Imádlak Benneteket,minden megmozdulasotokat figyelemmel kiserem,jövő hét közepén mellettetek fogunk átladni N.körösről C.lédre.Gyönyörű a mélymulcs.Áldás,Áldás.Teri néni
Nagyon jó kis módszer! Három évig csináltuk, és nagyon bevált. Idén nem termesztünk szinte semmit, de egyszerű oka van: mi is költözünk tanyára. A telket pedig már eladtuk, így idén szegényes lesz a kamra. De majd a tanyán jövőre! 😀Szóval szurkoljatok, mert már tart a kifüggesztés! 🙂
@@siposmihaly Csillagfürt, angolúl lupine a virág neve amely Izlandon is megfékezi illetve visszafordítja az elsivatagosodást. A talaj nitrogén tartalom helyrehozatalában segít.
Én az elkövetkező hetekben fogok a vallipini építéshez. 😊 Azt szeretném kérdezni, hogy esetleg a vallipini tájolásával kapcsolatban tudna e valaki információval szolgálni.? Előre is köszönöm!
Nagyon izgalmas, azonnal beindult a fantáziám. Eddig csak palánta nevelésre használtam kis fólia sátrat , mert féltem a pár év alatt elszaporodó kártevőktől . Csiga, lótetű , üvegházi molytetű / liszteske. Most eszembe jutott, hogy mai szemmel megpróbálnek pici tavat létesíteni benne, és ha nem is kecskebékát , legalább leveli békát szerezni karbantartónak. Hordanám le a katicákat is, mert amióta minden darabot megmentek nincs bajom a levéltetvekkel. Hajrá!
🇭🇺 Misi for Agrár Miniszter 😊 ! 🇭🇺 "Gyűttment Misi" for Agrárminiszter 😊 !! Mindig nagy Tisztelettel és érdeklődéssel várom a következő videót! 🤣🙋♂️😅! Kérlek ne tiltsd le a hozzászolásom 😊 ! Tudom ellenkezik minden elveddel de én ezt gondolom 😊 !
Köszönjük az értékes bemutatót. Lenyűgöző, hogy csupán hét év alatt milyen vastag termőtalaj képződött. Nem gondoltam volna. Én még csak 4 éve foglalkozom mélymolcsolással, de már ennyi idő alatt is lényegesem jobb a kertem talaja.
@@barnabas310 Igen biztos vagyok benne. Mihályék biztos, hogy nem szántanak. Van olyan videójuk feltöltve ahol mutatják ahogyan géppel töltik fel a területet komposzttal. Meg olyan is ahol veteményeznek benne. Én is ezt csinálom csak egy kicsit más módszerrel és látom, hogy működik. Azt is látom, hogy mivé teszik a földeket a szántással. Na az nem akar működni. Az nem képes teremni csak műtrágyával és vegyszerek segítségével. Az Alföldön mindenféle bizottságokat hoznak létre, hogy kitalálják, hogy hogyan állítsák meg az elsivatagosodást. Mindenféle ötletek vannak, csak arra nem gondolnak, hogy elfelejtsék a szántást. Pedig csak anélkül tudják megoldani a problémát.
@@ludanyiandras7971 szélsőséges esetekben elhagyható a szántás. A többi csak propaganda a lustáknak. Okos ember tudja, hogy a zőldkommunista először a lelkiismeretre hat, utána már büntet. Köszönöm kihagyom mindkettőt. Így vidáman szántok, trágyázok, mint a régiségben. Nem a szántást kell szidni, hanem az istállótrágyázás hiányát.
Esetleg valakinek van valamilyen információja arról hogy a legoptimálisabb egy vallipini tájolása? Köszönöm Nagyon jo video ! Gratulálok a vallipinihez😊
A kézzel való kiszedés jó, csak itt van aminek 125cm-en van a gyökere vége! Gyulai Iván "kitakarom-betakarom" technikája szerintem járható út! Van róla videója!
@@siposmihaly a kézzel való kiszedést már próbáltam, de elég gyorsan visszahodította a terepet. A kitakarom-betakarom is elég macerás, sok időt vesz igénybe. Esetleg létezhet olyan haszonnövény, amelyik el tudja nyomni? Köszi
@@researchesmy5255 Igen, létezik olyan haszonnövény, amely el tudja nyomni, az a CIROK. A kézzel való kiszedést követően érdemes bevetni a területet cirokkal. Apámtól tanultam gyerekként, még a '80-as években. Aztán a cirok magját megette a baromfi, a seprűnek való részt elvittük a seprűkötőhöz, aki "felesbe" elkészítette a seprűinket. A kiszáradt kóró fel lett használva gyújtósnak. 100% haszon, 0% hulladék.
Vidéken születtem ugyan és kezdtem felnöni,de számomra mégis vadul és ellenszenvesen hangzik a walipini,de a mulcsa is. Pedig szépen beszél a srác magyarul. Majd csak megszokom... Nem mellékesen ettöl függetlenül okos dolgokról esik szó.
Mert már több száz éve rosszul csináljuk ezt. Persze, hogy mindenki erre emlékszik. A walipini egy "sima" üvegház, gondolom az nem idegen csak be van ásva, hogy ne kelljen fűteni. A talaj szondás hőcserélésnek is ez az alapja. A Fagyhatár 60-80-100cm-en van hol mennyi. Ha beásod 1,5-2m-re a földbe az építményedet ott soha nem megy 0 fok alá a hőmérséklet, plusz felülről a "tetőt" lefeded fóliával/polikarbonáttal/üveggel (kinek mi a jobb) így a nappali napfényt is befogod és nem engeded ki. Ha ez jól meg van csinálva egész télen 10 fok alá nem megy soha. Ha végiggondolja az ember teljesen logikus. Valahol egyenlítő környékén 3 méter mélyre építik ezeket és laposan fedik (annak más a neve), de ott árnyékolóval egészítik ki. Ott a kinti 30-40-50 fokok miatt használják és benn nem lesz több 20-25 foknál. Ott hűti a talaj az egészet.
@ Köszönöm. Ez igazán kielégítö válasz. Vidéken születtem ugyan de tíz éves koromtól városban élek,bérházban,sok külömbözö helyen...... Vagy tizenöt éve örököltem egy tanyát pici földterülettel és ha nyugdís kort elérve veszem a bátorságot/eröt váltok.Persze egy komoly házranoválás elöbb.Ha jut rá idöm az életböl.....
Próbáltam megkeresni, mert nem emlékszem rá pontosan, de mintha 3 métert olvastam volna maximális szélességnek a walipini-nél. Ha attól szélesebb, akkor már nem érvényesül annyira a föld kiegyenlítő hőhatása. Tud valaki megerősíteni vagy cáfolni?
A hőhatás/kiegyenlítés a szélességtől érthető módon kevésbé függ mint a mélységtől. A mélységnek ugyanakkor határt szab a növények fényigénye. A Russ Finch féle süllyesztett melegház minimális szélessége kb 4,5 m.
Ugy lehet fokozni a hő bent maradását hogy a déli oldalt föld fal alkotja. Es ettől van egy még jobb is amikor 2 méter mélyen csöveken keringetnek levegőt. Nagyon jó! Keress rá "Nebraska greenhouse in the snow"
Regenerativ mezogazdasagban ijen fajta talajepites kompost mergezesnek nevezik. ijenkor a talaj szint felett epul sztrukturalt es elo talaj ami nem keveredik az allata levo talajjal. A tarack pedig a legjobb indikator arra hogy az a humusz reteg nitrat formaju nitrogennel van tele,valoszinu hogy a mulcsnak nem felelt meg a C:N aranya vagy tul szaraz volt komposztalas kozben..
Imádlak Benneteket,minden megmozdulasotokat figyelemmel kiserem,jövő hét közepén mellettetek fogunk átladni N.körösről C.lédre.Gyönyörű a mélymulcs.Áldás,Áldás.Teri néni
Nagyon jó kis módszer! Három évig csináltuk, és nagyon bevált. Idén nem termesztünk szinte semmit, de egyszerű oka van: mi is költözünk tanyára. A telket pedig már eladtuk, így idén szegényes lesz a kamra. De majd a tanyán jövőre! 😀Szóval szurkoljatok, mert már tart a kifüggesztés! 🙂
Hajrá! Jó döntés! 💚
@@siposmihaly Csillagfürt, angolúl lupine a virág neve amely Izlandon is megfékezi illetve visszafordítja az elsivatagosodást. A talaj nitrogén tartalom helyrehozatalában segít.
Én az elkövetkező hetekben fogok a vallipini építéshez. 😊 Azt szeretném kérdezni, hogy esetleg a vallipini tájolásával kapcsolatban tudna e valaki információval szolgálni.? Előre is köszönöm!
Csodálatosak vagytok!💯👍💪
Nagyon szépen köszönjük!
Szuper, ügyesek vagytok, mint mindég!!!!! :-)
Köszönjük szépen! 💚
Nagyon szuper csatorna..sokat tanulhatunk belőle🙂🙃
Köszönöm szépen!
A legjobb csatorna a TH-cam-on! Remélem egyszer élőben is találkozhatunk.
Nagyon szépen köszönjük! 🙏👆
Ez az, köszi!!!! Hajrá!
Kell most ez az erő és jókedv ami árad belőled! Üdv Szlovákiából! Csak így tovább! Mulcsolunk mi is telyes gőzzel.
Kedves Mária! Köszönöm szépen! ♥️
Nagyon izgalmas, azonnal beindult a fantáziám. Eddig csak palánta nevelésre használtam kis fólia sátrat , mert féltem a pár év alatt elszaporodó kártevőktől . Csiga, lótetű , üvegházi molytetű / liszteske. Most eszembe jutott, hogy mai szemmel megpróbálnek pici tavat létesíteni benne, és ha nem is kecskebékát , legalább leveli békát szerezni karbantartónak. Hordanám le a katicákat is, mert amióta minden darabot megmentek nincs bajom a levéltetvekkel. Hajrá!
Óriási volt! Köszi!
Mi is köszönjük szépen! 🫂
@@siposmihaly Jó volt látni a lelkesedést 👍🤩
Köszönöm.
Bravo!
🇭🇺 Misi for Agrár Miniszter 😊 ! 🇭🇺
"Gyűttment Misi" for Agrárminiszter 😊 !! Mindig nagy Tisztelettel és érdeklődéssel várom a következő videót! 🤣🙋♂️😅!
Kérlek ne tiltsd le a hozzászolásom 😊 ! Tudom ellenkezik minden elveddel de én ezt gondolom 😊 !
💚🌷
🫂
Köszönjük az értékes bemutatót.
Lenyűgöző, hogy csupán hét év alatt milyen vastag termőtalaj képződött. Nem gondoltam volna. Én még csak 4 éve foglalkozom mélymolcsolással, de már ennyi idő alatt is lényegesem jobb a kertem talaja.
Én is meglepődtem! Ezért készült a videó.
@@barnabas310 Nem! Nem az!
@@barnabas310 Gondolod, hogy átverés az egész? Nem is mulcsolást láttunk, hanem egyszerű szántást?
@@barnabas310 Igen biztos vagyok benne. Mihályék biztos, hogy nem szántanak. Van olyan videójuk feltöltve ahol mutatják ahogyan géppel töltik fel a területet komposzttal. Meg olyan is ahol veteményeznek benne. Én is ezt csinálom csak egy kicsit más módszerrel és látom, hogy működik. Azt is látom, hogy mivé teszik a földeket a szántással. Na az nem akar működni. Az nem képes teremni csak műtrágyával és vegyszerek segítségével.
Az Alföldön mindenféle bizottságokat hoznak létre, hogy kitalálják, hogy hogyan állítsák meg az elsivatagosodást. Mindenféle ötletek vannak, csak arra nem gondolnak, hogy elfelejtsék a szántást. Pedig csak anélkül tudják megoldani a problémát.
@@ludanyiandras7971 szélsőséges esetekben elhagyható a szántás. A többi csak propaganda a lustáknak. Okos ember tudja, hogy a zőldkommunista először a lelkiismeretre hat, utána már büntet. Köszönöm kihagyom mindkettőt. Így vidáman szántok, trágyázok, mint a régiségben. Nem a szántást kell szidni, hanem az istállótrágyázás hiányát.
🙂
Gyönyörű ökológiai lábnyomot hagytatok, 35 - 36 cm! 😊
💚
Nem fog befolyni a víz, ahol az "ajtó" miatt kiástad, hogy le lehessen menni?
Sajnos nem...
Esetleg valakinek van valamilyen információja arról hogy a legoptimálisabb egy vallipini tájolása? Köszönöm
Nagyon jo video ! Gratulálok a vallipinihez😊
Térségenként változó!
Ilyenkor mi kerül a fóliasátor aljára, ha pl. feljön a talajvíz?
Őszintén?! Alig várom, hogy feljöjjön! De sajnos egyelőre ez a veszély itt nem fenyeget!
A tarack ha elszaporodik azzal mit lehet amúgy kezdeni? Nekem van egy ilyen problémám.
A kézzel való kiszedés jó, csak itt van aminek 125cm-en van a gyökere vége! Gyulai Iván "kitakarom-betakarom" technikája szerintem járható út! Van róla videója!
@@siposmihaly a kézzel való kiszedést már próbáltam, de elég gyorsan visszahodította a terepet. A kitakarom-betakarom is elég macerás, sok időt vesz igénybe. Esetleg létezhet olyan haszonnövény, amelyik el tudja nyomni? Köszi
Sajnos ezt nem tudom.
@@researchesmy5255 Igen, létezik olyan haszonnövény, amely el tudja nyomni, az a CIROK. A kézzel való kiszedést követően érdemes bevetni a területet cirokkal. Apámtól tanultam gyerekként, még a '80-as években. Aztán a cirok magját megette a baromfi, a seprűnek való részt elvittük a seprűkötőhöz, aki "felesbe" elkészítette a seprűinket. A kiszáradt kóró fel lett használva gyújtósnak. 100% haszon, 0% hulladék.
@@researchesmy5255 Úgy tudom a sűrűn vetett bab az kiöli.
Vidéken születtem ugyan és kezdtem felnöni,de számomra mégis vadul és ellenszenvesen hangzik a walipini,de a mulcsa is. Pedig szépen beszél a srác magyarul. Majd csak megszokom...
Nem mellékesen ettöl függetlenül okos dolgokról esik szó.
A walipiniről egy egész sorozat található a csatornán.
@@siposmihaly Köszönöm.
Mert már több száz éve rosszul csináljuk ezt. Persze, hogy mindenki erre emlékszik. A walipini egy "sima" üvegház, gondolom az nem idegen csak be van ásva, hogy ne kelljen fűteni. A talaj szondás hőcserélésnek is ez az alapja. A Fagyhatár 60-80-100cm-en van hol mennyi. Ha beásod 1,5-2m-re a földbe az építményedet ott soha nem megy 0 fok alá a hőmérséklet, plusz felülről a "tetőt" lefeded fóliával/polikarbonáttal/üveggel (kinek mi a jobb) így a nappali napfényt is befogod és nem engeded ki. Ha ez jól meg van csinálva egész télen 10 fok alá nem megy soha. Ha végiggondolja az ember teljesen logikus. Valahol egyenlítő környékén 3 méter mélyre építik ezeket és laposan fedik (annak más a neve), de ott árnyékolóval egészítik ki. Ott a kinti 30-40-50 fokok miatt használják és benn nem lesz több 20-25 foknál. Ott hűti a talaj az egészet.
@ Köszönöm. Ez igazán kielégítö válasz. Vidéken születtem ugyan de tíz éves koromtól városban élek,bérházban,sok külömbözö helyen...... Vagy tizenöt éve örököltem egy tanyát pici földterülettel és ha nyugdís kort elérve veszem a bátorságot/eröt váltok.Persze egy komoly házranoválás elöbb.Ha jut rá idöm az életböl.....
Próbáltam megkeresni, mert nem emlékszem rá pontosan, de mintha 3 métert olvastam volna maximális szélességnek a walipini-nél. Ha attól szélesebb, akkor már nem érvényesül annyira a föld kiegyenlítő hőhatása. Tud valaki megerősíteni vagy cáfolni?
Ez nekünk új! De mindig is szerettem kísérletezni! Beszámolok róla, hogy hogyan működik ez a méret!
@@siposmihaly Köszönöm Misi! Én is tervezek ilyet, majd ha egyszer haza kerülök. Sok sikert!
A hőhatás/kiegyenlítés a szélességtől érthető módon kevésbé függ mint a mélységtől. A mélységnek ugyanakkor határt szab a növények fényigénye. A Russ Finch féle süllyesztett melegház minimális szélessége kb 4,5 m.
Ugy lehet fokozni a hő bent maradását hogy a déli oldalt föld fal alkotja. Es ettől van egy még jobb is amikor 2 méter mélyen csöveken keringetnek levegőt. Nagyon jó! Keress rá "Nebraska greenhouse in the snow"
@@gu3610 köszönjük szépen!
Nállunk egy órát se szikkadna a szalonna a szomszêd macskái belekóstolnának
Regenerativ mezogazdasagban ijen fajta talajepites kompost mergezesnek nevezik. ijenkor a talaj szint felett epul sztrukturalt es elo talaj ami nem keveredik az allata levo talajjal. A tarack pedig a legjobb indikator arra hogy az a humusz reteg nitrat formaju nitrogennel van tele,valoszinu hogy a mulcsnak nem felelt meg a C:N aranya vagy tul szaraz volt komposztalas kozben..
Azóta ezen gondolkodom...
Szomsz3dod nem gyomirtózik?