A szőlő átoltása

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 9 ก.ย. 2024
  • Kora tavasszal megkezdhetjük a szőlők oltását. A videóban egy idősebb szőlőtőke átoltását mutatom be.

ความคิดเห็น • 31

  • @orbangreg93
    @orbangreg93 2 ปีที่แล้ว +5

    Tiszteletem! Lehet, hogy a videó csalókat, de számomra nagyon nem élőnem tűnt az a kar, amelyet át tetszett oltani. Egy élő tőkét egész máshogy lehet elvágni. Nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen lesz az eredmény, de videón keresztül látva azt mondanám, hogy nincs esélye ezeknek a csapoknak megeredni.
    További jó munkákat!

    • @tamasborai
      @tamasborai  2 ปีที่แล้ว +2

      Kedves Gergely!
      Köszönöm szépen a hozzászólást.
      Néhány órával az oltás után megnéztem a tőkét és folyt belőle a nedv. Sőt a két oltócsap tetején is ugyanúgy megjelent a nedv. Tehát nemhogy csak él az a kar, hanem a csapok illesztése is sikeres volt. Persze ettől még nem biztos az eredés.
      Nagy baj nem történik, ugyanis van egy másik kar a tőkén, amin négy hosszú szálvesszőt hagytam 32 rüggyel, amik már ki is fakadtak. Ha az időjárás is engedi, idén is terem 20-25 kg-ot úgy, mint tavaly.

    • @orbangreg93
      @orbangreg93 2 ปีที่แล้ว +1

      Igen, látszólag a másik kar az vitális, abban biztos vagyok, hogy a tőke maga még élni akar. Ezek szerint lehet, hogy a videón keresztül volt csalóka a kar állapota vagy még olyan állapotban is képes "működni" , amilyet feltételeztem a karról.
      Köszönöm válaszát!
      Sok sikert, reméljük a legjobbakat! :)

  • @petergyurics1075
    @petergyurics1075 2 ปีที่แล้ว +2

    Jó napot kívánok privátba beszélhetnénk e, előre is köszönöm

    • @tamasborai
      @tamasborai  2 ปีที่แล้ว

      Kedves Péter!
      Erre az email címre tud írni privátba: boraitomi@gmail.com
      Üdvözlettel: Borai Tamás

  • @mariapocsai611
    @mariapocsai611 2 ปีที่แล้ว +2

    Jó napot. Ezt a fajta oltást most korán /április/ csak ilyen korosabb részbe lehet elvégezni vagy fiatalabb-vékonyabb részekbe is? Nem fog esetleg még elfagyni? Köszönöm ha válaszolna, mivel egy nagy tőkét levágtam fiatalítani de némely részébe akkor próbálnék most oltani. Várom válaszát. További szép napot. Marika

    • @tamasborai
      @tamasborai  2 ปีที่แล้ว +1

      Kedves Mária!
      Köszönöm a hozzászólást!
      Az oltásokat áprilisban el lehet kezdeni, nem korai, bár az idei tavasz valóban elég hűvösen alakult. Igen, vékonyabb részekben is lehet oltani. Fagyok sajnos még májusban is lehetnek a jól ismert fagyosszentek idején. Egy-két fokos fagytól az oltott rügyeket meg lehet védeni ha papírzacskóval befedjük. Illetve meg lehet várni a május közepét amikor a zöldbe fás oltásokat lehet végezni.

  • @galaxishalmazok
    @galaxishalmazok 5 หลายเดือนก่อน +1

    Kapható, sőt rendelhető oltó és szemző kés.

    • @tamasborai
      @tamasborai  5 หลายเดือนก่อน

      Igen, kapható oltó és szemző kés.

  • @awe1976
    @awe1976 ปีที่แล้ว +2

    Szép Napot! Jól láttam mintha 2 fajtát oltott volna bele? Más volt a felirat a 2 csapon.

    • @tamasborai
      @tamasborai  ปีที่แล้ว +1

      Kedves Attila!
      Igen, a legtöbb esetben két vagy három különböző fajtát is beoltok egy tőbe, aztán majd a természet eldönti melyik ered meg, illetve majd hogyan fog termést hozni és ennek megfelelően lehet szelektálni a hajtások között.

    • @awe1976
      @awe1976 ปีที่แล้ว +1

      @@tamasborai olyan is van hogy mind megmarad? Amiatt kérdem mert van pár öreg felkopaszodott bor tőkém, illetve kaptam pár csemege oltó csapot, gondoltam kipróbálom az öreg tőkén lévő élő veszőkre oltani. Ildomos egy alanyra oltani (más más ágra nem direkt a tőkére), vagy inkább elkülönítve lenne esélyük?

    • @tamasborai
      @tamasborai  ปีที่แล้ว +2

      @@awe1976
      Kedvező körülmények között mind megmaradhat.
      Én a májusban végzett zöldbe fás oltást javasolnám, mert azok eredése a legbiztosabb, akár 90-100 %-os is lehet. Ilyenkor nem a tőkébe hanem a fiatal hajtásokba vannak beoltva az oltócsapok.
      Meg kell hagyni 3 vesszőt és visszavágni őket 2-2 rügyre. Ezekből májusra kifejlődik 6 erős hajtás. Ekkor el lehet dönteni mennyit oltunk bele és ennek megfelelően kiválasztjuk a legerősebb hajtásokat és rá lehet oltani. A legtöbb esetben már abban az évben akár fürtöt is hozhat.

  • @szabitm3220
    @szabitm3220 2 ปีที่แล้ว +1

    Üdv kedves Tamás nekem az lenne a kérdésem hogy zöld hajtásal is hasonlo az oltás?

    • @tamasborai
      @tamasborai  2 ปีที่แล้ว +1

      Kedves Szabi!
      Igen a zöld hajtással is hasonló az oltás. Most lehet a zöldbe fás és zöldbe zöld oltásokat elvégezni. A különbség csak annyi, hogy a két vesszőnek /alany és oltócsap/ közel hasonló vastagságúnak kell lennie.

    • @szabitm3220
      @szabitm3220 2 ปีที่แล้ว +1

      @@tamasborai Köszönöm szépen a választ. Eddig a tökén való gyökerezzezés sikerült egy muanyag cserepet felig 2 vagtam foldet tetem bele majd azt a vesző köre tettem és locsolgatam most az oltásal probálkozom remelem sikerülni fog :)

    • @tamasborai
      @tamasborai  2 ปีที่แล้ว +1

      @@szabitm3220
      Az a gyökereztetési mód tökéletes én a Bougainvilleákat gyökereztetem így és a szőlőnél is tökéletesen működik. Sőt az így kapott növény előbb hoz termést. Az oltás is sikerül, arra kell majd figyelni, hogy valamivel árnyékolni kell mert a tűző nap kiszárítja, leperzseli a hajtást.

    • @szabitm3220
      @szabitm3220 2 ปีที่แล้ว +1

      @@tamasborai uh ezt jó tudni erre oda figyelek köszönöm

  • @webaruhazam
    @webaruhazam ปีที่แล้ว +1

    Tisztelt Tamás, milyen fajta volt a tőke?

    • @tamasborai
      @tamasborai  ปีที่แล้ว +1

      Kedves Lóránd!
      Pölöskei muskotály a tőke, kb. egy 10 éves tő.

    • @webaruhazam
      @webaruhazam ปีที่แล้ว +1

      @@tamasborai Köszönöm, van több darab 20 évesnél is idősebb Othelló, Izabella tőkém, Ön szerint átlehet oltani csemegére, érdemes próbálkozni?

    • @tamasborai
      @tamasborai  ปีที่แล้ว +2

      @@webaruhazam
      Igen, át lehet oltani őket, szerintem érdemes megpróbálni.
      Májusban a zöldbe fás oltást javasolnám, azok eredése a legbiztosabb. A legtöbb esetben már az oltás évében lehet kóstolni róla.

  • @jozseflatos4169
    @jozseflatos4169 2 ปีที่แล้ว +1

    Üdvözlöm szeretném megkérdezni hogy sikeres volt e az átoltás?🙂

    • @tamasborai
      @tamasborai  2 ปีที่แล้ว

      Kedves József!
      Sajnos nem sikerült az oltás pedig a sejtnedv átfolyt az oltócsapokon sőt, a rügyek meg is duzzadtak de nem hajtottak ki. A mai napig úgy néznek ki mint ha életben lennének, csak nem hajtanak.
      Lehet, a másik karba ment az energiája mert az meg tele van virágzó fürtökkel.

    • @jozseflatos4169
      @jozseflatos4169 2 ปีที่แล้ว +1

      @@tamasborai Köszönöm válaszát. Hát igen, sajnos ez az oltási mód nem a legbiztosabb 😕 Lesz e esetleg olyan videója amiben dugványozás és növény szaporítás lesz a téma?

    • @jozseflatos4169
      @jozseflatos4169 2 ปีที่แล้ว +1

      @@tamasborai Leginkább díszcserjék és más kerti bokrok, növények szaporítására lennék kíváncsi

    • @tamasborai
      @tamasborai  2 ปีที่แล้ว

      @@jozseflatos4169
      Kicsit én is csalódtam, hogy nem sikerült az oltás de kárpótól, hogy a többi szőlő nagyon szépen hajt és tele vannak virágzó fürtökkel. Még van egy két oltócsapom, ha az időm engedi megpróbálom még a zöldbe fás oltást, azok nagyobb eséllyel erednek meg.
      Több videóm is van kerti növények szaporításáról, amelyek linkjeit összegyűjtöttem.
      Nekem sajnos díszcserjéim nincsenek de az eljárási módok a szaporításnál szinte minden növénynél nagyon hasonlóak. Gondolok pl. a szárdugványozásra vagy a sima gyökereztetésre.
      Rózsa gyökereztetése: th-cam.com/video/Td5HaNWUWFI/w-d-xo.html
      Yucca szaporítása: th-cam.com/video/xVSVLMbbc8A/w-d-xo.html
      Füge szaporítása: th-cam.com/video/Un2Xyj_j8Tc/w-d-xo.html
      Bougainvillea szaporítása: th-cam.com/video/RZriurlWJw8/w-d-xo.html

    • @jozseflatos4169
      @jozseflatos4169 2 ปีที่แล้ว +1

      @@tamasborai köszönöm szépen 🙂

  • @robertpalco5341
    @robertpalco5341 2 ปีที่แล้ว +1

    Tiszteletem! Tavaszi metszéskor hagytam szálvesszőt néhány tőkén.Ha ebből vágok oltócsapot felhasználhatom e féle oltáshoz,vagy a hűtőben tárolt csap a megfelelő? Jó hogy megindult a nedvkeringés,de nem érdemes inkább megvárni a rügypattanást?Kösz a feltöltést, minden jót!!!👍🍇

    • @tamasborai
      @tamasborai  2 ปีที่แล้ว +1

      Kedves Robert!
      Köszönöm a hozzászólást.
      A meghagyott szálvesszőn már valószínű a rügyek fejlődése elindult még ha az nem is látható.
      Ha ezek lennének ráoltva nagy valószínűséggel kihajtanának de utána el is száradnának. Ugyanis oltáskor előszőr a kalluszosodásnak kell kialakulni és utána indul el a hajtás.
      Ezért a rügynek teljesen nyugalmi állapotban kell lennie, vagyis a hűtőben tárolt oltócsapok lesznek a megfelelők. Elvileg rügypattanás után is lehet az oltást végezni de már most is elkezdhető.

    • @robertpalco5341
      @robertpalco5341 2 ปีที่แล้ว

      @@tamasborai Köszönöm a választ, hasznos információ..