül soha nem valósult volna meg! 🔥
Nagyon jo lett ez a video és hiszek benne hogy ha valaki megneézni ezt a videót és megfogadja ezeket a dolgokat amik el lette mondva belőle akkor megváltoztathatja az életét
Ez a videó nekem szólt! Köszönöm a csapatnak!
Örülök, hogy tetszett! 🔥🙏🏻
Na ez tartalom!
Szép munka srácok. Remélem,h átjön majd mindenkinek a mondanivaló és inspiráló lesz mások számára is a videó!
Köszönjük! ❤
Ebben reménykedem én is! Hátha pár embernél tényleg változást ér el! 🙏🏻
Hálás vagyok ezért a videóért, mert rávilágított a valóságra, és kizökentett. 🙏 Ebben a videóban megvan a plussz ami sok videóban hiányzik. Végre valaki aki a generációs probléma felhívása mellett egyfajta megoldást mutat, és nem csak lehúzza az embereket.
Köszönjük! 🙏🏻 Tényleg örülök, ha így látod, mert a cél az, hogy egy megoldást is mutassunk, ne csak elmondjuk, hogy milyen "rossz" a világ és milyen "jó" volt anno. :D
Ezt ki fogom próbálni!
Nagyszerű videó, hasonló tartalmakat várok a jövőben is! :)
Magasra tettük a mércét, de igyekszünk ilyenekkel jönni még!
@@OnlineMarketinges egyébként egyszer már próbáltam, Andrew Hubermann-nal hallottam hasonlót. Úgy ültem le pl játszani, hogy előtte elmosogattam, osszepakoltam ilyesmi.
Nagyon köszönöm hogy itt csináljátok az inspiráló videókat. Imádlak titeket. ❤❤❤❤
Szia!
Rengeteget tanultam ebből a remekműből. Én azt vittem el belőle, hogy ténylegesen csakis magam vagyok az, aki befolyásolja, hogy hol leszek, például 20 év múlva. Persze a jó szokások megtartásának a ,,hogyansága" is megmaradt.
Köszönjük szépen ezt a minőségi videót!
Márton.
Köszi Márton! Ha le akarom egyszerűsíteni, akkor a szokásaink összessége vagyunk mi. "A jövőnket nem tudjuk befolyásolni, de a szokásainkat igen, amik befolyásolják a jövőnket." :)
Nagyon jók ezek a videók sokat lehet belőle tanulni, érdekes témákat dolgoz fel és nagyon jól vannak megcsinálva. 💪🏻
Hálásan köszönöm! 🌷
Ez az eddigi leginspirálóbb videó, számomra!
Hát ez még az én napomat is feldobta! Külön köszönet ezért! 🙏🏻
Rendkivűl jól össze szedett és kidolgozott lett az egész videón látszik a sok belefektetett munka. Tényleg nagyon jó lett❤️📖
Zseniális megközelítés és rendkívül autentikus tartalom.
Egyszerűen zseniális!!!!
Jó volt a témaválasztás! :) Megtisztelő!
Nagyon hasznos volt, köszönjük!💥
Örülök, ha segített! 🔥🙏🏻
NAGYON hasznos videó volt, végre egy TH-cam videó ami rámutatott egy kulcsfontosságú dologra ! Köszönjük :D
Örülök, hogy tetszett! 🔥🙏🏻 A lényeg, hogy cselekedni is kell, bármilyen kicsiben is 😉
Hibátlan videó! Köszi srácok
Óriási gratula! Ez most megütött rendesen.
Remélem cselekvésre is késztet majd! 🔥😉
Köszönöm! Konkrétan az életemet változtattad meg ezzel a videóval!
Nagyon jó lett
Köszönjük szépen!
Nagyon szuper videó lett, köszönjük szépen! A lehető legjobbkor jött! 🙏
Ennek nagyon örülök! 🙏🏻
Remélem használni is fogod! 😉
Jó videó volt!❤
Köszönjük szépen! 🙏🏻
Érdekes videó!
Elég motiváló az életfelfogás amit közvetítesz és nagy valószínűséggel eredményes is, azonban szerintem nem érdemes megfeledkezni az emberek veleszületett adottságairól. Egy "átlag embert" nincs sok értelme Elon Muskhoz hasonlítani, aki eleve zseninek született. Persze a valóságban is az mutatkozik, hogy hiába vagy tehetséges ha nem vagy szorgalmas, de akiből hiányzik a "tehetség" az eleve korlátozva van a saját szintje tetejének elérésére, ami lehet a másik ember potenciáljának kb csak 30%-a...
Sajnos az is demotiváló lehet, ha az embernek "túl" nagy álmai vannak, amiket konkrétan biológiailag nem képes elérni. Olyan ez mintha egy kismacska oroszlán szeretne lenni. Legalábbis szerintem:)
De amúgy szuper videó, van mit tanulni belőle!
Ebben is van valami, de hiszem azt, hogy tényleg bárki elérheti a kitűzött céljait csak máshogy. Van is egy ilyen mondás, csak már nem tudom melyik könyvben olvastam: “Én nem jártam a Harvardra, de az emberek, akik nekem dolgoznak, igen.” Ez is azt mutatja, hogy nem kell zseninek lenned, ha fel tudod használni más emberek tudását is. Nem egy olyan üzletembert látunk manapság, aki enyhén fogalmazva “nem a legélesebb kés a fiókban” mégis ultra sikeres (ha a sikert pénzben mérnénk csak) 🔥 Tehát van igazság a mondanivalódban, de fontold meg az én nézetem is, hátha új gondolatokat indít el! 🙏🏻 És köszönjük szépen a dícséretet, megtisztelő nagyon!!
Nagyon király lett!1
Köszönjük! :)
Nagyon jó videó lett!❤🎉
Megtisztelő! Köszönjük! :)
Köszönöm ezt a videót bro!❤
Remek videó lett, köszönöm!
Örülök, hogy tetszett! 🔥
Király videó lett, kitartást mindenkinek!
szuper videó, lényegre törő, motiváló, jól felépített
köszi!
Nagyon szépen köszönjük! 🙏🏻 Örülök, hogy tetszett! 🔥
Nagyon jó videó, köszi
Örülök, hogy tetszett!
Nagy jó lett és köszönjük ezt elkészítetted
Geri érdeme! A munka oroszlán részét ő tette bele! :)
Világszínvonal 🙏
nagyon,hasznosak,a,videóid,mert,cselekvésre,és,arra,hogy,tegyünk,bele,mindent,hogyha,el,szeretnénk,valamit,vagy,bármit,érni,és,hogy,ne,a,kényelmesebb,vagy,rövidebb,utat,válasszuk
A lényeg mindig a cselekvésen van, beszélhetünk órákat az elméletekről, de az igazi változás majd a végrehajtás után jön! :)
Nagyon jól van összerakva a videó, 3:00 - nál tartok és már most rengeteg info elhangzott. Szép munka.
Király videó lett Kristóf!
Megtisztelő! Köszönjük! :)
Szép munka🙌🏼Eddigi legjobb videód Kristóf
Megtisztelő! Köszönjük szépen! 🙏🏻
Egyszerűen elképesztő
Megtisztelő! Köszönjük! :)
Szia ez nagyon kell
Király!! 🔥
Zseni!! 🙏🏽
videótoknak a következő címet adnám:
-Csupán 12 perc 51 másodperc az egész , de egy életen át megváltoztat..
Sajnos ha ez a videó sem elég valakinek ahoz, hogy jobb belátással legyen az életre, akkor valószínű nem fog tenni magátol sem azért, hogy megváltozzon!
Gratulálok fiúk, így tovább!
(17 éves aktív hallgatótok)
Wow Nagyon szépen köszönjük! 🙏🏻
A cím is nagyon frappáns! Őszintén remélem, hogy páran tényleg elkezdik a változtatást ennek köszönhetően! 😊
Te egy rentkívül okos ember vagy!
Megtisztelő, de bőven van még mit fejlődnöm! 1-2 témakör van, amit szeretek, de a tudásomat még el kell mélyítenem! 🙏🏻
A kiégés recepje,ismerős sok "keményen" dolgozónak.
Persze itt is át lehet esni a ló túloldalára, de hol nem :)
Brutál!
Mi volt a legjobb benne? 👀
🎉
Szia! Ez nagyon igaz!!! 👍! Viszont van néhány.. ember akik ..kb. 30 éve buliznak ..napi 2-4 órát dolgoznak és semmit sem bántak meg! Persze ez elég ritka..és nem a legjobb példa a fiataloknak...👍🤘
Kivételek mindig lesznek és mi sem azt mondjuk, hogy zárkózz be és élj egy unalmas életet. Szimplán csak annyit, hogy vegyél vissza a felelőtlen dopamin fogyasztásból és szoktasd az agyad a kemény munkára! ;) Én is szoktam bulizni, nincs azzal semmi baj, csak mértékkel kell, mint ahogy minden mást az életben! :)
Nice video
Ritkán like-olok videót youtube-on. Ezt megérte! Köszi a videót!
Ez így még többet jelent akkor! Ezek szerint kiérdemeltük azt a likeot! :)
A leglényegesebb kimaradt a videóból szerintem Hogy találd meg a hivatásod? Nekem 20 évembe került mire rátaláltam. De rengeteg sok élethelyzet volt életemben ahol esélyem se volt döntést hozni, nemhogy azon bánkódjak mi lett volna ha. Igaz ezek nélkül a lehetetlen helyzetek nélkül nem jutottam volna oda, hogy coachnak tanuljak.
Attya ég de jo ez a video❤
Mi tetszett benne a legjobban? 🤔
@@OnlineMarketinges az író gep hangja😅
Na meg hogy sokkal osszeszedetebb video lett mit az elödök.
Nagyon jo a vagas, es kulon tetszik hogy minden problemara ugyanazt a kis videot hasznaltad igy jobban rogzul mirol van szo valojaba (pl mikor az amerikai utazasrol volt szo akkor mindig az a repulot mutattad)
köszi ez jól jött ez olyasmi mint a mátrixos vidó nagyon szeretem a videóidat és dropshipping vállalkozást akarok indítani most 14 éves vagyok és nagyon nem érdekel az iskola.
Lényegében akkor "csak" vissza kell állítani a rendet, hogy munka UTÁN jár a jutalom ?
Lényegében igen, arra kell szoktatni az agyadat, hogy a munka után kapja a jutalmat. ;)
És akkor az önfejlesztő videók nézését is fejezzem be míg csinálom ezt az úgymond kihívást?
Arra a kis időre igen! 🙏🏻
Motiváló video, én is az 1%-hoz akarok tartozni.
Kepesek voltatok beletenni Margot Robbiet, hogy a Barbie hype-al boostolja a YT algoritmus a vidit? Zsenik. Abszolut zsenik. 👏🏼
Maga a video pedig 💯🔥
Hahaha Geri egy ultimate beast a vágásban! 🙏🏻 Minden az ő érdeme 🤯 Na meg persze a Batu thumbnail és cím is top!!
Jó a youtubrol nem tudok lemondani😊
Szia. Facebook letította. Nem engedi megosztani . Hmm
Lehet túl hasznos :D
Elsőnek Dr Máté Gábortól hallottam. Dopamin szót.Emlékszek első videójára. Ajahuaszkáról tartott elő adást. Több videójában beszél róla. Drog fűggőséggel és az alkohol fűggöséggel. Mennyire szórosan össze fűggésben van. Kapcsolatban a dopaminnal. Nagyon jó amit elmondasz a dopaminról. Úgy gondolom. Ma egy 21 századi inkvizició van. Nem tudás. Netudj. Helyetted megmondom. Hogyan gondolkoz. Hogyan létez. Stb Irányitható,manipúlálható,befolyásolható társadalmat hozni létre. Csak mint test létezzen. Messengeren. Gmailen. Megosztottam.
Igazad van Kristóf
Én az önfegyelemmel egyetértek a jellemnél munkánál isis
Elmondom miért
1: mikor valamit csináltam órák hosszan át elgondolkodtam
2 kérdés lebegett előttem
1. Hogyan vegyem erre magam rá hogy csináljam?
2. Hogyan szerethetnem meg és legyen örömteli az a dolog(ok) amit(amiket) csinálok a céljaim eléréséért?
Nos a második kérdés sokkal jobb volt számomra így szeretem és élvezem ha akár több szót is megtanulok németből sőt tovább megyek gyorsabban is megy és jobban is emlékszem azokra amiket tanultam
Wow ez egy jó visszajelzés, hogy másnál is működik! 🙏🏻 Le a kalappal! 😉🔥
@@OnlineMarketinges ismered a Csodalámpa könyvet Keith ellis írta és nekem amit olvastam a kedvencem
kicsit a FIRE mozgalom is ilyen "késleltetett jutalom"
Az szinte teljesen ezen a pszichológián alapszik! :)
Szia! A videó fasza lett, mint mindíg, de ez, és a többi inkább mint eggy reklám a dopamin detoxról, és a többi önfejlesztős témáról, nem pedig részletes útmutató a megvalósításhoz..
Az én sztorim:
15 éves vagyok. KB 11-12 éves koromban szoktam rá a pornóra, elkezdtem zabálni, videójátékozni... Gondolom sejtitek mi lett az eredménye..
Aztán szembe jött velem eggy ehhez hasonló videó ami ráébresztett hogy nagyon rossz úton vagyok. Igazából nálam nem 1 ről 2 re történt a dolog először csak lassan, de biztosan beépitettem a mozgást az életembe pl bicajjal járok suliba. Aztán jött a 2022-es nyár, és elkezdtem futni is a heti 2 úszás mellett, és figyeltem az étkezésemre. Ennek hála kB 10kg súlytól szabadultam (visszagondolva nagyon elcsesztem mert nem erősítettem) de a mentális egészségem még mindíg romokban. De aztán rátaláltam Hamza Ahmedre aki teljesen megváltoztatott sokkal jobb a többi videósnál, mert nagyon részletes, útmutatót is ad minden témához. MEGÉRI!
Ja és azóta leszoktam a pornórol is a "The esy pesy method" című könyvel.
sites.google.com/view/jarhatout/f%C5%91oldal?authuser=0
Hamza dopamin detox videója: th-cam.com/video/6xF0mQbJpig/w-d-xo.htmlsi=So-c6qcPOoTTBfVY
véglegesen, akaraterő, vagy bármilyen szenvedés nélkül!
Sőt! Ez volt életem legjobb döntése! Sokkal jobb az életem nélküle. Újj hobbiaim is lettek mint pl fafaragás. Azóta az életem sokkal boldogabb! A boldog pillanatokat sokkal jobban élvezem, és a rossz időszakokon sokkal könnyebben átmegyek.
"Do The Hard work, end specioli when you dont feel like it" - Hamza
Van discord szervere is, és van eggy magyar is ahol tanácsot kérhettek BÁRMILYEN TÉMÁBAN olyan emberektől, magyarul is akik talán pont ugyanolyan helyzetben voltak valamikor mint te!
Hamza videója is nagyon jó! Szerintem, aki akarja és komolyan veszi az el tudja kezdeni ezekkel az információkkal is. Akinek ennél több információ kell az elkezdéshez az lehet el sem akarja kezdeni igazán csak halogatja az elkezdést és így van mire fognia. :D
Gratulálok az átalakulásodhoz! Példaértékű a fiataloknak! Csak így tovább! ;)
@@OnlineMarketingesköszönöm ❤
polo honnan van ha szabad kerdeznem
Ez a saját márkás exkluzív Polonk, ritkán szoktunk dropolni belőle 10-20 darabot. 🔥
👀 Itt egy waitlist addig is, ha érdekelne: kerdoivem.typeform.com/merch-waitlist
Nem hiszek a veletlenekben es abban sem, hogy ez a video most kerult elem, valaki altal.
Lenyeg az, hogy nagyon lent voltam a padlon egeszen eddig a pontig... szamot vetettem hogy a fent emlitett dolgok kozul mennyi idot is toltok veluk... fajdalmas... Dobbenetes idomennyisegeket... es csodalom, hogy eddig kerulgetett a depresszio.
Koszonom a videot!
Először is ennek nagyon örülök, hogy segített! Másodszor pedig nem az a lényeg, milyen mélyen voltál, hanem, hogy elindultál felfelé! 😉🙏🏻
Adlak teso
🙏🏻🙏🏻
😂🤭
Na ez kellett
Örülök, ha hasznos volt! 🔥🙏🏻
A kommtelők 99%-a holnap ugyanúgy a tiktokot pörgeti 😄
Ha már csak 1% változik, akkor is megérte! De szerintem 99% változni fog, csak nem akkorát, amit a videóban kiemeltünk, lehet mindenki csak 1-el kevesebb tiktokot néz meg naponta, de már az is valami. Sok kicsi sokra megy! ;)
A kommentelők 95%-a kisgyerek.
Jó lett nagyon