A gyerekkel amúgy utólag beszéltem privátban és bocsánatot kért tőlem meg megígérte hogy nem csinál ilyet többet. Szóval talán sikerült jobb útra térítenem. Meg beleeggyezett hogyha kitakarom a nevét akkor csinálhatok dc idióták részt ebből a balhéból xd
Palotás Adél szavaival élve: Remélem nem kell hangoztassam , hogy mások munkáival ismertséget szerezni,ráadásul úgy hogy azt a sajátodnak titulálod, az egy felháborítóan undorító dolog.
Na hát... Erre most csak ennyit tudok mondani: Még jó hogy az eset után 1 héttel később csatlakoztam. Nem lett volna kedvem XY nal ,, párbajba keveredni. 😅 Amúgy eddig ez a legjobb DC idióták. ^^
A kép lopásokkal mindig olyan sok baj van... De erről eszembe jutott az egyik legviccesebb szitu, amikor egy haverod szerverére a te egyik rajzodat küldik be, hogy ő csinálta, de nem tudja, hogy ismeritek egymást. 😂😂
@@Bluecsatorna Egy régi barátom szerverén, aki youtuber volt, de azóta már törölte vagy már 2 éve lassan. Valami kis noki küldött be oda a deviantartomról félkész rajzot, hogy az övé, erre küldték a képet, hogy "Jé! Itt a rajzod Gabica."
Velem is történt egy hasonló eset. Én is beszéltem egy ilyen nokival facebookon és megmutattam pár rajzom, amiket én készítettem. Majd mondta, hogy ő is szokott rajzolni. Majd elküldött nekem egy brutálisan részletes Narutos rajzot. Mondtam neki, hogy ilyen rajzot biztos, hogy nem tud csinálni. Haladt tovább a beszélgetés és elmondta, hogy ezt igazából nem is ő rajzolta, hanem a bátyja. Megkérdeztem, hogy hány éves a bátyja, s mondta nekem, hogy 15. Azért mégis kételkedtem, mert igaz hogy vannak tehetséges rajzolók, de egy ilyen szintű rajzot, nem akartam elhinni, hogy egy 15 éves srác csinálta. Ezután mondtam neki, hogy akk mutassa már meg úgy a rajzot, hogy a bátyja vagy a noki tartsa a kezében (hisz kézzel készült rajz volt és nem digitális). De mondta erre, hogy most nem tudja megmutatni, mert mennije kell a nagyszülőkhöz. Elköszöntem tőle, de 15 perc után ráírtam, hogyha majd hazaér akkor mutassa meg a képet, amire rögtön válaszolt és mondta, hogy már otthon van, de nem tudja megmutatni. (Én is kerestem a választ, hogy miért csak 15 percre ment át a nagyszülőkhöz, de kiderült, hogy a szembeszomszédja és átrohant hozzá, megette a rántott húst krumplival és már szaladt is haza.) Tovább faggattam, hogy mutassa meg a bátyja rajzát, de erre azt kedzte mondani, hogy a bátyja túl félénk és nem akarja, hogy mások is lássák a rajzait. (Akkor az öccse miért küldözgeti másoknak, ráadásul úgy, hogy ő rajzolta és nem a testvére?) Majd kiderült, hogy a szülei elváltak és ezért a tesója nincs itthon. (oké xD) Próbáltam rávenni, hogy akkor menjen be a szobájába és fotózza le sunyiba a rajzát, nem mintha bárkinek is tovább küldeném a (lopott) rajzot. Erre azt mondta, hogy nem tud bemenni, mert a tesója mindig zárva tartja az ajtaját. Majd visszakerestem a rajzot, mert pontosabban nem tudtam szemügyre venni, mert túlságosan lesokkolt, hogy a noki azt állította, hogy ezt ő csinálta. Nézegetem a képet, ami eléggé ismerősnek tűnt, majd a sarkában meglátom, hogy @xxy. Beírtam a nevet az instán és kidobott egy 29 éves, angol művészt, akit ráadásul követtem is. Egy kb 2-3 évvel ezelőtti rajzát küldte el nekem. Majd ráírtam kedves noki barátunkra, hogy hát de én tudom, hogy ezt a rajzot sem ő, sem a tesója nem csinálhatta, hisz ismerem a művészt instán, de ha még most bevallja, hogy hazudott, akkor megbocsátok. Végül bevallotta, hogy nem az övé, de tényleg nagyon jól tud rajzolni a bátyja. Majd mondtam, hogy akkor küldjön képet a bátyja tényleges rajzairól. Azóta nem válaszolt :(( (És mint később kiderült nincs is tesója :D)
Nem akarok balhét ezzel a kommentel! Azzal egyet értek hogy rajzot lopni nem jó! De ha már beküld egy lopott képet és azt amit ő rajzolt akkor ne kezdjétek el egyből szekálni/megalázni pl: ,,hasonlítsuk össze a kettőt,, mert ezzel csak megbántjátok és ez 0 bíztatás! 9:17 amikor beküldte amit már ő rajzolt akkor is kapott egy valakit megbántó szöveget/kritikát! És Blue te ne engedd hogy ilyenekkel illessék egymás dolgait! És ezzel nem Bluet akarom bántani! Én is szeretem a videóit! (És ez csak az én véleményem)
Wtf?! Amikor leírta hogy rákos, autista meg ilyenek én teljes mértékben lehidaltam! Már az ajtóba vertem a fejem tőle🤣🤣🤣🤣"Könnyű álmot hozzon az éjj! Mondta Charlie"
Jujjj.. Nálunk is volt ilyen balhé, csak nekünk ÉLŐBEN az általánosban.. Ezt a videót kínszenvedés volt végignézni profi rajzosként (7 év rajziskolai tapasztalat után) de amúgy nagyon jók a videóid 😊
A második rajznál az eredeti tuti Kitty channel afnantól volt. Amúgy meg te jobb vagy mint én mert én ha ezzel egy tized másodpercet is beszélnék, olyan türelmetlenné válnék, hogy fognám és tiltanám a nokit! 😂😂😂😂😂🧡🧡🧡🧡🧡
Én ha rajzolok és el küldöm akk előszőr be küldöm azt a tajzot amiről másoltam és amit én rajzoltam azt cső ha meg mutatom és valaki nem hiszi el hogy az enyém általában le videózom hogy ott vagyok a szobában és ott van a laptopomról az a kép amiről másoltam és oda rakom alá a rajzot a leg viccesebb az egész be hogy senki nem lessz több ha más szép munkáját (lehet az bármi) állítja be az övének mert amúgy is elöbb utóbb ki derűl és csak be égeti magát srácok jók vagytok biztos valamiben csak van olyan aki nem jött rá ki tartás💖💖
Szerintem ha más rajzát átrajzolja valaki azzal nincsen semmi gond, én is ezzel kezdtem és rengeteget segített többekközt ez is. Azt viszont jó lenne kiemelni, hogy mástól rajzoltuk át a karaktert, pózt,ruhát ha ez a helyzet. Én sokszor csináltam ilyet, sosem tagadtam, de csak saját felhasználásra szántam, rajzos oldalakra nem ajánlatos az ilyen művek feltöltése✨
Nekem is szokásom utána nézni képeknek hogy milyen pozokat csinálják( Pinterest direkt vannak vázlat szerű rajzok amiket lehet használni) nem szószerint kopizom le csak inkább inszpiraciokent használom, de ez már egy kicsit túl sok volt ami ebben a videóban volt XD
tanulság, sosem szabad egy kezdő rajz mellé mesterműveket tenni🤣(nyugi, csak vicc) am csak én vagyok olyan béna, hogy nem találom a chat-szobát?😂 talán törölték
A gyerekkel amúgy utólag beszéltem privátban és bocsánatot kért tőlem meg megígérte hogy nem csinál ilyet többet. Szóval talán sikerült jobb útra térítenem. Meg beleeggyezett hogyha kitakarom a nevét akkor csinálhatok dc idióták részt ebből a balhéból xd
Az jó! 🖤🤍🧡
Ez aranyos tőle! ❤️
Süniiiiii :3
Blue Amugy a harmadik rajz amit küldöt az a srác akitől agy fa**t lehet kapni aza rajz egy videós nak tökéletesen ugyan úgy van Bene a videójá ban
Szuper
Palotás Adél szavaival élve: Remélem nem kell hangoztassam , hogy mások munkáival ismertséget szerezni,ráadásul úgy hogy azt a sajátodnak titulálod, az egy felháborítóan undorító dolog.
Nem loptam rajzoltam!! Xd
XD
Nem lopsm-tad hanem rajzoltad digitálisáán
De nyugi nekem tecet
te írtad
*5 percel ezelőtt*
Noki: Suliba vagyok
*most*
Szinten noki: Nem járok suliba,rakos vagyok
@proudpot natalia noki logic xd
Egy másik mondta, hogy suliban van
@@Quartz512_ jaaa
Na hát... Erre most csak ennyit tudok mondani: Még jó hogy az eset után 1 héttel később csatlakoztam. Nem lett volna kedvem XY nal ,, párbajba keveredni. 😅 Amúgy eddig ez a legjobb DC idióták. ^^
A kép lopásokkal mindig olyan sok baj van... De erről eszembe jutott az egyik legviccesebb szitu, amikor egy haverod szerverére a te egyik rajzodat küldik be, hogy ő csinálta, de nem tudja, hogy ismeritek egymást. 😂😂
Ki? Melyik szerveren?
@@Bluecsatorna Egy régi barátom szerverén, aki youtuber volt, de azóta már törölte vagy már 2 éve lassan. Valami kis noki küldött be oda a deviantartomról félkész rajzot, hogy az övé, erre küldték a képet, hogy "Jé! Itt a rajzod Gabica."
@@csakgabica4872 Az még egy dolog ha más rajzaival hazudik, de még azt hazudni hogy rákos meg agy beteg meg autista az már szégyen
Imadom 😂😂😂 mindig fantasztikus munkát végzel
És most sziasztok megyek visszanézni az előző 3 reszt 💜✨🦔
Loool szia 😂 azt hiszem ha már youtubeon vagyok követlek 🤣
@@Rokucii sziaaa 😂 yass have fun UwU💜✨
szegény gyerek, hülye helyzetbe került, de beismerte és bocsánatot kért és ez a fontos! :)
Hát ez fantasztikus volt legközelebb nem maradok le ilyenről.😂
"-Blue megvan a discord idióták 4 szerintem XD
-Nem vagyok idióta
-Discord nokik 4,így jobb?
-Inkább idióta"
Ez volt a best XDDD
Nagyon sokat röhögtem🤣 minél hamarabb legyen ilyen vidi nagyon jó😌👍
Boldog 19.-ik születésnapot Blue!
Ez olyan mint Ricardo a Facebook idiótákban lol
"Nem lopott!!"
Te lettél a kedvenc youtuberem!!! Folytasd amit csinálsz :D
Velem is történt egy hasonló eset.
Én is beszéltem egy ilyen nokival facebookon és megmutattam pár rajzom, amiket én készítettem. Majd mondta, hogy ő is szokott rajzolni. Majd elküldött nekem egy brutálisan részletes Narutos rajzot. Mondtam neki, hogy ilyen rajzot biztos, hogy nem tud csinálni. Haladt tovább a beszélgetés és elmondta, hogy ezt igazából nem is ő rajzolta, hanem a bátyja. Megkérdeztem, hogy hány éves a bátyja, s mondta nekem, hogy 15. Azért mégis kételkedtem, mert igaz hogy vannak tehetséges rajzolók, de egy ilyen szintű rajzot, nem akartam elhinni, hogy egy 15 éves srác csinálta. Ezután mondtam neki, hogy akk mutassa már meg úgy a rajzot, hogy a bátyja vagy a noki tartsa a kezében (hisz kézzel készült rajz volt és nem digitális). De mondta erre, hogy most nem tudja megmutatni, mert mennije kell a nagyszülőkhöz. Elköszöntem tőle, de 15 perc után ráírtam, hogyha majd hazaér akkor mutassa meg a képet, amire rögtön válaszolt és mondta, hogy már otthon van, de nem tudja megmutatni. (Én is kerestem a választ, hogy miért csak 15 percre ment át a nagyszülőkhöz, de kiderült, hogy a szembeszomszédja és átrohant hozzá, megette a rántott húst krumplival és már szaladt is haza.) Tovább faggattam, hogy mutassa meg a bátyja rajzát, de erre azt kedzte mondani, hogy a bátyja túl félénk és nem akarja, hogy mások is lássák a rajzait. (Akkor az öccse miért küldözgeti másoknak, ráadásul úgy, hogy ő rajzolta és nem a testvére?) Majd kiderült, hogy a szülei elváltak és ezért a tesója nincs itthon. (oké xD) Próbáltam rávenni, hogy akkor menjen be a szobájába és fotózza le sunyiba a rajzát, nem mintha bárkinek is tovább küldeném a (lopott) rajzot. Erre azt mondta, hogy nem tud bemenni, mert a tesója mindig zárva tartja az ajtaját. Majd visszakerestem a rajzot, mert pontosabban nem tudtam szemügyre venni, mert túlságosan lesokkolt, hogy a noki azt állította, hogy ezt ő csinálta. Nézegetem a képet, ami eléggé ismerősnek tűnt, majd a sarkában meglátom, hogy @xxy. Beírtam a nevet az instán és kidobott egy 29 éves, angol művészt, akit ráadásul követtem is. Egy kb 2-3 évvel ezelőtti rajzát küldte el nekem. Majd ráírtam kedves noki barátunkra, hogy hát de én tudom, hogy ezt a rajzot sem ő, sem a tesója nem csinálhatta, hisz ismerem a művészt instán, de ha még most bevallja, hogy hazudott, akkor megbocsátok. Végül bevallotta, hogy nem az övé, de tényleg nagyon jól tud rajzolni a bátyja. Majd mondtam, hogy akkor küldjön képet a bátyja tényleges rajzairól. Azóta nem válaszolt :(( (És mint később kiderült nincs is tesója :D)
az igen, egy ilyen történetet összefűzni azért durva xDD
A végére már én is úgy voltam vele hogy inkább térjünk át a sünis témához 😂🦔💙
Sziaa
Emlékszel még rám?
Én is úgy voltam ezzel 😂
@@speky_341 Szia Speky! Persze hogy emlékszem!
@@Broski_x :'3
Hát blue,ezt élvezet volt végignézni xddd
Ment a live ha esetleg rossz kedvem van akkor ettől a videnyótól biztos hogy röhögő görcsöt kapok 😂😂🤣🤣
Vagyis like
@@anzhelinasummernight na végre van egy olyan aki ssozik
@@Tomper788 hát ja xddd
Na jó én teljesen kiégtem... Xddd
Na azért én nem mennék ilyen messzire a noki helyében 😂
(De Blue, te úgy is ismersz dc ről és tod h hülye vagyok)
Noki égető gépet a népnek! (Jah és Blue-nak kék bubis vizet ennyi dokumentálás után) jah és köszi a videót!
Kinos csönd megint loool😂❤️
Nem akarok balhét ezzel a kommentel!
Azzal egyet értek hogy rajzot lopni nem jó! De ha már beküld egy lopott képet és azt amit ő rajzolt akkor ne kezdjétek el egyből szekálni/megalázni pl: ,,hasonlítsuk össze a kettőt,, mert ezzel csak megbántjátok és ez 0 bíztatás! 9:17 amikor beküldte amit már ő rajzolt akkor is kapott egy valakit megbántó szöveget/kritikát!
És Blue te ne engedd hogy ilyenekkel illessék egymás dolgait! És ezzel nem Bluet akarom bántani! Én is szeretem a videóit!
(És ez csak az én véleményem)
Najó, csatlakozok a szervezhez hogy lássam az ilyen “balhékat” 😂
Szép a hangod Csinálnál Egy Asmr animáciot a Kedvemért :)
*Én ahogy mindezt nagy nyugodtan digitális rajzolás közben hallgatom*
Amúgy megjött a kedvem csatlakozni
Basszus erről lemaradtam D:
Telya milyen bölcs (mint mindig)
Mint mindig... Am én is lemaradtam. Telya már versíró szakmába is elmehetne.
Most kedvem támadt csatlakozni XDD
Wtf?! Amikor leírta hogy rákos, autista meg ilyenek én teljes mértékben lehidaltam! Már az ajtóba vertem a fejem tőle🤣🤣🤣🤣"Könnyű álmot hozzon az éjj! Mondta Charlie"
Hát végül is annak örülök, hogy süni ending lett belőle.
Ez nagyon jó😂
Nekem van sünim
Mit tudnak produkálni ezek a nokik😁
Ha nem jár szuliba akkor hogy van suliba?Ott lakik? XD
Ebben az a legjobb hogy még az írását is fikázàtok mikor ti is helytelenül irtok (tuti hogy én is elirtam)
Jujjj.. Nálunk is volt ilyen balhé, csak nekünk ÉLŐBEN az általánosban..
Ezt a videót kínszenvedés volt végignézni profi rajzosként (7 év rajziskolai tapasztalat után) de amúgy nagyon jók a videóid 😊
Blue te vagy a legjobb
Ez egyszerűen cSoDÁLatOs💀
Imádom ezt a videót!de behazudni hogy ő rajzolta!BUNKÓSÁG.
A második rajznál az eredeti tuti Kitty channel afnantól volt. Amúgy meg te jobb vagy mint én mert én ha ezzel egy tized másodpercet is beszélnék, olyan türelmetlenné válnék, hogy fognám és tiltanám a nokit! 😂😂😂😂😂🧡🧡🧡🧡🧡
ayooo itt a 4-ik rész xD.Jó lett
Óriási vagy blue!!!!!🤣🤣🤣
Le olvadt az agyam.
Süniiii❤️🦔
Szia Blue! Mivel máig nem született új videód ezért ez alatt a videó alatt szeretnék boldog születésnapot kívánni!:)
Legyen még pls nagyon jó szeretem ezt a sorozatot és nagyon jó lenne ha még lenne több rész
Szerintem kiéget az agyam a videót hallgatva 😂
Régóta láttam ezt a csatornát és nem is értem miért csak most kezdtem el nézni
Oké, ezen sírtam de a röhögéstől 🤣 ja meg ez után garantált a helyem a karácsonyfán.
7:31 Szerintem neki kéne egy szemüveg.... :>>
pov: Amikor meglátod ezt a rajzot és rájössz hogy ő az discordon aki az ismerősod o.o
Szerintem álmajiba rajzolta eszt a rajzot😂😂😂😂😂
"Na mentem genshinezni"
A lelkem meg tisztult 😌
Idegbajt kapok ettől a nokitól XD
We love süni
:D
Discord idióták 5 remélem lesz
Szia Blue ki égtem a videon 🤣🤣🤣🤣🤣 Oh baszus hozon valaki egy kötelet .🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣 najo fel akkasztom magam
"Ha rakos vagy akkor hogy elsz"
Go chat szoba! Süniiiiiii 😁😁ezen szakadtam! 😁😁
Blue 2022:Töröld ki ez az én rajzom nem illik lopni
Ettől agyfaszt kaptam😂😂😂
Ez a Kornél sem egy lángelme... "Ha rákos vagy akkor hogy élsz"
Imádom a süniket❤️❤️🦔🦔
"Ki tőrőltem" xDDD
legalább itt megoldódott egy helyzet, nem úgy, mint a Radics Petis példáknál
🤣🤣🤣😂😂🤣🤣Mi a f🤣🤣🤣 Ki ez a gyerek🤣🤣honnan jött? Melyik bolygóról?
Én ha rajzolok és el küldöm akk előszőr be küldöm azt a tajzot amiről másoltam és amit én rajzoltam azt cső ha meg mutatom és valaki nem hiszi el hogy az enyém általában le videózom hogy ott vagyok a szobában és ott van a laptopomról az a kép amiről másoltam és oda rakom alá a rajzot a leg viccesebb az egész be hogy senki nem lessz több ha más szép munkáját (lehet az bármi) állítja be az övének mert amúgy is elöbb utóbb ki derűl és csak be égeti magát srácok jók vagytok biztos valamiben csak van olyan aki nem jött rá ki tartás💖💖
Az egyik képet egy külföldi lány rajzolta
Jó Videós vagy
Nem rossz sorozat, a szinkronnal egy picit van gond. próbáld jobban bele élni magad :D
Kedvenc sori! ✨💪💕
Na jó XD meghaltam ezek a nokik
"elmendtem genshinezni"- Bruh moment
1:16 Uhh... Ez... fájt...
3:56 OOOOOOOOOOHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Néha elgondolkozom, hogy tök jó lenne csatlakozni a szerverre, de én valamiért nagyon félek tőle :'D
Ez mi? Úúuristen ! 😂😂😂😂
Annyira adnám ha írna ez a szémély (:
LEGJOBB RÉSZ!!!XDDDDDDDD
Jajj amikor írtam azt akkor kiégtem nagyon ;-;
Öröm, hogy benne lehettem. 🦔
Nem lopott! Alig használt rajz eladó 4000 ft!
Na jó kiégtem mára xddd
fhu azt hiszem az utolsó agysejtjeim is megszűntek xDDDD
Szerintem ha más rajzát átrajzolja valaki azzal nincsen semmi gond, én is ezzel kezdtem és rengeteget segített többekközt ez is. Azt viszont jó lenne kiemelni, hogy mástól rajzoltuk át a karaktert, pózt,ruhát ha ez a helyzet. Én sokszor csináltam ilyet, sosem tagadtam, de csak saját felhasználásra szántam, rajzos oldalakra nem ajánlatos az ilyen művek feltöltése✨
Gyakorlatilag egy Digitális rajzon vitatkoztattok egész végig egy Nokedlivel???? Blue, az ilyen Nokedliket ki kéne tiltatni a szerveredről!
Azt csak én vettem észre hogy azt írta hogy suliban van és utána meg hogy nem jár suliba ?
én elhidtem volna hogy te rajzoltad mivel te gyönyörűen rajzolsz!
Ilyen egy nagy nokit! XXXDDDDDDD Elcsórja más rajzát.
olyan hasznos tud lenni a google image search! XDDD
Hol a kötél? Hegyet akarok mászni.
Hát ez hatalmas lett XDD
Ez a beszélgetés gondolom felért egy agyhalállal XD🤣
(későn írom tudom) a kép 9:30-nál egy problematik animtátortól lopta, Kitty Channel Afna :)
Nem is tudtam hogy egy ilyen agy facsaro vitát süni kell zártok mi a 🌲
Noki kvin 2.00 XD
Az a cím! XDDDD
megkevesebb agysejtem lett ;-;
mikor lesz discorver idioták 5?
Ilyen süni háttérem van :)
Nekem volt 2 sünim^^
N E M L I I L I K L O P N I
MI A SZAAAAAR
Nekem van sünim naon cuki LOL❤
Nekem is szokásom utána nézni képeknek hogy milyen pozokat csinálják( Pinterest direkt vannak vázlat szerű rajzok amiket lehet használni) nem szószerint kopizom le csak inkább inszpiraciokent használom, de ez már egy kicsit túl sok volt ami ebben a videóban volt XD
tanulság, sosem szabad egy kezdő rajz mellé mesterműveket tenni🤣(nyugi, csak vicc)
am csak én vagyok olyan béna, hogy nem találom a chat-szobát?😂
talán törölték
Egy rajzon veszekedtek xd