Kösz, jól: Ez az adás egyszer életet menthet! - Stroke-ról, Parkinsonról és migrénről érthetően

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 13 มี.ค. 2024
  • A cím nem túlzás: amikor életveszélyes betegségekről van szó, legtöbbször a daganatos megbetegedésekről és a szív- és érrendszeri problémákról beszélünk, miközben évente több tízezren kapnak stroke-ot, rohamosan nő a parkinsonos betegek száma, a migrén pedig milliókat érint, sőt, sokezer embert tesz munkaképtelenné.
    A Kösz, jólban éppen ezért ezúttal a neurológiai betegségek nyomába eredünk. Bánhalmi Kata vendége Dr. Tóth Adrián, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának neurológus szakorvosa volt, akivel először megismerkednek a neurológiai alapfogalmakkal és a mikrobiom és az agy kapcsolatával, majd részletesen megvizsgálják a három leggyakoribb neurológiai betegséget Magyarországon. Először a stroke kerül a középpontba: kiderül, hogyan tudunk életet menteni, ha gyorsan észleljük a tüneteket, és az is, hogyan működik a betegség maga - és hogyan a rehabilitáció utána. Másodszor a Parkinsoné a főszerep: kiderül, mit értünk pontosan ez alatt, hogyan lehet kezelni és miért kiemelten fontos a család és a beteg kapcsolata az orvossal. Végül pedig a migrén kerül szóba: megismerjük a betegség legfőbb tünetegyüttesét és azt, hogy hogyan lehet a legkínzóbb fejfájást is helyesen kezelni.
    Tartalom:
    1:14: Mit jelent a „neurológiai egészség”?
    2:39: Mi a kapcsolat a mikrobiom és az idegrendszerünk között? Mi az a „bél-agy tengely”?
    5:06: Mennyire jellemzőek és halálosak a neurológiai betegségek Magyarországon? Hogyan viszonyul ez más országokhoz?
    7:11: Miért beszélünk neurológiai problémákról ennyire keveset, miközben súlyosan érinti a társadalmat?9:09: Mit csinál egy neurológus?
    10:26: Honnan tudom, hogy egy panaszom neurológiai eredetű?
    11:34: Inkább örökletesek vagy inkább életmóddal vannak összefüggésben a neurológiai betegségek?
    12:42: Mennyire függ össze az életkorral a neurológiai betegségek kialakulása?
    13:35: Stroke - mit jelent, hogyan alakul ki?
    15:17: Agyi infarktus kontra agyvérzés - mi a különbség?
    16:21: Mi az a TIA? Valóban előrejelzi a stroke-ot?
    18:46: Hogyan állapíthatjuk meg, ha valakinek stroke-ja van? Hogyan intézkedjünk?
    23:54: Milyen korosztály a leginkább érintett?
    24:44: Stroke-prevenció - mire figyeljünk?
    26:29: Ki segít a betegeknek Magyarországon a tudatos életmód elkezdésében, akár megelőző, akár rehabilitációs esetben?
    28:07: Stroke után - hogyan néz ki a rehabilitáció?
    29:34: Mi a család és barátok szerepe egy ilyen folyamatban?
    31:20: Parkinson-kór: miért „szívügye”?
    32:40: Parkinson-kór, Parkinsonizmus, Parkinson-szindróma - mit jelentenek a különböző kifejezések?
    33:54: Mi történik az agyunkban Parkinson-kór esetén?
    35:29: Mik azok a tünetek, amelyekkel érdemes már orvoshoz fordulni?
    38:50: A Parkinson nem genetikai betegség? Akkor milyen eredetű? Mi lehet a mikrobiom szerepe?
    44:11: Mennyire jellemző betegség Magyarországon a Parkinson? Kik érintettek?
    46:30: Mivel kell tisztában lennie egy betegnek, ha Parkinson-diagnózist kap? Hogyan néz ki a terápia?
    49:22: Hogyan lehet jó csapatjátékos egy beteg és családja?
    50:47: Migrén - mi pontosan a migrén?
    54:50: Hogyan alakul ki és miért a nők érintettek leginkább?
    55:33: Mi számít migrénnek? Honnan tudom, hogy én migrénes vagyok?
    57:36: Ismerjük már a tüneteket - mikor forduljunk neurológushoz és hogy néz ki a terápia?
    1:01:28: A migrén gyógyítható, vagy csak tünetmentességet lehet elérni?
    1:03:44: Lehet a migrént félrekezelni?
    1:04:57: Hogyan lehet együttélni a migrénnel?
    1:09:18: Mik a legfontosabb életmódbeli tanácsok?
  • กีฬา

ความคิดเห็น • 8

  • @hvar0908
    @hvar0908 3 หลายเดือนก่อน +6

    Az elmondott optimális beteg-fogadás a kórházban egy mentővel érkező beteg esetében, a válóságban gyakran nem így néz ki. Nekem nagyon kedvezőtlen tapasztalataim vannak pl. egy éjszakai ügyelet kapcsán is, ahová a családtagom vitt be kocsival. A team egy nővér majd egy nehezen előkerülő orvos volt, aki meggyanusított azzal, hogy egy piti fejfájás miatt zavarom őket éjszaka. Nem részletezem tovább, fájdalmas volt. Az orvosok gyakran viselkednek úgy, mintha szívességet tennének a betegnek, a tudásuk pedig rendkívül korlátos.

    • @gabork5055
      @gabork5055 3 หลายเดือนก่อน +2

      Hasonló tapasztalatim vannak.
      Gyerekkori migréneim voltak, senki nem tudta mi volt ez (mondjuk az orvosok legalább nem voltak bunkók)-végül én magam jöttem rá, hogy fényérzékenység okozta.
      Ma sem megyek ki nagy napsütésbe.
      Annyit kifelejtettek, hogy neurodivergencia és világos szem hozzájárulhat az ilyen jellegű fényérzékenység okozta migrénekhez nem csak a hormonok.

  • @mariasomogyi7580
    @mariasomogyi7580 3 หลายเดือนก่อน

    Nagyon jó előadás!
    Köszönöm

  • @evajuhasz2533
    @evajuhasz2533 3 หลายเดือนก่อน

    Nagyon hasznos az osszes adas, mindenkinek hallani kellene!
    Nagyon orulnek egy szorongas-depresszio adasnak, remelem lesz ilyen.

  • @mariannaszabo7978
    @mariannaszabo7978 3 หลายเดือนก่อน

    A bélflóra elváltozásra van-e valami az étkezésen kívül?

  • @KlaudiaEkes-Erdelyi
    @KlaudiaEkes-Erdelyi 2 หลายเดือนก่อน +1

    Ez mind csodálatosan hangzik, miközben órákba telik, hogy egyáltalán kiérjen a mentő… Ha ők nem ismerik fel, hogy időablakos esetről van szó, akkor a sürgősségin a folyosón landol a beteg és órákig ott fekszik a hordágyon. Én örülnék, ha látnák a valós helyzetet. Ma Magyarországon több tízezer ember hal meg úgy, hogy menthető lenne, de nem kap időben megfelelő kezelést. Én gyakori migrénes fejfájás miatt beutalót kaptam MR és MRA vizsgálatra. Mondanom sem kell, egy hete próbálok időpontot szerezni. Többnyire fel sem veszik sehol a telefont. Ha felveszik, kérik, hogy írj e-mailt, küldd el a beutalót. Majd válaszként megkapod, hogy sajnos május közepéig minden időpont foglalt, a további heteket pedig nem nyitották meg… Nem vagyunk egészségtudatosak???? Ha anyagilag nem engedheti meg magának az ember, teljesen feleslegesen megy beutalóért, sehova nem kerül be, vagy elakad a diagnosztikai fázisban, mert nem kap időpontot. A végén feladja… Az orvosok meg legtöbbször néznek rád, hogy minek jössz szűrésre??? Szóval, inkább arról beszéljünk, hogyan lehetne végre ezt az egész egészségügyi rendszert megreformálni, hogy végre működőképes legyen… 2024-ben Magyarországon isteni szerencse kell ahhoz - és a csillagok jó együttállása - , hogy időben kapjon az ember segítséget! Az isteni csoda, hogy éppen olyan emberek vannak szolgálatban, akik kompetensek, nem hulla fáradtak, nem kiégettek és jókor vannak jó helyen…

    • @zoltan206
      @zoltan206 หลายเดือนก่อน

      Ezért rakd jó helyre a X et a választáson! Mert ha a Fidesz marad, meg fogtok.....ni.