Hasonlóképp vélekedem. Hasonlókat tapasztaltam. Huszonévesen ütköztem bele vallásom dogmatikus plafonjába. A keleti tanok sosem vonzottak, viszont nagy (felszabadító) hatással voltak rám Anthony de Mello, Karl Herbst, Sárdi Péter, Gromon András művei (érdemes rájuk keresni). Most is Jézus tanítását, elénk élt életét tartom a követendő példának. Bukdácsolok, de igyekszem. Hiszem és vallom, hogy csak az lehet gyógyír korunk problémáira (beleértve az ökológiai válságot is), ha végre komolyan vennénk tanításait.
Érdekes ez az ábra :D Klassz videó lett! El tart egy darabig amíg teljesen felfogom, kicsit tömény :D Én katolikusként indultam, középiskola végén deista lettem, majd taoizmus stetszett meg végül a kereszténységből a tisztán Jézusos dolgokat fogadom el. :D Isten hogy van e vagy ki és mi azt szerintem mindig tudtam, a természettudományok óta tisztán látom minden élőlényben (meg élettelenben is xD)
A korszakos ábráról kereshetsz úgy videot, (a nyilvánvaló korszak kulcsszó mellett), hogy pl. a férfi útja, a nő útja, válság, miért nem vagyok boldog.. úgy összeáll.. persze ott a weblap + a humania platform is.
🙏
Hasonlóképp vélekedem. Hasonlókat tapasztaltam. Huszonévesen ütköztem bele vallásom dogmatikus plafonjába. A keleti tanok sosem vonzottak, viszont nagy (felszabadító) hatással voltak rám Anthony de Mello, Karl Herbst, Sárdi Péter, Gromon András művei (érdemes rájuk keresni). Most is Jézus tanítását, elénk élt életét tartom a követendő példának. Bukdácsolok, de igyekszem.
Hiszem és vallom, hogy csak az lehet gyógyír korunk problémáira (beleértve az ökológiai válságot is), ha végre komolyan vennénk tanításait.
De Mello nekem is nagyon sokat adott - köszönöm, hogy említed. 🙏
Itt tartok én is! Köszönm, hogy megosztottad!
Érdekes ez az ábra :D Klassz videó lett! El tart egy darabig amíg teljesen felfogom, kicsit tömény :D Én katolikusként indultam, középiskola végén deista lettem, majd taoizmus stetszett meg végül a kereszténységből a tisztán Jézusos dolgokat fogadom el. :D
Isten hogy van e vagy ki és mi azt szerintem mindig tudtam, a természettudományok óta tisztán látom minden élőlényben (meg élettelenben is xD)
A korszakos ábráról kereshetsz úgy videot, (a nyilvánvaló korszak kulcsszó mellett), hogy pl. a férfi útja, a nő útja, válság, miért nem vagyok boldog.. úgy összeáll.. persze ott a weblap + a humania platform is.
Lenni vagy nem lenni
Féltem, hogy valahogy "dogmatika" lesz, de nem, és vilagos és felszabadító volt, köszönöm.