"Jé, hát létezik ekkora szabadság is a világban?" - a legjobb mondat ebből a dokumentumfilmből. köszi Telex, hogy ilyen témákat is bemutattok a nagyközönségnek!
Fontos, hogy végre tabu témákról is kezdjünk beszélgetni. Izgalmas volt a dokumentumfilm, sokat megtudtam a BDSM közösségről. Még néztem volna kár, hogy csak fél órás. Remélem lesz még folytatása és más hasonló témákról is.
Ez egy ismeretterjesztő, dokumentumfilm ami nem feltétlenül "népszerűsítő" céllal készült, ahogy a többi dokumentumfilm sem. Én megnéztem, nem ismertem ezt a világot, ezt a közösséget, érdekes betekintés volt, és szerintem jól megcsinálták a Telexesek. Szomorú, hogy gyakran elítélünk dolgokat, embereket úgy hogy nem is tudjuk miről szól az egész, véleményt alkotunk úgy, hogy az adott témában arra sem vesszük a fáradságot, hogy a legminimálisabb mértékben utánanézzünk. (Szeretem a Telexet, persze mindent is lehet kritizálni, de nagyon jók ezekben az ismeretterjesztő videókban [IS]!)
Nagyon jo lett a dokufilm, hatalmas gratula a keszitoknek! Tolem nagyon messze all ez az egesz, de erdekes volt belenezni ebbe a szubkulturaba. Hatalmas tisztelet mindenkinek, aki arccal vallalta a szereplest. Eleg csak az itteni kommenteket nezni 😞
Örülök, hogy transzparensek voltatok az interjúalanyokkal és nem utólag tudták meg, hogy ez milyen platformon fog megjelenni. Nagyon jó volt a dokufilm egyébként!
Sziasztok. Jó és érdekes volt a film. Kicsit nehezen tudom megfogalmazni de számomra kicsit zavaró az ilyen kevert buli ahol minden elem helyett kap. Például a dominancia játék és a latex még mondom, hogy oké, a S/M és a kutyánál kicsit már vakargatnám a fejemet...de a vágás és a tűs dolgoknál már felvillan a vöröslámpa, hogy a soha a bödős életbe nem mennék a közelébe ilyen bulinak. ""
Két intelligens, művelt, rátermett ember beszélget egy nagyon érzékeny, de érdekes témáról. Igazi nagybetűs újságírók. Köszi Telex az újabb nagyon magas színvonalú videót. 😉😊
Megnéztem az oldalatokon a videót, olyan érzésem volt hogy mindha csak abbahagytátok volna, mármint a videó jól volt felépítve de 30 pben 2 év, ha így nézem remélem lesz második rész :) Amúgy én a kommenteket letiltanám a videó alatt. Sajnos sok ember van, mint az itteni kommentekben is, akik akkor sem értik meg ha megnézik és tuti lesz olyan aki csk trollkodni jön be és piszkálódni (jó magyar szokás...) Köszönöm a munkátokat és a videó szereplőinek hogy beengedtek az otthonukba és a privát szférájukba titeket/minket :) Várom a második részt :P :)
@@csak13133 Abnormák? Kik? Van igazad hogy mindenki mondhassa el a velemenyet csak hat sok helyen a kommentelok a neten irt kommentjei eleg izlestelen es nem velemeny hanem sertes, pedig itt is a kommentekben vannak kulturalt velemenyek.
@@csak13133 diktatura? Valaki, akar te is, feltesz videot a yuotubera szive joga h engedelyezi a kommenteket vagy sem. Pl kozmedia le is tiltotta a kommentelesi lehetoseget mert a youtube algoritmusa senkinek sem ajanlana a csatornat ha szet dislike-oljak a kommentelok :D
Az én fejemben a BDSM olyasmi mint a masszázs. Nekem soha nem esett jól egyetlen masszázs sem, akár profi csinálta, akár nem. Nem tudom megérteni, hogy másoknak ebben a kellemetlen, sőt, fájdalmas dologban mi annyira jó, hogy fizessenek érte.
Baromi jó a film gratulálok hozzá, és már régen láttam ennyi megértő intelligens embert nyíltan nyilatkozni egy ilyen nagyon kényes témáról... A szexualitásról még a hyagyományos keretek közt is nehéz beszélni pláne erről a verziójáról...
Nem éppen prűdségnek mondanám, sokkal inkább álszentségnek. Verjük a mellkasunkat, hogy idehaza az apa férfi, az anya pedig nő és csak a heteroszexuális vanilla kapcsolat a normális és minden más beteges és perverz, az LMBTQ+ pedig a nyugati fertő mocska, miközben a magyar férfiak körében a legnépszerűbb pornókategória a leszbi. Innentől kezdve nincs miről beszélni :D
@@fullgyari köszönöm örülök hogy nem tartozom ebbe a közösségbe nekem ez too much az agyam berzenkedik tőle de ahogy láttam akik ott voltak élvezték hát legyen nekik hisz értük van ...
Azért, mert valami megjelenik a médiában, még nem reklám, nem propaganda. (Azért, mert egy könyvben, filmben két bácsi vagy két néni szereti egymást, az nem "melegpropaganda", kedves illetékesek.)
@@csak13133 nem látod a fától az erdőt. Azért újságírók mert a kényelmi komfortzónából kimozdultak a riport elkészítésének érdekében. Ők se érezték jól magukat a ruhában vagy a szituációkban. A riportban mondja is nem érezte jól magát de azért hogy elkészüljön a dokumentumfilm bevállalta. Az hogy vannak más emberek akiknek a sexuális vágyaik eltérnek a megszokottól. Az abnormális nézőpont kérdése remélem a heterosexualítás nem lesz az egy nap. A lényeg ők a fájdalomra indulnak be legyen verbális vagy fizikailag kiváltott fájdalom megalázás. Néha az okok miértjét kell keresni úgy kevésbé leszel előítéletes. a melegeket elfogadom de a cső buzikat akik parádéznak angyalkás jelmezben már nem.
@@sipooo Az abnormalitás nem eltérés. Ez a kiindulási alap. Minden más mellébeszéd. Nem nézőpont kérdése ez, hanem az Egyetlen Egy igazsága. Nem vagyok előítéletes. Az elfogadás meg hogy nevén nevezzük a dolgokat az két külön dolog. Nekem rengeteg leszbikus kolleginám van. Elfogadom, de attól még abnorma.
@@csak13133 nézőpont kérdése. Van 10 ember abból 8 heteró vagy meleg mind1 abnornálisnak gondolja 2ő oedig nem. Ha a 10 emberből 8 gondolja abnormálisnak az előjátékot izgatás stb a maradék 2 nem akkor is abnormális. Ha a világ változik akkor nem abnormális.pszichológiai háttere van minden aberráltságnak röviden tömören A válaszod értékeltem hogy nem 2 szóval tudtad le.
@@lpolarisl219 Köszönöm, megnéztem. Hát…ebből azért ki lehetett volna hozni többet is. Így viszont, mondjuk…gondolatébresztő. Pl. meg lehetett volna kérdezni, hogy ezt egy végleges, beérkezett paradicsomi állapotnak tartják, vagy a psichosexuslis fejlődés egy állomásának? Hova, merre tovább? Van még lejjebb/feljebb…?Valójában mi lenne a jó nekik?
Rakerestem, ko kretan az elso kép amit dobott az egy szoros punaju azsia no ahogy epp agy masik ujjazza, dehát hisz ez csak yoga, nincs benne semmi sexuális 😆
legörgettem, meghallgattam, elolvastam a leiratot és a linken a leírást. Minden van írva csak az nem hogy mi az a bdsm. most sem tudom. (jav.:átsiklottam a videóban lévő magyarázaton. valószínűleg a megrökönyödés miatt. köszi a segítséget)
Elég érdekes, hogy normalizáljuk, hogy valaki élvezi a fájdalmat, valaki élvez fájdalmat okozni. A jószándékukról tanúskodik, hogy megkeresik a párjukat, akivel ezt konszenzuálisan lehet csinalni, de az alap probléma ott van, hogy a vilag kihozza ezt az emberből. Erre azt lehet mondani, hogy így születtek??? A katonákra akik végigerőszakolják a falvakat, miután a lövészárkokból agyonlőtték a másikat velük született, vagy a háború borzalmai, a kikepzés keménysége, a háború terrorja váltotta ki?? A fétis megjelenése nem a világ hozadéka? Valaki tagadni meri hogy a kultúra okozza ezt? Azt kéne felmerni, hany olyan ember van, aki betörte ebbe a párját, pedig az nem akarta?? Az a valasz, hogy elmúlt 18..... igen, valaki meg prostituált lett, mert a szerelme kérte rá, valaki a házát átiratta mas nevére, mert a szerelme kerte rá. Ezeket házassággal szédelgésen néven bünteti a a bíróság, pedig felnőtt emeberekről van szó, akik azthiszik, hogy ők is ezt akarják. Valakit meg megkér a párja, hogy keverjen le neki egy pofont az ágyban, vagy megkéri, hogy had kötözze ki, biutos élvezni fogod... és a másik megeszi, mert a szereleme kéri rá. És ez legális dolog.
(Nekem a BDSM akkor "fura" ha önmagában csak a "körítés" jelenti a kielégülést, szex (aktus) nélkül olyan értelmetlennek tűnik. De nem vagyunk egyformák és ez így van rendben. Minden jót kívánok, találják meg azt ami örömet okoz nekik!)
Nektek mindegy, ez nálatok a természetes közeg 🤣🤣🤣.... kutyák is voltak?😜😜😜 Hiszen a Latex újságírói-nál (nyál, nyal...) divat a kasztrálás 🤣🤣🤣🤣. Hajrá!! Gyermeket sem szabad vállalni, jobb a BDSM karrier!!! 😁
Hát elég beteges egy perverzió. A "dokumentumfilmben" pl. van pár képkocka, amikor ott fekszik az illető pucéran széttárt lábakkal, miközben áramütésnek teszik ki és pálcával ütik a talpát. És akkor nem értitek miért tiltja a youtube? Ezek az emberek azt élvezik, ha másokat bánthatnak, kínozhatnak, erre áll fel nekik. Ez sosem volt normális. Épp elég baj, hogy a pornóoldalak ezt (is) népszerűsítik, lealacsonyítva ezzel a szexuális kultúrát.
"Ezek az emberek azt élvezik, ha másokat bánthatnak, kínozhatnak, erre áll fel nekik." És mindezt azért teszi, hogy kielégítse a partnere vágyát, aki pedig testi kínt szeretne átélni. Azt kell megérteni, hogy egy ilyen aktus kölcsönös beleegyezésen alapul, bármikor bárki nemet mondhat a folytatásra, és nagyon odafigyelnek egymásra, hogy semmiképp se történjen olyan dolog, amit valaki nem akar. "Ez sosem volt normális." De igen, normális volt, ahogyan a középkorban és a spanyol inkvizíció korában pont, hogy versengtek az emberek egymással, hogy ki tud kegyetlenebb kínzási módszert kitalálni, mindezt legtöbbször koholt vádak és eltérő nézetek miatti megtorlás céljából. Ráadásul az a szenvedő fél akarata ellenére történt. De ha a közelmúltra tekintek vissza, ott is lehet példákat találni, mint pl. a villamosszék általi kivégzés. És mindezt emberek végig is nézték, ujjongva a büntetett haláláért (ami lehet jogos vagy jogtalan), mert az akkori kultúra része volt. Nem kell egyetértened a fétis-BDSM kedvelő emberekkel. A szexuális vágyak olyan, mint az ízlés. Van, aki szerint szentségtörés egy pizzára ananászt tenni, és van, akinek ananász nélkül nem pizza a pizza. Mindenkinek megvan a maga keresztje, nekik is, nekem is, neked is.
Ezek az aktusok kölcsönös beleegyezésen alapulnak. Aki adja és aki kapja ugyanúgy akarja és élvezi. Nem az a cél, hogy a másiknak rossz legyen, hanem épp ellenkezőleg. Innentől kezdve pedig abszolút az ő dolguk. Nem kell velük csinálni, de attól, hogy ők máshogy szeretik, mint a nagy átlag, még nem betegek vagy pszichopaták.
@@Dabaka93 Es ha ket ferdehajlamu megegyezik egymassal hogy ezt csinalhatjak, akkor normalis? Attol normalis? Nem. Ugyanolyan ferdehajlamu beteg dolog, ezeket az embereket kezelni kellene. Milyen lelkivilaguk lehet? Es neked, akinek ez normalis? Volt szerencsem sok nohoz, es sosem volt gond a jo szex. Az ilyen szadomazo perverziohoz az ures erzeketlen emberek elvezik, aki benak ahhoz hogy normalisan kitudjanak elegulni, vagy kielegitsek a partneruket.
Remelem letiltotta a youtube ezt a videot!!! Akineknilyen perverzioja van az azert jutot elnide, mert a “normalis” sex nem elegitette mar ki! Na most ha mar ez sem fogja kielegiteni akkor merre tovabb? Ezeknek orvosi segitseg kell!
Úristen, gyerekek olyan játékot játszanak ahol embereket lőnek le! Mi lesz ha ez nem elégeti ki őket? Ezeknek orvosi segítség kell! Úristen az autós kielőz egy kamiont és emiatt átlepi a sebeség határt! Mi lesz ha ez nem elégíti ki őt? Ennek orvosi segítség kell! Amúgy meg nálad mi a "normális" sex? Szopás nyalás ér? De mi van ha te kutyába szereted de jönnek a szüleid és azt mondják hogy csak misszionáriusban szabad? Ajánlom egyszer megnézni a keszthelyi sex múzeumot. Görögök, egyiptomiak és úgy alle-zusammen az emberiség baromi nagy orgiákat tartott az elmúlt pár ezer évben. Az hogy mi h.-keresztben majd, vörösben voltunk 20.században az tette prűddé a magyar népet.
@@kastanowthescorpion jaj ne csak ezt ne kutyaba sose szerettem es nem is probaltam😂🙈 na jo tudom mire celoztal de egy pózt ne hasonlitsunk mar ossze egy abnormalis visekedessel ( megalaztatas, fajdalom okozasa es elviselese ) baszki aramot vezetnek valakibe hallod ( regen meg most is ezt vallatasra hasznaltak ) Istenem!
@@dr26rob Pont erről szól a 28 perces vidijük, hogy te szemszögedből ez abnormális nekik meg jó. Itt aki kapja az beleegyezik azzal aki adja hogy mit szeretne és hogyan. És van egy szint amit ha átlépnek azonnal vége. Sokkal biztonságosabb és jobb nekik is hogy vannak ilyen klubbok ahol kiélhetik magukat, mintha rejtegetni kéne magukat. Idióták és rossz emberek meg minden rétegben meg vannak. Lásd a híres neves orvost aki lugot öntött a barátnője nemiszervére mert féltékeny volt vagy mit tudom én már mi volt az indoka. De mikor rendőr gyorsan hajt esőben éjszaka és megöli a barátját az anyós ülésen az se utolsó.
Atyám komolyan ennyire divat lett aberráltnak lenni? Én meg állatokkal szoktam szerelmeskedni... Követelem hogy emeljetek pajzsra! Rendezzünk felvonulást!!! És jöjjön ki hozzám a haladó értelmiségi sajtó ajnározni hogy milyen korcs is vagyok...
@@Sorosgyorgybaloldal jah hogy körbe röhögtem mindenkit aki 3sima mondatot nem tudott értelmezni? 😂😂😂 Gyerekek gyerekek sokat kell még sorban állnotok...
@@berenyibence Gondolom azért mondod, hogy körbe röhögtél másokat, mert szétszedtek téged és a hlyeségedet a kommentszekcióban, nem kicsit, és nem is kevesen. De ezért nem kellene megsértődnöd, ha bár unalmasak ezek a mondások, de releváns az egyik, miszerint addig ráztad a pofon fát..:)
"Jé, hát létezik ekkora szabadság is a világban?" - a legjobb mondat ebből a dokumentumfilmből.
köszi Telex, hogy ilyen témákat is bemutattok a nagyközönségnek!
Bizony..azt én is imádtam....
Fontos, hogy végre tabu témákról is kezdjünk beszélgetni. Izgalmas volt a dokumentumfilm, sokat megtudtam a BDSM közösségről. Még néztem volna kár, hogy csak fél órás. Remélem lesz még folytatása és más hasonló témákról is.
Köszönjük a Telexnek a felnőttek számára készült felvilágosító tartalmat!
Ez egy ismeretterjesztő, dokumentumfilm ami nem feltétlenül "népszerűsítő" céllal készült, ahogy a többi dokumentumfilm sem. Én megnéztem, nem ismertem ezt a világot, ezt a közösséget, érdekes betekintés volt, és szerintem jól megcsinálták a Telexesek.
Szomorú, hogy gyakran elítélünk dolgokat, embereket úgy hogy nem is tudjuk miről szól az egész, véleményt alkotunk úgy, hogy az adott témában arra sem vesszük a fáradságot, hogy a legminimálisabb mértékben utánanézzünk.
(Szeretem a Telexet, persze mindent is lehet kritizálni, de nagyon jók ezekben az ismeretterjesztő videókban [IS]!)
Nagyon jo lett a dokufilm, hatalmas gratula a keszitoknek! Tolem nagyon messze all ez az egesz, de erdekes volt belenezni ebbe a szubkulturaba. Hatalmas tisztelet mindenkinek, aki arccal vallalta a szereplest. Eleg csak az itteni kommenteket nezni 😞
Örülök, hogy transzparensek voltatok az interjúalanyokkal és nem utólag tudták meg, hogy ez milyen platformon fog megjelenni. Nagyon jó volt a dokufilm egyébként!
Sziasztok. Jó és érdekes volt a film. Kicsit nehezen tudom megfogalmazni de számomra kicsit zavaró az ilyen kevert buli ahol minden elem helyett kap. Például a dominancia játék és a latex még mondom, hogy oké, a S/M és a kutyánál kicsit már vakargatnám a fejemet...de a vágás és a tűs dolgoknál már felvillan a vöröslámpa, hogy a soha a bödős életbe nem mennék a közelébe ilyen bulinak. ""
Két intelligens, művelt, rátermett ember beszélget egy nagyon érzékeny, de érdekes témáról.
Igazi nagybetűs újságírók. Köszi Telex az újabb nagyon magas színvonalú videót. 😉😊
Szilágyi Máté megostorozhatna.
Tejostor!
he? "Engem kiráz a hideg a témától, de tolerálom, hogy van ilyen kisebbség is."
@@Kevely978 Az ostorozást csak viccből írtam! Nem vagyok mazo.
@@livmarlin4259 pedig egy asztalra kötözés rád férne.
@@Kevely978 Miért pont asztalra?
Telexből Vice lesz?
Megnéztem az oldalatokon a videót, olyan érzésem volt hogy mindha csak abbahagytátok volna, mármint a videó jól volt felépítve de 30 pben 2 év, ha így nézem remélem lesz második rész :) Amúgy én a kommenteket letiltanám a videó alatt. Sajnos sok ember van, mint az itteni kommentekben is, akik akkor sem értik meg ha megnézik és tuti lesz olyan aki csk trollkodni jön be és piszkálódni (jó magyar szokás...) Köszönöm a munkátokat és a videó szereplőinek hogy beengedtek az otthonukba és a privát szférájukba titeket/minket :) Várom a második részt :P :)
Én is ezen a véleményen vagyok, hogy nem kellene engedni inkább a kommenteket azok védelme érdekében akik a szereplői a filmnek.
Tehát diktatúrát akartok? Szabad ország. Ha ők lehetnek abnormák, más is elmondhassa a véleményét.
@@csak13133 Abnormák? Kik? Van igazad hogy mindenki mondhassa el a velemenyet csak hat sok helyen a kommentelok a neten irt kommentjei eleg izlestelen es nem velemeny hanem sertes, pedig itt is a kommentekben vannak kulturalt velemenyek.
@@csak13133 diktatura? Valaki, akar te is, feltesz videot a yuotubera szive joga h engedelyezi a kommenteket vagy sem. Pl kozmedia le is tiltotta a kommentelesi lehetoseget mert a youtube algoritmusa senkinek sem ajanlana a csatornat ha szet dislike-oljak a kommentelok :D
@@A_T_Sanya Ugye nem komoly kérdés hogy kik? Hát valaki abnorma ne csodálkozzon ha nem szép véleményt kap.
Az én fejemben a BDSM olyasmi mint a masszázs. Nekem soha nem esett jól egyetlen masszázs sem, akár profi csinálta, akár nem. Nem tudom megérteni, hogy másoknak ebben a kellemetlen, sőt, fájdalmas dologban mi annyira jó, hogy fizessenek érte.
két tévedés: nem kell fizetni érte, és lehetsz te a "masszőr"
@@Kevely978 nem állítottam, hogy fizetni kell érte, csak azt, hogy csodálom, hogy van olyan, aki még fizet is érte.
⚠ Én elő szőr azt hitem a BDSM az valami budai sport egyes sül. Lett.
Baromi jó a film gratulálok hozzá, és már régen láttam ennyi megértő intelligens embert nyíltan nyilatkozni egy ilyen nagyon kényes témáról... A szexualitásról még a hyagyományos keretek közt is nehéz beszélni pláne erről a verziójáról...
Nem értem. És ezért kellenek ilyen videók.
Most érted?
@@rga7482 Kapisgálom
Túl Prűd Ehhez A Magyar....
Nem éppen prűdségnek mondanám, sokkal inkább álszentségnek. Verjük a mellkasunkat, hogy idehaza az apa férfi, az anya pedig nő és csak a heteroszexuális vanilla kapcsolat a normális és minden más beteges és perverz, az LMBTQ+ pedig a nyugati fertő mocska, miközben a magyar férfiak körében a legnépszerűbb pornókategória a leszbi. Innentől kezdve nincs miről beszélni :D
miért, te voltál a Bálinttal?
inkább primitív
Szia! Engem szerintem kitagadna a családom, ha ràjönnènek, hogy ezek a dolgok èrdekelnek.
@@Bassman6770 ha egy futballszurkoló szereti az agressziót az irányítást és az ezzel járó hatalmat, az azért nem meglepő
A hölgynek nincsenek pajzsmirigy problémái? Eléggé duzzadt a nyaka ott.
Hol lehet megnézni?
link a leírásban
@@fullgyari köszönöm örülök hogy nem tartozom ebbe a közösségbe nekem ez too much az agyam berzenkedik tőle de ahogy láttam akik ott voltak élvezték hát legyen nekik hisz értük van ...
Azért, mert valami megjelenik a médiában, még nem reklám, nem propaganda. (Azért, mert egy könyvben, filmben két bácsi vagy két néni szereti egymást, az nem "melegpropaganda", kedves illetékesek.)
A riport készitői büszkén nevezhetik ujságírónak magukat.
Elhivatottság az van.
Konnyebb mint Kievben videozni most.
Az abnormalitás tehát egyenlő az újságírással?
@@csak13133 nem látod a fától az erdőt.
Azért újságírók mert a kényelmi komfortzónából kimozdultak a riport elkészítésének érdekében.
Ők se érezték jól magukat a ruhában vagy a szituációkban.
A riportban mondja is nem érezte jól magát de azért hogy elkészüljön a dokumentumfilm bevállalta.
Az hogy vannak más emberek akiknek a sexuális vágyaik eltérnek a megszokottól.
Az abnormális nézőpont kérdése remélem a heterosexualítás nem lesz az egy nap.
A lényeg ők a fájdalomra indulnak be legyen verbális vagy fizikailag kiváltott fájdalom megalázás.
Néha az okok miértjét kell keresni úgy kevésbé leszel előítéletes.
a melegeket elfogadom de a cső buzikat akik parádéznak angyalkás jelmezben már nem.
@@sipooo Az abnormalitás nem eltérés. Ez a kiindulási alap. Minden más mellébeszéd. Nem nézőpont kérdése ez, hanem az Egyetlen Egy igazsága. Nem vagyok előítéletes. Az elfogadás meg hogy nevén nevezzük a dolgokat az két külön dolog. Nekem rengeteg leszbikus kolleginám van. Elfogadom, de attól még abnorma.
@@csak13133 nézőpont kérdése.
Van 10 ember abból 8 heteró vagy meleg mind1 abnornálisnak gondolja 2ő oedig nem.
Ha a 10 emberből 8 gondolja abnormálisnak az előjátékot izgatás stb a maradék 2 nem akkor is abnormális.
Ha a világ változik akkor nem abnormális.pszichológiai háttere van minden aberráltságnak röviden tömören
A válaszod értékeltem hogy nem 2 szóval tudtad le.
Több ilyen közösség van.
Egy linket kaphatunk a filmhez? Koszonom.
Leírásban ^^
@@lpolarisl219 Köszönöm, megnéztem. Hát…ebből azért ki lehetett volna hozni többet is. Így viszont, mondjuk…gondolatébresztő. Pl. meg lehetett volna kérdezni, hogy ezt egy végleges, beérkezett paradicsomi állapotnak tartják, vagy a psichosexuslis
fejlődés egy állomásának? Hova, merre tovább? Van még lejjebb/feljebb…?Valójában mi lenne a jó nekik?
@@ernoglonczi3858 Mind érdekes kérdések, gondolom egy fél órába nem fér be minden :/
@@lpolarisl219 Nem is számonkérés volt.
@@ernoglonczi3858 Ja bocsánat.
Gondolom a naked yoga-t is letiltották mint szexuális tartalom....
Rakerestem, ko kretan az elso kép amit dobott az egy szoros punaju azsia no ahogy epp agy masik ujjazza, dehát hisz ez csak yoga, nincs benne semmi sexuális 😆
pedig imádom :-)))
legörgettem, meghallgattam, elolvastam a leiratot és a linken a leírást. Minden van írva csak az nem hogy mi az a bdsm. most sem tudom. (jav.:átsiklottam a videóban lévő magyarázaton. valószínűleg a megrökönyödés miatt. köszi a segítséget)
4:44-nél pedig elmondja.
@@Ed87 mint 444 .hu? :D
Ha valakit érdekel a téma akkor kövesse be mindenki instán
Lady Medusa-t
Átpörgettem, ne várjatok sokat, a bőrszíj nem került rá, hiába kerestem : )
Elég érdekes, hogy normalizáljuk, hogy valaki élvezi a fájdalmat, valaki élvez fájdalmat okozni. A jószándékukról tanúskodik, hogy megkeresik a párjukat, akivel ezt konszenzuálisan lehet csinalni, de az alap probléma ott van, hogy a vilag kihozza ezt az emberből. Erre azt lehet mondani, hogy így születtek??? A katonákra akik végigerőszakolják a falvakat, miután a lövészárkokból agyonlőtték a másikat velük született, vagy a háború borzalmai, a kikepzés keménysége, a háború terrorja váltotta ki?? A fétis megjelenése nem a világ hozadéka? Valaki tagadni meri hogy a kultúra okozza ezt?
Azt kéne felmerni, hany olyan ember van, aki betörte ebbe a párját, pedig az nem akarta?? Az a valasz, hogy elmúlt 18..... igen, valaki meg prostituált lett, mert a szerelme kérte rá, valaki a házát átiratta mas nevére, mert a szerelme kerte rá. Ezeket házassággal szédelgésen néven bünteti a a bíróság, pedig felnőtt emeberekről van szó, akik azthiszik, hogy ők is ezt akarják. Valakit meg megkér a párja, hogy keverjen le neki egy pofont az ágyban, vagy megkéri, hogy had kötözze ki, biutos élvezni fogod... és a másik megeszi, mert a szereleme kéri rá. És ez legális dolog.
Ezért készülnek az ilyen ismeretterjesztő dokumentum filmek, hogy megértsd azt, amit addig nem. Hisz ez a kommentedből kiderül. Nézd meg a doksit.
(Nekem a BDSM akkor "fura" ha önmagában csak a "körítés" jelenti a kielégülést, szex (aktus) nélkül olyan értelmetlennek tűnik. De nem vagyunk egyformák és ez így van rendben. Minden jót kívánok, találják meg azt ami örömet okoz nekik!)
Tényleg a szadó-mazó népszerűsítése a célotok?
Remélem nem.
Az ismeretterjesztés nem népszerűsítés.
mindenkinek megvan a saját kink-je. a stigmatizálással van egyedül gond.
amúgy meg nem ez a népszerűsítés, hanem például a szürke 50 árnyalata, de hát az is olyan, amilyen. (szar) :)
Népszerűsíteni valós kivitelezés szinten ezt nemigen lehet, mert ez igazából genetikai hajlam és gyermekkori nevelés szerencsétlen(???) következménye.
Nektek mindegy, ez nálatok a természetes közeg 🤣🤣🤣....
kutyák is voltak?😜😜😜
Hiszen a Latex újságírói-nál (nyál, nyal...) divat a kasztrálás 🤣🤣🤣🤣.
Hajrá!! Gyermeket sem szabad vállalni, jobb a BDSM karrier!!! 😁
Hát elég beteges egy perverzió. A "dokumentumfilmben" pl. van pár képkocka, amikor ott fekszik az illető pucéran széttárt lábakkal, miközben áramütésnek teszik ki és pálcával ütik a talpát. És akkor nem értitek miért tiltja a youtube? Ezek az emberek azt élvezik, ha másokat bánthatnak, kínozhatnak, erre áll fel nekik. Ez sosem volt normális. Épp elég baj, hogy a pornóoldalak ezt (is) népszerűsítik, lealacsonyítva ezzel a szexuális kultúrát.
"Ezek az emberek azt élvezik, ha másokat bánthatnak, kínozhatnak, erre áll fel nekik."
És mindezt azért teszi, hogy kielégítse a partnere vágyát, aki pedig testi kínt szeretne átélni. Azt kell megérteni, hogy egy ilyen aktus kölcsönös beleegyezésen alapul, bármikor bárki nemet mondhat a folytatásra, és nagyon odafigyelnek egymásra, hogy semmiképp se történjen olyan dolog, amit valaki nem akar.
"Ez sosem volt normális."
De igen, normális volt, ahogyan a középkorban és a spanyol inkvizíció korában pont, hogy versengtek az emberek egymással, hogy ki tud kegyetlenebb kínzási módszert kitalálni, mindezt legtöbbször koholt vádak és eltérő nézetek miatti megtorlás céljából. Ráadásul az a szenvedő fél akarata ellenére történt. De ha a közelmúltra tekintek vissza, ott is lehet példákat találni, mint pl. a villamosszék általi kivégzés. És mindezt emberek végig is nézték, ujjongva a büntetett haláláért (ami lehet jogos vagy jogtalan), mert az akkori kultúra része volt.
Nem kell egyetértened a fétis-BDSM kedvelő emberekkel. A szexuális vágyak olyan, mint az ízlés. Van, aki szerint szentségtörés egy pizzára ananászt tenni, és van, akinek ananász nélkül nem pizza a pizza. Mindenkinek megvan a maga keresztje, nekik is, nekem is, neked is.
Ezek az aktusok kölcsönös beleegyezésen alapulnak. Aki adja és aki kapja ugyanúgy akarja és élvezi. Nem az a cél, hogy a másiknak rossz legyen, hanem épp ellenkezőleg. Innentől kezdve pedig abszolút az ő dolguk. Nem kell velük csinálni, de attól, hogy ők máshogy szeretik, mint a nagy átlag, még nem betegek vagy pszichopaták.
@@Dabaka93 Es ha ket ferdehajlamu megegyezik egymassal hogy ezt csinalhatjak, akkor normalis? Attol normalis? Nem. Ugyanolyan ferdehajlamu beteg dolog, ezeket az embereket kezelni kellene. Milyen lelkivilaguk lehet? Es neked, akinek ez normalis? Volt szerencsem sok nohoz, es sosem volt gond a jo szex. Az ilyen szadomazo perverziohoz az ures erzeketlen emberek elvezik, aki benak ahhoz hogy normalisan kitudjanak elegulni, vagy kielegitsek a partneruket.
@@tiboruray5320 mi az, hogy ferdehajlamú?
Ilyen helyen aztán sokféle nép összegyűlhet... de pédául a fekalofilia nem is lealacsonyító!... ja de :D
Maradjanak is Zárt közösségben!!!!!
Ott is fognak, mivel ennek - ahogy a dokumentumfilmből lejött nekem - pont, hogy ez a lényege.
Remelem letiltotta a youtube ezt a videot!!! Akineknilyen perverzioja van az azert jutot elnide, mert a “normalis” sex nem elegitette mar ki! Na most ha mar ez sem fogja kielegiteni akkor merre tovabb? Ezeknek orvosi segitseg kell!
Úristen, gyerekek olyan játékot játszanak ahol embereket lőnek le! Mi lesz ha ez nem elégeti ki őket? Ezeknek orvosi segítség kell!
Úristen az autós kielőz egy kamiont és emiatt átlepi a sebeség határt! Mi lesz ha ez nem elégíti ki őt? Ennek orvosi segítség kell!
Amúgy meg nálad mi a "normális" sex? Szopás nyalás ér? De mi van ha te kutyába szereted de jönnek a szüleid és azt mondják hogy csak misszionáriusban szabad?
Ajánlom egyszer megnézni a keszthelyi sex múzeumot. Görögök, egyiptomiak és úgy alle-zusammen az emberiség baromi nagy orgiákat tartott az elmúlt pár ezer évben. Az hogy mi h.-keresztben majd, vörösben voltunk 20.században az tette prűddé a magyar népet.
@@kastanowthescorpion jaj ne csak ezt ne kutyaba sose szerettem es nem is probaltam😂🙈 na jo tudom mire celoztal de egy pózt ne hasonlitsunk mar ossze egy abnormalis visekedessel ( megalaztatas, fajdalom okozasa es elviselese ) baszki aramot vezetnek valakibe hallod ( regen meg most is ezt vallatasra hasznaltak ) Istenem!
@@dr26rob Pont erről szól a 28 perces vidijük, hogy te szemszögedből ez abnormális nekik meg jó. Itt aki kapja az beleegyezik azzal aki adja hogy mit szeretne és hogyan. És van egy szint amit ha átlépnek azonnal vége.
Sokkal biztonságosabb és jobb nekik is hogy vannak ilyen klubbok ahol kiélhetik magukat, mintha rejtegetni kéne magukat.
Idióták és rossz emberek meg minden rétegben meg vannak. Lásd a híres neves orvost aki lugot öntött a barátnője nemiszervére mert féltékeny volt vagy mit tudom én már mi volt az indoka. De mikor rendőr gyorsan hajt esőben éjszaka és megöli a barátját az anyós ülésen az se utolsó.
Atyám komolyan ennyire divat lett aberráltnak lenni? Én meg állatokkal szoktam szerelmeskedni... Követelem hogy emeljetek pajzsra!
Rendezzünk felvonulást!!!
És jöjjön ki hozzám a haladó értelmiségi sajtó ajnározni hogy milyen korcs is vagyok...
Aberráltság inkább az, hogy kényszeresen magyarázkodunk a kormány hazugságaival kapcsolatban..:D
@@Sorosgyorgybaloldal hogy jön ez a perverz emberekhez? 😳 Gyanúsan kevered a fszom a fogkeféddel...
@@berenyibence Meg sem lep az értetlenkedésed, azután amit ott leműveltél ez semmi.
@@Sorosgyorgybaloldal jah hogy körbe röhögtem mindenkit aki 3sima mondatot nem tudott értelmezni? 😂😂😂 Gyerekek gyerekek sokat kell még sorban állnotok...
@@berenyibence Gondolom azért mondod, hogy körbe röhögtél másokat, mert szétszedtek téged és a hlyeségedet a kommentszekcióban, nem kicsit, és nem is kevesen.
De ezért nem kellene megsértődnöd, ha bár unalmasak ezek a mondások, de releváns az egyik, miszerint addig ráztad a pofon fát..:)