Én vagyok az, aki nem jó, Fellegajtó-nyitogató - jaj! Nyitogatom a felleget, Sírok alatta eleget - jaj! Ifjúságom így telik el Ezér' a szívem hasad el - jaj! Ifjúságom gyöngykoszorú, Ki elveszti, be szomorú - jaj! Szabad vónék, nem búsulnék, Vigasságnak helyet adnék - jaj! Szép hazámnak rabja vagyok, Idegenbe' búslakodok - jaj! Ha még egyszer megláthatnám Apám házát, kopogtatnám - jaj! Nem lesz többé soha ilyen, Belészakad árva szívem - jaj!
"Mindegyik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. S kinek a lelkében szépen szól az ének, az hallja a mások énekét is szépnek." Hát nekem ez jutott most eszembe ahogy végig hallgattam ezt a gyönyörű zenét és elolvastam a kommenteket. Mindkettő mérhetetlenül jólesett. Köszönöm!
Aki magyar , ehhez az előadáshoz nincs mit hozzáfűzni ! A szeretett művészeink mindent elmondtak ezen dalban. Áldja meg őket a Jóisten ! Nagyon köszönöm , hogy láthattam ! A sok értékes hozzászólást is nagyra értékelem ! Lesz még MAGYARORSZÁGON igazi , nagy jövő !
Ez a dal is olyan, mint a többi Csík dal. Már a dallam is belemar a szívembe és akkor jön az ének! Örülök, hogy magyar vagyok és hogy értem a magyar beszédet, a magyar dalokat. Biztosan van minden nép minden nyelvén ilyen érzés. Nekem ez a legszebb.
Gyönyörű szép, szavakkal, mosollyal, zenével és ritmusokkal társitva hallatlan izgalmassá teszi hogy ennyire egyszerű, természetes és mégis felemelő, átível évszázadokon keresztül.
A zene megszületik a pillanatban, mikor hallom. Ez jó, de sajnos meg is hal nyomban. Köszönöm, hogy vagytok. Megtisztelő, hogy Pici az arcát IS mellétek teszi. A Jó Isten tartson bennetek együtt megértő békességben. Tamás
Igaz nem kell hallgatni cd-én mert itt már is hallgatjuk de azert elóvettem a cd-t es megkerestem ezt a dalt 14.ként szerepel rajta.Jaj de sokat hallgattam.❤❤
Bolond volnék,ha búsulnék... Ha ilyen nótát hallok,eszembe se jutna búsulni.Nekem a Csík zenéi ha vidámak,ha szomorúak,azt mondják, hogy van még minőségi magyar zene.
Mindig bamulatba esek, ha benneteket hallgatlak hiszen megerintitek a lelkemet és a szívemet. Köszönöm szépen ezt az élményt! Megannyi szeretettel és köszönettel üdvözlet Szlovákiából és Ausztriából!
...Szabad volnék, nem búsulnék, Vígasságnak helyet adnék Szép hazámnak rabja vagyok, Idegenben búslakodok, Ha mégegyszer megláthatnám, Apám házát kopogtatnám, Nem lesz többé soha ilyen, Belé szakad árva szívem, Nem lesz többé soha ilyen, Belé szakad árva szívem...
A zene az ahol a nemzetiségek, az előíteletek biztos hogy elvesznek. A zenébe mindenki azt rakja bele ami saját magában van, és így látszik mindenkibe hogy mi van pontosan.
Teljesen levesz a lábamról, a szívem csücske ez a zenekar, ezek az előadók , Szlovákiából éleszti, ápolja a magyarságomat, életerőt adva. Köszönet,hogy vagytok
I'm the one who's not good, Opener of heavens door. I am opening the clouds, I cry under it enough . My youth goes away, That's why my heart breaks. (Your mother's shining star.) /This is a kind swearing in Hungarian/ My youth is a pearl wreath, Who loses it, that is so sad. But I would be a fool to be grief, If I could make room for sadness. I give way to the sorrow, And I'm happily walking.
Dalszöveg Én vagyok az, aki nem jó, Fellegajtót nyitogató. Nyitogatom a felleget, Sírok alatta eleget. Ifiúságom telik el, Azért a szívem hasad el. (Az anyád ragyogós csillaga.) Ifiúság gyöngykoszorú, Ki elveszti de szomorú De bolond volnék, ha búsulnék, Ha a búnak helyet adnék Én a búnak utat adok, Magam pedig vígan járok
Fantasztikus !
Ezek mi vagyunk , magyarok !
Koszonjuk ❤
Mit irtam az elöbb ez őrömzenélés.Éljen ,éljen imadom❤❤❤❤❤❤❤❤😊😊😊😊😊😊😊😊😊😍🤩🥰❤❤❤❤❤
Bolond volnék,ha búsulnék... Mégis szomorkodom,mert hiányozni fog Csík éneke,hegedűjátéka.
Ismét meghallgatom. Vannak hangok, amelyek az ember lelkébe égnek, és nem tudnak kitörlődni.
Én vagyok az, aki nem jó,
Fellegajtó-nyitogató - jaj!
Nyitogatom a felleget,
Sírok alatta eleget - jaj!
Ifjúságom így telik el
Ezér' a szívem hasad el - jaj!
Ifjúságom gyöngykoszorú,
Ki elveszti, be szomorú - jaj!
Szabad vónék, nem búsulnék,
Vigasságnak helyet adnék - jaj!
Szép hazámnak rabja vagyok,
Idegenbe' búslakodok - jaj!
Ha még egyszer megláthatnám
Apám házát, kopogtatnám - jaj!
Nem lesz többé soha ilyen,
Belészakad árva szívem - jaj!
Kínában hallgatom és teljes hangerőn. Minden este. Nincs ami magyarabb lenne. Hazarepít, megpörget, csakazért is. Mindhalálig.
@xeniavarro9780! Még ma is?🤔
Mindenhol jó de legjobb magyarnak lenni🥰
@@hadlergabor2205 Sőt, még ma is. Újra és újra.
Isten Áldjon!
Én meg Angliában...❤
"Mindegyik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban.
S kinek a lelkében szépen szól az ének, az hallja a mások énekét is szépnek."
Hát nekem ez jutott most eszembe ahogy végig hallgattam ezt a gyönyörű zenét és elolvastam a kommenteket.
Mindkettő mérhetetlenül jólesett.
Köszönöm!
Gyorgyi Kisne Kuukeresem akisfiuval hegedulo Rieut.
Vörösmarty Mihály.
Amúgy nagyon szép,szìvhezszóló a dal.
Szebben fogalmazni talán nemis lehet!
💕💯😄
Ez gyönyörű! Légyszives ird már meg kinek az idézete! Köszönöm szépe ,előre is!
Aki magyar , ehhez az előadáshoz nincs mit hozzáfűzni ! A szeretett művészeink mindent elmondtak ezen dalban. Áldja meg őket a Jóisten ! Nagyon köszönöm , hogy láthattam ! A sok értékes hozzászólást is nagyra értékelem ! Lesz még MAGYARORSZÁGON igazi , nagy jövő !
Szívembol beszél.
Köszönjük PRESSZER igazi MAGYAR vagy!
Minden idők legjobb összeállítása és koncertje Önöktől!
Hát erre nincsenek szavak... Ez maga az örömzenélés felsőfoka 😍 Köszönet minden percét ❤️
Ez az a dal, ami magában foglalja a Magyar életérzést, ezek vagyunk mi... Köszönet érte!
Anyád.
Bi
Bármennyiszer hallgatom, jár a lábam, borsózok, megszakad a szívem, összetartozom mindenkivel!
Ez a dal is olyan, mint a többi Csík dal. Már a dallam is belemar a szívembe és akkor jön az ének! Örülök, hogy magyar vagyok és hogy értem a magyar beszédet, a magyar dalokat. Biztosan van minden nép minden nyelvén ilyen érzés. Nekem ez a legszebb.
:-)
Pontosan! Szívemből szóltál.❤
❤🇭🇺
Folyton ezt hallgatom
Bele mar... Szó szerint!
Azért egy színpadon látnám szívesen ,nagy kedvenceim ez Presser ,Csík zenekar, Kormoránt
Imádom amikor a zenekar igy együtt jatszik.❤
❤❤❤
Presszer és a Csík zenekar, telitalálat!!!
Gyönyörű szép, szavakkal, mosollyal, zenével és ritmusokkal társitva hallatlan izgalmassá teszi hogy ennyire egyszerű, természetes és mégis felemelő, átível évszázadokon keresztül.
Ezt a szerénységet, ezt a profizmust! Ilyet nem tud mindenki!!!! Csak a profik!!!!
Csodálatos! De jó, hogy magyarnak születtem! - ezek jutottak hirtelen eszembe. Köszönet az élményért!
Neked nincs közöd a magyarokhoz!
@@FIDEESZ Akkor írd le mitől nem magyar!
@@istvankollo9564 beüzemelted a magyarságmérőt, kipcsak?
C
Kiráz a hideg,annyira szuper✌️♥️Szép magyar anyanyelvünk♥️♥️♥️♥️♥️♥️
Ebben a dslban nagy szerepe van a hangszereknek❤❤❤❤❤
❤CSODÁLATOS!❤
ISTEN, HAZA, CSALÁD !
A zene megszületik a pillanatban, mikor hallom. Ez jó, de sajnos meg is hal nyomban. Köszönöm, hogy vagytok. Megtisztelő, hogy Pici az arcát IS mellétek teszi. A Jó Isten tartson bennetek együtt megértő békességben. Tamás
Egyszer főztem a Presszer úrnak megtiszteltetés volt......
Újra meghallgattam és újra egy csoda volt számomra .
Azon emberek akik a zenét Ízlésük, érzelmeik alapján megértik, befogadják , szeretik sokra érdemesek.
Nagyon köszönöm ennek a zenekarnak az előadást.
Igaz nem kell hallgatni cd-én mert itt már is hallgatjuk de azert elóvettem a cd-t es megkerestem ezt a dalt 14.ként szerepel rajta.Jaj de sokat hallgattam.❤❤
Mindig hallgatom, mikor rossz a kedvem. Máskor is, pl most. Magyar zene ❤.
Köszönöm,köszönöm!
Szeretettel Németorszàgból
Fantasztikus cimbalomjáték!
Csoda szép!!!!!!Büszke vagyok hogy magyar vagyok!!!!
Alapbol szomoru dal ez ... de orgazmust letrehoztak belole a kedves muzikosok!
Ez a dal CSODÁLATOS! Egészen a szívemig hatolt! Köszönöm Csík zenekar,köszönöm Presser Gábor!
Bolond volnék,ha búsulnék... Ha ilyen nótát hallok,eszembe se jutna búsulni.Nekem a Csík zenéi ha vidámak,ha szomorúak,azt mondják, hogy van még minőségi magyar zene.
Jézusom , milyen gyönyörű ének, s milyen elő adók ! KÖSZÖNÖM !
Nagyom szeretem ezt adalt megvettem kazettan is sokat hallgattam.mindig meghatott..
Köszönöm szépen! Ölelés Melbourne-böl ❤
Simán belehaltam. Mondanám, hogy köszönöm. És mondom is. Köszönöm. és tényleg belehaltam.
én is....
én is, akárhányszor is hallgatom!
Kaptak a sorstól valamit, amit csak ÍGY lehet közvetíteni! Le a kalappal,... minden elismerésem az Övék!
Mindig bamulatba esek, ha benneteket hallgatlak hiszen megerintitek a lelkemet és a szívemet. Köszönöm szépen ezt az élményt! Megannyi szeretettel és köszönettel üdvözlet Szlovákiából és Ausztriából!
,
Csodálatos ,éjjel-nappal hallgatnám! Gratulálok!₩
Nagyszerű muzsika, világszínvonalú muzsikusokkal.
21. Század magyar NAGYJAI. Nagybetűvel.
Great Music...…..szuper!!!!!!!Greetings from Germany Ulm Donau
Great from Szlovákia and from Austria
Oh,so nice....@@AnitaKidsShow
Sokszor-sokszor köszönöm ❤❤❤❤❤
Ez milyen jó, Istenem, hogy megadtad, hogy meghallgathassam, köszönöm
Nagyon szép dal tele van fontod tartalmakkal éd a zenekat tagjait csodasan játszenek.❤❤❤
...Szabad volnék, nem búsulnék,
Vígasságnak helyet adnék
Szép hazámnak rabja vagyok,
Idegenben búslakodok,
Ha mégegyszer megláthatnám,
Apám házát kopogtatnám,
Nem lesz többé soha ilyen,
Belé szakad árva szívem,
Nem lesz többé soha ilyen,
Belé szakad árva szívem...
Ezt megmagyaráznád?
@@medencilaszlo7442 Egy másik változata ugyanennek a dalnak ill. az tartalmazza ezeket a versszakokat is ...
@@zoltanforro6662 rendben,én azt hittem hogy salyát koltemény.
nagyon köszönöm, napok óta Ti vígasztaltok
Ez csodálatosan igaz nóta tisztelettel Felső rákosrol
Könnyet fakasztottatok a szememből. Gondolom ettől többet nem kell mondanom.❤🤍💚
Így kell zenélni köszönjük nektek!!!!!
Ezt csak a Magyarok és Erdélyiek értik!!!!!!!
Na meg a vajdaságiak is erkik ezt a dalt a javából!
KÖSZÖNÖM!KÖSZÖNÖM!KÖSZÖNÖM ! Isten áldjon Benneteket !!
Nagyon jók vagytok!
Nagyon szívesen hallgatom!
Áldott Húsvétot kívánok!❤
Meghallgathatom egyás után tízszer húszszor , mindig sírós Bözsi vagyok !
Már százszor meghallgattam!
Én is igy vagyok ezekkel a dalokkal!! De ez egyáltalán nem szégyen.Kedves Eszter Lászlóné!! Mert akinek szíve van az Dobog .
Wgeze 473t3
🦄🐰🦌🐇🐿️🐩🐕
@@esztiiisimon5644 fere. E ti tu
Emlekeszttet valakire,... szivem szakad meg 😢💔
A bánatos életbe, hadd mondjam el, hogy én magyar vagyok!
Ezt annnnyira imádom,ha vidám vagyok,ha szomorú....❤️❤️❤️
Gratulálok! Meg sok sok alkotásban gazdag, közös évet a csapatnak!
Nagyon tetszenek a dalaitok,mindig meghallgatom!
A zene az ahol a nemzetiségek, az előíteletek biztos hogy elvesznek.
A zenébe mindenki azt rakja bele ami saját magában van, és így látszik mindenkibe hogy mi van pontosan.
Köszi!❤
Csodálatos együttes nagyon szép!! 🎼📯🎺🎻🎹🎹🎻🎵🎺🎤👌
Köszönöm😊
Sírva hallgatom,közben szívből éneklem!Annyira jól esik!Köszönöm!😇
Én is
Én is! 😢☺
Még mindig nagyon-nagyon megérint, ez már így is fog maradni ❤️
Hibátlan énekhangok, tökéletes zene. Akinek nem tetszik, hallgassa a magyar rádiók bármelyikét!
...ilyen a földi mennyország... Köszönöm! Főleg 4:45-től azt a rázást'.... :) ❤️
Domokos Pap köszönet pont erre gondoltam csak nem tudtam ilyen jól leírni !
Teljesen levesz a lábamról, a szívem csücske ez a zenekar, ezek az előadók , Szlovákiából éleszti, ápolja a magyarságomat, életerőt adva. Köszönet,hogy vagytok
Sírva hallgatom!❤
Egyiptomban élek itt hallgathatom💕
Az előadás így lett tökéletes. Lásd zene, szöveg, előadásmód. Köszönöm.
Nagyon szeretem ezt a dalt
Csík zenekar minden. énekét.
Egy igazi magyar remekmű!
Köszönöm szépen
Csodálatos ez a dal! Gratulálok!
Köszönöm mindenkinek ezt a csodàlatos elöadàst , a szivnek , a zenei èrtèkek egyforma ünnepènek ugy mint elöadòink , mint a lehetövè
Ma is, holnap is, gyerekeim által örökké !
I don't know it is about this music but I feel like we belong together.
I'm the one who's not good,
Opener of heavens door.
I am opening the clouds,
I cry under it enough .
My youth goes away,
That's why my heart breaks.
(Your mother's shining star.) /This is a kind swearing in Hungarian/
My youth is a pearl wreath,
Who loses it, that is so sad.
But I would be a fool to be grief,
If I could make room for sadness.
I give way to the sorrow,
And I'm happily walking.
We do my friend 🎉
Csodásak vagytok! Köszönöm az élményt!
BRAVÓ! ÉLJEN A CSÍK ZENEKAR!👏🇭🇺❤️
Igazi élmény zenélés.
Itt kezdődik a zeneművészet...
Nemcsak kezdődik, de ez már az.
Erre már nincsenek szavak... Az örömzenélés felsőfoka 😍
Oda van a lelkem! :(
Semmi más,a Hangja!!!
Szeretem őket!
Köszönjük szépen
Köszi 💘
Fantasztikus!
nagyon jó, legjobb muzsika :)
Gyönyörű dal.
Bu,szke vagyok,hogy magyar vagyok.!!!
Presser egy zseni!!!!!
Köszönöm, Istenem, hogy magyar vagyok.
Dalszöveg
Én vagyok az, aki nem jó,
Fellegajtót nyitogató.
Nyitogatom a felleget,
Sírok alatta eleget.
Ifiúságom telik el,
Azért a szívem hasad el.
(Az anyád ragyogós csillaga.)
Ifiúság gyöngykoszorú,
Ki elveszti de szomorú
De bolond volnék, ha búsulnék,
Ha a búnak helyet adnék
Én a búnak utat adok,
Magam pedig vígan járok
❤️
Tiszta hang👌
Ropogos verbuzdito dal😊
Imádom a zenekart
Bámulatos és elgondoltató...