én ebből a videóból tudtam meg, hogy pécs belvárosában is működik a rendszer. azóta használom, és hát megváltozott az életem ;) sokkal kevésbé stresszes a parkolás, mert ha eleve reménytelen be sem megyek körözgetni a belső régióba, azaz sokkal több időm marad másra még sétálással is. remélem mihamarabb elterjed széles körben.
Köszi ez tök jó. Még egy jó dolog ebben, hogy nem szüttyögsz a parkolóhelyek mellett keresve az üres helyeket, hanem célirányosan tartva a közlekedés tempóját csak ott lassítasz ahol kell.
Kedves ktomee! Az elektromos töltőknél is található szenzor, és az általad is említett ötlet alapján vezérelve, az általunk mért foglaltsági adatot tovább is küldjük az elektromos töltők üzemeltetőinek. Sajnos még nagyon messze vagyunk attól, hogy a legtöbb töltőhelyről tudjunk ilyen adatot szolgáltatni, de az V. kerületben és Pécsen is találsz elektromos töltőknél általunk üzemeltetett szenzorokat.
Hónapok óta használom, nagyon hasznos alkalmazás. És a parkoló díjat is lehet vele fizetni, nem csak Budapesten, így szinte mindenhol tudható az országban, hogy hol kell fizetni, mennyit és mettől meddig. Gratula a kitalálóinak!
Ez nagyon tetszik, zseniális. Ebben rengeteg potenciált látok, remélem hamar nyitni fognak a kerülete és más városok efelé. Biznisz szempontból pedig egy milliárdos cég lehet ebből. Be is indult a fantáziám egy utopisztikus világba, ahol az alkalmazás megmutatja, hol a szabad parkolóhely, megtörténik a parkolás, érzékeli hogy ott az autó és automatikusan el is indul a parkolóhely fizetése (ha az egyén úgy állította be, hogy a parkolásért szeretne fizetni), dolga végeztével pedig amint leáll az autó a parkolóról és megtörténik ennek az érzékelése a fizetés automatikusan leáll. Aztán egy végkép utópisztikus kép, amikor ezt az egész rendszert az önvezető autó használja. Látja hol a hely, magától odamegy, beparkol, fizet, igazából mindent megcsinál az ember helyett. Csak ki és beszállni kell az autóba. Sok sikert kívánok nekik.
És jött a politomókus, majd így szólán: "Jó, jó! Az embereknek jó, de nekem miért jó? Mi ebből az ÉN hasznom? Hogy telepíttetek háromszoros áron parkolóautomatákat, majd üzemeltetem veszteségesen az aranytojást tojó tyúkot? Mi lesz a bentragadt parkolásokért befolyt plusz pénzel? Mi lesz a büntetésekből befolyó öszegekkel? Elvégtére is valamiből nekem is meg kell élnem!" Welcome to BP 2022! 😉😁
Nekem meg az az utópisztikus világom ahol nincs telebaszva autókkal az utca, hanem egy élhetőbb városban élhetünk, az autók mennek mélygarázsba a város szélén, belvárosban meg tömegközlekedéssel hamarabb elérsz A-ból B-be mint autóval dugóban ülve.
Egyik műholdas megfigyelő cég okostelefon appjában már van parkoló funkció. Igaz, neked kell elindítani de magától leáll ha elhagyod a parkolót. Prímán működik :)
Tök jó... majd ha lefúrnak még vagy 200e helyet lehet el is terjedhet :D Amennyi kerület annyi különböző okos emberke... Magyaroszágot ismerve "egységes" rendszer csak akkor lesz ha a smartlynx cég "megfelelő tulajjal" rendelkezik :D
Ezt külföldön könnyebben eladod, mint itthon. 1-2 év, hogy gyűljön az adat statisztikába, utána kész az ajánlólevél. Simán el tudom képzelni hogy valamelyik navi gyártó, vagy térkép szolgáltató (google/apple/stb) beépíti és fizet is az adatért, ha elterjed. Ha nem Pesten vagy nem tart sokáig a parkolóhely keresés saját tapasztalatom alapján.
Nagyon hasznos rendszernek tűnik. Két dolog merült fel bennem: 1. Ha szemét, falevél vagy hó takarja az eszközt, az zavarja-e a működését? (Ha jól sejtem, valamilyen egyszerű infrás reflexiós közelség érzékelő lehet benne, esetleg ToF alapú lézeres távmérő.) 2. Ha olyan kicsi a fogyasztás, hogy a beépített akku (gondolom valami lítium cella) 5 évig kiszolgálja egymagában, akkor egy bármilyen leggagyibb, számológépekbe szánt kis napelem modul kiszolgálná az energia visszapótlást korlátlan ideig. Kis kvarcüveggel fedett ablakocskán ki is nézhetne a homlokfelületbe ágyazva.
Kedves Péter! A falevél/szemét nem befolyásolja a szenzor működését. A napelemes megoldással az a gond, hogy az utcai szennyeződések rövid időn belül gátolnák a napelem effektív működését, és viszonylag gyakori karbantartással/tisztítással járna, hogy megfelelően működjön. Az eszközök árát is jelentősen befolyásolná, valamint a jelenleginél nagyobb emberi erőforrást igényelnének a szenzorok.
Sziasztok! Nagyon hasznos és jól működő applikáció! Tisztelet a kitalálóknak! Nagy lehetőségek vannak még benne!!! El tudom képzelni a GPS navigációkban is, hogy bele legyen integrálva! Akár globális szinten! Remélem megvan rá a világ szabadalom! Önvezető rendszerekben is el tudom képzelni, hogy később a lvl 3 - 4 - 5 önvezetés oda tudjon navigálni ahol szabad helyet lát a rendszer. További sok sikert a cégnek, ilyenek viszik előrébb a dolgokat! Remélem egyszer Debrecenben is lesz ilyen :))) Ment a like!
Huuu de jó szolgálatot tehetne ez nekem (meg persze minden kamionosnak) a kamion parkoló helyeken megtalálni kora este azt az 1-1 szabad helyet... A "feltalálónak" üzenem, terjeszkedjen nyugat felé... Ausztria - Németország autópálya parkolóban ez fantasztikus nagy segítség lenne. (magyar közútkezelő nem hiszem hogy olyan rugalmas hogy érdemben foglalkozzon vele, de kint talán... Sok sikert
13:29 -nél a Becsületesnepper úgy néz, mint aki éppen az anyósülésen ülő feldolgozására készül. Bármelyik horrofilmben megállná a helyét! "A nepper bosszúja" vagy "A végzet eladója 2", estleg "A rettegés kagylóülései 3" . :D
@bocoy noiu Kedves bocoy noiu! Amennyiben a Nádor utca környékére gondoltál, ott valóban csak 8 szenzor működik egy részen a 23 parkolóhelynél, ugyanis gázrekonstrukciós munkálatok miatt a szenzorokat korábban el kellett távolítanunk. A helyszínt újra is aszfaltozták, és a szenzorokat is újra kell telepíteni, ami a következő két hétben várható valamikor.
Ötlet nagyon jó, de a lényeg, hogy a megvalósítás is működőképes. Grat! Amit esetleg megpróbálnék, hogy "összebútorozni" a Waze-l (API). Nagyon sokan használják telefon képernyőjén vagy akár Android Auto, Apple Car-on a integrált autó kijelzőnjén. Vezetés közben ritkán váltogat az ember az appok között. Ezzel a felhasználó bázis is jelentősen növekedne.
Kedves promail PRO! Köszönjük a pozitív visszajelzést és az építő jellegű kritikákat! Az általad említett "összebútorozás" természetesen hosszú távon nekünk is célunk, jelenleg még dolgozunk rajta, hogy ez ügyben előre tudjunk lépni.
Besz.rás :D konkrétan ez így ahogy van cakkpakk meg volt a fejemben és sose értettem miért nem csinálja meg valaki. Erre tessék! Asszem a pöstiek lábat csókolhatnak Neked! :D
A múltkor a Bajcsy-n lévő Lidl-be mentem javítani, de háromnegyed óra keringés után feladtam, végül a szomszéd kerületben álltam meg és gyalog mentem vissza a rengeteg szerszámmal a hátizsákban. Ez az app nagyon sokat segít a parkolóhely keresésben. Végre megint egy működő kezdeményezés!
Ilyenkor a LIDL nem biztosít egy áru rakodó parkolóhelyet? Hiszen azt előre tudják, hogy mikor jön az áru. Mondjuk 2 óra múlva, addig még lehet szerelni.
@@Satupofa Vannak olyan belvárosi üzletek, ahol van kijelölt rakodóhely, de nagyon sok olyan is van, ahol az árut az út közepéről kell behúzni raklapon. Az ilyen helyek közelében eddig majdhogynem lehetetlen volt eddig parkolóhelyet találni.
Üdv, bevallom, nekem nincsen autóm, nem lakok sem az V. kerületben, sem Pécsen. Ettől függetlenül szerintem szükség van ilyen okos megoldásokra és még több hasonló magyar vállalkozásra akik ilyen hasznos dolgokat építenek kicsi országunkban. Ha pl egy ilyen szolgáltatást komolyan használnék még az előfizetés is szóba jöhetne. :) Csak így tovább!
Sziasztok! Amíg kiértékeli a foglaltságot (azalatt a 24-25mp alatt), addig jelezhetné a helyet pl. sárgával, ha épp most állt be valaki, és pl. kékkel, ha épp most ki. :D
Kedves Endre! Köszönjük visszajelzésed és kreatív ötleted! A kiértékelés azért tart ennyi ideig, mert a szenzor a legtöbb esetben több üzenetet is küld egy-egy parkolás, vagy vélt parkolás esetén, amik alapján a szerver kiértékel, de ilyenkor valójában nincs 100%-os információ arról, hogy a szenzornál ténylegesen be- vagy kiparkolás kezdődött éppen. A legtöbb belvárosi környezet esetében sajnos rengeteg zavaró jel van, ami egy ilyen sárga-kék megoldás esetén rengeteg téves információt szolgáltatna, ettől mindenképp szeretnénk megóvni a felhasználókat.
Ez jó. 👍 Megjegyzésnek itt hagynám, hogy a piros zöld ebben az árnyalatban a színtévesztőknek jelentős részének nem a legjobb. Sokat segítene egy kontrasztosabb árnyalatválasztás vagy esetleg ennek választási lehetősége a beállításoknál. 😉
2 ปีที่แล้ว +16
A jelzőlámpa színei is ugyanezek, és az sem választható :)
@@ridl893 Nem teljesen jó szó a keverés, ezek az árnyalatok "összefolynak" egyes színtévesztőknél, a jelzőlámpa teljesen mást tészta, egyrészt jól elválasztva, és meghatározott sorrendben vannak a színek, azt egy csak fekete-fehérben látó ember(nincs ilyen tudtommal) is el tudja dönteni.
Úúúh de jók vagytok! Eddig erről én nem tudtam! Terjesztem az igét én is ahogy tudom! Köszi srácok! Légyszi fejlődjön mindenfele gyorsan gyorsan!!!!🙏👌💪🥳😎
a falk miksában dolgozom, nagyon ritkán járok be autóval - eddig talán 5x voltam -, de a ritka alkalmakkor is mindig recegtem, hogy van-e hely a hivatal előtt.. jó pár hete előttünk is voltak lezárva parkolóhelyek szenzortelepítés miatt, feltételezem akkor ezeket telepíthették:D ez egy nagyon jó kezdeményezés, ha a jövőben autóval tötyögök be melóba, biztos igénybe veszem az app szolgálatait!:DDd
Kedves Mariann! Köszönjük a pozitív visszajelzést! A kérdéses időpontban valóban a szenzorok telepítése zajlott, reméljük tudnak majd Neked is segíteni a szabad helyek megtalálásában! :)
Szuper elképzelés, van benne rengeteg fejlesztési lehetőség. Pl. az nagyon ütős lenne, ha az app nem csak a telóra lenne telepíthető, hanem gyári autós navigációs rendszerekbe is lehetne használni. Bár ez valószínűleg nem olyan egyszerű dolog, de ha ez a rendszer elterjed, mindenképpen komoly plusz komfort lehet az autókereskedelmi piacokon a versenytársakkal szemben.
Ha az autó tudja az Android Auto vagy az Apple Carplay funkciót, akkor szerintem lehet használni úgy, hogy az autó kijelzőjén megjelenítse! Ha viszont nem, akkor jó lenne ebbe az irányba is fejlődni!
Mikor megörült neki Nepper, hogy a kocsma elé álltak meg, akkor azt néztem, hogy tűzcsap elé nem nagyon szokás megállni, de ő tudja. Szerencséje volt bőven.
Nagyon jó ötlet. Mi a helyzet a "kézben tartott mobiltelefon" esetével. Ha nincs mirrorlink, vagy egyedül vadászol a parkolóhelyre. Lehetne hangutasítás?
az ilyen meg is érdemelné hogy ráálljanak egy centire és a csomagtartón keresztül kelljen bemásznia :D bár, én szívesebben javasolnám, a kereke kiszúrását :)
Szervusz István. 5:12 körül van a tolatás, A telefon mutatja a képet. Gondolom vezeték nélküli kamera. Hol lehet olyan tolatókamerát venni? Köszönöm. Puskár János
ha az uticélod ilyen helyen van, nincs előre foglalt helyed és nem akarsz keringeni, tömegközlekedésre vagy bringára kell váltani. a földfelszíni parkolást az arra igazán rászorulóknak (teher- / áruszállítás, mozgássérültek, mentők, tűzoltók, LPG stb.) kell fenntartani. a városi közterület nem gépjárműtárolásra való. a garázsok valók arra. ez a rendszer azért agymenés, mert tökre nem mindegy, hogy egy smarttal vagy egy jó hosszú kisbusszal keresel helyet.
Nem is olyan régen pontosan azon a helyen parkoltam le, ahol nektek sikerült. Annyira megörültem, hogy találtam egy helyet, nem vettem észre a kiegészítő táblát. Nem volt szerencsém, kerékbilincset kaptam. Azóta városba csak motorral!
@@Biggieboy1982 Fel volt festve a csík. Amikor érkeztem, csak a két csíkot láttam. 50 perce köröztem, annyira megörültem a helynek, hamar beparkoltam. És igen, addig ottmaradtam, amíg le nem szedték a kerékbilincset. Oké, szerkesztettem, valóban nem engem ekéztél, sorry!
@@Bigbenandrew szövegértéssel neked van gondod, a hozzászóló éppen arra célzott, hogy mekkora barmok, a szar helyen parkolót még oda is bilincselik. És még tiszteletlen sem volt, szóval ülj le egyes!!
Már bocs Kopasz,DE...Rögtön az elején tűzcsaphoz én nem álltam volna,plusz a rakodásra fentartott hely tábla miatt,sem... Üdv egy LKW-s. Jah,és imádlak titeket!!!!
1:23-nál: Egy haver mondja, hogy ő teherkocsival jár és ha lát rakodón parkolni civil kocsit, rögtön szól a kerületi rendészeknek. Kijönnek és már megy is a kerékbilincs.
@@robertmaksa8522 a kerületi önkormányzatok kapzsisága miatt van parkoló felfestve. A világon mindenhol tilos megállni a tűzcsap előtt... Ha tűz van és jön a tűzoltó autó és kerülgetni kell az ott parkoló autót az emberéletekbe kerülhet. Egy tűznél minden elvesztegetett másodperc számíthat.
Üdv: Egy kérdés. Mi van akkor ha olyan autóm van, hogy 3 ajtós ,és két parkolóhelyet foglalok el mert másképpen nem tudok ki, és beszállni. Ezért lehet büntetni?
Pár éve egy korábbi munkahelyemen mi is teszteltünk ilyen rendszereket (igaz az nem 5G hanem LoRa volt), azt teljesen meghülyítette a HÉV/villamos, mivel mágneses elven működik. Ezt mi fogja megvédeni, ha hasonló helyre lesz telepítve? Mert az 5. kerületben a látott helyeken ilyen probléma nyilván nincs, de ha ez a rendszer is allergiás a nagy elektromágneses térrel rendelkező objektumokra akkor az limitálja a lehetőségeket.
Kedves Iseus! Az általad említett probléma a mágneses érzékelésű szenzorok esetében tényleg fennáll, azonban minden telepítés előtt helyszíni teszteket végzünk, és ha indokolt, akkor más érzékelésű szenzort használunk, hogy véletlenül se fussunk bele ilyen hibába. Jelenleg az V. kerületben mágneses érzékelésű, valamint radaros érzékelésű szenzorok működnek. A legújabban fejlesztett szenzoraink már kettős érzékelésűek, ami a mágneses és radaros érzékelést is kombináltan használja, ezáltal még megbízhatóbb adatot tudnak szolgáltatni.
@@smartlynxkft.4362 Köszönöm a választ, ez egy remek újdonság. A régi szenzorok képességei elég kezdetlegesek voltak, de szerencsére kezd végre beérni rendesen a technológia, így eljött az ideje. Bízok benne, hogy sikerül széles körben elterjeszteni a rendszert város és országszerte.
Sziasztok! Gratulálok! a fejlesztőknek! Az a kár, hogy a Főváros még le van maradva, késve. Az aplikációba érdemes lenne a fizetős parkolókat is bevonni. Ezt majd átgondolják, hogyan éri meg mindkét félnek, de ennek egyik győztese az autós, másik győztese az ott élők, akik kevesebb károsanyaggal élnek együtt. Másodsorban, de az elsőkkel együtt, ha a zöldeknek nagy a szájuk, felléphetnének az önkormányzatokkal szemben, hogy kötelezzék parkolóházak építését, saját finanszírozásból, hogy kisebb legyen a környezet terhelés. Jelenlegi főpolgármester hajrá! Vagy, erre ő nem gondol csak más!!!! ?????? Talán sokak vagyunk, akik szeretnének parkolni, és kevésbé szennyezni! Még egyszer gratulálok, és sok sikert kívánok!
Kedves Péter! Köszönjük a pozitív visszajelzést és az építő jellegű kritikát! Jelenleg is dolgozunk azon, hogy alkalmazásunkban még több információt tudj elérni a helyi parkolási lehetőségeket illetően.
Ugyanúgy nincs hely sehol, de ezt a tényt most már láthatjuk egy alkalmazásban is :D amúgy az ötlet jó, de a lényegen nem változtat. Kinézel egy helyet és mire odaérsz már foglalt.
Ezért mondta a videó egyik részében a mitfárer, hogy célirányosan olyan helyre navigálta, ahol közel egymáshoz 3-4 helyet is látott. Nyilván egyetlen helyre km-ekről értelmetlen rárepülni, de azt segíthet eldönteni, hogy merre keresgéljen tovább az ember.
@@pitecusH A koncepció teljesen jó, és minden elismerésem hogy valaki vette a fáradságot hogy ezt a tényleg nem egyszerű problémát legalább enyhíteni próbálja. Csak ahogy látszott a térképen is, szinte minden totál piros volt. Budapesten ma már nem hogy parkolni de mozogni sem lehet kocsival. Én személy szerint csak életbevágóan fontos esetben megyek be a városba autóval, heti 3 nap járok fel Bács-Kiskun megyéből, de Szigethalomnál leteszem a kocsit és HÉV-vel megyek tovább. Ha ezen az útvonalon lenne vasúti közlekedés, otthon is hagynám az autót. Öreg vagyok már, nem bírom a stresszt :D Tudom, sokaknak ez nem opció, és sosem gondoltam azt, hogy mindenki puszta kényelemből autózik a városban.
Ha be kell menni, megnézem hol van parkolóház, és ott mindig szokott lenni szabad hely. Ha útközben van egy szabad hely, akkor ott megállok. Mondjuk 95 százalékban rObogoval megyek belvárosba.
lehet én vagyok maradi, de megoldottam egy segway rollerrel (mivel a belvárosban nem nagyon lehet közlekedni), amit kikapok a csomagtartóból és 3-5 km-es távolságon belül percek kérdése és ott vagyok ahol lennem kell. (nyilván ez több személynél kizárva)
Szerintem simán lehetne karos szerszámot gyártani cserére, ha autó áll a szenzoron. Nekem első dolgom lenne lefejleszteni egy ilyen konzolt, akkor nem kell a zárás, és nincs idokapu.
Csak én nem értem? Szerk.: Közben végigért az agyamon a processz... Szóval a szenzor cseréjére fejlesztenél egy speckó szerszámot. A videóban elhangzik, hogy dolgoznak ezen.
Ez mennyire jó ötlet. Úgyis mindenkinek van telefon, meg rajta hely, egy appra. Én vidéken is tudnám élni, mikor jövök hazafele, már előre tudom, ne fáradjak bejutni a lakótelepi dzsungel mélyére, kettővel arrébb van csak hely. Vagy, hogy a random autótulaj ne a fűre álljon fel a padka mentén két fa közé, ha egy utcával lentebb van egy hely csak neki.
16:20 Na és mi van, ha odahúznak egy kukát? Nem fejezte be a srác a gondolatot. Ki vannak képezve a közös képviselők, hogy az érzékelőre rakják? Ha jól látom, a motorosoknak is illene megtanulni, hogy álljanak az érzékelő fölé
21:00 környékén: a közeli parkolóhely nem csak arról szól, hogy tudsz-e gyalogolni, vagy nem? Amennyivel többet kell gyalogolnod, annyival tovább fizeted a parkolódíjat.
Az lenne a fasza ha miutàn bèàll az auto automatikuson a rendszàm alapján a program mèri az időt s tàvozàs utàn ki is kiszàmlàza egy rendszer alapjàn!Ùgy zseniàlis volna...igy is nagyon èlhető megoldàs!☝️
Bennem az a kérdés fogalmazódott meg, hogy ha letelik az 5 év, az akku élettartama akkor, hogyan működik a kiszerelés és csere? Gondolok itt arra, hogy akkor le kell zárni egy egész utcányi parkolóhelyet míg cserélik?
Kedves Balázs! Alaphelyzetben amikor 1 szenzor meghibásodik, vagy lemerül az elem, azt rövid időn belül cseréljük, jelenleg így tartjuk naprakészen a rendszert. Az általad említett eseményre, hogy egy egész utcát le kell zárni tömeges csere esetén, még nem volt példa, de el tudom képzelni, hogy egy önkormányzat ilyen módon szeretné megoldani a cseréket. Ez a parkolóhelyek leürítésével jár, és a csere szenzoronként nagyjából 1-2 perces folyamat.
Jó hülyék vagytok xD Én bárhová megyek pesten, mindig megnézem előtte, h hol van a közelben parkolóház. Ott mindig van hely, nem vagyok rest sétálni egy kicsit.
Igen, mondjuk nekem szerencsém van mert nagyjából vágom fejből hogy Pesten hol érdemes, és hol nem érdemes felszíni parkolóhelyet keresni, ilyenkor élből már parkolóházat vagy mélygarázst keresek, több vna mint gondolnánk csak figyelni kell vagy keresni, és nem sokkal több idő onnan kisétálni meg vissza, mint az utcáról. 1-2 alkalom után már rutinos a dolog.
A parkl ezekre megoldás, mutatja hol van felszíni illetve garázs parkolási lehetőség az uticél környékén. Gombot se kell nyomni, sorompóhoz gurulva már nyílik is, kifele is befele is. Ezzel egyidőben indul is a fizetés, kifelé pedig 1 gombnyomással zárul (szerintem ez is lekapcosl, ha érzékeli a zóna elhyagást, de még nem próbáltam ki).
Ez jó, de ehhez navigátor kell, amíg külön app. Esetleg szinkronnal hasznosabb lehet terkepkiegkent. Az ötlet már megvolt a magánokból, ehhez inkább őrült nagy kapcsolati tőke, és befolyás szükséges szerintem.
Erzsébet téren(deák) mélygarázs,jó kis parkoló,de alapvetően a fél ország ebbe a városba költözött és ezért élhetetlen lett.Gyerekkorom Budapestje még teljesen jó volt.
Kaposváron láttam hogy vannak szenzorok már talán évek óta de fogalmam sincs van-e app hozzá, ha igen akkor mi. Esetleg meg lehetne környékezni ott is az önkormányzatot.
Kedves Adamyno! Az általad említett projekt egy tőlünk teljesen független történet, de reméljük, hogy a jövőben minél több településen elérhetőek lesznek a parkolóhelyek foglaltsági adatai az alkalmazásunkban.
Én ezt az alkalmazást már a kezdeti időszak óta használom, akkor találtam valahonnan. Zseniális, tényleg elképesztően megkönnyíti, hogy ha a Belvárosba kell autóval merészkednem, akkor az úti célom közelében merre érdemes keresgélni parkolóhelyet!
Az ötlet nagyon jó, de lenne néhány kérdésem: 1. Van-e Android Auto / Apple CarPlay kompatibilitás? Telefont nézni helykeresős idegeskedés közben nagyon rossz ötlet. 2. Vizsgálta-e valaki, hogy a telepítés az aszfalt idő előtti károsodását nem okozza-e? (Ha a tömítés minősége vagy anyaga nem megfelelő, a víz beszivárog és télen szétfagy.) 3. Mi történik, ha bármilyen okból fel kell bontani a burkolatot?
Kedves Tom! Köszönjük a visszajelzést és a kérdéseket! 1. Sajnos nem kompatibilis, jelenleg próbálunk előre lépni ezügyben. 2. A tömítéshez használt anyagot kifejezetten aszfaltjavításra fejlesztették ki, így ilyen probléma nem fordulhat elő. 3. Az önkormányzat ilyenkor felkér bennünket a szenzorok szakszerű eltávolítására, és a munkálatok befejeztével újra telepítjük a szenzort.
Belvárosban élőként kb. két éve használom, sok fölösleges kört spórolt már meg. Sokszor úgy, hogy otthon ránézek, és ha vannak szabad helyek a közelben, lemegyek és közelebb állok a lakáshoz.
Kedves Csaba! Köszönjük a pozitív visszajelzést! A navigáláskor kiválaszthatod, hogy melyik navigációs alkalmazást szeretnéd használni (pl. Google Maps, vagy Waze, vagy egyéb), és ilyenkor át kéne lépnie kiválasztott alkalmazásba. Megkérdezhetem, hogy milyen telefont használsz, és hogy pontosan mikor fagy le tőle az app?
Vagy parkolóházak. Mehet az az ég felé is 5-6 szintet. Könnyebb gyorsabb kivitelezés. Bármit is, de valamit kell lépni. Én azt is büntetném, aki pesten 2-3km távolságra lakik a munkahelytől és kocsival jár dolgozni.
Amúgy az üres helyeket lehetne átmenetileg foglalni, vagy legalább jelezni, hogy valaki oda tart.... Arra gondolok, hogy rányom az üresek közül ahová be akar állni, és a többek így látnák, hogy valaki tart oda éppen (netán még azt is, hogy milyen távol van az adott autós, aki oda tart)... emiatt nem indul el oda, ha a másik fél percre van, ő meg 10-re, hanem másik szabad felé indul. (nyilván ki kell szűrni a szórakozókat, akik nyomkodnak szivatásból).
Van ilyen, ezek a rendszerek végtelenül kicsi fogyasztásúak. A másik ha így haladunk akkor sajnos a teleken már nem lesz mínusz, így ez nem lesz kérdés.
Ebből a szempontból az elemek jobban teljesítenek mint az aksik. Ezért is raknak a szenzorokba elemet. A videóban is elemet mondott. Aksi csak akkor használható, ha van töltési lehetőség. Itt nincs.
én ebből a videóból tudtam meg, hogy pécs belvárosában is működik a rendszer. azóta használom, és hát megváltozott az életem ;) sokkal kevésbé stresszes a parkolás, mert ha eleve reménytelen be sem megyek körözgetni a belső régióba, azaz sokkal több időm marad másra még sétálással is. remélem mihamarabb elterjed széles körben.
Köszi ez tök jó. Még egy jó dolog ebben, hogy nem szüttyögsz a parkolóhelyek mellett keresve az üres helyeket, hanem célirányosan tartva a közlekedés tempóját csak ott lassítasz ahol kell.
Kedves Attila! Köszönjük a pozitív visszajelzést! :)
Jó ötlet! Következő lépésnek az elektromos autó töltőket lehet felszenzorozni. Ahol nem megy töltés, de mégis foglalt a hely, már lehet is büntetni.
Támogatnám!☝️
Kedves ktomee! Az elektromos töltőknél is található szenzor, és az általad is említett ötlet alapján vezérelve, az általunk mért foglaltsági adatot tovább is küldjük az elektromos töltők üzemeltetőinek. Sajnos még nagyon messze vagyunk attól, hogy a legtöbb töltőhelyről tudjunk ilyen adatot szolgáltatni, de az V. kerületben és Pécsen is találsz elektromos töltőknél általunk üzemeltetett szenzorokat.
Hónapok óta használom, nagyon hasznos alkalmazás. És a parkoló díjat is lehet vele fizetni, nem csak Budapesten, így szinte mindenhol tudható az országban, hogy hol kell fizetni, mennyit és mettől meddig. Gratula a kitalálóinak!
Kedves Ákos! Köszönjük a pozitív visszajelzést! :)
Ez nagyon tetszik, zseniális. Ebben rengeteg potenciált látok, remélem hamar nyitni fognak a kerülete és más városok efelé. Biznisz szempontból pedig egy milliárdos cég lehet ebből.
Be is indult a fantáziám egy utopisztikus világba, ahol az alkalmazás megmutatja, hol a szabad parkolóhely, megtörténik a parkolás, érzékeli hogy ott az autó és automatikusan el is indul a parkolóhely fizetése (ha az egyén úgy állította be, hogy a parkolásért szeretne fizetni), dolga végeztével pedig amint leáll az autó a parkolóról és megtörténik ennek az érzékelése a fizetés automatikusan leáll.
Aztán egy végkép utópisztikus kép, amikor ezt az egész rendszert az önvezető autó használja. Látja hol a hely, magától odamegy, beparkol, fizet, igazából mindent megcsinál az ember helyett. Csak ki és beszállni kell az autóba.
Sok sikert kívánok nekik.
ez perverz
És jött a politomókus, majd így szólán:
"Jó, jó! Az embereknek jó, de nekem miért jó? Mi ebből az ÉN hasznom? Hogy telepíttetek háromszoros áron parkolóautomatákat, majd üzemeltetem veszteségesen az aranytojást tojó tyúkot? Mi lesz a bentragadt parkolásokért befolyt plusz pénzel? Mi lesz a büntetésekből befolyó öszegekkel? Elvégtére is valamiből nekem is meg kell élnem!"
Welcome to BP 2022! 😉😁
Nekem meg az az utópisztikus világom ahol nincs telebaszva autókkal az utca, hanem egy élhetőbb városban élhetünk, az autók mennek mélygarázsba a város szélén, belvárosban meg tömegközlekedéssel hamarabb elérsz A-ból B-be mint autóval dugóban ülve.
@@tonyrulez69 ilyen várost egyet ismerek, úgy hívják Velence (az olasz). De azt hiszem ott érthető is, miért nincsenek kocsik az utcákon. 😅
@@tonyrulez69 de ha az autók már a város szélén a mélygarázsban állnak, akkor nincs dugó és akkor nem kell tömegközlekedéssel menni.
Egyik műholdas megfigyelő cég okostelefon appjában már van parkoló funkció. Igaz, neked kell elindítani de magától leáll ha elhagyod a parkolót. Prímán működik :)
Valós emberek, valós problémák, valós megoldások, riszpekt 👍
Kedves ALIENwoods! Köszönjük a pozitív visszajelzést!
Tök jó... majd ha lefúrnak még vagy 200e helyet lehet el is terjedhet :D Amennyi kerület annyi különböző okos emberke... Magyaroszágot ismerve "egységes" rendszer csak akkor lesz ha a smartlynx cég "megfelelő tulajjal" rendelkezik :D
Ezt külföldön könnyebben eladod, mint itthon. 1-2 év, hogy gyűljön az adat statisztikába, utána kész az ajánlólevél. Simán el tudom képzelni hogy valamelyik navi gyártó, vagy térkép szolgáltató (google/apple/stb) beépíti és fizet is az adatért, ha elterjed.
Ha nem Pesten vagy nem tart sokáig a parkolóhely keresés saját tapasztalatom alapján.
Nagyon hasznos rendszernek tűnik. Két dolog merült fel bennem:
1. Ha szemét, falevél vagy hó takarja az eszközt, az zavarja-e a működését? (Ha jól sejtem, valamilyen egyszerű infrás reflexiós közelség érzékelő lehet benne, esetleg ToF alapú lézeres távmérő.)
2. Ha olyan kicsi a fogyasztás, hogy a beépített akku (gondolom valami lítium cella) 5 évig kiszolgálja egymagában, akkor egy bármilyen leggagyibb, számológépekbe szánt kis napelem modul kiszolgálná az energia visszapótlást korlátlan ideig. Kis kvarcüveggel fedett ablakocskán ki is nézhetne a homlokfelületbe ágyazva.
Kedves Péter! A falevél/szemét nem befolyásolja a szenzor működését. A napelemes megoldással az a gond, hogy az utcai szennyeződések rövid időn belül gátolnák a napelem effektív működését, és viszonylag gyakori karbantartással/tisztítással járna, hogy megfelelően működjön. Az eszközök árát is jelentősen befolyásolná, valamint a jelenleginél nagyobb emberi erőforrást igényelnének a szenzorok.
Nagyon hasznos alkalmazásnak tűnik, sőt és egész átgondolt a rendszer. :)
Kedves Gergely! Köszönjük a pozitív visszajelzést!
Köszönjük a videót. Ugyan nem hangzott el, de ahol még nincs szenzor, ott is mutatja a parkolási zónát, a fizetős időszakot és a díjat.
Sziasztok! Nagyon hasznos és jól működő applikáció! Tisztelet a kitalálóknak! Nagy lehetőségek vannak még benne!!! El tudom képzelni a GPS navigációkban is, hogy bele legyen integrálva! Akár globális szinten! Remélem megvan rá a világ szabadalom!
Önvezető rendszerekben is el tudom képzelni, hogy később a lvl 3 - 4 - 5 önvezetés oda tudjon navigálni ahol szabad helyet lát a rendszer. További sok sikert a cégnek, ilyenek viszik előrébb a dolgokat! Remélem egyszer Debrecenben is lesz ilyen :)))
Ment a like!
Kedves Robert G Kalman! Köszönjük a lelkes és pozitív visszajelzést! Reméljük a vízióid valóra válnak! :)
Huuu de jó szolgálatot tehetne ez nekem (meg persze minden kamionosnak) a kamion parkoló helyeken megtalálni kora este azt az 1-1 szabad helyet...
A "feltalálónak" üzenem, terjeszkedjen nyugat felé... Ausztria - Németország autópálya parkolóban ez fantasztikus nagy segítség lenne.
(magyar közútkezelő nem hiszem hogy olyan rugalmas hogy érdemben foglalkozzon vele, de kint talán...
Sok sikert
13:29 -nél a Becsületesnepper úgy néz, mint aki éppen az anyósülésen ülő feldolgozására készül. Bármelyik horrofilmben megállná a helyét! "A nepper bosszúja" vagy "A végzet eladója 2", estleg "A rettegés kagylóülései 3" . :D
Az 1. és a 3. között nem tudok választani. 🤣👍
Nagyon király kis ötlet és alkalmazás, nyomassátok! Valóban katasztrófa a közlekedés, köszi! ❤️
Kedves Zalán! Köszönjük a pozitív visszajelzést!
Ugyan sűrűbben vannak szökőévek minthogy bemegyek Budapestre, de ezt bizony már le is töltöttem. És osztom a videót. További jó munkát!
Kedves Bálint! Köszönjük a pozitív visszajelzést!
@bocoy noiu Kedves bocoy noiu! Amennyiben a Nádor utca környékére gondoltál, ott valóban csak 8 szenzor működik egy részen a 23 parkolóhelynél, ugyanis gázrekonstrukciós munkálatok miatt a szenzorokat korábban el kellett távolítanunk. A helyszínt újra is aszfaltozták, és a szenzorokat is újra kell telepíteni, ami a következő két hétben várható valamikor.
Tök jó megoldás, sok sikert hozzá a jövőben! 👌🏻✌🏻
Ötlet nagyon jó, de a lényeg, hogy a megvalósítás is működőképes. Grat! Amit esetleg megpróbálnék, hogy "összebútorozni" a Waze-l (API). Nagyon sokan használják telefon képernyőjén vagy akár Android Auto, Apple Car-on a integrált autó kijelzőnjén. Vezetés közben ritkán váltogat az ember az appok között. Ezzel a felhasználó bázis is jelentősen növekedne.
Kedves promail PRO! Köszönjük a pozitív visszajelzést és az építő jellegű kritikákat! Az általad említett "összebútorozás" természetesen hosszú távon nekünk is célunk, jelenleg még dolgozunk rajta, hogy ez ügyben előre tudjunk lépni.
Köszönöm! Szupernek tűnik, használni is fogom.
Kedves estom estom! Köszönjük a pozitív visszajelzést! Kellemes parkolóhely-vadászatot kívánunk! :)
Nagyon szuper dolog,köszönet a fejlesztöknek és köszönet a videóért.Nekem az jutott eszembe ,hogy télen a hó alatt is müködik a szenzor?
Kedves Ferenc! Köszönjük a pozitív visszajelzést! A szenzoraink működését az időjárási körülmények nem befolyásolják.
Köszönöm a feltöltést! Mindenképpen kipróbálom az alkalmazást,mert sajnos sokat kell erre járnom.
Besz.rás :D konkrétan ez így ahogy van cakkpakk meg volt a fejemben és sose értettem miért nem csinálja meg valaki. Erre tessék! Asszem a pöstiek lábat csókolhatnak Neked! :D
A múltkor a Bajcsy-n lévő Lidl-be mentem javítani, de háromnegyed óra keringés után feladtam, végül a szomszéd kerületben álltam meg és gyalog mentem vissza a rengeteg szerszámmal a hátizsákban. Ez az app nagyon sokat segít a parkolóhely keresésben. Végre megint egy működő kezdeményezés!
Ilyenkor a LIDL nem biztosít egy áru rakodó parkolóhelyet? Hiszen azt előre tudják, hogy mikor jön az áru. Mondjuk 2 óra múlva, addig még lehet szerelni.
Kedves Jim North! Köszönjük a pozitív visszajelzést! :)
@@Satupofa Vannak olyan belvárosi üzletek, ahol van kijelölt rakodóhely, de nagyon sok olyan is van, ahol az árut az út közepéről kell behúzni raklapon. Az ilyen helyek közelében eddig majdhogynem lehetetlen volt eddig parkolóhelyet találni.
Azt hittem PARKL lesz :) mélygarázs > kültéri parkolás
Üdv, bevallom, nekem nincsen autóm, nem lakok sem az V. kerületben, sem Pécsen. Ettől függetlenül szerintem szükség van ilyen okos megoldásokra és még több hasonló magyar vállalkozásra akik ilyen hasznos dolgokat építenek kicsi országunkban. Ha pl egy ilyen szolgáltatást komolyan használnék még az előfizetés is szóba jöhetne. :) Csak így tovább!
Kedves tsuby! Köszönjük a pozitív visszajelzést és lelkesítő szavakat! :)
Sziasztok! Amíg kiértékeli a foglaltságot (azalatt a 24-25mp alatt), addig jelezhetné a helyet pl. sárgával, ha épp most állt be valaki, és pl. kékkel, ha épp most ki. :D
Akkor 2 külön GSM üzenetet kellene, hogy küldjön a szenzor, ami eléggé lerövidíteni az élettartamát.
@@SteeveBlack Ahhaaa! Azt hittem, hogy a szerver értékeli ki, nem a szenzor. 😊
Kedves Endre! Köszönjük visszajelzésed és kreatív ötleted! A kiértékelés azért tart ennyi ideig, mert a szenzor a legtöbb esetben több üzenetet is küld egy-egy parkolás, vagy vélt parkolás esetén, amik alapján a szerver kiértékel, de ilyenkor valójában nincs 100%-os információ arról, hogy a szenzornál ténylegesen be- vagy kiparkolás kezdődött éppen. A legtöbb belvárosi környezet esetében sajnos rengeteg zavaró jel van, ami egy ilyen sárga-kék megoldás esetén rengeteg téves információt szolgáltatna, ettől mindenképp szeretnénk megóvni a felhasználókat.
Szuper es Pecsett is elerheto! Gratulalok!!! Havas aszfalton, hoesesben is mukodik? Udv
Kedves Péter! Köszönjük a pozitív visszajelzést! A szenzoraink működését az időjárás nem befolyásolja.
Ez jó. 👍 Megjegyzésnek itt hagynám, hogy a piros zöld ebben az árnyalatban a színtévesztőknek jelentős részének nem a legjobb. Sokat segítene egy kontrasztosabb árnyalatválasztás vagy esetleg ennek választási lehetősége a beállításoknál. 😉
A jelzőlámpa színei is ugyanezek, és az sem választható :)
@ egy színtévesztő számára nem. Amennyiben mégis akkor a pozíciojuk nem változik.
@ nem ugyanez...
Sztem ha vki ezeket a szineket keveri, nem vezet..
@@ridl893 Nem teljesen jó szó a keverés, ezek az árnyalatok "összefolynak" egyes színtévesztőknél, a jelzőlámpa teljesen mást tészta, egyrészt jól elválasztva, és meghatározott sorrendben vannak a színek, azt egy csak fekete-fehérben látó ember(nincs ilyen tudtommal) is el tudja dönteni.
Úúúh de jók vagytok!
Eddig erről én nem tudtam!
Terjesztem az igét én is ahogy tudom!
Köszi srácok!
Légyszi fejlődjön mindenfele gyorsan gyorsan!!!!🙏👌💪🥳😎
Kedves Csaba! Köszönjük a visszajelzést és a lelkesítő szavakat! Rajta vagyunk az ügyön! :)
a falk miksában dolgozom, nagyon ritkán járok be autóval - eddig talán 5x voltam -, de a ritka alkalmakkor is mindig recegtem, hogy van-e hely a hivatal előtt..
jó pár hete előttünk is voltak lezárva parkolóhelyek szenzortelepítés miatt, feltételezem akkor ezeket telepíthették:D ez egy nagyon jó kezdeményezés, ha a jövőben autóval tötyögök be melóba, biztos igénybe veszem az app szolgálatait!:DDd
Kedves Mariann! Köszönjük a pozitív visszajelzést! A kérdéses időpontban valóban a szenzorok telepítése zajlott, reméljük tudnak majd Neked is segíteni a szabad helyek megtalálásában! :)
Ez nagyon hasznos, reméljük minél nagyobb területen lesz elérhető .
Kedves Zoltán! Köszönjük a pozitív visszajelzést! :)
Szuper elképzelés, van benne rengeteg fejlesztési lehetőség. Pl. az nagyon ütős lenne, ha az app nem csak a telóra lenne telepíthető, hanem gyári autós navigációs rendszerekbe is lehetne használni. Bár ez valószínűleg nem olyan egyszerű dolog, de ha ez a rendszer elterjed, mindenképpen komoly plusz komfort lehet az autókereskedelmi piacokon a versenytársakkal szemben.
Ha az autó tudja az Android Auto vagy az Apple Carplay funkciót, akkor szerintem lehet használni úgy, hogy az autó kijelzőjén megjelenítse! Ha viszont nem, akkor jó lenne ebbe az irányba is fejlődni!
Köszönjük az infót! Már le is töltöttem.
Kedves Gábor! Köszönjük!
1:42 monjduk az jó hogy a tűzcsap elé felfestenek egy parkolót. :)
Utána röviddel kiderült, hogy az egy rakodóhely, és ők rossz helyre álltak.
Mikor megörült neki Nepper, hogy a kocsma elé álltak meg, akkor azt néztem, hogy tűzcsap elé nem nagyon szokás megállni, de ő tudja. Szerencséje volt bőven.
Nagyon jó ötlet. Mi a helyzet a "kézben tartott mobiltelefon" esetével. Ha nincs mirrorlink, vagy egyedül vadászol a parkolóhelyre. Lehetne hangutasítás?
Nagyon jó az app, remek kezdeményezés ;) Egyébként várható még Pécsett további szenzorok kihelyezése?
igény az lenne rá :) nem csak fizetős de zsúfolt területeken (urán város, rendelő környéke, vagy akár Árkád tető)
Használd a parkl alkalmazást ott olyan helyeken is parkolhatsz ami magán vagy zárt
2:50 - remélem ezt a gyökeret más is észrevette...
az ilyen meg is érdemelné hogy ráálljanak egy centire és a csomagtartón keresztül kelljen bemásznia :D bár, én szívesebben javasolnám, a kereke kiszúrását :)
Szervusz István.
5:12 körül van a tolatás, A telefon mutatja a képet. Gondolom vezeték nélküli kamera. Hol lehet olyan tolatókamerát venni?
Köszönöm.
Puskár János
ha az uticélod ilyen helyen van, nincs előre foglalt helyed és nem akarsz keringeni, tömegközlekedésre vagy bringára kell váltani.
a földfelszíni parkolást az arra igazán rászorulóknak (teher- / áruszállítás, mozgássérültek, mentők, tűzoltók, LPG stb.) kell fenntartani.
a városi közterület nem gépjárműtárolásra való. a garázsok valók arra.
ez a rendszer azért agymenés, mert tökre nem mindegy, hogy egy smarttal vagy egy jó hosszú kisbusszal keresel helyet.
Alig vártam, hogy jöjjön egy ilyen okos komment. A combinóra meg majd felvisszük a létrát.
Nagyon jó ötlet és a megvalósítás is. Gratulálok
Kedves Máté! Köszönjük!
Köszi a feltöltést. Már Én is ritkán megyek be a belvárosba, csak ha nagyon muszáj, viszont akkor nagyon hasznos ez az app. Köszi nektek.
Kedves László! Köszönjük a pozitív visszajelzést!
@@smartlynxkft.4362 Gondolom Ti is akárcsak Én várjuk a további kerületek bevonását. Köszi legyetek erősek...
Figyeljük Kopaszt
Köszi a videot!!!
Nem is olyan régen pontosan azon a helyen parkoltam le, ahol nektek sikerült. Annyira megörültem, hogy találtam egy helyet, nem vettem észre a kiegészítő táblát. Nem volt szerencsém, kerékbilincset kaptam. Azóta városba csak motorral!
Mármint a rakódóhelyre parkoltál? És kerékbilincs? Az marhajó, szar helyen vagy de ottmaradsz :)
@@Biggieboy1982 Fel volt festve a csík. Amikor érkeztem, csak a két csíkot láttam. 50 perce köröztem, annyira megörültem a helynek, hamar beparkoltam. És igen, addig ottmaradtam, amíg le nem szedték a kerékbilincset.
Oké, szerkesztettem, valóban nem engem ekéztél, sorry!
@@Bigbenandrew Szerintem nem rosszból írta, vagy ha igen az nem a részedre szólt, hanem parkoló őreire vonatkozott. :)
@@Bigbenandrew szövegértéssel neked van gondod, a hozzászóló éppen arra célzott, hogy mekkora barmok, a szar helyen parkolót még oda is bilincselik.
És még tiszteletlen sem volt, szóval ülj le egyes!!
@@gabortoth5185 Igen, közben át is írtam magvas gondolataim.
Már bocs Kopasz,DE...Rögtön az elején tűzcsaphoz én nem álltam volna,plusz a rakodásra fentartott hely tábla miatt,sem...
Üdv egy LKW-s.
Jah,és imádlak titeket!!!!
1:23-nál: Egy haver mondja, hogy ő teherkocsival jár és ha lát rakodón parkolni civil kocsit, rögtön szól a kerületi rendészeknek. Kijönnek és már megy is a kerékbilincs.
Tűzoltó csap előtt megállni mindig bátor dolog.... :D
Ha oda van kialakítva a hivatalos parkoló, nem lehet gond. Csak akkor ha jelölik hogy ott tilos megállni, és várakozni.
@@robertmaksa8522 majd egy tuzesetnel rajossz. Ugy szarja le a tuzolto a kocsid,es bassza meg az ablakokat,huzza at rajta a tomlot mint a huzat!!
@@robertmaksa8522 a kerületi önkormányzatok kapzsisága miatt van parkoló felfestve.
A világon mindenhol tilos megállni a tűzcsap előtt...
Ha tűz van és jön a tűzoltó autó és kerülgetni kell az ott parkoló autót az emberéletekbe kerülhet. Egy tűznél minden elvesztegetett másodperc számíthat.
Ez tényleg jó és hasznos, tehát be fogják tiltani.
Üdv: Egy kérdés. Mi van akkor ha olyan autóm van, hogy 3 ajtós ,és két parkolóhelyet foglalok el mert másképpen nem tudok ki, és beszállni. Ezért lehet büntetni?
Szerintem csak annyi, hogy duplán kell parkolójegyet fizetni.
@@Steve05166 köszi.
Pár éve egy korábbi munkahelyemen mi is teszteltünk ilyen rendszereket (igaz az nem 5G hanem LoRa volt), azt teljesen meghülyítette a HÉV/villamos, mivel mágneses elven működik. Ezt mi fogja megvédeni, ha hasonló helyre lesz telepítve? Mert az 5. kerületben a látott helyeken ilyen probléma nyilván nincs, de ha ez a rendszer is allergiás a nagy elektromágneses térrel rendelkező objektumokra akkor az limitálja a lehetőségeket.
Kedves Iseus! Az általad említett probléma a mágneses érzékelésű szenzorok esetében tényleg fennáll, azonban minden telepítés előtt helyszíni teszteket végzünk, és ha indokolt, akkor más érzékelésű szenzort használunk, hogy véletlenül se fussunk bele ilyen hibába. Jelenleg az V. kerületben mágneses érzékelésű, valamint radaros érzékelésű szenzorok működnek. A legújabban fejlesztett szenzoraink már kettős érzékelésűek, ami a mágneses és radaros érzékelést is kombináltan használja, ezáltal még megbízhatóbb adatot tudnak szolgáltatni.
@@smartlynxkft.4362 Köszönöm a választ, ez egy remek újdonság. A régi szenzorok képességei elég kezdetlegesek voltak, de szerencsére kezd végre beérni rendesen a technológia, így eljött az ideje. Bízok benne, hogy sikerül széles körben elterjeszteni a rendszert város és országszerte.
Sziasztok!
Gratulálok! a fejlesztőknek!
Az a kár, hogy a Főváros még le van maradva, késve. Az aplikációba érdemes lenne a fizetős parkolókat is bevonni. Ezt majd átgondolják, hogyan éri meg mindkét félnek, de ennek egyik győztese az autós, másik győztese az ott élők, akik kevesebb károsanyaggal élnek együtt.
Másodsorban, de az elsőkkel együtt, ha a zöldeknek nagy a szájuk, felléphetnének az önkormányzatokkal szemben, hogy kötelezzék parkolóházak építését, saját finanszírozásból, hogy kisebb legyen a környezet terhelés.
Jelenlegi főpolgármester hajrá! Vagy, erre ő nem gondol csak más!!!! ??????
Talán sokak vagyunk, akik szeretnének parkolni, és kevésbé szennyezni!
Még egyszer gratulálok, és sok sikert kívánok!
Kedves Péter! Köszönjük a pozitív visszajelzést és az építő jellegű kritikát! Jelenleg is dolgozunk azon, hogy alkalmazásunkban még több információt tudj elérni a helyi parkolási lehetőségeket illetően.
István, HelloCristo - ról hallottál már?
Mint autóval nem rendelkező, érdekesnek találom a koncepciójukat.
Nagyon hasznos app!
I hope they will cover the whole Budapest as soon as possible !
Kedves Patrik! Köszönjük visszajelzésed! We are on the case! :)
A szenzorok adatai elérhető valamilyen API -on? Én ha önkormányzat volnék ezt biztos minimum elvárnám.
Kedves Jonas! Köszönjük visszajelzésed! A szenzorok által szolgáltatott adatok természetesen elérhetők ügyfeleink részére API-on is.
Ugyanúgy nincs hely sehol, de ezt a tényt most már láthatjuk egy alkalmazásban is :D amúgy az ötlet jó, de a lényegen nem változtat. Kinézel egy helyet és mire odaérsz már foglalt.
Ezért mondta a videó egyik részében a mitfárer, hogy célirányosan olyan helyre navigálta, ahol közel egymáshoz 3-4 helyet is látott. Nyilván egyetlen helyre km-ekről értelmetlen rárepülni, de azt segíthet eldönteni, hogy merre keresgéljen tovább az ember.
A kinézett helyed közelében akkor elmész a maradék helyekre és leparkolsz ahogy ők is tették.
@@pitecusH A koncepció teljesen jó, és minden elismerésem hogy valaki vette a fáradságot hogy ezt a tényleg nem egyszerű problémát legalább enyhíteni próbálja. Csak ahogy látszott a térképen is, szinte minden totál piros volt. Budapesten ma már nem hogy parkolni de mozogni sem lehet kocsival. Én személy szerint csak életbevágóan fontos esetben megyek be a városba autóval, heti 3 nap járok fel Bács-Kiskun megyéből, de Szigethalomnál leteszem a kocsit és HÉV-vel megyek tovább. Ha ezen az útvonalon lenne vasúti közlekedés, otthon is hagynám az autót. Öreg vagyok már, nem bírom a stresszt :D Tudom, sokaknak ez nem opció, és sosem gondoltam azt, hogy mindenki puszta kényelemből autózik a városban.
Ha be kell menni, megnézem hol van parkolóház, és ott mindig szokott lenni szabad hely. Ha útközben van egy szabad hely, akkor ott megállok.
Mondjuk 95 százalékban rObogoval megyek belvárosba.
lehet én vagyok maradi, de megoldottam egy segway rollerrel (mivel a belvárosban nem nagyon lehet közlekedni), amit kikapok a csomagtartóból és 3-5 km-es távolságon belül percek kérdése és ott vagyok ahol lennem kell. (nyilván ez több személynél kizárva)
Nobel díjat neki 🤩
A legjobb egy tűzcsap előtt parkolni.
17:58 Maseratit megvettétek végül?
Szerintem simán lehetne karos szerszámot gyártani cserére, ha autó áll a szenzoron. Nekem első dolgom lenne lefejleszteni egy ilyen konzolt, akkor nem kell a zárás, és nincs idokapu.
Csak én nem értem?
Szerk.: Közben végigért az agyamon a processz... Szóval a szenzor cseréjére fejlesztenél egy speckó szerszámot. A videóban elhangzik, hogy dolgoznak ezen.
Ez mennyire jó ötlet. Úgyis mindenkinek van telefon, meg rajta hely, egy appra. Én vidéken is tudnám élni, mikor jövök hazafele, már előre tudom, ne fáradjak bejutni a lakótelepi dzsungel mélyére, kettővel arrébb van csak hely. Vagy, hogy a random autótulaj ne a fűre álljon fel a padka mentén két fa közé, ha egy utcával lentebb van egy hely csak neki.
Kedves Foresten! Köszönjük a pozitív visszajelzést! :)
16:20 Na és mi van, ha odahúznak egy kukát? Nem fejezte be a srác a gondolatot. Ki vannak képezve a közös képviselők, hogy az érzékelőre rakják? Ha jól látom, a motorosoknak is illene megtanulni, hogy álljanak az érzékelő fölé
18:50 nél elmondja.
@@tamasdenem7892 Ja, köszi!
Motoros szerintem ne foglalja el egy autó helyét.
21:00 környékén: a közeli parkolóhely nem csak arról szól, hogy tudsz-e gyalogolni, vagy nem? Amennyivel többet kell gyalogolnod, annyival tovább fizeted a parkolódíjat.
Az lenne a fasza ha miutàn bèàll az auto automatikuson a rendszàm alapján a program mèri az időt s tàvozàs utàn ki is kiszàmlàza egy rendszer alapjàn!Ùgy zseniàlis volna...igy is nagyon èlhető megoldàs!☝️
Bennem az a kérdés fogalmazódott meg, hogy ha letelik az 5 év, az akku élettartama akkor, hogyan működik a kiszerelés és csere?
Gondolok itt arra, hogy akkor le kell zárni egy egész utcányi parkolóhelyet míg cserélik?
Kedves Balázs! Alaphelyzetben amikor 1 szenzor meghibásodik, vagy lemerül az elem, azt rövid időn belül cseréljük, jelenleg így tartjuk naprakészen a rendszert. Az általad említett eseményre, hogy egy egész utcát le kell zárni tömeges csere esetén, még nem volt példa, de el tudom képzelni, hogy egy önkormányzat ilyen módon szeretné megoldani a cseréket. Ez a parkolóhelyek leürítésével jár, és a csere szenzoronként nagyjából 1-2 perces folyamat.
Jó hülyék vagytok xD Én bárhová megyek pesten, mindig megnézem előtte, h hol van a közelben parkolóház. Ott mindig van hely, nem vagyok rest sétálni egy kicsit.
Super video 👍👍👍
1:28 tűzcsap elé álltál! Nem mintha olyan gyakran keletkeznének tüzek itthon ahol tégla és beton épületek vannak 95%-ban, de azért kérdéses.
A tűzcsap párhuzamos a járdával, így nincs belőle gond, az autótól jobbra meg balra menne a víz, az autó nincs útban.
Nagyszerű ötlet!!! Gratulálok!!!!
Kedves MrAtis77! Köszönjük a pozitív visszajelzést!
Ez nagyon jópofa, bár nagyon kevés helyen van szenzor.
Kedves András! Köszönjük visszajelzésed! Igyekszünk minél több helyre eljuttatni a szenzorokat a jövőben! :)
Nagyon jó ötlet!
Kopasz csak így tovább 👍🏻👍🏻👍🏻
Mèlygarázsokat, fizetős magánparkolókat nem tervezitek belerakni?
Nagyon mesterien megálltatok a földfeletti tűzcsap előtt :D Nem viccből nem állt oda senki, de értem a kocsma eltereli a figyelmet :D
Felfestett parkolóhely! Hejj!
1. 1st world problem. :D
2. Parkolóházakat/mélygarázsokat is érdemes használni, mert csak 10-50%-al drágábbak.
3. P+R+BKV.
Igen, mondjuk nekem szerencsém van mert nagyjából vágom fejből hogy Pesten hol érdemes, és hol nem érdemes felszíni parkolóhelyet keresni, ilyenkor élből már parkolóházat vagy mélygarázst keresek, több vna mint gondolnánk csak figyelni kell vagy keresni, és nem sokkal több idő onnan kisétálni meg vissza, mint az utcáról. 1-2 alkalom után már rutinos a dolog.
A parkl ezekre megoldás, mutatja hol van felszíni illetve garázs parkolási lehetőség az uticél környékén. Gombot se kell nyomni, sorompóhoz gurulva már nyílik is, kifele is befele is. Ezzel egyidőben indul is a fizetés, kifelé pedig 1 gombnyomással zárul (szerintem ez is lekapcosl, ha érzékeli a zóna elhyagást, de még nem próbáltam ki).
Udv, 10 evig voltam belvarosi teruleti kepviselo. 🙂
Ez jó, de ehhez navigátor kell, amíg külön app. Esetleg szinkronnal hasznosabb lehet terkepkiegkent. Az ötlet már megvolt a magánokból, ehhez inkább őrült nagy kapcsolati tőke, és befolyás szükséges szerintem.
Erzsébet téren(deák) mélygarázs,jó kis parkoló,de alapvetően a fél ország ebbe a városba költözött és ezért élhetetlen lett.Gyerekkorom Budapestje még teljesen jó volt.
Budapest magával b.szott ki. Élhetetlen város lett, a mohósága áldozata.
Kaposváron láttam hogy vannak szenzorok már talán évek óta de fogalmam sincs van-e app hozzá, ha igen akkor mi. Esetleg meg lehetne környékezni ott is az önkormányzatot.
Kedves Adamyno! Az általad említett projekt egy tőlünk teljesen független történet, de reméljük, hogy a jövőben minél több településen elérhetőek lesznek a parkolóhelyek foglaltsági adatai az alkalmazásunkban.
Mennyit érnek ezek a szenzorok ? Ha ilyen könnyű kiszedni őket, akkor nehogy elkezdjék "kibányászni" a csövesek/tolvajok.
Szuper! Rühellek Pestre menni de ez felbátorított :)
Hát kb. a fizetős zóna 5 százalékát már lefedték. Már csak a maradék 95-öt kell.
bkvzz
@@cosd3799 gatyám rámenne
@@renderfarmrenderfarm5733 azt inkább ne, közszeméremsértés fütykösben járjákn XDD
V. kerületi lakosként mondom: Kiáll egy autó és beáll egy másik.
Mire odaérsz az appal a szép zöld helyre, már háromszor beálltak.
Basszák meg.
Gratula a parkoláshoz a hungarise kressz szerint tűzcsap előtt parkolni..Tilos..vp
Én ezt az alkalmazást már a kezdeti időszak óta használom, akkor találtam valahonnan. Zseniális, tényleg elképesztően megkönnyíti, hogy ha a Belvárosba kell autóval merészkednem, akkor az úti célom közelében merre érdemes keresgélni parkolóhelyet!
Kedves Viktor! Köszönjük a pozitív visszajelzést!
Google Maps integráció mikor jön?
Az ötlet nagyon jó, de lenne néhány kérdésem:
1. Van-e Android Auto / Apple CarPlay kompatibilitás? Telefont nézni helykeresős idegeskedés közben nagyon rossz ötlet.
2. Vizsgálta-e valaki, hogy a telepítés az aszfalt idő előtti károsodását nem okozza-e? (Ha a tömítés minősége vagy anyaga nem megfelelő, a víz beszivárog és télen szétfagy.)
3. Mi történik, ha bármilyen okból fel kell bontani a burkolatot?
Az önkormányzattal kötött szerződés alapján működik.
Kedves Tom! Köszönjük a visszajelzést és a kérdéseket!
1. Sajnos nem kompatibilis, jelenleg próbálunk előre lépni ezügyben.
2. A tömítéshez használt anyagot kifejezetten aszfaltjavításra fejlesztették ki, így ilyen probléma nem fordulhat elő.
3. Az önkormányzat ilyenkor felkér bennünket a szenzorok szakszerű eltávolítására, és a munkálatok befejeztével újra telepítjük a szenzort.
A videó legelején Ott van a Szabadság téri mélygarázs 800 db parkolóval...
Nagyjából ugyanannyi mint a felszínen.
Videó véget is érhetne.😂
Belvárosban élőként kb. két éve használom, sok fölösleges kört spórolt már meg. Sokszor úgy, hogy otthon ránézek, és ha vannak szabad helyek a közelben, lemegyek és közelebb állok a lakáshoz.
Nekem mondjuk a helyre navigálás még soha nem működött, lefagyott tőle az app, de helyismeret miatt nincs is rá nagy szükség.
Kedves Csaba! Köszönjük a pozitív visszajelzést! A navigáláskor kiválaszthatod, hogy melyik navigációs alkalmazást szeretnéd használni (pl. Google Maps, vagy Waze, vagy egyéb), és ilyenkor át kéne lépnie kiválasztott alkalmazásba. Megkérdezhetem, hogy milyen telefont használsz, és hogy pontosan mikor fagy le tőle az app?
Tűzcsaphoz parkolni nem szabálytalan? (nincs jogsim és amerikai filmeken nőttem fel)
szerintem több mélygarázst is kéne már a fővárosba kiépíteni, a föld alatt van hely bőven kérdés mennyibe kerül vajon egy nagyobb mélygarázs kiépítése
Vagy parkolóházak. Mehet az az ég felé is 5-6 szintet. Könnyebb gyorsabb kivitelezés.
Bármit is, de valamit kell lépni.
Én azt is büntetném, aki pesten 2-3km távolságra lakik a munkahelytől és kocsival jár dolgozni.
Amúgy az üres helyeket lehetne átmenetileg foglalni, vagy legalább jelezni, hogy valaki oda tart.... Arra gondolok, hogy rányom az üresek közül ahová be akar állni, és a többek így látnák, hogy valaki tart oda éppen (netán még azt is, hogy milyen távol van az adott autós, aki oda tart)... emiatt nem indul el oda, ha a másik fél percre van, ő meg 10-re, hanem másik szabad felé indul. (nyilván ki kell szűrni a szórakozókat, akik nyomkodnak szivatásból).
Tetszik a kormány nagyon jó
Pedig én már azt hittem úgy kezdődik hogy ittvagyunk a kocsmában 😂🤣
Nagyon jó. :)
Kedves Elen Werner! Köszönjük a pozitív visszajelzést!
Milyen aksi birja majd a -10 fokban 5 evig? Mert szep es jo hogy nyaron birja az aksi de telen ugy leszivja beszaras
Van ilyen, ezek a rendszerek végtelenül kicsi fogyasztásúak. A másik ha így haladunk akkor sajnos a teleken már nem lesz mínusz, így ez nem lesz kérdés.
Ebből a szempontból az elemek jobban teljesítenek mint az aksik. Ezért is raknak a szenzorokba elemet. A videóban is elemet mondott. Aksi csak akkor használható, ha van töltési lehetőség. Itt nincs.
Belekötök mert miért ne. Rakok fölé egy kukát azt fogom a parkolohelyet. Meg ha koszos az erzekelő mert saras mit jelez?
nem figyeltél, a kukára és sárra nem jelez, így ez elég gyenge kötekedés.
végignézted a videót?
19:57
"A közterület kincs"
Lehet akkor nem fémdobozok tárolására kellene használni...
Mi van akkor, ha elllepi az utat a fa levél ? Mondjuk ősszel?
Kedves János! A szenzorok működését falevél vagy az időjárás nem befolyásolja.
Tűzcsap elött parkolni, lehet?
Hol van a tűzcsap elötti terület?