Úgy érzem, túlontúl kalandosnak bizonyult eddig a nyolcadik évad. Ideje olajat önteni a háborgó habokra, és előállni egy üdítően normális, minden extremitást nélkülöző adással. Nem kell művészi konfliktus, nem kell műfaji súrlódás. Egyszerűen összerakok egy olyan társaságot, akik valószínűleg jól kijönnek majd egymással, és művészetük kölcsönös tiszteletébe belefeledkezve alkotnak meg egy dalt. A harmincharmadik Dalfutár-csapatról lévén szó, ez úgyszólván rutinfeladat.
András amikor megkérdi a möstert, hogy játszana-e vele, és azt mondja, hogy igen, az a tekintet, mint a kisgyerek, amikor kibontotta a karácsonyi ajándékot. Asszem így kell élni az álmodat. :D
Dés, parádés! (Bocs!) Lenyűgözve hallgatom ezt a kihaló félben lévő ember fajt, aki visszafogott, őrülten tehetséges és emberien intelligens. A VV-s percemberek és kóklerek világában igazi kapaszkodó egy-egy ilyen személyiség.
Megnéztem a 2. részt és csodálatos lett. Imádtam Ivánt, imádtam azt, amit Attisék csináltak Király Lindával és még sorolhatnám..de ez a dal, ez az első, ami oda vitt, ahová akarták, hogy vigyen. Megkönnyeztem, imádtam Zórát, a hangját, a karakterét, a fanyar humorát, -nekem való, a barinője akarok lenni, szerintem sokat szakadnánk ☺️. Ez a szám nekem tökéletes, ezt valóban hallgatnám vezetés közben. 10/10. A szaxofonért külön hála, mindig a zsigereimig hatol.
@@IneffableBand mindig irigylem azokat, akik fiatalok és végtelenül tehetségesek, mint Ti 🤩, egy kicsit sajnáltam, hogy nem tudtatok annyira dominálni, mint amennyire kellett volna, nyilván nehéz egy Dés és Zóra mellett anélkül, hogy az ne tűnjön arroganciának. Legyen vígasz, hogy fantasztikusak vagytok. ❤️😘
@@Vierre01 Köszönjük nagyon a kedves szavakat! ❤A többiről bővebben pedig a következő adás megjelenése után, illetve a december 21-i podcast felvételen beszéljünk. 😁
Dés úr nagyon kellemes személyiség. Nekem a név megvolt, de arc mögötte sohasem. Nagyon szerény mellette pedig mély tudás érződik. Ritka az ilyen ember. Kíváncsian várom a következő részt!
Amikor előkerült a Dimenzió, akkor végleg padlót fogtam, András! Megvettél kilóra, megint. Nagyon várom a folytatást, jóféle bizsergést érzek ebben a csapatban már most. Arról a finomságról nem is beszélve, hogy hallhattalak benneteket játszani!
Ezúttal nem vártam egy hetet és megnéztem előre a második részt. A dalt vagy 5-ször hallgattam meg egymás után, pedig ilyet nagyon ritkán szoktam... De úgy voltam vele, hogy muszáj, mivel a következő pár napban még nem fogom tudni újra meghallgatni. 😅 Annyira jó hangulata volt az egésznek, és a dal is hihetetlenül fülbemászó lett. Köszönöm!
Nekem jöhet egy DÉSfutár is! Bármenyit elhallgatnék belőle. 😃 Nagyszerű zeneszerző, akinek a dalait a végtelenségig lehetne színezni előadókkal és producerekkel, és a jó szövegírókról ne feledkezzünk el. 😁😉 Ezek a "vén rókák" még mindig nagyon tudnak. ❤️
Amúgy az tényleg nagyon jó lenne, ha a tehetségkutatók sekélyességét ellensúlyozandó ráereszetenénk a Dést a magyar könnyűzenei előadókra, és mindnekinek ő írna. Vagy legalább csinálna egy lemezt, ahol megénekelteti azokat, akiket ő elismer az elmúlt 20 évből. (Bár lehet, hogy pont ezért nem csinál ilyet, mert nincs kivel...:-)))))))
Dés ahogy a Coltrane albumról beszél nekem is jött a libabőr azonnal, pedig sosem hallottam azt az albumot (holnapra ez megváltozik ;)). Viszont az érzés, a villámcsapás megvan, óriási dolog az amit a zene ad. Mindenkinek csak azt tudom kívánni, hogy minél több olyan katartikus élménye legyen, hogy a zene letaglózza. 💜
Nem tudtam, hogy létezik egy olyan zenei zseni, aki egyetlen perc alatt képes könnyeket csalni a szemembe egy olyan hangszerrel és stílusban, amit úgy tudtam eddig, hogy nem is kedvelek. Nos,........ ez jutott hirtelen eszembe. Mindenesetre köszönöm!
Én imádom ahogy Dés jazzt játszik, egészen az Interbrass óta.. Szeretem a mindenféle más dolgait is, de sajnálom hogy nincs sokkal több szerepe a jazzben .. Pláne mikor a fiával játszanak.. ❤️
Sziasztok ahogy az első pár percet megnéztem én is elpityeregtem magam Dés Laszlót nagyon szeretem gyerekkorom ota. Anyukámék több lemezt tartanak otthon amin ő szerezte a zenéket ( PL az ÁTUTAZÓ>>itt én is csak 9éves voltam amikor bakelitre kiadták ). Megvettem a 2.részt lényeg kb 5ödször hallgatom nézem, de egymásután!! Szóval akik nem birják ki és anyagilag is megengedhetik akkor tegyék, mert átkozottul beszarás.❤❤❤❤❤❤❤❤👌👌👌👌👌
Én imádom ezt a műsort, az összeset láttam. Talán 3 alkalom volt, amikor kommenteltem is. Már egy jó ideje bennem volt az, hogy számomra rengeteg olyan előadó volt, akiket szégyen-nem szégyen, de nem ismerek. Ez a koromból is adódhat, mert 39 vagyok, és a zenei stílusból is. Már elég régóta fogalmazódott bennem egy olyan komment, amiben kifejtem, hogy mennyire jó lenne újra olyan előadókat/szerzőket látni, mint pl. az első, második vagy akár a harmadik évadokban. Mondjuk számomra a Majkás volt a kedvenc, mert imádom. De sorolhatnék még kedvenc részeket. Mindegyis. Ezt a talit viszont most ténylegesen várom, ès nem csak "megnézem". Dés László, már egy abszolút nyertes kezdet. A Barnát pedig imádom. De most nem fogok reklámot csinálni neki/k😊 szóval sok lett a duma, de a lényeg az, hogy várom nagyon. Lennének nevek bőven, akiket szívesen látnék, a Z generáción kívül is. Pont ezért tetszik ez a rész is. Remélem sok lesz még. Imádat❤
Ez mekkora ötlet, András!!!! Lehetne egy teljes évadot, ahol Dés Mester a zeneszerző és különböző stílusú producerrel hangszerelteted meg a négy dalt. Meg akkor már lehetne egy olyan évad, ahol egy zeneszerző, dalszövegíró, producer, énekes kíséri végig az évadot és mindig más szerepben: első rész dal, második szöveg, harmadik producer, negyedik énekes - mind ugyanaz a személy 😆
Én is remélem, és nem is értem, hogy eddig hogy nem történt meg. András, nem akarsz gazdag lenni, add már el a formátumot, ez milliókat ér, és nem forintban.
Zora egy különleges előadó, nyáron láttam a Kollár-Klemencz zenekarában énekelni a Margófeszten, olyan energiái vannak, olyan új értelemezéseket adott a hangja a jól ismert daloknak, hogy az fantasztikus, szerintem ő lesz itt a különleges fűszere, az amúgy is csúcsminőségű ételnek. Nagyon kíváncsi vagyok.
Az a szegeny lany eloszor nem tudta eldonteni, hogy ez a dal most csak poen e. Ez a dal elso hallasra, ebben a fotmaban iszonyu kinos, nagyon kivancsi vagyok mit hoz ki belole a kis csapat!
Mackó, lent van a slicced! / Jaj, ez nagyon jó rész. Dés olyan, h. oda kell rá figyelni, pedig nem is szeretem a dzsesszt, de mégis, megtartja a figyelmemet. Közegben van. (Flow) / A (földim) Ineffable-nek nagyon megörültem :) / akárcsak Zórának is. Megnéztem az egészet, pedig csak negyedét akartam. Köszi!
Megnéztem a 2. részt. Nos azt kell mondjam igen jó lett a dal, slágergyanús! :) De azért valamit nagyon hiányolok belőle, pedig felvettétek... bele kellett volna tenni a véglegesbe is!
Én Laci bácsi zenéit anyumnak köszönhetően hallottam először, de szinte az egyetlen a magyar zenei iparban, akit szerettem és tiszteltem, mert egyszerűen csorog a könnyem, ha ő zenél és nem tudom miért (jó, van még egy ilyen ember, az eleven holdból Tamás bácsi. Voltam egy koncerten, ahol ő lépett fel egy chilles aprócska kis színpadon és beszélt és zenélt és végig folytak a könnyeim az előadás alatt. Fogalmam sincs, hogy miért. Lehet innom kellett volna valami alkoholt és akkor kicsit tompábban, de kevésbé érzelmesen érintett volna, de ez most mindegy). Csodálatos. Soha nem hallottam még interjút, vagy beszélgetést Laci bácsival, mert emberileg nem gondoltam, hogy érdekes lehet, de ahogy beszél a zenéről és az érzésekről. Annyira választékosan, szépen, alázatosan. Lenyűgöző. Köszönöm neked András, nélküled nem hallhattam volna ezt a legendát beszélni. De a hangja, a jelleme egyszerűen megragadó. A tiszteleted a szereteted és az ő nyiltsága, játékossága. Nincsenek rá szavak
mai tanulság: azért kell megnézni premierkor az adást, mert véletlenül pár órával később elkapod a zenészek insta posztját, hogy benne vannak, és akkor nem akkora a meglepi. de így is nagyon örülök!
A magyar nyelv tényleg poétikusabb, csak kihívás, hogy ne legyen klisé. Kár, pont most nem fog kiderülni, hogy sikerült volna e megugrani. A lányt is megértem, hogy így ki lett vele tolva.
Sajnáltam a lányt, szegény amerikból jött, tök rákészült, hogy magyarul énekelhet, erre adsz neki angol szöveget amit nem is tudott értelmezni... Dalszövegest kéne felhívni, hogy írjon egy magyart szöveget is...
Sziasztok. Nagyon a fülembe szállt amit Dés a zongorán játszik a találkozáskor. Ez impro vagy egy konkrét meglevő dal amit meg lehet hallgatni valahol? :)
Á, üvöltve libabőröztem az első perctől, hogy ott voltak nála..... Nemcsak kiváló zenész és zeneszerző, de egy nagyon értékes személyiség (minden interjút meghallgatok, elolvasok, ami vele készül) Bárcsak az ilyen figurákat hívnák az emberek SZTÁRnak!
Az "A"-rész 16, a "B"-rész 16, viszont a "C"-rész tényleg csak 15 ütemes. (Én is meglepődtem- kb a Toto-nál fordulnak elő ilyen furcsa, páratlan ütemszámú szerkezeti részek, miközben az ütemmutatú 4/4es, tehát nem a páratlan ritmusban van a megfejtés, hanem a csonkának ható hosszúságban. A dallam szülte ilyenre, gondolom.)
Tudom, hogy túl személyes és nem biztos, hogy a brand-et szolgálja a kapitalista értelemben, de András... a 15:24-től tapasztalt - és ahhoz hasonló- élményeidről lesz egyszer, bármikor is, valaha egy beszámoló? Vlog. Könyv. Kisfilm. Én csak látom a csodás műsorban azt, hogy ilyen helyzetekben valami történik, de ezek veled történnek. Velünk/velem, mint néző is, de elsősorban veled.
A feleségem es en teljesen máshogy nézzük a műsort . Őt érdeklik a számára ismeretlen előadók is , míg én azokat az adásokat kedvelem amelyekben már ismert előadók szerepelnek . Ebben az évadban eddig sok fiatal szerepel akik egyszer bizonyára nagyon híresek lesznek es miattuk sok új nézője lesz a műsornak, ami bizonyára koncepció is ;) biztos lesznek olyanok is akik nagyon várják a hétfőket de amikor meglátják hogy kik a szereplők akkor két hétre elveszti őket a műsor. Kiváncsi lennék egy olyan meetingre amin a producerek ezeket a kérdéseket feszegetik :)
Hm..a jazz bacsit szivesen hallgattam volna meg. Kellemes, meleg, tuzillatu, kuckos dal. Ennek a lanynak olyan a hangja mint amikor iszod a forro csokidat a kis kockas takarodba bugyolalva a fotelban es tel van. A hangszereles nekem annyira nem tetszett, de ez egy abszolut radio barat dal. Kedves @Hajosandras tudod a Nirvana pop dalokat irt (jobban mondva Kurt) punkrock izomzattal. Nagyon varom azt a dalt Itt de lehet nem lesz sose:)
Fúúúú! Az egyik szemem sír, a másik könnyezik. Amikor Dést megláttam felsikítottam (először azt hittem, Presser lesz!) Aztán jött Oscar Petterson - nálam is ő akasztotta a horgot a számba - 17 évesen. Majd Coltrane... libabőr, pároltkáposztával. És a végén az énekes lány? Ha egymás mellé ülteted Dést és a lányt: A Szépség és a Szörnyeteg jut eszembe. Hogy fognak ezek "együttműködni"? Lehet, hogy Dés a végén megbánja, hogy belement ebbe?
Jól van, nem bánom. Szerepeljen Dés többször is a műsorban, ha már annyira szeretné. 😃 -Van nálad hangszer? -Most mire gondolsz? - mutat a Mester a kézenfekvő billentyűsorra.
Szeretnék elnézést kérni a megjegyzésemért előre, de! Azért Dés amikor kint áll az erkélyen, mintha egy festmény előtt állna, és mögötte a látkép azért az sem egyszerű! Bocsánat
Ne csüggedj, az énekesnő is azt mondta, hogy nem érti. :) Komolyra fordítva pedig azért ne csüggedj, mert ha kijön a végleges szám, biztos vagyok benne, hogy vagy a Dalfutárosok maguk, vagy egy lelkes kommentelő közzé fog tenni egy magyar fordítást.
Igen. Nekem is ez a bajom a legendákkal, András nem merte azt mondani, mint a többieknek, hogy jó ez, de sok, egyszerűbben. A legendát nem érheti kritika és én ezt soha nem voltam hajlandó elfogadni.
Úgy érzem, túlontúl kalandosnak bizonyult eddig a nyolcadik évad. Ideje olajat önteni a háborgó habokra, és előállni egy üdítően normális, minden extremitást nélkülöző adással. Nem kell művészi konfliktus, nem kell műfaji súrlódás. Egyszerűen összerakok egy olyan társaságot, akik valószínűleg jól kijönnek majd egymással, és művészetük kölcsönös tiszteletébe belefeledkezve alkotnak meg egy dalt. A harmincharmadik Dalfutár-csapatról lévén szó, ez úgyszólván rutinfeladat.
Hú de jól hangzik :) Már csak egyet kell aludni...
❤❤❤👍👍👍👏👏👏
Enyhítő olajat öntesz a lelkünkben háborgó tűzviaharra? 🙃🔥🔥🔥
Szuperek vagytok! Angol felirat esetleg nem vàrhatò a Dalfutàr rèszekhez? (Gyanítom nem, pedig szerintem nagyon sokan èrtèkelnèk.)
@@esztertorok3784 I agree! Would be a great help for learning Hungarian as well (love the show!)
még csak az elején járok, de Dés László úúúúúúúristen, őrület, hihetetlen, egy legenda, egy ikon, köszönöm András!
Ahogy András ritka egy őszintén boldog mosollyal felnézett Désre amikor zenéltek, az annyira cuki volt, h kicsit bekönnyeztem. 😭❤️😅
András amikor megkérdi a möstert, hogy játszana-e vele, és azt mondja, hogy igen, az a tekintet, mint a kisgyerek, amikor kibontotta a karácsonyi ajándékot. Asszem így kell élni az álmodat. :D
Dés, parádés! (Bocs!) Lenyűgözve hallgatom ezt a kihaló félben lévő ember fajt, aki visszafogott, őrülten tehetséges és emberien intelligens. A VV-s percemberek és kóklerek világában igazi kapaszkodó egy-egy ilyen személyiség.
Mindig örülök, ha zenekar van! Ráadásul ez az énekessel is kiegészülve igazán nemzetközi együttműködés lesz, miközben mégis 100 % magyar. Ravasz! :)
Megnéztem a 2. részt és csodálatos lett. Imádtam Ivánt, imádtam azt, amit Attisék csináltak Király Lindával és még sorolhatnám..de ez a dal, ez az első, ami oda vitt, ahová akarták, hogy vigyen. Megkönnyeztem, imádtam Zórát, a hangját, a karakterét, a fanyar humorát, -nekem való, a barinője akarok lenni, szerintem sokat szakadnánk ☺️. Ez a szám nekem tökéletes, ezt valóban hallgatnám vezetés közben. 10/10.
A szaxofonért külön hála, mindig a zsigereimig hatol.
😊
@@IneffableBand mindig irigylem azokat, akik fiatalok és végtelenül tehetségesek, mint Ti 🤩, egy kicsit sajnáltam, hogy nem tudtatok annyira dominálni, mint amennyire kellett volna, nyilván nehéz egy Dés és Zóra mellett anélkül, hogy az ne tűnjön arroganciának. Legyen vígasz, hogy fantasztikusak vagytok. ❤️😘
@@Vierre01 Köszönjük nagyon a kedves szavakat! ❤A többiről bővebben pedig a következő adás megjelenése után, illetve a december 21-i podcast felvételen beszéljünk. 😁
Isteneeeeem! Dés! Mekkora csoda ez az ember! Amit jammeltetek! Belekönnyeztem. Örülök, hogy végre meghívtátok!
Dés úr nagyon kellemes személyiség. Nekem a név megvolt, de arc mögötte sohasem. Nagyon szerény mellette pedig mély tudás érződik.
Ritka az ilyen ember. Kíváncsian várom a következő részt!
Magyar fülbe, magyar fülzsírt! :D Nagyon várom a közös dalt és izgulok veletek, hogy lesz-e nemzetközi siker. A Billboard hot 100 megcélozva... :)
Dés...Woa
A valaha él(t) legnagyobb zeneszerző!!!!!
Hihetelenül szépen beszél magyarul az Amerikában születtet énekesnő, mindenféle akcentus nélkül❣
Nagyon összeillőnek tartom a csapatot. Mindenki szimpatikus számomra és biztosan tetszetős dal született. :)
Dés Lászlóból ha öt rész lenne, akkor se lenne unalmas egy percig sem. Ez telitalálat volt!
Nagyon jó kis csapat lett erre a részre összehozva, az Ineffable jó kis csavar lett, meg hát ez az évad...
Dalfutárt az ének órákra! 😊
A Dés féle variáció hoz hozzá sem mernék nyúlni olyan jó❤️❤️❤️
Mindenféle spoiler nélkül, köszönöm a stúdiónapot is! A múlt hét után meg főleg. :-)
Amikor előkerült a Dimenzió, akkor végleg padlót fogtam, András! Megvettél kilóra, megint. Nagyon várom a folytatást, jóféle bizsergést érzek ebben a csapatban már most. Arról a finomságról nem is beszélve, hogy hallhattalak benneteket játszani!
Kedves András, András, Gyuri és az egész stáb, akik a Dalfutárért csak egy kis követ is odébb mozdítotok, óriásiak vagytok! KÖSZÖNJÜK!
Ezúttal nem vártam egy hetet és megnéztem előre a második részt. A dalt vagy 5-ször hallgattam meg egymás után, pedig ilyet nagyon ritkán szoktam... De úgy voltam vele, hogy muszáj, mivel a következő pár napban még nem fogom tudni újra meghallgatni. 😅 Annyira jó hangulata volt az egésznek, és a dal is hihetetlenül fülbemászó lett. Köszönöm!
Nekem jöhet egy DÉSfutár is! Bármenyit elhallgatnék belőle. 😃
Nagyszerű zeneszerző, akinek a dalait a végtelenségig lehetne színezni előadókkal és producerekkel, és a jó szövegírókról ne feledkezzünk el. 😁😉
Ezek a "vén rókák" még mindig nagyon tudnak. ❤️
Amúgy az tényleg nagyon jó lenne, ha a tehetségkutatók sekélyességét ellensúlyozandó ráereszetenénk a Dést a magyar könnyűzenei előadókra, és mindnekinek ő írna. Vagy legalább csinálna egy lemezt, ahol megénekelteti azokat, akiket ő elismer az elmúlt 20 évből. (Bár lehet, hogy pont ezért nem csinál ilyet, mert nincs kivel...:-)))))))
Dés ahogy a Coltrane albumról beszél nekem is jött a libabőr azonnal, pedig sosem hallottam azt az albumot (holnapra ez megváltozik ;)). Viszont az érzés, a villámcsapás megvan, óriási dolog az amit a zene ad. Mindenkinek csak azt tudom kívánni, hogy minél több olyan katartikus élménye legyen, hogy a zene letaglózza. 💜
Szerintem nagy baj van ha már attól örömmámorban úszom hogy egy műsorban értelmes emberek értelmesen beszélgetnek.
Nem tudtam, hogy létezik egy olyan zenei zseni, aki egyetlen perc alatt képes könnyeket csalni a szemembe egy olyan hangszerrel és stílusban, amit úgy tudtam eddig, hogy nem is kedvelek. Nos,........ ez jutott hirtelen eszembe. Mindenesetre köszönöm!
Én imádom ahogy Dés jazzt játszik, egészen az Interbrass óta.. Szeretem a mindenféle más dolgait is, de sajnálom hogy nincs sokkal több szerepe a jazzben .. Pláne mikor a fiával játszanak.. ❤️
Jaj, ez az álomcsapatom. :3 Nagyon örvendek minden résztvevőnek!
Sziasztok ahogy az első pár percet megnéztem én is elpityeregtem magam Dés Laszlót nagyon szeretem gyerekkorom ota. Anyukámék több lemezt tartanak otthon amin ő szerezte a zenéket ( PL az ÁTUTAZÓ>>itt én is csak 9éves voltam amikor bakelitre kiadták ). Megvettem a 2.részt lényeg kb 5ödször hallgatom nézem, de egymásután!! Szóval akik nem birják ki és anyagilag is megengedhetik akkor tegyék, mert átkozottul beszarás.❤❤❤❤❤❤❤❤👌👌👌👌👌
Köszönjük András!!
Én imádom ezt a műsort, az összeset láttam. Talán 3 alkalom volt, amikor kommenteltem is. Már egy jó ideje bennem volt az, hogy számomra rengeteg olyan előadó volt, akiket szégyen-nem szégyen, de nem ismerek. Ez a koromból is adódhat, mert 39 vagyok, és a zenei stílusból is. Már elég régóta fogalmazódott bennem egy olyan komment, amiben kifejtem, hogy mennyire jó lenne újra olyan előadókat/szerzőket látni, mint pl. az első, második vagy akár a harmadik évadokban. Mondjuk számomra a Majkás volt a kedvenc, mert imádom. De sorolhatnék még kedvenc részeket. Mindegyis. Ezt a talit viszont most ténylegesen várom, ès nem csak "megnézem". Dés László, már egy abszolút nyertes kezdet. A Barnát pedig imádom. De most nem fogok reklámot csinálni neki/k😊 szóval sok lett a duma, de a lényeg az, hogy várom nagyon. Lennének nevek bőven, akiket szívesen látnék, a Z generáción kívül is. Pont ezért tetszik ez a rész is. Remélem sok lesz még. Imádat❤
Ez mekkora ötlet, András!!!! Lehetne egy teljes évadot, ahol Dés Mester a zeneszerző és különböző stílusú producerrel hangszerelteted meg a négy dalt. Meg akkor már lehetne egy olyan évad, ahol egy zeneszerző, dalszövegíró, producer, énekes kíséri végig az évadot és mindig más szerepben: első rész dal, második szöveg, harmadik producer, negyedik énekes - mind ugyanaz a személy 😆
Gyáááá ez jó rész volt! A folytatás izgalmasnak tűnik, megyek is shoppingolni :D
Fantasztikus válogatás, klasszis megoldás, sajnos az angol nekem nem mehy de remek érzés volt.. 🤝👏
Ez nagyon jooo 😊 Dés pedig milyen kis szabad szellem 🥰
Le a kalappal Dés László művész úr előtt. Nagyon jó fej, hogy elvállalta.
Fantasztikus ez a műsor. Továbbra is. 🙏❤️
A Dés ! Végre :)
Ti vagytok a legjobbak
Zóra 😍❤️🤗 várom nagyon, biztos tuti jó dal születik 🙃
Hétfőn várlak titekete a live chatben! Csettali!💜🎶🚴♂️
Ez a csettali hol van? Valami titkos csoport?
@@eviromankovics9179 az új rész premierjénél az élő chat funkciónál. Ilyenkor ott van mindenki aki a premier idejében nézi és András is
@@szaboanna33 Köszi szépen....❤❤❤❤
Nagyon remélem hogy ezt a formátumot más országokban is átveszik. Megint milyen csapat jött össze. Hujjj!
Én is remélem, és nem is értem, hogy eddig hogy nem történt meg. András, nem akarsz gazdag lenni, add már el a formátumot, ez milliókat ér, és nem forintban.
De mikor, mar? Torokul is megneznem.
Izgi. Sőt, nagyon izgi! Dés elindította a lasztit. Jó a zsuga. Ebből GÓL lesz, úgy érzem. Én legalábbis tuti szeretni fogom.
Még több DÉSfutárt a népnek 🥰
Az a jammelés csodálatos, földön túli pillanatokat hozott.
Hú, Zorát köszönöm nektek, eddig nem ismertem, rákerestem, feliratkoztam rá, jó lesz nagyon.
Zora egy különleges előadó, nyáron láttam a Kollár-Klemencz zenekarában énekelni a Margófeszten, olyan energiái vannak, olyan új értelemezéseket adott a hangja a jól ismert daloknak, hogy az fantasztikus, szerintem ő lesz itt a különleges fűszere, az amúgy is csúcsminőségű ételnek. Nagyon kíváncsi vagyok.
Annyira kíváncsi voltam, megvettem. ... Spoiler nincs, csak annyi hogy nem bántam meg, pont olyan lett, ahogy reméltem. 💕
Végre! Annyit gondoltam már erre, hogy ideje lenne már (megint) egy igazi nagyágyú csapattal kezdeni. Köszönöm!
Egyetértek! :)
@@guldengate 😀Esetleg az ön e-mailcímével rendelek rednszeresen webshopokból? 😲
Dést és Brian Mayt látta már valaki egy helyen egy időben?
Az a szegeny lany eloszor nem tudta eldonteni, hogy ez a dal most csak poen e. Ez a dal elso hallasra, ebben a fotmaban iszonyu kinos, nagyon kivancsi vagyok mit hoz ki belole a kis csapat!
Mackó, lent van a slicced! / Jaj, ez nagyon jó rész. Dés olyan, h. oda kell rá figyelni, pedig nem is szeretem a dzsesszt, de mégis, megtartja a figyelmemet. Közegben van. (Flow) / A (földim) Ineffable-nek nagyon megörültem :) / akárcsak Zórának is. Megnéztem az egészet, pedig csak negyedét akartam. Köszi!
15:37 mindiggyerök, imádom :)
Megnéztem a 2. részt. Nos azt kell mondjam igen jó lett a dal, slágergyanús! :) De azért valamit nagyon hiányolok belőle, pedig felvettétek... bele kellett volna tenni a véglegesbe is!
Azta, Hűha!! Meg minden!!!
Én Laci bácsi zenéit anyumnak köszönhetően hallottam először, de szinte az egyetlen a magyar zenei iparban, akit szerettem és tiszteltem, mert egyszerűen csorog a könnyem, ha ő zenél és nem tudom miért (jó, van még egy ilyen ember, az eleven holdból Tamás bácsi. Voltam egy koncerten, ahol ő lépett fel egy chilles aprócska kis színpadon és beszélt és zenélt és végig folytak a könnyeim az előadás alatt. Fogalmam sincs, hogy miért. Lehet innom kellett volna valami alkoholt és akkor kicsit tompábban, de kevésbé érzelmesen érintett volna, de ez most mindegy). Csodálatos. Soha nem hallottam még interjút, vagy beszélgetést Laci bácsival, mert emberileg nem gondoltam, hogy érdekes lehet, de ahogy beszél a zenéről és az érzésekről. Annyira választékosan, szépen, alázatosan. Lenyűgöző. Köszönöm neked András, nélküled nem hallhattam volna ezt a legendát beszélni. De a hangja, a jelleme egyszerűen megragadó. A tiszteleted a szereteted és az ő nyiltsága, játékossága. Nincsenek rá szavak
Micsoda borzongató érzés volt ez az együttzenélés❤
mai tanulság: azért kell megnézni premierkor az adást, mert véletlenül pár órával később elkapod a zenészek insta posztját, hogy benne vannak, és akkor nem akkora a meglepi.
de így is nagyon örülök!
A magyar nyelv tényleg poétikusabb, csak kihívás, hogy ne legyen klisé. Kár, pont most nem fog kiderülni, hogy sikerült volna e megugrani. A lányt is megértem, hogy így ki lett vele tolva.
Sztem jó lesz!
Turai Barna angol kiejtése még mindig meglehetősen vonzó. :D
Megtudná valaki mondani, hogy az elején Dés László milyen dalt zongorázik? Fantasztikus!
Improzott
@@HajosAndras Köszönöm szépen! A műsort, és a választ is!😊
Már Dés Lászlónál eldőlt számomra(és utána csak erősödött), hogy most rögtön megnézem a második részt.
17:05 én ennyit még nem vigyorogtam dalfutáron, hihetetlen élmény volt az első negyed óra
D❤É❤S❤
hosszú idő után végre nincs gyenge láncszem.. ; )
Sajnáltam a lányt, szegény amerikból jött, tök rákészült, hogy magyarul énekelhet, erre adsz neki angol szöveget amit nem is tudott értelmezni... Dalszövegest kéne felhívni, hogy írjon egy magyart szöveget is...
Jajj, bebalzsamozta a lelkemet ez az első blokk Déssel❣️✨🤗 Nem is nézem tovább, ezt csak lerombolni lehet…🤔 Na jó talán majd később…
András, Felcser Mátét produceri székben szívesen megnézném(talán többen is)
Apropó Bereményire nagyon kíváncsi lennék a Dalfutárban (is)... :)
Sziasztok.
Nagyon a fülembe szállt amit Dés a zongorán játszik a találkozáskor. Ez impro vagy egy konkrét meglevő dal amit meg lehet hallgatni valahol? :)
Impro volt :)
Á, üvöltve libabőröztem az első perctől, hogy ott voltak nála..... Nemcsak kiváló zenész és zeneszerző, de egy nagyon értékes személyiség (minden interjút meghallgatok, elolvasok, ami vele készül) Bárcsak az ilyen figurákat hívnák az emberek SZTÁRnak!
Turai Barna nappalijában John Coltrain "Blue Train" lemeze egy easter egg?
Dés művész úr kombinálta az Eagle Eye Cherry-t, Top Petty-vel. Ez már rossz nem lehet
😂😂😂 Hogy ràèreztem a szakszofonra 🎉🫶🏻cukik .
Nagy utazás, 15 ütem... Mi van?
Az "A"-rész 16, a "B"-rész 16, viszont a "C"-rész tényleg csak 15 ütemes. (Én is meglepődtem- kb a Toto-nál fordulnak elő ilyen furcsa, páratlan ütemszámú szerkezeti részek, miközben az ütemmutatú 4/4es, tehát nem a páratlan ritmusban van a megfejtés, hanem a csonkának ható hosszúságban. A dallam szülte ilyenre, gondolom.)
Köszönöm a résztvevőknek 💟👍👏. Szerintem a jazz improvizációja/ szabadsága a titkos fűszer "minden" zene alapjában 😊
Tényleg? Kifejtenéd bővebben?
Amúgy szerintem tűzoltóautóval is lehet ám dalfutárkodni...
De mi volt a dal a tűzoltóautós jelenetben? Hallgatnám még.
Tudom, hogy túl személyes és nem biztos, hogy a brand-et szolgálja a kapitalista értelemben, de András...
a 15:24-től tapasztalt - és ahhoz hasonló- élményeidről lesz egyszer, bármikor is, valaha egy beszámoló? Vlog. Könyv. Kisfilm.
Én csak látom a csodás műsorban azt, hogy ilyen helyzetekben valami történik, de ezek veled történnek. Velünk/velem, mint néző is, de elsősorban veled.
A feleségem es en teljesen máshogy nézzük a műsort . Őt érdeklik a számára ismeretlen előadók is , míg én azokat az adásokat kedvelem amelyekben már ismert előadók szerepelnek . Ebben az évadban eddig sok fiatal szerepel akik egyszer bizonyára nagyon híresek lesznek es miattuk sok új nézője lesz a műsornak, ami bizonyára koncepció is ;) biztos lesznek olyanok is akik nagyon várják a hétfőket de amikor meglátják hogy kik a szereplők akkor két hétre elveszti őket a műsor. Kiváncsi lennék egy olyan meetingre amin a producerek ezeket a kérdéseket feszegetik :)
wow 33... Krisztusi korba lépett a műsor
"Menj egyenesen, fordulj balra, és fogj egy keresztet! Kövi!"
Na. Közben hallgattam kicsit utána az Inaffable zenekarnak. Ez nagyon várós. nyami-nyami
Hm..a jazz bacsit szivesen hallgattam volna meg.
Kellemes, meleg, tuzillatu, kuckos dal.
Ennek a lanynak olyan a hangja mint amikor iszod a forro csokidat a kis kockas takarodba bugyolalva a fotelban es tel van.
A hangszereles nekem annyira nem tetszett, de ez egy abszolut radio barat dal.
Kedves @Hajosandras tudod a Nirvana pop dalokat irt (jobban mondva Kurt) punkrock izomzattal.
Nagyon varom azt a dalt Itt de lehet nem lesz sose:)
Újabb legenda érkezik?!
Fúúúú! Az egyik szemem sír, a másik könnyezik. Amikor Dést megláttam felsikítottam (először azt hittem, Presser lesz!) Aztán jött Oscar Petterson - nálam is ő akasztotta a horgot a számba - 17 évesen. Majd Coltrane... libabőr, pároltkáposztával. És a végén az énekes lány? Ha egymás mellé ülteted Dést és a lányt: A Szépség és a Szörnyeteg jut eszembe. Hogy fognak ezek "együttműködni"? Lehet, hogy Dés a végén megbánja, hogy belement ebbe?
Nem. 😊
Kövi dalfutárba OHNODY???? 😍
Szia!
Ő volt már: 4. évad 1. csapat Bólints 😊
Ez a szám a Mi Vagyunk a Grund és a Blue Jeans and Bloody Tears szerelemgyereke.
Jól van, nem bánom. Szerepeljen Dés többször is a műsorban, ha már annyira szeretné. 😃
-Van nálad hangszer?
-Most mire gondolsz? - mutat a Mester a kézenfekvő billentyűsorra.
Mark Knopfler énekel?
Jó estét kívánok Mindenkinek!
bocs hogy ilyen műveletlen vagyok, de ez a templom hol/merre? Turai Barnát behozni a Dalfutárba: jeeeeeeeeeeee!!!
Mária Magdolna templom a budai várban
@@Zed06660 köszi :)
Szeretnék elnézést kérni a megjegyzésemért előre, de!
Azért Dés amikor kint áll az erkélyen, mintha egy festmény előtt állna, és mögötte a látkép azért az sem egyszerű!
Bocsánat
Számomra Oscar Peterson a 2010 es években Robi Botos Nyíregyházáról, remélem lesz Dalfutár feat Robi Botos....🙂
35:36 - Valószínüleg a Bikini: Ki visz majd haza c. dala jutott eszébe.
Kissé Olyan mint Billy Idol és jò
Javaslatunk a következő: Z:Laár András, Sz: Márton Dani (Ricsárdgír) P: Blahalujziána, É: Horváth Krisztián (Krúbi)
Eric Clapton - Cocaine
De jó hogy mindenki érti az angol szöveget kivéve engem ☹️
Nyugi mi se. Majd a második részben megfejtjük. De amúgy meg az összes angol dal angolul van.
Ne csüggedj, az énekesnő is azt mondta, hogy nem érti. :) Komolyra fordítva pedig azért ne csüggedj, mert ha kijön a végleges szám, biztos vagyok benne, hogy vagy a Dalfutárosok maguk, vagy egy lelkes kommentelő közzé fog tenni egy magyar fordítást.
Ez rosszul hangzik. Erre jó példa a Charlieval készült dal.
Ez csak szerinted jó példa. :)
@@sniderchannel4006 akkor mondd a tiédet.
Igen. Nekem is ez a bajom a legendákkal, András nem merte azt mondani, mint a többieknek, hogy jó ez, de sok, egyszerűbben. A legendát nem érheti kritika és én ezt soha nem voltam hajlandó elfogadni.
@@Vierre01 Idejöttél másik profillal igazat adni magadnak, vagy mi?!
@@sniderchannel4006 he?
jobb dal(kezdemény)t vártam Déstől. /
1 bites = boldogak a lelki szegenyek. Ignorance is a bliss. De kozben ugy szeretnek en is ugy boldog lenni!
Leteszem a hajam! Dés László? De hogy? És igent mondott? Azt a ....
sad sunday with a funny song?
Today is Monday...
today is monday, but i longing for a sad next sunday to hear that funny song the next day, which will be monday.