Viking karburátorhiba keresése és javítása

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 3 ต.ค. 2024
  • Nem mondom, hogy ezen kívül még sohaegyetlen géppel sem küzdöttem ennyit, mert nem lenne igaz. De hogy az elmúlt tíz évben nem volt rá példa, az bizonyos. Ha csak egyetlen embert sikerül ezzel filmmel megóvni ekkora időpazarlástól, már megérte. :)

ความคิดเห็น • 76

  • @MrLogen
    @MrLogen 7 หลายเดือนก่อน +11

    Nekem a 4 ütemű enduró motornál volt hogy menet közben folyamatos nagy gáznál egy idő után mindig leállt. Szétszedtem fél motrot hogy kivegyem a karburátort, beállítottam az úszó szintet, fúvókákat kitisztítottam, mindent átnéztem a karburátoron belül, pedig szétszedés előtt is tökéletesen tiszta volt minden, összes létező O-gyűrű tömítést kicseréltem, összeraktam, ugyan azt csinálta. Gyertyát néztem mit mutat, szegényes keveréket. Kicseréltem teljesen újra, szikra jó, gyújtás jó. Állítgattam a keveréken, semmi, ugyanaz volt a jelenség.
    Végül napok után kiderült hogy egy darab csavart nem kellett volna kilazítani a motron, a tanksapka volt a bűnös. A tanksapkán belül a levegőztető nyílás be volt rakodva, kitisztítottam, tökéletesen működik a motor.
    Köszönjük a videókat, nagyon hasznosak egytől egyig.

  • @csongorvarga8279
    @csongorvarga8279 7 หลายเดือนก่อน +2

    Sajnos vagy nem sajnos, volt szerencsém pár ilyen jellegű javításban, egyértelmű a hiba, kijavítva, utána pedig elindul egy végtelennek tűnő szenvedés és az utolsó utáni dolog lesz az.
    Eltűnő szikra, tökéletesnek tűnő benzinpumpa, szalmiákszeszben áztatott gyújtáskapcsoló csúszóérintkezős fele és a többi csoda, de a tanulság megfizethetetlen a végén.
    Ismét egy nagyon tanulságos videó.

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +4

      Köszönöm. Az egyik célom pont az, amivel én már szívtam, megpróbálok másokat megkímélni attól.

  • @tab120l
    @tab120l 6 หลายเดือนก่อน +1

    Régóta küzdöttem egy 3.5Le-s őskori Briggs-el szerelt fűnyíróval nagyon hasonló hibával. Most elővettem, nyújtottam a rugón és tádááámm! Köszönöm szépen a tippet!

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  6 หลายเดือนก่อน +1

      Szívesen. Örülök, hogy másnál is bejött.

  • @bandy2327
    @bandy2327 7 หลายเดือนก่อน +6

    az utókor, felbecsülhetetlen tippeket hallhat, láthat minden egyes videóban. 🫡🐝

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +1

      Tulajdonképpen a csatornám bemutatásakor ezt az ars poetica-t fogalmaztam meg magam is. 🙂

  • @tamasmoro7144
    @tamasmoro7144 6 หลายเดือนก่อน +1

    Kedves Miklós! Ezt nem tanítják egyik iskolában sem,hanem az évek és a gyakorlat jön elő ilyenkor.
    Türelme határtalan volt!!! A membrán is utángyártott lehetett szerintem és volt vele küzdelem.
    Elismerésem a javításhoz!! Tisztelettel:Móró Tamás

  • @csaba87021
    @csaba87021 7 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönöm a videót. Sokat szórakoztam én is ilyen géppel.
    Most már értem, hogy miért nem szívta fel az üzemanyagot.
    Szeretem a videóit és mindennap várom a következőt. Lehetne több is havonta.

  • @zszsp1970
    @zszsp1970 7 หลายเดือนก่อน +1

    Ettől dobtam egy hátast.. Nagyon sokat kellett agyalni ehhez!! Gratulálok Miki! 🙂

  • @renatavulnera7573
    @renatavulnera7573 7 หลายเดือนก่อน +2

    Mester, a fimnek van még egy tanulsàga: Mindjàrt a javitàs kezdetén el kell mondani a megfelelö varàzsigéket, és akkor hamarabb megjavul a gépezet. Sokéves tapasztalat ez, biztosan màsok is megerösitik 🙂

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +3

      Haj je!!! én olyan és annyi varázsigét elmondtam, hogy szerintem minden egyház kiátkozott volna, de talán még inkább inkvizíciónak vetettek volna alá. Szóval volt itt varázsige dögivel. 😀

  • @janopolhos8485
    @janopolhos8485 7 หลายเดือนก่อน +4

    Gratulálok.
    Szerintem sokan el sem válalták volna a javítást.
    Ezért tisztelem az öreg szakikat.

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +3

      Amíg nem kezd bele az ember, nem tudja mi vár rá. Néha én is vagyok úgy, hogy amikor már benne vagyok, bánom, hogy elvállaltam. De nem tudtam, hogy az lesz belőle. Ezt most nem bántam, mert lehetett belőle tanulni.

  • @rozsdastunemenyek
    @rozsdastunemenyek 5 หลายเดือนก่อน

    Tetszik, jó videó. Mondjuk a véleményem az, hogy az új membránhoz kellene adni a gyártónak a csomagolásba egy új rugót is.

  • @behajto1
    @behajto1 7 หลายเดือนก่อน +7

    Ezért kellenek a kitartó régivágású mesterek.Ezt egy mai szerelő kidobatta volna,mert a cugehő elkopott és ilyet sajnos már nem lehet kapni.Gratulálok a kitartáshoz.

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +2

      Bennem is felmerült az új karburátor, de ugyanakkor kíváncsi voltam az okra is, hogy mi lehet a baj. Na jó, a 3,5 LE-s géphez nem láttam karburátort, csak az 5 LE-s motorhoz. 18-20 ezer lett volna az.

    • @behajto1
      @behajto1 7 หลายเดือนก่อน +2

      @@Horváth_Miklós Igen,erről írtam.Egy igazi szakember a dolgok miértjére is kíváncsi.

    • @csinaldmagad1053
      @csinaldmagad1053 7 หลายเดือนก่อน +2

      Én mai szerelő vagyok. Nem dobtam volna ki.

    • @ledniczkymarcell7146
      @ledniczkymarcell7146 7 หลายเดือนก่อน +1

      Én is mai szerelő vagyok, én sem dobtam volna ki.

  • @gaborordog8902
    @gaborordog8902 7 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon hasznos információ,a videó tartalma.Köszönjük Miklós.

  • @Lawrence8404
    @Lawrence8404 7 หลายเดือนก่อน +2

    Ejj Miki bácsi,de szeretem az ilyen filmeket,mikor többször neki kell futni ugyanazon hiba feltárásának!-Bár gondolom maga csinálni annyira nem szerette. :) Ezek (legalább is számomra) nagyon izgalmasak és sokat lehet tanulni belőlük. Köszönjük!

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +5

      Mint kiderült, ez egy több napos detektívmunka zanzásítása volt és amikor káromkodtam, a kamera sem volt bekapcsolva. 🙂

  • @tamasreiter9114
    @tamasreiter9114 7 หลายเดือนก่อน +1

    Érdekes egy konstrukció.
    Ennél mi indokolja hogy a porlasztó felkerült a tank fölé?

  • @cerberus3393
    @cerberus3393 7 หลายเดือนก่อน +3

    4:25 leesett a rugó! (de a végén kiderül, hogy meglett, azért végig drukkoltam, hogy észrevegye :) )

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +6

      Köszönöm az aggódást. :) Én is észrevettem, de ugye a filmben nem kapkodhatok. Úgy volt ez, mint a színpadon a színészek. Még arra is vigyáztam, nehogy rálépjek, miközben csináltam a filmet tovább. 🙂

    • @tamkarcsi
      @tamkarcsi 7 หลายเดือนก่อน +2

      A shownak mennie kell tovább... :)

  • @vargaladislau5996
    @vargaladislau5996 7 หลายเดือนก่อน +3

    Öszönöm a Videot, meg fizethetetlenek a Videoid nekem is van egy ijen Viking Kapám . Várom a következö videodat. Üdvözölek Austriábol kedves Miklos .

  • @kovacsattila618
    @kovacsattila618 7 หลายเดือนก่อน +5

    Zseniális. Mind a megoldás mind az előadás mód.

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm.

    • @gyulahorvath6304
      @gyulahorvath6304 7 หลายเดือนก่อน +1

      Egy diplomás szakoktatónak nincs ilyen jó előadásmódja mint Mikibának !! 👌

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +2

      @@gyulahorvath6304Köszönöm. De hát, én azt nem tudom, mert származásom miatt még azt sem támogatták a tanáraim, hogy általános iskola után bárhol tovább tanuljak. Hatalmas volt a bűnöm. Apám maszek autószerelő volt. Egy akkor már nyugálományú pedagógus segítségével mégis bekerültem egy szakközépiskolába, ahol le is érettségiztem. Sőt felvételiztem is főiskolára, de elsőre nem vettek fel. Másodjára nem próbálkoztam. Amúgy is mindig jelét adta a rendszer, hogy nem kíváncsiak rám. Hát így maradtam :)

  • @tamasburzuk4931
    @tamasburzuk4931 7 หลายเดือนก่อน +3

    2 mozdulat 4 nap. Hát ez tényleg sz..pás! Viszont ez is kész lett. Gratula!

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +10

      Most már így utólag tudok neki örülni én is. A dolog azért nyűgös ilyenkor, mert beletettem egy csomó alkatrészt, munkát, tehát benne van a pénzem. De azt azért nem lehet megcsinálni, hogy "Itt van a gép, fizessen sok forintot, de a gépet használni nem lehet" Tehát amíg a gép nem működik kifogástalanul, nem tudom belőle kiszedni a belefektetett péntemet és munkám ellenértékét.

  • @Zozi-Mozi
    @Zozi-Mozi 7 หลายเดือนก่อน +2

    Kell csinalni egy szivocso nyomas “szimulatort”, es akkor asztalon is lehetne tesztelni a pumpat😄

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +2

      Ez is felmerült a szívás közben. A szimulátor egy leszerelt motor lett volna, fúrógéppel meghajtva.

  • @7Toki777
    @7Toki777 7 หลายเดือนก่อน +1

    Ej, de szép mentés Mester! Gratulálok!!!

  • @jozsefkovacs4614
    @jozsefkovacs4614 7 หลายเดือนก่อน +1

    Öszintén kitartás a gondolkozás csodákra képes

  • @sandorkanyo1958
    @sandorkanyo1958 7 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon tetszett a videó, magam is el szoktam menni akár a falig is de bevallom a rúgó nem jutott volna eszembe, nem tudom mivel folytattam volna. Gratulálok!!!!

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm. Más már nem maradt, mert minden mást végigjátszottam már. :)

  • @SLeslie
    @SLeslie 7 หลายเดือนก่อน +4

    Ezek szerint a "leszervizelés" megnevezésű szolgáltatás a motor teljes szétbontását, minden alkatrész gyári méretek alapján történő ellenőrzését, meg a szükséges cseréket tartalmazza. 😅

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +2

      A pénzre vágyó autószervizek találták ezt ki és ültették el a köztudatban. "Nyaralás előtt hozza el kocsiját, mi leszervizeljük és nem lesz vele baja" . Az ügyfelek pedig beveszik. amikor hozzám jönnek ezzel az igénnyel, hogy szervizeljem le és majd akkor nem a géppel bajuk, mondom, hogy ilyen nincs. Nekem nincs röntgenszemem, nem látok bele a gépbe, ezért nem is mondom, hogy nem lesz vele baj. De lesz. Ami forog, mozog berreg, az egy sem örök életű. Ahhoz, hogy én minden alkatrész állapotával tisztában legyek, teljesen szét kellene szerelnem, aminek olyan hatalmas az anyagi vonzata, hogy nem érné meg.

    • @SLeslie
      @SLeslie 7 หลายเดือนก่อน +1

      @@Horváth_Miklós Természetesen viccből írtam, amit írtam, viszont az általad leírt megrendelői kérés mégis megegyezik vele. Azt meg valóban nem nagyon fizeti meg senki, hogy ilyen teljesen szétszedős-összerakós dolgokat lehessen játszani.
      Azt meg nyilván nehéz megérteni, hogy egy olajcserétől nem lesz hirtelen 0 órás a motor.
      Mondjuk az a szívószelep igazítás nem lesz kárára annak a motornak.

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +3

      @@SLeslie Olyan részletekbe bele sem mentem a filmen, hogy a lyukas membrán miatt erősen kormozva működött a motor ami a kipufogószelep szárára is vastagon rárakódott. A nem megfelelő zárás miatt ez a szívószelep szárán is lerakódott. Ez a szelepeket mozgásukban képesek korlátozni. Ezek a hibák is természetesen el lettek hárítva.

    • @renatavulnera7573
      @renatavulnera7573 7 หลายเดือนก่อน

      @@Horváth_Miklós Létezik ilyen fajta " leszervizelés " . A repülögép-iparban csinàljàk. Amikor a gép egy bizonyos üzemoràt teljesitett, akkor atomjaira szétszedik, a kritikus alkatrészeket röntgen alatt ellenörzik, a méreteket ellenörzik, amit kell, cserélnek, majd az egész gépet ujra összerakjàk, és onnantol, mintha uj lenne. Ne kérdezze senki, hàny embernek mennyi munkàja van benne és mindez mibe kerül. Sokba, de nem kell uj gépet venni.

  • @horesta1
    @horesta1 7 หลายเดือนก่อน +2

    Le a kalappal!!!!

  • @benceraczkevi9246
    @benceraczkevi9246 7 หลายเดือนก่อน +1

    Berántó szabadonfutó mintha zajos lenne, vagy csak úgy hallatszódik.
    Minden tiszteletem az öné.

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +2

      Ez már nem golyós szabadonfutós indítóberendezés, hanem műanyagkilincses. Talán látszik is az ellendarabja amikor úgy filmeztem a motort, hogy nem volt rajta a helyén a berántó. A gép elején lévő orrkerék csak csapszeggel van rögzítve, amitől az egész rezeg és zörög ennek a hangja hallható csörömpölés formájában.

  • @roci8817
    @roci8817 7 หลายเดือนก่อน +1

    Szép munka

  • @Piciz0917
    @Piciz0917 7 หลายเดือนก่อน +1

    4:23 hopp megszökött a rugó

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +2

      Igen, láttam én is. 🙂 De a film gördülékenységét meg kellett őriznem, azért a snitt végén vettem fel a rugót, nem a film közben. 😛

  • @zoltanbabos4295
    @zoltanbabos4295 4 หลายเดือนก่อน

    👌👍👍👍

  • @belatoth4170
    @belatoth4170 7 หลายเดือนก่อน +2

    A videó láttán az a kérdés merült fel bennem, hogy egy ilyen motor vajon alkalmas lehet egy 400 lappal szerelt körfűrész meghajtására is?

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +3

      Ez a 3,5 HP-s típus nem annyira van elterjedve. Már nem is lesz, mert nem gyártják. Én teljesen jó szívvel ajánlom a Zongsein vízszintes főtengelyű motorjait. Nagyon jó motorok töredékét fogyasztják, mint egy Briggs motor. Pl. a 196 ccm-es 6,5 LE-s típusa. kertmotor.hu/product/zongshen-motor-vizszintes-20-x-50mm-tengely/01-000001-1283?_gl=1*rgx5wm*_up*MQ..&gclid=Cj0KCQiA5rGuBhCnARIsAN11vgTSSC5Km1QQiasZgr5LkHThrld_a3Dp60rK7yjyNlJxSZOT3xfNRDcaAif_EALw_wcB

    • @belatoth4170
      @belatoth4170 7 หลายเดือนก่อน +2

      @@Horváth_Miklós Nagyon szépen köszönöm válaszát.

  • @mihalymadar4010
    @mihalymadar4010 7 หลายเดือนก่อน +1

    Néha egy icicpici apróság és máris nem megy egy motor. De szerencsére csak a 3 fő dolgot kell feltárni levegő benzin szikra igaz mindegyikhez kell egy fő alkotóelem a nyugtató? :D

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +2

      Azért a három mellé az sem baj, ha van megfelelő sűrítés is. Mag hogy az a szikra a megfelelő időpillanatban jöjjön létre. De persze ezek már részletek.

    • @mihalymadar4010
      @mihalymadar4010 7 หลายเดือนก่อน +2

      @@Horváth_Miklós Félig meddig poénkodni próbáltam de igen :) Köszönjük a videókat mind nagyon érdekes és tanulságos! ;)

  • @istvankiss5783
    @istvankiss5783 7 หลายเดือนก่อน +3

    😂Tanulságos film volt!

  • @olafpajor3293
    @olafpajor3293 7 หลายเดือนก่อน +1

    üdv.
    milyen gyártmányú és típusú hegesztőelektródát ajánl az új gyártásúak közül?

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +2

      Én már nagyon rég óta a z ESAB OK 4616 rutilos elektródáját használom. Néha az ER 23 is, meg valami török elektródát, de ezt az utóbbi kettőt nem itthon, hanem egy ismerősömmel amikor eljárunk vidékre dolgozni, és ezeket ő szokta venni. Azok is jók.

    • @olafpajor3293
      @olafpajor3293 7 หลายเดือนก่อน +1

      @@Horváth_Miklós köszönöm szépen

    • @bsj1953
      @bsj1953 7 หลายเดือนก่อน +1

      Bár nem engem kérdeztél OK46. 16.Er 23, Lincos, vagyis rutilos sima anyagokhoz. Önzvénxhez vslamilyrn saválló.

    • @bsj1953
      @bsj1953 7 หลายเดือนก่อน +1

      Öntvény, saválló

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +2

      @@bsj1953 Kedves Sándor remélem nem kioktatásnak veszed, mert én sem annak szánom, csak segíteni szeretnék. Ha a saját hozzászólásodat utólag módosítani szeretnéd, a TH-cam lehetőséget ad erre. Semmi más dolgod nincs, mint a hozzászólásod jobb oldalán egymás felett látható három pontra kell kattintani. Ekkor megjelenik egy kis menü, ahol a kínálatban ott szerepel a "szerkesztés" . Erre kattintva a hozzászólás javítható, kiegészíthető átírhatóvá válik, majd a végén meg kell nyomni a "küldés" gombot.

  • @zoltanbabos4295
    @zoltanbabos4295 4 หลายเดือนก่อน

    Ok hogy tanultál belöle! de meg is fizetik? 🤔

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  4 หลายเดือนก่อน

      Mivel nekem ez a munkahelyem úgymond, mivel vállalkozó vagyok, meg kell, hogy fizessék, különben felkopna az állam.

  • @repaircorner3322
    @repaircorner3322 7 หลายเดือนก่อน +1

    Ez a méreg, nem a cián...
    - Pont ma kezdtem el a tavaly vásárolt fűnyírótraktor felújítását (gondoltam önre és a régi vezetőgörgő csapágyas videókra, mert ebben is megállt a csapágy, mint a szög, de a préselt lemezeket ketté szedve a csapágy hozzáférhető. Sajnos valaki régebben cserélte és nem gumi porvédőset tett bele, így meg is ette a rozsda a slaggal mosogatás mellékhatásaként)...
    - Ez a rugó gyengüléses hiba igazi szemétláda tud lenni, mert minden jó, de mégsem működik... A másik véglettel már találkoztam, amikor apám fűnyíróját javítottam. Ott valami beleakadhatott és kinyúlt a rugó, ami a karburátorhoz megy. Volt egyfajta alapjárata...
    - További jó egészséget és sikeres javítást!

    • @Horváth_Miklós
      @Horváth_Miklós  7 หลายเดือนก่อน +3

      Az a rugó a fordulatszám-szabályozó rugója. Nagyon kell rá vigyázni. Köszönöm a jókívánságokat.

  • @Works1957
    @Works1957 3 หลายเดือนก่อน

    Fuvoka