Kezdetben vala az Újdonság Ereje. Ez volt a legfőbb támaszunk, amikor elkezdtük a Dalfutárt. A szereplők titkossága, a töredékekből való közös alkotás sokáig meghozta a kívánt bizsergést a nézőknek és az alkotóknak egyaránt. De már régóta híres műsor vagyunk: a zenészek tudják, mi vár rájuk, mikor játszani hívjuk őket. Ti pedig megszoktátok, hogy mindig sikerül összehozni valamilyen hallgatható dalt. Emelni kell hát a tétet, hogy a kaland ne váljon rutinná. Így ezúttal nem csak a műfajoktól és megszokásoktól rugaszkodunk el, hanem rögtön az anyagi valóságtól is.
Bizony, ezen én is csodálkozom, azért a popszakmában sem szokott összejönni, hogy minden dal a CD-n jó legyen. úgy látszik a Viagra-mentes műsorvezetés lehet titokban ez a secret souce.
Ha András székében szeretnétek kutatni a Budai várban, akkor december végéig mindössze 2 ezer forint az egy évre szóló jegy. Köszönjük a Dalfutárnak a mindent.
Köszönöm András, hogy megálmodtad, megálmodtátok ezt a műsort, és már a 8. évadot csináljátok! Nektek köszönhetően több olyan művészt is megismerhettem, akiket előtte nem ismertem, viszont ott lenne a helyük a magyar zeneipar élmezejében.
nagyon hálás vagyok a hangos könyvtár reklámért!!!!! Nagyon szépen köszönöm minden vak ember nevében areklámot, és a felolvasásokat is!!! Legjobbak vagytok!!!!
Odáig vagyok, hogy ajánlod a felolvasást András. Én a nagy lezárások idején csatlakoztam a Bodor Tibor Kulturális Egyesülethez. Bár nem vagyok túl termékeny felolvasó, már 3 könyv az én hangomon szól a könyvtárban. Nagyon jó érzés ily módon adni azoknak, akik nem tudnak a szemükkel olvasni 🙂 A műsor remek volt. Senkit nem ismerek, de izgalmas emberek, úgy érzem most nem bírom kivárni az egy hetet 🤩
Ez a vakos jelenet zseniális volt. :D Szép ívet adott az egész résznek, ahogy a spirituális emelkedettség átcsapott ebbe a szintén spirituális, de igen szépen, lazán kezelt találkozóba. Imádtam. :'3
Hát nagyon szépen köszönöm ezt a második csapatot és a hangulatot kedves dalfutár!! ... Sokszor nem tudom megengedni hogy vásárlásra adjam a fejem, de ha van egy megérzés akkor hajlok arra hogy igenis, támogatás jelleggel mert kezdettől követem az adást és nem akarom hogy vége legyen. Még ha keveset vagy kevésszer is, de megengedem magamnak ezt a "luxust" mert kíváncsi vagyok és befizetek egy "mozijegyre". Még ha számomra hallgathatatlan, mert nem az ízlésem a végeredmény, a teríték alapján bevállalom ezt a kis plusz költséget. Aztán megveszem a vacsorát. Viszont valahogy mindig ezek a mozijegyek olyan qrva jól szólnak!!!!! *mind blown* Úgyhogy köszönöm ezt a sok szálat hogy így sikerült összefésülni imádtam, és nem bánom hogy teríték alapján bevacsiztam!! Sok ilyet kedves dalfutár imádtam! :D:D és mégegyszer köszi ;)
Nem bírtam ki, megvettem a második részt. Zseniális csapat, zseniális dal. Sonya munkásságát imádom (meg őt is, mint régi arc a társaságból :))). A Platon Karataev az egyik legeredetibb cucc a hazai zenei piacon, Boti is szuper (elég meghallgatni a Beton Hofival közös cuccait), Horváth Tomi pedig elképesztő énekes - noha a zenéjét magamtól biztos nem hallgatnám. Külön öröm volt egy olyan részt látni, ahol nincs dráma, nincs idegesítő, nagyképű szereplő (múlt hét, khm), van viszont 4 hihetetlenül alázatos művész, akik nem azért ülnek a stúdióban, hogy egymásra licitáljanak, hanem azért, hogy egyre jobbá és jobbá tegyék a közös dalt. Új kedvenc dal ez, az biztos.
2 ปีที่แล้ว
Eddig még nem vettem második részt, még ha általam kedvelt is szerepelt, de a leírás és az epizód alapján most kedvet kaptam, köszi!
Milyen jó amikor ilyen helyes emberek jönnek össze! Bármi lesz is belőle, már azért is megérte, hogy őket lehetett hallani magukról és az alkotásról beszélni.
Ez a Balla Gergő három mondatot mondott és azonnal szerelmes lettem. Az egész epizód király volt, tele értelmes emberekkel, még a kártyavető csaj is tetszett, pedig nem vagyok egy spirituális alkat.
@@palloslevente Különbözőek vagyunk. Amit mondott, az nekem nagyon bejött. Ahogy mondta, az is. Igen, nagyon rá vagyok izgulva. Kérdés, hogy ez miért ért meg neked egy kommentet.
11:11 Az egy kicsit para, hogy mikor kimondta a producer szót, nekem bevillant, hogy milyen jó lenne Hundred Sins-t látni az évadban. Akit épp szombaton hallottam/láttam személyesen Beton Hofi koncerten.
Alapjaiban vakarózom Horváth Tomitól.. Számomra műanyag, egy őszinte mozdulata, megnyilvánulása nincsen. Remélem pozitívan csalódom majd, volt már rá példa.
Hű, hát én nem bírtam ki, meg jófej is akartam lenni, úh megnéztem a második részt is. Imádom ebben a műsorban, hogy sokszor semmit sem értek belőle, de mikor profik élvezettel, lelkesedéssel csinálnak valamit, azt nézni, átélni, mindig feltölt és inspirál. Szóval most nézek még egy kis Konyhafőnököt, mert azt sem értem soha. D dúrra és konfitálásra fel!
A második részben nem fogod modorosnak érezni. Boti meg na, mint a Gorillaz. Nekem sosem volt bajom azzal, ha mondjuk egy piros szado-mazo arcmaszk tehetséggel párosul.
Hát ez a kártyavetés a legjobb biznisz a világon! Még annyit sem kell strapálnia magát a csajnak, mint egy jósnőnek! :D Egész végig nem kell csinálni semmit, majd a nyomi agyhalott hívő elmondja magának, hogy mit akar belelátni, aztán lehet kérni érte a pénzt! Szerintem én bele is vágok! Ilyen könnyen sem kerestem még pénzt életemben! :D
Tőlem Tomi olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől, de még is ismerem, mert a kereskedelmin belefutottam annó és egy korrekt, kedves figurának tűnik amellett, hogy amúgy kiváló zenész. A többiekről még nem is hallottam, de érdekes módon ha nem is a legjobb, még is talán az egyik legdominánsabb muzsikát rakták össze. Kicsit olyan a fúziójuk, mint a Király Lindáéké. A stílust én bírom, a produceri változat nekem bejön, a szöveg az, amivel bajom lehetne..de még sincs. Kicsit törzsi, sámán zene lett ez, van mögötte valami, amit húz magával. Köszi.
Nem találom, hol lehet hangoskönyv felolvasónak önkéntjelentkezni. Pedig szeretnék. :) (lehet, csak a telefonról nem látom? Vagy nem is volt ígérve link a videóban, csak vágyvezérelten gondolkodom?)
Annyira jót nevettem, amikor a vak embert nekivezetted az oszlopnak, hogy sírtam.. jaj dejó, hogy ennyi nevetés, humor és önirónia van ebben a műsorban!
Ebbol a musorbol nagyon sokat lehet tanulni a dalkeszites folyamatarol.En ezert szeretem. Azt vettem eszre magamon, hogy szamomra negativan hat a dal ertekelesere ha valamilyen benyomast kapok a resztvevokrok . Ezert ugrok a masodik reszre. A hangmernok srac munkajat kulon kiemelnem.O szamomra Jack Endino magassagokban van. A masodik epizodban van olyan apro jam session resz amit meg tovabb hallgattam volna. A laptop femes hideg vilaga szamomra sohasem fogja felulirni a hangszert. Viszont azt kell mondjam, hogy itt ez a ket univerzum jol talalkozott. Tovabbi jo alkotast.
Iszonyúan hálás vagyok ennek a műsornak, hogy ilyen művészembereket ismerhettem meg mint Balla Gergely. Számomra mindig felüdülés ha valaki megemlíti - főleg egy ilyen magas elérésű műsorban - Hamvas Bélát, aki a magyar irodalom egyik, ha nem a legnagyobb alakja, még hogyha kevesen is ismerik.
kezdem azt érezni, hogy ez a 'toljunk össze nagyon különböző embereket, lessük a drámát, aztán kényszeredetten vigyorogjunk a végeredményen' koncepció kifulladt. lehet most már az is érdekes lenne, hogy összeillő emberek apró részleteken agyalgatva csinálnak valamit, ami valamilyen - esetelg még jaú is, dehát kivagyokén, meg a halyamismijen. :)
Esetleg egy elhunyt személyt is megidéztek? Egy évek óta kész zenét vagy szöveget is fel lehet most utólag dolgozni. ( A baloldalon álló személy akár Somló Tamás vagy Kóbor János is lehetne. )
Na ezt már szeretem! Zseniális emberek és egyikrol sem hallottam korabban. Alig várom a második részt. Két dolog: általában megvesszuk a második részt de a technikai oldala nehezze teszi hogy mindezt TV-N tudjam intezni - nincs valami youtube pay wall opció amit tudnatok használni, hogy ne egy jelszavas mp4-el kelljen szorakozni? Annyira jó lenne 😊 ketto: az Eleven Hold Torok-Zselenszky Tamasat (Napocska) nem tervezitek meghivni? Köszönjük, csak így tovább! ❤
Az előző részhez képest, ez a csapat már érzem hogy tökéletes lesz! 🙏 Sony-hoz már volt szerencsém találkozni és hihetetlen jó látni hogy ilyen pozitív szellem, akár csak a Balla Gergő (egy kifejezetten pozitív ember számomra, mint ember /zenész). Valahogy Hundred hozzá állása elég fura számomra, de természetesen senki nem lehet tökéletes és tucat (ő ilyen, de így kell szeretni) De így hogy a Horváth Tomit benne van, egy hatalmas nagy Respect a Dalfutár csapatának! 🙏 Hangosítottam, és beszéltem vele és ez az ember egy csoda, és emberileg és zeneileg minden szempontból profi és tökéletes! (alázat, odaadás, kommunikációban.. Stb) 👌🙏☺️ Azt hiszem tökéletes kis csapat jött össze így, hála nektek! Várom a következő részt! ☺️🤗
Chat felütésnek a mai nap 2 híre összekombinálva : Viagra nélkül is feláll (a Dalfutár műsor), de nem lesz belőle Rolex és Presser záró turnéra készül. Nekem gyanús a bal oldali sziluett hajformája, miután Charlie már volt egyszer.
Nekem nagyon bejött ez a dal, egy bizonyos ponton volt egy kis Alice in Chains - Rooster érzésem. A végeredmény is állat lett. Kitűnő csapatot sikerült ismèt összehozni. 😊
És akkor mi van, ha egyiket se ismeritek? nagy kaland, én se :D azér' (is) jó ez a műsor, hogy megismerjük őket, legalábbis ha a stúdióban leveszi ezt a maskarát :) remélem!
Kártyavetés nekem határeset volt, nem is azért, mert mit gondolok róla, hanem elég unalmas volt, de ahogy láttam Hajós is nézegette az óráját. A vakos rész viszont a végén jó volt nagyon, a társaság pedig minden excentrikussága mellett is jónak tűnik, szerintem jól fognak tudni együtt dolgozni, ebből szerintem jó adás és remélem jó dal is lesz.
Most már tényleg van #dalfutár pulcsi. Meg is rendeltem Édesanyámékhoz karácsonyra. Legyen valami a fa alatt, ami tényleg a személyiségemhez kapcsolódik. :D :D
Megvettem a második részt. De amint egy perc szünetet akartam tartani benne . Elkezdett röcögni. " hang van kép nincs". Megállítja a képet, a hang megy tovább. A netem tökéletes. Félórája küzdök vele. Úgyhogy a szolgáltatónak jelezzetek valamit.. szívesen fizetek kedvenc dolgokért, de had tudjam már megnézni akár úgyis hogy szünetet tartok🙂 update: Csak úgy tudom megnézni újra, ha előröl kezdem. ( Érdemes volt ). De azért nah..
Senkit nem ismertem, de mindenki szimpatikus volt a maga módján. És nem meglepően, egy klasszikus, végig mosolygós Dalfutár rész lett belőle, a zenekarhiány ellenére, egy egészen jó "pop balladával" a végén. :) (ha ez már spoiler közeli, akkor töröljétek)
Nekem Varnus Xavér jutott eszembe mint Home-offisz közreműködő. Manapság minden világhírű billentyűsnek van otthon egy-két Midi billentyűzete, Steinway-e (vagy 1-2 saját temploma valódi orgonával), ezt láttuk a karantén produkciókból
Sándor Hollósi De jó ilyet olvasni 😎 úgyhogy neked elég csak ennyit írnom, DEVOTEE💜FOREVER✌ (bár szerintem lehetne ennél közelebb álló zenész tehetségeket felkérni egy dM szerű dal megírására, persze , ha az lenne a cél...) R.I.P Andy Fletcher🕊
Na ez jónak ígérkezik, az alap dal is érdekes meg a szöveg is k. jó! A producer csávótól viszont picit félek… Kár, hogy nem ehhez a dalhoz jött a big band :)
Javaslom, hogy a történelem könyvek részletesebb elolvasása mellett ( hogy ne írj újabb marhaságokat😂) a nagyvilág egyéb dolgaival is foglakozz.😉 Írtad, hogy tetszik. Segítek hol keress. Az egy 3-400.000 forintos Off White dzseki. Azért ilyen olcsó mert farmer. A többi drágább.
Az tényleg egy nyilaskereszt :) Az eredetiben középen szokott lenni egy H betű. Nagyon abszurd :) vagy "postmodern". Király észrevétel. :) betojtam tőle. Köszi!
Akkor még inkább lesz tüc tüc, lévén a prodúcernek csak némi áramköltségbe kerül behúzni egy húzós loopot, míg egy valódi dobos beleizzad a felvételekbe. Kazoo viszont lehetne, mert eddig bárkitől kérdezte András, nem volt nála éppen. Én a stúdió helyében beszereznék egy dobozzal fogyóeszköznek, hamár minden más hangszer van készleten.
@@gaborb6577 Lehúzni egy producert csak mert nem élő hangszeren készít zenét nagyon gáz. Elhihetitek hogy némely zenekar egyszerűbb akkordokkal es kottával ir zenét mint egy producer egy személyben. Hundred Sins hangzása meg így is mérföldekkel előrehaladottabb mint korunk leghiresebb producerei. De ahogy Marty McFly fogalmazott: Ti még nem értitek de a gyerekeitek imádni fogják 😉
Senkit nem húztam le. 1.Amikor írtam, még nem lehetett tudni, hogy ki/kik lesznek. 2.Nem kell hangszeren játszani, hogy valaki értékes produceri munkát alkosson. Egy dobos és egy dj is lehet jó, vagy rossz. Pusztán a megúszós tücc-tücc témát nem értékelem. Azt, amit letöltesz a netről és kész is.
Kicsit kellemetlenül érzem magam, hogy a kedvenc műsorommal, a Dalfutárral kapcsolatban kell vagy akarok kritikát megfogalmazni. Ráadásul úgy, hogy a kedvenc emberem pedig a Hajós. De számomra lassan élvezhetetlenné válik a műsor. Vagyis nem az egész műsor, hanem a lényegi rész, a dal. Én nem azt mondom, hogy 1 bites közhely limonádé pop sz*rt kell hozni a műsorba, de nekem már lassan olyan érzésem van, hogy direkt nem is törekednek arra, hogy populáris legyen. Az előző részben eret vágtunk, itt meg vérhólyagos az égbolt. Csak hogy két friss példát említsek. Én szeretem az értéket, a minőséget, a kultúrát, a mondanivalót, a gondolatébresztést, de nem tartom el a kisujjam kávé ivás közben. Ha érthető amire célozni szeretnék. Lassan olyan érzés nézni ezt a műsort, mintha derogáló lenne összehozni egy több tízmilliós nézettségű országosan ismert nótát. Az élet tényleg minden területén az arany középút a lehető legjobb választás. Nehéz megtalálni, de ha megvan akkor tényleg baromi jó dolgok tudnak létrejönni. Jelenleg nekem eléggé szenvedős végignézni az adásokat, de nem akarom, hogy megszünjön, és Andrást is szeretem, szóval maradok, nézem, megosztom, likeolom, mindent amit lehet. De szomorú vagyok eléggé. András, remélem nem veszed támadásnak vagy fikázásnak a dolgot, én tényleg szeretem ezt a műsort.
Nem támadásként mondom, de ebben az esetben valószínűleg ez a műsor nem neked való. Az első évadtól kezdődően kevésbé ismert, de tehetséges, emberek vannak felkérve (alkalmanként megjelenik 1-1 ismertebb név). Ezek az előadók pedig nem feltétlen vannak hozzászokva/rászorulva, hogy közönségigényt elégítsenek ki, hanem a saját stílusukat képviselik, őszintén. S ez a 7. évad kivételével (ahol direkt minden műsorban volt 1-1 magyar zenei "legenda") minden évadban így volt. S ha belegondolsz, a koncepció is így lesz fenntartható, ha különleges, egyedi alakokat kérnek fel, akik a skála minden szegletéből jönnek. Ha minden héten kijönne egy átlagos rádiósláger, az hamar kifulladna.
@@joccmocc Eddig mindig volt törekedés az arany középútra én úgy érzem. Nem csak a 7. évadban voltak legendák és populáris szereplők hanem eddig mindig. Csak egy párat említek akik hirtelen eszembe jutnak: Majka, Gigi, Kökény Attila, Király Linda, Freddy, Orsovai Reni, Varga Vivien... és még sokan mások. Ők egyáltalán nem réteg karakterek, mégis jól együtt tudtak működni, és jó dalok születtek. Szerintem ha ennyi évadot végig néztem és minden dal a maga formájában tetszett akkor szerintem nekem (is) való a műsor. Amiről írok azt csak mostanában érzem. Nem tetszik az irány.
@@TheNonameSenki nekem az olyan lazább vonal hiányzik, mint a Van az úgy. Mert a funkynak is van helye. Eddig ez a szöveg jön be a legkevésbé, hál istennek a produceri verzió amennyire lehet simítja. Én is imádok olvasni és szimpi is a srác, de akkor könyves hasonlattal élve van helye Hamvasnak és van helye Novák Csanádnak is a polcomon. Mert az életben sem szeretnénk minden percben súlyokat cipelni. Tehát részben egyetértek.
@@TheNonameSenki Kicsit élesen fogalmaztam, egyáltalán nem tisztem eldönteni, hogy kinek való ez a sorozat, ezért elnézést kérek. Én ebben az évadban (eddig) azt érzem, hogy kicsit talán túlzottan is rákapott a stáb / kreatív szerkesztő arra, hogy extremitásokat rakjanak össze egymással. A múlt csapatban Jorgi zeneisége volt nagyon eltérő a másik 3-tól, itt a szövegíró és a producer világa nagyon távolinak első blikkre (amúgy nálam ez valamennyire működik is, majdnem annyira várom a második részt, mint amikor valaki számomra kedves ember szerepel a műsorban). Lehet, hogy te is erre utaltál, és egyet is értünk, csak másként fogalmaztad meg / neked másként csapódott le, mint nekem. Viszont szerintem a 7. évad még mindig kirívó volt a többi közül, mert ott olyan, a magyar könnyűzenét alapjaiban meghatározó dalszerzők/előadók voltak, akik egy jellemzően már akkor ismert zenész volt, amikor Majka, Király Linda, Kiss Tibi, vagy bármely korábbi (és valszeg későbbi) "sztárvendég" még szolmizálni sem tudott.
Értem is amit mondasz, ugyanakkor nekem pont attól lesz erdekes minden rész hogy hogyan fuzional (a már-már néha eroltetetten) kulonbozo garda. Lehetne ebbol Jack Jacket vagy KGB-t is csinálni, az is kurvajó, csak másik mufaj.
Hundred Sins gyerek azért kis alázat nem ártana. értem én, hogy fiatal vagy és azt hiszed te vagy a generációd hangja, de érdemes az idősebbeket is hallgatni, ismerni, hogy legyen mire nagy arcod.
Ez volt az a rész, amit már konkrétan nem bírtam végignézni! Teljesen unalmas, érdektelen, szürke, átlagszereplők, és forgatási szituációk. Semmi újítást sem láttam, hiába volt beharangozva. Ennél még az előző rész is jobb volt amiatt, ahogy Bori széttrollkodta a műsort. Meg kéne célozni azt, hogy "csináljunk egy jó dalt"! Legyen cél a slágeres, rádiós játtszhatóság. Ez elég nagy kihívás volna ahhoz, hogy érdekes legyen a műsor. Rendes ZENÉSZEKET kéne válogatni hozzá! (nem sehonnani vidékről felköltözött, semmihez se értő, hangszeren nem játszó, magát dídzsének tituláló, valódi teljesítmény nélküli tucat senkiket) Jó dalt írni nem könnyű és önmagában is érdekes feladat. Nem kell hozzá direkt csavarni a felálláson, hogy izgalmas legyen. Csak rossz lesz tőle, nem izgalmas. Értem, hogy az a belső kényszer, hogy bizonyítsuk be, hogy egymással össze nem illő emberi és zenei világból előhúzott figurák milyen érdekes módon tudnak majd együttdolgozni, de ez csak nagyon ritkán jön össze és nem a koncepció miatt, hanem annak ellenére.
2 ปีที่แล้ว +5
jaj. az a zárójeles rész egyszerre röhejes és szomorú. annyi azért kiderül belőle, hogy nemcsak keveset tudsz, de rosszindulatú is vagy mellé.
@@greg4272 nagyon cink ez a megmondóemberes agresszió. Én spec nem tudtam, ki a Boti, így utána néztem-hallgattam és egy rendkívül tehetséges srác. Az az elitizmus, hogy csak a hangszeres zene a zene már rég elkopott. Egy Hardfloor tud olyan acidot pattintani, ami egyenértékű a hangszeressel és hány zenekari fos volt már a piacon.. Hagyjuk már. A kritikád tudatlanságból fakadó arrogancia.
@@Vierre01 Ezek szerint te is megmondóember vagy, mert idemondtad a mondandódat. Sőt itt a kommentszekcióban mindenki az ! Aki lelkendezve és nyálcsorgatva nyalizik a műsornak minden egyes adás alatt, az is megmondóember. Na erre meg én mondom, hogy hagyjuk már! Az a baj a szemléleteddel, hogy nálad már minden elkopott. Főleg az értékítélet! Ma már a moslék zenei kategóriának van mondva (holott az csak moslék) és te bevetted ezt az értékrendet. Részemről nem tudtalanság amit írtam, hanem értékrendből fakadó vélemény. A műsornak a fő baja ez, hogy megpróbálja a természetes értékrenddel szembemenve bemizonyítani hogy a moslék is étel. De ez szerintem neked amúgy is magas, szóval hagyjuk inkább...
@@greg4272 az értékrend szó, amit kicsit túltoltál, nem apszolútum. Hozzá teszem, hogy nyáladznék én szivesen minden vidi alatt, de nem tettem, mert voltak számomra is lapos, vagy unalmas, vagy kellenetlen részek. De az sosem azért volt, mert valaki tehetségtelen lett volna, lásd P.Bori. a szemléletemes részt meg nem is értem, kemény szökkenések vannak a fejedben. A lényeg, hogy olyan még soha nem volt, hidd el, hogy arrogáns agresszióval és kijelentésekkel, a nyitottság halvány próbáját sem hozva odamondasz és a másik nyálcsorgatva bólogatni fog rá. Ez a te ..értékrended, de a másiké nem rosszabb, csak más.
Ős nézőként nem kezdek bele dicshimnuszba, nincs a produkció rászorulva. Minden egyes részt epedve, izgatottan várok és próbálok kiélvezni. Most egy kis off, amitől agyf@szt kapok. Hundred Sins arckendője. Már anno Trap kapitány álcája is kiverte nálam a biztosítékot, mint ahogy most ez a srác is. Rohadt nagy művész (talán tényleg az) aki nem meri felvállalni magát. Hogy vegyem hitelesnek azt az embert, aki rejtőzködik? Mi a jelenség motivációja? Kishitűség, szégyen? Mert ezek miatt szoktak emberek "bujkálni". Ez velem, nézővel szemben tiszteletlenség. Aki engem meg akar szólítani álljon ki elém a maga valójában, mert elsőként őt szeretném megismerni és utána a produktumát. Gondolom a stúdióban is viselni fogja, ami jelentősen csökkenti számomra a befogadást és a teljes nézői odaadást.
Tiszteletlenség? Már meg is hoztad a döntésedet? :-) Nekem is baromi furcsa a kendő az arc előtt, de mivel nem tudom a hátterét még, egyelőre kivárom, mi az oka vagy mi lesz később.
Ehh. Gorillaz. Sokáig nem fedték fel magukat, avatárjaik voltak. Itt pedig, mert én sem tudtam ki ő, EZÉRT utána néztem, érdemes, szóval ő jellemzően egy piros teljes maszkot hord, aminek van amúgy varázsa, a képeken kifejezeztten. Nem egyedi gondolat, de a motiváció az lehet, hogy a produktumra figyeljünk, ne rá. Semmi tiszteletlen nincs benne, ez az ő performance-a.
2 ปีที่แล้ว +5
Gorillaz, Deadmau5, Buckethead, Daft Punk, Kiss, Sia, Slipknot... lehetne még sorolni, de nem egyedülálló egyáltalán a zenei színtéren, hogy valakinek a maszkos perszónáját ismerjük. Gondolom, más és más a motivációjuk, de ha épp a kishitűség, bizalomhiány lenne mögötte, ahogy írod, akkor kéne a legkevésbé beléjük lépni, nem? Nem beszélve arról, hogy ha valaki saját arccal van jelen, az még nem azt jelenti, hogy fel is vállalja magát, és amit látsz belőle, az az igazi személyisége.
Mi ez? Intelligens kultúremberkék szuper-zenéket fabrikálnak, okosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen ... és még okosan, "haqjósosan" szórakoztató is ?!? Mit keres az ilyen anyag a TH-cam-on ?!? Lázító! 🤩😜🤪
Kezdetben vala az Újdonság Ereje. Ez volt a legfőbb támaszunk, amikor elkezdtük a Dalfutárt. A szereplők titkossága, a töredékekből való közös alkotás sokáig meghozta a kívánt bizsergést a nézőknek és az alkotóknak egyaránt.
De már régóta híres műsor vagyunk: a zenészek tudják, mi vár rájuk, mikor játszani hívjuk őket. Ti pedig megszoktátok, hogy mindig sikerül összehozni valamilyen hallgatható dalt. Emelni kell hát a tétet, hogy a kaland ne váljon rutinná. Így ezúttal nem csak a műfajoktól és megszokásoktól rugaszkodunk el, hanem rögtön az anyagi valóságtól is.
Kivéve egyesek...
Bizony, ezen én is csodálkozom, azért a popszakmában sem szokott összejönni, hogy minden dal a CD-n jó legyen. úgy látszik a Viagra-mentes műsorvezetés lehet titokban ez a secret souce.
Gyere vissza kiabálni bármikor! ❤
Ha András székében szeretnétek kutatni a Budai várban, akkor december végéig mindössze 2 ezer forint az egy évre szóló jegy. Köszönjük a Dalfutárnak a mindent.
Amikor egyetimstaként feljártam, nem gondoltam volna, hogy egyszer "András széke" lesz. ❤🙏
Ha 14 éve tudom, hogy egyszer lesz egy "András széke", soha nem mondok fel :)
Köszönöm András, hogy megálmodtad, megálmodtátok ezt a műsort, és már a 8. évadot csináljátok! Nektek köszönhetően több olyan művészt is megismerhettem, akiket előtte nem ismertem, viszont ott lenne a helyük a magyar zeneipar élmezejében.
nagyon hálás vagyok a hangos könyvtár reklámért!!!!!
Nagyon szépen köszönöm minden vak ember nevében areklámot, és a felolvasásokat is!!!
Legjobbak vagytok!!!!
Odáig vagyok, hogy ajánlod a felolvasást András. Én a nagy lezárások idején csatlakoztam a Bodor Tibor Kulturális Egyesülethez. Bár nem vagyok túl termékeny felolvasó, már 3 könyv az én hangomon szól a könyvtárban. Nagyon jó érzés ily módon adni azoknak, akik nem tudnak a szemükkel olvasni 🙂 A műsor remek volt. Senkit nem ismerek, de izgalmas emberek, úgy érzem most nem bírom kivárni az egy hetet 🤩
Én azért nem nézem rögtön a fizetőst mert akkor 2 hétig nincs dalfutar:(
Köszönjük Balla Gergelyt! Remélem Horváth Tomi rugalmas lesz. Jöhetne valamikor egy kis Deva és Analog Balaton.
AB-ra itt is egy
Itt meg Devara
cserihannát szeretnék akár a másik kettő mellé
itt mindkettőre
vagy akár holi
Ez a vakos jelenet zseniális volt. :D Szép ívet adott az egész résznek, ahogy a spirituális emelkedettség átcsapott ebbe a szintén spirituális, de igen szépen, lazán kezelt találkozóba. Imádtam. :'3
Hát nagyon szépen köszönöm ezt a második csapatot és a hangulatot kedves dalfutár!!
...
Sokszor nem tudom megengedni hogy vásárlásra adjam a fejem, de ha van egy megérzés akkor hajlok arra hogy igenis, támogatás jelleggel mert kezdettől követem az adást és nem akarom hogy vége legyen. Még ha keveset vagy kevésszer is, de megengedem magamnak ezt a "luxust" mert kíváncsi vagyok és befizetek egy "mozijegyre". Még ha számomra hallgathatatlan, mert nem az ízlésem a végeredmény, a teríték alapján bevállalom ezt a kis plusz költséget. Aztán megveszem a vacsorát.
Viszont valahogy mindig ezek a mozijegyek olyan qrva jól szólnak!!!!! *mind blown*
Úgyhogy köszönöm ezt a sok szálat hogy így sikerült összefésülni imádtam, és nem bánom hogy teríték alapján bevacsiztam!!
Sok ilyet kedves dalfutár imádtam! :D:D
és mégegyszer köszi ;)
❤🙏
Én is így jártam és egy pillanatig nem bánom,mert nagyon jó kis élmény volt! Köszönet érte
Nem bírtam ki, megvettem a második részt. Zseniális csapat, zseniális dal. Sonya munkásságát imádom (meg őt is, mint régi arc a társaságból :))). A Platon Karataev az egyik legeredetibb cucc a hazai zenei piacon, Boti is szuper (elég meghallgatni a Beton Hofival közös cuccait), Horváth Tomi pedig elképesztő énekes - noha a zenéjét magamtól biztos nem hallgatnám. Külön öröm volt egy olyan részt látni, ahol nincs dráma, nincs idegesítő, nagyképű szereplő (múlt hét, khm), van viszont 4 hihetetlenül alázatos művész, akik nem azért ülnek a stúdióban, hogy egymásra licitáljanak, hanem azért, hogy egyre jobbá és jobbá tegyék a közös dalt. Új kedvenc dal ez, az biztos.
Eddig még nem vettem második részt, még ha általam kedvelt is szerepelt, de a leírás és az epizód alapján most kedvet kaptam, köszi!
Este 7-kor mindenkit várok a live chat-ben! Csettali!🎶🚴♂️💜
Milyen jó amikor ilyen helyes emberek jönnek össze! Bármi lesz is belőle, már azért is megérte, hogy őket lehetett hallani magukról és az alkotásról beszélni.
Ez a Balla Gergő három mondatot mondott és azonnal szerelmes lettem. Az egész epizód király volt, tele értelmes emberekkel, még a kártyavető csaj is tetszett, pedig nem vagyok egy spirituális alkat.
olyan megnyugtató jelenség Balla Gergely
nagyon rá lehetsz izgulva, mert semmit sem mondott
@@palloslevente Különbözőek vagyunk. Amit mondott, az nekem nagyon bejött. Ahogy mondta, az is. Igen, nagyon rá vagyok izgulva. Kérdés, hogy ez miért ért meg neked egy kommentet.
@@vitaygeorgina nem kérdés
Jajj Balla Gergő de jó, hogy itt van!!! Bár kicsit szomorú, hogy akkor nem jön producernek a Platon, de legalább itt a csapat fele.😍
11:11 Az egy kicsit para, hogy mikor kimondta a producer szót, nekem bevillant, hogy milyen jó lenne Hundred Sins-t látni az évadban. Akit épp szombaton hallottam/láttam személyesen Beton Hofi koncerten.
Végre Balla Gergő, végre Platon Karataev!!!!!
Alapjaiban vakarózom Horváth Tomitól.. Számomra műanyag, egy őszinte mozdulata, megnyilvánulása nincsen. Remélem pozitívan csalódom majd, volt már rá példa.
na jóóó, hundred
Sinsnél majdnem visítottam egyet :D
44:26 egy dalfutár fing? 😢😮😅😂🎉
Azt hittem csak mi hallottuk.. Lelalassítva különösen érdekes.
Ez laza pukkancs🙂🙂
Hű, hát én nem bírtam ki, meg jófej is akartam lenni, úh megnéztem a második részt is. Imádom ebben a műsorban, hogy sokszor semmit sem értek belőle, de mikor profik élvezettel, lelkesedéssel csinálnak valamit, azt nézni, átélni, mindig feltölt és inspirál. Szóval most nézek még egy kis Konyhafőnököt, mert azt sem értem soha. D dúrra és konfitálásra fel!
🙂 Nagyon hasonlo az érdeklödési körünk... 🙂
Szonja esetében nagyon magas értéket mutatott a modorosság-mérőm...Csak én vagyok így vele?
Nem😂
Hát még a producer a megjátszós bújkálásával.
A második részben nem fogod modorosnak érezni. Boti meg na, mint a Gorillaz. Nekem sosem volt bajom azzal, ha mondjuk egy piros szado-mazo arcmaszk tehetséggel párosul.
Hát ez a kártyavetés a legjobb biznisz a világon! Még annyit sem kell strapálnia magát a csajnak, mint egy jósnőnek! :D Egész végig nem kell csinálni semmit, majd a nyomi agyhalott hívő elmondja magának, hogy mit akar belelátni, aztán lehet kérni érte a pénzt! Szerintem én bele is vágok! Ilyen könnyen sem kerestem még pénzt életemben! :D
Van valamilyen szűrő a videon, nagyon-nagyon sötét lett! Persze, kösz ezt a részt is :)
Likó Marcit a népnek 😁😁😁😁
pont az elöző rész után, gondoltam arra, hogy milyen jó lenne ide hundred sins, erre tessék...
Tőlem Tomi olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől, de még is ismerem, mert a kereskedelmin belefutottam annó és egy korrekt, kedves figurának tűnik amellett, hogy amúgy kiváló zenész. A többiekről még nem is hallottam, de érdekes módon ha nem is a legjobb, még is talán az egyik legdominánsabb muzsikát rakták össze. Kicsit olyan a fúziójuk, mint a Király Lindáéké. A stílust én bírom, a produceri változat nekem bejön, a szöveg az, amivel bajom lehetne..de még sincs. Kicsit törzsi, sámán zene lett ez, van mögötte valami, amit húz magával. Köszi.
Nem találom, hol lehet hangoskönyv felolvasónak önkéntjelentkezni. Pedig szeretnék. :) (lehet, csak a telefonról nem látom? Vagy nem is volt ígérve link a videóban, csak vágyvezérelten gondolkodom?)
Azt tippelem, hogy ez igen jó lesz.
Ti vagytok a legjobbak
Mester Tomi - Laár András - Deva és elszakadunk az anyagi valóságtól 😃✌️
Jó csapat lenne. De ki énekel?
@@gaborb6577 Somamamagésa
@@HajosAndras akik Őt várják azoknak mikor jön a mikulás?
Waszlavik
@@gaborb6577 Ajsa Luna :)
Annyira jót nevettem, amikor a vak embert nekivezetted az oszlopnak, hogy sírtam.. jaj dejó, hogy ennyi nevetés, humor és önirónia van ebben a műsorban!
Ehj, régen vártam már ennyire a második részt.
Sonya Soundgardenes témája nagyon bejön.
Óóóóóóó, ezért a producerért nagy hálám!
Brutál bandát sikerült összerántanotok, számomra a 8 évad alatt a legvárósabb stúdiózás következik. :)
Emil.rulez reunion? Hajós zeneszerző, Hegyi Gyuri szöveg, Fekete -Kovács Kornél producer, Zita énekel? 😍
Volt 2013ban a BP parkban.
imádom tomit😎
Ebbol a musorbol nagyon sokat lehet tanulni a dalkeszites folyamatarol.En ezert szeretem.
Azt vettem eszre magamon, hogy szamomra negativan hat a dal ertekelesere ha valamilyen benyomast kapok a resztvevokrok .
Ezert ugrok a masodik reszre.
A hangmernok srac munkajat kulon kiemelnem.O szamomra Jack Endino magassagokban van.
A masodik epizodban van olyan apro jam session resz amit meg tovabb hallgattam volna.
A laptop femes hideg vilaga szamomra sohasem fogja felulirni a hangszert. Viszont azt kell mondjam, hogy itt ez a ket univerzum jol talalkozott. Tovabbi jo alkotast.
Iszonyúan hálás vagyok ennek a műsornak, hogy ilyen művészembereket ismerhettem meg mint Balla Gergely. Számomra mindig felüdülés ha valaki megemlíti - főleg egy ilyen magas elérésű műsorban - Hamvas Bélát, aki a magyar irodalom egyik, ha nem a legnagyobb alakja, még hogyha kevesen is ismerik.
kezdem azt érezni, hogy ez a 'toljunk össze nagyon különböző embereket, lessük a drámát, aztán kényszeredetten vigyorogjunk a végeredményen' koncepció kifulladt. lehet most már az is érdekes lenne, hogy összeillő emberek apró részleteken agyalgatva csinálnak valamit, ami valamilyen - esetelg még jaú is, dehát kivagyokén, meg a halyamismijen. :)
Nekem is ez volt a benyomásom, már az előzőnél sem érdekelt a produktum és a gyártás folyamata.
Mióta mondom ugyanezt!
@@greg4272 nyugi, ha megváltozik, biztos, hogy nem miattam ;)
Hundred Sins a házban ✌️🙂😁
Azt miért nem sütötte el Szabolcs, hogy "hát hivatalosan ebbe a parkba nem jöhetnek be sajnos, dehát úgyse látjuk".
Esetleg egy elhunyt személyt is megidéztek? Egy évek óta kész zenét vagy szöveget is fel lehet most utólag dolgozni. ( A baloldalon álló személy akár Somló Tamás vagy Kóbor János is lehetne. )
Elhiszed, hogy 1 éve gondolkodom ezen, hogy hogy lehetne, és rájöttem!
Remélem, nem a Charlie-val sétálás közben villant be a megoldás, hogy kiástok egy producert.
@@HajosAndras Ha tudtam benne csak egy picit is segíteni, az igazi öröm számomra.
Na ezt már szeretem! Zseniális emberek és egyikrol sem hallottam korabban. Alig várom a második részt. Két dolog: általában megvesszuk a második részt de a technikai oldala nehezze teszi hogy mindezt TV-N tudjam intezni - nincs valami youtube pay wall opció amit tudnatok használni, hogy ne egy jelszavas mp4-el kelljen szorakozni? Annyira jó lenne 😊 ketto: az Eleven Hold Torok-Zselenszky Tamasat (Napocska) nem tervezitek meghivni? Köszönjük, csak így tovább! ❤
Az előző részhez képest, ez a csapat már érzem hogy tökéletes lesz! 🙏
Sony-hoz már volt szerencsém találkozni és hihetetlen jó látni hogy ilyen pozitív szellem, akár csak a Balla Gergő (egy kifejezetten pozitív ember számomra, mint ember /zenész).
Valahogy Hundred hozzá állása elég fura számomra, de természetesen senki nem lehet tökéletes és tucat (ő ilyen, de így kell szeretni)
De így hogy a Horváth Tomit benne van, egy hatalmas nagy Respect a Dalfutár csapatának! 🙏
Hangosítottam, és beszéltem vele és ez az ember egy csoda, és emberileg és zeneileg minden szempontból profi és tökéletes! (alázat, odaadás, kommunikációban.. Stb) 👌🙏☺️
Azt hiszem tökéletes kis csapat jött össze így, hála nektek!
Várom a következő részt!
☺️🤗
@Dalfutar @HajosAndras beirnatok a leirasba az elerhetoseget vagy linket ahol felolvasasra lehet jelentkezni?
beírod a gugliba, hogy "hangoskönyv felolvasás vakoknak" és az első link az lesz valszeg. Linket nem írok, mert a youtube algoritmusa törli
Najo, szóval ha sokáig írogatom hogy KÖTELES LEANDERT hívjátok bárminek akkor előbb utóbb célt fogok érni 😀
Kérlek többiek támogassatok 😀
Na az ütne🤘
Ő az, akit akármelyik poziciójába raknák a produkciónak, az brutál :D
+1 :)
Támogatom!!
@@bencz1899 csak szöveget ne írjon, a Kills óta az borzalmas sajnos:(
Ye, megérte megvenni azonnal a második részt:) de nem árulom el miért:)
Az évad pillanata: "Édesanyám, a spárba mennyé, onnan hamarabb lesz tej"... 😁
Chat felütésnek a mai nap 2 híre összekombinálva : Viagra nélkül is feláll (a Dalfutár műsor), de nem lesz belőle Rolex és Presser záró turnéra készül. Nekem gyanús a bal oldali sziluett hajformája, miután Charlie már volt egyszer.
Nekem nagyon bejött ez a dal, egy bizonyos ponton volt egy kis Alice in Chains - Rooster érzésem. A végeredmény is állat lett. Kitűnő csapatot sikerült ismèt összehozni. 😊
Helló Tamásiból! 🙂
Nem bántásból, de én azt hittem Horváth Tamás már legalább egyszer szerepelt, ha nem kétszer 😄
Tomi még nem volt, de a frizurája igen.
Az előzőhöz képest csakis felüdülés lehet. Remélem azóta Bori olvasta a hozzászólásokat és bocsánatot kért.
Kizárt, inkább azon bánkódik hogy nem az ő szövegét használták.
Bántottuk eleget a múlt adás csetjében, engem kiengesztelt a produktum.
@@gaborb6577 engem nem 😅
@@gaborb6577 engem sem
Most fingott vagy nem? Azt hiszem ez egy komoly kérdés......
Megnéztük, nem!🤣 A portja csinált valamit. Az univerzum hangvicce. Random pszeudopúz.
És akkor mi van, ha egyiket se ismeritek? nagy kaland, én se :D azér' (is) jó ez a műsor, hogy megismerjük őket, legalábbis ha a stúdióban leveszi ezt a maskarát :) remélem!
Szerintem nem fogja. De valószínűleg maskarábannis meg tudunk majd róla elég sokat.
Nem veszi le, és tökéletesen meg lehet őt érteni, ha belegondolsz annak a lényegébe, amiért is hordja.
@@ritakoos bele se merek gondolni :)
Kártyavetés nekem határeset volt, nem is azért, mert mit gondolok róla, hanem elég unalmas volt, de ahogy láttam Hajós is nézegette az óráját. A vakos rész viszont a végén jó volt nagyon, a társaság pedig minden excentrikussága mellett is jónak tűnik, szerintem jól fognak tudni együtt dolgozni, ebből szerintem jó adás és remélem jó dal is lesz.
🎼🎼🎼
44:25 Ez mi volt?...😮🤣
Vakok kertjét nem LÁTTÁK a tarot-ban?
De már most kérem, hogy ha elveszíteném szemem világát, András ne segítsen!
De szeretlek András a Hundred Sinsért (is)❤️ Ebből már rossz szám nem lehet.
Na, ez extrán izgalmasnak tűnik, lehet életemben először nem fogom megvárni a YT premiert :D
URAMISTEN HUNDRED SINSSSS
Most már tényleg van #dalfutár pulcsi. Meg is rendeltem Édesanyámékhoz karácsonyra. Legyen valami a fa alatt, ami tényleg a személyiségemhez kapcsolódik. :D :D
Megvettem a második részt. De amint egy perc szünetet akartam tartani benne . Elkezdett röcögni. " hang van kép nincs". Megállítja a képet, a hang megy tovább. A netem tökéletes. Félórája küzdök vele. Úgyhogy a szolgáltatónak jelezzetek valamit.. szívesen fizetek kedvenc dolgokért, de had tudjam már megnézni akár úgyis hogy szünetet tartok🙂 update: Csak úgy tudom megnézni újra, ha előröl kezdem. ( Érdemes volt ). De azért nah..
Nem találkoztunk még a jelenséggel, utánajárunk, sajnáljuk, megoldjuk.
Jesszusom de rohadt jo lesz ez Hundred Sinsszel
Egyedül a zeneszerző neve maradt ki a videóból . Ő ki?
Neee! Nem lehet. De amúgy Korbucz Sonya
nem maradt ki: 3:04
A zeneszerző Korbucz Sonya
Jézusom, ez az ezoterikus izé az elején rémes :(
nem tetszik a tarot? Próbálkozzon Ji Csing-gel. Az bonyolultabb, és még a pszichoanalízisben is használják. (egyesek)
Senkit nem ismertem, de mindenki szimpatikus volt a maga módján. És nem meglepően, egy klasszikus, végig mosolygós Dalfutár rész lett belőle, a zenekarhiány ellenére, egy egészen jó "pop balladával" a végén. :) (ha ez már spoiler közeli, akkor töröljétek)
na jó, de ha itt “rendelgetjük” a szereplőket, hova a meglepi?:D
Amennyiben az arc nélküli ember nem tolja el, akkor nagyot fog szólni, bár a szöveg kissé érdekes, különös világot képvisel.
Izgi!
az a Donkihóte volt, amit az András húzott :D
Vasteras Svédország
Az AE Bizottság zenekart idézném: "kik ezek az emberek?"
Káté jó lenne nagyon az egyik részbe, nem? 😉☝🏻
Hogy kap levegőt a színpadon ez a maszkos jóember? 😬
A költő szövegíró srác egy tüneményes ember, izgis lett ez a csapat! ✨
Ez a zene ki lesz adva valamikor?🥹
Dec15
Hogy a viharba kehet, hogy "19K views 10 hours ago" és csak 473 like?? Hello! Hogy lehet, ezt nem szeretni??
na, végre depeche mode
Nekem Varnus Xavér jutott eszembe mint Home-offisz közreműködő. Manapság minden világhírű billentyűsnek van otthon egy-két Midi billentyűzete, Steinway-e (vagy 1-2 saját temploma valódi orgonával), ezt láttuk a karantén produkciókból
Sándor Hollósi
De jó ilyet olvasni 😎 úgyhogy neked elég csak ennyit írnom, DEVOTEE💜FOREVER✌
(bár szerintem lehetne ennél közelebb álló zenész tehetségeket felkérni egy dM szerű dal megírására, persze , ha az lenne a cél...) R.I.P Andy Fletcher🕊
Pierrot hívd meg! Dalszerzőnek producernek énekesnek. Mindegyiket tudja.
izgalmasnak tűnik :)
Na ez jónak ígérkezik, az alap dal is érdekes meg a szöveg is k. jó! A producer csávótól viszont picit félek… Kár, hogy nem ehhez a dalhoz jött a big band :)
Ez a maszkban, álarcban nyomom szerintem már Marshmello -nál is uncsi volt, nem?
nem
Az énekes hátán mit keres egy kibaszott nagy nyilaskereszt? Tetszik amúgy, csak kérdezem..
Az nem az.
Javaslom, hogy a történelem könyvek részletesebb elolvasása mellett ( hogy ne írj újabb marhaságokat😂)
a nagyvilág egyéb dolgaival is foglakozz.😉
Írtad, hogy tetszik. Segítek hol keress. Az egy 3-400.000 forintos Off White dzseki. Azért ilyen olcsó mert farmer. A többi drágább.
Az tényleg egy nyilaskereszt :) Az eredetiben középen szokott lenni egy H betű. Nagyon abszurd :) vagy "postmodern". Király észrevétel. :) betojtam tőle. Köszi!
Zámbó Árpi? Istenem, de király lenne....vagy a Vitya haverja, az a Kicsigróf
Teljesen más szintű katarzis :DDDDDDDDDDDDDDD
Ajjaj, nem lesz zenekar! Tücc-tücc-mentes vidám hétfőt kívánok.
Akkor még inkább lesz tüc tüc, lévén a prodúcernek csak némi áramköltségbe kerül behúzni egy húzós loopot, míg egy valódi dobos beleizzad a felvételekbe. Kazoo viszont lehetne, mert eddig bárkitől kérdezte András, nem volt nála éppen. Én a stúdió helyében beszereznék egy dobozzal fogyóeszköznek, hamár minden más hangszer van készleten.
@@gaborb6577 Lehúzni egy producert csak mert nem élő hangszeren készít zenét nagyon gáz. Elhihetitek hogy némely zenekar egyszerűbb akkordokkal es kottával ir zenét mint egy producer egy személyben. Hundred Sins hangzása meg így is mérföldekkel előrehaladottabb mint korunk leghiresebb producerei. De ahogy Marty McFly fogalmazott: Ti még nem értitek de a gyerekeitek imádni fogják 😉
Senkit nem húztam le.
1.Amikor írtam, még nem lehetett tudni, hogy ki/kik lesznek.
2.Nem kell hangszeren játszani, hogy valaki értékes produceri munkát alkosson. Egy dobos és egy dj is lehet jó, vagy rossz. Pusztán a megúszós tücc-tücc témát nem értékelem. Azt, amit letöltesz a netről és kész is.
@@1010-o9v de mutass már egy olyan Dalfutárt, amiben olyan volt..
Teljes pompájában ilyen még nem volt, de pl. ezek már közelítettek:
Tudnád, ha érezném
Virághajlam.
Kicsit kellemetlenül érzem magam, hogy a kedvenc műsorommal, a Dalfutárral kapcsolatban kell vagy akarok kritikát megfogalmazni. Ráadásul úgy, hogy a kedvenc emberem pedig a Hajós. De számomra lassan élvezhetetlenné válik a műsor. Vagyis nem az egész műsor, hanem a lényegi rész, a dal. Én nem azt mondom, hogy 1 bites közhely limonádé pop sz*rt kell hozni a műsorba, de nekem már lassan olyan érzésem van, hogy direkt nem is törekednek arra, hogy populáris legyen. Az előző részben eret vágtunk, itt meg vérhólyagos az égbolt. Csak hogy két friss példát említsek. Én szeretem az értéket, a minőséget, a kultúrát, a mondanivalót, a gondolatébresztést, de nem tartom el a kisujjam kávé ivás közben. Ha érthető amire célozni szeretnék. Lassan olyan érzés nézni ezt a műsort, mintha derogáló lenne összehozni egy több tízmilliós nézettségű országosan ismert nótát. Az élet tényleg minden területén az arany középút a lehető legjobb választás. Nehéz megtalálni, de ha megvan akkor tényleg baromi jó dolgok tudnak létrejönni. Jelenleg nekem eléggé szenvedős végignézni az adásokat, de nem akarom, hogy megszünjön, és Andrást is szeretem, szóval maradok, nézem, megosztom, likeolom, mindent amit lehet. De szomorú vagyok eléggé. András, remélem nem veszed támadásnak vagy fikázásnak a dolgot, én tényleg szeretem ezt a műsort.
Nem támadásként mondom, de ebben az esetben valószínűleg ez a műsor nem neked való. Az első évadtól kezdődően kevésbé ismert, de tehetséges, emberek vannak felkérve (alkalmanként megjelenik 1-1 ismertebb név). Ezek az előadók pedig nem feltétlen vannak hozzászokva/rászorulva, hogy közönségigényt elégítsenek ki, hanem a saját stílusukat képviselik, őszintén. S ez a 7. évad kivételével (ahol direkt minden műsorban volt 1-1 magyar zenei "legenda") minden évadban így volt. S ha belegondolsz, a koncepció is így lesz fenntartható, ha különleges, egyedi alakokat kérnek fel, akik a skála minden szegletéből jönnek. Ha minden héten kijönne egy átlagos rádiósláger, az hamar kifulladna.
@@joccmocc Eddig mindig volt törekedés az arany középútra én úgy érzem. Nem csak a 7. évadban voltak legendák és populáris szereplők hanem eddig mindig. Csak egy párat említek akik hirtelen eszembe jutnak: Majka, Gigi, Kökény Attila, Király Linda, Freddy, Orsovai Reni, Varga Vivien... és még sokan mások. Ők egyáltalán nem réteg karakterek, mégis jól együtt tudtak működni, és jó dalok születtek. Szerintem ha ennyi évadot végig néztem és minden dal a maga formájában tetszett akkor szerintem nekem (is) való a műsor. Amiről írok azt csak mostanában érzem. Nem tetszik az irány.
@@TheNonameSenki nekem az olyan lazább vonal hiányzik, mint a Van az úgy. Mert a funkynak is van helye. Eddig ez a szöveg jön be a legkevésbé, hál istennek a produceri verzió amennyire lehet simítja. Én is imádok olvasni és szimpi is a srác, de akkor könyves hasonlattal élve van helye Hamvasnak és van helye Novák Csanádnak is a polcomon. Mert az életben sem szeretnénk minden percben súlyokat cipelni. Tehát részben egyetértek.
@@TheNonameSenki Kicsit élesen fogalmaztam, egyáltalán nem tisztem eldönteni, hogy kinek való ez a sorozat, ezért elnézést kérek. Én ebben az évadban (eddig) azt érzem, hogy kicsit talán túlzottan is rákapott a stáb / kreatív szerkesztő arra, hogy extremitásokat rakjanak össze egymással. A múlt csapatban Jorgi zeneisége volt nagyon eltérő a másik 3-tól, itt a szövegíró és a producer világa nagyon távolinak első blikkre (amúgy nálam ez valamennyire működik is, majdnem annyira várom a második részt, mint amikor valaki számomra kedves ember szerepel a műsorban). Lehet, hogy te is erre utaltál, és egyet is értünk, csak másként fogalmaztad meg / neked másként csapódott le, mint nekem.
Viszont szerintem a 7. évad még mindig kirívó volt a többi közül, mert ott olyan, a magyar könnyűzenét alapjaiban meghatározó dalszerzők/előadók voltak, akik egy jellemzően már akkor ismert zenész volt, amikor Majka, Király Linda, Kiss Tibi, vagy bármely korábbi (és valszeg későbbi) "sztárvendég" még szolmizálni sem tudott.
Értem is amit mondasz, ugyanakkor nekem pont attól lesz erdekes minden rész hogy hogyan fuzional (a már-már néha eroltetetten) kulonbozo garda. Lehetne ebbol Jack Jacket vagy KGB-t is csinálni, az is kurvajó, csak másik mufaj.
Hundred Sins gyerek azért kis alázat nem ártana. értem én, hogy fiatal vagy és azt hiszed te vagy a generációd hangja, de érdemes az idősebbeket is hallgatni, ismerni, hogy legyen mire nagy arcod.
Ez volt az a rész, amit már konkrétan nem bírtam végignézni! Teljesen unalmas, érdektelen, szürke, átlagszereplők, és forgatási szituációk.
Semmi újítást sem láttam, hiába volt beharangozva.
Ennél még az előző rész is jobb volt amiatt, ahogy Bori széttrollkodta a műsort.
Meg kéne célozni azt, hogy "csináljunk egy jó dalt"! Legyen cél a slágeres, rádiós játtszhatóság. Ez elég nagy kihívás volna ahhoz, hogy érdekes legyen a műsor.
Rendes ZENÉSZEKET kéne válogatni hozzá! (nem sehonnani vidékről felköltözött, semmihez se értő, hangszeren nem játszó, magát dídzsének tituláló, valódi teljesítmény nélküli tucat senkiket) Jó dalt írni nem könnyű és önmagában is érdekes feladat. Nem kell hozzá direkt csavarni a felálláson, hogy izgalmas legyen. Csak rossz lesz tőle, nem izgalmas.
Értem, hogy az a belső kényszer, hogy bizonyítsuk be, hogy egymással össze nem illő emberi és zenei világból előhúzott figurák milyen érdekes módon tudnak majd együttdolgozni, de ez csak nagyon ritkán jön össze és nem a koncepció miatt, hanem annak ellenére.
jaj. az a zárójeles rész egyszerre röhejes és szomorú. annyi azért kiderül belőle, hogy nemcsak keveset tudsz, de rosszindulatú is vagy mellé.
@ .... mondja ezt egy senki aki láthatóan még értelmezni se tud egy mondatot. Szerintem lapozzál, nálad értelmesebb embereknek való ez.
@@greg4272 nagyon cink ez a megmondóemberes agresszió. Én spec nem tudtam, ki a Boti, így utána néztem-hallgattam és egy rendkívül tehetséges srác. Az az elitizmus, hogy csak a hangszeres zene a zene már rég elkopott. Egy Hardfloor tud olyan acidot pattintani, ami egyenértékű a hangszeressel és hány zenekari fos volt már a piacon.. Hagyjuk már. A kritikád tudatlanságból fakadó arrogancia.
@@Vierre01 Ezek szerint te is megmondóember vagy, mert idemondtad a mondandódat. Sőt itt a kommentszekcióban mindenki az ! Aki lelkendezve és nyálcsorgatva nyalizik a műsornak minden egyes adás alatt, az is megmondóember. Na erre meg én mondom, hogy hagyjuk már!
Az a baj a szemléleteddel, hogy nálad már minden elkopott. Főleg az értékítélet! Ma már a moslék zenei kategóriának van mondva (holott az csak moslék) és te bevetted ezt az értékrendet. Részemről nem tudtalanság amit írtam, hanem értékrendből fakadó vélemény. A műsornak a fő baja ez, hogy megpróbálja a természetes értékrenddel szembemenve bemizonyítani hogy a moslék is étel.
De ez szerintem neked amúgy is magas, szóval hagyjuk inkább...
@@greg4272 az értékrend szó, amit kicsit túltoltál, nem apszolútum. Hozzá teszem, hogy nyáladznék én szivesen minden vidi alatt, de nem tettem, mert voltak számomra is lapos, vagy unalmas, vagy kellenetlen részek. De az sosem azért volt, mert valaki tehetségtelen lett volna, lásd P.Bori. a szemléletemes részt meg nem is értem, kemény szökkenések vannak a fejedben. A lényeg, hogy olyan még soha nem volt, hidd el, hogy arrogáns agresszióval és kijelentésekkel, a nyitottság halvány próbáját sem hozva odamondasz és a másik nyálcsorgatva bólogatni fog rá. Ez a te ..értékrended, de a másiké nem rosszabb, csak más.
Ős nézőként nem kezdek bele dicshimnuszba, nincs a produkció rászorulva. Minden egyes részt epedve, izgatottan várok és próbálok kiélvezni. Most egy kis off, amitől agyf@szt kapok. Hundred Sins arckendője. Már anno Trap kapitány álcája is kiverte nálam a biztosítékot, mint ahogy most ez a srác is. Rohadt nagy művész (talán tényleg az) aki nem meri felvállalni magát. Hogy vegyem hitelesnek azt az embert, aki rejtőzködik? Mi a jelenség motivációja? Kishitűség, szégyen? Mert ezek miatt szoktak emberek "bujkálni". Ez velem, nézővel szemben tiszteletlenség. Aki engem meg akar szólítani álljon ki elém a maga valójában, mert elsőként őt szeretném megismerni és utána a produktumát. Gondolom a stúdióban is viselni fogja, ami jelentősen csökkenti számomra a befogadást és a teljes nézői odaadást.
Tiszteletlenség? Már meg is hoztad a döntésedet? :-) Nekem is baromi furcsa a kendő az arc előtt, de mivel nem tudom a hátterét még, egyelőre kivárom, mi az oka vagy mi lesz később.
Ugyan kérlek. Ez csak egy póz. Más is megcsinálta már előtte, szóval nem is eredeti, el kell fogadni, ő így akarja.
Ehh. Gorillaz. Sokáig nem fedték fel magukat, avatárjaik voltak. Itt pedig, mert én sem tudtam ki ő, EZÉRT utána néztem, érdemes, szóval ő jellemzően egy piros teljes maszkot hord, aminek van amúgy varázsa, a képeken kifejezeztten. Nem egyedi gondolat, de a motiváció az lehet, hogy a produktumra figyeljünk, ne rá. Semmi tiszteletlen nincs benne, ez az ő performance-a.
Gorillaz, Deadmau5, Buckethead, Daft Punk, Kiss, Sia, Slipknot... lehetne még sorolni, de nem egyedülálló egyáltalán a zenei színtéren, hogy valakinek a maszkos perszónáját ismerjük. Gondolom, más és más a motivációjuk, de ha épp a kishitűség, bizalomhiány lenne mögötte, ahogy írod, akkor kéne a legkevésbé beléjük lépni, nem? Nem beszélve arról, hogy ha valaki saját arccal van jelen, az még nem azt jelenti, hogy fel is vállalja magát, és amit látsz belőle, az az igazi személyisége.
Mi ez? Intelligens kultúremberkék szuper-zenéket fabrikálnak, okosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen ... és még okosan, "haqjósosan" szórakoztató is ?!?
Mit keres az ilyen anyag a TH-cam-on ?!? Lázító! 🤩😜🤪